A valóban szabad élet a felelősségvállalással kezdődik

Tükörvilág

Tükörvilág

A hősök nem szentek

2022. április 18. - Angyal.Ivett

Kiűzetés a paradicsomból 

 

Nem könnyű megbocsátani akkor, amikor valaki módszeresen, hosszú ideig próbál tönkretenni, megtaposni, ellehetetleníteni, rossz hírneved kelteni és megszabotálni mindent, amit teszel. Nem könnyű megbocsátani, akkor mikor anyagilag tönkretesznek. Nem könnyű ez akkor mikor limitáltak a lehetőségeid, de több ember egzisztenciája a tét és tiéd a felelősség. Nem könnyű, ha ezt egy olyan ember teszi, akitől a legkevésbé vártad volna és csak kinevet, mikor látja, hogy rossz neked. Nem könnyű a kegyetlenséget megbocsátani és látni, hogy a másikat a te fájdalmad élteti. 

Nem könnyű akkor sem megbocsátani, mikor elárulnak, mikor megcsalnak. Nem könnyű megbocsátani azt sem mikor a másik leveti álarcait és megmutatja ki is ő valójában a felszín alatt, akkor is, ha azt hitted ismered. Nem könnyű, mikor barátból vagy szerelmedből ellenség lesz. Nem könnyű megbocsátani, akkor mikor megpróbálják elvenni a hited. A hited a jóságban, a szépségben, a szerelemben.

Nem könnyű végig nézni, mikor ezek az emberek tömegeknek hazudnak egy teljesen más képet. Nem könnyű hamis emberek parádézását nézni a social médián vagy a tv-ben. Nem könnyű ez az egész, hiszen nincs olyan, hogy 1 igazság. Ami az én nézőpontomból rettenetes, az másnak nem jelent semmit. Amit nekem meg kellett tapasztalni, másnak nem biztos, hogy meg kell. Nem könnyű egy együttérzést csak nyomokban tartalmazó világban becsülettel és egyenes gerinccel élni. 

De mindez rengeteg érző emberrel megtörténik. Nem vagy vele egyedül, ugyanis mindenki tapasztal legalább egy ilyen eseményt élete során, ahol elárulva vagy becsapva érzi magát. 

 

Kiégés 

 

A tavaly november óta tartó pár hónapos időszakban eljutottam arra a pontra, hogy kiégtem és elfáradtam. Mondhatnám, hogy kifárasztottak, de akkor az áldozat beszélne belőlem, ami nem helyes. Az elmúlt 3-4 hónapom így szinte csak az összegzésről és levegővételről szóltak, hogy az eddig elnyomott és szőnyeg alá söpört érzéseimmel szembesülhessek. Hogy végre haragudjak, hogy végre szomorú legyek és hát sokszor keserű is emiatt. Hogy tomboljak, hogy végre megszólaljak, hogy végre kiadjam magamból, ami bennem van.

Már tavaly júliusban megkaptam az első figyelmeztetést, mikor az elnyomott stressz miatt kórházba kerültem fizikai fájdalmak miatt, de akkor még nem vettem teljesen az adást. Aztán tavaly novemberben és idén március végén is elkaptam a covidot, hogy végre legyen időm átégetni magamon az érzéseimet és ne mással foglalkozzak. 

Megtörtént, és bár nem volt kellemes, hálás vagyok érte, hogy ilyen kegyes körülmények között nézhettem szembe a saját elnyomott érzéseimmel. 

 

Hello darkness, my old friend

 

Elfáradtam a szélmalomharcban, amit az egzisztenciámért, a cégért és önmagamért vívtam. És ez teljesen rendben van. Teljesen valid, hogy leértem az aljára, és teljesen érhető is, hogy így éreztem az elmúlt időszakban. 

Rengeteg mindent tanultam ebből a másfél évből, az életről, az emberi természetről, a kapzsiságról, önzésről, önmagamról, saját játszmáimról, amikkel magamnak és másoknak is sokszor szenvedést okoztam. Mert én sem vagyok tökéletes. Én is sokat hibáztam és hibázok, és igenis rengeteg dologban kell nekem is fejlődni még. Ember vagyok, tehát nem vagyok feddhetetlen. Esendő, küszködő, mint bárki más. Mint Bill Gates vagy Elon Musk. Fontos megérteni, hogy hiába sikeres valaki, az emberi esendő oldala akkor is ott van tagadhatatlanul. Az életben ugyanis mindenki érzelmeken keresztül tanul önmagáról, amit emberi kapcsolatokon keresztül hoz felszínre és ért meg. Dosztojevszkij ezért is írta azt, hogy az élet egy nagy tükrös galéria. 

 

A földi purgatórium hasznos 

 

De az elmúlt hónapokban átégettem magam egy olyan tapasztaláson, ami végülis rengeteget adott. Egy fokkal jobb ember lettem. Elmondhatom, hogy életemben egy olyan harmonikus szakaszhoz érkeztem, ahol már nincs helye semmi “kamunak”, érdeknek vagy álszent hülyeségnek.

Egyre kevésbé érdekel, hogy ki mit gondol, és ez rendkívül felszabadító érzés. Egyre többször merem kimondani, amit ki kell mondani, és egyre inkább gond nélkül húzom meg a határokat. Már nem szórakozhat velem csakúgy akárki. 

Elfogadtam, hogy nem vagyok való mindenkinek és nekem sem való mindenki.

Már nem akarom hogy mindenki szeressen, de az sem zavar, ha közömbös vagyok, sőt az sem ha valakinek beakadok.  Nem vesznek körbe sem keserű, irigy megjegyzéseket viccbe csomagoló “barátok”, sem érdekemberek. Kevesen maradtak akikkel igazán szívesen szívből kapcsolódok, de ők igazak és értenek engem. Kincsek, igaz gyöngyök ők nekem.

 

A könnyebb út, gyakran nem a helyes út 

 

Nagyon jókat mosolygok, mikor valaki a könnyű utat próbálja eladni a tömegeknek. 

“Gondolj xy dologra, aztán érezd át és meg is teremted.” Ha a gondolataink megteremtése valóban így működne, akkor a világban fixen még nagyobb káosz lenne, mint ami van. Gondoljátok el, mi lenne, ha pl. egy hataloméhes diktátor tudna erről a technikáról… Egész nap csak “manifesztálna”. 

A stabil(abb) boldogsághoz vezető út árnyékmunkán keresztül vezet. Ez sosem az egyszerűbb út. Tele van felvállalt konfliktusokkal, meghúzott határokkal, elköszönésekkel és még több identitás halállal, ahol saját mérgező minőségeinket temetjük el. A szenvedésből a megváltás önmagunk vállalásán keresztül történik meg. Boldogok akkor lehetünk, ha szabadok vagyunk. Szabaddá pedig akkor válunk, ha tudjuk kik vagyunk, mi a dolgunk és annak megfelelően éljük a saját életünket. 

 

Az igazi horror a saját álarcainktól megszabadulni 

 

Ha kellően "megtisztítod" önmagad, magyarul; ha szembe mersz nézni önmagaddal, a saját hazugságaiddal másokra való mutogatás nélkül, akkor valóban képes leszel megteremteni bármit, amit szeretnél és nem fog hozzá sem kellemetlen meglepetés, sem záptojás járni. Amíg korrupt és egós vágyak irányítanak, amíg nem vállalsz valódi felelősséget önmagadért és a tudatod állapotáért, addig jellemzően a teremtés mellé záptojások is járni fognak, amik idővel kikelnek és szenvedést okoznak. Tehát törődj a lelkeddel, és engedd meg magadnak, hogy érezz. Érezd a dühöd is, a szomorúságot is, csak ne ragadj bele túl sokáig. Bármilyen kártékony érzelem is jelenik meg az életedben, engedd meg, hogy legyen, és próbáld megérteni a tanítást amit önmagadról hoz. 

Ezért ismerd meg önmagad és bocsáss meg magadnak és másoknak is, ha eljött az ideje és valóban készen állsz rá. Ne hazudj magadnak, mert az csak betegséghez vezet.

Az idő türelmes tanító, mindig hosszútávon igazol. Mindenkit. A Karma pedig nem TE vagy, így ítélkezni vagy bosszút forralni is felesleges. Az ugyanis újabb ördögi körökhöz vezet csak. 

Az út a békéhez harcokon keresztül vezet világunkban?

A belső harcok, amik külső harcokhoz vezetnek

 

Nagyon sok érzés ment végig bennem, az elmúlt 1 év és az elmúlt pár nap eseményei kapcsán.

Nem az orosz-ukrán háborúról szeretnék írni, mert nehány apró és tőlem telhető segítségen kívül, nem sokat tudok tenni/nyilatkozni a helyzettel kapcsolatban, innen Budapestről, a biztonságos lakásomból. Így irreleváns lenne, ha ezzel kapcsolatban kezdenék el “okoskodni”.

Teljesen máshonnan szeretném megfogni az egészet, ami kicsit unortodoxnak is tűnhet első ránézésre, de ha logikusan belegondolunk lehet benne valami, hiszen minden összefügg mindennel, és ez már tudományosan is bizonyítható. 

Én egyéni szinten tudok a harcokról beszélni. Úgy gondolom, hogy rendkívül sokunk élete fordult fel teljesen az elmúlt években, ami belső és kisebb külső „háborúkhoz”, harcokhoz vezetett emberben és emberek között. Véleményem szerint, a globális békéhez vezető út első lépése, az egyénnel kezdődik, és azzal, hogy sorsot fordítunk önmagunkban, generációkon átívelő harcainkat letéve, a békét és a feldolgozást választva.

Az én transzgenerációsan megörökölt “harc típusom” az, hogy igazságtalan helyzetekben tehetetlen áldozatként küzdök és harcolok az “igazságért”. Már ha van olyan, hogy “igazság”. 

Ha az égi akaratot vesszük figyelembe, amire ezekben az időkben óriási lehetőséget kapunk mindannyian, az az, hogy végre letegyük a generációkon átívelő játszmákat és fájdalmakat végre. 

Nekem ilyen az, áldozati minta, hogy ne menjek be többet “senki alá”, illetve ne legyek többet gázlángolva és ezzel az “őrületbe kergetve”. A cél, hogy az erősen nárcisztikus tendenciákkal működő “játszópajtik” eltűnjenek az életemből, vagy ha meggyógyultak, csak utána kapcsolódjunk újra. A célom, hogy olyan emberekkel tudjak kapcsolódni, akiknek az asszertív, őszinte kommunikáció a terepük. Olyan emberekkel, akik szeretik, tisztelik és reálisan látják önmagukat és segítenek egymásnak és egymáson, őszinte együttérzéssel, irigység, féltékenység nélkül. 

Öröm a szívemnek látni, hogy egyre több ilyen ember van, és szeretnék felnőni ahhoz, hogy minél több ilyen ember jelenhessen meg az életemben. Ezek az emberek nem fognak sebet ejteni, traumatizálni, újabb játszmákba belekeverni, kihasználni, eltiporni, így a saját világom és ezáltal a velem találkozó világ is békésebb, jobb hellyé változhat. Ha egyre többen élünk így, a háborúk is lehetetlenné válnak a jövőben, mert a szociopata, kapzsi, önző és hataloméhes emberek ezáltal elvesztik erejüket, ugyanis nem lesznek „partnereik” ehhez. 

 

A tudati tér, amiben élünk

 

Az én meggyőződésem az, ami, a buddhistáké. Egy tudati térben vagyunk, ahol a saját tudati tendenciáink összeadva adják ki azt a “valóságot”, amit jelenleg mindenki tapasztal globális szinten, mint kollektív tudat. Rengeteg emberben vannak kavargó és háborgó érzések most, tömegesen nem vállaljak vagy elnyomják még mindig magukat, és úgy gondolom, minden a világunkban megjelenő esemény ezeket a belső harcokat hangosítja ki. 

A 2021-et ha innen nézzük én személyesen egy óriási háborúként éltem meg, viszont nagyon sokáig nem akartam “haragudni” a harcok ellenére sem. Az egyik legjobb barátnőm bíztatott, hogy menjek bele a negatívan megélhető érzésekbe, mert csak úgy tudok véget vetni a külvilágomban zajló “harcoknak”, ha előbb átengedem magamon belül, de én makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy márpedig én “nem haragszom”, nyugodt vagyok, kézben tartom a dolgokat. 

Kézben is kellett tartanom a dolgokat, mert 6 másik ember fizetése múlt azon, hogy én elbukok vagy sem ebben az egészben, tehát úgy gondoltam, nem engedhetem magamnak az érzéseket. Ezek az emberek számítottak rám, tehát nem bukhattam el. Sokan vagyunk így ezzel, hogy egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy szétessünk, ezért inkább nem veszünk tudomást arról, ami fáj.

 

A belső elfojtás mindig külső formát önt

 

Természetesen az elfojtott érzelmeknek lettek következményei. Az érzelmi alkímiát egyszerűen nem lehet megspórolni, a belső úton járó embernek. Nyáron mentő vitt a kórházba, a testem ugyanis óriási fájdalommal és görcsökkel jelzett, az orvosok pedig azt mondták kevesebbet kellene „stresszelni”, mert ennek rossz vége lesz…

Majd jött az újabb fizikai “csapás”, az év végén 1 hónapig feküdtem a covid miatt, amikor végre elkezdtem igazán megengedni magamnak, hogy érezzek negatív érzéseket is. Ekkor indult el belül az a folyamat, hogy minden, ami eddig mérgezett belül engem, ami rákhoz vagy egyéb más betegségek kialakulásához vezetett volna, az eltűnjön a tudatomból/gondolataimból.

2021 novemberben a betegségnek "köszönhetően" végre elkezdett felszakadni a seb, és tagadhatatlanul felszínre kerültek azok az érzések, felismerések, amiktől ideje volt végleg megszabadulni.

Fontos tisztán látni, hogy azok az emberek akikre azt mondjuk, hogy az ő hátukon fát lehet vágni, jellemzően rengeteg elfojtással élnek. Én is nagyon sokáig voltam türelmes és kitartó, amire az volt a mondás, hogy szívós/erős nő vagyok.

A másik eset, hogy nagyon sok esetben a nárcisztikus játszmákban az áldozat lesz az, aki a végén aki láthatóan őrült módon viselkedik, mert túl hosszú ideig csak tűr, nyel és elfojt, ami aztán bizonyos reakciókhoz vezet. Rosszabb esetben, ha végül úgy döntenek, hogy sosem reagálnak, ezekre a szelíd emberekre mondjuk, hogy mindig a "jók mennek el korán". 

Önmagad elnyomása és érzelmeid elfojtása, ugyanis mindig bántalmazás önmagaddal szemben. 

 

A bosszú, bosszút szül

 

Az érzések megengedésével jöttek a gondolatok, tettek, “tettvágyak”, hogy mindent, amit “el kellett szenvednem” azt “visszaadjam”. Hogy “háborút” indítsak az ellen, aki 1 évet elvett az életemből, aki megkeserített és anyagilag teljesen tönkretett. Hogy lássam elbukni azt, aki velem aljas volt. Vannak eszközeim, tudásom, amikkel ezt megtehetném, amikkel a sötétségbe taszíthatnám. De nem teszem. Ez az én próbám, hogy amikor lehetne, akkor ne tegyem meg vele ugyanazt, amit ő tett meg velem. 

A fülemben újra és újra csengenek azok a mondatok, hogy “ha meg akarod menteni a céget, nyúlj a zsebedbe” vagy “Ha nem tudsz fizetni - a jogosan járó összegen felül, amit kifizettem- menj el szépen dolgozni, vagy kérj kölcsön”. Mintha kulcsemberi szerződésem vagy a fizetésem ezt engedte volna bármikor is...

 

De többször eszembe jut az a stressz, amikor napokig aludni sem tudtam, mert ez a személy meg akarta hiúsítani a tőkeemelésről szóló papírok aláírását, amivel azonnal egy 20 milliós adósságban találtam volna magam. Amikor megpróbált lejáratni és rossz hírnevemet kelteni a befektetők előtt. 

És az is sokszor eszembe jut, amikor én barom, ezt elmondtam, hogy mekkora bajba kerülök, ha folytatja a zsarolást, csak röhögős fejeket kaptam válaszként. 

 

Az igazságtalanság igazsága

 

Tehát tehetetlen és dühös voltam. „Áldozat”, aki "igazságtalanságban" vergődik. 

Csak hogy érthető legyen, ezek azért voltak számomra igazságtalan és méltatlan helyzetek, mert a cégben, ha kiszámolom az elmúlt közel 4 évre levetítve, a havi fizetésem még a nettó 100 ezret is alig súrolja. Azt is kijelenthetem, hogy a tavalyi 1 éves procedúra minden megtakarításom megette, hogy életben tartsam a céget, hogy aztán majd tudjak azoknak fizetni, akik rengeteget dolgoztak közösen velem.

A kulcsemberi szerződésem miatt hivatalosan munkát máshol nem vállalhattam és emiatt extrán szorult helyzetben éreztem magam, miközben emberek számítottak arra, hogy belátható időn belül ki lesznek fizetve, hiszen a befektető is áment mondott már a projektre még 2021 januárban. 

Fontos tudni, hogy egy startupból az alapítók valódi pénzt igazán csak egy exit esetén láthatnak, ha egyáltalán eljutnak odáig. 10-ből 9-en nem jutnak el odáig, tehát teljesen nonszensz volt komoly bevétel nélkül, korai fázisban engem megzsarolni készpénzzel, mivel az alapítók még jó bevétel esetén sem vehetnek ki osztalékot, befektetésekből épülő cégekből. A szüleimhez nem szerettem volna ezzel fordulni, hogy finanszírozzák egy önző ember zsarolási kísérleteit, idegenekhez pedig végképp nem, hiszen egyelőre az én fizetésem sem garantált.  

Tehát emiatt nettó felelőtlenség lett volna kölcsön kérni egy nagyobb összeget, úgy, hogy belátható időn belül nem biztos, hogy vissza tudom fizetni.

Borzasztóan megalázó és nehéz helyzet volt, és nagyon tehetetlennek éreztem magam, ami alatt ott volt a düh nagyon erősen, de jól elfojtva, gondosan lezárva. Lényegében az elmúlt 5 évem munkáját és az álmaimat taposta 1 éven keresztül ez az ember, ráadásul folyamatosan gázlángolt engem és még az ügyvédem is.  

Mindezt úgy, hogy ezt sosem gondoltam volna, hogy ilyenre képes, hiszen hosszú idő óta ismertem és kedves együtt érző embernek gondoltam. Csalódott voltam és nem tudtam másra gondolni. Utólag azt gondolom, hogy akik ilyenre képesek, ezek az emberek igazából magukkal nincsenek jóban, és nincs bátorságuk magukba nézni, tehát ezért is választják mások eltiprását az együttműködés helyett. 

 

Összetört álmok és a szembejövő valóság 

 

Ráadásul azért is fájt ez igazán, így utólag belegondolva, mert volt egy álmom, ahol békében, szeretetben és egészségben élve láttam magam előtt az embereket. Mindenkihez szeretettel fordultam mindig, és akivel nyersen voltam őszinte azzal is csak jóindulatból voltam az. Talán ez az, ami felróható nekem negatívan, hogy kiosztottam néhány kéretlen tanácsot. Ugyanakkor mindig láttam magam előtt egy olyan világot, ahol mindenki tudatosabbá válva él emberhez méltó boldog és egészséges életet, kapzsiság, önzés és harcok nélkül, barátságban, békében és testvériségben. Ennek a víziónak rendeltem mindent alá, az elmúlt 4 évben. Ez a vízió sokkal nagyobb nálam, de eldöntöttem, hogy én ezért szeretnék dolgozni.

2021-ben úgy éreztem ezek a képek lettek összetörve 1 év alatt. Nem csak a cégem, a saját anyagi helyzetem lett megtiporva, hanem minden, amiben hittem. Szembejött a „valóság”, az ember önző természete, ami viszont rendkívül hasznos volt a tudatom áldozati tendenciáinak "kipucolására", amik generációk óta öröklődtek a családban. De sajnos pontosan emiatt a bennem fortyogó düh és megalázottság miatt, az elmúlt hónapokban, mintha áldásom adtam volna arra, hogy akkor égjen a világ is.  

Hiszen ha az emberek, akikről a legjobbat feltételeztem, akiknek rengeteget segítettem, őszintén, tiszta szívvel és szeretettel, így tudtak viselkedni velem, akkor a világ is “megérdemli a sorsát”. 

Utólag belegondolva, ez lehet az emberi lélek valódi próbatétele, hogy vajon akkor is tudja-e a szeretetet választani, amikor éppen megtiporják, és az egzisztenciájával szórakoznak pusztán önzésből. És tudja-e az emberi lélek a békét választani akkor, amikor lehetősége van másokat "ütni" vagy éppen "visszacsapni".  Talán ezért is hívják a karma kört más néven ördögi körnek. Mert a szeretet és megbocsátás útját, sebzett szívvel sajnos nem olyan könnyű választani. 

 

Ősbizalom elvesztése, kiűzetés a paradicsomból

 

Valószínű, ha őszinték vagyunk magunkhoz mindannyian voltunk már ilyen helyzetben és találkoztunk ilyen emberekkel az életünkben, akik a bennünk élő ősbizalmat “tették tönkre” vagy legalább próbára. Tapasztaltunk már mind olyan helyzeteket, amik miatt bizalmatlanná vagy cinikussá váltunk másokkal és a világgal szemben. A harc, a háború a másik leigázása és tönkretétele mindig valamilyen fájdalomból ered.

Azok az emberek, akikben mások eltiprása által jelenik meg az aljas és gonosz viselkedés, magányos emberek, őszinte barátok és valódi bizalmasok nélkül. Olyanok, akik nem tudnak egyedül lenni csendben a gondolataikkal. Bizonytalan, hideg és számításon alapuló valóságban élnek, ahol nem ismerős az együttérzés koncepciója, csak a pénz számít, ami ugyebár ilyen formában csak a biztonság illúzióját adhatja meg, valódi szabadságot és stabil biztonságot semmiképp. 

 

A gyógyulás utján közösen 

 

Ezeknek az embereknek az áldozataikkal együtt kell meggyógyulni ezekben az években, hogy egy másik valóságot teremthessünk közösen. Az áldozatoknak meg kell tanulni az önsorsrontó, önsajnáló ugyanúgy toxikus elnyomott szerepéből határozottan, de szeretettel kilépni. Az érzelmi elfojtások által kialakult belső "háborúk" miatt kialakult betegségek ugyanis még mindig vezetik jelenleg a halálozási statisztikákat az emberiség életében, tehát legalább akkora problémát jelentenek mint a külvilágban megjelenő konfliktusok. A betegségek pszichoszomatikus hátterének pedig elég komoly tudományos irodalma van, így itt is fontos észrevenni az összefüggéseket a bennünk zajló háborúkat tekintve. Senki nem úszhatja meg az önmagával való szembenézést és elszámolást hosszútávon.

 

A belső harcok tükre a külvilágban és spirituális tanításokban

 

A belső harcok ugyanolyan halálosak, mint a külső harcok, ráadásul, ha valóban tudati térben vagyunk minden belső harc tüzeli a külvilágban megjelenő háborúkat is. 

Tudom, hogy ez az ember, aki engem szívatott, igazán senkire nem gondol valódi barátként, hiszen azokról, akikkel körbe veszi jelenleg magát, pontosan tudom mit gondol. Talán én is épp ezért akartam neki annyira megfelelni, mert féltem, hogy egyszer majd rólam is ugyanígy fog nyilatkozni, ha egyszer hátat fordítok. Az ő életében ott van a lehetősége annak, hogy később mindent elveszít, mindenki elfordul tőle és ebben a magányban megkeseredik. Azt pedig tudom, hogy nálunk az áldozati minták jellemzően rákhoz és sok esetben fiatalon elveszített élethez vezettek, tehát nekem sem lenne célszerű a végtelenségig sajnálni és stuffolni magam,  ezeket a minták tovább örökíteni ezzel. 

Így igazából mikor ebbe belegondolok, mindig könnyebb együttérezni, hiszen pontosan látom azt, amiről minden spirituális tanítás szól. Beteg lélekkel születünk és a cél legalább egy fokkal egészségesebbel befejezni. Sajnos ez gyakran nem sikerül a leszülető lelkeknek és még nagyobb káoszt, még több szenvedést hagynak maguk után. Ezért is mondják, hogy jelenleg a Káli Yuga, azaz a 4 világkorszak sötétkorának a végénél járunk, tehát most is sok a szenvedés a világban, de ha nem is mindenki, de sokan kapnak lehetőséget az emelkedésre, ha úgy tetszik "karma törésre".  Természetesen, szabad akarat van -ami a rögzült tendenciák miatt nem is annyira szabad- , így nem mindenki (tud) él(ni) vele. 

 

A belső harcok feldolgozása és fegyverletétel

 

A fent összefoglalt gondolatok miatt, úgy hiszem, az első lépés a béke megteremtéséhez a világban, a saját harcainkhoz kapcsolódó lehúzó érzések elfogadása és tanulságok megértése, mert igazából senki sem áldozat, hanem mindenki tanító és tükör. 

Ha ezt el tudtuk fogadni, akkor jöhet a feldolgozás, amihez egyéni szinten kell felismerni, hogy mennyi idő szükséges. Ha a feldolgozás megtörtént, a düh, a keserűség és a tehetetlenség érzése megszűnt létezni, jöhet a megbocsátás. Ha meg tudunk bocsátani őszintén és tiszta szívvel, akkor fényt gyújtottunk magunkban és a világban, és ezáltal segíthetünk és emelhetünk másokat is egy emelkedettebb útra. 

 

A bennünk gyúló fény a kulcs a globális békéhez

 

Én még nem bocsátottam meg neki, de úgy döntöttem, hogy nem indítok “háborút”. Nem fogok rosszat kívánni neki, és még gondolatban sem fogok ártani ezentúl. Nem fogom a bukását sem kívánni. Ha készen állok rá, szeretetet és gyógyulást fogok neki küldeni. Egyelőre erre nem állok készen, és ezt elfogadom bűntudat nélkül. A határokat továbbra is tartom, de bízom abban, hogy ha folytatom az asszertív és ártás szándéka nélküli kommunikációt, akkor úgyis sikerülni fog úgy megoldani a helyzetet, hogy az nekem jó legyen. Még akkor is, ha őt az én szenvedésem teszi most boldoggá. 

 

Habár a szívemben még csak pislákoló fény van ezzel a témával kapcsolatban, a feldolgozás részeként ma a terheim egy részét leteszem ezzel az írással, és megígérem magamnak és mindenkinek, hogy megteszek minden tőlem telhetőt annak érdekében, hogy béke és fény költözzön újra a szívembe és teljes erőmmel tudjam járni a “békés harcosok” útját egy békétlen világban. 

Minden feldolgozott és letett egyéni harc által, egyre több fény költözik a világba, és szerintem így érkezhet meg a világunk a mindenkit felszabaditó béke állapotába. Nem könnyű út a békét választani elfojtások nélkül, de úgy gondolom, nem lehetetlen kihívás és hosszútávon ez a civilizációnk egyik garanciája a túlélésére/virágzására. 

 

Egy utópista gondolat a végére

 

A legfontosabb gondolat tehát ebből az írásból az, hogy a legfontosabb és legszentebb harcot/háborút mindig önmagukkal, a saját egónkkal és transzgenerációsan megörökölt mintáinkkal vívjuk. Mindezt annak érdekében, hogy aztán szeretetben, egészségben, békében kiteljesedve élhessünk a világban, úgy, hogy se magunknak, se másoknak ne okozzunk szenvedéseket, és ezáltal megteremtődjön az a világ, amiben öröm létezni, ahol a derű és a szeretet törvénye uralkodik mindenki szívében, aki ezt szeretné választani. 

Ne jó, hanem IGAZ legyél - mese Istenről

Nem jó, hanem IGAZ szeretnék lenni

 

2016-ban a pánikbetegségem vitt el arra az útra, hogy igazán szembenézzek önmagammal, a bennem zajló érzésekkel, és meghúzzam a határaim toxikus kapcsolatokban. 

 

A pánikbetegség sok esetben arról szól, hogy az ember másoknak megfelelve, önmagát elnyomva, a nehéz érzéseit nem felvállalva próbál “élni” vagyis elhazudni egy életet. Mivel az élet véges, ezért érthető hogy egy ponton a személyiség, ami elfojtásokra épül, elkezdi “szorítani” az ember lelkét, pszichéjét, de főleg a lelkét és szellemét, amik a fizikai síkon túli "valamik'.

 

A társadalom - ami, amúgy tele van erőteljesen nárcisztikus és megalomán tendenciákkal rendelkező egókkal, akik jellemzően vezetők, hangos véleményvezérek, “fontos emberek” -  sajnos cinkos ebben a folyamatban, hiszen az emberek megvetik azokat akik “dühösek”, de elviselik és cserébe szívesen leszedálják még jobban azokat, akik betegek, szoronganak, vagy depressziósak. 

Mindeközben azok, akik elnyomók, kegyetlenek és gátlástalanok, sok esetben, erősnek és egészségesnek vannak titulálva és népszerűségnek örvendenek. Úgy tűnik, mintha ők lennének az élet nevű játék "nyertesei". Persze az élet nézőpontjából szánalmasan rövid 30-60-100 évig. Lényegében erről a jelenségről szól a Black Eyed Peas "Where is the love" című dala is. 

 

Hozzáteszem; bár mindenkinek joga van megélni az érzéseit, - legyenek azok bármilyen pusztítóak is-, az mégis eltévedés, ha ezt a bennünk rejlő “sötétséget” szelektálás nélkül azonnal és impulzívan, vagy akár agresszívan zúdítjuk másokra. A pusztító érzéseken át kell menni, fel kell dolgozni és amikor ott az idő, rendezni kell a konfliktust is az illető személyekkel. Ha ez nem történik meg, abból sok elfojtás születhet, ami egészségtelenséghez vezethet.

Sok esetben, akik sokáig elfojtották az érzéseiket, egy darabig nagyon brutális határokat húznak mindennel és mindenkivel és szelektálás nélkül öntik ki magukból a fájdalmakat és sérelmeket, ami szükségszerű, "szinte" elkerülhetetlen folyamat, de semmiképp sem "emelkedett". Eltévedés ugyanúgy, az egyéni karmát nézve. 

 

Szóval emiatt is gondolom azt, hogy akikre a tömeg mindig azt mondja, hogy “ő milyen jó ember”, ott nagyon sok esetben elgondolkozom, mert ilyenkor előfordulhat, hogy egy önmagát elnyomó, saját vágyait fel nem vállaló, mások elvárásainak KÉNYELMES, konfliktuskerülő és sajnos nem őszinte emberről beszélnek, aki saját tudattalan áldozat mintái miatt, talán tisztában sincs azzal, hogy milyen “hazug” életet él, aminek súlyos ára van az egészségre nézve. Sajnos ezek a “jók” sokszor mennek el “korán” fiatalon, holisztikus nézőpontok nélkül szinte felfoghatatlan betegségek/balesetek miatt. 

Szerintem éppen ezért, a mai felszínes világban “jó embernek” lenni csapda, de szeretethiány miatt, - ami jellemzően belülről fakad-, mindannyian szeretnénk, hogy mások/vagy bizonyos emberek szeressenek és elfogadjanak minket. Hiszen ami nincs meg bent, azt kívülről tudjuk “megszerezni”, de ezek a dolgok mindig törékenyek ugyebár, tehát benne tartanak az ördögi körben, mivel ami kívülről jön, sosem lehet tudni meddig tart. És ahol a félELEM megjelenik ott szabadságról, így valódi szeretetről sem beszélhetünk. 

 

 

Ha igaz ember vagy, akkor viszont nem mindig leszel kényelmes, sem önmagad sem mások számára, mert az IGAZság együtt jár a konfliktusok felvállalásával is.

Igaz emberként vállalod a véleményed, jellemzően másokra azért vigyázva. Asszertívan tudod érvényesíteni az érdekeid, és etikusan jársz el, anélkül, hogy hagynád, hogy teljesen hülyének nézzenek, lehúzzanak. Az igaz emberek hibáznak, van, hogy dühösek és ők is tudnak gyarlók vagy türelmetlenek lenni. Nem akarnak tökéletesnek tűnni. Előfordulhat, hogy kifakadnak, kiborulnak vagy összetörnek, de tudják vállalni a felelősséget mindenért, ami velük történik mások hibáztatása nélkül és tudnak belátóan cselekedni vagy bocsánatot kérni, esetleg határokat húzni. A felelősségvállalás szabadságot és hatalmat hoz az IGAZaknak sorsuk felett. Ők nem a véletlenek áldozatai, hanem sorsuk mesterei/mágusai. Éppen ezért jutalmuk a béke és derű állapota akár a legnagyobb viharok között is. 

 

Side note Spirituálisan haladó olvasóknak:

 

Véleményem szerint, aki nem pánikbeteg lesz, azt valamilyen más betegség veszi “kezelésbe”, annak érdekében, hogy végre önmaga lehessen és az “isteni/univerzum terv” szerint “tapasztalja” meg végre a szeretetet törvényét, a “létezés valóban stabil örömét”, a teljes elfogadás állapotát. 

 

Akinek az egyenes őszinte kommunikáció nem megy, nekik gyakran fáj gerincük, akik nem tudják kommunikálni az érzéseiket a torkuk fáj gyakran, aki sokat kiabál vagy túl durván kommunikál annak elmegy a hangja, aki nem tud alázatos lenni térd problémákkal küzd stb..  stb… A Germán medicina ezeket a pszichoszomatikus háttereket nagyon szépen levezeti. https://germangyogytudomany.hu/

 

Természetesen, hogy ki miből ért, már egyéni dolog, hiszen én pl. kevésbé féltem a fizikai betegségektől/fájdalmaktól, tehát valószínű, abból nem is tudtam volna akkorát tanulni, mint egy mentális szétcsúszásból.  

 

Szerintem a világban tömegesen megfigyelhető egós eltévedések, és következményeinek egyik bizonyítéka lehet, hogy az európai uniós (tehát fejlett világ) halálozási statisztikái szerint az emberek 99%-a nem természetes halált hal békésen párnák között, hanem valamilyen betegség vagy baleset következményében távozik földi pályafutásától.

 

Mióta éberebb vagyok a “buborékomon túli” válóságra, és látom a világ gyönyörű tapasztalatai mellett az óriási szenvedést a világban, - legyen érzelmi, mentális vagy fizikai -, azóta osztom a buddhisták véleményét arról, hogy tudati térben vagyunk, ahol minden megnyilvánult esemény a tudatunkból fakad. Így azt gondolom, hogy abban is igazuk van, hogy véletlenek sincsenek csak következmények vannak az ok-okozati szőttesben. Tehát a balesetek és a betegségek is a tudat eltévedő, szenvedéseket generáló tendenciáinak a manifesztációi. Amolyan “figyelmeztetések” jobb esetben, rosszabb esetben “kiszállási pontok”, jelezvén, hogy a sötétségbe került tudatunk került nem visz előre a szeretet állapotába, hanem csak még nagyobb szenvedést okoz és hoz hosszútávon önmagunknak és más érző lényeknek. Tehát innen nézve minden "szerencsétlen eset" a rend/univerzum/Isten próbálkozása arra, hogy javítsa és harmonizálja önmagát. Ugyanúgy mint, ahogy a testünk is elpusztítja a vírusokat. 

 

Nem gondolom, hogy van egy szakállas bácsi (főleg mivel elvileg női univerzumban vagyunk) a mennyországban, aki mindezt igazgatja, hanem azt gondolom egy tökéletesen működő intelligens rend részei vagyunk, amit alapvetően a harmónia kellene, hogy jellemezzen. A rendszer a szeretet törvényén alapszik, és a végtelenségig tart, így igazából olyan, hogy gonosz vagy rossz, jó vagy felemelő nem is igazán létezik. A stabil szeretetben létezés a jónál jóval több, magasztosabb élmény és előbb-utóbb minden érző lény eljut oda, innen nézve jó vagy rossz tapasztalatok által. (ezt hívják a pokol vagy menny 7 kapujának) Ez is egyéni tendenciák kérdése, mint minden. A tendenciákat pedig mindig megelőzik a döntések és a tudatosság mértéke, ami szorosan kapcsolódik a karmikus lehetőségeinkhez is, melyeknek van egy eredője, maga a teremtő rendező elv, vagyis Isten. 

 

 

 

 

 

Előttünk álló feladatok

Életre kelt vers

@farkasfanni_hivatalos felolvasta az általam írt verset � (Kattintva elérhető)

A stílus ahogy megírtam ezt a verset még 2021 januárban, nem annyira művészi, de Fanni nagyon szépen kihozta belőle a legjobbat! Köszönöm Fanni, hogy életre keltetted!

(Borítóképnek próbáltam keresni valami olyan képet, ami leginkább kapcsolódik szimbolikusan a tartalomhoz, a duális világhoz és saját tapasztalataimhoz. Ezen a képen nagyon szabadnak, boldognak éreztem magam, életen egyik legszebb napja volt, de akkor még nem tudtam hogy rá egy hétre életem egyik legkeményebb és legszomorúbb tapasztalása fog következni, ami utána meghatározta az utána következő éveimet. Azt hiszem ennél szimbolikusabb képet nem is választhattam volna. Ha egyszer lesz elég erőm, ehhez a témához is hozzá fogok nyúlni.)

2020 a változás éve 

Mindenestre egy “pár gondolatot” hozzáfűznék a vershez, főleg a vége miatt, azoknak akik meghallgatják �

Asztrológiai szempontból a 2020-ban elindult változások 2023 márciusában aktiválódó hirtelen és radikális változásokra “készítenek fel” mindannyiunkat. Magas szinten ami történhet, hogy a világunk, az emberi faj, megérkezik a teljes egységbe és harmóniába. Ezt nem tudom garantálni, hogy az energiák magas szintje aktiválódik, de egyéni szinten ott a lehetőség ezt megtapasztalni, annak aki dolgozik magán. A jó kérdés az, hogy a kollektív tudat, a kritikus tömeg mit fog vajon megteremteni a “közösbe”. Buddhista és Zen tanítások szerint minden a világunkban megjelenő esemény, legyen jó vagy rossz a “tömeg tudat” által teremtett valóság, amiben mindenkinek van felelőssége. Tehát bármi ami VAN csakis azt tükrözi vissza, hogy az emberek többsége hogyan érez, gondolkodik és cselekszik. Ez a gondolat pedig rá is mutat a közösen megélt valóságban gyökerező egyéni felelősségünkre, ugyanis minél több ember fejében és szívében van rend és harmónia a világunk is annál harmonikusabb hely lesz. Úgy gondolom ehhez még csak hinni sem kell a Zen tanításokban, egyszerűen csak elég körülnézni és a korrelációra rálátni a világ helyzete, a vezetői és az általuk vezetett tömegek között.

 A változás értünk van

A változásokat sokszor valami fájdalmas dolognak éljük meg, pedig fontos lenne rálátni, hogy mindig minden értünk történik, akkor is ha az egónk pillanatnyilag ezt nehezen tudja felismerni, és szenved a változás miatt.Ennek az évnek és a következő évnek is kulcs témái a felelősségvállalás és a szabaddá válás (tudati szabadság) illetve a szív útjára való rálépés. Az ehhez vezető út, az önismereten és meditáción keresztül vezethet.A valóban szabad élet MINDIG felelősségvállalással kezdődik. Ha ebből a pozícióból találkozunk a változásokkal, életünk eseményeivel, akkor tudunk rájuk tekinteni áldásként és/vagy olyan tanításként, ami minket szolgál. Nem pedig áldozatként, hárítással, szenvedéssel.Ha minél több ember ébred erre rá, és minél többen elkezdik a sokszor önmaguk előtt sem egyértelmű önhazugságaikat levetni a elkövetkező 1-2 évben, és valóban elkezdenek önazonos életet élni, akkor a változások is jó dolgokat fognak hozni a kollektívnak is.

Az ember nem tökéletes

Alapvetően mindannyian úton járó, sokszor küszködő emberek vagyunk, akik szeretnének emberhez méltó, egészséges és boldog életet élni.  Éppen ezért is fontos az együttérzés kifejlesztése és a valódi szeretet felébresztése önmagunkban önmagunk és mások felé.

A földi “boldogság” definíciója mindenkinek más, de a megvilágosodás élménye elvileg mindenkinek ugyanaz. A megvilágosodás nem más mint a tiszta, mindent átlátó tudat teljes békéje a stabil derű állapotában. Az az állapot amit nem tud kibillenteni semmilyen kívülről érkező esemény.

Ezért is mondjuk hogy a valódi boldogságot anyagi javakkal nem lehet megvenni. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy remeteként kell élni, hanem azt, hogy végre a valódi vágyakat kezdjük el teremteni, egós törtetés helyett. Az egó mindig szűkösség elve szerint “GONDolkodik” és éppen emiatt különböző “rafinériákkal” próbálja elérni céljait. Vagy munka nélkül akar extra javakhoz jutni, hiszen a szűkösség elve mellett a haszon és az örömök maximalizálása a célja, ugyanis tudja, hogy a test élete véges. (A testünk ugyanis 100%-ban egóból van.) Az egó birtokolni akar, biztonságban lenni és halmozni az élvezeteket/tárgyakat.

Mégis, ha körülnézünk egészen biztos, hogy láthatunk boldogtalan és kétségekkel küszködő gazdag embereket a világban. Tehát lehet abban valami igazság, hogy az anyagi javak egy bizonyos szint felett már nem adnak annyit, hogy az ember valóban boldog lehessen puszta létezésüktől. És nem álszent szeretnék lenni, egy bizonyos szintig szabadságot adhat az anyag világában, amely szabadságot az ember jól kezelve emelkedhet, de rosszul kezelve a kapott szabadságot óriásit bukhat.

Az egyik mesterem szerint amikor nagyon gazdag életbe születünk, az egy vizsgaélet, ahonnan nagyot lehet zuhanni. Láttam már ilyenre példát, nem egyet. Hányan lesznek függőségek rabjai, azok közül  akiknek nem kell sokat tenni az életben való anyagi boldogulásért? Meglepően sokan…

 Ki a megvilágosodott?

A megvilágosult ember úgy tudom, hogy (én NEM vagyok megvilágosodva) minden összefüggést lát, emiatt “emlékszik pl. a jövőre”. Teljes harmóniában és elfogadásban van a világgal és a világban zajló eseményekkel, derű és szeretet árad lényéből. Pl.: ilyen a Dalai Láma vagy Echart Tolle.

Elvileg minden lény tudata ide tart (még a muslicáké is), csak mindenki máshol tart az úton. Van aki ki több örömön, van aki több szenvedésen megy keresztül adott életben, de a tudati fejlődéshez szinte biztos hogy életek láncolatában minden szerepet magára ölt mindenki. Keleti terminológiával az, hogy ki mit tapasztal adott életben, a karmától és önismereti “szinttől” is függ. Minél kevésbé ismerjük önmagunkat annál inkább vagyunk a “beragadt lemezünk”, azaz sorsunk áldozata.

Mi a pokol?

Ezt szokták úgy is mondani, hogy a megvilágosult tudathoz  7 kapu vezet; az egyik a poklon, a másik a mennyországon keresztül. A pokol ilyen értelemben a folyamatosan gondolatokkal terhelt zakatoló, félelemben, haragban tudatlanságban és sötétségben élő elme. Az ember nem lát minden összefüggést és emiatt nem tudja mit hoz a holnap. Ez a nem tudás pedig folyamatosan kételyeket és félelmeket ébreszthet benne. A “pokolban” az egó uralkodik és sokszor görcseivel még nagyobb bajt teremt magának, melyek sokszor lassan évek alatt bomlanak ki és mérgezik meg az ember életét, aktiválnak betegségeket, baleseteket, veszteségeket.

 Mi a mennyország?

A mennyország pedig innen nézve, a “Buddha tudat”, aminek belső megélése a béke és a derű, bármilyen külső hatás ellenére is. Ez a szív és tisztánlátás útja. (Pl.: aki elindul a belső önismeret útján, minden “szintlépésnél” aktiválódhatnak olyan életesemények melyek épp ezt a belső derűt hivatottak “edzeni”. Ezért sem könnyű az önmagunkkal való találkozás és ezért is hagyják sokan abba a megkezdett munkát, mert a mélységek és “próbatételek” ijesztően tudnak hatni kellő megértés nélkül. Holott ha már egyszer ráléptünk a belső ösvényre, azt fontos lenne végig vinni lehetőségeinkhez mérten. Az emberi tudat olyan mint egy fa, ahogy növekszik a lombkorona, a fény benne, úgy vele együtt az árnyék is. És ezzel az ég adta világon nincsen semmi gond, hiszen a Földi létezés duális világában tapasztalunk éppen. Minden ami nem fény, csupán illúzió és azért van, hogy segítsen felismerni valódi isteni önvalónkat. 

A világunk a tudatunk tükre

Az, ami a világban történik jelenleg, -akár a kibontakozó ökológiai válságot nézzük -, azért van szerintem, mert egyelőre több ember választja a “karma útját” a tudatlanság, kapzsiság és harag “szentháromságában”. Sajnos népszerűbb hárítani, mutogatni, ítélkezni, gyűlölködni és harcolni másokkal.

Úgy gondolom, hogy szerencsére mégis egyre többen kapnak és fognak kapni lehetőséget arra, hogy a belső viharokat és az abból származó negatív és lehúzó érzelmeket ki tudják purgálni magukból a valódi és mély önismeret segítségével a következő előttünk álló időszakban. Soha nem állt rendelkezésre ennyi eszköz, segítő és tudás, mint napjainkban. Ráadásul Magyarország ebből a szempontból kiemelt helyen van. (Aki hisz a reinkarnációban, annak mondom, hogy van egy gondolat miszerint pl. rengeteg magas szintű tibeti mester született itt újra és vállalta hogy világi életet tapasztal és segítik az itteni tudatosodást. Egy ashramban vagy kolostorban megvilágosodni “nem olyan nagy dolog”, de adókat fizetve, anyósok, üzlettársak társaságában egész más kihívás, így ezeknek a mestereknek is egy jó lehetőség stabilabbá tenni a tudatukat. Tehát itt rengeteg tiszta minőségű segítség áll rendelkezésre.)

Szép új világ

Összegezve tehát; hiszem, hogy ha minél többen alázattal elkezdik kidolgozni önmagukból saját negatív tendenciáikat, és minél többen átmossák életük elakadásait a tudatosság fényében, akkor csodás évek várnak ránk és egy olyan szép új világ kibontakozására van lehetőség  (nem a Huxley félére), amiben az emberiség már tudatosabb, több csodát és kevesebb harcot teremt önmagával és másokkal. A fejlődő világunk egy csodálatos hely, ismert történelmünk egyik legideálisabb szakaszában van, amiben óriási lehetőség rejlik, hogy a fajunk szeretettel harmóniában élhessen. A feladat és a kihívás az egyéni felelősségvállalásban gyökerezik. 

Amit a vonzás törvényéről érdemes tudni (szerintem)

A duális világ, amiben élünk

 

Nagyon régen volt időm leírni a gondolataim, és a "közléskényszerem már elhatalmasodott rajtam", így leültem a gép elé, és 1-2 órát annak szenteltem a mai napon, hogy átgondoljam a mögöttem levő 2-3 hónapot és tanulságait. 

 

Az elmúlt időszakban elképesztően sokféleképpen jött szembe velem a világ duális arca és a tudatos teremtés kérdésköre. 

Az emberek életmódja, a belső megélések, a visszajelzések, és a világban történő események, mind-mind erre hívták fel a figyelmem az utóbbi időben. 

 

Azért fontos elgondolkodni szerintem, a világ duális természetén, mert alapvetően olyan, hogy igazság nem létezik a bolygón, és ha folyamatosan azt keressük, abba beletörhet az emberi lélek, hiszen legalább egy ponton szembesülni fog a "kegyetlen valósággal". 

 

Arra jöttem rá, hogy igazság még akkor sem feltétlenül létezik, ha az ember például bíróságra megy. Márpedig az emberek jellemzően azért mennek oda, hogy bebizonyítsák a saját igazukat. A világunkban tehát jogszolgáltatás létezik, nem igazságszolgáltatás. Egy peres ügyben jellemzően az fog nyerni, aki jobban tud érvelni, még akkor is, ha tegyük fel „nincs igaza”. Sok ügyvéd nem feltétlenül riad vissza egy „kis” hazugságtól sem, a cél érdekében. Sőt, igazából ha egy ügyvéd nem kellőképpen rafinált, "nem tudja a kiskapukat", nagy valószínűséggel nem lesz túl sikeres a szakmájában. (Tisztelet a kivételnek és elnézést az általánosítás miatt, egy ügyvédet sem szeretnék ezzel megbántani.)

 

Ugyanez igaz például a háborús helyzetekre. Minden oldalnak van egy "igazsága", ettől függetlenül sajnos mindkét oldal szenved, tehát nehéz igazságot tenni. 

De tovább megyek, hogy hétköznapi példával éljek. Igaz ez azokra a helyzetekre is, ahol úgy látjuk, vagy érzékeljük, hogy valaki sokkal „szerencsésebb”, akár tehetség nélkül is. Ez is igazságtalannak tűnhet, bár véleményem szerint egy bizonyos nézőpontból semmi sem az. 

 

Fontos tisztában lenni azzal, hogy mindennek van ára, így az "igazságtalanul" kiharcolt "igazságnak" és a munka nélkül szerzett javaknak is. Jellemzően ennek az ára mentális, vagy érzelmi szinten de akár előbb-utóbb fizikai szinten is megjelenik az ember életében. Tehát ha a nagy képet nézzük, ha egy emberöltőben, vagy akár életeken átívelően tudunk gondolkodni, igazából nincs "ingyen ebéd" spirituális értelemben sem. Tehát lényegében, teljesen felesleges az élet igazságtalanságain bosszankodni, és harcolni a világgal. 

 

A duális világban mindenki ott, és azt tapasztalja, amire éppen a tudatának szüksége van a fejlődéshez. Ha bevonjuk a reinkarnációt is "a buliba", - és ez most nagyon kegyetlen lesz- akkor lehet, hogy az indiai gyárban dolgozó kisgyerek előtte egy kapzsi ember volt, aki kihasználta embereit. Emiatt most azt tapasztalja, milyen amikor ő van "kizsigerelve" egész életében, hogy a tudata megtanulja ebből, hogy hogy nem érdemes másokkal viselkedni. Mert a létezésünk célja, a szenvedés 100%-os felszámolása tapasztalások és tanulás útján, amibe nem fér bele a másoknak való ártás. 

 

Tehát ha nagyon messziről nézzük, "elvileg" minden rendben van a világban, akkor is ha első ránézésre nem így tűnik, de erre a gondolatra a cikk végén még visszatérek, mert ettől függetlenül nem szabad cserben hagyni senkit, még akkor sem ha a hitünk szerint "minden rendben van a világban".

Sőt, éppen emiatt kifejezetten fontos az együttérzés és megbocsátás képességének kifejlesztése magunkban, önmagunk és mindenki felé a józanész keretei között. Mindez azért is nagyon fontos, hogy véget vessünk az ördögi köröknek és a világban bármilyen formában megjelenő szenvedésnek. (Józan ész keretei között azt értem, hogy megbocsátani nem azt jelenti, hogy hagyom hogy átgyalogoljanak rajtam)

 

(Azzal persze érdemes tisztában lenni, hogy a szenvedés 100%-os felszámolásától ha nem is fényévekre, de több ezer évre lehetünk, "megérzéseim" szerint. Ugyanakkor minden csepp számít az óceánban, már most is. Egyéni karma szempontjából pedig nem kell magyarázni, hogy miért fontos a törekvés a harmónia irányába. )

 

Hol kezdődik a valódi boldogság?

 

Zen tanítások és egyébként szinte az összes okkult és nem okkult tanítás szerint is, csak akkor tudunk eljutni a megvilágosodás, tehát a valódi stabil boldogság állapotába,  ha megtanulunk elfogadni mindent úgy ahogy van. PONT.  Ez azt is jelenti, hogy megtanulunk harmóniában létezni mások teremtéseivel együtt. Bármi is legyen az. Egy ilyen ember, kívülről nézve úgy tűnhet, a társadalom szemében, hogy teljesen meghibbant. (Pl. Echart Tolle több évig üldögélt egy padon boldogan létezve a mindenséggel mielőtt dollár milliomos lett a tanításai segítségével.)

 

A kvantum fizikából ismert húrelmélet szerint végtelen számú valóság áll rendelkezésre mindenkinek, még magának a bolygónak is a kollektív valóságon belül. A fontos igazából az, hogy amit tapasztalunk az mindig a választásainkból és döntéseinkből következik. Tehát ha ma másképp döntök/választok, mint ahogy eredetileg tettem volna a hozott minták alapján, akkor azzal más valóságot teremtek, tehát megváltoztathatom a sorsom is. Éppen ezért az elfogadás NEM BELETÖRŐDÉST jelent. 

 

Az embernek, aki a mintáinak rabja, sorsa könnyen kiszámítható

 

A választásainkkal viszont az a gond, hogy jellemzően predesztináltak. Nagyon könnyű kiszámítani, hogy egy adott személyiséggel és mintákkal rendelkező ember miként fog reagálni egy helyzetre egy döntési helyzetben. A legtöbb ember innen nézve "kötött pályán" mozog, tehát valódi szabadakarttal csekély mértékben rendelkezik.

A pszichológusok szerint is sok esetben a mintáink „áldozatai” vagyunk, amíg meg nem törjük vagy át nem alakítjuk azokat.  Tehát a nyugati szakemberek szerint is a szabadakarat, kevésbé értelmezhető egy kevésbé tudatos, önreflexióra nem hajlandó embernél, hiszen az a mintái/programjai áldozata. 

 

A mintáink alapját a kultúra, a nemzet, a család és a barátok és természetesen személyes tapasztalatok fogják nagyrészt meghatározni.

 

"Mutasd meg 5 barátod, és megmondom a jövőd."

 

Ez egyébként összecseng azzal a spirituális nézettel, hogy az EGÓ ami lényegében az identitásunk összefoglaló neve, nem más mint programok összessége, és úgy működik mint egy könyvtáros. A könyvtáros mindig "kikeresi", hogy az adott élethelyzetre hogyan érdemes reagálni, annak érdekében, hogy „túléljünk”. Olyan embereket és tapasztalásokat gyűjt körénk, amik garantálják a megszokott "rendet", akkor is ha azok alapvetően nem kellemes élményeket jelentenek. 

 

A minták fontossága nagyon fontos a megélt érzések és gondolatok miatt. Például lehetséges, hogy valaki szegény családból jött és aztán sikeres lesz anyagilag, mégis belül ugyanazt, vagy még rosszabb „mozit néz” a végén.  Mindezt azért, mert pl. a valódi kiteljesedést olyan dolgok hajszolásában kereste, amik miatt igazán sosem tudott megszabadulni az „örökölt sorstól”. A transzgenerációkon át táplált érzések és gondolatok vele maradnak az anyagi siker ellenére is, amik magukkal hozzák a magányt esetleg a keserűséget, alkoholizmust, betegségeket, baleseteket élete bizonyos szakaszában.

 

Ezt Dr. Joe Dispenza fejti ki nagyon jól, hogy alapvetően azok az emberek, akik „túlélő üzemmódban” vannak, lényegében folyamatosan a múltat teremtik újra. Ez azért van így, mert a megtanult és rögzült programok segítségével, tehát az identitásunkkal, újra és újra ugyanazt a zsigeri reakciót fogjuk produkálni egy élethelyzetre, amíg nem vagyunk tudatosak. Ez a reakció viszont újra olyan tapasztalást fog teremteni, ami ugyanazokat az érzéseket fogja bennünk kelteni, ez pedig újra ugyanazokhoz a gondolatokhoz fog vezetni. (ahogy érzi magát a test, az hatással van az elmére és vica-versa.) Ez a folyamat pedig újra hasonló élethelyzetet fog magával rántani a „kvantum mezőből”, ahol végtelen számú valóság létezik, és amiből rajtunk áll, hogy melyiket szeretnénk kiválasztani, tudatos vagy éppen tudattalan elménk segítségével. (Ugye a nem választás is választás, és a nem tudás nem ment fel a törvény alól.) 

 

De akkor mi a "gond" a vonzás törvényével?

 

Tehát felmerül a kérdés, hogy ha igazából „ennyi az egész”, hogy tanuljunk meg másképp gondolkodni, akkor miért nem működik mégsem annyira jól a vonzás törvénye, és miért nem vezet mindenki Ferrarit, és miért nem nyer mindenki a lottón?

Azért, mert sajnos a legtöbb esetben a vágyak megrekednek a gondolatok szintjén, ami ráadásul szenvedésben tartja az embert, tehát okot ad az újraszületésre is. A nem elért vágyak, újra és újra visszarántanak minket ide tapasztalni a földi létezés síkjára, annak érdekében, hogy egyszer végre legyen bátorságunk nem "megúszásra játszani", és legyen elég bátorságunk végre felvállalni életfeladatunkhoz kapcsolódó vágyak megteremtését. Ez persze munkával jár és alázat is szükséges hozzá. Így azért érthető miért nincs annyi lottó milliárdos. 

 

De tegyük fel, hogy valami "morzsát" mégis megteremtünk a gondolatok és vágyak sokaságából, "komolyabb munka" nélkül.

A teremtésünk ebben az esetben esélyes, hogy nem fog olyan stabil lábakon állni. Önmagában a gondolat és érzelem még nem fogja megteremteni a vágyott stabil boldog valóságot, akármennyire is szeretnénk. Az igazán jó dolgokért ugyanis tenni kell minden síkon, tehát az anyag, az érzelmek és a gondolatok szintjén is, úgy, hogy az összhangban legyen a szellemünk "tervével", tehát életfeladataink megoldási kulcsaival. 

 

De miért olyan összetett és munkával járó "dolog" ez a tudatos teremtés?  

 

A világ duális arca

 

A válasz így véleményem szerint, a világ duális természetében keresendő, hiszen egy olyan világban élünk, ahol a mi nézőpontunkból létezik „jó” és „rossz”.

A "jó" a boldogsághoz vezető út, a szív útja, a "rossz" pedig a bukáshoz, megkeseredéshez vezető út, az egó útja leegyszerűsítve. Bármelyiket is érjük el életünk végén, nem éltünk hiába, hiszen biztos, hogy mindkettőből rengeteget tanultunk, még akkor is ha végig bosszankodtuk az életünket. Tehát értelme innen nézve mindennek lehet, kérdés, hogy mit szeretnénk tapasztalni jellemzően. Haragot és félelmeket vagy nyugalmat és boldogságot.

A valóban "jó" dolgok megteremtéséhez tehát elengedhetetlen a spirituális "tisztálkodás", mint első lépés. Ez pedig munkát, időt és forrásokat igényel. 

 

A spirituális tanítások nagy része azt a célt szolgálja, hogy az emberi elme végre túllépjen a duális világ fátylain és megérkezzen az "egységbe", a szenvedésektől mentes tiszta tudatosság állapotába. Ehhez az első lépés a világ duális természetének meglátása és elfogadása. A tagadása mindenképp tévutakra vezet. 

 

Az élet spirituális oldala

 

Spirituális tanítások szerint jó és rossz igazából csak illúzió. Tapasztalás és tanulás van, hogy a "kollektív tudat", ami milliárd darabra szakadt szét, bejárja a fejlődés útját, különböző tapasztalások segítségével, hogy aztán önmagára ébredve visszatérjen önmagába, azért hogy aztán újra induljon a „játék”, aminek egyébként nincs sem eleje, sem vége, tehát végtelenségig tart és ráadásul nem is lineárisan működik. Hasonlóan, ahogy csillagok születnek omlanak össze. 

 

Bizonyos tanítások szerint egyszerre történik minden, és egyedül csak a MOST hatalmával rendelkezünk, ahol a bennünk lévő megfigyelő JELEN van. Tehát egyszerre történik 2021, 1534, és 3882 is, de az őskor is bizonyos elméletek szerint. Egyes tanítások szerint, egy középponti "állapotból" a tér-idő mátrixon túl, születik döntés arról, hogy, mikor hol és kinek a formájában lesz lehetőségünk testet ölteni, és tanulni, ha arra van szükség hogy földi síkon tapasztaljunk a lényünk tudatának fejlődéséhez. Ráadásul mindez egy térben történik, csak a mi szemünk számára mindez láthatatlan. 

 

Ez természetesen teljesen felfoghatatlan az ember lineáris elméjének, ami az anyagi világ, tér-idő mátrixába van "beszorulva", és a 10 dimenzióról szóló elméletet is nehezen fogadja be normális esetben. 

Azzal pedig már végképp nem tud mit kezdeni az emberi elme, hogy innen nézve minden EGY és az elkülönülés is csak illúzió, hiszen így elvileg mindannyian ugyanannak a lénynek vagyunk a részei.

A kérdés természetesen, jogosan merül fel; hogy hogyan lehetek én egy a kegyetlen tömeggyilkossal és a számomra oly távoli szupermodellel, akinek látszólag az egyetlen gondja az, hogy milyen ruhát vegyen fel az esti bulira? Ez nagyjából semennyire nem befogadható elképzelés az embereknek, még akkor sem ha a Dalai Láma mondja. Főleg nem akkor ha én, szóval ezt csakúgy leírtam, hogy legyen min gondolkodni, akinek arra van igénye és elég elvont ehhez. 

 

A teremtés folyamata

 

Fontos leszögezni, hogy a szenvedés, a nyomor, a szegénység egy egészséges spirituális hitrendszer szerint sem erény. A védák kifejezetten kihangsúlyozzák, hogy belső úton hatékonyan az az ember tud járni, akinek jól van a teste és alapvetően rendben van anyagi szinten. Ugyanakkor a "harácsolás művészete" már túlmutat az egészséges szinten, és amikor már birtokba vesz minket, az amit elvileg mi birtoklunk, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyire is járunk jó úton az anyagiak teremtésének folyamatában. Éppen e csapda miatt helyez sok tanítás hangsúlyt az elengedés gyakorlására, és a vágyaktól való megszabadulásra. 

 

"Jól" teremteni egy ennyire komplexen működő „multiverzumban” egyszerre nehéz és könnyű is, ugyanis igazából minden másodpercben teremtünk, amikor nem vagyunk meditatív állapotban, viszont tudatosan teremteni már nem olyan könnyű feladat, hiszen fegyelmet, munkát és koncentrációt igényel a tudatunk jéghegy természete miatt.

 

Amíg a lényünk emberi formában tapasztal, addig legyen bármilyen "jó ember" valaki, lesz olyan oldala, ami a duális nézőpont szerint sebzett, traumatizált, vagy nem teljesen egészséges. Mindenkinek más csomagja van karmikusan, de azért elmondható, hogy az emberek többsége szembenéz valamilyen feladatcsomaggal élete során. Megél intenzív érzelmeket, és legalább egyszer tapasztal valamilyen fájdalmat, ha mást nem, legalább egy banális fejfájást. 

 

Vannak olyan programok, minták és jellemzők amikre egy ponton tudatos lesz a lénye, ezért változtat a működésen a harmónia irányába, és vannak olyan minták amikre nem láthat rá olyan egyszerűen. 

Tehát a nem feldolgozott "feladataival" kapcsolatban szinte borítékolható, hogy fogják egyéb tapasztalások érni, annak érdekében, hogy felismerhesse az egészségtelen és nem harmonikus működéseket önmagában. 

Mindezt azért, hogy ezáltal változtatni legyen képes a működésén a stabil boldogság elérésének érdekében. (ez ugyanis a belépő a "mennyországba", "nirvánába", "megvilágosodásba", amit fizikai szinten is meg lehet tapasztalni, és nem feltétlenül kell hozzá meghalni)

 

Ha azt vesszük alapul, hogy a megvilágosodott ember az, aki teljesen EGÉSZséges, harmóniában van a kaotikusnak tűnő mindenséggel, akkor láthatjuk, hogy jellemzően manapság, lelki értelemben "sérült" emberekkel van tele a Föld. 

 

Ha megnézzük a halálozási statisztikákat, akkor azt is lehet látni, hogy sokkal több ember hal meg szenvedések közepette balesetben betegségben, kórházban, mint békésen párnák között nyugodtan, otthon szerettei között. Valószínűsítem, hogy kevesen távoznak elégedetten és könnyű szívvel, egy hosszú, jól megélt élet után, mosollyal az arcukon. 

 

Sajnos amíg az ember nincs megvilágosodva, tehát nincs a teljes harmónia állapotában a mindenséggel, addig hibázni fog, addig lesznek feladatai, amiket meg kell oldania, és talán fájdalom is fogja érni, ugyanúgy ahogy örömök és a boldogság állapota is elérheti időnként.

Így fontos eljutni arra a szintre, hogy felesleges megítélni önmagunkat vagy másokat, mert magasabb szinten, teljesen másról szól a játék, mint amit emberi elmével jellemzően képesek vagyunk befogadni.

Nagyon fontos tudni, hogy az ítélkezés egy hatalmas blokkoló tényező lehet a tudatos teremtés során. 

 

(Megvilágosultak száma, érzéseim szerint a 100 főt is nehezen éri el napjainkban, de erre vonatkozóan nem találtam pontos hiteles adatokat. Mindenestere a Dalai Láma és Echart Tolle annak számítanak a közmegegyezés szerint.)

 

Akkor mégis hogyan érdemes „bevonzani”?

 

Nem szeretem azt a szót, hogy „bevonzani", mert ez elveszi az erőt, és az emberen kívülre helyezi a tudatos teremtés lehetőségét. Nem szeretem azt sem használni, hogy az univerzum „elhozza”, mert ez is szintén arra utal, hogy az ember még nem elég tudatos ahhoz, hogy ura legyen saját teremtéseinek, és felelősséget tudjon vállalni mindenért, ami vele történik. 

Ugyanakkor mégis van igazság ezekben, ám fontos látni, hogy bevonzani tudatos teremtés nélkül azt fogjuk, ami a tudatalattiban van. Mivel folyamatosan teremtünk mindannyian, minden egyes pillanatban. (Fun fact: amit a világban látunk, hogy zajlik, az a közös teremtés, minden nyűgjével és szépségével együtt, még akkor is ha nehéz ebben látni saját szerepünk és felelősségünk)

 

OM – Legyen így most!

 

Az MIT tudósai építettek egy műszert nem olyan régen, amivel a kozmikus sugárzás hangját próbálták „meghallgatni”. Elég érdekes felfedezés volt, hogy az Univerzum közepéből áradó hang rendkívül hasonlít az OM mantrára, aminek Szankrszit eredete van és lényegében nagyon lesarkítva azt jelenti, hogy „teremtés”. Igazából az OM szótagról több száz oldalas könyvek szólnak, így szeretném kihangsúlyozni, hogy nagyon lesarkítva jelenti ezt. Tehát még a kozmikus sugárzás is azt igazolja vissza, hogy a teremtés folyamatosan történik. Minden másodpercben. 

Visszatérve a teremtés természetére, alapvetően a tudatunk tudatos része csak a jéghegy csúcsa. 

Az igazán lényeges részek a mélyben, a tudatalattiban vannak, ahogy arra már Jung és Freud is rengeteg munkájukban utalt többször. Tehát a valódi teremtő erő nagy része, MINDIG A TUDATALATTIBAN REJTŐZKÖDIK, épp ezért fontos a tudatos teremtéshez az önismeret. Megérteni, hogy én ki vagyok valójában és milyen programokkal működök pontosan. 

 

Egyébként a Tarot módszere is lényegében erre épít, a mintáinkat elemzi, egy rendkívül összetett szimbólum rendszer és a minket körülvevő "intelligens mező" segítségével.

 

Pl. a Delphoi jósdára is az alábbi szöveg volt kiírva: 

 

„Ismerd meg önmagad” - hiszen akkor megismered a sorsod is.

 

Ugyanerre JUNG a nyugati pszciológia egyik kiemelkedő alakja így írt: 

 

„Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te sorsnak fogod hívni.”

 

Te aki idáig eljutottál...

 

Nagyon fontos felismerni, hogy ha a tudatos teremtés útjára szeretnénk lépni, és azt szeretnénk, hogy minél kevésbé "történjen velünk az élet", és minél kevésbé legyünk random lehúzó érzelmek rabjai (pl.: harag, félelem, szomorúság, gőg, féltékenység, tehetetlenség stb..) akkor érdemes önmunkával kezdeni. Mutogatás helyett magunkra figyelni és megvizsgálni a belvilágot önáltatás és önhazugságok nélkül. 

 

Érdemes feltárni a személyes, a családi, és tágabb értelemben vett szennyest és "kimosni", tisztázni mindent, amit lehet. Erre már különböző technikák vannak napjainkban, meditációs és egyéb technikák. (pszichoterápia, tetha healing, kineziológia, access bars stb...)

 

Fontos ezt tisztán látni, ugyanis az ember hiába költözik el egy másik országba, alapít másik családot, dobja ki az exét és szerez új párt, lényegében újra fogja teremteni a múlt árnyait, más köntösben és szereposztásban. Ha érdemi felismerések és változtatások nélkül próbálunk kiszakadni a már számunkra toxikussá vált környezetből, az olyan mintha adtunk volna a székletnek egy nagy pofont. Semmi nem fog változni, ellenben minden ugyanolyan, vagy rosszabb lesz, viszonylag gyorsan. (Ha hárítunk és mutogatunk a másik ember gyarlóságára önreflexió nélkül, szinte biztos, hogy rosszabb lesz.)

 

Az „igazságtalanságról” néhány szó visszacsatolásként

 

A VILÁG MINDIG TÜKÖR az adott időszakban és jellemzően futtatott programokra, tehát az aktuálisan megélt identitásunkra. Ha tudat alatt szeretsz szenvedni és áldozat lenni, ne csodálkozz, hogy olyan emberekkel fog összehozni a sors, akik megzsarolnak vagy pl. megpróbálnak lenyomni  vagy kihasználni. Erről van kettő nagyon jó videó, hogy ezek a fájdalomtestek hogyan is működnek a gyakorlatban. Linkelem az egyiket és a másikat, mert kulcsfontosságúnak tartom az önismereti út során, saját fájdalomtesteink természetét megismerni.

 

Bár sokszor igazságtalannak tűnhet kívülről egy helyzet, igazából mindig minden értünk történik, nem ellenünk.

Minden fájdalmas szituáció arra tanít, hogy végre megtanulj önmagadért úgy kiállni, hogy közben ember maradsz, és nem kezdesz egy újabb „szenvedős karmikus kört” gyártani, az illetővel, még több „rosszat” teremtve ezzel a világba indokolatlanul. 

 

Ezért is fontos ébernek lenni arra, hogy mibe megyünk bele, mert az életenergiánk és a sorsunk a tét. A karma körforgása, amit más néven ördögi körként emlegetünk, nem más, mint egy beragadt lemez, amiből csakis tudatossággal lehet szabadulni.

A beragadt lemez, "örökölt sors",  pedig nem más mindig az életeken át futtatott programok (gondolatok, érzelmek, és cselekedetek) és azoknak a következményeinek folytonos körforgása.

Az életben ugyanis minden esemény arra próbál rábírni minket, hogy ezt a lemezt végre magasabb szintre hangoljuk, és előbb-utóbb megvilágosodjunk, ezzel bejussunk a Mennyországba vagy Nirvánába. Ki, hogy nevezi, de a lényeg, végülis hogy a tökéletes harmóniába állapotába, ahol nem létezik szenvedés.

 

Mindannyian ugyanabban a játékban vagyunk, különböző színpadokon, különböző jelmezekben, de ugyanazokkal az érzésekkel és gondolatokkal születünk le újra és újra, fájdalmakat tapasztalva, szenvedést és örömöt megélve, amíg nem érjük el a tökéletesen stabil kibillenthetetlen harmónia állapotát. 

Megtörni a karmát és végre mást teremteni/választani csakis akkor lehetséges, ha látjuk, hogy nálunk személyesen milyen lemez van "beragadva". Ezután pedig megpórbálunk végre azokon a zsigeri reakciókon finomhangolni. Ez azért is fontos, mert nagyjából az összes vallás szerint vannak a Földnél rosszabb helyek, ahol újra lehet születni a tudat fejlődésének útján, de erre most nem itt szeretnék kitérni. Mindenestre érdemes élni az emberi létezés adta lehetőségekkel, mert mindig van feljebb, de lejjebb is. 

 

Tehát nagyon bájos dolog „manifesztálni”, meg terveket szövögetni a fotelben ülve, a sült galambot várva, de azért ez a gyakorlatban kicsit összetettebb, mint ahogy az ezoterikus irodalom ezt jellemzően leegyszerűsíti.

 

Vannak teremteni kívánt célok, amik viszonylag könnyen és gyorsan "bejöhetnek", de sajnos ezek többsége jellemzően nem lesz tartós.

Ráadásul olyan feladatokat hoz szinte biztosan, ami lehetőséget ad az önmagunkkal való szembenézésre és a felelősségvállalásra, tehát ÉRZELMI munkára. Igazán szabad ember csakis a FELNŐTT EMBER lehet, de ahhoz először meg kell tanulni FELELŐSSÉGET VÁLLALNI MINDENÉRT, ami velünk történik. Éppen ezért a tudatos teremtés ott kezdődik, hogy először szétnézek a jelenlegi életemben és körbenézek, hogy amiben most vagyok, azt mivel teremtettem. Milyen folyamat részeként jött létre ami MOST van, és mi az ami működik, és mi az ami nem. Min érdemes változtatni és mit érdemes megtartani. 

 

Tervezni kell!

 

Természetesen a tervezés mindig nagyon fontos, a céltalan hajósnak semmilyen szél nem kedvez, de fontos azzal is tisztában lenni, hogy első lépésként, pucoljuk le önmagunkról a felesleges hiedelmeket és programokat. Ennek megfelelően a vágyaink is tisztulnak és változhatnak.

Nem véletlenül mondjuk, hogy vigyázz mit kívánsz, mert megtörténhet. Ez pontosan arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy minél kevésbé tudatos a teremtés, annál nagyobb feladatot hozhat a „bevonzott” cél, ami a nap végén nem tud rosszul elsülni, hiszen mindenből tanulunk, de cserébe olyan utakra is elvihet, amiket akár ki is lehetett volna hagyni ezúttal. Minél inkább valami blokkból teremtünk annál gyorsabban megvalósulhat, köszönhetően a tudat jéghegy természetének. Így a tudatos teremtés előtt mindig alaposan gondoljuk végig, hogy mi az amit el szeretnénk érni. Akár szánjunk 1-2 hetet, de hónapot is arra, hogy pontosan tudjuk látni magunk előtt a vágyott elérendő célt, és amint biztosak vagyunk a képben, hozzunk egy rendíthetetlen döntést azzal kapcsolatban, hogy ezért meg fogunk dolgozni. Fontos, hogy fogadjuk el azt is, hogy a kitűzött cél megvalósítása akár hónapokat, de éveket is igénybe vehet, és nem biztos, hogy olyan könnyen fogják adni. 

 

A stabil boldogsághoz és a szívünkbe rajzolt vágyak megteremtéséhez nem egérúton fogunk eljutni nagy valószínűséggel. A folyamat feladatokkal, kihívásokkal is járhat, és a sors újra és újra fel fogja tenni a kérdést, hogy valóban azt szeretnének amit csinálunk. A sors tesztelni fog, hogy hűek tudunk maradni önmagunkhoz, és valóban komolyan gondoljuk-e a kitűzött cél elérését. Helyzetbe fog hozni, hogy feladjuk-e a siker kapujában. 

Minden egyes mérföldkőnél megméretettünk, az akarat, fegyelem, a koncentráció, a kitartás, a türelem, a szorgalom, és a szív és ész mérlegén.

Ezért van az, hogy a sikeres és egyben boldog embert csakis a kudarcok száma különbözteti meg attól, aki feladta az álmait. A kudarcok ugyanis része az útnak és a tanulásnak. Ennek a katarzis élménynek egy rendkívül szemléletes példája Lady Gaga reakciója az Oscar díjra. 

 

Kellemes tudatos teremtést kívánok mindenkinek, de ne felejtsétek el, a valóban stabil siker és a boldogság mindig önmunkával kezdődik. Hámozd le magadról a felesleges vágyakat, és azt teremtsd meg, ami a szívedbe van írva nagy betűs SZERETETTEL. És ne dőlj be az ezo-spiri maszlagnak, mert az olyan tévút, ami jellemzően szenvedéshez vezet.

 

Ha szeretnél "tökéletes" társat előbb válj olyan emberré aki ennek az embernek méltó partnere lehet. Ha szeretnél szuper karriert, tegyél erőt, időt, forrásokat minden nap abba, hogy tökéletesítsd azt, amit igazán szeretsz és amiben jó vagy, illetve ne add fel a nehézségek ellenére sem. 

Szóval dolgozz magadon, a céljaidon, és meglátod, Isten is megsegít. 

 

Nem BŰN, ha nem vagy teljesen “fenntartható”

Utópia nem létezik, így mi sem lehetünk tökéletesek

 

Tegyük fel, hogy létezik egy ideálisan működő világ. Az emberek egészségesek testileg, lelkileg szellemileg. Nem létezik bűnözés, nem léteznek betegségek és balesetek. 

Mindenki önazonosan él úgy, hogy ezzel nem bánt másokat. A teljes kirakóban tehát minden puzzle tudja a dolgát és tökéletes részét képezi az egésznek. Nem létezik önzés, kapzsiság, hazugság, gőg és téves nézetek. Minden és mindenki átlátható módon működik és az életet az öröm és boldogság jellemzi. Mindenki azt kapja amiért örömmel megoldogzik, amit a boldogság teréből teremt. Se többet, se kevesebbet. Mindenki elfogadással és szeretettel fordul minden társához. Ez a világ tehát a megnyilvánult tiszta tudat tükre, 100%-ban megvilágosodott érző lényekkel. 

Éppen ezért mindenki kegyetlenségtől mentes ételeket fogyaszt és minden termék amit fogyasztunk fenntartható módon készül, és aztán visszakerül a természet körforgásába károkozás nélkül.

 

Vissza a valóságba 

 

Na most, visszatérve a valósághoz leginkább a Grinch esete jut eszembe, aki szerint a KIK karácsonykor a legelviselhetetlenebbek, amit, ha egy más szemüveggel nézünk, akkor láthatjuk benne a rációt, miét gondolja így. Grinch karaktere ugyanis nem mást, mint Joker gyerekeknek szóló karaktere. A kik pedig nem valami tündérország lényei, hanem maguk az emberek.

Ha belegondolunk az emberi faj napjainkra valamifajta egós mézes-mázos ragacsot tett a karácsonyra is. Van az évben 3 nap amikor mindenki mindenkinek mindent megbocsát, és minden a szeretetről szól, majd a két ünnep között már minden megy tovább ahogy az előtt is. 

Természetesen a karácsonyt megelőző időszakban még eljátsszuk az "ember embernek farkasa című drámát", tolongva, egymást agyon taposva a plázákban, a fogyasztói társadalom oltárán. (Ha épp nincs járvány.) Szerencsére az ember találékony, úgyhogy korlátozások esetén, a túlzottan leterhelt és lelassult webshopok akadozása miatt kaphat idegbajt és dührohamot.

 

Szóval, még ezen a nemes ünnepen is messze vagyunk attól a magasztos minőségtől kollektív értelemben, ami magától értetődően hozhatná azt, hogy ezen a bolygón bárki teljesen fenntartható és „tökéletes” életet éljen. 

A világunkban megvilágosodott lények/gyakorlók száma még a 0,1%-hoz is aligha van közel, nemhogy a 100%-hoz. Legyen akármilyen elvont a megvilágosodás fogalma, a tényekből, a világunk működéséből racionális józanésszel is leszűrhető, hogy még nem az együttérzés és önzetlenség a domináló erők a világunkban. 

 

 

Ökoszisztéma

A fenntarthatóságnak több szintje van. Elsősorban van egy bioszférára vonatkozó szintje, amivel kapcsolatban rengeteg edukációra van szükség. Szerencsére ezt a folyamatot erőteljesen támogatják a sorozatban megjelenő dokumentumfilmek, amik megpróbálnak segíteni az embereknek abban, hogy megértsék, hogy a bolygó, amin élünk, minden élet forrása, és ha így folytatjuk akkor abból ökológiai válság lesz. Tehát nem egy használati tárgy, hanem az otthonunk, amivel ideje lenne felvenni a kapcsolatot, és kizsákmányolás helyett, együttműködni vele. Ezek a kérdések természetesen érintenek minden egyéb réteget ezzel a témával kapcsolatban.

 

Társadalom

A fenntarthatósági törekvéseknek van egy társadalmi szintje is, hiszen zenghetünk ódákat arról, hogy lehet ez a világ fenntartható, ha alapvetően rengeteg ember a túlélésért küzd. Éppen emiatt igazából ezeknek az embereknek sem idejük, sem erőforrásuk nincs arra hogy ilyen kérdésekről elgondolkodjanak. Az ő motivációik sokkal inkább a nyugati életszínvonalhoz való felzárkózásban gyökereznek, ami viszont éppen a problémát okozza a világban. 

 

Gazdaság és politika

A következő szintje a fenntarthatóságnak, hogy a gazdasági és politikai aktorok prioritásként kezeljék ezeket a kérdéseket. Egy ideális világban a szabályozások a fenntarthatósági törekvéseket támogatják, a gazdasági szereplők pedig olyan folyamatokat alakítanak ki, amik fenntartható módon termelnek javakat, és az el nem fogyasztott, vagy elfogyasztott és elhasznált javak visszaforgatására is válaszokat adnak. Szerencsére ez a trend is felívelőben van már több szektorban is. Fontos oda eljutni, hogy a gazdasági szereplők tömegesen tudjanak úgy munkahelyeket teremteni, hogy tevékenységükkel nem feltétlenül új javakat állítanak elő, hanem esetleg meglévőket alakítanak át, vagy dolgoznak fel. El kellene jutni oda, hogy minden megtermelt jószág szerves anyagként vagy valamilyen formában újrahasznosítva tudjon visszakerülni a gazdasági folyamatokba és/vagy a természetbe.

 

Az egyén szerepe

Bár már többször írtam erről, az egyén kezében is óriási felelősség van azzal kapcsolatban, hogy hova fog kifutni ez a folyamat, ami már láthatóan elindult. Egy átlagosan jó körülmények között élő nyugati ember életmódja, nagyjából 4-5 bolygónyi erőforrást követel, hogy fenntartható legyen. 

Véleményem szerint azzal, hogy az ember eltávolodott a természettől és önmagától, elkezdte megteremteni a szenvedést a világban, ami magával hozta a teljes eltévedést is, ami a társadalmi és gazdasági berendezkedést illeti.  

 

Így a legeslegfontosabb lépés az egyén szempontjából az önismereti munka és önreflexió. Fontos, hogy az ember minden egyes nap igyekezzen tudatosobbá válni, és megtenni azt, ami tőle telik éppen akkor, legjobb tudása szerint. 

Fenntartható szokás lehet a vegán táplálkozás, a second hand ruha vásárlás, a natúr kozmetikumok és mosószerek használata, de akár a rendszeres faültetés is. Nem feltétlenül kell MINDENT IS egyszerre megvalósítani, teljesen rendben van ha lépésről-lépésre teszünk céljainkért, és a világért. 

 

Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a bűntudat nem visz előre senkit. Legyünk hát reálisak önmagunkkal szemben támasztott elvárásokkal kapcsolatban. Egy ilyen komplex és összetett világban nem lehet tökéletesen fenntarthatóan viselkedni a világi életet élő egyénnek, hiszen a világ sem működik tökéletesen. 

 

Az az ember, aki próbál önazonosan működni, és kikerülni a saját útvesztőiből, dolgozik önmagán egyedül, vagy szakemberrel, az mindenképp jó úton jár a fenntarthatósági törekvések megvalósításában.

Az az ember, aki már eljut oda, hogy képes és akar felelősséget vállalni saját sorsának alakulásáért, mások hibáztatása nélkül, szintén felbecsülhetetlenül sokat tesz a világ harmóniájáért és jövőjéért. 

Ha bárki kialakít fenntartható szokásokat, és figyelembe veszi, hogy a Föld bolygó minden élet forrása, akkor a felismerésből fakadó tisztelet is abba az irányba fogja tolni, hogy úgy fogyasszon, úgy gondolkodjon, ami a jövőt is szolgálja, nem csak a pillanatnyi önzés élvezetét.

 

Személyes megjegyzés

 

Sokat dolgozom a tudatomon, hogy kigyomláljam belőle az önsorsrontó tendenciákat, amik “torzulást”, vagy szenvedést hozhatnak az életemben. De messze vagyok a tökéletes működéstől, és ezt sokszor elmondom mindenkinek, hogy az én életemben én is tanuló vagyok, aki törekszik, de a tökéletességet egyelőre el nem érheti.

Természetesen már több fenntartható szokást kialakítottam, de rengeteg dologban még messze vagyok a tökéletesen fenntartható életmódtól. Én is vásárolok divat szerető nőként néha fast fashion termékeket, amiket aztán megunok, és emiatt tovább adok. Lényegében ezért hoztam létre egy ehhez kapcsolódó vállalkozást.  

Továbbá pl. Lenor öblítővel mosok. Sőt használok nem vegán kozmetikumokat is sajnos. Természetesen benne van, hogy fél év vagy 1 év múlva már másképp fogok erről nyilatkozni, de egyelőre nem bántom magam azért, hogy még itt tartok. Ennek részben vannak financiális okai is, de az is, hogy egy összetett világban élünk, ahol még nem minden termék/szolgáltatás van úgy kialakítva, hogy az egyszerre támogassa a fenntartható életmódot, a kegyetlenségmentes működést, az egyedi preferenciákat és egyben az ember pénztárcáját is. 

 

Viszont örülök annak, hogy megteszem, ami tőlem telik, és törekszem arra, hogy egyre több dologban legyek képes a fenntartható életmód kivitelezésére. 

Ezen felül minden egyes nap átgondolom az aznapi tetteim, és felteszem magamnak a kérdést, hogy hogyan tudok önazonosan olyan életet élni, amivel nem okozok kárt másoknak és amivel nem csak én járok jól, hanem szűkebb és tágabb környezetem is, így a bolygó is. A gondolatok, amik erre a kérdésre érkeznek, mindig tettekre próbálnak sarkallni. Éppen emiatt, próbálok lehetőségemhez és időmhöz mérten megosztani inspiráló gondolatokat, idézeteket, módszereket, hiszen filantróp munkához még nincs elég forrásom sem befolyásom.

Bármit szívesen megosztok, amivel úgy gondolom, hogy tudok segíteni és pozitív értelemben hatni azokra, akik kíváncsiak erre, a közös jó és a fajunk túlélésének érdekében. Nagy valószínűséggel a LiveRobe működtetésében is ez a belső hívás és felelősségvállalás az egyik motor, ami segít átlendülni minden nehézségen, ami egy ilyen üzlet működtetése során felmerülhet.

 

Ha megteszed, ami tőled éppen most telik, már az is elég ebben a nem tökéletesen működő világban

 

Az értékről, az időről és az érzelmekről

Szerdán Anitával az értékteremtéstől beszélgettünk, és nagyon örültem a meghívásnak, hiszen olyan gondolatokat oszthattam meg, amik talán másoknak is tanulságosak lehetnek. Ez a poszt most nem ezeket a gondolatokat fogja kibontani, ugyanis most az ember legnagyobb értékéről, az időről és az élet valódi értelméről, az érzelmekkel való munka fontosságáról szeretnék elmélkedni. 

 

Úgy vélem, a gondolkodásom nem mindenkinek befogadható, ami rendben is van így, hiszen sok elvont és tudományosan még nem bizonyítható "filozofikus teórián" alapszik néhány meglátásom a világgal kapcsolatban. 

 

Ugyanakkor abban talán mindenkivel egyetértünk, még a legkeményebb materialistákkal is, hogy az életünkben a legnagyobb és legfontosabb érték az IDŐ.

 

Keleti filozófia szerint, az egyik legkegyetlenebb dolog, ami miatt az emberi lény szenved, az a halál tudata és egyben a “nem tudásból” származó folyamatos kétely. A nem megvilágosodott ember nem tudja mi fog történni holnap, tehát azt sem tudja, hogy ő vagy a számára fontos emberek mikor távoznak a földi létezés síkjáról. Viszont a halál tudata pont az, ami miatt tudunk viszonyítani, ami értelmet ad mindennek. Tudjuk, hogy a halál mindenkinél be fog következni, tehát ezért is rendkívül értékes mindenkinek az ideje, hiszen az mindenkinek ismeretlenül limitált ideig tart... 

 

A jövő megismerése különböző eszközökkel

 

Az emberben tehát kezdetektől fogva zsigeri vágyként ott van az igény arra, hogy ezt a frusztrációját valahogy feloldja. Jövőtől való félelem vagy egyszerűen csak kíváncsiság miatt sokan fordulnak jósokhoz, vagy asztrológusokhoz.

Ha már ilyen “elvont” eszközökben gondolkodunk, annak érdekében, hogy megismerhessük a jövőnket, azt érdemes látni, hogy ezek közül talán a legobjektívabb és legkorrektebb képet az asztrozófia tudja adni, az én meglátásom szerint.  Ennek az eszköznek a segítségével egy hosszabb matematikai számítás után, értelmezhetjük a minket próbára tevő energiák alacsony és magas szintjét is az univerzum tükrében. (Az efemerida táblázat 20-21 századra vonatkozó része, amúgy kb 800 oldalas kötet)

 

Ennek mentén ráláthatunk arra, hogy az egyedi élettervünk szerint, adott időpontban a jövőben, milyen érzések bukkanhatnak felszínre, és hogy abban hol lehet  “vizsgahelyzet”, hogyan lesz érdemes reagálni, és addig is mire érdemes figyelni. Nagyon fontos, hogy az asztrozófiában számításba vesszük azt, hogy egy élethelyzet megélése több minőségben lehetőséges, és hogy a reakciónk csakis rajtunk múlik. A kulcs abban van, hogy mennyire tudjuk uralni ösztöneinket, késztetéseinket, tehát érzelmeinket. 

 

Fontos látni, hogy mindegy milyen emberről beszélünk, szegény vagy gazdag, sikeres vagy sikertelen, lényegében mindenkinek az élete az érzelmekkel való munkáról szól összességében. 

 

Jövőt feltárni, a Tarot sem rossz opció, de "kártya olvasást" csak olyan embertől érdemes elfogadni, aki vagy közel van a megvilágosodáshoz, vagy pedig minimum alkoholmentes étrendet követ, rendszeresen meditál, tehát tiszta “csatorna”, és “fénymagokat” fog tudni elültetni a tudatunkban. Máskülönben nem lehetünk abban biztosak, hogy a legmagasabb szintű, életünket legpozitívabb irányba befolyásoló tiszta információt fogjuk kapni, akármennyire is jó a szándék a segítő részéről.

Ha van egy rozsdás, lerakódásokkal teli cső, akkor azon sajnos aligha tud átfolyni a víz szennyeződések szállítása nélkül. 

 

Ki a jó segítő?

 

Mivel már többen írtatok nekem, hogy ilyen jós vagy olya guru "ezt" meg "azt" mondta, ezért nem tudok elmenni emelett a téma mellett szó nélkül. 

Érdemes leszögezni, hogy a jó segítő mindig arról ismerszik meg, hogy rendben van az élete, jellemzően egészséges, nem nélkülözésben él, de nem is a pénzről szól minden. Bármilyen kihívást is tapasztal, nem hárít, nem mutogat, nem másokat hibáztat, hanem vállalja érte a felelősséget. Feladatok ugyanis mindenkinek jönnek, még a legtisztább lelkű tanítónak és gyógyítónak is (lásd Dalai Láma, Nelson Mandela, Gandhi stb...).

Ha hiszünk abban, hogy a bolygón való tapasztalásnak van egy magasabb értelme az anyag szintjén megnyilvánult világnál, akkor ebből a nézőpontból mindenki tapasztalni jött ide, és mindenki úton van önmaga felé.  Kivétel nélkül, még akkor is, ha az adott lény alapvetően magasztosabb célokkal érkezett az átlagembernél. 

 

Tehát a jó segítő ismérve, hogy igyekszik minket kiemelni a dualitás játszmáiból. Nem állít be minket se jónak, se rossznak. Meghallgat és kérdésekkel rávezet arra, hogy hogyan tudjuk visszanyerni a saját erőnket, és az irányítást az életünk fölött. Ha egy pillanatra is erősíti bennünk az áldozat szerepet, és kérdésünk alanyát a bűnbak szerepébe öltözteti és felelősségvállalás helyett a félelem és az áldozatszerep magjait ülteti el a jövőnkkel kapcsolatban, akkor egészen biztosak lehetünk abba, hogy nem a "legmagasabb szintű" segítőnél járunk. Ha pedig bármi olyasmit felajánl, ami más érző lény szabad akaratába való beavatkozást jelent, akkor pedig vegyük a nyúlcipőt és meg se álljunk hazáig, ugyanis ez már kifejezetten alacsony szintre utal, aminek a következményei sem lesznek jobbak.

 

Az élet lényege az érzelmekkel való munka

 

Az elmúlt időszak, és biztosan vagyok benne hogy az előttem álló időszak is, még fog hozni helyzeteket ahol szembe nézhetek önmagammal, a saját érzéseimmel és a reakcióimmal. Mindezt persze már egyre nagyobb bölcsességgel.

 

Egy dolog viszont teljesen és véglegesen letisztult bennem az elmúlt időszakban. 

 

Nincs időm arra, hogy olyan helyzetekben tartsam benne magam, ami nekem méltatlan.

Ugyanakkor megismerni önmagam időbe, energiába és nem utolsósorban bátorságba telik. Így az is, hogy valóban őszintén belássam azt, hogy nekem egy adott helyzetben mi a jó és mi az önazonos. Mi az, ami engem emel, és segíti a lelki békém. Erő kell ahhoz, hogy önáltatások nélkül merjem lehántani magamról a fátylakat, és meglátni azt, ami nekem fontos.  Kitartás kell ahhoz, hogy megtanuljam asszertívan érvényesíteni az érdekeimet, mások hátráltatása nélkül.

 

Rájöttem arra is, hogy a világot nem nekem kell "megszerelni". Lehetnek nagyon határozott elképzeléseim arról, hogy szerintem mi a jó, de ettől még nem én leszek az univerzum ügyvezető igazgatója. Elmondhatom amit gondolok, még akár hatással is lehetek másokra, de nem érdemes elvárni senkitől semmit az ég adta világon. A követelményrendszeremet viszont én határozom meg, és ennek megfelelően viszont jogom van beengedni vagy éppen kizárni dolgokat az életemből. 

 

Rengetegen vagyunk, és mindannyian különböző nézőpontokból tekintünk rá a dolgokra. Igaz a mondás, hogy mindenki egy külön univerzum. Egyik nézőpont sem rosszabb, vagy jobb a másiknál, egyszerűen mindenki ott és azt tapasztalja, amivel neki feladata van. Van egy kollektív megegyezés arról, hogy mit tartunk valóságnak, van egy egyetemes etika, és van a kor erkölcse, de lényegében az egyén szintjén mindenki mást tapasztal az élet nevű játékban ezektől függetlenül. Éppen ezért is fontos az együttérzés kifejlesztése önmagunkban. 

 

Mindenkinek mást jelent önazonosnak lenni, és mindenkit más emel, és visz előre az úton. Mindenki máshol tart a fejlődésben. Van sok gazdag ember, aki érzelmileg szenved magányosan és van sok szegény ember, aki az anyagi világ megpróbáltatásai miatt szenved egy összetartó családban. Vannak akiknek több örömteli pillanat jut másoknál. Vannak akik egészségesebbek vagy szebbek másoknál.

Van sok ember, aki háborúban van önmagával és ezáltal jellemzően a világgal és környezetével is. Vannak olyanok is akik a békét és a nyugalmat keresik. Van akinek ez unalmas, van akinek pedig ez az igazán vonzó. Van akinek fontos karriert építeni, van aki boldog "egyszerű" becsületes munkásként is. Van aki vegetáriánus és van aki állatkínzó. Van aki erőszakkal reagál ha bántják, van aki sajnálni kezdi magát és behódol. Tehát az élet sokszínű, sok színpad és rengeteg statiszta áll rendelkezésre az egyén fejlődésének támogatásához, az egyénre szabva. 

 

A "sors" így mindig mindenkinek a megfelelő társakat, élethelyzeteket fog az útjába sodorni, akik és amik által ráláthat a tudatalatti sötétjében rejlő programokra, tendenciákra. 

 

Mindenki olyan emberekkel és helyzetekkel találkozik, akik és amik segítenek gyógyítani az önmagáról tudattalanul kialakított képet, hogy ezzel közelebb kerüljön ahhoz, hogy valóban szeresse es tisztelje önmagát, annak érdekében, hogy valóban önazonos életet tudjon élni. Hogy többet ne árulja el azt, aki ő valójában szeretne lenni, azért, hogy mások elvárásainak megfelelve szeretet morzsákat tudjon kicsikarni.

A megfelelési kényszer szülte "szeretet" jellemzően amúgyis csak törékeny illúzió. Akik valóban szeretnek minket, azoknak nem kell megfelelni. Akiknek meg kell felelni, azoknak maximum kényelmesek lehetünk addig, amíg úgy viselkedünk, ahogy az nekik megfelel. Ha alapvetően nem ártó a szándékunk és a viselkedésünk a másikra nézve, akkor nem kell megfelelni azokban a kapcsolatokban senkinek, ahol valódi a szeretet. 

 

Ha vesszük a fáradságot és a "díszlet" mögé nézünk, megérthetjük, hogy minden élethelyzet a saját reakcióink csiszolására ad lehetőséget. 

40-50 éves korunkig sok jelzést kapunk, amikből sejthetjük, hogy a reakcióinkkal gond lehet. Az élet jellemzően először kellemesebb élményekkel próbálja felhívni a figyelmünket az eltévedésre, majd egyre inkább keményebb leckék és pofonok következnek, míg végül egy komolyabb betegség vagy baleset akár el is vihet minket, ha képtelenek vagyunk nézőpontot váltani.

 

Cigarettával, alkohollal, drogokkal, mozgás-szegény és egészségtelen életmóddal rombolni magunkat, ha mélyen önmagunkba nézünk az önszeretet és öntisztelet hiányáról árulkodik. Akárcsak méltatlan helyzetekben benne tartani magunkat, vagy másokat bántani, kihasználni, leigázni félelemből vagy akár téves nézetek miatt. 

 

Nagyon fontos megértenünk, hogy fejlődni és változni csak akkor fogunk tudni, ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy elismerjük tökéletlenségünket, és elfogadásba tudjunk kerülni az érzéseinkkel vagy élethelyzetünkkel. Megváltoztatni a helyzetet ugyanis csak így tudjuk, ha előbb elfogadjuk, hogy VAN és amit érzünk, az nem biztos hogy,  EU-konform. 

(Szintén keleti filozófia szerint, minden egyes életesemény, balesetek, betegségek és tragédiák oka a tudat torzulásában keresendő, hiszen mindannyian egy tudati térben vagyunk, ami lényegében olyan, mint egy nagy tükrös galéria, tehát senki sem tapasztalhat olyat, amivel ne lenne dolga. )

 

Az életem célja 

 

Közel 30 éves koromra eljutottam oda, hogy önáltatás nélkül tudom végre definiálni, hogy én ki vagyok, nekem mi a fontos az életben, és mi hajt engem igazán előre.

Az elsődleges célom jól lenni és már nem áldozatként gondolni magamra. Nem a külsőm, származásom vagy anyagi helyzetem vagy elért eredményeim alapján mérni magam. Nem célom másokhoz hasonlítani magam és nem célom már másoknak megfelelni. 

 

Célom szeretni és tisztelni magam annyira, hogy bármit is dobjon az élet, abba ne beletörjek, hanem felismerjem, hogy mennyi erő lakozik bennem, és meg tudjam úgy oldani az élethelyzeteim, hogy ne elfojtások szülessenek a lelkemben, amik aztán betegségeket szülnek, hanem olyan  megoldásokat tudjak eszközölni, amik mindenki javát szolgálják hosszútávon és alapvetően egészséges működéshez vezetnek.

 

Célom olyan emberekkel kapcsolódni, akik szintén képesek az életükért felelősséget vállalni. Akik tudnak őszinték lenni, és akik elbírják az őszinteséget. Célom hozzájárulni a munkámmal és hobbimmal ahhoz, hogy ezt a világot egy jobb állapotban hagyjam itt, mint ahogyan “találtam”, mindezt úgy, hogy ne kergessek irreális ideákat ezzel kapcsolatban.

Célom megosztani a felismeréseimet, és ezzel utat mutatni annak, akinek erre szüksége van. Nem célom megmenteni a Földet a kataklizmától vagy világválságtól. Nem célom megmondani a gazembereknek, hogy hogyan viselkedjenek. 

 

DE célom minden egyes nap tenni azért, hogy olyan emberré váljak, aki képes a letézésével emelni másokat, erőltetés és tolakodás nélkül. Célom együttérezni és ennek megfelelően cselekedni. Célom ébreszteni azt, aki ébredni szeretne. Célom teljes elfogadásba kerülni önmagammal és a világgal, és önző érdekeken túlmutató viselkedéssel és gondolkodással teremteni és helytállni, egy olyan világban, ahol az ember nézőpontjából, talán sosem létezhet olyan, hogy "igazság". 

Hol kezdődik a fenntarthatóság?

 

Melvin Lerner szociálpszichológus szerint mindannyiunkban él a hit egy igazságos világról. A pszichológiában ezt az igazságos világba vetett hitnek nevezik. Lerner elgondolása szerint pszichés jóllétünk megőrzésének egyik kulcsa, hogy úgy gondoljuk a jó végül elnyeri jutalmát, és a rossz pedig büntetését. Ez egy olyan kognitív torzítás, ami segít fenntartani a kiszámíthatóság, a biztonság és a kontroll érzését. Ha elveszítjük hitünket egy olyan világban, amiben csak okkal és joggal történhetnek szörnyűségek, az végzetes következményekkel járhat: elveszhet motivációnk, értelmetlennek érezhetjük az életünket, és fölöslegesnek minden erőfeszítést.  (Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors)

 

Már az előző blogbejegyzésében kifejtettem, hogy szerintem napjainkban, a bolygónkat érintő legnagyobb problémákat, a materializmus “vallásának” terjedése idézte elő. 

 

Mit tudunk a világról?

 

Alapvetően, én spirituális emberként az ok és okozat törvényében hiszek. Úgy vélem, hogy amit gondolok, mondok és teszek visszahatnak rám, akkor is, ha senki más nem “látta”. Hogy egy olyan intelligens rendszer része vagyok, ami sokkal összetettebb annál, amit emberi elmével még fel lehet fogni. Épp ezért sem vetem el a reinkarnáció gondolatát sem, hiszen, jelenleg a tudomány sem érti, hogy mi a valóság 96%-ban. A transzcendenteláis világ, tehát egyelőre a tudomány számára is megfoghatatlan "valami".  (Dark matter, dark energy)

 

Ha szeretném kielégíteni az a pszichológiai igényem, hogy érezzem a kontrollt az életem felett, hogy lássam a rendet a szenvedéssel teli világunkban, akkor nekem ép ésszel, egészséges működésre, szeretetre való törekvéseimben, ez egy teljesen elfogadható koncepció, hogy életek láncolatán keresztül tanul és fejlődik a lelkünk, hogy végül megvilágosodjon és tovább álljon máshová. Így nem érzem magam annyira tehetetlennek, egy olyan világban, ahol a félelem, a szenvedés, betegségektől és haláltól való rettegés oly gyakran van jelen. 

 

Én nem vagyok vallásos ember, tehát az én erőm és az én tudati szabadságom abban gyökerezik, hogy mindenért felelősséget vállalok. Tudom, hogy minden, ami én vagyok, vissza fog tükröződni a világból.  Társak, barátok, szerelmek, és különböző élethelyzetek formájában fogom megtapasztalni önmagam különböző aspektusait. Elhiszem, hogy nem egy külső erő foglya vagyok, hanem mindennek az eredete ott van bennem, a lényemben. Tehát a megoldásokhoz a kulcsok mindig nálam vannak. 

 

Alapvetően a vallásos, dogmákon és megfélemlítésen alapuló középkor után adta magát a materializmus megjelenése. Hiszen egészen addig a láthatatlan világra, senki nem tudott tényszerű bizonyítékot mutatni, és a dogmákba vetett elvakult hit, eltévedéshez és sok szenvedéshez vezetett. Tehát szükségszerű volt a fajunk fejlődésének érdekében, hogy kialakuljon a tudomány és a törekvés arra, hogy megértsük a matériát és természetét.

 

Darwin szerint, mindannyian túlélőgépek vagyunk, és az a dolgunk, hogy megőrizzük a géneknek nevezett önző molekulákat, a fajunk fennmaradásának érdekében...

Ezzel a szemlélettel, úgy gondolom, nem csoda, hogy egy tömeges kihalás szélére sodortuk magunkat, és tudósok szerint is 10-15 évünk van radikális változások eszközölésére, a kataklizma elkerüléséhez.  

Ahhoz hogy a klímakatasztrófa elkerülhető legyen, radikális szemléletváltásra van szükség tömegesen. 

 

A materializmus hatása a tudatra és viselkedésre

 

A materializmus egyik legnagyobb gondja, hogy igazából nincs benne a következményekkel való elszámolás gondolata az emberek fejében. A materializmus életérzése a "YOLO" és a "FOMO". 

 

Napjainkra a haszonmaximalizálásról és az egyéni érdekek szemellenzős követéséről szól. A természet és a "minden" kizsigereléséről.

Az individum, a materialista “istenember”, nem fél semmilyen következménytől. Önmagát állította a rendszer élére, és gátlástalanul pusztít ha kell, önző érdekek mentén.

A tipikus materialista ember a mának él, de sosincs jelen mégsem. Összetéveszti a szabados élet fogalmát a szabad élet fogalmával. Átgázol önmaga lelkén, másokon és a természeten.

Tudatlanul, felelősséget nem vállalva pusztulásba hajtja a bolygó ökoszisztémáját, nem törődve a jövővel, nem törődve a következő generációval. Nem érdekli mekkora károkat hagy maga után.

 

Bár a Bibliából (nagy valószínűséggel) a niceai zsinat után kivették a reinkarnációról szóló tanításokat, azért nyomokban még tartalmaz erről gondolatokat.

A “hetedíziglen büntetés” koncepciója nem szól másról, hogy apáink bűnei miatt meg fogunk “bűnhődni” 7 generáción keresztül. Ami azt is jelentheti egy bizonyos értelmezésben, hogy igazából apáink is mi vagyunk, és mindenkit visszatapsolnak egy körre tanulni és fejlődni, aki nem érte el a megvilágosult tudatállapotot és nem lépett ki az “ördögi körforgásból”, azaz a szamszárából földi élete során. 

 

Profit és fenntarthatóság 

 

Napjaink embere tehát a profit oltárán áldozza fel nap mint nap más érzőlények lakóhelyét, életét, annak érdekében, hogy eggyel több olyan dolgot termelhessen/vehessen, amire igazából nincs is szüksége.

Egyszerűen a mai ember nem úgy hoz döntéseket, hogy számításba vegye a távoli jövő generációit, hiszen az távol van tőle. Távol van, a saját még "racionális" elmével értelmezhető valóságától. 

 

A nyugati háztartások és a globális ipar olyan mennyiségű szemetet halmoz fel éves szinten, ami, ha a gazdasági fejlődés görbéjét követi, akkor nem kell hozzá tudósnak lenni, de tisztán látható, hogy hamarosan hozni fogja a természettel kapcsolatos, ránk ható következményeit. A Földünk egy véges rendszer, a gazdasági céloknál pedig a növekedés az elvárt működés. Minden vállalat és vállalkozás tehát szűkös erőforrások mentén indul harcba egy véges rendszerben, folyamatos növekedést várva. Ez magával hozza a kapitalizmus kegyetlen játszmáit, és a fogyasztói társadalom ámokfutását. 

 

Ha valaki többet szeretne többet tudni hiteles forrásból, arra vonatkozóan, hogy mire számíthatunk a következő 10-20 évben a klímát tekintve ajánlom ezt az oldalt: https://www.globalchange.gov/climate-change

 

Ennek megfelelően ha logikusan gondolkodunk szerintem, ahogy jelenleg a világ működik, sokkal inkább tűnik őrültségnek, mint mondjuk hinni a reinkarnációban, amivel egyébként a tudomány és pszichiáterek sokasága évtizedek óta foglalkozik, a regresszív hipnózis technika során felmerült tömegesen előforduló esetek miatt. 

 

Mit kellene most átlátni?

 

Sajnos, azt is be kell látni, hogy ha mi, akik kényelmes légkondicionált irodákban és autókban üldögélünk, oda jutunk, hogy valódi élelmiszerválság kezd kibontakozni, akkor már sejthetjük, hogy a visszafordíthatatlan folyamatok elindultak. Szerencsére még nem tartunk itt és még lehet változtatni. 

 

A koronavírusra ebből a nézőpontból, akár lehet egy "kegyes eseményként" is tekinteni, amolyan esettanulmányként, ami segít rálátni dolgokra, és újratervezni az eddigi életmódunkat.

A pandémia kibontakozásának elején élesben láthattuk az emberek reakcióját, a pánikvásárlás következményeit a boltokban, és azt, hogy vészhelyzetben hogyan viselkedünk. 

Felmérhettük, hogy hol tart most az átlag ember tudata, és mire lehet számítani egy valódi élelmiszerválság során, ha úgy alakulna a klímaválság miatt. 

 

Nagyon jópofa animáció is készült az emberek gyarló viselkedéséről, ami egyébként az önző gén szemléletes bemutatása is egyben. 

 

(Természetesen voltak példák az ellenkezőjére is, hiszen sok közösségben valódi összetartás indult el. Úgy gondolom sokan elindultak az önismeret útján is, ezzel közelebb kerülve egy hitelesebb élethez, több együttérzéssel és felelősségvállalással.)

 

Aki eddig elolvasta, abban viszont felmerülhet, hogy akkor mégis mi a megoldás? 

 

Szerintem a megoldás rendkívül komplex, de mindenképp az egyén fejében/tudatában kezdődik. Ha megpróbálnám „zanzásítani” és összefoglalni az én elképzelésem, az eddigi megértéseim alapján kb 7 sarkalatos pontban foglalnám össze. 

 

A változásra egyéni szinteken van szükség, hiszen enélkül nem lesz kollektív szemléletváltás, sem fenntartható jövőre lehetőség.

 

1.     Tömeges szemléletváltás, arról hogy mi a valóság. A materializmus kizsigerelő hozzáállása, egyszerűen nem fog előre vezetni minket.  Természetesen a dogmatikus vallások sem, hiszen azok a tudományos fejlődés gátjai. Mindenesetre el kell jutni oda, hogy az egyéni és kollektív felelősségvállalás ne legyen kérdés az emberek fejében. Hogy a karma törvényére ne csak egy idézet kiposztolásának erejéig hivatkozzanak, amikor megbántják őket. Ne csak bosszúvágyból higgyenek benne, hanem eljusson az ember oda, hogy ha éppen sz.r van a saját palacsintájában, akkor tudja érte felnőtt emberként vállalni a felelősséget. Hogy megértsük, minden gondolattal, kimondott szóval és minden cselekedettel karmát teremtünk, ami visszahat ránk előbb-utóbb. A karma szó már önmagában azt jelenti, hogy tett, tehát bármit elindítok a világban, a szándékom alapján vissza fog térni hozzám.

2.     Az egyén fontosságának és helyének átfogalmazása a világban. Az “istenember”, az individuum ne arról szóljon, hogy megmutatom mim van és hogy hány Gucci tollat tudok a fejem tetejére tűzni, és hogy ezzel bebizonyítsam, hogy a pávák társadalmi osztályához tartozom. Hanem arról szóljon, hogy látom a szerepem a nagy egészben.  Megértem, hogy minden mindennel összefügg, tehát az én viselkedésem igenis számít a nagy egészben, úgy, mint a csepp a tengerben. Tehát nagyon nem mindegy, hogy milyen döntéseket hozok, akár mint fogyasztó. 

3.     Egyéni szinteken megszabadulni a maszkoktól és elindulni egy autentikusabb élet felé. Az én elképzelésem szerint az önazonos ember nem árt sem önmagának, sem a környezetének. Legalábbis tudatosan biztosan nem. Kijelöli a határait, ha szükséges, de sosem azzal a céllal, hogy ártson ezzel másoknak. Az önazonos ember boldog, és nem apró örömökért koldul, függőségek útvesztőiben. Hanem stabilan derűs, ami azt hozza magával, hogy jobb döntéseket hoz, nem pusztítja magát mindenféle kártékony szerekkel, és ha jön az élet vihara meg tud küzdeni az elé gördített feladatokkal, úgy, hogy azzal ne bántson (legalábbis szándékosan) más érző lényeket, vagy a bolygót. El tudja fogadni hogy nem tökéletes, ezért nem bünteti önmagát, de törekszik a folyamatos fejlődésre, és képes önreflexióra.

4.     Együttérzés kifejlesztése. Nem mondom, hogy szeressük felebarátunkat, ott azért még nem tartunk tömegesen, de legalább jussunk el oda, hogy mutogatás, gonoszkodás, és hárítás helyett megpróbáljuk megérteni a másik motivációit, sérüléseit, eltévedéseit. Ha már látjuk a másik eltévedéseit, akkor együttérezni is könnyebb. Ez esetben vagy meghúzzuk szertettel a saját határainkat, vagy próbálunk segíteni. Mindezt csak akkor ha úgy döntünk, hogy van erre elegendő életenergiánk, és a másik is nyitott a változásra és megkér erre minket.

5.     Tömegesen rájönni, hogy a hibáztatás/áldozatszerepekben való vergődés "nem menő". Nem a nárcisztikusra kell mutogatni, hogy ő mit csinált, hanem szembenézni saját magunkkal. Szembenézni azzal, hogy hol áruljuk el önmagunkat. Hol nem szeretjük és nem tiszteljük még önmagukat. Megtanulni határokat húzni, és elmenni onnan, ahol nem jó nekünk. Ez azért is fontos, mert hiszek a betegségek pszichoszomatikus hátterében, és ha az emberek előbb foglalkoznának saját maguk jellemhibáival, elfojtott traumáival, akkor kevesebb halálos betegség lenne. Ez pedig kevesebb szenvedéshez vezetne, tehát az emberek ebben az esetben is jobb döntéseket tudnának hozni tömegesen. 

6.     Rájönni arra is, hogy másokat leuralni, kicsinálni, tönkretenni, kihasználni szintén "nem menő". Megérteni, hogy amikor ott a lehetőség, hogy mi "üssünk", vagy elvegyünk valamit mástól jogtalanul, akkor végre válasszunk egy másik utat. Ne az ördögi körforgásba ragadjunk bele, az áldozat-tettes játszmájába, amivel végtelen időkig szenvedésben tartjuk önmagunkat, vagyis a lelkünket, sorsok láncolatán keresztül. Fontos lenne végre megérteni, hogy minden élethelyzet és kapcsolat, egy tükör a tudatunk jelenlegi állapotára, tudatalatti tendenciáinkra. 

7.    A legfontosabb pedig az lenne, hogy mindenki megtanuljon dolgozni az érzéseivel. Elfojtás vagy dühkitörés helyett technikákat tanulni arra, hogy egy bántó vagy negatív eseményt hogyan lehet, vagy érdemes feldolgozni. Erre vonatkozó technikákat és eszközöket már óvodás kortól tanítani lenne érdemes az emberi lénynek. 

 

Lehetne még folytatni a sort, rengeteg ötletem van, hogy hol csúsznak félre a dolgok napjainkban, de most nem célom leírni, hogy milyen egy utópia szerintem a 21. században.

 

Ugyanakkor ha ilyen emberek lennének a világ vezetői, a világ cégeinek élén, akik dolgoznak önmagukon a tudati működéseiken, akkor biztos lenne lehetőségünk arra, hogy változás induljon el a világban.

Akkor ipari szinteken is születnének olyan megoldások, amik egyszerre támogatnák a gazdaság egészséges működését, munkát adva ezzel az embereknek, de nem kizsigerelve a véges erőforrásokat.

Szerencsére már egyre nagyobb az igény és a törekvés arra napjainkban, hogy ez ebbe az irányba mozduljon el minden.

(Épp a napokban csatlakoztam a Techstars egyik kurzusához a saját cégem, a LiveRobe miatt, és legalább 30-40 fiatallal vagyok egy csoportban, akiket kifejezetten a körforgásos gazdasági modell és fenntartható technológiák fejlesztése érdekel. Van köztük biológus, agykutató, építész és gazdasági szakember is. )

 

Minden összefügg mindennel 

 

Úgy gondolom nagyon fontos lenne, megfigyelni a Földünk ökoszisztémájának működését, és minden iparági folyamatban megpróbálni “leutánozni” azt. Ha az egyensúlyban maradáshoz nem engedhetjük meg maguknak a felesleges szemét termelését, akkor találjunk ki módszereket és folyamatokat arra, hogy hogyan tudjuk lebontani szerves anyaggá, azt amire nincs szükség. Erre például egy zseniális kezdeményezés a magyarok által alapított startup a Poliloop.

 

Ettől függetlenül nem gondolom, hogy most ott tartunk bolygó szinten, hogy 10-15 éven belül egy teljesen igazságos és fair módon működő világot lehet építeni, de úgy látom, hogy van esélyünk egy jobb világot létrehozni a mainál. Bár lehet csak idealista vagyok.

 

Mégis hiszem, hogy tömegesen el tudunk jutni oda a következő években, hogy tovább lássunk az egyéni önzésen, és egy olyan világot alkossunk közösen, ahol a modern élet kínálta előnyök és kényelem megteremthető fenntartható módon is. Félreértés ne essék, nem azt mondom hogy mindannyiunknak Amishokká kell válnunk és az erdőben élni. Én személyszerit nagyon szeretem a szépet, az eleganciát, és a kényelmet, amit felépítettünk. Ugyanakkor  nagyon hiszek abban, hogy egy igazán modern civilizációt fenntartható módszerekkel is képesek vagyunk építeni, egy nem kizsákmányoláson alapuló rendszerben. 

 

Ehhez viszont minél több embernek fontos lenne bizonyosságot szerezni arról, hogy tényleg minden mindennel összefügg, és hogy a tudomány és spiritualitás úgy érjen össze, ami egészséges az egyén és a világunk számára is.

Olyan szemléletváltást megvalósítani, ami kiránt a depresszív materializmusból. Olyan világot teremteni, ahol az emberek megtanulnak együttműködni, és háborúzás helyett a békét választják a közös jó érdekében, önmagukért is felelősséget vállalva.

 

Tom Chi szerint, aki pl. a Yahoo és Microsoft egyik kulcsember volt, egy szuper videóban fejti ki azt, hogy hat minden mindenre és hogy kapcsolódik össze minden mindennel a világunkban. 

 

 

Minden itt leírt gondolatot összefoglalva, úgy vélem, hogy a cél, nem elvakulttá válni, és teljesen elrugaszkodni attól a valóságtól, amiben most élünk, hanem az, hogy közelebb kerüljünk egy szebb, egészségesebb és boldogabb világ megteremtéséhez, amiben kevesebb a szenvedés.

A cél továbbá az is, hogy kialakítsuk magunkban az együttérzés képességét mások és a bolygó iránt, és hajlandóak legyünk minden ránk vonatkozó dologért felelősséget vállalni, felnőtt ember módjára.

 

Talán így akár még a tömeges kihalást is el lehetne kerülni, és az azt megelőző háborúkat is a szűkös erőforrásokért. A gazdasági válságból fel lehet állni, de az ökoszisztéma teljes összeomlásából következő válságból aligha. 

Érdemes lenne ezt megelőzni, míg lehet. 

 

 

"Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztos, hogy botokkal és kövekkel."

Albert Einstein 

 

Ennek a témának vannak politikai, üzleti, pszichológiai, szociológiai és egyéb aspektusai is. Ebben a blogbejegyzésben, én most az egyénnel kapcsolatos változásokra, és a materialista szemléletváltásra hegyeztem ki a megoldásokra vonatkozó ötleteimet.

 

Természetesen jó kérdés, hogy politikai aktorok elég erősek tudnak-e lenni ahhoz hogy pl. dollár milliárdokat érő piacokba beleszóljanak szabályozásokkal. Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy meg kell teremteni a fogyasztói igényt a fenntarthatóságra, és elég üzletet csinálni ebből. Ennek megfelelően ez szükségszerűen magával hozza úgyis, hogy a gazdasági szereplők tömegei motiváltabbak lesznek a változtatásra. Vagy pedig ez inkább fordítva igaz, és a gyártóknak kell elsősorban a változást elhozni és vállalni a felelősséget...Az egészen biztos, hogy évtizedek már nincsenek arra hogy kijavítsuk amit az elmúlt bő 150-200 évben elrontottunk.

 

Tavaly egyébként 2020. augusztus 22-ére esett a túlfogyasztás világnapja, vagyis az a dátum, amikorra a Föld lakossága elhasználja a bolygó egyéves erőforrásait.

 

Ez haladás 2019-hez képest, ugyanis abban az évben már július 29-én elhasználtuk az 1 évre elegendő erőforrásokat, ami még fenntartható világot eredményez.  

 

Nagy eredmény ez a csökkenés a modern társadalom ökológiai lábnyomában, ez azonban nem annak tudható be, hogy hirtelen elkezdtünk jóval tudatosabban élni, hanem a koronavírus-járvány miatti korlátozásokra és annak gazdasági következményeire vezethető vissza.

 

A nagy kérdés most az, helyre tudjuk-e állítani a gazdaságot úgy, hogy közben a lábnyomunk tovább csökkenjen. 1969 volt az utolsó fenntartható év ilyen tekintetben. 

 

Gondolatébresztő videó arról, hogy miért is vagyunk az utolsó pillanatban cselekedni.

 

 

A JÓ HELY II. RÉSZ

A jó hely II. rész

 

„Minden emberben benne van az isteni szikra. A lelki érettség foka dönti el, mikor kezdünk kutatni rejtett énünk után. Az, aki nem a saját útját járja, előbb-utóbb megbetegszik, hiszen minden fizikai fájdalom, rossz érzés üzenet a lelkünktől. (...) A lényeg, hogy azzal foglalkozz, ami Te vagy, találd meg az életben a megfelelő segítőtársakat, és teremtsd meg a belső harmóniádat. Csak ez számít, semmi más.” Szepes Mária

 

Jelenlegi megértésem, és az eddigi tapasztalataim alapján azt gondolom, hogy egy olyan “feladatbolygón” élünk, ahol az egyén feladata megélni a szemnek láthatatlan isteni énje által kijelölt utat és vágyakat. 

Eljutni egy olyan bölcsességhez, a megélt tapasztalatokon keresztül, ahol már ura tud lenni saját egójának. 

Eljutni egy olyan stabil belső békéhez, ami egy konstans, boldog és derűs állapotot eredményez.  Itt a bolygón cél mindezt úgy elérni, hogy az ember tisztában van a világ működésével és helyzetével. Tehát tisztában van azzal is, hogy az ember nézőpontjából nem létezik olyan, hogy „igazság”, és ezt képes is őszinte nyugalommal elfogadni. 

A fejlődés ennek megfelelően szerintem életek láncolatán keresztül történik, az ok-okozat szőttesben, pedig saját magunk vagyunk felelősek azért, hogy milyen sorsot és utat teremtünk magunknak mind jelen, mind “jövőbeni” életeinkben. 

Innen nézve a felelősségvállalás tehát a kulcs ehhez az élet nevű „játékhoz” és a valódi szabadság megéléséhez.

 

Úgy gondolom én is, hogy a világunkat, az univerzumot egy olyan erő tart össze, amit mi szeretetnek hívunk. 

Ennek nem sok köze van a romantikus szerelem koncepcióhoz, ami földi értelemben tele van önzéssel, bántásokkal és féltékenységgel. 

Tiszta érzés szinten viszont nagyon is sok köze lehet - úgy gondolom -, a szerelemnek a teremtéshez. Azok a pillanatok, órák, amikor azt érezzük, hogy felhőtlenül boldogok vagyunk, szárnyalunk szeretünk és egységben, harmóniában vagyunk a világgal, amikor lényegében bármire képesek vagyunk. Véleményem szerint ezek az érzések közel lehetnek ahhoz az erőhöz, ami rendben tartja az univerzumot, és aminek köszönhetően minden reggel felkel a Nap. (És nem mondja sosem azt nekünk, hogy tegnap rosszak voltunk, háborúztunk, becsaptuk és bántottuk egymást, ezért ma nem fog éltető fényt ránk szórni, hanem d.göljünk meg a sötétben.)

 

 

Innen jutottam el arra a felismerésre is, hogy végül is a felszínen kaotikusnak tűnő sokszor kegyetlennek látszó világban ott a rend és a harmónia, ha mélyebb szinten vizsgáljuk. 

Ha valóban ok-okozat szőttesben élünk, ha valóban életek láncolatán keresztül tapasztaljuk meg önmagunkat, ha mindenki saját sorsának kovácsa és nincsenek a karmikus térben „áldozatok”, akkor a legdurvább kegyetlenségben is ott kell legyen a szeretet. Nem lehet másképp, akkor ha az én Istenem jó.

 

A Védák szerint a létezés nem más, mint Isten játéka önmagával. Ilyen értelemben mindenki a fejlettségi szintjének megfelelő szabadakarattal rendelkező webkamera a létezésben, ami tapasztalja és vizsgálja önmagát. Reagál önmagára. Tehát Isten benne van. És mivel Isten mindenkiben benne van, így a végén mindenki egy. 

A szeretet vagy Isten, mindig ott van a tragédiában, a betegségben is, sőt a háborúban és a legbrutálisabb kegyetlenségben is, hiszen, ha az egész „játék” a mi fejlődésünkről szól, és minden értünk és nem ellenünk történik, akkor ez így kell legyen. 

Ha a szempillantásnyi hosszúságú, törékeny életünk csak egy pici része egy sokkal nagyobb kozmikus játéknak, ami a szellem szabadságáról szól, akkor érthető és elfogadható, ha eltévedő egónk néha olyan pofonokba botlik, amik visszaterelik az isteni harmónia útjára. Ez persze a Földről nézve igazságtalannak tűnhet, főleg ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy kik is vagyunk valójában. 

 

Hogyan tudnánk megérteni, hogy mit tettünk a másikkal, ha nem kapjuk vissza egyszer, valahogy, valamilyen formában? Hogyan fejlődjünk a tudatlanságból elkövetett gaztetteinkből, ha az élet nem kér számon minket valahogy, valamikor, valamilyen formában? 

Viszont hol van elég a szenvedésből? Vagy ezek szerint, ha egyszer vagy sokszor rosszalkodtam, akkor egész életemben „törleszteni” fogok? Vagy van egy határ, ahonnan már tudatos munkával átírhatom a sorsom? Vagy a Földre akkor mindenki bűnhődni jött? Ez tényleg egy büntető bolygó? Kire és mikor hatnak vissza tettei, szavai, gondolatai? Most? Vagy következő életekben? Valóban létezik mágia? Mi az a mátrix? Dehát nem az öröm lenne a cél az életben? Hogy boldogan és szeretetben éljünk? Hogyan sokat nevessünk? Hogy tényleg megtanuljunk szeretni? Sorakoztak tovább bennem a kérdések.... 

 

„Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te sorsnak fogod hívni. “ —  Carl Gustav Jung

 

Emiatt is jutottam arra, hogy kulcsfontosságú feladat a belső úton, a tudatalatti mintáink feltárása életünk folyamán, és a kendőzetlen őszinteség önmagunkkal szemben. Hiszen a legveszélyesebb hazugságok azok, amikkel önmagunkat áltatjuk. 

Ezért is fontos, hogy legyen elég bátorságunk és önbizalmunk szembenézni azzal, ami nem biztos, hogy tetszeni fog, ha felszínre jön. Ami fájni tud és rosszul esni, ha igazán komolyan vesszük a belső úton járást és a kártékony programjaink kitakarítását és átírását. 

Ehhez az kell, hogy komolyan vegyük önmagunk fejlődését, és olyan döntésekbe is hajlandóak legyünk beleállni, amik nem a kényelmet és a lustaságot szolgálják. Hogy képesek legyünk nap mint nap szembenézni önmagukkal, kiállni önmagunkért, meghúzni a határainkat és azt választani, ami ott és akkor a legnagyobb hozzájárulás tiszta önmagunk számára. 

 

Megmérni az emberi kapcsolatainkat, és elvárásoktól mentesen élni, egy önazonos életet, ahol viszont követelményeink lehetnek azzal kapcsolatban, hogy pl. milyen embereket engedünk be az életünkbe, életterünkbe. 

Irreális elvárások nélkül élni, az emberekkel kapcsolatban. Hogy ne akarjuk nekik megmondani milyenek legyenek. Elfogadásban élni a világ sokszínűségével, felismerni önmagunkat társainkban. Elfogadni azt, hogy az emberi egó nézőpontjából olyan, hogy igazság, az talán sosem lesz a Földön. 

Elfogadni, hogy teljesen rendben van, ha találkozol egy férfival és ő szeretne még megszagolni minden virágszálat Magyarországon, de ha ez neked nem jó, és nem fér bele a követelményrendszeredbe, akkor hagyd abba a vele való kapcsolódást. És emiatt egyikőtök sem jó, vagy rossz. Teljesen rendben van, hogy vannak olyanok a környezetedben, akik szeretnek másokon nevetni, de ha ez neked nem jó, és nem önazonos, akkor hagyd abba a velük való találkozásokat. 

 

Tehát úgy gondolom, hogy feladat mindenkinek tiszta önmaga felé haladni, ahol már egységben tud lenni a világgal, megértéssel és elfogadással, de kijelölve saját határait, szeretettel.

Feladata szerintem az embernek megélni egyedi vágyait, és kidolgozni önmagából a nem méltó minőségeket és levágni saját vadhajtásait. Rendezni a kapcsolatot önmagával a saját érzéseivel, élethelyzeteivel, társaival, és az egész világgal. Rájönni arra, hogy amit tapasztal csak egy tükör arra, ahol tart, és ami által fejlődni képes. Hogy ne törjön bele élethelyzeteibe, és legyen bátorsága segítséget kérni ha arra van szüksége. 

 

 

Jobb emberré válni, az egó által értelmezett keretek között, talán ebből a nézőpontból nem is igazán feladatunk. Igazabb, önazonos emberré válni, megtapasztalni a szív hívását kompromisszumok nélkül viszont igen. Még akkor is, ha ezt a társadalom esetleg nem fogadja el. Természetesen hiszek abban is, hogy a szívünk valódi vágyai, (tehát nem egós késztetések), mindig olyan dolgok, amikkel nem ártunk sem magunknak, sem másoknak, sem környezetünknek. Azok olyan dolgok, amikkel boldogabbá, egészségesebbé és kiegyensúlyozottabbá válunk, pozitív hatást hozva ezzel a világba mindenkinek. 

 

 

A JÓ HELY

Videó arról, hogy mit ért a tudomány jelenleg arról, hogy mi a valóság

A jó hely I. rész

 

Szeretném leszögezni, hogy írásaimmal nem szeretnénk “megmondó ember” lenni. A bloggal az egyetlen célom a gondolatébresztés. Nem mondom, hogy nálam van a bölcsek köve, hiszen ember vagyok, és én is hibázok, néha nekem is fájnak dolgok. De úgy gondolom rendelkezem olyan gondolatokkal, amikkel értéket teremthetek azoknak, akik nyitottan állnak ahhoz, amit írok. Semmiképp sem szeretném a saját valóságomat bárkire ráerőltetni, hiszen az az enyém, az én tapasztalataimat pedig én éltem meg. 

 

 

Napjainkban ki lehet jelenteni, hogy a nyugati országokban elterjedt "vallás" lett a materializmus. „Hisszük, amit látunk". Vicces, hogy a legnagyobb tudósok szerint is, a jelenleg megfigyelhető univerzum durván 96%-áról egyáltalán NEM tudjuk, hogy micsoda. Tehát jelenleg a legokosabb emberek is 4%-os szinten vannak képben, azzal kapcsolatban, hogy mi a valóság. 

 

Az pedig már egy másik dolog, hogy a kvantumok szintjén legalább akkora univerzum nyílik meg, mint a jelenleg vizsgált látható univerzum, amiben élünk emberként. És azon pedig kb. 80 éve van elakadva a tudomány, hogy megfigyelés hatására miért is esik össze a hullámfüggvény, ami a valóság természetét próbálja leírni. 

 

Mi a csudát tudunk a világról a kvantumok világában?

 

Van egy másik videó, amiben 39:20 és 42. perc között zseniális ahogy elmagyarázza, azt hogy kb semmit nem értünk a világról jelenleg. Neil deGrasse asztrofizikus a NASA egyik kutató asztrofizikusa. Ő egyébként a Harvad és Columbia Egyetemeken is tanult és oktat is jelenleg. 

Ő nem ateista, hanem agnosztikus nézeteket vall, ettől függetlenül sok spirituális felvetése, és gondolata van a világról, akárcsak Einstennek is volt anno.

 

Mit értünk jelenleg a világból Neil deGrasse asztrofizikus szerint?

 

 

Kicsit sajnálom is emiatt a materializmusba beszorult ateistákat, hiszen talán ez a legdepresszívebb vallás, ami valaha tömegesen létezett, és formálta emberek millióinak tudatát. Nem is csodálkozom, hogy ennyi krónikus beteg van, és hogy a rákot olyan kis %-ban tudja gyógyítani a nyugati orvoslás. Nem véletlen, hogy a világunkban jelenleg a haszon maximalizálása közben csak egymásra és a Földre felejtettünk el odafigyelni. A saját lelkünket pedig inkább ripityára törjük a mókuskerékben, hogy olyan dolgokat engedhessünk meg magunknak, amikkel lenyűgözhetünk olyan embereket, akiket egyébként nem is kedvelünk igazán.

 

Szerintem lassan érdemes lenne belátni, hogy a valóság valójában sokkal több lehet annál, mint aminek gondolja a mai materialista ember, már a csak a méretéből fakadóan is. Ez a videó, bemutatja, hogy egy egészen pici baktériumhoz képest mekkora a ma megfigyelhető világegyetem. Innen nézve elég lényegtelennek tűnhet a mi létezésünk, de mi van, ha mégsem az? Mi van, ha tetteink, kimondott szavaink és gondolataink az örökkévalóságig visszahatnak ránk erre az univerzumra, és ezért is van annyi különböző élet és sors?

 

Mekkora a világegyetem?

 

 

Ezek alapján nem mondanám magam tipikus ezo-mókusnak, viszont a nevemhez méltóan” az elmúlt 6 évben mélyebben beleástam magam az univerzummal és az egyénnel kapcsolatos kérdésekbe, hogy megértsem, miért vagyok itt, ha egyszer majd úgyis meg kell halnom. Mi értelme így az életnek, ha nem tarthat örökké? Miért lenne jobb, ha örökké tartana? Jobb lenne? Ha nem, akkor viszont miért ragaszkodom ennyire az életemhez?

 

Amikor megtapasztaltam a pánikbetegséget, egyszer s mindenkorra tudatosult bennem az elmúlás fájdalmas ténye, mint valódi opció, ami rám is vár. Ez pedig egy időszakra teljesen értelmetlenné tette a fejemben a saját létezésem. (Valószínű a férfiak is ezt élik meg, mikor kapuzárási pánikban szenvednek. Hozzám ez a pánik 24 évesen kopogtatott be. :D )

 

Ekkor viszont kinyílt a szemem a világban zajló dolgokra, túlláttam a saját önzésemen, elkezdtem megfigyelni dolgokat, amiket addig nem, és olyan kérdéseket tettem fel a létezéssel kapcsolatban, amiket addig nem. Egyszerűen azért, mert annyira rossz volt így ezzel az új valósággal és érzésekkel együtt létezni, hogy nem tudtam elképzelni, hogy ez az érzés ne jöjjön velem a túloldalra. Számomra nem volt opció hogy gyógyszert szedjek, bár az orvosok javaslata ez volt. Én inkább erőt vettem magamon, és próbáltam megérteni, hogy mi történik velem, a fejemben. 

 

A pánik jelentős részével Londonban néztem szembe, amikor egyedül voltam, mindenkitől távol, így bőven volt időm integrálni az ott ért ingereket. Arra jutottam, hogy társadalmi, vallási és faji származástól függetlenül mindenkinek vannak “életfeladatai”, amik miatt sok esetben szenved. Ettől függetlenül viszont azt is megállapítottam, hogy mindenki ragaszkodik az életéhez legyen az bármennyire rövid, törékeny vagy éppen borzalmas és jelentéktelen az univerzumban.

 

Ugyanakkor szétnézem és láttam, hogy az emberek "vígan" pusztítják önmagukat, káros szerekkel mérgezik magukat napi szinten, hogy elmeneküljenek a valóságból. Önsorsrontó döntéseket hoznak, és saját magukat kergetik az őrületbe negatív gondolatokkal és azzal, hogy képtelenek kiszállni számukra mérgező helyzetekből. Nem tisztelik egymást és megölnek más érző lényeket. Pusztítják a környezetet sok esetben önzésből, haszonlesésből.

 

Az ember embernek és igazából mindennek farkasa jelenleg. Testvérek és családtagok fordulnak egymással szembe sokszor. Házastársak, akik egykor szerették egymást, képesek ölre menni és évekig pereskedni anyagi javak miatt. 

Egy elmebeteg világ van, ahol legtöbben álarcok mögött boldogtalanul fonnyadnak el, takargatva az igazságot sokszor önmaguk elől is, hogy végül valami kegyetlen betegség vagy baleset vigye el őket közép- vagy idősebb korukban. 

 

Sokan áldozat szerepekben vergődve élik le az életüket, másokat hibáztatva, tojáshéjakon közlekedve, bántalmazó, nárcisztikus lélekgyilkosok fogságában. 

“Baráti társaságokban” sokan mosolyognak egymásra, és amikor az egyik hátat fordít már érkezik is a keserű ítélet, a gonoszkodó, kígyószerű sziszegés. Ostoba csevely, unalom szülte kegyetlenség jellemzi a női társaságok egy részét. 

 

Az emberek rettegnek a betegségektől, a balesetektől, tragédiáktól és mindent megtesznek a fizikai síkon, ha végül beüt a krach, hogy menteni lehessen, ami menthető. 

Aki képes arra ráeszmélni, hogy minden érte történik, az meg tudja látni saját maga tragédiájában is azt, hogy a kialakult helyzet arról szól, hogy radikális változásra van szükség.  A legtöbb esetben a kemény betegségek és tragédiák, az utolsó kemény tanítók, akik elhozzák a változtatás lehetőségét. Bárki eltévedhet, bárki belegabalyodhat önmaga fájdalmaiba, bárki elnyomhat rossz érzéseket, hogy ezzel elkerülje a szembenézést, de a sors mindig benyújtja a számlát azoknak, akik nem önazonosan élnek. 

 

Nézelődéseim eredményeként rájöttem, hogy egy igazán kicsi réteg az a mai világban, aki valódi és stabil belső békével bír. Olyan emberek ezek, akik egyszerre tudnak helyt állni az anyagban és a szellem világában, úgy, hogy ne nyelje el őket a világunkban keringő mocsok. Jellemzően tiszták tudnak maradni, becsületesek és őszinték. Ezek a belső úton járó emberek, akik valóban hajlandóak MINDENÉRT felelősséget vállalni az életükben. Továbbá vannak eszközeik arra, hogy megtalálták önMAGukban azt a belső erőt, ami visszahúzza őket a középpontba az élet viharában. Mert a belső úton járó, “tudatos” emberek sem megvilágosodott és tökéletes emberek. Mindenki, aki tanul, aki úton van, fog találkozni feladatokkal, pofonokkal és kihívásokkal. A kérdés abban van, hogyan tud fejlődni azokból, hogy reagál, és mennyire képes szintet lépni saját tudatában. 

 

Az idő ahogy telt, saját útvesztőimből néha-néha kitekintve, láttam viszont olyanokat is, amik teljesen összetörték a szívem. Ártatlan gyerekeket, nőket, férfiakat, idősembereket, állatokat szenvedni, akik kiszolgáltatottak voltak mások kegyetlenségének és önzésének.

Ők mégis hogyan vállaljanak felelősséget? Miért kell szenvedniük? Ok nélkül? Létezhet ilyen? Vagy ez mégis egy kegyetlen hely, rend nélkül? De akkor mi értelme az egésznek? Tettem fel a kérdéseket.

 

Sok keresztény szerint jelenleg az ördög irányítja a világot. Buddhisták szerint egy börtön bolygón vagyunk, ami a szamszára része, és különböző bolygókon tapasztal mindenki. Az emberek birodalmában is szenvedünk, viszont a Dharma, tehát az isteni tanok segítségével bárki elérheti a megvilágosodás egy szintjét, amivel a tudata ki tud szabadulni ebből a “börtön világból”.  

Az alkimisták pedig valójában nem ólomból készítettek aranyat, hanem emberólomból, emberaranyat készítettek. A megvilágosodott embert hívták így, akinek így már korlátlan hatalma van az anyag világa felett, tehát akár aranyat is tud készíteni ólomból. (csak éppen már nincs rá szüksége)

 

"Megtanított rá, hogy az emberek cselekvéseinek ne csak két oldalát figyeljem; ne csak hazug, álarcos, fizikai botladozásukat és indulatéletük asztrál sűrűjét mögötte, mert így mindössze megvetni tudom őket, hanem lessek be az átderengő harmadik síkra is, ahol mindennek értelme, megoldása rejtőzik." Szepes Mária

 

Egy biztos volt számomra, mikor elindultam a valódi belső úton. Eldöntöttem, hogy az én Istenem/Univerzumom jó, és nekem akar jót. Hogy csakis olyan utat fogok magaménak vallani, ami nem félelmeken és félelemkeltésen alapul, hanem célja az, hogy kiemeljen a dualitás világából. Így igazából egyik valláshoz sem tartozom, sokkal inkább vallásokból összegyúrt saját tapasztalatok alapján megfogalmazott, rugalmasan változó világképpel rendelkezem. A célom, hogy semmiből ne csináljak dogmát az életemben. 

 

süti beállítások módosítása