Tot El Camp

Kőegyszerű

2017. szeptember 24. - Bendak

lalyos.jpg

Girona - FC Barcelona 0:3

Ernőbá egy egyszerű, de rendkívül pragmatikus edző. Az eddig történtek alapján teljesen egyértelmű a hozzáállása a játékhoz. Az alapfilozófia adott, de nem fogja törni és hajtani a csapatot csak azért, hogy egy-egy mérkőzésen orrba-szájba nyomassa a tiki-takát. Felméri az ellenfél képességeit, megtalálja a gyenge pontjait, majd a lehető legegyszerűbb módon kihasználja azokat. Ennek tökéletes manifesztációját láthattuk tegnap este, a Montiliviben.

A Gironáról az elmúlt öt forduló alatt megtanulhattunk, hogy rendkívül okosan zárnak össze a középpályán, és ügyesen rendeződnek vissza labdavesztés esetén. A középpályásaik azonnal támadják a labdás játékost (ill. a labdás területet), amivel a hátsó négyes és a csapat többi tagja időt nyer, hogy visszazárjanak. Ennek áthidalása érdekében Ernőbá nemes egyszerűséggel az első perctől fogva beáldozta a tilitolizást a középpályán, s a kezdetektől - főként Mascherano vezérletével – labdaszerzés, támadásépítés esetén máris nyújtott labdákkal igyekeztek bejutni a hazaiak feltolt védelmi vonala mögé.

Ennek persze megvolt a kockázata is: jóval alacsonyabb labdabirtoklás és kevesebb kontroll. A kőegyszerű taktika végül is bejött, s bár Vidal és Alba is elfecsérelte az első épp ilyen szituációból kialakult helyzetét, utóbbi és Lalyos is aztán addig kóborolt a leshatáron, míg meg nem lett az eredménye.

22007811_1378571462266109_1239045052979856776_n.jpg

Passz térkép is erről árulkodik, a középpályások gyakorlatilag kimaradtak a támadásépítésekből.

A jó dolgok mellett, azért kiemelném azt is, ami mélyén belül egy kissé aggaszt: a támadósorunk. Nem szuperfantasztikusancsodálatos űberfasza trojkát akarok újra, hanem egy patentul működő hármast, (vagyis inkább kettőst Leo mellé,) akikre tudunk számítani akár egyéni szinten is, ha szorul a hurok... Persze amíg Ernőbá megoldja „okosba”, addig nincs gond, de a védelem és a középpálya elrendezése után a csapatnak égető szüksége lesz egy megbízható „tridentére” az igazán nagy ellenfelekkel szemben.

Egyéni értékelő:

Ter Stegen – iszonyat nagyot (és fontosat) védett a mérkőzés elején. Megkockáztatom, nagyon komoly fejfájástól mentett meg minket a 12. percben, ugyanis ha azt a löketet nem tornázza ki, a Girona a büdös életben nem lett volna hajlandó ilyen magasra vont védelmi vonallal játszani a mérkőzés során. 8

Alba – Ernőbá egyik legnagyobb érdeme (Messi sokadik újravirágzása és a csapatjáték felélesztése mellett) Jordi erényeinek kihasználása. Persze meglehet, hogy kényszerűségből történik a dolog, de a tényeken semmit sem változtat. Befutotta az egész baloldalt, helyzetekbe került, ráadásul az ő lövéséből született a nagyon fontos vezető gólunk is. 8

Umtiti – Jelen pillanatban ott tartunk, hogy amikor a kezdőt jelöljük ki, már nem az a kérdés, ki legyen Piqué párja, hanem ki legyen a csokiszörny párja. Akadt némi helyezkedési hiba, de egyszerűen tanári a srác. Nem lehet megunni. Fantasztikus vétel volt, fantasztikus teljesítményekkel. Abszolút a kedvencek között van. 8

dkcdvdbxkaafz0u.jpg

na vajon ki fingott?

