Végigéled a 9 hónapot, megszülöd a gyermekedet és onnantól kezdve szép lassan kicserélődsz.

Ha meg tudod élni az anyaság minden percét anélkül, hogy feladnád női mivoltodat, nagyon ügyes vagy!

Ha meg tudod tenni, hogy a gyermekedet önálló kis lénynek tekinted, aki már saját személyiséggel rendelkezik, szuper vagy!

Ha a párkapcsolatodban nem billen meg a harmónia, csodálatos!

Amennyiben  bármelyik pontnál is felhúztad a szemöldököd ( vagy össze :D  ), ne ijedj meg. A legritkább esetben történik meg a valóságban, esetleg a filmekben sugallják a THE END felirat után, hogy csupa rózsaszín cukormázzal bevont életet él a főszereplő házaspár gyerekkel, házi kedvenccel, tökéletes otthonban, tökéletes és őszinte mosollyal az arcukon és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

A következő pontokba összeszedtem azokat a helyzeteket, mintákat, amikkel a hozzám forduló  szülők illetve gyermekek küzdenek és nem értik a miérteket, de szeretnének kilépni azokból. 

1, éhesek vagyunk, bepisiltünk...stb

Amikor már észre veszed, hogy így kezded a mondataidat, kezdj el odafigyelni a gondolataidra: tudd, hogy te és a gyermeked nem szimbiózisban éltek! Te azért vagy, hogy a szükségleteit kielégítsd, addig, amíg ő nem képes rá, hogy önállóan elintézze önmagának. Ha eljutsz odáig, hogy nem a te igényeidet akarod ráerőltetni a gyerekre, a másik kihívás következik: megbízni benne és felismerni, hogy mikor kell elengedni a kezét bizonyos szitukban. Például elengedni a kezét pár lépés után, amikor már ő próbálja lazítani a fogást, vagy engedni hogy ő tegye az ételt a szájába ( vagy a tiédbe...:) ) A másik nagy problémát látom többször: ha anyának/ apának nem jött össze valamilyen sport karrier, a gyerekeben látják az elveszett lehetőség újbóli megcsillanását. A lényeg, hogy felismerd és  tudd, ő nem a te kicsinyített változatod: saját igényekkel, saját személyiséggel jött a világra, hogy megélje az életet. Azt, amit kiválasztott magának.

2, a párodat Apának hívod, akkor is amikor kettesben vagytok

Hagyd meg a szülői mivoltotokat a gyerekeknek. Az apa / anya szerepet ne egymással éljétek meg: maradj feleség és nő, vagy férj és férfi. Add meg a tiszteletet a társadnak és vívjad ki magadnak te is.A gyerek lássa az egységet köztetek,  ha Te azt mondod, nem, akkor ne kapja meg a másik szülőtől( esetleg nagyszülőtől) az igent. Ha úgy érzed, hogy valamelyik nem megy, érdemes hitrendszert vizsgálni és megnézni, hogy milyen mintákat hoztatok magatokkal gyerekként a szülői képről.

3, hasonlítgatod a vele egykorú gyerekekhez

Ezt soha ne tedd! A mai teljesítménykényszeres világban hagyd meg minél tovább azt az élményt a gyermekednek, hogy a saját tempójához mérve értékeljétek a fejlődését, eredményeit. Engedd meg, hogy jól érezze magát abban a milliőben, amit maga köré teremtett.Az a közösség, ahová tartozik (iskola, óvoda, egyesület) úgyis formálja az értékrendjét, befolyásolja a kitűzött céljait és az önértékelésére is hatással lesz. Inspirációval motiváld, hagyd hogy ő érezze a szükségét a fejlődésnek, hiszen ez mindannyiunkban ösztönösen ott van, ott volt, csak éppen azzal lehet kiölni a gyerekből, hogy mindig a szülő jobban tudja, mit kell tenni, merre kell indulni..stb. A tévedések és a kudarcok csak állomások a sikerhez vezető úton, az önbecsülés egyik alapja, hogy hagyunk lehetőséget nekik, hogy kijavítsák a tévedéseiket. Ha biztonságos légkört teremtünk, amiben bizalom van mindkét félben, ott garantált a boldog gyerekkor és sikeres felnőtt lét.

