Az Orville konkurenciát kap? Készülőben a Galaxy Quest-tévésorozat

2017. november 19. 10:30 - Dave // urszekerek.hu

Még augusztusban jelentette be az Amazon, hogy tévésorozatként kívánja adaptálni az 1999-es Galaxy Quest mozifilmet. A tervezett sorozat fő kreátorának a színészként, komikusként és íróként ismert Paul Scheert nevezték meg, aki pár napja a Slashfilmnek adott interjújában árulta el az első részleteket.

Scheer megerősítette, hogy a sorozat eseményei a mozifilm cselekménye után játszódnak majd, és nemcsak a filmből ismert fő karakterek sztoriját mesélik tovább, de egy másik legénységét is – a két csapat története a széria során össze fog kapcsolódni. Az író nagyívű, átgondolt koncepcióban tervezte meg az új sorozatot, az első változatot már át is adta az Amazonnak, és jelenleg nagyon lelkes a projekttel kapcsolatban. Ellentétben más sorozatok forgatókönyvíróival, Scheer igyekszik minél kevesebbet elárulni a részletekből, megelőzve, hogy a nézők jelenleg még felfokozott várakozása túl hamar kialudjon. Azt is hangsúlyozta, hogy tisztelegve az eredeti alkotás előtt, egyidejűleg szeretné kiszolgálni a film elkötelezett rajongóit, és azokat a nézőket is, akik még sohasem látták azt, bemutatva nekik, milyen szórakoztató is a Galaxy Quest világa.

A sorozat következetesen viszi tovább a fő karakterek sztoriját, de ügyesen mixeli majd az említett két legénység kalandjait, eleinte két teljesen különböző történetszálat bemutatva. Az első évad a mai trendeknek megfelelően nem epizodikus, hanem átívelő, erősen szerializált lesz. Erre viszont nem biztos, hogy majd minden jövendő néző elsőre bólint – ez a koncepció inkább a drámasorozatok esetében szokott jól érvényesülni, vígjátékoknál – mint például a címben is emlegetett, hasonló hangvételű, de inkább a dramedy műfajhoz sorolható The Orville esetében – egyenesen előnyös az epizodikus, részenként lezárt jelleg.

Paul Scheer azt is kiemelte, hogy el szeretné kerülni a reboot megnevezést – mindent, amit csak lehet, felhasznál az eredeti filmből, és azzal szeretné megalapozni a sorozat karaktereit és cselekményét – ennek megindoklására nagyon megalapozott érvei vannak.

A film a bemutatása óta eltelt közel húsz évben kultstátuszba lépett geek és sci-rajongói körökben, így már hozzányúlni is eleve rizikós – bár az Amazon tényleg a leginkább kísérletező kedvű streaming szolgáltatókhoz sorolható – új sorozataik pilot epizódjait (melyek önálló tévéfilmként készülnek) egyszerűen bedobják a mély vízbe, túlnyomórészt előfizetőikre bízva a döntést, kap-e egyáltalán esélyt a pilot egy első évadra. Számos sorozat sorsa így hosszabb ideig függőben marad, akár másfél évre is bizonytalanságba taszítva a szereplő színészeket és a nézőket.

Abban bizonyára minden rajongó egyetért: valószínűleg a casting lesz az egyik leglényegesebb tényező: Alan Rickmant sajnos már cameóként sem láthatjuk viszont, azonban Tim Allen, Sigourney Weaver, Tony Shalhoub, Sam Rockwell vagy épp Daryl Mitchell még bármilyen szerepben felbukkanhat.

Scheer azt is elmondta, milyen gondolatok foglalkoztatták a sorozat alapjainak tervezésekor: Star Trek rajongóként, már gyerekként is szerettem sci-fi találkozókra járni, és a Galaxy Quest készítésének évében, 1999-ben ez még teljesen mást jelentett, mint manapság – a sci-fi és fantasy rajongók világa azóta a feje tetejére állt. Tulajdonképpen ezt a hatalmas távolságot szeretném áthidalni, például az eredeti Star Trek sorozat (TOS) és a JJ Abrams-féle filmek világa közötti szakadékot. A világ, az értékek rengeteget változtak - az akkori sci-fi hősök manapság már inkább rocksztárok... Például, egy Thorhoz hasonló filmet 1999-ben egészen máshogy fogadtak volna a rajongók, már ha egyáltalán elfogadták volna akkoriban.

Scheer szavaiból – a kétféle cast, kétféle legénység, illetve két különböző rajongói korszak emlegetéséből akár már egy lehetséges alapszituáció is körvonalazódhat számunkra: a reboot Galaxy Quest ifjú legénysége talán intergalaktikus zűrbe kerül, és csakis az eredeti cast mentheti meg – még két idősíkot is sejthetünk, de mindez egyelőre persze csak spekuláció.

Ismét kezdődhet a rajongói várakozás, és a fan-teóriák gyártása - bárhogy is alakul tehát 2017 sci-fi sorozatos sztárjainak, az Orville-nak és a Star Trek: Discovery-nek a sorsa, a kihívó már közeledik a küzdőtérhez.

emTV.hu // Slashfilm

kapcsolat_head.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr10013310573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása