Weskó

A kis herceg megteremtőjének rejtélyes eltűnése - Sztori tájm #3

2017. március 23. 19:43 - Molnár Balázs L.

ajanlott_4.jpg

 Nem kockáztatok nagyot azzal szerintem, ha azt mondom, A kis herceget mindenki ismeri. Így vagy úgy, de ismerjük. Azt már talán kevesebben tudják, hogy a megálmodója, Antoine de Saint-Exupéry francia író és pilóta 1944. július 31-én Korzika szigetéről felszállt a repülőgépével, és akkor látták utoljára. Na de kezdjük korábbról. Antoine de Saint-Exupéry 1900-ban látta meg a napvilágot, egy eléggé vagyonos arisztokrata család gyermekeként.

A francia haditengerészet előkészítő iskolájában látott neki tanulmányainak, de az utolsó vizsgán elhasalt, ennek folytán a párizsi École de Beaux-Arts építészeti szakára felvételizett. Meglepő módon, ezzel az iskolával sem boldogult, tovább állt, majd alkalmi munkákból kényszerült eltartani magát, 21 éves korában pedig csatlakozott a katonasághoz. Később pedig kérvényezte, hogy csatlakozhasson a francia légierőhöz. 1926-tól pedig elindult az írói pályája, elsőként A pilóta c. novellájával, 1929-ben pedig A déli futárgéppel folytatta. Ezekben pedig, a saját tapasztalatai és élményei jelennek meg. Volt egy időszak az életében, amikor pedig Amerikában élt.

exupery6.jpg

 Először Quebec Cityben, majd később New Yorkban, ahol a mára kultikussá vált A kis herceget is publikálta. Majd később visszatért Európába, ebben az időben pedig már ünnepelt, híres író volt. Visszatért Franciaországba, ahol jelentkezett szolgálatra. Jóval túllépte már a szolgálatteljesítéshez való korhatárt, azonban annyira felakarta szabadítani hazáját, hogy hagyták neki. Majd eljött az a bizonyos 1944. július 31., amikor Lockheed P-38-as repülőjével elindult felderíteni a német csapatok helyzetét a Rhöne völgyben. Erről az útról azonban sohasem tért vissza.Természetesen az író hírnevén nagyot "dobott" az eltűnése, talán közrejátszhatott ez is a hatalmas sikerű A kis herceg elterjedésében. Ezért a mítoszok sem kerülték el, voltak olyanok akik szerint öngyilkos lett, mert ebben az időszakban eléggé a pohár aljára nézett, amit azért kezdett el, mert korábban Charles De Gaulle-t kritizálta, akinek a támogatói azzal támadták Saint-Exupéry-t, hogy a németek oldalán áll. Ezt pedig nagyon nehezen viselte az író. Mások a német légierőt okolták, akik egyébként tagadták, hogy lelőtték volna az írót. Augusztus 1-jén egy asszony pedig azt állította, látott lezuhanni egy repülőgépet a Carqueiranne-öbölnél. Pár nappal ezután, egy francia egyenruhát viselő holtestet találtak, akit Carueiranne-ban temettek el nem sokkal később. Marseille-től délre, 1988-ban egy halász a Riou sziget mellett talált egy ezüst karláncot, amit először nem hittek el, később azonban kiderült, tényleg az íróé volt, bele volt vésve a felesége és a kiadója neve is.

avion-p-38-dantoine-de-saint-exupery-marseille-6.jpg

 2000-ben egy Luc Vanrell nevű búvár megtalálta az író gépének maradványait, majd később, több évnyi kutatómunkával kiderítette, hogy Horst Rippert a német hadsereg vadászpilótája, aki később a ZDF sportriportere, lőtte le a repülőgépet. Ezt, mint már említettem feljebb, a német légierő jelentései cáfolták, szerintük 1944. július 31-én egyetlen repülőgépet sem lőttek le azon a területen. Később Robert Heichele is azt nyilatkozta, hogy ő lőtte le Saint-Exupéry gépét. 2004-ben egy francia kutatócsoportnak sikerült bebizonyítania, hogy az a Lockhead P-38-as roncs, amit találtak, az az író gépe volt. A két férfi, aki korábban azt nyilatkozta, hogy ők lőtték le a gépet, az állításaikat sosem sikerült bizonyítani, így a mai napig kétséges mi okozhatta az író halálát. Azonban annyi már biztos lett, hogy a Carqueiranne temetőjében eltemetett férfi, nem más volt, mint Antoine de Saint-Exupéry. Talán még az egészségi állapota lehetett az egyik ok, amiért lezuhanhatott a repülőgépe. Korábban voltak problémái a szívével a dohányzásból adódóan, ezért akár rosszul is lehetett a repülőgépen, majd később ennek következtében elveszhette az uralmát a gép felett, és a többi már csak történelem. :)

 Ha tetszett a cikk, és szeretnél még hasonlót, dobj egy lájkot vagy oszd meg, kommentben pedig jöhet a vélemény. :)   

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wesko.blog.hu/api/trackback/id/tr8712365259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása