A vezetestechnikadebrecen.hu egy baráti motoros túrát szervezett erre a kellemes tavaszi napra a debreceni és környékbeli motorosoknak. A gyülekezés az OMV parkolóban volt a Kassai úton. Én már nyolc körül beértem a városba, így legalább maradt időm megtakarítani a tegnapi túránk után a sisakomat, valamint beszélgetni is tudtam a korábban érkezőkkel. Amíg a pleximet sikáltam, közben minden irányból folyamatosan érkeztek a szebbnél szebb paripák. A benzinkút hamarosan megtelt motorokkal, az autósok pedig csodálkozva nézték, hogy vajon mi készül itt. Sok ismerőssel találkoztam, de jópár motorost most ismertem meg. Jó volt a hangulat már az indulásnál is, és szerencsére az időjárás is tökéletes volt.

@zoltanerdei94 @#vezetestechnikadebrecen #motorbike ♬ original sound - Erdei Zoltan

Pontosan a megbeszélt időben indult a csapat, elől Nagy Laci ment a szervező, ő vezette a túrát. az út a Dakarringre hamar megvolt, hiszen a pálya Bocskaikert után van még Hajdúhadház előtt. Az aszfaltról letérve poros földúton lehet bemenni a Dakarringként elnevezett pályához.

@zoltanerdei94 #dakarring #vezetestechnikadebrecen #motorbike ♬ original sound - Erdei Zoltan

Gyakran kijárok gyakorolni a Dakarra, én úgy vagyok ezzel, hogy inkább egy biztonságos pályán tesztelem a motor és a gumi határait, mintsem a közúton. Ennyi motorost egyszerre még sosem láttunk a Dakarringen, szó szerint megtelt velünk a pálya, ezt a fotók is nagyon hűen visszaadják.

Ennyi szép motor és vagány motoros egy helyen valóban impozáns látvány!

Rövid eligazítást tartott először Laci majd a pálya üzemeltetője. Kérdésekre is készségesen válaszoltak, aztán már indult is a csapat az ajándék pályatesztre. Szépen rajzolta mindenki a tudásának megfelelő tempóban az íveket.

Pár kört megtettek a motorok a pályán, majd folytattuk az utunkat Újfehértóra, ahol már vártak bennünket Gulyás Gáborék, hogy ők is csatlakozhassanak hozzánk.

@zoltanerdei94 #dakarring #vezetestechnikadebrecen #motorbike ♬ original sound - Erdei Zoltan

A következő képen én nem vagyok rajta, mert amíg az Újfehértói Városháza előtt elkészült ez a csoportkép, addig én elfoglaltam a helyemet a Zsindelyes Cottage-nél a kanyarban, hogy tudjak majd egy videót készíteni amikor áthalad a csapat előttem.

Újfehértónál összesen 69 motort számoltam meg, valószínűleg ez volt a maximális létszámunk.

@zoltanerdei94 #vezetestechnikadebrecen #motorbike ♬ Bandoleros - Don Omar

Az volt megbeszélve az induláskor, hogy van pár találkozópont ahol megállunk, a többi helyen pedig mindenki a saját tempójában haladhat, akár csatlakozhat a menethez, akár kiválhat belőle. Újfehértó után a kovetkező megbeszélt megálló A Kisvirág cukrászda volt Vámospércsen. Mivel addigra már eléggé szétnyúlt a mezőny. így voltak akik Adony után Nyírlugos felől mentek, míg a csapat másik része meg a Guti erdőn át érkezett meg Vámospércsre. Pár perc különbséggel be is futott szerencsésen mindenki. Eztán voltak páran akik átmentek Romániába és egy túrázós nappá kiegészítve  Élesd felé folytatták az útjukat míg a többiek Laciékkal folytatták a kört Létavértes felé. 

Nagyon szép nap volt, remélem mindenki jól érezte magát. Az ilyen nagyobb csapatban történő motorozásoknak vitathatatlan a közösségformáló ereje, ami a motoros társadalom számára mindig is fontos volt. Ugyanakkor segítenek ezek a túrák abban is, hogy az újabb motorosoknak megmutassuk, hogy a környékünkön is bőven akadnak jól motorozható útvonalak, valamint egy picit a szezon elején talán az autósoknak is megmutatjuk, hogy egyre több motoros jelenik meg az utakon, ezért mégjobban oda kell mostmár nekik is figyelniük ránk.

 Köszönjük a szervezést Laciéknak, széles utat kívánok mindenkinek!

Az elmúlt hetek szinte nyárias időjárást produkáltak, ehhez képest erre a hétre meglepően visszaesett a hőmérséklet. Így aztán úgy döntöttünk a Gutin-hágóra tervezett túránkkal várunk picit és inkább egy rövidebb kört csinálunk itthon. Az eredeti terv az volt, hogy Debrecen-Tiszadob-Zemplén. Mivel reggel még szinte deres volt az idő, így kilencre időzítettük az indulást. Négyen mentünk ma motorozni, Pista BMW, Laci Yamaha, Miki és én pedig egy-egy Honda nyergében. Első megállónk Tiszadob Adrássy Kastély. Kb 10-re értünk ide. A kastély és a parkja mesés, már sétálgatnak bent az emberek. Készítettünk pár fotót, lementünk a vízpartra, megittunk egy kávét, majd elindultunk tovább Tiszalúcra.

 Az emlékeim szerint a kastély régen árvaházként működött, a labirintus pedig eléggé elhanyagolt volt a rendszerváltás utáni években. Hogy ki ne pusztuljanak a növények, az ország minden pontjáról, sőt még külföldről is önkéntesek jártak ide és ők gondozták a sövényt nyaranta.

A Kastélyból továbbindulva a Tiszadobi pontonhídon mentünk át a Tiszán. A másik oldalon épp fakitermelés volt. Érdekes volt a pontonhíd, ahogyan a víz felszínén ringatózik. Dübögött rendesen a motorok alatt is, de kocsik is mentek át rajta folyamatosan. Mivel keskeny nagyon, csak úgy lehet felhajtani rá, ha nem jön épp szemből senki.

