Honnan ered?

Szófejtések

Szófejtések

A puszta nyelve

Kiegészített változat

2024. szeptember 10. - nakika

Ha Eurázsia nyelvi viszonyait megpróbáljuk a történelem előtti idökben, mondjuk a kőkorszaktól a vaskorig elképzelni, akkor nagyon sok feltételezést kell figyelembe vennünk. Bizonyítható konkrétumokról itt nem beszélhetünk. Az alábbiakban saját véleményemet ismertetem, amelyet ezekre a megismert hipotézisekre alapoztam, gyakran szintetizálva azokat.

Az őskőkor (paleolitikum) kb. 2,4 millió éve kezdődött és 11-12 ezer éve ért véget. A mai értelemben vett nyelvek kialakulása valamikor a paleolit és a mezolit kor határán történhetett.

Kezdetben nem voltak népek csak embercsoprtok léteztek. Akik már akkor sem egységes nyelven beszéltek! Azaz, más szempontok alapján is megkülönböztethetőek voltak. És az egy nyelven érintkezőket összefűzhette valamilyen "csoporttudat".

Az eurázsiai sztyeppén és az erdőövezetben kb. 5-6 ezer évvel ezelőtt -- a középső kőkorból (mezolit) az újkőkorba (neolit) való átmenet időszakában -- jelentős kulturális változások történtek:

A halász-vadász csoportok könnyen mozogtak, nagy területeket tudtak bejárni. A tetőpontot a lovaglás elsajátításával érték el. Ez már Kr.e. 3,5 ezer körül megtörtént. (Botaji kultúra. Botaj falu: N 53.30688 E 67.64729). Viszont közvetlenül ezután, még a Kr. e. 4. évezred végén, már számos más helyre is eljutottak a lovak.” (NAGY KÁLMÁN: Magyarok a kárpát-medencében. A 9. század és a honfoglalás hadtörténete. ACTA HISTORICA HUNGARICA TURICIENSIA XXXIV. évfolyam 5. szám. 2019.). „Hogy akkor mennyire volt általános a tenyésztés, azon lehet vitatkozni, de azon nem, hogy az ember már Kr. e. 4500 körül lovagolt.” – ezt már Cser Ferenc és Darai Lajos írják, a Korlátos az okosságunk, ha nem látjuk a lótól a ménest című írásukban. (szilajcsiko 2021. okt. 27.). “Van egy érdekes sírhely a sorozatban” – mondja David Anthony, az amerikai Hartwick College emeritus professzora. “Egy i. e. 4300 körülre datált sír a magyarországi Csongrád-Kettőshalomnál. A póz és a leletek alapján sokáig azt gyanították, hogy ők a sztyeppékről érkezettek. Meglepő módon a hat lovas kórképből négy lovaglásra utalt, ami valószínűleg egy évezreddel korábbi, mint a jamnaják esetében. Egy elszigetelt eset nem támasztja alá a biztos következtetést, de a sztyeppék e korszakának neolitikus temetőiben a lómaradványokat időnként emberi sírokba helyezték a szarvasmarhák és juhokéval együtt, és a kőbaltákat lófej alakúra faragták.” Obszidián Érd. (COSMOS, 2023).

Európában, Közép-Ázsiában és Szibériában élő lovak genetikailag meglehetősen eltértek egymástól. Egy tanulmányból kiderül, hogy egy, korábban csak a ponto-kaszpi sztyeppéken (Észak -Kaukázus) előforduló lótípus kezdett elterjedni az őshonos régióján is túl, majd néhány évszázadon belül kiszorította az összes többi vadlópopulációt az Atlanti-óceántól Mongóliáig. Úgy gondolják, hogy a modern házi ló otthona a Dnyepertől keletre fekvő Don és Volga medencében található. Ezeket a genetikai információkat a Toulouse-i Antropobiológiai és Genomikai Központban (CNRS/Université Toulouse III - Paul Sabatier) és a Genoscope-ban (CNRS/CEA/Université d’Évry) szekvenálták, mielőtt összehasonlították a modern házi lovak genomjaival. A tanulmányból az is kiderül, hogy a ló a küllős kerekű szekerekkel és az indoiráni nyelvekkel egy időben terjedt el Ázsia-szerte. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ezzel nomádokká lettek.

„Vitatható a kérdés, hogy mikor keletkezett a nomadizmus. Egyes kutatók hajlamosak azt hinni, hogy a nomadizmus a Közel-Keleten az első civilizációk perifériáján alakult ki, még a Kr.e. 4-3. évezredben. Néhányan hajlanak arra, hogy a Levanteban, a Kr.e. 9.-8. évezred fordulóján nyomokban már megjelent. Mások úgy vélik, hogy itt még korai igazi nomadizmusról beszélni. Még a lovak háziasítása (Kr. e. IV. évezred) és a szekerek megjelenése (Kr. e. II. évezred) sem jelenti a komplex mezőgazdasági-pásztorgazdaságból az igazi nomadizmusba való átmenetet. E tudóscsoport szerint a nomadizmusba való átmenet legkorábban a Kr. e. 2-1. évezred fordulóján következett be az eurázsiai sztyeppéken." (orosz wiki: Nomádok)

A korai fémkorszakban az lndoeurópai és uráli nyelvű népek közötti kapcsolatok és kölcsönhatások sorozata rekonstruálható a bányászat és a fémgyártás területén. A Volga Kama régióban, az Urálban és Nyugat-Szibériában található erdei-sztyeppe és déli taiga-övezetek kohászati innovációinak eredete a Kr. e. harmadik évezred közepére nyúlik vissza, és kapcsolódik a Circumpontic Metallurg Province-hoz (CMP). Gondolunk itt a Pit Grave, a poszt-Repino, a Fatyanovo és a Balanovo kultúrákra, valamint az Afanaszjevo kultúrára. Az Urál-vidék és Nyugat-Szibéria középső bronzkor végén/késő bronzkori elején a pontusz vidéki bronzművességi központ (CMP) összeomlott, átadva helyét a romjain kialakuló eurázsiai fémművességi központnak, melyet később E. N. Csernih nyugat-ázsiai és kelet-ázsiai fémművességi centrumokra osztott (Csernih-Kuzminih 1987, Csernih 2012). A Szejma-Turbinó transzkulturális jelenség Kelet-Ázsia nyugati részén alakult ki az Altaj-Szaján vidékén, fennállása pedig a szűkös radiokarbon dátumok alapján a Kr.e. 22-18/17. századra tehető. A SzT jelenség korának legjelentősebb driftjének számíthatott. Nyelvi következménye lehetett, hogy az etnolingvisztikai határok elmosódtak és gyakorlattá válhattak a vegyes szóösszetételek. A kimutatható genetikai heterogenitás mellett, ez egy transzkultúrális jelenség volt. "Az SzT-tárgyakkal eltemetett emberek kohászok voltak, akik kidolgozott és jól megkülönböztethető bronztárgyakat fejlesztettek ki, és valószínűleg folyami rendszereket használtak szállításra. Bár a ló központi szerepet játszik az SzT-ikonográfiában, továbbra sem világos, hogy lovakat használtak-e lovaglásra, vontatásra vagy szállításra. Feltételezhető, hogy az SzT-jelenséggel összefüggésbe hozható emberek száma kicsi volt, mivel nagyon kevés helyen találhatóak a jelenséghez köthető, emberi maradványok, és viszonylag kevés a SzT fémlelet is. A földrajzilag kiterjedt SzT-temetkezések nagyon különböznek a többi észak-eurázsiai kultúrától: az egyéneket többnyire kerámia nélkül temették el, és nem kurgánokba. Gyakoriak voltak az inhumációk és a hamvasztások is. A sírleletek között szerepelt bronz, kő és csont fegyverzet, valamint csontpáncél is." (Ainash Childebayeva et al: Bronze Age Northern Eurasian Genetics in the Context of Development of Metallurgy and Siberian Ancestry. biorXiv, 2023.10.01.). Beindult az intenzív nyelv és árúcsere! Ezeknek kialakulnak un. fő sodratai, mint amilyen a SzT fenomén is volt. A „magyar” ősnyelv is egy ilyen „fő sodrat” volt abban a nyelvi kötélben, amelynek a kezdete az újkőkorszakból indul, és a másik vége a mába torkollik. (Lásd Krantz eredeti elképzelését, miszerint „Az uráli nyelvcsalád az Alföld mezolitikus lakóitól származott”. Grover S. Krantz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása. Ősi Örökségünk Alapítvány. Budapest, 2000. Kilencedik fejezet – Következtetések. Függelék.3). Hasonlatos ez Kaino Kalevi Wiik (1932 - 2015) finn nyelvész modelljéhez, amely nem az őshaza elméletből indul ki, hanem „feltételezései szerint valamikor 20 000 évvel ezelőtt Európában sokféle népcsoport élt. Ezek mindegyikének meg volt a maga nyelve, de ezek mellett létezett két vagy három olyan nyelv is, melyet az akkori népek egymás között – hasonlóan a Római Birodalom latinjához vagy mai világunk angoljához – nemzetek vagy inkább népcsoportok közötti nyelvként használtak. Kalevi Wiik elgondolása szerint Európában három ilyen „nemzetközi” nyelv létezhetett:

  1. az Ibériai-félszigetről a jégkorszak enyhébb időszakaiban észak felé terjeszkedő baszk,
  2. a mai Ukrajna területéről a szintén északi irányba terjeszkedő finnugor nyelv és
  3. az indoeurópai nyelvek, melyek – ha ebben a korszakban már jelen voltak Európában – a Balkán irányából terjedhettek Európa belseje felé.

A finnugor nyelv tehát Wiik szerint valaha egy nemzetek közötti nyelv lehetett, mely, miután az egyes népcsoportok saját, eredeti nyelvüket elfeledték, általánossá vált e népeknél. Az ily módon feledésbe merült nyelvek emlékét azoknak néhány, az „új finnugor nyelvbe” átmentődött sajátsága őrizte meg. Ezek után ez a finnugor-nyelv különböző nyelvjárásokká, nyelvekké osztódott, s így alakultak ki a ma ismert finnugor nyelvek”. Írja Dr. Kádár György  zenetanár,  filológus.  (Kádár György: Egy lehetséges uráli filozófia. Bp. 2008. 42-43. o.)

A paleo-európai nyelvek beszélőinek, nagy valószínűséggel, a közép-oroszországi Ljalovo típusú gödörös fésűs kerámiával (Pit-Comb Ware kultúra) rendelkező neolitikus kultúrakomplexumának, valamint a kelet-balti államok és Fennoskandia jellegzetes fésűs kerámiájának kultúrájának (Comb Ceramic kultúra) létrehozóit tekinthetjük. E kapcsolatok természetének, idejének és helyének problémája azonban általában nyitott marad. (Напольских В.В. Очерки по этнической истории. – Казань, 2015. – 19.o.). Ez a kultúra körülbelül ie 4200-tól 2000-ig létezett. (angol wikipédia).

Pusztay János alapnyelv elképzelését tudom elfogadni az ÉNYÖV-ről (Észak-eurázsiai nyelvi övezetről, őshaza-láncról), ami tartott a Baltikumtól Nyugat-Szibériáig. Ezt támasztják alá a fent említett európai-ázsiai keveredések, amit valójában a régészek és a genetikusok eredményei is alátámasztanak.

Érdekes következtetésre juthatunk, ha elfogadjuk Napolszkih fentebb említett hipotézisét, amelyet többen is alátámasztanak mondván, hogy például a számi nyelvben jelentős paleoeurópai szubsztrátum található, amelyet alapvetően a PVW és a CCC kultúra létrehozóinak köszönhetjük. Ugyanakkor ott van a Kunda-sigiri kultúra szindróma.

Finnországban a fésűs kerámia első szakaszát (5306–4250) korai fésűs kerámiának vagy — egy fontos lelőhely után — Sperrings-kultúrának is nevezik. (Kr.e. 3200-ig. Sperrings, a Dél-finnországi Espoo területén, Helsinki külvárosában van. A lelőhely elkülönítve N. N. Gurina orosz régész által, 1961-ben). A fő kérdés az, hogy vajon a fésűs kerámia megjelenése Finnországban új népesség bevándorlását is jelentette-e vagy csak egy innováció volt, amely a Suomusjárvi kultúrában is elterjedt. A Sperrings-kultúra és a vele egyidejű uráli kerámia rokonságot mutat. Mindent összevetve azt szeretném állítani, hogy több és nyomósabb érv szól a kontinuitás mellett. Nagyon nehéz egy bevándorlási hullámot feltételezni erre az időszakra -- írja Kyösti Julku (1931-2007), finn történészprofesszor. (KYÖSTI JULKU: A finnugor népek kialakulása. 1994.)

Götz László könyvéből tudjuk, hogy a fésűs-gödröcskés díszítésű kerámia legkorábban a 4. évezred elején az észak azerbajdzsáni Ilanli Tepén tűnt fel, az Urmia-tó (37.7 ; 45.316667) körüli ősi helyi művelődési kör (Dalma Tepe, Yanik Tepe stb.) kerámiájának provinciális változataként. (Götz, 1994/720).

A Šigir-Kunda kultúra elnevezést Richard Indreko (1900 – 1961) észt régész-történész vezette be és átvette László Gyula is. Indreko, 1933-tól 1937-ig a Kunda melletti Lammasmägiben (Kunda kultúra) és Asván, Saaremaaban vezette az ásatásokat. Fontos kutatásokat végzett a finnugor népek eredetével és letelepedési területével kapcsolatban.

Az észtországi Kunda városa (N 59.50093 E 26.52306) mellett egy aprócska dombon (Lammasmägi) kerültek elő a Kundai kultúra első leletei. Ez a kultúra a radiokarbon vizsgálatok alapján i. e. 7400‒6000 közé datálható. A kundai lelőhelyen a mezolitikus réteg (kundai kultúra) fölött fésűs-gödröcskés kerámiát tartalmazó réteget is föltártak.

A sigiri lelőhely (55.25676; 78.80751) Oroszország Szverdlovszki területén található, Jekatyerinburg (a szovjet időkben: Szverdlovszk) közelében, a Csigiri tó melletti mocsárban. A terület a mezolitikumtól lakott volt. A sigiri népesség ugyanúgy halászatból és vadászatból tartotta fenn magát, mint a kundai.

A fentiekből az következik, hogy Kelet-Európa északi részén a fésűs-gödrös díszítési mód (PCW) már elterjedt volt (Sperrings, Kunda) a Kr.e. 5. évezredtől és innen juthatott el a motívum Sigirbe és az Urmia tó vidékére is. És ehhez nem kellett különösebb népmozgás, elég volt pár, mintának használható kerámia, amit a halász-vadász kereskedők magukkal vittek. Így elterjedt az észak-pontuszi területeken és az egész kelet-európai erdőövben. A tipológia ma még sok problémával küzd, leginkább azért, mert egyes lelőhelyeken – a folytonos keletkezés ellenére – hiányoznak bizonyos típusok, amelyek máshol egymásra rétegződve megtalálhatók. Ez utalhat arra, hogy a motívumok terjedése divathullámszerű, és nem minden változás terjedt el, ugyanakkor annak jele is lehet, hogy egyes ipari centrumokból nagyobb kereskedelmi expedíciók „terítették” az árut, és néhány szakasz kimaradt ebből. Ugyanilyen eredményt hozhat a szakaszos kivándorlás is, amikor egyes telepeshullámok viszik magukkal saját aktuális stílusukat, és meghonosítják az új telep környezetében is. (wikipédia: Nagada-kultúra).

Tehát igaza lehetett László Gyulának, amikor feltételezte, hogy a kundai lelőhely régebbi, mint a sigiri. Ez azonban nem elégséges ahhoz, hogy valamiféle nyugat–keleti irányú vándorlást igazoljon, inkább a motívumok fentebb említett divathullám szerű terjedésére kell gondolnunk. Természetesen ettől még Sigirben talált nyílhegy lehet i. e. 8800-8700-ből való!

  1. J. Brjuszov (1885-1966) szovjet régész szintén összekapcsolta a kundai és a sigiri lelőhelyet. Ő úgy gondolta, hogy a kultúra Sigir felől terjedt Kunda irányába. De ez sem járhatott jelentősebb kelet-nyugat irányú népmozgással.

Mára, a Kunda-sigiri kultúra fogalma már kikopott a régészetből, a kutatók külön vizsgálják a kundai és a sigiri kultúrát.

Mindezektől függetlenül, én úgy gondolom, hogy Krantz, László, Kaleva Wiik (és mások) feltételezései a Nyugat, Dél-Nyugatról történő és a mezolitikumban kezdődő kelet észak-kelet irányban történő felvándorlásoknak van létjogosultsága és ez együtt járhatott több nyelvjárás keveredésével és közvetítő nyelvek kialakulásával. Ez csak azt jelentheti, hogy őseink adták át a nyelvüket az ott talált őslakos szibériai és altaji népeknek. Ennek az ősi (szkíta?) nyelvnek – vagy nevezhetjük „eurázsiai szupernyelvnek” is -- az egyenes ági leszármazottja a magyar. László Gyula „nyelvlánc” elmélete szerint az ugor nyelveknél a magyar egy „beoltó” nyelv lenne.

A bronzkor végén és a vaskor elején jelentős népmozgás ­figyelhető meg északról dél felé. Ilyen a krasznoozerói műveltség, amelynek népessége a ­Középső-­Irtisnél, valamint a zavjalovói műveltség ­népe, amely a novoszibirszki Ob-vidéken (N 55.05821 E 82.81151) ­telepszik meg[1]. Eredetük az északi Alsó-Ob vidékére, az atlimi kultúra területére (N 62.28551 E 66.64925) vezethető vissza, s az ottani fésűs-gödröcskés és ­keresztes-­gödröcskés edénydíszítés hagyományát hozzák magukkal. E jövevények bizonyára szamojéd nyelvűek lehettek, akik egészen a Szaján–Altáj vidékéig kiterjesztették a szamojédok szállásterületét. Így ­tehát alighanem revízióra szorul az a korábbi nézet, amely szerint a szamojédok az újkőkor óta a Szaján–Altáj környékén éltek, s innen vándoroltak egyes csoportjaik északra. (Történelmi Tár. Digitális História Adatbázis. Kr. e. 900-600)

Egy példa lehet erre a „beoltásra” az ősszamojédok története: „A mai szamojéd nyelvek fő ágainak egymás közötti viszonya „robbanásszerű”, „ugrásszerű” szétválási folyamatra utal, a viszonylag egységes ősszamojéd nyelvközösség gyors felbomlására. A felbomlás oka lehetett külsődleges. Itt helyénvaló megemlíteni, hogy miután a Kr. e. 2. században a hunok betörtek a minuszinszki völgykatlanba és a vele szomszédos területekre, Dél-Szibéria történetében hosszú, viharos korszak vette kezdetét, s ez jól nyomon követhető a régészeti anyagon (gyors, nem evolúciós jellegű kultúraváltások, a harcossírok számának növekedése) és részben a történelmi dokumentumokban (a régi kínai krónikákban)”. (Szamojédok. Finnugor Tanszék. Eugen Helimski, Fordította: Katona Erzsébet).

A szakma ma úgy tartja, hogy a jamnaja (gödörsíros) népesség feltehetőleg nem játszott szerepet a finnugor népek etnogenezisében. Véleményem szerint pedig az a sztyeppei folyosó, amelyen a jamnaja népe közlekedett az Alföldtől az Altajig, volt a bölcsője a magyar ősnyelvnek. A központi szerep ellenére a jamnaja kultúra elterjedése, őstörténetük a bronzkori Eurázsia történetében ma még kevésbé feltárt. Ennek elsődleges oka az óriási területre kiterjedő mintavételek, a genetikai profil meghatározásának bizonytalansága. (Iosif Lazaridis et al.: The Genetic Origin of the Indo-Europeans. 2024.). „A jamnaja régészeti komplexum ie 3300 körül jelent meg a Fekete- és a Kaszpi-tengertől északra fekvő sztyeppéken, és ie 3000-re érte el maximális kiterjedését a nyugati Magyarországtól egészen a keleti Kazahsztánig. Annak érdekében, hogy a jamnaya ősi és földrajzi eredetét az őket megelőző változatos eneolitikus népek között lokalizálhassuk, 428 egyed ősi DNS-adatait tanulmányoztuk, amelyek közül 299-ről először számoltak be, három, korábban ismeretlen eneolitikus genetikai vonalat demonstrálva” – olvashatjuk az „Új betekintés az indoeurópaiak gyökereibe: Hogyan alakította a Kaukázus-Alsó-Volga-környék a genetikai és nyelvi örökségüket” tárgyú tanulmány tartalmi kivonatának elején. A vizsgálatok alapja egy új tanulmány,  amelyet 2022. augusztus 26-án tettek közzé  a Science folyóiratban. Ez, 777 egyed genetikai adatairól számol be, akik az úgynevezett déli íven, azaz Dél-Európában és Nyugat-Ázsiában éltek. Az ókori anatóliaiak újabb DNS-adatai szerint, amelyek új kérdéseket vetettek fel az indoeurópai nyelvek „elterjedésével” kapcsolatban, úgy tűnik, hogy az anatóliaiak a korai bronzkorban nem keveredtek sztyeppei pásztorokkal. Ez az egyetlen hely, ahol indoeurópai rokon nyelveket beszéltek, annak ellenére, hogy nem voltak sztyeppei ősök. Javasolják, hogy az anatóliai és indoeurópai nyelvek „proto-indo-anatóliai” ősi nyelvének[1] beszélőit valamikor ie 4400-4000 között a CLV-vonalbeli (“Caucasus-Lower Volga” Cline) emberekre vezessék vissza vissza. A kutatások szerint az Európától Indiáig beszélt nyelvcsalád a Kaukázus és Kelet-Anatólia között keletkezett. De az első indoeurópaiak kiléte továbbra is rejtély marad. (A déli ív genetikai története: híd Nyugat-Ázsia és Európa között. SCIENCE, 2022.)

The genetic history of the Southern Arc: A bridge between West Asia and Europe. SCIENCE, 2022.

Ezt a „hidat” nevezem én az esszéimben „sztyeppei folyosónak”!

[1] Az ókori anatóliai népek az indoeurópai nyelvcsalád mára kihalt anatóliai nyelveit beszélték, amelyeket a klasszikus ókorban, valamint a hellenisztikus, római és bizánci időszakban nagyrészt a görög nyelv váltott fel. A fő anatóliai nyelvek közé tartozott a hettita, a luwi és a líd, míg más, gyengén igazolt helyi nyelvek a fríg, palaic, luwic és mysian. (The archaeologist. 2022. szeptember 2)

A Duna-vidéki vonaldíszes kultúra hagyományait őrzők a zsinegdíszesek elődeinek számítottak Kr.e. 2400-nál korábban. A zsinegdíszes kerámia kultúráját (Közép-Európában kb. Kr. e. 2900-2450/2350 kalibrált keltezés) harci baltás kultúrának vagy magában álló sírok kultúrájának is nevezik, egy jelentős európai régészeti horizont, amely a késő újkőkorszakban kezdődik, a rézkorban virágzik és a korai bronzkorban (LNBA = Late Neolithic/Bronze Age) éri el csúcspontját. (wikipédia).

Ekkor a KM-ben már virágzott a Jamnaja kultúra (Kr.e. 3000-2600). Kr. e. 2400 körül a zsinegdíszes kerámia (CWC) emberei jelennek meg - a hosszú ideig virágzó Duna-vidéki vonaldíszes kultúra hagyományait őrző elődeik helyén. (Stuart Piggott: Az európai civilizáció kezdetei. Budapest: Gondolat. 1987.). A kultúra kiterjedt Németország északnyugati területeire és a KM-re is. Egyik águk betört Dániába és Dél-Svédországba is, míg a Kárpát-medence inkább folytonosságot mutat, de az új indoeurópai elit jellemző vonásai is feltűnnek (vučedol-zóki kultúra). A Jamnaja és a CWC között is létezett kommunikációs kapcsolat. A Jamnaja keleti ága elért az Okunyevi kultúráig.

Magyar etnikumról meg az 5. századnál korábbi időkre vonatkozóan -- nincs értelme elmélkedni. Ezért az egységes magyar őshaza is csak képzelgés. Feltételezésem szerint nem volt (a tudományos értelemben elfogadott) közös uráli alapnyelv. Volt helyette egy – a mezolitikumból iduló – sztyeppén meghonosodó alapnyelv (amelyet nevezhetjük, akár „urálinak” is). Ez egy közvetítő nyelv (egy összetett lingua franca) volt, a fentebb leírtak szerint. A magyar nyelv az a nyelv, amelyben a legtöbb jellegzetessége ennek a nyelvnek megmaradt. És nem volt egységes őshaza, és nem lehetett egyenes vonalú vándorlás (őshaza > Levédia > Etelköz > KM) idegen népek nyomására.  Voltak helyette hasonló életvitelű, kultúrájú, nyelvükben hasonló nyelvjárásokat beszélő törzsek, családok csoportok. Az összetartó erő a közös érdek, a közös életmód a közös identitás. Az egyesülések, a szétválások az évszázadok során a körülményektől függően alakultak.

A neolitikus halász-vadász közösségek kerámia kultúrájának elterjedése. 

Az, hogy a jakutföldi LNBA korú genetikai mintázat, megérkezik egy adott időben az altaji őshazába és utána minden uráli népnél fellelhető különböző mértékben és arányban, nem jelenti azt, hogy ez egy egységes kvázi homogén migrációval is járt. A finnugor nyelveket beszélők mai elhelyezkedése valóban Észak Eurázsia azon részén van, ahol a legtöbb N- Y-DNA-t látjuk, de a nyelvhordozók jöhettek délről és nyugatról is, lásd a jamnaja és az iráni kultúrák terjedését (Pld. az R Y-DNA). A nyelvi hatások az LNBA korban, sőt korábban is, kialakulhattak a népek érintkezései során, hiszen több mint tizenkétezer évvel ezelőtt, az európaiak és az ázsiaiak keveredése éppen itt, az Altájban történhetett meg. Elképzelésem szerint ez a folyamat játszódhatott le a 8-9 században is, ugyan ezen a területen. Ezért én Türk Attila szövegét, amely a MANDINERben jelent meg (Kovács Gergő, 2024. július 24) kissé másképp gondolom. TA: „Az etelközi hagyatékban, főleg a presztízstárgyak és a díszítőművészet esetében jelentős kazár, illetve általános szaltovói hatás mutatható ki, azonban ezek az importok jól elkülöníthetők, és a korai magyarok etelközi anyagi műveltsége nem vált szaltovóivá. A kapcsolatok visszafelé is jól érvényesültek: a kazáriai, de még inkább a szláv nyelvű népek erdővidéki lelőhelyein jól, sőt egyre jobban kimutathatók a korai magyar stílusú leletek”. Szerintem itt az import túl van értékelve a tényleges keveredéssel szemben. Erre saját szavai is alapot adnak: „A szaltovói Levédia koncepció ma már nem tartható, azonban ez nem az intenzív kazár-magyar kapcsolatok tényét vonja kétségbe. Az ótörök nyelvi hatás nyilván szomszédként is folytatódott, sőt felerősödött, miként a szaltovói alánok révén az alán/iráni jövevényszavak átvételének környezete is adott és jól magyarázható”. Természetesen nálam a „szaltovói Levédia koncepció” nem a mainstream értelemben, hanem „türk magyar” szemléletben értendő!

Ugyan így másképp értékelem egy másik interjúban elhangzottakat is. (MANDINER interjú Gyuris Balázs archeogenetikussal, 2024. július 29-én): „Azt, hogy a honfoglalókkal kapcsolatot mutató népesség genetikailag is karakteres képet mutatott a tágan értelmezett Volga-Urál régióban, elkülönülve a régió többi népétől. Egy kisméretű, zárt közösségre utaló nyomokat találtunk a Dél-Urál két oldaláról az elemzések során. Ez a megállapítás szerintem fontos további kérdéseket vethet fel a magyarság etnogenezisét illetően”. Én a hangsúlyt a „kisméretű zárt közösség” vonatkozásában az általam „ugor magyarokhoz” tartozó csoportra helyezem.

Összességében úgy gondolom, hogy míg a nyelvet beszélő eurázsiaiakat lehet csoportokban (korpuszkulárisan) vizsgálni, a nyelvek terjedése a vaskor előtt inkább mezőszerű volt. Ez töredezett fel az európai hunok megjelenésével, és gyakorlatilag az 5. századtól már az eurázsiai sztyeppén is (a hun utódnépek szelektálódásával) a nyelvek együtt terjedtek a népcsoportokkal. Ezért tartom azt, hogy míg a magyar nyelv előzményét lehet, akár az eneolitikumtól, a magyar etnikumot viszont csak kb. az 5. századtól vizsgálni.

 

 

[1] Minuszinszktől (N 55.05821 E 82.81151) É-Ny-ra.

Egy sporadikus nyelv eredeztetés

Kétség kívül egy alternatív elméletről van szó. Itt is, mint az alternatívák többségénél, én is elvetem a finnugor nyelvek felé mutató nyelvi kapcsolat alaprétegbeliségét (legalábbis annak kizárólagosságát, utalva arra, hogy szerintem pontosan ugyanazok a szavak más nyelvcsaládokkal is rokonok lehetnek). Általában az átvételek irányát és a nyelvfejlődési modelleket is vitatom. A közös szókincshez egy, vagy több közlekedő nyelven keresztül is el lehet jutni, és ezek a közlekedő nyelvek, amelyből a magyar nyelv őse is kifejlődött különböző eredetű volt. Egy agglutináló nyelvi mező, amely az Alpoktól az Altájig nyúló sztyeppei korridorban (kimmerek) létezett az eurázsiai népvándorlások korában, a „birodalmi” nyelvek közötti hézag betöltésére. (Esetenként a ligua franca szerepét betöltve.) Valós nyelvvé akkor váltak, amikor a számtalan, egymással kapcsolatban lévő „nyelvjárás” közül az egyik dominánssá vált. (Tömbösödés).

„Aszerint, hogy a nyelvek hogyan fejezik ki a nyelvtani viszonyokat, megkülönböztettek flektáló (hajlító), agglutináló (ragasztó), izoláló (elszigetelő) és inkorporáló (bekebelező, poliszintetikus)  nyelvtípusokat. „A ma beszélt kb. 7000 nyelv bármelyike besorolható a fenti típusok valamelyikébe, így érthető, hogy önmagában egy adott tipológiai típushoz való tartozással nem igazolható a nyelvek rokonsága”. (Gugán Katalin – F. Gulyás Nikolett: A nulladik fejezet: hogyan hasonlítunk? Bp. 2021.)”.

Már a múlt században próbálkoztak a nyelvi szerkezetekben egy lineárisan elképzelt nyelvfejlődési tendenciát posztulálni (izoláló > agglutináló > flektáló). Később észrevették, hogy a flektáló nyelv lassan izolálóvá alakulhat át s ez alapot nyújtott — más egyéb tapasztalatok alapján — arra, hogy a nyelvek hosszabb története folyamán egy ciklikusan ismétlődő spirális fejlődés és típusváltás elmélete felvethető legyen. Mikko Korhonen helsinki professzor, főleg Vennemann és Hodge munkáira támaszkodva, megkísérelte a ciklikus nyelvfejlődés lehetőségét az uralisztikában is alkalmazni olyan 'drift’-ek (áramlatok, mozgási irányok) kipuhatolásával, amelyek a nyelvet egyik minőségből (típusból) egy másikba vihetik át. (Hajdú Péter 1980-as beszámolója az V. Nemzetközi Finnugor Kongresszus előadásairól).

Az előmagyar nyelvet valamikor csak az i.e. 500 körül érhették török (türk) nyelvi hatások, ezért a török nyelv nem lehet a nyelvünk alaprétege. De lehetséges, hogy a török nyelvek is ugyanabból a lingua francaból alakultak ki, hiszen nyelvtipológiai szempontból nagyon hasonlít a magyarhoz: ugyanúgy ragozó-toldalékoló (agglutináló) típusú nyelv, nem különböztet meg nyelvtani nemeket; a magyarhoz és a finnhez hasonlóan van benne magánhangzó-harmónia. Szókincse azonban alapvetően nem hasonlít a magyaréhoz, a belőle – vagy valamely más török nyelvből – kölcsönzött nagyszámú jövevényszón kívül. Ezek pedig az uráli és a török népek nagyon korai együttélésének és kapcsolatainak köszönhetők.

Elméletem -- Bilecz-féle Sporadikus Nyelveredet Elmélet, röviden és magyarul: BSNE, angolul: Bilecz's Sporadic Language Theory, BSLT -- lényege, hogy addig, amíg ismert a közös ős – a jelenlegi mainstream nyelvrokonsági értelmezés elfogadható. (Pl. az újlatin nyelvek esetében). Ott, ahol a közös ős a megismerhetetlen, annak rekonstrukcióval történő „ismerté tétele” rendkívül sok manipulációra ad lehetőséget, ezért (szerintem) korrektebb fenntartani a rokonságot, kizárva a közös ős létét. Itt van eltérés Gugán és az én elméletem között. Gugán ugyanis azt írja: „Amikor a nyelvek eredetét próbáljuk a történeti-összehasonlító nyelvtudomány módszereinek segítségével vizsgálni, épp ez az egyik legnagyobb kihívás: megtalálni azokat a nyelvi jellemzőket, amelyeknek az a legvalószínűbb magyarázatuk, hogy a közös örökség részét képezik”. (Mi fán terem a nyelvrokon? Gugán Katalin – F. Gulyás Nikolett: A nulladik fejezet: hogyan hasonlítunk? 2021.)

„Nem beszélhetünk rokonságról akkor, ha hiányoznak a nyelvtani, nyelvszerkezeti egyezések, illetőleg ezek jelentősebb része, ha a szókincsből hiányoznak a névmások, az egyszerű számok, testrésznevek, az alapvető rokonságnevek, a természeti tárgyak és jelenségek nevei, az állat- és növénynevek és az elemi cselekvést, jelenséget kifejező igék, illetve ha ezek jelentősebb része hiányzik” – írta Vékony Gábor. (Magyar őstörténet, magyar honfoglalás. 2002, 49. old.). De itt szó sincs az eredetről, az együttélésről/szétválásról. Sőt arról sem, hogy ezek az egyezések, hogyan alakultak ki! Ami mára tény, az tény is marad az én elméletemben is!

A tudományosan elfogadott nyelvrokonság egészében nem falszifikálható, mert ott a fentiek mellé bejön a közös eredet fogalma. És itt, ahol a közös eredetre van megfigyelhető jelenség (megismerhető az írott történelemből) ott a falszifikálhatóság értelmezhető, (például az újlatin nyelvek) viszont ahol a közös ős meghatározása nem megfigyelésen alapszik (mert ez lehetetlen az adatok hiányában), akkor olyan állításról van szó, amelynek igazságát nem tudjuk megítélni. (finnugor nyelvek, ugor alapnyelv). Tehát ez a változat (az írott történelem előtti időszak) nem falszifikálható.

Az általam értelmezett agenetikus nyelvrokonság falszifikálható, mert ki lehet jelölni azokat a megfigyelési állításokat, amelyek segítségével az igazságát megítélhetjük. Ilyenek a közös alapszókincsre, a nyelvtani rendszerre, a tipológiai egyezésekre vonatkozó megfigyelések.

Ez az ötlet csaknem egy évszázada dübörög – mondja Mark Pagel, a brit Readingi Egyetem munkatársa. „Ez egyfajta kézenfekvő ötlet – Eurázsia ez egy összefüggő szárazföld, és hasonló javaslatok születtek Ausztrália és Észak-Amerika ősnyelveiről is.”

„Ez az az érv, hogy korlátozott az idő, ameddig vissza tudunk nyúlni a történelmi nyelvészetben” – mondja Quentin Atkinson, az új-zélandi Aucklandi Egyetem munkatársa.

Luisa Miceli, a Perth-i Nyugat-Ausztrál Egyetem történeti nyelvésze egyetért azzal, hogy az eredmény azt bizonyítja, hogy a nyelvek szorosan összefüggenek, de azt sugallja, hogy inkább szomszédok, mint testvérek – a szavakat pedig egymástól kölcsönözték, nem pedig valódi rokonok (kognátok). Azt mondja azonban, hogy érdekesek a kérdések arra vonatkozóan, hogy milyen tényezők kapcsolódnak e nyelvek elterjedéséhez, és ezek nem attól függnek, hogy egy igazi szupercsalád részét képezték-e, vagy egyszerűen csak érintkező nyelvek halmazai voltak.

A nosztratikus nyelvcsalád a nyelvek egy feltételezett tágabb csoportja. Az elmélet szerint Európa, részben Ázsia és Afrika nyelvcsaládjai egy nyelvcsaládok felett álló úgynevezett "makronyelvcsaládot" alkotnak. Az elmélet hívei ezt nosztratikus nyelvcsaládnak nevezik, amelyet egy feltételezett közös ősnyelvből származtatnak. Itt van az alapvető eltérés a BSNE és a nosztratikus között. Nálam a magyar nyelv kialakulásában nem volt szükség egy közös ősnyelvre ahhoz, hogy a meglévő és feltárt un. finnugor nyelvrokoni tulajdonságok kialakuljanak. Ehhez elegendő a nyelvfa gyökérzetének más feltételezése. Készítettem egy ábrát az agenetikus nyelvrokonság elképzelésemről.

Igaz, hogy az ábra a jelenlegi nyelvrokonság kétféle értelmezhetőségének magyarázatára készült, de ha az agenetikus rokonnyelvek helyére a magyar (uráli) ősnyelvet tesszük be akkor ennek az eredete láthatóan nem egy közös ősnyelv, hanem azon nyelvek összessége, amelyek hosszantartó, komoly kapcsolatban voltak egymással. Ha ez egy összetartozó csoport volt, akkor beszélhetünk nosztratikus kapcsolatról, egyébként BSNE!

 

A magyar nép önelnevezéséről

Előzmények

A szakemberek egy része a magyar szót finnugor–ősiráni eredetűnek tartja. (TESz.; MSzFE.; EWUng). Összetett kifejezésről van szó, állítják, melynek első eleme a feltételezett *magy, második eleme pedig az er szó. UESz: „A tagok olyan szavak, ill. elemek voltak, amelyek vagy kihaltak, vagy kezdettől fogva csak összetételekben léteztek. Az előtag örökség az ugor korból [ugor *mańćɜ ’ember, férfi; nemzedék, nemzetség, család, frátria’]; Az önállóan nem adatolt er utótag örökség a finnugor korból; vö. →ember, →férj, →némber. A tagok ilyen összekapcsolása más rokon nyelvben nem mutatható ki. A magyar alak veláris irányú hangrendi kiegyenlítődéssel keletkezett. Összetételként elhomályosult”. Ezekben a magyarázatoknak nemigen van szilárd magva; mindegyikük feltételezések rendszerére épül. Megfogalmazásuk körülményes, mondanivalójuk igen nehezen emészthető.

Róna-Tas András az 1984. évben kifejtette, hogy egy manysi ember alakú önelnevezés nem valószínű, ahogy az Englishman, deutscher Mensch, russzkij muzs kifejezés sem népnév. Ilyenre nincs példa. Van ugyanakkor er török szó, melynek jelentése ember. Az azonban még kevésbé valószínű, hogy egy finnugor nyelvű nép neve félig finnugor, félig török legyen – mondja Róna-Tas. (Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép: Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest: Balassi. 1997.)

Tehát tényként kezelhetjük azt, hogy a nép neve egyszerűen a Megyer törzsnév alakváltozata. Ezért nem is lehet semmilyen közvetett, „ember” értelme, hiszen minden bizonnyal a többi törzs tagjai is annak tekintették magukat, legalábbis ugyanannak a népnek a keretein belül. Egy másik elmélet az ugorokhoz, illetve magyarokhoz csatlakozott er népben az alánok egyik törzsét, az er nevűt látja – olvashatjuk például a Szótörténeti játszótér webhelyen.

Ahogy én látom

Annak ismeretében, hogy a magyaron túl még jó néhány eurázsiai népnév  „-ar/er” toldalékra végződik (bolgár, tatár, kazár, hungár, avar, kabar, misár, mari, arám, arab, szabar/szabir, erza, azer, stb. ) ezért ennek a népnévnek a magyarázatát másképp gondolom. Az arab név eredetileg alighanem nomádot jelentett. Az arab szó legkorábbi dokumentált használata egy népre vonatkoztatva a Kurkh Monolithsban található, amely egy akkád nyelvű feljegyzés Arám asszír hódításáról (i.e. 9. század). Az erza népcsoport nevének eredete feltehetően az iráni arsan szóból ered, melynek jelentése „férfi” vagy „hős”. (wikipédia).

Magam is úgy vélem, hogy ez egy szóösszetétel. De mielőtt erre rátérnék, kifejtem miért nem lehet képzett szó, hiszen vannak képzőink, amelyek erre okot adhatnának. Ilyenek szerintem a foglalkozásra, vagy a cselekvő kifejezésére utaló képzők: -ár/-ér (tanár, tündér), -ász/-ész (vadász, lelkész), vagy a németből átvettek: macher (német Macher/machen), suszter – ( német Schuster), majszter – (a német Meister), de ezek többnyire latin (sutor, magister stb.) átvételek. Az –er utótagnak számtalan angol, germán, francia, latin változata van ezekből csak a magyarral egyező jelentésű foglalkozás képzőket említem meg. Ilyenek az angol -er1,3 , amelynek eredete a középangol -er(e), az óangol -ere ügynök utótag (a ófelnémet -āri, gót -areis szóval rokon, az igazolatlan germán -arjaz, az igazolatlan szláv -arĭ, a latin -ārius szóból) és az óangol összevonása. -ware utótag, amely etnikai vagy lakóhelyi eredetű főneveket alkot (pl. Rōmware „rómaiak”), rokon az ófelnémet -āri-vel, igazolt germán -warioz „nép”-ből; -ary.

Ezek az –ar/-er képzők mind kapcsolatba hozhatók az „ember” szóval. Valamilyen, vagy valamit végző ember. Érdekes a latin -ārius. Alkalmanként a latin nyelv az –ārius utótagot egy főnévhez csatolja, hogy egy 1. és 2. deklinációs melléknevet képezzen a szokásos általános jelentéssel, „illetve”: rotarius, honorarius, ordinarius, imaginarius (forgató/forgó, tiszteletbeli, rendes, képzeletbeli – pld. ember). Összetéveszthető az „-aris” utótaggal, de ez az -āris utótag azért adódik egy főnévhez, hogy a főnévhez való viszony jelzőjét képezze. Példák: mīlitāris ("katonai"), a mīles ("katona") szóból oculāris ("szem, szemüveg"), oculus ("szem").

Látható, hogy az IE –ar/-er utótagok, képzők egy része szorosan összefügg az „ember/férfi” jelentéssel, amit más nyelvjárásokban „harcosnak, hősnek” is értelmeztek. De a képző kötött morféma, önmagában nem állhat, és jelentése is csak a tővel együtt érvényesül. Van ilyen magyarázat is: mag-ár = mag ember! Ezt én nem tartom megalapozottnak.

Van az „ar/er”, „jar”, szónak önálló jelentése is. Ilyen pld. a török „férfi” (harcos, hős) jelentésű szó:  ēr (lásd: erzák), vagy az örményeknél Ar (örm. Ար) a legfőbb nap isten volt. A Nap hatalmát (örm. arev) volt hivatott jelképezni, ami magában foglalta a természeti erőket, főképp a tavaszt, az életet. Oroszul: слова "ар" означает в переводе с тюркского "муж", "воин". Az örményeknél a nemzetközi „armen” – külső elnevezés. Oroszban ez görög/latin átvétel: Название Армении в русском языке восходит к латинскому наименованию Armenia, пришедшего из греческого Ἀρμενία. Az Ararát nevét az „arar” a „teremtés”, és az „at” a „hely” alkotja. Urartu névetimológiája megegyezik a bibliai Araráttal (’arārāt). Csak példának említem még az Arka, Arad, Árpád, Jaroszlávl neveket.

A görög mitológiában Árész „Ἄρης” a háború istene. Egy olyan karakter, akitől sok lény rettegett frenetikus harci éhsége miatt. Ebben az esetben azonban inkább gondolhatunk valamiféle népetimológiára a proto-indoeurópai *M̥rēs szóból, amely a római és latin „Mars” név valószínű gyökere volt, és jelentése „csata” vagy „háború”. Ezt görögösítették és lett: „arē” („ἀρή „ógörögül), ami pestist, rontást, átkot, vagy „imprécationt” jelent.

Az Irán kifejezés közvetlenül a középperzsa Ērān szóból ered. Az Irán (ایران) szó ősi formája az Arianám, amely elnevezéssel a nép a saját országát egykor nevezte (először a szászánida időszakban). Eredetileg „az árják által lakott földet” jelentette. De kik voltak az „árják”? Kr. e. 1700 körül, nomád népek egy csoportja vándorolt be az indiai szubkontinensre a történelem előtti Iránból. A környéken akkoriban élő, úgynevezett Indus-völgyi civilizációk a beözönlőket ārya-nak nevezte, amiből ma az „árja” szót kapjuk. A szanszkrit szó, „árja” jelentése „igaz”, „nemes” vagy „úriember” (Árja-Putra, Árjakanja stb). Ugyanakkor a védikus irodalomban ezzel a szóval nem jelöltek sem etnikumot sem faji vagy nyelvi fogalmat. Müller szerint az „árja” szó etimológiailag a szanszkrit „ar” (szántani, művelni) szóból ered. Az UESz szerint: Forrása az óind ārya ’(házi)gazda, (házi)úr; szívélyes, vendégszerető úr; az idegenek pártfogója, védelmezője; árja, tiszteletreméltó’. Eredetileg a Perzsiában és Indiában megtelepült indoeurópaiak elnevezéseként használták az őslakosoktól való megkülönböztetésül. A fentiekben az „ember” fogalom mindenképp benne van, és az említett ősi kultúrákban az -ar morféma jelen van, olyan gyakorisággal, hogy még a modern nyelvek névszóiban is általánosan elterjedt használatú, közel azonos fogalomkörben. Túl az említetteken maga az ember szó is tartalmazza az -er toldalékot! De erről, később szólok. Nézzük meg először, hogy

Mit is jelent az, hogy „ugor kori örökség”?

Az ugor kor, amikor őseink a legközelebbi rokonokkal, a vogulokkal és osztjákokkal (saját nevükön a manysikkal és hantikkal) éltek együtt, már különválva a többi rokonnéptől, az Urál északi vidékén. Ez az időszak Kr.e. 1000 táján ért véget, ekkor kezdődött az ősmagyar kor. (MESz). De, ha a magyar szó összetételét vizsgáljuk, próbáljuk megérteni, érdemes messzebbre visszatekintenünk.

A távolabbi múltba való visszapillantást meg lehet kísérelni a diakrónikus[1] tipológia újabb eredményeinek a figyelembe vételével. Már a múlt században próbálkoztak a nyelvi szerkezetekben egy lineárisan elképzelt nyelvfejlődési tendenciát posztulálni (izoláló > agglutináló > flektáló). Később észrevették, hogy a flektáló nyelv lassan izolálóvá alakulhat át s ez alapot nyújtott — más egyéb tapasztalatok alapján — arra, hogy a nyelvek hosszabb története folyamán egy ciklikusan ismétlődő spirális fejlődés és típusváltás elmélete felvethető legyen. Mikko Korhonen helsinki professzor, főleg Vennemann és Hodge munkáira támaszkodva, megkísérli a ciklikus nyelvfejlődés lehetőségét az uralisztikában is alkalmazni olyan 'drift’-ek (áramlatok, mozgási irányok) kipuhatolásával, amelyek a nyelvet egyik minőségből (típusból) egy másikba vihetik át. (Hajdú Péter 1980-as beszámolója az V. Nemzetközi Finnugor Kongresszus előadásairól).

A neolitikumban, vagy még korábban -- hiszen az emberi nyelv eredete több százezer évre (vagy még többre) nyúlik vissza, a nyelvvizsgálatunk viszont legfeljebb 10 000 évnyi időmélységbe tud visszapillantani -- a gondolkodó ember számára három legfontosabb a posteriori dolog létezett:

  1. A ego, azaz az én tudat
  2. A másik (a harmadik, a sok) érzékelése. Ezek a névmások.
  3. A megfoghatatlan, a valami, amitől félt, vagy amihez könyörgött. Ennek a leg látványosabb tárgyi megnyilvánulása a Nap (Isten) volt.

Ez a három legősibb és legfontosabb általános fogalom minden alapnyelvben!

Hogyan működhettek az őskorban ezek a driftek?

Lyubov L. Kosinskaya, orosz történésznek volt egy előadása a Helsinki Egyetem Tvärminne Kutatóállomásán 1999. január 8-10. között, „Az északnyugat-szibériai neolitikum korszaka: a déli kapcsolatok kérdése” címmel. (L. L. KOSINSKAYA: The Neolithic period of north-westem Siberia: The question of southern connections. In: Early Contacts between Uralic and Indo-European: Linguistic and Archaeological Considerations. Helsinki: Suomalais-Ugrilainen Seura, 2001. 265-287.) Leírja, hogy már korábban is feltételezték (С. П. Толстов, 1948.), hogy a Kelteminar kapcsolatban állhatott az uráli NySz (UWS) közösséggel. Egyébként a dél uráliak kelteminári eredetét V. N. Csernyecov nyomán Veres Péter is elfogadta.

A Kelteminar kultúra (i.e. 5500–3500) a Karakum és Kizil Kum sivatag félsivatagos és sivatagi területein, valamint az Amu Darja és a Zarafsán deltáit elfoglaló halászok neolitikus régészeti kultúrája volt, az ókori Kazahsztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán területein. Ennek korábban szerepe volt a neolitikus forradalom északra való terjesztésében a Dzsejtun-kultúra felől az északi sztyeppre a kurgánvilág és az Urál területére. Harmatta János ezt a kultúrát korábban az árják keleti – káfiri és szanszkrit – kultúráihoz társította, később azonban egy *kāṥva nevű etnikummal azonosította, akiket még az i. e. 3. évezredben választott volna ketté az indoirániak keleti vándorlása. Déli csoportjukból jött volna Mezopotámiába az i. e. 2. évezred első felében megjelenő kassuk népe, északi csoportjaik pedig részben a nyugati türkök törzsszövetségébe, illetve a szamojédok közé olvadtak volna be (török qāš, szamojéd *kāśa = 'ember'). (wikipédia). Számos kutató úgy véli, hogy ez a kultúra rokon a fésűs kerámia kultúrájával, és a finnugor népek körébe tartozik. (orosz wikipédia). A Kr. e. 4. évezred elejétől az ún. fésűs kerámia kultúra népessége már a balti finn népek őseinek tekinthető. A kultúra számos lelőhelyét tárták föl a Nyugati-Dvina (Daugava) folyó és a Finn-öböl között. Az északra húzódott kassuk (az asszír feliratokon kussu néven is szerepeltek) igen csekély nyelvemlékeiből, a türk, szamojéd beolvadásból talán igazolni lehetne az agglutináló > flektáló nyelvi átmenetet. Pontosabban azt, hogy nem volt stabil etnolingvisztikai határ. Egyesek szerint indoeurópai nyelvűek voltak, mások azonban rámutatnak arra, hogy nyelvük ragozónak tűnik, márpedig az indoeurópai nyelvek között elvileg nincs ragozó nyelv (a kivételt az anatóliai nyelvek képezik, ezek besorolására vonatkozóan máig sincs megnyugtatóan egységes álláspont a nyelvészek között) – olvashatjuk a wikipédiában (Kassúk).

A korai fémkorszakban az lndoeurópai és uráli nyelvű népek közötti kapcsolatok és kölcsönhatások sorozata rekonstruálható a bányászat és a fémgyártás területén. A Volga Kama régióban, az Urálban és Nyugat-Szibériában található erdei-sztyeppe és déli taiga-övezetek kohászati innovációinak eredete a Kr. e. harmadik évezred közepére nyúlik vissza, és kapcsolódik a Circumpontic Metallurg Province-hoz (CMP). Gondolunk itt a Pit Grave, a poszt-Repino, a Fatyanovo és a Balanovo kultúrákra, valamint az Afanaszjevo kultúrára. Az Urál-vidék és Nyugat-Szibéria középső bronzkor végén/késő bronzkori elején a pontusz vidéki bronzművességi központ (CMP) összeomlott, átadva helyét a romjain kialakuló eurázsiai fémművességi központnak, melyet később E. N. Csernih nyugat-ázsiai és kelet-ázsiai fémművességi centrumokra osztott (Csernih-Kuzminih 1987, Csernih 2012). A Szejma-Turbinó transzkulturális jelenség a kelet-ázsiai provincial nyugati részén alakult ki az Altaj-Szaján vidékén, fennállása pedig a szűkös radiokarbon dátumok alapján a Kr.e. 22-18/17. századra tehető. A SzT jelenség korának legjelentősebb driftjének számíthatott. Nyelvi következménye lehetett, hogy az etnolingvisztikai határok elmosódtak és gyakorlattá válhattak a vegyes szóösszetételek. Könnyen elképzelhető, hogy a NySz-i sztyeppe erdős-ligetes területén élők – az előzőekben bemutatott – ar/er (hős, férfi, ember) szóval utaltak saját magukra:

Én ar/er vagyok!”

Ezzel visszatértünk a „magyar” szóösszetétel első tagjának magállapításához! A kérdés az, hogy ez „ma”, vagy „mag/mad” esetleg „magy/madzs/mazs?

Az „én” szó használatát a magyar nyelvben a 14. századnál korábbi időkből nem lehet kimutatni. Az eredetre vonatkozó UESz magyarázat: „Belső keletkezésű, valószínűleg összetett szó. stb.” „Az ősmagyarban létezhetett egy *eme ’íme én’ alak. A tővégi magánhangzó szabályosan lekopott”; „Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy az én egy -n névmásképzős..”; „Összetett szóként elhomályosult”. Ami valószínűsíthető az az, hogy magyarban az utótag megléte feleslegessé teszi a használatát kivéve, ha a szándék nyomatékosítás! De ott volt mindig az általánosan használt *m*  (ma/am). Ma is kimutatható a fu és a környező IE nyelvekben. (Nem részletezem, elég példának a hanti/manysi egyesszám: ma/am kettősszámban: min/men; angol: my, francia: mon; orosz: мой stb.) Minden okunk megvan arra, hogy feltételezzük, hogy a magyar nyelv ősében úgy 10 000 évvel ezelőtt az ego kifejezésére a „ma” szót használták. És ezt így rekonstruálhatjuk: ma er! A magánhangzó torlódást már az ősnyelvünk is kerülhette. Lásd a jóval később megjelenő határozott névelők kettős alakját: a/az! Elképzelhető a ma-z-er változat egyes nyelvjárásokban (lásd a máig fennmaradt eurázsiai „mazsar” formát). (z-török szomszédságban). Máshol a második személy birtokos ragja  a „- d” dominálhatott: magam/magad. Az ősi kettősszám maradványa lehet a: „másod magam” kifejezés.  „Te mader vagy”, palatizálva és illesztve: madjar, illetve medjer vagy!

Mindez megtörténhetett már az „ugor kor” előtt, amikor a KM-ben lóra, illetve kocsira/szekérre szálltak őseink. (i. e. 3-4. évezredben!).

 

[1] A szinkrónia a nyelv egyidejű állapotát, a diakrónia pedig az időben való változását nevezi meg. Ezeknek a nyelvkutatásban két nézet felel meg: a szinkrón, illetve a diakrón. Az elsőből a leíró nyelvészet, az utóbbiból a történeti nyelvészet indul ki

A székelyekről

Kiegészített változat

 

Mottó:

„Mert igaz, hogy sem én, sem senki más nem tudja a székelyek hún eredetét okiratilag bebizonyítani, nem is lehetséges, mert azok a vitéz, Európát reszkettető húnok, bizony hártyára írt okmányokat nem hagytak hátra, hisz ők csinálták és nem írták a történelmet.”

(Orbán Balázs: A székelyek származásáról és intézményeiről. Bp. 1888.)

A székelyekről

A különböző elméletek tudományos voltát az dönti el, hogy milyen álláspontra helyezkedünk a „tudományosság” kérdésében. A tudomány induktív módon próbál közelíteni a kérdéshez. Az induktív következtetés 4 fő fázisa:

  1. Jelenségekbe vágó példák gyűjtése.
  2. Közös jellemzők szűrése, kivételek keresése.
  3. Általánosítás.
  4. Általánosított törvényszerűség tesztelése újabb példákon keresztül.

Míg a hunok eredetkutatásában a krónikás irodalom (legfőképpen a kínai), a régészet, az antropológia és újabban a genetika kutatások eredményei ezt az induktív módszert megalapozottá teszik, a székelyek estében ez nem állja meg a helyét. Itt nincsenek olyan megfigyelhető jelenségek, közös jellemzők, amelyek a mai székelyek származására utalnának. Maradnak a spekulatív sejtések, találgatások a verseny, hogy a korábbinál jobb elméleteket alkossanak. Béla király jegyzőjének, Anonymusnak, valamint Kun László udvari papjának, Kézai Simon mesternek a krónikái óta el-elülő meg újra felcsapó hévvel folyik a vita (immár hétszáz év óta) a székelyek származásáról, nyelvéről és főleg nevük eredetéről.

Számos elmélet született a székelység eredetéről - tudományos és kevésbé tudományos módszerekkel kidolgozottan. A legtöbb elmélet a székely eredet kérdését másodlagos problémaként, más népek történetének vizsgálatába beágyazva tárgyalja. Mivel egy már felvázolt elmélet részeként kezelik a székelyek történelmét, ez utóbbit úgy faragják-illesztik, hogy ne sértse a már eleve kialakított koncepciót – írja Kolumbán-Antal József a Székely honfoglalás című könyvében. (Litera-Veres Kiadó, 2006.) 1993-ban Kordé Zoltán Imre (Történettudomány, PhD 2004.) A székelykérdés eredete a legújabb kutatások tükrében című művében (Aetas. 1993/3, Budapest. 21-33.) még ezt írta: „Napjainkban a székelykérdéssel kapcsolatos kutatásban négy irányzat különíthető el: a hun származást, illetve a székelység eredeti hunhagyomány tudatát valamilyen formában elfogadó elméletek, a „kettős honfoglalás"-t, a magyar származást valló koncepciók, valamint a csatlakozott katonai segédnépi státussal kapcsolatos elképzelések”. Lényeges megállapítása: „A székelység ugyanis - bármilyen származású is legyen - évszázadok óta magyarul beszél, s kultúrája a sajátos vonásokkal együtt sem tér el lényegesen a magyarságétól, ami azt jelenti, hogy „Csaba népe" részt vett a magyarság etnogenezisének, néppé válásának több évszázados folyamatában. Ez a folyamat már jóval a honfoglalás előtt megkezdődött, de nem ért véget a Kárpát-medencében való megtelepedéssel, hanem hosszú ideig folytatódott tovább”.

Keszi Tamás szerint a székelyek „magyarok”, nevük a (meg-,el-)szökő koborló értelmű, önálló identitásuk az Árpád-kor során „kozák” szerű folyamat, utólag a király(ok) által megszervezett társaság. Hakán Aydemir szerint a székelyek nem magyarok (nyelvű), hun eredetűek, utóbb a mai Székelyföldön elmagyarosodott társaság.  (Dr. Botár István, régész előadása a székelyek székelyföldi betelepüléséről. 2024. szept. 25.)  

Lehet próbálkozni Karl Popper falszifikáció-elméletével. A falszifikálás cáfolatot jelent, akkor mondjuk, hogy egy megfigyelés falszifikálja az elméletet, ha ellentmond neki, bebizonyítva azt, hogy az elmélet nem helyes. A falszifikálhatóság tehát azt jelenti, hogy "meg lehet-e cáfolni" az elméletet. Vajon falszifikálható elmélet-e a székelyek hun eredete? Első látásra úgy tűnik nincs olyan megfigyelés, amely falszifikálhatná a székelység hun származását. De amennyiben mégis falszifikálhatónak tartanánk, akkor rendelkeznünk kell egy olyan segédeszközzel amely segítségével történeti vagy ok-okozati következtetések, összehasonlítások stb. kifejtése során kiszámíthatóvá válik az eredmény. Ez lehet egy megfelelő tudományos módszertan. Módszertan nélkül bármit lehet mondani. Kijelentéseink vagy igazak, vagy nem igazak, de ennek eldöntésében kizárólag a szöveg szerzője által összerakott módszer lehet a segítségünkre. Ezzel próbálkozott Aydemir Hakan (1968) nyelvész, turkológus, altajista, az Istanbul Medeniyet Egyetem nyelvészeti tanszékének vezetője. Tanulmánya 2021-ben jelent meg Türk Tarihinin Kaynakları Olarak Eski Türk Boy Adları – Kökenbilgisel Bir İnceleme (A régi török törzsnevek mint a török történelem forrásai – Etimológiai elemzés) címen. Magyarul a legismertebb: Aydemır, Hakan: A székely eredetkérdés megoldása. In: „HADAK ÚTJÁN” A NÉPVÁNDORLÁSKOR FIATAL KUTATÓINAK XXIX. KONFERENCIÁJA Budapest, 2019. november 15–16. BUDAPEST 2023.

A kínai források alapján nagyon valószínű, hogy a székelyek őseinek legkorábbi szállásterülete, a székely őshaza a mai Mongólia északi részén, a Tola folyó környékén lehetett. „Szinte biztos, hogy nem az egész népesség menekült el, hanem egy része továbbra is az eredeti törzsi szállásterületen maradt.” – mondta Hakan Aydemir turkológus, nyelvész a Demokratának, 2024 áprilisában. Erre a megállapításra az eredeti kínai dokumentumok olvasása közben jött rá, ahol az eszkil, aszkil, eszekel olvasatok mellett rátalált egy bizonyos sījié törzsnévre is, amely a szekel kínaiasított változata. Tehát, azokat a szekel csoportokat, amelyek nem csatlakoztak a hunokhoz, hanem helyben maradtak, a kínai források 552-től szekel (kínai nevén sījié) névvel a Keleti Türk Kaganátus törzsei között említik. Ezt, 1908-ban, már Nagy Géza régész is észrevette, aki a kínai alakot szikilként rekonstruálta Ötlete szó szerint nyomtalanul feledésbe merült. A székelyekről az volt és ma is az az uralkodó nézet, hogy magyarul beszélnek, tehát magyar eredetűek.

– Amikor elkezdtem szisztematikusan megvizsgálni bizonyos kínai forrásokat (Pej-si, Cöfu Jüan-kuj, Csiu Tang-su, Szuj-su, Hszin Tang-su, Cecse Tung-csien), sikerült azonosítanom két területileg és politikailag is markánsan elkülönülő népnévcsoportot: az eszkel és szekel törzsneveket. Az előbbit a kínai források csak Nyugaton, a Balhas-tó és az Amu-darja folyó alsó folyása közötti területeken, a szogdok szomszédságában említik, míg az utóbbiakat Keleten, Mongólia és Kína északi területeivel kapcsolatos események tárgyalásakor. Emellett a középkori arab és perzsa szerzők műveiben egy bizonyos észak-afganisztáni híres város nevének Szekelkend és Eszkelkendként való kettős megjelenése is bizonyítja, hogy a szekel és eszkel egy és ugyanaz, vagyis egymás alakváltozatai. Így bizonyossá vált, hogy a kínai források eszkel és szekel alakjai összetartoznak. Ezt a már említett 2021-es munkámban etimológiailag is igazoltam – olvashatjuk az interjúban.

A székelyek szekel nevéről az alábbiakat mondta:

„Az eszkel és szekel alakváltozatok között a szekel az eredeti alak, az eszkel pedig egy szogdosított, vagyis másodlagos változat. Tehát a szekel Mongólia és Észak-Kína térségében a székelyek önelnevezése volt, az eszkel pedig a nyugatra húzódott székelyek külső, szogdos megnevezése, amely az „eszkelföldiérmék alapján, úgy látszik, idővel önelnevezéssé is vált”. „Az etimológiai vizsgálat során kiderült, hogy Rásonyi Lászlónak igaza volt abban, hogy a székely népnév eredetileg azt jelentette, hogy „fehér lábú (patájú) ló”. . „A „fehér patás (lovú) törzs” jelzős szerkezetben a melléknév idővel jelentéstapadással népnévvé, törzsnévvé vált. Tehát a székelyek nem voltak sem „szökevények”, sem pedig „kóborlók”, ahogyan azt Keszi Tamás régész a székely név és társadalmi csoport eredetének magyarázatával kapcsolatos alternatív javaslatában legutóbb felvetette”.

A kínai forrásadatokból azt is sikerült felkutatni, hogy a székelyek hun törzsszövetség egyik törzseként vándoroltak Kelet-Európába és jutottak el a Kárpát-medencébe. „Miután 370 körül elérték a Volga alsó folyása körüli vidéket, néhány kiszakadt kisebb csoportjuk (valószínű határvédő szolgálatot teljesítők) a hunok egy részével együtt a Délnyugat-Kaukázusba húzódott. Erre utalnak az általam kimutatott délnyugat-kaukázusi szekel hely-, falu- és folyónevek (Sekel-a šen, Sekel-e hev, Sēkel-e, Sekel-i) a hun (Hon-a, Hon-i, Hon-e kël, vö. Sarkel) helynevek társaságában. Mindezek mellett a kirgiz területeken (Sekel-ek) és Észak-Afganisztánban is felbukkanó eszkelféle (Eskel, Eskel-ek stb.) vagy szekel- (Sekelkend) előtagú helynevek és egyéb földrajzi nevek a székelyek őseinek kelet–nyugat irányú vándorlását, kisebb-nagyobb közösségek kiszakadását világosan bizonyítják” – nyilatkozta Hakan Aydemır. Érdekes módon a török törzsek felsorolásakor a szekelt majdnem mindig a hun törzs mellé sorolják. Ennek az lehet az oka, hogy a szekel törzs korábban, a Türk Kaganátus előtt a hun törzsszövetség tagja volt, és ezért ez a két törzs (szekel és hun) mindig együtt mozgott.

Ami az Eszkelföldet illeti, az általam fellelt hely- és földrajzi nevek, valamint a numizmatikai leletek feliratainak nyelvészeti és filológiai elemzése alapján úgy látom, hogy a 350 körüli vándorlások eredményeként előbb a Balhas-tótól délre fekvő Ili folyó környékétől a Fergana-völgyig, majd egészen az Amu-darja alsó folyásáig terjedő területeket a székelyek ősei uralták eszkel néven. Ezért nevezhetjük meg ezt a régiót akár Eszkelföldként is. Ezen a területen a IV. század végén pénzérméket bocsátottak ki a székelyek ősei, ami arra utal, hogy valamilyen szintű önállósággal bíró politikai alakulatot hoztak létre. Ugyanis a székelyek neve ezeken az érméken szogd írással sklk alakban, vagyis eszkelekként jelenik meg, amely az őstörök sēkel törzsnév, népnév szogdosodott alakváltozata. Tehát ezek az érmék kulcsfontosságúak a témánk szempontjából, hiszen ezek alapján a székelyek történelmét a IV. századdal kezdhetjük.

Mint ismeretes, Anonymus műve az első forrás, amely a székelyeket Attilával hozza rokonságba. Kutatásaim alapján bizonyosnak tekintem, hogy az Anonymus Gestájában szereplő Attila-hagyomány nem Anonymus találmánya, hanem már a XII. század előtt is létezett mind a székelyeknél, mind pedig valószínűleg az Aba nemzetségnél. Ez utóbbit pedig Kézaitól tudjuk, aki szerint az Aba nemzetség magát Attila fiától, Csabától származtatta. Feltehetően a hét magyar törzs közül a kér és keszi törzseknek is lehetett hun és Attila-hagyománya, ugyanis – amint azt kimutattam – egy V. századi örmény mű a 370-es években a hun törzsek között említi a kér és keszi törzseket. Tehát véleményem szerint a székelyek nem a honfoglaló magyarokkal jöttek be a Kárpát-medencébe, hanem már ott voltak a IX. században, és ott csatlakoztak a honfoglaló magyarokhoz, amire Anonymus is utal.

A székely vándorlás térképe. Hakan Aydemir.

Azt, hogy a székelyek eredetileg török nyelven beszéltek a történész így indokolja:

Elsősorban olyan török eredetű szavai alapján gondolom, mint a kön-, csikkan-, csiszlik, gilán (~gilány, killán, kellán, kirlan), amelyek Erdélyben csak a székely és mezőségi nyelvjárások szókincsében találhatók meg. A mezőségi alakok valószínű erős székely betelepítéseknek és a székely szókincs hatásának köszönhetők. Mivel a székely nyelvjárás a török nyelvekkel külön nem érintkezett, így ezek – különösen a kön- és csik- igetövek – törökségi szavak lehetnek. Általánosan elfogadott és több eset is bizonyítja, hogy ha a nyelvcsere előtti kétnyelvűség állapota hosszan tartott, akkor a nyelvet váltó közösség tökéletesen elsajátítja a második nyelvet, és így alig vagy egyáltalán nem öröklődnek át az eredeti nyelv szókincselemei az utókorra; amelyek mégis átöröklődnek, azok idővel ki is kopnak. Ennek folyamatában a legfontosabb két tényező az lehetett, hogy a magyar volt a presztízsnyelv és presztízskultúra. Tény és való, hogy a nyugati magyar nyelvjárásoknak van közös vonásuk a székellyel. De ez nem zárja ki azt, hogy a székelyek török vagy hun eredetűek legyenek.

Keszi véleménye: „Aydemir gondolatmenetének másik sarokpontja a székelyek elnevezése, ami szerinte török etimonra vezethető vissza. Ez azonban önmagában kevés: pusztán a népnév alapján nem lehet megbízhatóan következtetni a nép által beszélt nyelvre, nyelvekre”. „… nem számolhatunk tömeges hun, vagy a hunokkal együtt érkező, belső-ázsiai eredetű népesség betelepedésével Erdélybe. Ismerünk viszont gepidákhoz köthető régészeti leleteket a későbbi Székelyföld területéről, a 7. századtól pedig jelentős szláv népesség betelepedését jelzik a régészeti leletek”. „Az 5–10. századi Kárpát-medence népességéről számos forrás megemlékezik. Ezek rengeteg népet felsorolnak, a teljesség igénye nélkül: alánokat, avarokat, bajorokat, bolgárokat (az avar korszakban és a 9. században külön-külön), herulokat, osztrogótokat, rugiakat, szadagarokat, szarmatákat, szkíreket, szlávokat, szvébeket, vizi gótokat. Vannak köztük olyanok, amelyek a hunok vagy az avarok „árnyékában” éltek: szkírek, rugiak, 6–9. századi gepidák, mégis hírt kapunk róluk. Még azt is tudjuk hogy a gepidák melyik népekkel (kutrigurok, szlávok) kötöttek alkalmi szövetségeket, ha katonai segítségre volt szükségük. Ezeknek a népeknek a nagyobbik részéhez konkrét régészeti leletanyagot lehet kötni (gepidák, gótok, bolgárok), kivételnek azok számítanak, amelyek kis létszámú, és gyorsan továbbköltöző csoportok voltak. Vannak, akik után helynevek is maradtak (főleg szlávok, de a Dunántúlon például a romanizált népesség is hagyott néhányat maga után.). De olyanra nincsen példa, hogy egy nép 650 éven keresztül (5. század közepe–12. század eleje) él a Kárpát-medence valamelyik részén úgy, hogy sem történeti források nem említik, sem régészeti leletanyagot nem lehet kötni hozzá és helynevek sem maradtak utána”. „védhetetlennek tartom a székelyek 5. századi, belső-ázsiai származásának felelevenített ötletét. A határőrizetre szervezett székelység gondolata szintén nem vezetett kutatói konszenzusra, az elméletet számos tény és logikai érv cáfolja. A székelység kialakulásának 9. századi gondolata mögül ugyancsak hiányzik minden kézzel fogható tény”. (Keszi Tamás Hunok, határőrök vagy paraszociális csoport tagjai? Vita a székelyek eredetéről. 2024.)

Sudár Balázs az Erdélyi Krónikának, 2022-ben így nyilatkozott: „ha a székelyek és az eszekelek között kapcsolat van, akkor hogyan lehet, hogy a székelyek magyar nyelvűek? (Az eszekelek nyelvéről semmit nem tudunk, de mivel rendre türk közegben tűnnek fel, török nyelvűnek vélhetjük őket.). Mint korábban jeleztem, voltaképpen ez a kérdés mozgatja ez egész székely eredetkutatást. „Ez a nem tudás pedig igen szélesre tárja annak a lehetőségeit, hogy egy esetleges, nem magyar nyelvű eszekel néptöredék magyar nyelvűvé váljon akár nyelvcsere, akár több komponens összeolvadása révén."

Dr. Botár szerint óriási ellentét van a nyelvészeti és a régészeti magyarázatok között a középkori át-, betelepítésekkel kapcsolatban.

Kizárt dolog, hogy egy hun társaság hosszú ideig Dél-Kelet Erdélyben megőrizte volna az etnikumát és nem szlávosodott volna el (lásd a bolgár példát). Ebben az időben nem lehetett volna nyelvváltás nélkül megmaradni. Elvárnánk ugyanis, hogy akkor körülöttük sok-sok magyar legyen. Szóval Erdélyben nem lehet elmagyarosodni. Ide vagy magyarként érkeztek, vagy ha nem, akkor kiktől tanultak volna meg magyarul? Vannak későbbi történelmi példáink, jöttek ide szászaink, jöttek a románjaink – senki nem magyarosodott el. Van régészeti érv is. Ebben az időszakban (5-6. sz) folyamatos régészeti kultúrának kellett volna lenni. De bizonyítható, hogy Erdély délkeleti sarkában, ahova a török kutató (Hakan) képzelte megmaradó (elmagyarosodó) hunokat, állandó az anyagi kultúra változása.

Jogosak Keszi kérdései: „Hogyan és miért lettek a 9. század közepén érkező magyarokból és a 9. századi dunántúli avarokból a 12. századra székelyek? Miért nevezték el a két gyökeresen más eredetű, nyilván más nyelven beszélő, más etnikai tudattal rendelkező, ráadásul egymástól jelentős távolságra élő csoportot egyaránt székelynek? Hogyan őrizhetett meg ez a két, egymástól teljesen függetlenül kialakult 9. századi népcsoport közös etnikai tudatot, miközben a 10–11. század során minden más 9–10. századból ismert etnikai jellegű csoport (kavarok, magyar törzsek) eltűnt a 12. századra? Hogyan lett ez a két csoport egyaránt határőr? Válasza:

„Az általam javasolt etimológia történeti kontextusba helyezi a székelység kialakulását, mert kapcsolatot teremt köztük és forrásokból ismert 11. századi folyamatok és társadalmi csoportok (fugitivi, vagi, izbegh) között. A paraszociális modell így választ ad arra a kérdésre, hogy mi történt a 10–11. században: az itt talált népességek korábbi társadalmi struktúrái felbomlottak, az autochton lakosság jelentős csoportjai nyelvileg beleolvadtak a magyarságba, de korábbi kultúrájuk (rovásírás), történeti tudatuk (magyarok előtti népesség leszármazottai) bizonyos elemeit memórianyomok formájában megőrizték”. De a népnevekből néptörténetre következtetni bizonyossággal, nem lehet. Példa: „Jerneynek azon gondolatát pedig, hogy az wzbeg (uzbech, wzbech) szóban az özbeg tatár nép nevével van dolgunk, Hunfalvy fejtette ki bővebben. Ő a NyK. V. 273—275. lapjain ezt írja: az wzbeg szót «bátran özbeg-nek olvassuk, mert a szót a török nyelvekből ismerjük. Az öz = maga és beg, bej — fej szókból van összetóve, s azt jelenti, ki önmagának feje, homo sui juris özbeg tatár a független tatár. Most özbeg-nék híjják . . .azon néptörzsöt, mely . . . . a khivai, bokharai és khokandi khánságban meg a sinai tatárságban uralkodó fajnak tekintetik a szó nálunk is szabad embereket jelent vala . . . . azt merem állítani, hogy a szt. István előttti magyar pogány államban a rabszolgák társadalmi neve örek, a szabad embereké pedig özbeg vala.»” (MELICH J.: Néhány magyar jogtörténeti kifejezésről).

Keszi hipotézise, Botár szerint: a székelyek „magyarok”. A székelyek szerinte nem koraközépkori szökevények heterogén csoportja, hanem egy magyar nyelvű, magát a magyaroktól megkülönböztető nép volt. „A lelőhelyek számának hirtelen, mintegy két és félszeres növekedését kimutató régészet topográfiai kutatás alap bizonyítékot talált a terület székely betelepítésének kérdésében. A fenti minőségi ugrást már nem tulajdoníthatjuk spontán népszaporulatnak, hanem új népesség, a telegdi székelyek megjelenésével hozzuk kapcsolatba. A jelenleg rendelkezésünkre álló régészeti megfigyelések azt sejtetik, hogy az új betelepedés a 12-13. sz. fordulóján, vagy a 13. sz. elején történt meg. (Benkő 1992. 30.) – írja Keszi.

Botár: A székelyek 12. sz. marosi, udvarhelyi, csíki, háromszéki beköltözésére:

  1. írott forrás nincs (kivétel kézdi főesperesség 1199. említése?)
  2. régészeti adat nincs („nem bukkan fel sehol sajátosan székelynek mondható leletanyag” Benkő 2016 146.)
  3. nyelvészeti adat nincs.

A történeti forrásokra épített hipotézisek csak hipotézisek maradnak. Keszi Tamás elméletét nézve például a „józan paraszt ész” kérdőjelezi meg a felvázoltak hitelességét, ugyanis így azt feltételezhetnénk, hogy egy fél évszázad elegendő volt a „kóborlóknak” ahhoz, hogy egy külön identitást és közösségtudatot felépítsenek. „Az identitás ilyen könnyen nem alakul ki – hangsúlyozta az előadó –, nem beszélve arról, hogy az Árpád-korban már önálló népként említik a székelyeket.”

Botár munkája alapján mind Keszi, mind Aydemir elképzelései falszifikálhatóak. De nem kizárható az a verzió sem, amelyet én is képviselek. Ennek a lényege pedig a következő: Az eszkeleket nem lehet magyar nyelvűnek tekinteni. De töröknek sem! A magyar alapnyelvről kialakított véleményem szerint a magyarok elődeinek sem konkrét őshazája, sem ősnyelve nem értelmezhető. Nálam az ősi nyelvi area nem egy nyelvszövetség, egy sprachbund, amelyben a nyelvek a hosszadalmas és intenzív nyelvérintkezés során tesznek szert egymáshoz hasonló szerkezeti vonásokra, hanem a jégkorszakot követő keletre (északra) vándorlás és helyben maradás következménye. Egy agglutináló nyelvi mező, amely az Alpoktól az Altájig nyúló sztyeppei korridorban (kimmerek) létezett az eurázsiai népvándorlások korában, a „birodalmi” nyelvek közötti hézag betöltésére. (Esetenként a ligua franca szerepét betöltve.) Valós nyelvvé akkor vált, amikor a számtalan, egymással kapcsolatban lévő „nyelvjárás” közül az egyik dominánssá vált. (Tömbösödés). Hosszú vándorlásuk érintkezésük során az eszkil, aszkil, eszekel, hun, avar, türk, iráni, protobolgár csoportokból formálódtak ki a magyar nyelv korai nyelvjárásai, amelyek kedvező körülmények között erősítették a mai magyar nyelvre jellemző vonásokat. Ez történt Etelközben, később a KM-ben, és jött létre az ómagyar nyelv. Ezért a székelyek esetében, a fenti Sudár idézetből nem a nyelvcserét, hanem a „több komponens összeolvadását” valószínűsítem. Ennek falszifikálhatóságát szerintem nem lehet megállapítani. A földrajzilag periférikus helyeken pedig, a latin alapú írásbeliség kezdetben nem játszott szerepet ezért arányában hangsúlyosabb maradhatott a sztyeppei íráshagyomány.

 

 

Az Urál-altáji nyelvek korai terjedése

Összegzés

 

Nem vagyok nyelvész, a nyelvterjedésre vonatkozó elképzelésemet a szakirodalomból megismert elméletekből raktam össze. Ezeket az ismertetésem során egyenként megnevezem. A nyelv és a nép fogalma bizonyos mértékben összefügg, de a meghatározástól függően önállóan is vizsgálható. Minden esetre én, tartom magam ahhoz a gondolathoz, hogy a nyelvek története nem azonos a népek történetével. Természetesen a nyelvet beszélők csoportjai hozták létre a nyelveket, ezért az eredet kutatását velük illik kezdeni. De nem mehetünk vissza Ádámig és Éváig, ezért az utolsó jégkorszaktól indulunk. Az utolsó (Würm III.) jégkorszak kb 30 ezer éve kezdődött, maximuma (LGM) 26.500 és 19.000 között volt, majd 15–12 000 éve ért véget.

Kalevi Wiik, finn nyelvész (1932-2015), úgy értelmezi az adatokat, hogy Kr. e. 23,000-8000 között, az utolsó jégkorszak idején, Európa lakossága három területre szorult vissza. Nyugaton a „Baszk- Európa”, északon az „Uráli-Európa” maradt fenn vadászokkal, akik inkább nagyvadakra vadásztak. Ők a mai megnevezéssel a baszk és a finnugor nyelveket beszélték.

K.Wiik 2008.

Én, ezt egy kicsit másképp látom. Hiszen 18-15 ezer évvel ezelőtt a Kárpát-medencét már mesterséges lakóépületeket létrehozó emberek lakták. Szerintem jobb menedék volt a Kárpát-medencében, mint Ukrajnában akárhol, hiszen a magyar Alföldön tízezer számra[1] találhatók az ún. kunhalmok. Ezek keletkezése különböző korokra vezethető vissza. A legrégebbi, jelenleg ismert kurgánokat az Alföldön a már említett, gödörsíros hagyatékáról ismert kora rézkori jamnaja-kultúra tagjai emelték 5500-5300 évvel ezelőtt. A régészek Ságvár-Lukasdombon meg is találták ennek a nyomait. (18-17 000 éves agancsból készített kapák, vágóeszközök, csákányfejek). „A Kárpát-medence akár 1000-2000 évvel is megelőzhette Európa északabbi területeit az gazdálkodó életmód számára kedvező feltételek kialakulásában. A korszak vadász-halász törzseinek legfontosabb Kárpát-medencei településmaradványát Jászberény mellett tárták fel”. (Wikipédia). De a terület korai lakottságát bizonyítja még számos lelőhely: Arka, Dömös, Budapest-Csillaghegy, Dunaföldvár, Balatonőszöd–Temetői dűlő, Szentpéterszeg, Szeged-Öthalom, Madaras, Zalaegerszeg, Lengyel, Bátaszék, Györe, Alsónyék, Újdombóvár, Szarvasd stb.). Ezeknek, a kezdetleges földművelést, állattenyésztést is végző törzseknek a kapcsolata déli irányban a Földközi-tenger felé, (lásd, később az etruszk kapcsolatot), illetve Kis-Ázsia és Mezopotámia irányában épülhetett ki, hiszen a jégtakaró és a mocsárvilág más irányt nem engedett meg. Régészeti leletek kimutatták például, hogy az őstulok házasítása 6-8000 évvel ezelőtt éppen Magyarország pusztáit övező hegyekben történt. A háziasított tulok teje igényelte és teremtette meg a vonalas kerámia kultúrák edényeit. (Wikipédia: A Kárpát-medence története a honfoglalásig). Ezt a genetikai vizsgálatok (például az R1a1 és R1b1 haplocsoport terjedése) is alátámasztják. A magyar nyelv eredetéről Az alapnyelvről, Kr. e. 2000-től, és korábbról.

Elfogadott, általános szakvélemény, hogy a neolitikum mintegy 10 000-12 000 éve jelent meg a termékeny félhold területén és onnan terjedt kelet és nyugat felé. Az un. neolit forradalom (első gazdasági forradalom) itt jött létre. A korábbi gyűjtögető-vadászó-vándorló, véletlenszerűen befogott állatokat tartó életmódból – hosszú folyamat eredményeképp – kialakult a tudatos állattartás, a helyhez kötődő, szántó-vető-arató földműves életforma, amely jelentős gazdasági fellendülést eredményezett. (Bodnár Mária[2]: Élet a történelem előtti korokban.). A neolitikus forradalom kifejezést elsőként az ausztrál régész, Vere Gordon Childe (1892-1957) használta a neolitikum időszakában a vándorló, vadászó-gyűjtögető életformáról a letelepült, földművelő életformára való áttérés magyarázatául. De….! Lewis Binford már 1968-ban kifejtette azt a forradalmi gondolatát, hogy a földművelés csak következménye a letelepedésnek, nem pedig oka. A gondolatsor legnagyobb érdeme: először veti fel, hogy a letelepedés és az élelemtermelés között semmiféle kapcsolat nincsen, és a letelepedés megelőzi a földművelést. A változás tucatnyi különböző, és minden jel szerint egymástól elszigetelt helyen indult meg az i. e. 12. évezred körül és az emberiség egyik legnagyobb hatású változásának tekinthető. A letelepült életmód a személyes ingatlan- és nagyméretű ingóvagyon megjelenését tette lehetővé – sőt, egyes nézetek szerint a letelepedés oka éppen a magántulajdon kialakulása volt.