4, tökéletes élethelyzeteket akarsz teremteni

Ne akarj minta anya/apa lenni, mert nem fog sikerülni. A gyerek fejlődésének sokkal jobbat tesz, ha látja, hogy a szülei is tévedhetnek, és be is ismerik, ha hibáztak és megmutatják az igyekezetüket, hogy jóvá tegyék a balul elsült dolgaikat. A gyerek nem hülye, csak kicsi, de attól még az ítélő  képessége jó: látja és érzi, hogy mikor vagy őszinte hozzá és mikor nem. Minél többször érzi a bizonytalanságot benned, annál labilisabb lesz az ő kis személyisége is. Tudd kinevetni magad és engedd meg, hogy lássa a gyereked is, hogy nem dőlt össze a világ akkor, amikor tévedünk, hibás döntéseket hozunk felnőttként, mutass neki példát, hogy hogyan hozod jóvá a tévedésedet.

5, kerülöd a konfliktus a gyermekkel

Ez egy másik nagy hiba a gyereknevelésben, amikor mondjuk kiteszed a kék pulóvert, de hiszti árán eléri, hogy a zöldben mehessen. Sokszor hagyjuk magunkat, hogy előbb szabaduljunk, és ez kis helyzetekben lehet megoldás, de adódik olyan, amikor nem tudsz engedni és a gyerek nem fogja érteni hogy mikor mik a határok. Fontos, hogy tudasd a gyerekkel már egészen kis kortól, hogy ha lehetősége van dönteni, dönthet, de ha Te azt mondod, hogy most ez és ez van, akkor nincs vita. A főnök Te vagy. Magabiztos és határozott fellépéssel adod meg a biztonságot neki, de közben éreztetni kell vele, hogy szereted és az ő javát szolgálja minden döntésed, amiben érintett. ez már mondjuk életvezetési helyzet, de sokszor a gyerekként kialakult minta, hitrendszer átírásával megoldhatóak ezek a konfliktusok is a gyerek nevelésben.

6.elbillen az egyensúly az igények tekintetében

Nagyon nagy hiba és nehezen visszafordítható helyzeteket eredményez, amikor a szülő mindent alárendel a gyereknek. Azért nem megy el sportolni, barátokkal szórakozni, mert ott a gyerek. Ha van kire rábízni, meg kell tenni, mert a gyereknek is jót tesz, ha olyan közeli családtagokkal lehet, barátokkal tölthet el kis időt, akiben maximálisan megbízol, hiszen más ingerek érik, más helyzetekkel találkozik, amik segítik a saját értékrendjét felépíteni, a saját személyiségét összerakni. Ha abban nő fel, hogy a szüleinek nincs magánélete, hanem minden körülötte forog, az senkinek nem jó, mert ilyenkor szokott az lenni, hogy egyszer csak felnő a gyerek, próbál kilépni az életbe, de nem tud.Legtöbbször egyedül álló szülők követik el azt a hibát, hogy a gyerek veszi át a társ szerepét, és a gyerek nem tudja megélni a gyermeki énjét sem, de nyilván a  társ helyettesítése sem fog menni számára és ilyenkor van az, hogy kibillen az egyensúlyából: evés-, magatartás-, tanulási zavarok lépnek fel nála, ami további konfliktusokat eredményez.  Ő küzd a lelkiismeretével, a szülő a megbántottságával és marad az a romboló helyzet, amikor semelyik fél sem tud kiteljesedni a saját életében.

Ezek mind-mind olyan példák voltak, amikkel nap mint nap szembesülök a munkám által. Akár kamasz, akár szülő keres fel, nagyon fontos, hogy minden szereplő a saját szerepét élje és ne azt, amit a másik kényszerít rá. Igaz, ezek a játszmák nem tudatosak, hiszen a mintáink és az élettapasztalataink alapján összeállított hitrendszerünk erősen befolyásolnak minket, de azt kell tudni felismerni, hogy mikor van szükség segítségre, támogatásra, amire egy független személy a legalkalmasabb. Minél korábban alakítjuk  ki a szabályrendszert a gyereknevelésben, minél bizalmasabb légkört teremtünk, annál rövidebb és zökkenő mentesebb lesz a kamaszkor, kölcsönös tisztelet és barátság fog dominálni a szülő-gyerek kapcsolatban, de ez csakis megfelelő magabiztossággal, nyitottsággal és egy olyan személyiséggel hozható össze, amikor a szülő nem akar megfelelni senkinek, nem a látszatra akar adni, hanem valódi, mély érzelmekkel tud önmaga, a társa és gyermeke felé fordulni.