A fakitermelésnél megálltunk és úgy döntöttünk, a Zemplén helyett ma inkább a Bükköt választjuk, mert Miskolc-Eger felé tisztábbnak tűnt az égbolt, nem szerettünk volna megázni. Az idő közben melegedett valamennyit Miskolcig, de csak 15 fok volt a legmagasabb hőmérséklet még délután is. Persze ennek is van jó oldala is, haladtunk jól, mert nem volt dugó sehol sem.

Miskolcon Pistának valami csavar kiesett elől a plexinél, Lacinál volt szigszalag, így lett egy kis gyorsszerviz, aztán folytattuk az utunkat Lillafüreden át Eger felé a Bükkben. Lillafüreden nem álltunk meg, csak lassan átcsorogtunk nézelődős tempóban. Elengedtük a kisvonatot (a masinisztán kívül egyetlen ember volt rajta, lehet ő is csak a kalauz volt?). Mivel így nem volt előttünk kocsi, egyetlen előzés nélkül tudtam végigmeni a Csillagdáig. Ez volt a következő megállóhelyünk.

Mindenhol tiszta volt az út, kavicsok is csak kevés helyen voltak már az úton, nem panaszkodott senki sem, nagyon jót motoroztunk a pompás hegyi szerpentineken! 

 A következő megállónk már Poroszló lesz, ahol kajálni fogunk. Egerben szerencsére nem volt nagy a forgalom szombaton délben, kettőre értünk a Kormoránhoz ebédelni.

Amíg a halászlevet vártuk, addig Miki összehaverkodott a tulaj kutyusával. Hamar hozták a kaját, közben megbeszéltük, hogy mivel még időben vagyunk, valamint az ebéd és a mai negyedik kávé után talán már nem is fázunk annyira (ahogy kijöttünk a hegyek közül, immár túlnyomórészt napsütésben motorozhattunk). Szóval menjünk és tegyünk még egy kis kitérőt, nézzük meg Kiskörén a Tisza-tavi Hallépcsőt. 

Ja igen, majd elfelejtettem: volt egy tájékoztató tábla kirakva a Kormoránban a szülőknek gyermekfelügyelet ügyében :-) 

Sarud felé haladva kis falvakon át hamar megérkeztünk Kiskörére a gáthoz. Hatalmas zsilipekkel szabályozzák itt a Tisza-tó vízszintjét. Átmentünk a gáton és a hallépcsőnél álltunk meg. Aztán visszasétáltunk a gátra valamint megnéztük lent a hallépcsőt is.

 A hallépcső egy ökológiai folyosó a folyón felfelé úszó halaknak. Mivel a gátnál kialakuló nagy vízszint különbséget a halak nem tudják leküzdeni, ezért építettek egy bypass csatornát, ahol sok kisebb bukógáton megy lefele a víz egy része, itt fel tudnak úszni a halak. Eddig amikor itt jártam, minden alkalommal láttam a halakat úszni felfelé, ez most is így volt.

Le lehet menni a zsilipnél a víz szintje alá és üvegen keresztül is láthatjuk a Tisza vizében a felfelé úszó halakat, ahogyan küzdenek a víz erős sodrásával.

 A mai utunk a nap végére összesen 400km lett, nem is kevés, nem is sok, pont jó egy kellemes tavaszi napra.

És ami a legfontosabb az egészben: mindenki nagyon jól érezte magát. 

Szereplők a képen: Zoli    -    Miki    -    Pista    -    Laci

ps.: Hamarosan megírom a beszámolómat a dragán-tavi túránkról is, valamint az idei tervben van még jópár dolog:

Zakopane-Dunajec-Tátra

Torda-Torocko

Gutin-hágó

Transalpina-Transfogaras.

 Széles utat Motorosok!

Február közepe van, az ilyenkor szokásos hidegnek nyoma sincs, dél körül már 12-13 fokok vannak napok óta. Az elmúlt napokban szinte mindig mentem valamerre a környéken motorral, valószínűleg holnap is nyeregben leszek. A mai utam viszont különleges volt. Dudás Laci barátom URBEX túrára hívott. Nem kifejezetten az én műfajom az elhagyatott romok látogatása, még akkor sem, ha visszaemlékszem, hogy amikor a lányom kicsi volt, akkor sok geoládát kerestünk meg a geocaching.hu játékban. Ez a kincskeresős játék jutott ma picit eszembe a túránk alatt.

10 után indultunk el Debrecenből. Mindössze annyi volt megbeszélve, hogy Tokaj felé vesszük az irányt, és ha be tudunk menni, akkor megnézünk egy elhagyatott katonai "ojjektumot" valahol Tedej után. Böszörményen át mentünk, szép idő volt, jól haladtunk, egész hamar kiértünk Tedejre, majd egy félig betonozott félig murvás bekötőútra lehajtva bementünk egy kis erdőbe, ahol kb 500m után egy vaskapu állta utunkat. Lakat nem volt rajta, így nem volt semmi akadálya annak, hogy madárcsicsergés közepette az avarban és törmelékeken gyalogolva bemenjünk ebbe az egykoron szebb időket megélt volt katonai objektumba, és megnézzük a múlt rendszer technikai csodájának a földi maradványait miképp veszi vissza az embertől szépen, lassan a természet.

Laci rengeteget mesélt, illetve azóta már picit én is utánaolvastam annak, mi is volt itt régen. A hópárduc rendszer egy átjátszóállomás hálózat volt, ami átjátszónként két toronyból állt. Itt az egyik valószínűleg a Munkács felől érkező jeleket hivatott venni, míg a másik ezt továbbította az ország belseje felé nyugati irányba. A tornyok tájolása alapján az én tippem az, hogy talán Galgamácsa lehetett a következő állomás. A nagy távolságokat úgy próbálták áthidalni, hogy a jelek visszaverődését használták ki a troposzféráról.

A falakon rengeteg grafittit láttunk, valamint paintball nyomait, üvegcserepeket, csempéket és törmeléket mindenhol. Az látszik még most is, hogy a nyolcvanas évek végéhez képest igencsak átgondolt tervezéssel, korszerű technológiával volt felszerelve az épület. Kábel alagutak minden helyiségben, központi fűtés, komoly elektromos kábelezés, dízel aggregátoroknak kiépített helyiségek árulkodtak arról, hogy alaposan átgondolták a terveket amikor kialakították ezeket az épületeket.

Az épületek közötti út mellett föld alatti gázolajtartályok és kültéri riasztórendszerek maradványait is láttuk. Az áramot legtöbb helyen ugyan kikötötték már, és valószínűleg nem nyerne ez a hely a következő Tesla gyorstöltőért folyó ádáz versenyben, de mindenesetre mi mégis találtunk olyan fénycsőarmatúrát, amit fel is tudtunk kapcsolni. Szóval nyomokban még áram is van a romokban.

Ezek után az már különösebb említést sem érdemel, hogy a következő pihenőnkre épp a  Büntetésvégrehajtási Intézet (lánykori nevén börtön) előtt álltunk meg.

Tedej után Tiszatardoson keresztül szerettünk volna még átmenni Tokajra, azonban az árterület Tiszalöknél víz alatt volt, ezért a komp nem üzemelt. Mivel az urbexeléssel elment az idő a BARS-on, így pár szép tiszaparti fotó elkattintása után hazafele vettük az utat.

Köszönöm ezúton is Laci barátomnak a túravezetést és a közös motorozást.

Ahhoz képest, hogy október közepét írunk, ma reggel 12'C volt, délre már 20'C fölött volt a hőmérő. Ezzel az igazán kellemes kirándulóidővel búcsúzik tőlünk az idei szezon, mondták ma többen is. Reggel körbeküldtem tehát indulás előtt az ismerősöknek a szokásos módon az üzenetet: "Megyek Tokaj-Zemplen-Bukk-Matra. Te tervezel mara valamit?" Mire beöltöztem addigra jött is az üzenet Gabi barátomtól: pár motorral épp a Zemplénbe tartunk, Józsánál vagyunk, ha gondolod gyere. Messengeren benyomtuk a live location-t, így láttuk egymást, hogy ki hol van. Utol is értem őket még Józsán, pont akkor indultak amikor odaértem. 

Tíz motor volt velem együtt, a motorok fele kb utassal valamint volt egy kísérőkocsi is. Igazi vegyes csapat, Goldwinggel az élen volt ebben a csapatban minden: chopper, túraendúrók de sportmotorok is. Persze a legidősebb és a legkisebb köbcenti címet megint az én szeretett négyszázasom vihette el. A csapat kétnapos kirándulásra ment a Zemplénbe főzéssel, ottalvással. Én csak az odaúton csatlakoztam hozzájuk. A 35-ösön a Hajdúnánási elágazásig mentünk, majd a körforgalomnál letértünk a strucctanya irányában Nánás felé. Tedejen át Tiszavasvári-Szorgalmatos-Tiszalök szaporán jöttek egymás után, majd komppal mentünk át Tardosra. Tedejen almavásár, egész úton pedig traktorok, kombájnok, épp kukorica betakarítás zajlott mindenhol a környéken.

Szép rendezett falvakon át haladtunk Tokaj felé. Tiszaladányban a főutcán a faluház előtt Győri Elek teljes életnagyságú mellszobra köszönt ránk. Nagyon ötletes a szobor elhelyezése, az épület előtti faldarabra tették rá. Kezében ecset és festőpaletta, mintha az utca másik oldalán megpihenő motorosokat festené meg épp.

Tokajon tankolás és kávé. Ahogy beértünk Tokajra, akkor vettem észre, hogy egy kék Suzuki is csatlakozott hozzánk. A benzinkúton beszéltünk is pár szót, kérdezte merre megyünk. Mondta, hogy ő is épp most indult el csak úgy random motorozni, javasoltam, hogy jöjjön velünk tovább, ebben a társaságban most én is vendég vagyok. A következő megálló Tarcal volt, itt a csapat elindult megnézni az Áldó Krisztus szobrot és a tengerszemet. Közben megismerkedtem a kék motor gazdájával, Józsinak hívják, tokaji srác. Úgy döntöttünk Józsival, hogy mi nem indulunk neki a túrának a szoborhoz, inkább megyünk tovább motorral, így elbúcsúztunk Gabiéktól.

Tarcalról átmentünk az összekötő úton Bodrogkeresztúrra. Mondta Józsi, hogy menjek én elől. Erdőbénye felé vettem az irányt, hogy az Aranyosi-völgy kissé keskeny de kanyargós útján jussunk át a Zemplén másik oldalára. Közben azon gondolkodtam útban Bénye felé, hogy mi újat tudnék én mutatni ezen a környéken egy olyan motorosnak aki itt lakik Tokajban.

Amikor megyek befele Bényére a szép bukkanókkal tarkított úton, mindíg eszembe jut a Mulató-hegyre vezető út. Nagyon kevesen ismerik ezt, ki kellene próbálni egyszer, fel lehet-e menni rajta motorral. Mindíg elhessegetem ezt a gondolatot, mert tudom, hogy az az út nagyon meredek. A Mulató-hegy valójában egy domb, 230m magas csupán. Maga az út az valójában egy keskeny aszfaltcsík, ami kb. a temető mellől indul és nyílegyenesen visz fel a hegy tetején lévő adótoronyhoz és vízműhöz. Szervízút lehet a célja, télen a helybéli gyerekek szánkózni szoktak rajta, bár manapság már egyre kevesebb esélyük van rá, hogy havat találjanak itt.

Míg ezt végiggondoltam, közben beértünk Bényére, én pedig elhessegettem magamtól a Mulató-hegy gondolatát és a főutcán át az Aranyosi-völgy fele vettem az irányt. Ahogyan a központba értünk, a templom előtt le volt zárva az egész utca, szüreti bál volt, népviseletben táncoltak az út közepén, a tömeg pedig körbeállta őket. Lementem jobbra a posta irányába, majd innen már hamar a temető melletti szélső utcán kötöttünk ki. Esküszöm, hogy nem én akartam így, de ha már így alakult akkor csak megnéztem azt a kis murvás utat, ami a vízmű szervizútjához visz. Szóval én mentem elől, Józsi a kék Suzukival mit sem sejtve jött utánam a nyaktörő úton , vissza egyes, nagy gáz és mostantól a tetejéig MEG NE MERJ ÁLLNI!. Fent le tudtuk úgy támasztani a motort, hogy ne boruljon el. Szóval most már ezt is tudom: fel lehet menni motorral a Mulató-hegyre.

Fentről nagyon szép a kilátás az andezitbánya tavára és az egész településre. Innen látszik csak igazán jól, hogy Erdőbénye micsoda gyöngyszem a Zemplén szívében. Józsinak is tudtam legalább újat mutatni, ezt a helyet azt mondta, eddig ő sem ismerte.

Miután szétnéztünk és lejöttünk, az utunkat a terv szerint az Aranyosi-völgyön át folytattuk, majd Mádon keresztül jöttünk vissza Tokajba. Nem volt nagy kör, de nagyon szép kellemes ősz végi napon nem is akartam ennél többet. 

Fontos: a Mulató-hegyre az út még gyalogosan is nagyon meredek. Nincs kitéve ugyan semmilyen tiltó tábla, ennek ellenére nem javaslom senkinek sem, hogy motorral felmenjen rajta csak saját felelősségére.

Képek forrásai:

saját képek

https://www.kozterkep.hu/27390/gyori-elek

Sziasztok,

Ebben a blogbejegyzésemben debreceni és Debrecen környéki motorosoknak adok tippeket olyan útvonalakra, amikor csak a közelben szeretnének motorozni egyet. 

Debrecen körül nekünk nem nagyon találhatóak igazi motoros túraútvonalak. Alföldi emberként legtöbben motorral a hegyekbe vágyunk, amihez nekünk garantáltan több mint egy órát kell mennünk bármelyik irányba, hogy ilyen helyeket elérhessünk. 

Amennyiben mégis  a környéken pattannánk imádott vasparipánk nyergébe, akkor három különböző hosszúságú körutat is tudok javasolni. Ezekben az utakban viszonylag kevés nagyobb forgalmú főút van csupán, főképp alsórendű utakon lehet bejárni a környező falvakat. Nézzük egyenként az útvonalakat:

A "háromórás kör":

Létavértesig jó minőségű szép úton tudunk menni. Innen Pocsaj fele vesszük az irányt, majd Berettyóújfalu érintésével a Sárrét falvain keresztül áthaladunk Püspökladányon. Nádudvar után egy kiváló állapotú, bár kevesek által ismert úton megyünk fel a 33-as útig. Jobb oldalban szántóföldek vannak, míb a bal oldala az útnak már a Hortobágyi Nemzeti Park, gyakorlatilag itt a Hortobágy peremén motorozunk. Tavasszal és nyáron fokozottan érdemes vigyázni errefelé, mert sok nyulat, fácánt és őzeket lehet látni. A táj elragadó szépségének köszönhetően az útvonal egyik legszebb szakasza ez. Utunk a Keleti-főcsatorna hídjához visz, ahonnan a 33-as úton jutunk vissza legegyszerűbben Debrecenbe. 

A "Hajdú kétszáz kilométeres kör":

Ez az általam javasolt leghosszabb környékbeli túra, hiszen ha még ennél is több időnk lenne motorozni, akkor már érdemesebb a Róna mellékútjai helyett a Zemplén, Bükk vagy a Réz hegység felé venni az irányt. De az már másik blog témája.

Derecskéig a 47-esen megyünk le, majd szinte ismeretlen út visz át innen Kabára. Aszfaltozott végig, de néhány helyen a minősége hagy maga után kívánnivalókat. Nádudvar után a már korábban is írt szakaszt javasolom, majd Újváros-Böszörmény-Hadház klasszikus útvonalát. Innen picit megyünk a négyesen Újfehértóig, majd Nagykállóba a Nyírség történelmi fővárosába vezet utunk. A Nagykálló-Balkány-Nyíradony szakasz szép, jó és kanyargós is. Balkány után Abapusztánál pár kilométerre letérve megtekinthető Csiffytanyán az óriási Mammutfenyő. Itt még 2009-ben rejtettem el Geoládát: https://geocaching.hu/caches.geo?id=2949 

Nyíradony után a 471-es prímán felújított szakaszán térhetünk vissza Debrecenbe.

A "másfélórás kör":

Talán ezt ismerik a legkevesebben, pedig ez az útvonal szinte csak príma minőségű szakaszokból áll. Egyetlen helyen lassít bennünket az útburkolat minősége: Téglásnál a Hajdúsági Iparművek előtt. Innen Geszteréden át Balkányba visz az utunk, ahonnan Nyíradonyba jövünk át egy rövid, kb 10km-es szakaszon. Nyíradonyból pedig vissza Debrecenbe a 471-esen jövünk. Összesen 80km körül van az egész kör, kevés kocsival találkozunk az út nagyrészén és jó utakon szép tájakon járhatunk.

Ennyi volt a mai útajánlóm motorosoknak. Legközelebb Zempléni útvonalat fogok bemutatni.

 Zoli

Az élet nem mindig alakul úgy, ahogyan azt eltervezzük. De ha motorozni mégy, akkor ez általában nem gond. Ezért van a GPS-en is az "újratervezés" gomb, mi is újraterveztünk ma többször napközben.

Eredetileg Miskolcon és Rozsnyón át A Dedinki tóhoz mentünk volna, de már reggel mutatta az összes valamire való időjárás app, hogy Szlovákiában esik az eső. Mi pedig nem nagyon szeretünk esőben motorozni, ha csak lehet elkerüljük. Elindultunk Miskolc felé, hátha változni fog az idő és mire odaérünk elmegy az eső. Végülis még csak augusztus van, délutánra még lehet a hegyekben is jó idő. Miskolcig autópályán mentünk. Szerintem ez legalább annyira fárasztó mintha a 35-ösön mentünk volna, viszont kétségkívül gyorsabb. Fél kilenckor már Miskolc mellett egy benzinkúton néztük az időjárási radart (legjobb barátom a windy nevű app ebben a témában). Mélg mindig esik odaát javában, itthon viszont tiszta az idő. Akkor újratervezés: Bükkön át irány Eger, addig is megyünk egy szép úton és továbbra is várjuk, hogy menjen elfele az eső.

Lillafüredig rengeteg biciklis már korán reggel, csak lépésben haladtunk, vigyáztunk rájuk és gyönyörködtünk a Hámori tóban és környékében mi is velük együtt. Lillafüred után sok kavics felverődés az úton, kisebb forgalom és príma idő fogadott bennünket, élmény volt az út Egerig. A tankom majdnem kifogyott a végére, Egerben tankolás, reggeli és Windy. Azt mondja a radar, hogy a szlovákoknál még mindig esik, itthon viszont továbbra sincs semmi csapadék. Ok, menjünk fel Ózdig, ott majd meglátjuk hogyan tovább. Ózdtól még mehetünk balra Cered felé vagy Bánrévén keresztül Rozsnyó irányába. Amikor Ózdon beértünk az első benzinkútra és megálltunk, akkor vettem észre, hogy valami nincs rendben a motorommal. Nem indul. Akku gondnak néz ki, vagy valami érintkezési hiba. Benéztem az ülés alá, de nem találtam semmit sem fellazulva, ránézésre minden rendben, műszerek szerszámok meg itt nincsenek nálam. Még a duda is csak nyekereg, hát sajnos a CBR úgy néz ki, nem fog beindulni. Csak semmi pánik, betolom, meleg a motor, szerintem elsőre be fog röffenni. Kettesben toltam meg, féloldalasan felugrottam az ülésre, kuplung ki, első pöccre beindult. Ok, dél van, akkor hazafele menjünk, ezzel már nem nagyon kellene így tovább menni, ki tudja a töltés jó-e, meddig bírja még. Elindultunk Ózdról tovább. Bánréve előtt megálltam, levettem a gopro-t, hazafele úton ne pattogjon a kormányon, ma már úgysem lesz rá szükség. Mostmár hazáig úgy kell menni, hogy ha csak lehet ne állítsam le a motort.

Amikor elindultam a gopro leszedése után, akkor láttam a műszerfalon, hogy menet közben helyreállnak a műszerek, tehát valószínűleg van töltés, csak az akkuval van gond. Ha ez így van, akkor viszont akár a világból is kimehetek vele, max néha beröffentem ha megállnék valahol. Így aztán kb egy perccel azután hogy leszereltem a goprót, a bánrévei határátkelő mellé érve kiraktam az indexet balra és Rozsnyó felé vettük az irányt.

Amikor külföldre megyünk motorral, olyankor mindig történik velünk valami varázslat. A határon átérve picit megváltozik a világ. Most is ez történt. Az út szélesebb lett és sokkal jobb minőségű. Az M3 majd szétrázza az embert motoron, de az M30 sem különb, és hát általánosságban a többi hazai útról nem is beszélek inkább. A szlovákoknál sima az aszfalt, hirtelen azt veszed észre, hogy nem fárasztó a motorozás, hanem valóban élmény. A szlovákok amikor meglátják, hogy motor van mögöttük, akkor kihúzódnak az út szélén a vonalig. Megtehetik, mert mellette még legalább 30cm-es padka van ugyanolyan aszfaltból. Így a kocsit biztonságosan meg lehet előzni akár sávon belül is motorral. Nem volt egyébként nagy forgalom vasárnap délben. Rozsnyóhoz érve láttuk az útról a Krasznahorkai Várat, szép szerpentines szakaszon vitt bennünket a főút tovább Kassa irányába. Itt meg már nem nagyon álltunk az akkum miatt és a hegyek felé sem mentünk fel tovább. Rozsnyó érintésével átmotoroztunk Bánrévéról Tornanádaskáig a Volovec oldalán vezető csodaszép úton, majd Szádudvarnokméhésznél letérve a főútról Torna után Tornanádaskánál tértünk vissza Magyarországra. Innen még kb 60km-t motoroztunk a hegyek között Miskolcig a 27-es úton majd az M30-M3-ason jöttünk haza. Reggel fél nyolckor indultunk Debrecenből és kényelmes tempóban haladva délután ötre értünk haza, összesen 500km volt a nap. Épp hogy beálltam a motorral a garázsba azonnal leszakadt az ég és jó félórás eső áztatta el az udvart, mi viszont menetközben szerencsére egyszer sem áztunk meg. Legközelebb az Imrikfalvi Víztározó (másik nevén Dedinky tó) sem fog kimaradni.

Köszönöm hogy elolvastál, megyek megnézem mi van az akkumulátorommal, mert hamarosan tovább megyünk ezen az úton, vár bennünket Zakopane!

Video az útról:

https://youtu.be/E5WMKL-vC8o

Ez egy egynapos túra volt.

Amikor szerveztük, az volt a célkitűzés, hogy keressünk olyan uticélt, ami motorral Debrecenből egy nap alatt könnyen teljesíthető. Legyen idő kicsit akár nézelődni is, valamint lehetőleg minél többet tudjunk hegyek között jó utakon motorozni.

Korábban már jártam két alkalommal az 1H Szilágynagyfalu - Élesd közötti szakaszán. Az első alkalommal az Ipp körüli szakasz volt nagyon keserves, az a kb. 20km nagyon rossz állapotban van. A második alkalommal az 1H-t épp foltozgatták, sok volt az útjavítás, ráadásul rettenetesen verte fel a javított szakasz a kavicsot.

Most harmadjára már szerencsém volt az úttal. Forró napunk volt, 40 fok fölötti itthoni csúcshőmérséklettel. 8-kor indultunk Debrecenből ketten Zoli barátommal. Én CBR600, Zoli BMW-vel jött. Határátlépés szokásos módon Létavértesnél. Az út már odáig is kifejezetten jó. Igazából a mai túránk teljes tartama alatt kiváló utakon mentünk. Székelyhíd-Margitta az első szakasz, tempós, vannak jó kanyarok, de lehet haladni szépen.

Margitta után nem Szilágynagyfalu felé vettük az irányt, hanem pár kilométerrel a margittai MOL kutat elhagyva  a 19B-ről letértünk Bisztraterebesnél a 191A-ra. A Réz hegység közepén, Feketeerdőn keresztül mentünk le az 1H-ra. Ha erre akarsz jönni, akkor ne felejts el Almaszegnél (Voivozi) jobbra befordulni a 108H-ra. Ez a Réz hegység északnyugati kapuja. Innen már csodálatosan szép erdei út visz, javarészt patakparton amelyeken gyakran kisebb vízeséseket is látunk, már amennyire a kanyargós úton tudunk menet közben nézelődni.

