Randomfilmek: Pokémon: Az első film – Mewtwo visszavág (1998)

2016. július 28. - trg


film-movie-pokemon-the-first-movie-vhs-favim_com-51365.jpg

Meglett a 151. pokémon és keményebb mint bármelyik másik. Dühös és kész a világ elpusztítására. Pokémon lehet pokémon mester? A pokémon sírás feltámasztják a halottakat?  Nem tudtuk elkerülni, visszamentünk az általánosba és megnéztük/újranéztük az első Pokémon nagyfilmet.

caugsuwviaa1efx.jpg

z33d:

Örület, én most láttam ezt előszőr. A sorozatot alapból néztem, kijátszottam a N64en a Stadium-ot, és persze gyűrtem GBA-n a FireRedet - legutóbb kb. 1 éve ugrottam neki újból -, de az első nagyfilm mégis kimaradt. Az fix, hogy már az első percben visszarepített a 90-es évek legvégére, és egészen kitartott a talán az intrónál is klasszabb stáblistáig. A történet klasszikus dramaturgia szerint pörög, de nem kell nagy dolgokra számítani: egy titokzatos meghívás egy viadalra, "szörnyek szigete"-effektus, epik harcok, a 151. pokemon felbukkanásal és nagy drámák. Ash halála pedig valódi gyerekkorromboló momentum lehet, ami könnyen elfér Mufasa halála, vagy az Ollókezű Edward hószobros jelenete mellett. A rajzok korrektek, ugyanaz mint a sorozatban, a pokémonok szuperek, mert ők általában szuperek, akár rajzfilmen nézed őket, akár a legújabb kazuár applikációval vadászgatsz az utcákon. Persze közel sem egy "klasszikus anime", az idő múlása bőven meglátszik a filmen, de nem leszek igazságtalan. Hogy értékelni tudd, tényleg szükség van a fanságra.  Na de mi a legjobb ebben a filmen? Elöszőr is a filmzene, amin még Billie "Rose Tyler" Piper is énekel egyet, ja és Mewtwo, persze, ugyanis már a főcím elött kinyír egy rakás embert (!!). 

Kinek ajánlom: Mindenkinek akinek ott a telefonján a GO, és most magol + régi pokemonosoknak a dili kedvééért.

Kinek nem ajánlom: Ez könnyű. Digimonosoknak!

 

trg:

Imádtam. Kezdjük az elején: Mewtwo hihetetlenül király, sikerült elérni, hogy egy életre a pszicho pokémonok rajongója legyek (ebben persze az is segített, hogy egy barátomtól születésnapomra azt az alappakliját kaptam meg a TCG-nek, ami pszicho és elektro pokémonokból állt). A történet nem nagyon szám persze, maximum Mewtwo folyamatos lételméleti kérdésfeltevései jelentenek benne izgalmat. Meg persze Ash halála, ami kapcsán született is egy elmélet, hogy Ash valójában nem feltámad, hanem klónozzák. Igazából nem izgat egyik sem, mert a szívem már akkor összetörik, amikor Pikachu megpróbálja feltámasztani. Egyébként a rajzolás helyén van, nyilván ugyanolyan, mint a klasszikus Pokémon sorozatban (Pikachu itt még dundi!), de nem hiszem, hogy bárki is mást várna. 

Kinek ajánlom: Bárkinek, aki egy kis 90-es évek végi nosztalgiára vágyik!

Kinek nem ajánlom: Besavanyodott arcoknak és a Rakét Csapat tagjainak.

mewtwo.jpg

Tikuros:

Hát ez se ma volt már. Minden részletét nehéz lenne ennyi év távlatából felidézni, de abban biztos vagyok, hogy amint hírét vettem a film érkezésének, tudtam, hogy látnom kell, nincs kérdés. És nem is bántam meg. A film súlyos, a habkönnyű sorozat epizódokhoz képest sokkal, de sokkal erőteljesebb élmény volt, még akkor is, ha a széria tv-s verziójának is megvoltak a maga erős pontjai (sose felejtem el amikor Caterpie elrepült... megkönnyeztem...). De ez más volt. Alapból mozivásznon látni kedvenc karaktereimet egy igazán libabőrös élmény, de a film más ízt hagyott maga után, mint amit a Pokémontól megszoktam. Nem rajzfilm volt, nem egy mese, aminek szüleim tartották. Dráma, halál, bosszú, egy igazi anime, pedig akkor még fel se fogtam mit jelent ez a szó. Mewtwo pedig lenyűgözött, egy igazán erős karaktert láttam a szemem előtt, aki bár Pokémonnak tekinthető, messze több annál, hiszen félelmetes és tiszteletre méltó. Nem úgy, ahogy egy Charizard, vagy egy Onyx volt, hanem a tökéletes főellenség. Imádtam, még akkor is, ha nem úgy jöttem ki a vetítőteremből, ahogy bementem... éreztem, hogy akkor láttam az első felnőtt filmet a mozivásznon, pedig Pokémonra ültünk be.

Kinek ajánlom: Aki már látta -  túl rég láttad. Aki még nem látta, de szereti a Pokémont - alap, uccu nézd meg.

Kinek nem ajánlom:  Aki sose volt benne az életérzésben és alapból taszítja az anime világa.

 

// Neked hogy tetszett az első Pokemon nagyfilm? A legjobb anime? Irányított agymosás balfékeknek? Vagy nincs ilyenekre időd, mert két hete Pikachut keresel Vecsésen? Írd meg alulra! //

A bejegyzés trackback címe:

https://trikorder.blog.hu/api/trackback/id/tr458912028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kálovics Tibor 2016.07.29. 15:05:37

Gratulálok jól összefoglaltátok az életérzés lényegét. :)
A film, nekem is megvan VHS-en és a mai napig néha előveszem :D
Egyébként Mewtwo a 150. és a Mew a 151. Pokemon tudomásom szerint. Mewtwo magyar hangja a filmben Kaszás Attila volt, és valami zseniálisan teljesített még ebben a mások számára komolyan vehetetlen szinkronszerepben is.

Köldök_szösz 2016.07.29. 18:22:48

@Bruce94: Szerintem fordítva van a 150 meg a 151. -el

yunoletmein 2016.07.29. 19:11:38

Annak idején nem tudtam várni míg szülinapomra megkapom VHS-en,muszáj volt már előtte kikölcsönözni.Ennyire Pokémon mániás voltam :)

Kisgyerekként nem tudtam de már rájöttem mekkora kamu,mert olyan hogy legerősebb Pokémon nem létezik,minden típusnak megvan a gyengéje,Mewtwo-t is le lehet győzni egy sötét,szellem vagy egy bogár pokémonnal.
süti beállítások módosítása

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. Szóval így lopjál innen, okéka-rakéta?
Trikorder - 2015