Mit tudhat egy képregényíró az írásról??

Nagyon is sokat. A képregény ugyan lehet, hogy más műfaj, és jobban hasonlít például a színdarabok írásához, mint a prózáéhoz, az alkotónak azonban ugyanolyan műgonddal kell eljárnia egy jó képregény megírásához, mint a költőnek egy jó vers, az írónak egy jó novella, regény megalkotásához.

A képregények megszületésének folyamatában majd’ minden lépés egyezik azzal, ami a prózáéhoz szükséges. Kell egy ötlet, egy meghatározott stílus, egy szerkezet, amiket kidolgozás után még csiszolgathatunk. Ki kell dolgozni a karaktereket, azok hátterét, problémákat kell felvetni, melynek megoldásán a szereplői dolgoznak. Minden író formába önti a figuráit - azaz, személyiséget, arcot ad nekik, megrajzolja őket, vagy inspiráló modelleket keres -, időrendiséget határoz meg a cselekményekhez, váratlan fordulatokkal színesíti a mesélnivalóját. Az egyetlen jelentős különbség a képregény, és a próza írója között, hogy előbbi vizuálisan adja át a lehető legtöbb információt, míg utóbbi szavakkal.

Az írással kapcsolatban a képregényírónak éleslátóbbnak, lényegretörőbbnek kell lennie, mint egy regény szerzőjének, ugyanis nincs elég helye a gondolatok és tudnivalók kifejtéséhez. Így azt mondanám, egy képregény alkotójának tanácsai kifejezetten hasznosak - nem csak a magafajtának, hanem bárkinek, aki írásra adja a fejét.

Dialógusokról, úgy általában

Írj, és szerkessz. Fusd át újra, és javítsd. Egészen addig, amíg nincs benne két egyforma szó, minden ismétlést el nem távolítottál. Hogy a fejlődésed nyomon tudd követni, érdemes külön vázlatban dolgozni a párbeszédekkel, kézzel írva, így vissza tudod olvasni, hányszor, és hol kellett korrigálnod. A szóismétlés nem tilos egyébként, csak üdvös, ha okkal alkalmazzuk, például komikus, vagy abszurd helyzetek létrehozására.

Ne locsogtasd a karaktereid

Legyen mindig célja a dialógusoknak. Az üres fecserészést sem hallgatni, sem olvasni nem szeretjük. A párbeszéd szerepe az információ közvetítése, így a legkézenfekvőbb, hogy, ha valamit közölni akarunk, egyszerűen a szereplők szájába adjuk. A cselekményt a tartalmas beszélgetések viszik előre.

 Nem rétestészta

Ne alkossunk véget nem érő párbeszédeket, mert a végén még elérjük vele, hogy az olvasó egyszerűen átlapozza a sorainkat. A szűkszavúság előny, dinamikát hoz a történetbe, és még pörgősebbé tehetjük, ha nem lezárjuk a szereplők kommunikációját, hanem félbeszakítjuk. Taktikai lépésnek is szánhatjuk ez utóbbit, ha éppenséggel még titkolni akarunk valamit az olvasó előtt.

Figyelj a természetességre - tényleg így beszélnek az emberek?

Az ember általában meglepődik, mikor saját mondandóját hallja kívülről. Működhet ez a szereplőinkkel is. Olvassuk fel őket hangosan, hogy kiderüljön, életszagú-e a dialógus, vagy valójában nincs ember a Földön, aki úgy beszélne, mint a karakterünk. Árnyalhatjuk még a képet a beszédjük stílusával is. Van, aki dadogva, habozva, hatásszüneteket tartva, hadarva, ízesen, vagy akcentussal beszél, vagy tájszavakat használ; van, aki raccsol, pösze, selypít, vagy éppen tudálékosan kommunikál, sok idegen eredetű szó használatával - határozzuk meg beszédmodorukat a személyiségükhez, hátterükhez illően.

Fokozhatjuk a feszültséget, életszerűbbé tehetjük a dialógust, ha a szereplők néha egymás szavába vágnak, minthogy ez gyakran előfordul valódi beszélgetésekben. Írásjelekkel árnyalhatjuk a hangsúlyt, tagolhatjuk velük a mondanivalót, de ugyanezt narráció beékelésével is elérhetjük, ha úgy látjuk jónak.

Plusz egy tipp: néha, hogy karaktereinket megkíméljük a felesleges karattyolástól, kezdjük a párbeszédet a beszélgetés közepén, így az olvasóval rögtön tudathatjuk a lényegi információt.

A fentieket Mark Crilley képregényíró videója ihlette.