Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

A Xiaominál már a termosz is okos

2017. november 22. - omixia

De ne aggódj, még mindig Te vagy az okosabb!

xiaomi_termosz_1.jpg

Megszoktuk már, hogy a kínai gyártó nem ismer olyan termékkört, amiben ne akarna bizonyítani. Ez többnyire sikerül is nekik, mert a legegyszerűbb tárgyat is képesek olyan menő tulajdonságokkal felruházni, amivel villoghatunk ismerőseink előtt.

xiaomi_termosz_3.jpg 

Az eddigiek alapján nem lepődtök meg rajta, hogy a termoszuk is rendelkezik valami plusszal. Bár a nevében ott a smart jelző, ez a folyadék tároló egyáltalán nem mondható okosnak. Nincs benne Bluetooth sem, így telefonunkkal sem tudjuk összekapcsolni, megjegyzem nem is nagyon látnám ennek értelmét.

xiaomi_termosz.gif 

Mi akkor az a bizonyos plusz? Az, hogy a lecsavarható tetőben egy AMOLED kijelzőt találunk. Ez a kijelző első sorban arra szolgál, hogy mutassa a termoszban található folyadék hőmérsékletét. Másodsorban mutatja az időt is, de ennek megint nem sok értelmét látom, ahogy annak sem, bizonyos érintés kombináció után egy kéz integet nekünk róla.

A termosz amúgy pont azt tudja, amit egy termosznak tudni kell. Képes az italainkat melegen vagy hidegen tartani. A leírás szerint az italok hőmérséklete 3- és 80 fok között lehet, ezt pedig a spéci vákuumos technológiája segítségével akár hat órán át meg is őrzi.

xiaomi_termosz_4.jpg 

Ha szeretnél magadnak egy fehér vagy fekete menő termoszt, akkor kattints ide: Xiaomi vákuum technológiás termosz

Nézd meg a GearBest-es kuponos hírünket is, mert előfordulhat, hogy találsz hozzá olcsósító kupont!

 

 

 

.

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5413347191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása