Tréfli

Édesburgonyaleves harisszás kolbászmorzsával

2017. február 21. - Hársfalvai Hajnalka

Nemrég kaptam az egyik kedves barátnőm anyukájától házikolbászt. Már ránézésre látszott, hogy eme remek alapanyagot nem főzhetem bele holmi rakottkrumpliba. "Ó, nem. Ez a finom malacka annál sokkal dicsőbb véget érdemel “ - gondoltam magamban.

Már régóta szerettem volna édesburgonyalevest főzni, de eddig még nem találtam méltó társat hozzá. De most, megérkezett a kolbász személyében. Most már csak annyi volt a kérdés, hogy milyen formában fuzionáljam őket. Még hetekkel ezelőtt vettem harisszakrémet, de az étel, amihez szántam eddig még nem készült el. Innen jött az ötlet, hogy ezt fogom felhasználni a következő alkotásomhoz :-) A harisszakrém tulajdonképpen a marokkói konyha Erős Pistája. Erőspaprikából, friss korianderből és köményből készül. (egyszer fogok majd ebből is házit készíteni, de első körben maradtam a bolti változatnál.)
img_3244.JPG
Jöjjön is akkor az én édesburgonyalevesem harisszás kolbászmorzsával!
Hozzávalók 4 főre:
  • 700 g édesburgonya
  • 250 ml tejszín
  • 3 dl húsleves alaplé 
  • 1 egész rúd fahéj
  • 4 babérlevél
  • 5 szem egész bors
  • fél szál házikolbász
  • 1 teáskanál harisszakrém
  • 1 teéskanál kurkuma (el is hagyható)
Az édesburgonyát meghámozom, felkockázom, és felteszem főni a húsleves alaplében. Ha kell még öntök hozzá annyi vizet, hogy épphogy ellepje. A főzővízbe beleteszem a babérleveleket, az egész borsokat, és sózom. Amikor már majdnem puha beleteszem az egész rúd fahéjat is. Azért nem előbb, mert akkor túl intenzív lenne az íze. 
Ha megpuhultak a krumplik, kiveszem a fahéjat, az egész borsokat, és a babérleveleket, majd egy botturmix segítségével pürésítem. Hozzáadom a kurkumát, és ha kell még sózom, végül felöntöm a tejszínnel és rottyantok egyet rajta. 
Lehúzom a tűzről. Egy serpenyőbe beleteszem a nagyon apróra összevágott/összemorzsolt kolbászt, és zsiradék hozzáadása nélkül elkezdem pirítani. Mikor már kezd egézséges pirospozsgás színe lenni a harisszakrémet is beleteszem, és alaposan összeforgatom.
Ezután már tálalhatok is. A leves tetejére csurgathatunk egy kis tejszínt, majd megszórjuk a kolbászmorzsával. Egészen fantasztikus ízvilága van ennek a levesnek.
Jó étvágyat hozzá!
süti beállítások módosítása