Az alábbi anyatípusok a képzelet szüleményei, bárminemű egyezés a valósággal csak a véletlen műve:

1. A facebook függő:

Talán a legidegesítőbb típus. A közösségi médiában él, a hírfolyamod tele van a képeivel. Gyermeke születésétől kezdve minden “jelentőségteljes” pillanatot mániákusan kiposztol. Pl. Pistike első hasmenése, Pistike néz, Pistike játszik, Pistike máshol játszik. Minimum 2 havonta készül profi fotósorozat a gyermekről és róla is. A legtöbb ismerőse rég letiltotta, nem hajlandó észrevenni, hogy leginkább senkit nem érdekel csodálatosnak tettetett élete.

Ha bárhová mennek, nem az számít, hogy a gyermek jól érezze magát, hanem hogy jó fotó készüljön róla. Ennek érdekében a legváratlanabb helyeken és időpontokban képes feltűnni egy szelfibottal. Ha egy-egy poszt nem éri el a kívánt like-számot akkor letargiába esik, sír, kiakad, szemét, irígy disznóknak titulálja ismerőseit, akik csak féltékenyek az életére. Dühét általában a gyereken vezeti le: Mosolyogjál már rendesen, ne úgy mint egy nyomi! Dzsordzsó, fordulj már ide, elrontod a képet! Tedd már a szádba a kaját, ne kend össze magad hogy lesz így meg a 8-órai live-unk?

2. A szektás:

Legyen szó vegán étrendről, hordozásról, pépesen vagy falatkákkal etetésről, 5 éves korig szoptatásról vagy közös ágyban meztelenül alvásról, a lényeg az, hogy találjon egy közösséget, akikkel vállvetve támogathatják egymás minden hülyeségét. Ott van az  összes kapcsolódó fórumban, lelkesen kommentel, ír, és a gyanú legkisebb jelére könyörtelenül lecsap. Persze a támogató falka mindig megtalálja a leggyengébb láncszemet. Az Ő babája mindig mindent jobban tud, és előbb csinált mint a tiéd, és ez biztosan Neki és a módszerének köszönhető. 

Kiközösítés, leszólás vagy lesajnáló tekintet jut annak, aki képes máshogy nevelni a gyermekét. Bármikor szóba elegyedik veled, hogy kipuhatolja a gyenge pontjaid, megtudja, hogy meggyőzhető vagy -e. Ha igen, rádtapad és eláraszt információkkal, ha nem, úgy kerül majd mint egy leprást. 

3. A rend- és tisztaságmániás

Látogatóba úgy lehet bejutni hozzá, mint ha egy nyitott szívműtétre mosakodnál be. Mindent IS fertőtlenít. Kétszer. Bármilyen katasztrófa helyzetre fel van készülve. Ha leesik a cumi a földre, vagy a gyermek a szájába vesz egy játékot, vagy ne adj’ Isten megpróbál megenni egy földre esett kekszet, anya 5-féle fertőtlenítővel rohan, hogy megmentse szeme fényét a minimum ebolától amit biztosan elkapna. Kedvenc mondata így kezdődik: Nem vagyok egy paramami, de......

Anya módszeresen a gyermekbe táplálja minden félelmét, ha fél a kutyáktól akkor sikongatva kapja fel csemetéjét a legbarátságosabb kutya elől is. Szegény gyerek teljesen bizonytalan lesz, hisz egész nap csak tiltásokat és parancsokat hall. Legjobb lesz ha otthon marad, leül és nem nyúl semmihez, úgy anya megnyugszik, legalább egy rövid időre. A szépen kialakított rendszer működik is, egészen addig míg a gyermek közösségbe nem kerül, onnan kezdődik a 2 nap bölcsi, 2 hét otthon effektus. Persze ez is a többi gondatlan szülő hibája, akiktől az Ő édeskéje csak a bajt kapja. Ha tehetné soha nem engedné közösségbe, még a végén eltanul valami hülyeséget. 

Folyt. köv.....

Kezdjük ott, hogy szerintem a legkiakasztóbb dolog a friss szülők életében az, hogy mindenki segíteni akar. Na de milyen módon: megmondják Neked a tutit! De ha nem úgy csinálod, akkor hülye vagy, nem értesz hozzá, és amúgy is miért kínzod azt a gyereket!?

