Évről-évre megrendezik a Frankfurt melletti Giessenben a nullás (1:45) modellezők találkozóját, amit csak “nullás napokként” emlegetnek. Ez egy olyan rendezvény vasútmodellezőknek, ami kiállítás, vásár és találkozó a méretarány-társaknak. Kiállítás, mert terepasztalok, modulrendszerek kerülnek kiállításra, vásár, mert rengeteg kereskedő kínálja eladásra a portékáját. 

A rendezvény néhány éve indult, egy helyi kis múzeum terméből. A Schnellenkampf, aki egy nagy, főként nullás dolgokra specializálódott modellbolt és kisszériás gyártó, egyszercsak gondolt egyet, és rendezett egy - akkor még csak - vásárt. Elhívott több kereskedőt, gyártót, hogy megalapozzák a mára már európai szinten több ezer modellezőt megmozgató rendezvényt. 

Én személy szerint csodálkoztam, hogy a fő szervező egy bolt, mikor olyan más nagy boltok és gyártók is a fő résztvevőként vannak megjelenítve, mint az Addie, KS, Kiss. Magyar hasonlattal élve, képzeljünk el, hogy az egyik budapesti vasútmodell-bolt kiállítást szervez, amelyen a többi vasútmodell-kereskedő is tiszteletét teszi. Kell hozzá képzelőerő, nem? De vissza Németországba: a lényeg, hogy a rendezvény sikeres, a kezdeti múzeumi helyszínt kinőtte, és már a giesseni vásárban foglal el három csarnokot. Rengeteg a látnivaló, és sok emberrel lehet találkozni. 

Idén a kiállítási anyagot szinte csak modulterepasztalok képviselték - egy kivétel volt, egy svájci modellező micro layoutja, amiről pár napja már írtam. Jelen volt a Fremo egy kisebb modullal, az Arge spur null, és még öt másik klub, mindegyik önálló, egymástól elválasztott modulrendszerrel. A bejáratnál mindjárt egy olyan terepasztal fogadta a látogatókat, amelyen keskeny- és normál nyomközű vasút is megtalálható volt. 

Amit az Ile Vaou mellett a leglátványosabbnak mondanék, a Vivat Viadukt névre keresztelt modulrendszer. Ez nagyjából ovál alakban felállított modulokból állt, és a központi eleme egy majd hatvan fokos, íves viadukt volt.  A terepasztal a DB negyedik korszakát idézte.

Az egész építményről lerítt, hogy igazi vasútmodellezők építették: hatalmas állomáshosszok, nagy ívek, a vasútüzem valósághű megjelenése, és a modulok gyönyörű kidolgozása jellemző az egész asztalra. A vonatforgalom pedig maga volt a non plus ultra: sok kocsiból álló, látványos vonatok közlekedtek egész nap. Lenyűgöző volt, ahogy a Br03 hat négytengelyes kocsival vágtatott végig teljes sebességgel a modulon. 

A másik látványos modulrendszer, amit érdemes kiemelni, a haegeniek modulrendszere volt. Itt három állomás közt közlekedtek a szerelvények, volt itt minden - nagy gőzös, kis dízel, de a lényeg, hogy ők is sokdanos mesterei a vasútmodellezésnek. 

Rajtuk kívül érdemes megemlíteni a 0e modult, az Arge Spur null épülő modulrendszerét. Ha elkészül, akkor nagyon látványos lesz.

Ami miatt érdemes ilyen helyekre a látnivalókon kívül ellátogatni, az az emberek. Ismerősökkel lehet találkozni, és új ismeretségeket lehet kötni olyanokkal, akik hasonlóképpen modellezők, és ugyanaz érdekli őket. Nekem hatalmas élmény volt a Fremo stand mellett egy váltót kalapálgató emberrel beszélgetni, akinek a névtáblájára az volt kiírva, hogy Michael Weinert. Miután az ember felocsúdik a döbbenetből, mert rájön hogy a modern kori vasútmodellezés egyik ikonjával áll szemben, kedélyesen elbeszélget vele. Ő elmondja, hogy mennyire örül annak, hogy Magyarországon is vannak a nullás méret iránt érdeklődők, és megmutatja a legújabb Weinert terméket, a kitérő-építőcsomagot.
De ha már ikonoknál tartunk, ilyenkor szokott lenni a Lenz-nél gyárlátogatás, amit nem más, mint Bernd Lenz vezet. A túra hatalmas élmény, érdekes és gyakran pikáns sztorikat lehet hallani első kézből, a tulajtól. Hihetetlen humora van, az egész gyárlátogatás olyan, mint egy vasútmodelles stand-up comedy. Vele is el lehet beszélgetni, elmondja a terveit, nyugodtan lehet tőle kérdezni - és van is mit tőle kérdezni, hiszen Lenz úr ugyanaz a vasútmodellezésben, mint Steve Jobs az informatikában - mind a két ember legalább már kétszer kirukkolt olyan termékkel, amely fenekestül forgatta fel a saját iparágát. 

Kedvenc kiállításos-celebes sztorim, amikor évekkel ezelőtt egy kiállításon Sommerfeld úrral beszélgettem. Próbáltam keresgélni a kínálatában magyar mozdonyra való áramszedőt - de a németek vagy nem hasonlítottak a magyarra, vagy ha igen, akkor a merevítők teljesen fordított helyzetben voltak rajta. Megkérdezte, mihez keresek, kerekedett a szeme, hogy magyar mozdonyhoz. Erre nekem szegezte, hogy miért nem építek magamnak? Elmagyarázta, hogy az alapvetően kétféle áramszedőt hogyan lehet összerakni, mire kell figyelni, a hajlítgatásokat hogyan kell csinálni. És szerinte jobban járok, ha nem költöm a pénzem olyan dologra, amellyel nem vagyok teljesen elégedett. Csak lestem, addig olyat nem láttam, hogy valaki nem adja el nekem a portékáját, hanem rábeszél, hogy csináljak helyette magamnak.

Igencsak elkanyarodtam az eredeti iránytól, de az ilyen dolgok miatt is érdemes elmenni egy ilyen kiállításra. Az ember nézelődik, végignéz pár termékbemutatót (itt nem masszázsfotelt, hanem vasútmodellezési anyagokat mutogatnak), és már el is megy a nap. Sok a látnivaló, amit leíni is nehéz, inkább beszéljenek helyettem a képek….