Szürreális látvány az erdő közepén az elhagyott üveggyár és a lerobbant panelházak tájidegen jelenléte. Feketeerdő után még több a kanyar jött és még mindíg csodálatos a táj.

Feketeerdőről  kiérve az 1H-ra immár szélesebb úton folytathattuk a kanyarvadászatot. A romániai utakon nagyon vigyázni kell arra, hogy a kocsik sajnos gyakran lecsapják a kanyarokat, átjönnek a záróvonalon a szembejövő sávba. Ezt leszámítva viszont az autósok segítőkészek a szerpentines részeken, lehúzódnak, jeleznek a motorosoknak, hogy előzhessenek.

Kissé megéhezve ebédre a Huta Slaviába tértünk be, itt találkoztunk Tamással, akit már a határon is láttunk, Létavértesnél előttünk jött át. A nap további részében így már hárman motoroztunk.

 Lementünk majdnem Élesdig az 1H-n, Pestis körül fordultunk meg. A huta után nemsokkal ismertem egy kis utat a hegytetőn, azon bementünk pár kilométert körülnézni, nagyon szép arról a helyről a kilátás.

Kisebb gyorsszerviz a Tamás motorján (a hűtőventillátorba beleért egy vezeték és ciripelt. Hogy el ne dörzsölje, kötegelővel rögzítettük). Hazafele ugyanezen az útvonalon jöttünk visszafele, tankolás a Margittai MOL kúton, majd érkezés négy körül vissza Debrecenbe.

Hétfőn reggel úgy döntöttem kimegyek a DakarRingre.

Egy hete cseréltem le a CB400SF-et a CBR600F4i-re. Ez számomra sokkal kényelmesebb üléspozíciót valamint plusz 50 lóerőt hozott. A cél az volt, hogy a motort jobban megismerjem, ne a közúton, hanem pályán gyakorolhassam a kanyarvételt. Egy félnapos motorozásra fizettem be, tehát 9-13-ig. A nap első felében egyedül voltam a pályán, később jött még egy Ducati900-as valamint egy gokart is elhúzott néha mellettünk. Mellesleg a Ducati gazdája egy írtó jófej fickó, a nap végére összebarátkoztunk, de ez már egy másik történet.

A reggeli kezdés egyedül unalmas volt picit,később amikor ketten motoroztunk, akkor már sokkal jobban telt az idő. Amit nagyon hiányoltam: nem volt időmérő, így nem nagyon volt viszonyítási alapom, hogy mennyire javul egy nap alatt a technikám. Két megoldást tudtam használni az időmérésre: 1. letettem a telefonomat a pálya mellé, felvettem pár kört és visszanéztem egy pihenő alatt, hogy mennyi a köridőm. A másik módszer, hogy kielemezzem a napomat az a motorba épített GPS nyomkövetőm adatai. Szerencsére elég gyakran küldi a tracker az adatokat (kb 5 másodpercenként), így egy ilyen pályán már egész pontosan meg tudom nézni akár a köridőket, akár a sebességeket a kanyarokban.

12 után már a nagyobb ívű kanyar 55km/h fölötti tempóval ment 1:10-es köridő mellett. Reggel ugyanez az ív még csak 35km/h volt és a kezdeti köridőim is 1:30 körül alakultak.

A félnapos akció alatt egyébként sikerült rendesen elfáradni, a végére már a tankolás jelző is bejelzett, összesen több mint 60 kört mentem a GPS adatai alapján számolva.

Egyszer voltam ezt megelőzően eddig pályán motorral, a Rabócsiringen pár hónappal ezelőtt a vezetestechnikadebrecen.hu szervezésében, akkor még a CB400-zassal kergettem a többieket az emelt szintű kanyarodástechnikai tréningen. Akkor nem láttam semmi különöset a gumimon a pályázás után, de ez a mostani ez szó szerint megijesztett. Mutatom a képeket, hátha van aki még nem látott ilyet:

Amikor megláttam, azt hittem teljesen tönkretettem a gumit. Azóta megmutattam olyanoknak, akik jobban értenek ehhez nálam, ők azzal nyugtatnak, hogy pályázáskor ez teljesen normális jelenség. Nekem mindenesetre új volt ez a látvány. És akkor a végére a véleményem összefoglalva: a GPS egész jól kiértékelhető adatokat adott a pályázásról a pálya pedig nagyon jó, élvezetesek a kanyarok, ajánlom mindenkinek a Dakarringet.

2001 tavaszára már nagyon tele volt a hócipőm a Curverrel. Akkor már pár évet lehúztam mint karbantartó a műanyagiparban. A 12 órás folyamatos műszak (bár jól megfizetett) meglehetősen embert próbáló volt. Beszélgettünk otthon sokat arról, hogyan lehetne innen továbblépni. Mivel családalapítás előtt álltunk, kézenfekvőnek tűnt, hogy ki kellene menni pár évre az USA-ba dolgozni, anyagilag megalapozni a jövőnket. Elkezdtem tehát angolt tanulni magántanártól, valamint egy közvetítőirodához bejelentkeztem, akik gyakornoki villanyszerelői munkára vittek volna ki. Mikor már közelinek tűnt az amerikai út (már be volt adva az útlevelem vízum igénylésre), akkor felmondtam a Curverben. Felmondási időmet töltöttem, amikor kiderült, hogy mégsem megyünk sehova, mert befuccsolt a közvetítőcég. Lebuktak valami bébiszitter üggyel, nem tudnak a továbbiakban senkit sem kivinni. Így aztán itthon maradtam állás nélkül, még egy hét volt hátra a Curvernél, aztán kereshetek munkát.

Épp ebben az időben ment három kollégám a Curvertől a Benettonhoz dolgozni Nagykállóra. Akkor indult a Benetton síbakancs gyártó üzeme, ahova tapasztalt műanyagipari dolgozókat kerestek és szükségük volt még további karbantartókra. A kollégák így beajánlottak engem az olasz főnöküknek Robertonak. Másnap már hívtak is interjúra a Benettonhoz. Húú, ez nagyon messze volt Ebeshez, ahol laktam. Át kellett menni Debrecenen, majd mindenféle kis falvakon keresztül a Nyírség elhagyatott útjain majdnem Nyíregyházáig. Éreztem, hogy ezt nem lesz kellemes menet minden nap kétszer megtenni, így mire odaértem, már elhatároztam, itt jó fizetést kell kérni. Eleve Lajosék a már ott dolgozó kollégáim is azt mondták, nagyon jól keresnek. Az utiköltségeimmel meg úgy számoltam, ha esetleg nem fizetik külön rendesen, a bér akkor is adja ki azt is, így inkább beleszámoltam.

Megérkeztem életemben először a Benettonhoz, és Roberto előtt álltam az állásinterjún. Roberto picit beszélni magyar. Van neki egy tolmácsa, aki a titkárnője is egyben, az segít. Meg én beszélni picit angol. Roberto is. Így egész jól elboldogultunk. Kérdezte Roberto: mennyi fizetést szeretnék. Mondom neki, hogy 200 nettó alatt semmiképp sem (akkor még ez nagy pénz volt). Mondja Robert, hogy ez sok. Nagyon sok. Mondom neki, hogy tisztában vagy vele, de nekem ennyi az árfolyamom. Gondolkodik, majd megkérdezi: "mennyi bambino van?". Ajajj, erre most valami jót kellene válaszolni. Egy nevelt lányom volt, feleségem előző házasságából (ezt most olaszul ugy sem tudnám elmagyarázni, tehát eddig egy). Tervezzük, is hogy legyen még közös gyerek is. Szóval gondolatban bevállaltam még egyet gyorsan. Így már kettő, de egy családcentrikus olasznak még ez is kevés lesz. A szomszédban viszont volt sok gyerek, gondoltam, ha esetleg kijön Roberto egyszer hozzánk, hozok majd át a szomszédból. Szóval benyögtem három gyereket. Három bambino? Jó, akkor nem sok, mondta Roberto. Kezet ráztunk és felvettek a Benettonhoz. (egyébként ezt a gyerek bevállalós trükköt amit 2001-ben találtam fel, azóta  már szinte az egész ország alkalmazza, most a CSOK-ot veszi fel így minden fiatal pár).

Pénteken leadtam a cuccokat a Curverben, hétfőn már a Benettonnál kezdtem. Az olaszok nagyon barátságosak voltak. Tényleg családcentrikusak, nők például nem dolgozhattak éjszakai műszakban. Azt mondták, otthon a helye a gyerekekkel. Az étkezőben mindig volt kikészítve friss kenyér és sajt, ha esetleg valaki ebéd után még megéhezett volna. Volt rendes üzemi étkezde, plusz az éjszkásoknak egy helyi vállalkozóval leszerződve minden este hozattak szendvicseket. Általában vagy fasírt volt  a csomagban, vagy rántotthús vagy hamburger. Volt, hogy akkora adagot kaptam, hogy felét reggel haza kellett vinnem, mert nem bírtam megenni. Eleinte nappalos voltam, délben mentem együtt a többiekkel ebédelni. Ha volt a közelben olasz akivel dolgoztunk, akkor mondtuk neki: mangiare. Ez volt a bambino után a második szó amit megtanultam olaszul. Az olasz persze viccesen mondta, hogy lavorare, azaz dolgozzunk inkább. Erősen védték a hazai iparukat, azt hiszem lenne ezen a téren is mit tanulni tőlük. Az teljesen természetes volt, hogy minden céges autó Fiat vagy Alfa Romeo lehet csak. De azon még én is meglepődtem amikor az olasz kolléga leteremtett azért, mert talált egy guriga magyar boltból származó szigszalagot a ládámban. Kérdezte, honnan van ez. Mondtam, hogy a boltból hozattam. Azt mondta, ha bármi kell, akkor neki szóljak, minden nap jön kamion olaszból, ha nincs valami akkor hozat és itt lesz holnapra.

A színeket már a Benetton előtt is tudtam. Ha valaki elektromos dolgokkal foglalkozik, akkor a kábelek színeit a rajzokon fel kell ismerje. Angolul, németül, olaszul szinte az összes szinte tudtam fejből. Pár színnek annyira ismert egyébként is az olasz neve, hogy szerintem mindenki tudja, még az is aki soha egyetlen szót sem tanult olaszul: bianco, rosso, nero. A zöld a verde is ismerős, a kék blu pedig azért mert hasonlít az angolra. A sárga giallo meg azért maradt meg a fejemben automatikusan, mert megtetszett a dallama. A számokkal hasonló a helyzet mint a szinekkel, ezeket legtöbbször megtanuljuk akkor is, ha az adott nyelvből azon kívül semmi mást nem tanulnánk meg. Karate edzéseken is a számokat tanultuk meg először japánul.

Így ragadt rám a munka során egy kevéske olasz nyelvtudás pár szó erejéig, még akkor is, ha nem volt szándékom, hogy megtanuljak olaszul. Pár hét után állandó éjszakás műszakba kerültem. Nagyon messze volt bejárni minden nap kocsival, volt hogy reggel hazaúton Bocskaikertnél egy parkolóban aludtam fél órát, hogy haza bírjak vezetni. Jól kerestem pedig és fizették rendesen a bejárást is. Velem egyidőben vettek fel egy fiatal helybéli srácot ugyanilyen elektromos karbantartói munkakörbe. Akkor még nem volt GDPR, a bérlapokat minden hónap elején kitették egy stócban a műszakvezetői irodába és mindenki elvette a sajátját amikor ment dolgozni. Többet kerestem mindenkinél a műszakban, még a műszakvezetőnél is. A fiatal karbantartó kolléga megkérdezte tőlem, én hogy-hogy 200-at keresek. Kérdeztem tőle, ő mennyit keres. Mondta, hogy 70-et. Kérdeztem, mennyit kért amikor felvették. Mondta arra is, hogy 70-et. Mondom neki, látod: megkaptad amit kértél, én 200-at kértem.

Összesen három hónapig dolgoztam ott. Nem sok idő, de arra elég volt, hogy megszerettem nagyon az olaszokat. Kedves emberek, megadják a módját az életnek, a pihenésnek is amikor az következik, mégis minden meg van csinálva határidőre. Az olaszok iránti tiszteletem akkor alakult ki és azóta sem csökkent. A  próbaidő utolsó napján mondtam fel, mert közben felvettek az NI-hoz, így egy hét múlva indulhattam ki Austinba betanulásra. De ez már egy másik történet...