Az még hagyján, hogy ahány nevelési célzatú könyv, annyi teljesen eltérő módszer, de védőnők és gyermekorvosok is képesek ugyan arra a problémára teljesen ellentétes tanácsokat adni, és akkor még nem beszéltünk a környezetünkben lévő rokonokról. Ebben őket nehéz túlszárnyalni:  

• Ne így vedd fel!
• Ne így tartsd a fejét!
• Ne vedd fel ha sír!
• Jajj mit csinálsz már, add inkább ide!
• Miért nem veszed fel ha sír!
• Nem így kell fogni fürdésnél! Jajj mit csinálsz hát vizes lesz a köldöke!
• Nem így kell pelenkázni!
• Miért nem cserélsz Neki pelenkát? Nem baj ha üres, akkor is ki kell cserélni!
• Szórd már be hintőporral rendesen!
• Szerintem ébreszd fel 2 óránként éjszaka is enni.
• Ne hagyd elaludni a cicin!

És még sorolhatnánk a végtelenségig az ilyen és ehhez hasonló mondatok tömkelegét, amivel az első napokban találkozol. Ami nyilván akkor is konfliktust szül, ha történetesen Te vagy a legjámborabb ember a földön. Na de 2 nappal a kórházból hazaérkezés után, kialvatlanul, lehányva, szakadt melegítőben, zsíros hajjal, éhesen, egy ordító kis akarat-ösztönlénnyel a kezében ki az?

Nálunk akkor jött el a mélypont, amikor Béla Jr. köldökét a gyerekorvos lápiszos pálcával kezelte, ami után az egész köldök belsejében nem maradt bőr, összetapadt, és váladékozott. Amikor visszavittük ennyit mondott, 20 év alatt ilyen még nem fordult elő a praxisomban, és nem igazán volt meggyőző a testbeszéde, hogy tudná mit próbáljon meg egyáltalán.

A gyerek nem aludt, nem evett, sírt. Ennyire szar szülőnek még sosem éreztem magam. Itt van egy szem magzatod, aki nemrég született, és azért küzdesz nap mint nap hogy mindenből a legjobbat add neki, és láthatóan erre sem vagy képes.

Ez volt az a pont, amikor felkerestünk egy másik gyerekorvost. Valószínűleg látott már kétségbe esett szülőt, mert a gyerek 5 perces vizsgálata után olyan lelkisegély szolgálatot vezényelt, amelyet azóta sem felejtettünk el. Ez volt az 5 legjobb mondata: 

1. Egy gyereknek joga van sírni, a Te feladatod csupán az, hogy ott legyél mellette.
2. Mindenkinek addig szabad bírálni más gyermeknevelési módszerét amíg meg nem születik a sajátja.
3. A gyermeknevelési könyvekben sokszor teljesen eltérő módszerek vannak leírva, ebből is látszik, hogy egy gyereket 1000 féle módon fel lehet nevelni. Válassz egy könyvet/módszert, és próbálj kitartani mellette, de ne ítéld el a más utat választókat.
4. Bárki bármilyen tanácsot ad, csak helyeselj, bólogass és aztán csináld úgy ahogy akarod.
5. Ne idegeskedj folyton, maradj nyugodt, az többet jelent a babának mintha mindent tökéletesen csinálnál!

Első hallásra mondhatni nem nagy szavak, de nekünk a későbbiekben rengeteget jelentettek és jelentenek a mai napig is. Nyugodtabban, megfontoltabban és türelmesebben álltunk a babához, egymáshoz és nem utolsó sorban rengeteg konfliktusforrást kizártunk az életünkből.  

Ti kaptatok hasonló tanácsokat?

Szóval ott hagytuk abba, hogy a szomszéd szobában pörögtek az események, a miénkben viszont csak nem akart semmi változni. Először a szülésznő vizsgálta meg Irmát, és konstatálta, hogy a gyerek feje közel sincs ott ahol lennie kellene, majd a Doki megerősítette ugyanezt. Látva, hogy már jó ideje semerre sem haladunk bejelentette, hogy megvárjuk míg üres lesz a műtő, és császár lesz. Irma itt szerintem kicsit megijedt, aztán megkönnyebbült. Leesett a válláról a teher, elmúlt a félelme, hogy meg kell szülnie egy várhatóan nem túl kis babát, és persze bizonytalan lett a császár miatt, amiről szintén lehet hallani hideget-meleget. Mivel aznap sorozatban pörögtek a császárok ( a 9 szülésből egy sikerült természetes úton) az altató orvos ki sem jött, csak a műtőben fogadta Irmát.

Leendő apáknak mondom, hogy ilyenkor úgy megy a dolog, hogy az asszonyt betolják a műtőbe, érzéstelenítőt kap gerincbe, előkészítik, és egy idő után szól a szülésznő, hogy be lehet menni. Ez kb. az első vágás körüli időpont.

No, mikor én beértem egy nővér épp szólongatta Irmát, hogy “Irma, Irma, jobban van?” Leesett picit a vérnyomása, akkor kezdett stabilizálódni, de azért a látvány elég volt hozzá, hogy kihordjak lábon egy szívrohamot.

A helyzet úgy néz ki, hogy ahogy belépsz leültetnek az asszony fejéhez egy kis székre. Ott van az altató orvos, és egy nővér. A többi részt tökéletesen takarja egy kifeszített anyag. Jól ki van ez találva, nincs ideje senkinek ájult apákat felpofozni. Amit még láttam, az a 2 orvos felső teste akik a műtétet végezték.

Nem tudom leírni azt az érzést amit éreztem. Látod “kiterítve” a feleséged egy asztalon, mindenki pörög, dolgozik, gépek adnak folyamatosan vészjósló hangokat. Közben remegsz az izgalomtól, de próbálod megnyugtatni a feleséged. Kicsit így szédülve kóvályogva ültem ott.

Az altatóorvos irtó kedves volt. Próbálta 1-2 laza poénnal oldani a feszültséget, megnyugtató volt a hangja, végig beszélt. “Na most van 18:00, fogadjunk hogy 18:10-re meglesz”.

Nagyjából itt kezdődött el az a rész, hogy megpróbálták kiszedni a gyereket. Az ember amikor a filmekben műtéteket lát, ott minden olyan finom, precíz, nyugodt, lassú és gyengéd. Ezzel szemben ez úgy nézett ki, hogy az egyik orvos 2 kézzel könyökölt Irmán, és erősen tuszkolta a hasát több szögből, a másik meg 2 kézzel húzott, feszített és rángatott valamit. Mindketten keményen megizzadtak. És ez percekig tartott.

Végre kiszabadították Béla Jr-t, egy pillanatra odavillantották Irmának, majd elvitte a szülésznő egy másik szobába, így mondjuk 3 mp-ig láttam. Az altató orvos azért megjegyezte, hogy na ezt a gyereket egyből lehet beíratni az oviba.

Talán ez a pillanat volt ami az agyamban óráknak tűnt:

Nem sír fel!

Miért nem sír fel?

Baj van?

Mikor sír már fel?!

.

.

.

Aztán felsírt. Az agyamban pezsgődurranás, Úr Isten, apa vagyok! Persze ez az érzés nem tartott sokáig, mert helyét újra átvette az aggodalom, az adrenalin és a határtalan öröm valami fura keveréke.

Aztán a babával együtt vissza a szülőszobára, ahol Béla Jr. kerek 5kg-al mérlegelt, valószínűleg nem a pehelysúlyban fog boxolni. Család, barátok a bejáratnál őrjöngenek, te büszkén bemutatod nekik teremtésed ékkövét, elkönyveled a gratulációkat, de fejben valahol teljesen máshol jársz. Nézed ezt a 2 pici szemet, fejet, kezeket, arcot, és nem tudsz betelni a látvánnyal, emellett fogalmad sincs mit fogsz vagy mit kéne csinálnod Vele…..

Tudni kell, hogy Béla Jr. az első ultrahantgtól kezdve kb. 10%-al nagyobb súlyú volt, mint a becsült kora szerint lennie kellett volna. Szóval sejtettük, hogy nem lesz kicsi. Az utolsó vizsgálaton az orvos biztos nem olvasta a “Mit ne mondjunk egy szülés előtt álló nőnek” című kézikönyvet, így sikerült benyögnie azt, hogy Úr Isten, be sem merem írni amit a gép mutat. Így került 4200 gramm a papírra. Mondanom sem kell, Irma nem úszott örömkönnyekben amikor ezt meghallotta.

Megvan az a zokni, ami alapvetően a csajodé, de pár alkalommal magadra erőltetted? Na nekem pedig pont ez a kép ugrott be…Konkrétabban felvetődött bennem jövőbeni házas életünk mikéntje….

Béla Jr. viszont továbbra is olyan jól érezte magát bent, hogy fittyet hányva mindenféle jósolt születési dátumra, ő bizony jelét sem adta, hogy kíváncsi lenne a kinti világra.

Ezért aztán pár nap után a doki úgy döntött befekteti Irmát az osztályra, és másnap megindítja a szülést.

Reggel 7-re mentem, szerencsére kaptunk egy teljes szülőszobát, mindenki kényelmesen elhelyezkedett, majd jött egy adag oxytocin. Elkezdett lecsöpögni, teltek a percek, de nem igazán történt semmi olyan, mint amire számítani lehetett. A monitoron ilyenkor megjelenik egy sinus görbe, amely a fájdalmat mutatja, na ez nem produkált túl nagy kilengéseket, és Irma arca is csak néha torzult el egy picit. Egy rövid életkép a szobából: Irma az ágyon fekve olvas, én mellette a szülőszékben kényelmesen fekszem és tiramisut majszolok, így várjuk hogy történjen valami de csak nem akar. Már jóval dél után a doki megvizsgálja Irmát, majd közli hogy sikerült jó 1 ujjnyi tágulást összehozni. Ez még első gyerekkel is vajmi kevés 5-6 óra alatt, szóval próbálkozzunk egy kicsit nagyobb dózissal.

Be is kötik, a görbék elkezdenek szépen rajzolódni, de fájdalom az nem igazán látszik. Bezzeg mellettünk beindultak a dolgok. Ezt leginkább apás szülés előtt állóknak mondom: Úgy kezdődött az egész mint ha valaki szexelne. Apró halk nyögésekkel, sikolyokkal. Aztán ez szép fokozatosan átment nagyon durvába, zihálás, ordítás, sikítás, kis csend. “Szedjétek ki belőlem”, “Nem bírom tovább” “Ne nyúlj hozzám bazdmeeeg” és hasonló finomságok szűrődtek át. Eddig a pontig úgy gondoltam, hogy nem fog gondot okozni ez az apás szülés dolog, bírom a vért, a stresszt, ott leszek, megnyugtatok, duruzsolok, számolok, csinálom amit kell. Azért itt elbizonytalanodtam, na…

Folyt.köv.

Ha az ember külföldön lakik távol a családjától és a barátaitól, akkor nincs is nagyobb vágya, mint hogy itthon nyaraljon. Mi is ezt tettük augusztus végén a Balaton partján. Irma közel 7 hónapos terhesen teljesen aktív volt, fürdött, tollasoztunk, sétálgattunk, meg persze nagyokat ettünk és pihentünk. Mondhatjuk mint egy átlagos nyaraláson.

Egy délelőtti kellemes séta után, épp a jól megérdemelt ebéd utáni szieszta közben egyszer csak valami furát érzett, majd megjelent egy kis vérfolt a bugyijában.

Na jó, mondom ez nem gyerekjáték, irány az ügyelet Balatonfüreden. Be is vágtattunk, elhadartuk mi a baj, mondták mindjárt jön orvos. Addig Irma elvonult a mosdóba.

Épp egy nővért próbáltam kicsit gyorsabb cselekvésre ösztökélni, amikor rémes, kétségbeesett sikítást hallok a mosdó felől. Berohanok, tiszta vér minden, Irma pedig teljes önkívületben zokog és ordít. A vér is megfagyott bennem, másodpercek alatt az összes tragédia képe lefutott az agyamban, de próbáltam Irmát megnyugtatni, és annyira összeszedni, hogy be tudjam vinni a rendelőbe. Az orvos azonnal mondta, hogy mentő és irány a Veszprémi kórház, közben persze folyamatosan figyeltük, hogy mozog -e a pici, és volt egy pont ahol talán halványan éreztük is. Ekkor már a mentősök ki is értek,  berakták és megkértek, hogy kocsival menjek utánuk.

Mire beértem, a szülészet ajtajában találkoztam a mentőorvossal, aki mondta hogy a baba rendben van, de a vérzés még nem állt el. Fél órával később beengedtek Irmához, ahol annyit mondott a doki, hogy lehet hogy ma fog szülni, de lehet nem. Nem lettem nyugodtabb...

Próbáltunk lelket önteni egymásba, de a sokktól és az izgalomtól csak szédülve ténferegtem egész nap, miközben rohangáltam a boltok között, hogy megpróbáljak kórházi dolgokat szerezni. 

Ez után 2 hetes kórházi tartózkodás következett, ahol Irma gyorstalpaló szülési felkészítést  kapott a szobatársaitól - mondjuk úgy, hogy ha eddig a pontig nem is rettegett a szüléstől, akkor ez után már igen -  és végül mivel tünetmentes volt kiengedték, de azt javasolták ne utazzunk messze, és inkább szüljön itthon.

A következő részben elmesélem, hogyan sikerült a Tökéletlen család nevéhez méltó szülést összehozni...

Nos, helyzetünk koránt sem a szokványos, jól megszokott családmodellt követi. Anya, nevezzük a továbbiakban Irmának egy multinál felső-középvezető. Apa, azaz én, azaz Béla, digitális nomádként otthonról dolgozom. Ez pedig tetőződött azzal, hogy a gyermekünk, Béla Jr. - na hát mégis milyen férfi az aki nem magáról nevezi el tökéletességének földi leképeződését ugye!? - 2 hónaposan egy olyan kapitalista és kizsákmányoló országba kényszerült általunk, ahol bizony a nők a szülés után 3 hónappal arra vannak finoman presszionálva, - értsd nem kapnak semmi juttatást utána -  hogy visszatérjenek a munkaerő piacra.

Így aztán szűk környezetünk kitartó támogatása mellett…..

• ÚR ISTEN mi lesz azzal a gyerekkel, hát hogy fog az felnőni!?
• Minek szültél gyereket ha otthon se maradsz vele ahogy az minden rendes családban szokás!?
• Na, még egy karrierista pi*a….

végül úgy döntöttünk, hogy én, azaz Béla maradok otthon Béla Jr.-al.

Komolyra fordítva a szót, ez azért tényleg egy nehéz döntés volt. A mi agyunk is tiltakozott az ellen, hogy egy 3 hónapos csecsemőt egy idegen kezébe adjunk. A szokatlan helyzet miatt bűntudat, aggódás és rengeteg félelem kavargott bennünk. Fogalmunk sem volt, hogy milyen hatással lesz ez az egész a gyerekre, a kapcsolatunkra, vagy a munkánkra.

Ez lett az alap felállás, amit még egyéb nem várt események is tetéztek, de erről majd a következő részben...

Ha te is egy vagy a sok százezer szülő közül akik napi szinten osztják meg tökéletes családjuk minden momentumát az interneten fellelhető összes csatornán akkor ez a blog NEM NEKED SZÓL!

Ha teljes meggyőződésed, hogy az egyetlen üdvözítő út egy gyermek felnevelésére az, és csakis az amelyet Te követsz, akkor ez a blog NEM NEKED SZÓL!

Ha a saját hitrendszeredet úgy posztolod a kismamás csoportok legmélyebb bugyraiban, mint ha az legalább egy 10 éves kutatás eredménye lenne, akkor ez a blog NEM NEKED SZÓL!

Ha az életed a gyermek érkezésével teljesen a feje tetejére állt, és úgy érezted/érzed napi szinten a túlélésért küzdesz, akkor ez a blog NEKED SZÓL!

Ha rendszeresen örlődtél a gyereksírás, kialvatlanság és kakis pelusok bermuda háromszögében, akkor ez a blog NEKED SZÓL!

Ha szeretnéd olvasni egy tökéletlen család mindennapi küzdelmeinek, örömeinek, sírva kacagásainak, aggodalmainak igaz, őszinte és kendőzetlen történetét, akkor ez a blog NEKED SZÓL!