Ha kíváncsi a halandó arra, hogy honnan vették a bolgárok és az oroszok az uralkodójuk nevét, hamar megtalálhatja a magyarázatot. Például A Pallas nagy lexikonában: „A cár kifejezés a király, szuverén uralkodó szláv megfelelője, melyet a Bizánci Birodalom szomszédságában élő bolgár kánok vettek fel először, majd példájukat követve egyes szerb uralkodóknak is rangja volt. Noha legtovább Bulgáriában maradt fenn, a legismertebb az orosz cárság (1547–1918)”. A szó etimológiájára az Online Etimológiai Szótárban ezt olvashatjuk: „Russian tsar, from Old Slavic tsesari, from Gothic kaisar, from Greek kaisar, from Latin Caesar. First adopted by Russian emperor Ivan IV, 1547”. Ami voltaképpen azt jelenti, hogy a szó a caesar latin szó rövidítése. Ezt, a Julius Caesarra való hivatkozást, találja meg az olvasó, szinte az összes fellelhető (jelen és múltbéli) szakirodalomban. Azt, hogy én megkérdőjelezem ennek az állításnak az abszolút voltát, annak oka van! Az első – és legszembetűnőbb -- gondom azzal volt, hogy nem találtam meg a magyarázatát annak, hogy miért rövidült le a szlávoknál a cézár szó, amikor sem tőlük nyugatra, sem délre ez nem történt meg? A latin Julius Caesar név kiejtése: júliusz kaiszar, illetve júliusz cézár! Ennek megfelelően alakultak nyugaton a Kaiser, a császár, illetve a görögöknél a Καῖσαρ, a szlávban a цѣсарь. Feltűnő volt, hogy azokban a szláv nyelvekben történt meg ez a rövidülés, ahol az ország valamilyen formában függőségi viszonyba került a tatár-mongol birodalommal, illetve régebbi kötődése volt a türk nyelvekhez! (Oroszul: Cár & Carica; Bolgár: Cár & Carica; Belarusz: Cár & Carica; Horvát és szerb: Cár & Carica; Ukrán: Cár & Carica; de: Cseh: Císař & Císařovna; Lett: Keizars & Keizarienne; Lengyel: Cesarz & Cesarzowa; Szlovák: Cisár & Cisárovná; Szlovén: Cesar & Cesarica).
Korábbi vizsgálódásaim eredményeképp, számomra teljesen világossá vált, hogy az ősi szár/sár gyök szemantikailag egy szócsaládot alkot, amelynek jelentése széles spektrumban mozog. Jelenthet: fehéret, sárgát, világost, tüzest, fényeset, uralkodót, királyt, mindenhatót, hatalmat. Már másokban is felmerültek hasonló gondolatok a „cár” név kapcsán.
Jiří David, (1647-1713) cseh jezsuita pap, misszionárius, filozófus volt. A 17-18. század határán missziós tevékenységet teljesített Oroszországban. 1690-ben írta meg „Nagy-Oroszország vagy Moszkovia modern állapota” című könyvét. Ebben (külön fejezetben) részletesen foglalkozik a „cár” szóval és annak jelentésével. Elméletét a mai orosz szakértők nem fogadják el, pedig jól tükrözi a 13-16. századi orosz-török nyelvi viszonyokat. Azt írja a cár szó etimológiájáról, hogy eredetileg a szkítáktól származik, akik így hívták a vezetőiket. Szkítákhoz a héber nyelvből került. Ezt Hóseás próféta idézeteivel igyekszik alátámasztani, ahol a „szarad”, a „szu”, a „szár” uralkodót, vezetőt, vezért jelent. A szkíta-szarmatáktól került a tatárokhoz, akik vezetőiket „szár”-nak, torzult alakban „cár”-nak kezdték hívni. Tőlük vették át az oroszok, úgy gondolván, hogy jelentősebb, több méltóságot tartalmaz, mint a „knyáz” szó. A cár szó alatt a szlávok azt értik, ami a latinban a „rex” kifejez, mert a „cézárt” ők „keszár”-nak nevezik (vagy ahogyan mostanában a moszkvaiak „cézár”-nak ejtik). / Давид, Иржи. Современное состояние великой России или Московии // Вопросы истории. Части: первая - №1, , вторая - №3, четвертая - №4, 1968 г., Пер. Ю. Е. Копелевич/.
A „sar” (ŠAR), „sarru” (ŠARRÛ), már az akkád nyelvben ismeretlen eredetű jövevényszónak számított és a jelentése „király” volt. Lásd még a hettita mitológiában Šarruma isten „hegyek királya” titulusát is. Az első akkád királyt Nagy Sarrukínt (i.e. 2270-2215) Šarru/Šarrum-kīn-nak, „igaz királynak” hívták. A védikus hindu vallásban Surya nap isten volt. (Rigvéda i.e 1200. ellőtt). Csak megjegyzem Oroszországban a Káma vízgyűjtő területén két Szuria (Сурья) nevű folyó is található. Ábrahám feleségének Sarai-nak a neve „hercegnő”, ami minden bizonnyal a király (sar) leánya, értelemmel bírt. Magát a „caesar” kifejezést a sémi eredetű SAR (שָׂר) közös bilitárius gyökereivel kell összehasonlítani, ami azt jelenti, hogy herceg, amelyről tudjuk, hogy a római császárok előtt már megtalálható volt a Deuteronomy-ban. /https://fr.wikipedia.org/wiki/C%C3%A9sar_(titre)/. Magyarban a szár király jelentését -- eltekintve a ragadványnevek, mint a kopasz elemzésétől -- talán Szár László nevében fedezhetjük fel, de erre utal Árpád házi Sarolta (régi írásokban SAR-AL-DU) nevének jelentése is! (királyi szülött). (Lásd: a Bel-Ár című könyvemben, Schubert Grafikai Stúdió, Szekszárd, 2013. 90-93. o.).
A türk-mongol nyelvekben (de a magyarban is, lásd: sárga és sárfehér!) a „szár/sár” legtöbbször „sárgát” jelent. Hogyan lett az oroszban a szár-ból, cár? Erre jó példa Volgográd régebbi nevének (Cáricin -- Царицын) névadó folyójának névváltozása. Türk (tatár) nyelven ezt a folyót úgy hívták a 4. században, hogy Szári-szu, vagy Szári-szin. (Сары-су, Сары-Тин) azaz Sárga víz, Sárga sziget. A mai neve: Cárica (река Царица). Исторически деление города производилось именно по этой реке на Царицынскую (северную) и Зацарицынскую (южную) части. Tehát a szár>cár hangváltozás dokumentálható! Azonban a népetimológia sem zárható ki ennek a helynévnek a kialakulásából. A sár/szár/cár morfológiai hasonlatosság a türk- mongol-török nyelvterületen igen elterjedt, számtalan példát találhatunk rá.
Visszatérve a szlávokhoz, nézzük meg, hogy a Kijevi Rusz történetében, hogyan tűnik fel Julius Caesar neve?
Ismert dolog, hogy a középkori Kijevnek Bizánccal, voltak kapcsolatai. I. Vlagyimir 988-ban a bizánci rítusú kereszténységet terjesztette el a birodalmában. Konstantinápolyban a cézár cím ismert, és használatos volt. Itt a kaisar (Καῖσαρ, caesar) koronát kapott, kereszt nélkül, és rangban a konstantinápolyi pátriárka után következett, de sohasem volt az egyeduralkodó (pl. a deszpotész, Augustus, imperator) megnevezése.