Tizenéves koromban a tévében a kedvenc műsoraim közé tartozott a Delta, az Ablak és a Felkínálom. Az első kettő azért mert vagy tudományos, vagy praktikus dolgokkal foglalkozott. A Felkínálom az úgy emlékszem elég későn került adásba, de különleges varázsa volt a műsornak. Betelefonáltak vállalkozók, hogy ki mit tudna eladni, mit szeretne venni. Pezsgő üzleti életbe lehetett belelátni. Nem sok dologra emlékszem már, de ilyen tipikus mondatok hangzottak el mint például ez: "tízezer darab körömkefe test van eladó egy budaörsi vállalkozásnál".

Ma már ehhez nem kell tévékészülék, itt van az internet, számtalan fórummal, ahol üzleti kapcsolatokat lehet létesíteni. Persze most már a "zaj" is sokkal nagyobb, nem biztos hogy könnyebb a helyzet ha a kimaradt körömkefe testeken akarunk túladni.

Szerettem volna feltalálni valamit. Nem is igazán tudom miért. Vagy a meggazdagodás reménye, vagy a hírnév motivált, vagy mindkettő, de az is lehet, hogy csak szerettem volna valamit csinálni én is, amivel hasznos dolgot adok az embereknek. Általános iskolás voltam, fantasztikus matematika tanárral, akinek köszönhetően nyáron számítástechnikai táborban voltunk a matek fakultációsokkal az Egyetemen. '86-ot írtak, basic-et tanultunk az egyetemistáktól. Este a kollégiumban voltunk elszállásolva. Beszélgettünk, az egyik srác tökéletesen elmagyarázta a tranzisztor működését félvezető szinten. Kérdeztem tőle, hogy "te villamosmérnök leszel majd?". Azt mondta: biztos, hogy nem, mert egyáltalán nem érdekli az elektronika. Irigyeltem, nagy jó koponya volt.

Aztán jött a középiskola. Itt már elektronikát tanultam, imádtam a szakmai órákat és a jó szakmai tanárokat. Az iskolai könyvtár összes valamire való szakmai könyvét többször is kiolvastam, négyzetrácsos papíron nyomtatott áramköröket terveztem. (az első DOS alatt futó nyák tervező (smartwork) csak a kilencvenes évek elején lett elérhető).

Minden este azzal aludtam el, hogy egyszer majd fel fogok találni valamilyen áramkört, ami nagyon szuper lesz. Teltek az évek, munkahelyeim lettek, ahol tovább tanultam az elektronika rejtelmeit, és egyre több áramkört terveztem. Sok-sok száz panelt. EKG, beléptető, riasztó, erősítő, italautomata, épületvezérlés, robottechnika, majd IoT szenzorok. Legtöbbször bérmunkában, néha saját célra. Volt hogy csak megterveztem valakinek és mással gyártatták, de gyakran az is előfordult, hogy amit megterveztem le is gyártottam. Főállásban mindig dolgoztam valahol, mellette pedig éjszakánként képeztem magamat, újabb és újabb áramköröket terveztem.

Aztán elvégeztem az egyetemet is, villamosmérnök lettem.Még több áramkört terveztem, akadt közöttük olyan amelyik hat vagy akár még több réteget is tartalmazott és sok száz alkatrészt. Egyre apróbbakat, egyre sűrűbben. Az lett a mottóm ha megláttam egy panelt: ÉN MEG TUDOM TERVEZNI UGYANEZT FELE EKKORÁBAN.

Céget alapítottam, munkatársakat vettem fel és velük közösen folytattam az áramkörök tervezését. Egyre több kollégát tanítottam meg az áramkörtervezésre, közben pedig én is rengeteget tanultam tőlük. Majd elkezdtem az Egyetemen tanítani is az áramkörök tervezését. Továbbra is minden este azzal feküdtem le, hogy közben az agyam állandóan azon járt: mit kellene kitalálni, mi legyen a következő áramkör ami igazán sikeressé tehetné a vállalkozásunkat?

Attól tartok, hogy ha erre nem tudtam volna rájönni több mint harminc év alatt, akkor valamit nem jól csinálnék. Pár éve megalkottuk a világ egyik legkisebb kulcstartó méretű GPS nyomkövetőjét. Azt látom a kutyának sem kell (hát igen, akár kutyák nyomkövetésére is használható lenne az eszköz).

Eleinte nem teljesen jól működött a cucc. Voltak benne apróbb hibák, ami miatt nem nagyon mertük reklámozni a dolgot, mert attól féltünk, ha nem jó és sokat adunk el, akkor nagyon bukni fogunk vele. Most már úgy látjuk, elég jól működik a dolog, de rájöttem, hogy nem az a baj, hogy nem merjük eladni. Hanem az, hogy nem tudjuk eladni, mert NEM TUDUNK ELADNI. Nem vagyunk kereskedők, mérnökök vagyunk, akik továbbra is szeretnek áramköröket tervezni, de ahhoz nem értenek, hogy ezt hogyan kell eladni.

Szóval eljutottunk oda, hogy feltalálhatok bármit. Megtervezhetjük, hogy tökéletes legyen, de amíg a vevők nem találnak ránk, addig nagyon kevés haszna lesz annak amit csinálunk. Így most változik a program: most már nem feltaláló akarok lenni. (most azt várod azt mondjam: kereskedő akarok lenni (vagy marketinges?))  Sem kereskedő, sem marketinges nem akarok lenni. Rájöttem, az teljesen mindegy mit gyártunk, nyomkövetőt, fogkefe testet vagy elektromos autót. Mindegy, csak jó legyen és legyen értelme és haszna annak a dolognak amit létrehozunk. Ha ezzel megvagyunk, akkor ezt meg kell tudnunk mutatni az embereknek. El kell érnünk, hogy a vevőink megtaláljanak bennünket. Utána a többi már csak rajtunk múlik. Ahhoz, hogy ezt a folyamatot végigvihessük kiváló szakemberek állnak rendelkezésünkre. Nekem most az a legfontosabb feladatom, hogy ezt megfelelően menedzseljem.