Elindulni magam felé
Elindulni magam felé

self-love-heart-woman.jpg

Visszagondolva az elmúlt három és fél év eseményeire, amikor megfejtettük, hogy a mi gyerekünk nem egy átlagos gyerek és valami gond van, rá kellett döbbennem, hogy rengeteget köszönhetek neki. Hiszen szembe kellet néznem azzal a felelősséggel, hogy én magam illetve a férjemmel együtt, mi szülők, nagyon sok szempontból segíteni tudjuk gyermekünk fejlődését. Meghatározó az a közeg, amit mi magunk alakítunk ki. A szeretetteljes, elfogadó otthon már ...

Iskolakezdési gubancok
Iskolakezdési gubancok

7129.jpg

A szülőségben mindig vannak úgynevezett „nagy izgalmak”, sarkalatos pontok. Természetesen ilyenkor az ismeretlentől való félelmünk és a várakozás izgalma egyszerre hat ránk. Várjuk, hogy nőjenek a gyermekek, alakuljanak, fejlődjenek és közben visszavágyunk a megszokott rutinba, a biztonságos múltba, az ismert jó és akár rossz megoldások nyugalmat árasztó közegébe.

Ez az érzés merül fel bennünk az óvodakezdéskor is. Bárcsak ne kéne beszoktatni a ...

Empátia vagy mégsem?
Empátia vagy mégsem?

momdaughter1.jpg

Vannak a hétköznapok, amikor egy anya csak teszi a dolgát, nagyon nehezen tűnik fel az embernek, hogy kap-e ezért bármiféle viszonzást, ezt főleg a gyerekeinktől nem várjuk. Ha kapunk, akkor örülünk és kész.  Ahogy növekszik a kisebbik gyermekünk és ő nem szelektív mutista, egyre jobban úgy érzem, hogy nagyon megerősít lelkileg és figyel rám. Amikor a kislányom (ő szelektív mutista) pattanásig feszíti az idegeimet, sokszor úgy érzem, hogy nem tudok rá ...

Sajátos nevelési igény - avagy kell-e a papír?
Sajátos nevelési igény - avagy kell-e a papír?

is-your-child-shy-or-is-it-really-anxiety1280x960.jpg

Először is tisztázni szeretném veletek, hogy laikusként, egy szelektív mutista gyermek szülőjének mit is jelent az SNI. Sajátos nevelési igényt jelenti, mely megállapítása esetén, bizonyos fejlesztésekre és úgynevezett ”különleges elbírálásra” jogosult a gyermek. Természetesen a fejlesztő órák száma és típusa SNI és SNI között is eltérhet, hiszen sokféle problémát és különböző gyermekeket ölel fel ez a szakvélemény. Részletesebben ...

Kihez forduljunk segítségért?
Kihez forduljunk segítségért?

affection-1866868_1920-1024x683.jpg

Először is azt gondolom, hogy ebben a helyzetben muszáj segítséget kérni. A segítségkérés igen nehéz dolog a magyar emberek számára, néha kínosnak találjuk, esetleg attól félünk, hogy megítélnek minket, az is előfordulhat, hogy rosszul. Ez a félelmünk életünk során aztán sokszor be is igazolódik. Az is lehetséges, hogy ezáltal saját magunkat gondoljuk kevesebbnek, úgy érezzük, hogy egyedül nem tudunk boldogulni és az valamiféle gyengeséget tükröz, ...

Bízz magadban, ANYA vagy!
Bízz magadban, ANYA vagy!

stocksnap_ifknzq3cze-1-e1498850570891.jpg

Könnyű mondani, hogy legyünk magabiztosak, amikor a mai világ folyamatos bizonytalanságban tart. Nem lehetsz biztos a munkahelyedben, hiszen bármikor lecserélhetnek egy „jobbra”, versenyszférában dolgozni veszélyes és ez nem tesz mást, mint növeli a bizonytalanságot. Nem lehetsz biztos a házasságodban, hiszen a házasságok több, mint fele válással végződik. Nem lehetsz biztos az anyaságodban, mert mindenki folyamatosan értékel, és sosem tudod eldönteni, hogy ...

Fájdalmak és félelmek
Fájdalmak és félelmek

what-your-teen-needs-from-you_feat.jpg

 

Amikor születik egy gyermekünk egy óriási „érzelemcsomagot” kapunk vele együtt. Tele pozitív érzésekkel, mint az öröm, a bizalom, a megértés, a kölcsönös odaadó szeretet. Ezek természetesen örökre meg is maradnak, ebből táplálkozunk. Aztán, ahogy az ember elkezd szülővé válni, a sok jó mellé rengeteg negatív érzelem is társulni kezd. Ilyen például a bűntudat, a bizonytalanság, a társas magány és még sorolhatnám. Ha egy szelektív mutista ...

Interjú a férjemmel
Interjú a férjemmel

istock-831688498-1-1024x683.jpg

 

Nagyon fontosnak tartom, hogy, megszólaltassuk az apukákat is ebben a témában egyaránt. Számos technikát próbáltam ki a kislányomon, rengeteg könyvet olvastam és szinte minden délután az oviból hazaérve a kislányommal feldolgoztuk az ottani élményeket, de ez egyedül soha nem ment volna. Képes voltam segíteni a kislányomat, mert én magam is nagyon támogatva voltam, méghozzá a férjem által. Óriási szerepe van abban, hogy mertem kipróbálni különböző ...

Hogyan válasszunk pedagógust?
Hogyan válasszunk pedagógust?

preschool-children-with-a-teacher-20150504093348_jpg_q75_dx720y432u1r1gg_c--.jpg

Ez egy kardinális kérdés. Nem is tudom, hol kezdjem, hiszen pedagógus is vagyok és egy szelektív mutista kislány anyukája is. Mindkét oldalról van rálátásom a helyzetre.

Mégis először nézzük, hogy szülőként, hogyan láttam ezt a dolgot. Olyan óvó nénit szerettem volna a kislányomnak, aki érti és tudja, hogy milyen a szelektív mutista gyerek, de sajnos ilyen nem nagyon van. Ezt a „betegséget” semmilyen pedagógiai karon nem oktatják, és ha oktatnák is, ...

Hogyan válasszunk intézményt?
Hogyan válasszunk intézményt?

ovodaibeszoktatas_nyito.jpgEz egy nagyon nehéz kérdés! Minden szülőnek óriási felelősség nyomja a vállát, amikor intézményt választ a gyerekének, ez egy mutista gyerek esetén sincs másképp. A mi példánkat tudom elmesélni nektek, hogy melyek voltak azok a fő szempontok, amiket mérlegeltünk.

Először is olyan intézményt kerestünk, ahol nem a teljesítményen és a plusz lehetőségeken, külön foglakozásokon van a hangsúly, hanem elsősorban a kisgyermek személyiségének fejlődésén ...

süti beállítások módosítása