A 11-12. században megtiszteltetés volt az oroszoknál, ha egy uralkodónak a Caesar jelzőt adták. A krónikákban 9 esetben dokumentálható, hogy hat személy (Bölcs Jaroszláv, szent Borisz és Gleb, Nagy Msztyiszláv, II. Izjaszláv és I. Roman Rosztyiszlavics) rendelkezett ezzel a titulussal, de ez nem járt semmiféle hivatalos ranggal, inkább vallási, vagy a bizánci stílusú retorika elemeként szolgált. Konstantinápoly szláv neve Cárigrád ("Царьград") lett. (Ahol a Цѣсарь - cézár lakik). Megjelent az uralkodói cím (Цѣсарь - cézár) mellett egy új fogalom a царство (cársztvo – királyság). A kereszténység térnyerésével a bibliai fogalmak is elterjedtek. Kezdetben Jézus királyságára is a cézár szót használták. «Благословенъ грядый Цѣсарь Израилевъ.» („Boldog az, aki az Úr nevében jön, Izráel királya!” -- János 12, 13). Ma ez így hangzik: «Благословен грядущий во имя Господне, Царь Израилев!». Idővel a királyság (царство) fogalma elvesztette minden kapcsolatát Caesar nevével! Cárigrád az orosz emberek szemében a vallásuk szakrális központja lett. Hatása az egyházi rituáléban, az építészetben, az irodalomban, művészetben ma is érzékelhető. De, a mongol hódításig – ellentétben a bolgár cáréval – a Kijevi Rusz területén nem volt ismeretes a cári uralkodói cím!
Mi volt a helyzet a bolgároknál?
Menjünk vissza az időben a 7. századig. Kuvrát donmenti bolgár és onogur király halála után a népe szétszéledt, és a fiai vezetésével új hazát keresett. Az uralkodó címe ekkor még a Dulo klán tamgája, a baltavar volt. A harmadik testvér, Asparuch embereivel az Onglos (az Al-Duna vidéke) nevű területre vándorolt, és itt a mai bolgárok őse lett. Nyelvük ismeretlen, máig vitatott, de a türk elem mindenképpen meg volt benne. A 9. századra már teljesen elszlávosodtak. A szláv nyelv elterjedését a 9. században, nagyban segítette Cirill és Metód tevékenysége, akik megalkották a glagolita, majd a cirill írást, és engedélyeztették a pápánál a szlávnyelvű liturgiát is. Cirill, szaloniki bolgár ember volt, aki népe ősi írását felhasználhatta a görög betűsor kiegészítésére. Ennek bizonyítékai a madarai és pliszkai bolgár-török (Csudinov szerint protoszláv) rovásjelek elemzései. Fehér Géza azt írja, hogy: „a madarai szikla egy nehezen megközelíthető barlangjának a benyílása előtt a sziklában vannak rovásjelek, a bejárat falán pedig van egy felirat, amelyben a görög betűk között rovásjelek vannak, ugyanott van egy másik felirat is, egy rovásjellel s egy ismeretlen írás öt jegyével.” A körülötte lévő feliratok -- Fehér Géza megállapítása szerint – Krum kán (804-814) sírirata, és feltárja a három bolgár kán: Tervel, Krumeszisz és Omurtág hőstetteit. A feliratok jelentése Valerij Alekszejevics Csudinov professzor szerint: ВНИМАНИЕ! ЗОНА ВОЛГАРЕЙ és ВНИМАНИЕ! ЗОНА МАДЬЯР, azaz: FIGYELEM! VOLGÁR ZÓNA és FIGYELEM! MAGYAR ZÓNA! A félig török nyelvű bolgár király titulusa „kán” volt. A kán inkább első volt az egyenlők között, és nem számított abszolút uralkodónak. Fia, Omurtág már a Nagy Kán, «ΚΑΝΑΣΥΒΙΓΙ» címet viselte, ami arra utal, hogy több kisebb uralkodó felett volt hatalma. I. Borisz (852-889) knyáz (herceg) volt és utána ő lett az első (nem hivatalos) CÁR! Borisz, 864-ben (vagy 865-ben) a bizánci rítus szerint vette fel a keresztséget. Fia Vladimir a knyáz (herceg, fejedelem) címet viselte. Valójában pogány, a régi vallás híve volt, ezért Bulgária kánjának tekinthető. Az őt követő uralkodó I.Simeon 913-tól már hivatalosan is „cár” lett. Ezt a rangot ismerte el Nicholasz pátriárka 913-ban, amikor (kényszerből) megkoronázta a bolgár uralkodót. Ez azt szimbolizálta, hogy a császári hierarchián belül Simeon maga is a bizánci uralkodóhoz hasonló személy lett. De az adományozott titulus Cézár (Цѣсарь) volt, ami nem ért fel a teljhatalmú császári (emperor) címmel, csak hasonló volt hozzá! /"Цѣсарь Блъгарѡмъ". Zlatarski, Istorija na Pǎrvoto bǎlgarsko carstvo, p. 367./ Minden esetre a bolgár-bizánci rivalizálás eredménye lett, hogy a bolgárok megtartották a cár uralkodói rangot, mint a görög βασιλεύς, κύριος megfelelőjét. A цѣсарь > *цьсарь > цар rövidülésben, (és elterjedésében) viszont erősen közrejátszhatott a türk nyelvi örökség is, illetve a későbbi orosz hatás!