Mascherano – ladlac a felvezetőben egy fél mondattal ki is tért rá, hogy a jelenlegi formát és mentális helyzetet figyelembe véve, egyértelműen Jefecitót látná szívesebben a hátsó tandemben, mint senor Shakirát. A kisfőnök kezdőbe nevezése végül is olyannyira jó húzásnak bizonyult, hogy sokaknál a mérkőzés embere címet is kivívta magának. Tizenöt alkalommal vállalkozott hosszú ill. keretszlabdákra, amelyekből (ha jól számoltam öt tökéletes ütemben érkezve embert is talált az ellenfél védelmi vonala mögött). Megelőző szerelések, higgadt megoldások, pontos passzok. Nagyszerű munkát végzett a kis kopasz. 8

Sergi Roberto – mivel Vidal gyakorlatilag használhatatlan védőként, neki kell idén is vállalni a csere jobb bekk hálátlan szerepét. Persze szívesebben nézném a középpályán én is, de egyet értek Ernőbával, inkább „Párizs gyilkosa” vegye át a stafétát a hátsó quartetben, mint Aleix. Főleg a labdakihozatalok során tűnik ki az intelligenciája, ill. játék olvasása. Okos helyezkedés, váratlan beindulások, egy gólpassz a vámpírnak. Többet kívánni sem lehetett volna tőle. 8

lalyos.png

a védelem felbomlott, a vacsora tálalva

Rakitic – Ivánt mint játékost imádom. Csupaszív, áldozatos, futóbolond... de a Barcában ezen a poszton ebből a keretből valóban csak Busquets tudja irányítani a csapatot úgy, ahogyan azt a gépezet megkívánja. Persze értettem a koncepciót, hisz Iván képes leütközni az ellent, ügyesen is passzol, és nagyjából az egyetlen ember, aki képes valamilyen szinten tehermentesíteni Sergiót, de egy egész csapat karmesteri pálcáját (pontosabban egy egész FC Barcelona karmesteri pálcáját) komolyabb szinten nem bízhatjuk rá. Az ilyen Busit pihentető alkalmakra szerettem volna a keretben tudni Sampert, akinek a vérében van ez a szerepkör, de sajnos újabb évet kell rá várnom.. Messi toporzékolása, a dadogós labdajáratás és a játék képe Busi beállása után is azt mutatta, ez nem a horvát legjobb meccse volt. 6

Iniesta – Újra fontosnak érzi magát a csapatban, újra neki megfelelő pozícióban és szerepkörben futbalozhat, ebből pedig az egész csapat csak profitálhat. A felé irányuló kritikákat nem igazán értem, hisz az elmúlt kettő évben Lucho alatt egy sokkal mélyebb, fizikálisabb pozíciót kellett bevállalni zokszó nélkül, de az nem efféle művészlelkeknek való. Lassan újra felépíti magát, és ha minden jól alakul, a szezon fontos részében képes lehet megadni azt a pluszt, amire szükségünk lehet kulcs pillanatokban. Tegnap is csak fellökni tudták többnyire, ha a labdát szerették volna látna a gironaiak... 7

Pál – a brazil semmikép nem mondható védekező középpályásnak. A szerepköre az Eibar ellen derült ki nagyjából tizenöt percnyi pocsék játék után, amikor Ernőbá Busi posztjáról parancsolta egy sorral előbbre, ahol kedvére dorbézolhatott, fosztogathatott és rohangálhatott a középpálya és támadósor között. A mai meccsen inkább az első félidőben volt észrevehető (főleg a párharcoknál), amikor egy-egy alkalommal Lalyos mellett jelent meg a támadósorban, hogy a magas labdáknál ki tudjuk használni fizikai jelenlétét, valamint a kifejezetten ritka magas letámadásaink során. Nekem úgy en bloc nem igazán jött be a tegnapi játéka, ami persze nem baj, hisz még mindig csak ismerkedünk vele... 6,5

22042110_1378889928900929_2777497185545893628_o.png

Komolyan Maffeo, a meccsnek már vége...

