Most már nyomozhatnak az ordibáló ellen

2015.04.17. 22:20

Miután csütörtökön megjelent a négyeshatos villamoson gyakran felbukkanó, agresszív, ordibáló férfiról szóló cikkünk, több újabb beszámolót kaptunk olvasóinktól. Ketten ugyanannak a hétfői, április 13-i, kora reggeli esetnek voltak a tanúi. Ez az eset abban különbözik a többitől, hogy megjelent a rendőrség is.

Köszönjük az olvasói beszámolókat.

Az egyik olvasónk hétfő reggel 7:40 körül az Oktogon megállóban állva ordibálást hallott, aztán körülbelül 30 másodperccel később megjelent egy férfi a megállóban, és ahogy elhaladt egy nő mellett, erősen hátba vágta, és ezt kiabálta: "Te voltál, a kurva anyád!" A beszámoló szerint a nőnek komoly baja nem esett, a férfi pedig ugyanazzal a lendülettel sétált tovább a villamos elejéhez, a Király utca irányába, az egyik ajtónál felszállt a villamosra, olvasónk ekkor szem elől tévesztette.

A villamos viszont nem akart elindulni, valami mozgolódás indult meg az elejében, majd a vezető bemondta, hogy a villamos nem indul, mert rendőrre várnak. "Ahogy elsétáltam a jármű mellett, láttam, hogy egy nő vérző orral vagy arccal ült az egyik ülésen, és többen zsebkendővel látták el" - írta olvasónk.

A másik olvasói beszámoló arról szólt, hogy az ordibáló hétfőn reggel megütött egy nőt a villamoson. Ezek alapján újra megkerestük a rendőrséget, és kérdéseket tettünk fel erről a hétfői esetről. 

A csütörtökön megjelent cikkünkhöz a rendőrségtől még az előző héten kaptuk meg a választ a kérdéseinkre, az április 13-i eset tehát még nem történt meg, amikor azt írták, ami a cikkben szerepelt, hogy az általunk megadott paraméterek alapján nem kezelnek adatokat, azaz nem folyik eljárás az ordibáló ügyében.

Péntek délután az ORFK kommunikációs osztályától ezt a tájékoztatást kaptuk:

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. április 13-án 7 óra 20 perc körüli időben a Budapest VI., Oktogon téren várakozó villamoson egy hölgyet egy férfi bántalmazott. Az esetet a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága testi sértés bűntett gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozás keretében vizsgálja.