Hogy alakult az orosz „cézár” szó sorsa a mongol elnyomás alatt?
Azt már láttuk, hogy az oroszok a bizánci uralkodókat cézárnak hívták, tekintettel arra, hogy ott valóban voltak cézári ranggal felruházott „kiskirályok”. Azt viszont, hogy az új uraikat (a mongol tatárokat), illetve a kánjukat is megtisztelték ezzel a címmel – már kevesebben tudják. Pedig így van!
„Az orosz „etnogenezis" a 13. században végbement „passzionáris lökés" nyomán indult. A 20. század végén érte el a „törési" és az „inerciális" stádium mezsgyéjét. Jellegformáló kulcsperiódusa a 13-15. század, amikor a „Kijevi" és a „Moszkvai" Rusz „etnogenezisei" egymásra torlódtak: még tartott a keleti szláv „szupraethnosz" agóniájának utolsó felvonása, de már elkezdődött a nagyorosz (eurázsiai) „inkubációs" fázisa." Tradícióváltás zajlott. A pravoszláv ideológia talajába ültetett, ám számos vonatkozásban a mongoloktól kölcsönzött szigorú fegyelem, etnikai tolerancia, és mély vallásosság határozta meg az új sztereotip viselkedési mintákat. A 15. századtól színre lépő - orosz dominanciájú – soknemzetiségű eurázsiai birodalom a vele határos „szupraethnoszok" (az európai, a kínai és a muzulmán világ) civilizációs ellenpólusává alakult”. (Szili Sándor: Az „eurázsiai” történeti paradigma. Tanulmányok. 49. o. Aetas, 2003).
Ha Bizáncban βασιλέως volt az uralkodó és így hívták a perzsa sahot is, akkor nem meglepő, hogy az oroszok cézárnak titulálták a bizánci császárt és a tatár kánt is. De nem mindegyiket! Az őket meghódító Batu kán például még nem lett cézár. Az Arany Horda nyugati részén uralkodó, magát kánnak kikiáltó Mamáj beglerbéget (aki mellesleg törvénytelen utódnak számított) sem tisztelték meg a cári titulussal. Viszont, a Moszkvát is elfoglaló (és kifosztó), Dzsocsi utód, Toktamis nagykánt (úr. 1380-1395)-- kinek az apja Tuj Hodzsa volt, az Arany Horda kánjának, Urusznak a rokona, így ő is Toga Temürtől, Batu kán öccsétől származott – még Dmitrij moszkvai nagyfejedelem is elismerte hűbérurának és cárnak nevezte. De ezzel vége is lett a nagy mongol tiszteletnek, illetve az oroszok „cár komplexusának”, mert a 15. század közepére az Arany Hordát szétfeszítették belső viszályai és sorra váltak ki belőle a Krími, Kazanyi, Asztrahanyi kánságok, amelyekkel a Moszkvai fejedelemség már más politikát folytathatott. III. (Nagy) Iván trónra léptekor (1462-től haláláig: minden oroszok nagyfejedelme címet viselte) az orosz államok már nem fizettek adót a tatároknak, azok hatalma ugyanis hanyatlófélben volt. Vasszián RILO, rosztovi érseknek III. Iván moszkvai nagyfejedelemhez – az „ugrai szembenálláskor” (1480) -- írt episztolája (Послание на Угру Вассиана Рыло) adja meg irodalmi, vallási formában a tatárok végleges „trónfosztását”! A főpásztori levél tatárellenes harcra buzdít és az egész 240 éves tatár uralmat illegitimnek nyilvánítja. 1487-ben III. Iván moszkvai nagyfejedelem legyőzi a Kazanyi kánságot, a Nagy Horda pedig 1502-ben végleg megsemmisült. III. Iván második felesége Zoé Palailogosz, az utolsó bizánci császár unokahúga lett. A hercegnő (Bizánc eleste után) már Rómában nevelkedett. Valószínűleg az ő hatására került a bizánci kétfejű sas az ország címerébe. A nagy moszkvai földrengés után III. Iván kezdte meg a Kreml újjáépítését 1475-ben. Az építéshez – felesége kérésére -- olasz mestereket hívatott. Munkáját fia, Vaszilij fejezte be. Valószínűleg a Szófiára átkeresztelkedett felesége hatására kezdte magát cárnak, minden oroszok urának nevezni. Ebben az időben (1492) gondolta ki Zoszimusz moszkvai pátriarka a „Moszkva a Harmadik Róma” elméletét, amelyet majd Filofej pszkovi szerzetes tökéletesít, IV. Iván cárnak írt levelében. (Filofej szerzetes levele M. G. Miszjur Munyehin nagyfejedelmi gyjakhoz. Levél a rossz napokról és órákról. 1523 vége, 1524 eleje.) Ebben ismerteti a „Harmadik Róma” doktrínáját. Filofej elmélete a következő: Az ókeresztény korbeli transz-cendentális „Római Birodalom” egyetlen, még álló, utolsó földi megtestesülése, s egyben az ortodox hit fennmaradásának garanciája az orosz állam. E koncepcióban az orosz ortodox egyház lép elő a romlatlan ókeresztény világegyház jogutódjává. Filofej gondolatmenete közvetve a moszkvai metropólia autokefalitásának „de jure” elismertetése iránti orosz igényt támasztotta alá. (Lásd Sisák Gábor fordításában).
A tatárok legyőzése után eljött az ideje, hogy hogy az orosz uralkodók átvegyék a legmagasabb uralkodói címet a cárét! III. Iván szuverén uralkodóként lépett be az európai politikába, kapcsolatot keresett Velencével, Mátyás királyunkkal és a római pápával. Jó viszonyt ápolt a krími tatárokkal, és a későbbiekben a kazányiakkal sem tűzött össze. A cár titulust kezdetben a moszkvai nagyhercegekre alkalmazzák, míg azután 1547-ben IV. Ivánt (III. Iván és Szófia unokáját) hivatalosan is CÁRrá avatják.
A cár szó továbbélése
A Rettegett Ivánnak is nevezett új cár, túl azon, hogy felülkerekedett a tatár kánokon, biztosítani akarta magának a nyugat-európai helyét is az uralkodók listájában. Ebben segítette a felesége Anasztaszija Romanovna Zaharina-Jurjeva is, aki porosz származású volt. (A Romanovok őse, állítólag Glanda Kambila, a 13. században orosz területre menekült porosz herceg fia volt). A cár a későbbiekben megalkotott egy – minden valóságot nélkülöző – elméletet, amely szerint dinasztiája közvetlenül Augustus római császártól származott, így akart ugyanis nagyobb mozgásteret szerezni a nemzetközi örökösödési vitákban. (Wikipédia, az Encyclopædia Britannicára hivatkozva).
A Rurik.dinasztia utolsó uralkodójával (I. Fjodor) 1598-ban kihalt az az uralkodói család, akinek ősei még büszkék voltak származásukra, és nem igényeltek ideg titulust hatalmuk alátámasztására.
A 18. században, III. Péter trónra lépésével aztán a német vonal megerősödött (bejött a Holstein–Gottorp-ház is). Ezzel a cárok caesari származása végleg teret hódított. Azóta megkérdőjelezhetetlen a cár szó cézári etimológiája.
U.i.
2017-ben, Vagyim Arisztovnak megjelent egy írása a Ruthenica folyóiratban, A „cézár” feltűnése a Hordában (vagy: A Horda "cézárja" titulus kitalálása) címmel. (Вадим Аристов: Изобретение ордынского «цѣсаря». Ruthenica XIV (2017), 198–206). Ebben, összegzésként kifejti, hogy „a rendelkezésre álló adatok elemzése arra a következtetésre vezet, hogy Kelet- és Észak-Oroszországban a népszámlálás időszakában (1257-1259) és annak hatására jelent meg az a gondolat, hogy a "cézár" fogalmát a Horda uralkodóira vonatkoztassák. A század végéig ez a koncepció rögzült, vált általánossá, illetve egyetlen lehetséges magyarázatává a kánokra történő alkalmazásnak, nem csak az egyházi irodalomban, hanem a politikai elit nyelvében is”. (Analógia a nem keresztény római -- cézár által elrendelt -- és a mongol/tatár népszámlálás között! Lásd: Lukács evangéliuma 2. rész[1]). De a szerző nem foglalkozik a cézár-cár rövidüléssel, sem a mongol/tatár (esetleges) „sar” értelmezéssel sem. Megelégszik azzal, hogy: „később a "cézár" kifejezés, különböző konnotátumokban jelenhetett meg, az eredeti értelmet elfeledve”. (В дальнейшем термин «цѣсарь» мог обрастать новыми коннотациями, первоначальный смысл мог забываться.). Ezért a szerző írásba foglalt krónikás tényeit a cézár szóra elfogadom, de a cári titulus magyarázatára kevésnek tartom! Egyébként a cézár-cár rövidülés Vasmer szerint sem egyértelmű. Szerinte így történt: „В праславянском звучало как *cěsarь, затем сократилось до цьсарь, и затем царь”. De, hogy mikor, miért – nem tudja: „точная датировка этих изменений затрудняется тем, что это слово записывалось обычно под титлом (црь или цсрь, что не говорит о реальном произношении)[2]”. Ami azt jelenti, hogy a tényleges kiejtés nem ismert.
Úgy gondolom, hogy a 19. század eleji elképzelés időtállóbbnak bizonyul a mai felvetéseknél. Ezért idézem Nyikolaj Mihajlovics Karamzint (1766-1826) orosz történetírót, aki így írt erről a témáról: „...II. Izjaszlávot és Dmitrij Donszkojt cároknak hívták. Ez a név nem a latin Caesar rövidítése, mint sokan indokolatlanul gondolták, hanem ez ókori keleti, amely nálunk a Biblia szláv fordításából vált ismerté, és amelyet a bizánci császároknak adtak, a modern időkben pedig a mongol kánoknak, tudva, hogy a perzsa nyelvben ez a trónt vagy a legfőbb hatalmat jelenti; ezt láthatjuk az asszír és babiloni uralkodók nevének végződésében is: Fallassar, Nabonassar stb. "[1] Karamzin meglátását azért vetették el, mert Nabonassart Nabú-nászirnak (Kr. e. 747 – Kr. e. 734) is hívták. Фалассар/Telassar (Tel-as'sar) meg Éden fiainak városa. Kir. 19:12 és Ézs. 37:12. Az asszírok által meghódított és birtokolt város, amely nyilvánvalóan Mezopotámiában található. Jelentése: Telassar vagy Thelasar = "asszír hegy". De hozhatott volna fel számtalan más példát is! (Pl. Nebuchadnezzar, azaz II. Nabú-kudurri-uszur, aki a Biblia ószövetségi könyveiben Nebukadneccár néven szerepel, vagy Bêl-šar-uṣur, vagy Sarrukínt, (Šarru/Šarrum-kīn) Agade „igaz királyát”, esetleg az általam fentebb említetteket.)
A fentebb említett orosz szerzők – a cár méltóságjelző szóval kapcsolatos – meglátásainak figyelembevételével. arra a következtetésre jutottam, hogy a sár/cár méltóság a mongol/tatár Hordában lehetett használatban, és valóban az 1257-ben kezdődő népszámlálás idején azonosította az orosz néptudat a bibliában szereplő cézárral, megtartva a rövid tatár formát. A kialakult gyakorlatot elfogadta a pravoszláv egyház, és a megkoronázott uralkodók is! Természetesen az európai uralkodó körökben ez a magyarázat megalázó lett volna, ezért kellett visszatérni Caesar nevéhez, de csak magyarázatképpen, mert a CÁR elnevezés már olyan erős gyökerekkel rendelkezett, hogy azt megváltoztatni nem lehetett!
[1] Карамзин Н. М. История государства Российского. — Т. 6, Гл.VII.
[1] Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet.
[2] Цесарь // Этимологический словарь Фасмера.