Messi – szokás mondani ha emberfogásról van szó, hogy „a WC-re is vele mész édes fiam, érthető?” Na Maffeo ezt szó szerint vette, és bár sokak szerint „levette” Leót a pályáról, azért ennyire vészes nem volt a helyzet. Messi nagyjából 20 perc játék után ráhuzatott egy sárgát a gyerekre, majd miután megdumálták Ernőbával, takarékosra vették a szerepét, és a nem létező középpályára rendelték ki, ahol gyakorlatilag 1 + 1 embert is lefoglalt. Számomra kétség sem fér ahhoz, hogy ha ez nem a „jószomszéd Girona”, hanem mondjuk valami madridi banda, akkor a gyerek már az első félidőben sírva ment volna zuhanyozni. Ernőbá precízen, dekára kiszámolta mennyit kell kihoznia magából a csapatnak és Messinek is, mivel egyrészt ez bőven elég, másrészt minek törje magát és kockáztasson felesleges párharcokat. Annyit és ott adott ki, amennyire tegnap szükségünk volt. Szerdán a Sporting ellen nem lesz visszafogva az istráng, abban biztos vagyok. 6

Suarez – Lalyosnak annyi esze van ehhez a Barcás focihoz a pálya közepén, mint egy marék lepkének. Iraizoz öngóljánál azért nagyon jól mérte fel, hogy max. elcseszni tudná, és inkább átlépi..  Ez van. Lalyos nem egy agysebész, vagy mérnöki precizitással működő támadó. Nem bizony, és nem is ezért szeretjük. Lalyos egy ösztönös zseni, akinek a világa a tizenhatoson belülre redukálódik. Ott aztán előtör belőle a ragadozó, akitől a jóisten mentsen meg mindenkit. Tegnap vagy hét alkalommal kapták lesen, mert belógott a foga; néha jogosan, néha nem,.. de csak kitört belőle, amire vágytunk. Ernőbá következő (sokadik) kihívása, az ő új szerepének újradefiniálása lesz főleg a kisebb csapatok ellen, ahol inkább a gyors, labdajáratós „Barcás focival” igyekszünk majd kettépisilni az ellenfelet. Egy ilyen vérbeli ragadozót óriási bűn lenne elfecsérelni. 7

Forrest Gump Vidal – sokszor említettük már, hogy számára az ideális pozíció a 4-4-2 jobb oldalán van. Itt azt tudja csinálni, amiben a legjobb: gyorsan futni. Sergi Robertóval érezhetően nem volt meg a kémia, de a legtöbb veszélyt – sebességének köszönhetően – az ő oldalán jelentettünk. A fél gólja mákos volt, de bánja kánya, amire kellett, jó volt. Dembele előtt és sajnálatos sérülése után Ernőbá egyébként a jobb oldalon lófráló játékosnak egy nagyon fontos extra feladatot is adott, nevezetesen (legyen az SR, Depardieu vagy Vidal) a játékosnak elsőként, gyakorlatilag Messi helyett kell nyomást gyakorolnia az ellenfél leghátsó labdás emberére. Az efféle futóbolondoknak ez a poszt tökéletesen meg is felel, hisz a gyorsaságukon és állóképességükön kívül túl sok egyéb extra fegyverrel nem ruházta fel őket a futball mindenható istene. Egy kőegyszerű taktika kőegyszerű eleme volt, aki kőegyszerűen tette a dolgát. 7,5

Busquets – a beállásával mintha egy másik csapatot láttunk volna a pályán

Denis Suarez – kb. 10 percnyi várakozás után az oldalvonal mellett nagyon közel volt az újabb gólhoz, de Messi kötényes passzában sajnos túl sok volt a kraft.

Gomes – megnézném mit tud egy teljes meccsen Ernőbá kezei alatt... de persze azért még mindig eladnám három zacskó szotyiért.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása