Akár mondhatnám azt is, hogy csak kárognak azok, akik ezzel a nem-egyszerű-a-mai-világban szöveggel jönnek. Akár. De sajnos fájón valós – tudom, hiszen nyakig benne vagyok. Nem a pasik („ezek a mai férfiak, hát nincs bennük semmi dzsentlmen-faktor, meg úgyis csak az instant kielégülés a cél 35, de inkább 40 előtt”) és nem is a csajok („aranyásó a legtöbbjük, plusz buták mint a főd, nem mintha ez bárkit is zavarna apparently”) defektjeinek irányából közelítem most meg a dolgokat – noha az is megérne egy misét –, hanem a dilemmák felől, amik engem személy szerint kikészítenek. Úgyhogy íme néhány állítás, amit mindannyian hallottunk már drágalátos jóakaróinktól – nevezzük őket barátoknak –, és azok megkérdőjelezése anélkül, hogy tudnám a millió dolláros választ, vagy hogy egyáltalán hinnék a megoldás létezésében:

-          Ha idő előtt lefekszel vele megástad a sírodat: Én ilyenkor azzal szoktam jönni, hogy felnőtt emberek vagyunk (és még csak nem is a zsenge húszas fajtából), és milyen hülyén venné már ki magát basszus, hogy belemelegszünk a dolgokba ad absurdum a 2-3. randin, mikoris én egy ponton felpattanok és hazamegyek/hazaküldöm, mert hogy a szabály az szabály. Igen, még akkor is, ha én ugyanolyan veszettül akarom! Igen, még akkor is ha sosem buktam a rosszfiúkra és érzem az őszinte érdeklődését a lelkem és nem csak a kis testem iránt! Nanemár. Frankón ettől a fej- és ruhavesztéstől fog azonnal elillanni az irántam való kezdeti tisztelet? Volt már részem ilyen ’áhh fck this sh*t (and him)’-jellegű hirtelenségekben, és nem lett utána vége, vagy ha igen, nem emiatt (nem, nem csak magamat áltatom, higgyétek el). Mindettől függetlenül az embernek elültetik a bogarat a fülében, és nemet fog mondani, még annak árán is, hogy hiteltelen és visszás lesz az egész szitu. Hogy legalább ne ezen múljon.

-          Kell hogy férfinak érezzék magukat, hogy irányítsanak: Tök jó, eljátszom én néha a gyámoltalan cicát (néha egyenesen azzá lényegülök át, bármilyen hihetetlen), de ha egyszer by default egy határozott, véleménnyel rendelkező nő vagyok, akkor is csak pislogjak inkább, mert ha kinyitom a szám, ne adj’ Isten kiejtem rajta azt a szót, hogy „imbuszkulcs”, máris kasztráltam? Vagy ha programot merek ajánlani, az maga a blaszfémia? Tudom-tudom, a balanszírozás maga az élet, de én akkor sem tudom már, mivel követek el végzetes hibát. Hogy magamat kellene adnom és akkor nem lesz gond? Háháá, cseles, de nem dőlök be :D

-          Hagyd hogy ő fizessen/Ne hagyd hogy ő fizessen: Hát csoda hogy az ember nem tudja adni a lazát? Most akkor engedjem rezzenéstelen arccal épp a fenti napirendi pont miatt, vagy ne, mert az haszonleső-imidzset kölcsönöz? Vagy bekkeljük ki egy visszahívással, esetleg felezés felajánlásával? Kereső nő vagyok, aki baromira tudja értékelni ha királykisasszonyként kezelik, de igénye van arra is, hogy néha költsön a férfira, mert az király érzés. Ki kéne töltetni a randipartnerekkel egy előzetes kérdőívet az ilyen égető kérdésekkel, és akkor pikk-pakk megspórolnánk egy csomó feszengést.

-          Ne add ki magad: Egy csipet titokzatosság, persze, ez a része nagyonis kell. De fajuljon ez odáig, hogy az első pár alkalommal bullshit-eljek arról, hogy neeeem, még van időm, dehogy gondolkodom házasságban meg gyerkőcökben, nehogy megijedjen? Aztán majd ha előhozakodok vele, közli hogy zsákbamacskát árultam? És játsszam a gondtalan fruskát, akinek a Glamour-napok okozzák a legnagyobb stresszt? Légy férfi, és légy tisztában azzal, hogy egy harmincéves csaj valószínű már nem csak huncutkodni akar plusz cipel egy jókora batyut, és ha ettől kiráz a hideg, irány a Morrison’s!

-          Ne villantsd meg azonnal a gondoskodó énedet mert elcsicskul/kioltod a vadászösztönét/elveszti az érdeklődését: Főztem nekik. Tűsarkúban. Piros fehérneműben és kötényben. Én fizettem a hozzávalókat. Szarvashiba, tudom, kvázi a golyóikat tapostam azzal a sarokkal. Legközelebb nem teszem. Vagy de, mert ez vagyok én.

-          Ne írj neki, ismétlem ne írj, még ha atomháború készül akkor sem (ha kitört SEM): Pedig épp nemrég fejtette ki egy barátom (hetero férfi, aki háremet tartott, igaz hogy csak a gimiben), hogy néha lusták, és noszogatás kell nekik – olyan szívesen összeereszteném a barátnőmmel, aki szerint viszont ez megalázkodás; ráadásul ők anno tiniszerelemben égtek (nem is értem hogyan, ha egyik sem írt a másiknak :D), úgyhogy duplán szórakoztató lenne. Meg tanulságos, és talán dűlőre is jutnánk mi hárman arról, hogy mi a *#@&<$ß-t kellene csinálni ahhoz, hogy egyszer az életben a parandiból purrfekt randi legyen. Ugyanis jelen állás szerint ha semmit nem követsz el a fentiek közül, és kajak úgy érzed, hogy prímán alakulnak a dolgok, akkor is simán hoppon maradhatsz. Mert miért ne. Mint én. És ez nem (mindig) fair.