Az első élelemtermelő közösségek itt Közép-Európában Kr. e. 5500 körül jelentek meg. Az élelemtermelés nem a neolit sajátja, vannak népek szép számmal, amelyek már mezolit jellegű eszköztárral is termeltek élelmet, míg számos csoport a kőrézkorban, vagy még később tért át élelemtermelésre. A régészet mai állása szerint az i. e. 12 000 körüli dátumig követhető anatóliai és közel-keleti települések.

A távolsági népmozgások, és vele együtt a nyelvek terjedése nagymértékben felgyorsult a ló házasítása és a kocsi-szekér használata után. Az újabb kutatási eredmények azt feltételezik, hogy 5000 éves a világ első lovaglásra utaló bizonyítéka. 2023-ban ezt egy tudományt népszerűsítő ausztrál folyóiratban, a COSMOSban olvashatjuk. (A Live Science-ben megjelent Kristina Killgrove 2023. 03. 03. cikke ”World's 1st horseback riders swept across Europe roughly 5,000 years ago” nyomán). “Úgy tűnik, hogy a lovaglás nem sokkal a lovak feltételezett háziasítása után alakult ki a nyugat-eurázsiai sztyeppéken az i. e. negyedik évezredben” – mondja Volker Heyd, a Helsinki Egyetem régészprofesszora, a felfedezést végző nemzetközi csapat tagja. “A Jamnaja-kultúra tagjainál már meglehetősen elterjedt volt az i. e. 3000 és 2500 közötti időszakban”. De lehetséges, hogy a lovaglás még régebbre nyúlik vissza. “Van egy érdekes sírhely a sorozatban” – mondja David Anthony, az amerikai Hartwick College emeritus professzora. “A magyarországi Csongrád-Kettőshalomnál egy, az i. e. 4300 körülire datált sírban, amiről  sokáig azt gyanították, hogy a sztyeppéről származóké, meglepő módon hat lovas patalógiai elemzéséből, és a leletek valamint azok elhelyezkedéséből ítélve –  négynél mutattak ki a jamnajáknál valószínűleg egy évezreddel korábbi lovaglásra utaló nyomokat…. Egy elszigetelt eset nem támasztja alá a biztos következtetést, de a sztyeppék e korszakának neolitikus temetőiben a lómaradványokat időnként emberi sírokba helyezték a szarvasmarhák és juhokéval együtt, és a kőbaltákat lófej alakúra faragták.” (Cosmos, 6 March 2023 / Evrim Yazgin).

A mai általános szakértői vélemény szerint az úgynevezett Jamnaja-kultúra beszivárgása hozta magával a Kárpát-medencébe többek között a háziasított ló és a kocsi használatát, illetve a bronzöntés hagyományát, melyek innen továbbterjedve egész Nyugat-Európában meghonosodott. Például a „szekér” szó Európa egyetlen más nyelvében sem található meg. Állítólag akkád-asszír eredetű (sekēru), amely a szanszkritban is megtalálható (szakar) és ott idegen szónak tekintik, amit Közép-Ázsiából kaphattak. Ezért – feltételezésem szerint – nem beszivárgás, hanem kárpát-medencei expanzió történhetett, a fentebb leírtak szerint. (Lásd a Csongrád-Kettőshalom feltárás eredményeit 2023-ból). Erről Bodnár Mária könyvében is olvashatunk:Mária Bondár: Prehistoric wagon models in the Carpathian Basin (3500–1500 BC). Bp. 2012.). Az új elméletek között megemlíti a három legemblematikusabb nézetet, amelyet Sherratt, Matuschik és Vosteen képviselnek a kerekes járművek feltalálásával és elterjedésével kapcsolatban (PÉTREQUIN – PÉTREQUIN – BAILLY 2006, 4. ábra; 35. ábra). Sherratt nézete szerint a kerekes járműveket Mezopotámiában találták fel Kr.e. 4000 körül, ahonnan a következő ötszáz év során terjedtek el Európába. Matuschik azzal érvelt, hogy a kerekes szállítóeszközök először Kr.e. 3800 körül jelentek meg a Fekete tenger északi részén, és háromszáz éven belül elterjedtek Európába és Mezopotámiába. Vosteen amellett érvelt, hogy Kr.e. 3500 körül Mezopotámiában és a Kárpát-medencében egyidejűleg jött létre az innováció, azt állítva, hogy ebből a két központból más régiókba is eljutottak a járművek (PÉTREQUIN – PÉTREQUIN – BAILLY 2006, 363–366).

Ez konform azzal, ahogyan Krantz is írja: „Magyarországon már 10000 éve beszélték a proto-altáji nyelvet”. (Grover S. Krantz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása. Ősi Örökségünk Alapítvány. Budapest, 2000. Kilencedik fejezet – Következtetések. Függelék.3.)[3]. Pontosabban az eredeti mű 187. oldalán azt írja, hogy: „Az uráli nyelvcsalád az Alföld mezolitikus lakóitól származott”. („That the Uralic language family stemmed from the Mesolithic inhabitants of the Hungarian Plain”.) G. Krantz fogalmazásában: „Így nyernek értelmet azok a nyelvészeti tanulmányok, melyek az újkori magyart rokonságba hozzák az ősi Mezopotámia sumírjával. A magyar Alföldön lenne a legkisebb és leg elszigeteltebb proto-urál-altáji nyelv, ami afganisztáni eredete óta a legkevesebbet változhatott. A sumírt 5000 éve agyagtáblákra írták a kiindulási helytől és időtől számított félúton. Nem lenne szabad meglepődni azon, hogy a magyar és a sumír nagyon hasonlóak. Néhány lelkes kutató állításával ellentétben - hogy korai vándorlás történt volna Magyarország és Mezopotámia között (egyik, vagy mindkét irányban) - nyelvészeti hasonlóságuk egyedül abban áll, hogy mindkettő többet őrzött meg a közös ősi nyelvből, mint e nyelvi törzs bármely másik tagja.” (Krantz által javasolt helyesbítések a fordítóhoz írt - 2000 márciusában kelt – levelében). „A sumér és az uráli közötti lexikai párhuzamok nem csupán teljesen új lehetőségeket nyitnak meg a sumér tanulmányozására, hanem lehetőséget biztosítanak a sumérok eredeti szülőföldjének azonosítására és a Mezopotámiába érkezésük időpontjának dátumára is. Ezenkívül olyan médiumot biztosítanak, amelyen keresztül a nagyon ősi nyelvi adatok segítségével lehetővé válik bejutás a finnugor népek őskorába. Természetesen egyértelmű, hogy a releváns bizonyítékoknak először teljesíteniük kell, mielőtt azok bármely részét általánosan elfogadhatnák és felhasználhatnák”. /Simo Parpola: A Uralic Language, Helsinki, 2007.)

Eddig, főleg a nyelvet beszélők történetéről volt szó. Most térjünk át konkrétan a nyelvek eredetére!

Elképzelésem részben megegyezik Kaleva Wiik finnugor gyökerek feltárására felállított modelljével. (The ”Roots”-movement). Wiik modelljének középpontjában a következő, fonetikából származtatott megállapítás áll: a finnugor és a baszk népesség úgy vette föl az indoeurópai nyelveket, hogy egy kicsit rosszul tanulta meg és a kiejtése az eredeti anyanyelvéhez hasonló kiejtéssel bírt az így létrejött germán, balti, szláv, kelta és ibériai nyelv. Lényegében Wiik azt állítja, hogy a germán, balti, szláv, kelta és ibériai nyelvek nem az indoeurópaiaktól származnak, hanem a finnugor és baszk őslakosok nyelvéből. Ez pedig azt jelenti, hogy a germán, balti, szláv, kelta és ibériai lakosság nem az indoeurópaiak leszármazottja, hanem a finnugor és a protobaszk őslakosságé. (wikipédia). Ennek ábrázolására Rein Taagepera családfája a legalkalmasabb. Erről írta Ago Künnap: „Szerintem Taagepera fája a legjobb az összes létező finnugor (uráli) nyelvfa közül”. (Ago Künnap, Breakthrough in Present-Day Uralistics, Tartu 1998 p. 25.)

Nálam, ez a többgyökerűség a nyelvrokonság értelmezésénél jelenik meg, amit a The agenetic relationship between languages (Bővített) link alatti esszémben részletezek.

Kronológiai viszonyításra mutatom be Jaakko Häkkinen alapján készített Asko Parpola családfát:

Asko Parpola: Formation of the Indo-European and Uralic (Finno-Ugric) language families in the light of archaeology. Helsinki 2012. 169.

Térjünk át a nyelvek terjedésére. Ennek magyarázatául kezdetnek, egy 2013-ban megjelent könyvem „Urál-altáji nyelvek terjedése” című sémáját használom. (BF: Bel-Ár, Szekszárd, 2013. 27.o.)

A fentiekből tudjuk, hogy a neolitikumban mint a KM, mint a Balkán, mint Kis-Ázsia, valamint a tőle délebbre fekvő un. termékeny félhold területe is sűrűn lakott volt. Feltételezésem szerint, az agglutináló urál-altáji és a flektáló (PIE) nyelvek is innen kezdtek szétterjedni a fenti sémám szerint. Az érezhető nyelvi különbségek a népcsoportok elkülönülésére utalhat. Míg keleten radikális szétválás mutatkozik meg az útvonal (Albán-, vagy Gorgán kapuk) választásban, nyugati irányban (Anatóliából) marginális ez a különbség. Tehát Wiiknek azt az állítását, „hogy a germán, balti, szláv, kelta és ibériai nyelvek nem az indoeurópaiaktól származnak, hanem a finnugor és baszk őslakosok nyelvéből” nem fogadom el, hanem a párhuzamosság mellett teszem le a voksomat. Ezért nincsenek uráli szubsztrátumok a germán nyelvekben. És nem uráli nyelveket beszéltek hajdanán Közép –Európában, hanem Közép-európait, amit a kék nyíl mutat. Megtévesztő lehet az Urál-altáji elnevezés, de ez csak késői és meggyökeresedett névadás és a könnyebb érthetőség kedvéért hagytam meg. Ezt támasztják alá a genetikai eredmények is. (Pl. R1a és R1b terjedések).

A bronzkortól a nyelvterjedést már a Current Biology-ban közzétett Maróti et all. tanulmány (The genetic origin of Huns, Avars, and conquering Hungarians. Authors: Maróti et all. 2022.) kapcsán tárgyalom.

Nyelvi és etnikai kapcsolatok szerepe a magyar őstörténetben

 

 

[1] Ezekből a halmokból Magyarország területén -- egyes becslések szerint -- több tízezer is lehetett, ám sajnos párszáz év alatt eltűnt a kétharmaduk. (Mondta dr. Dani János, a Déri Múzeum régészeti igazgatóhelyettese).

[2] Bondár Mária CSc, régész, tudományos főmunkatárs (Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet) 

[3] A fordító megjegyzése: „Krantz professzor időközben bizonyos korrekciókat hajtott végre könyvében, amit beleegyezésével, sőt az ő javaslatára függelék formájában közlünk a könyv végén. A korábbiakkal szembe - mely szerint a magyar a legrégibb helyben maradó, mezolitikus nyelv Európában - most azt javasolja, hogy a magyar nyelv 10000 évvel ezelőtt Nyugat-Afganisztánból jött be a Kárpát-medencébe, és noha még így is a legrégibb nyelv, de nem mezolitikus”.  Nem tudni pontosan mi okból változtatta meg Krantz professzor hatalmas kutatómunkájának végeredményét különösen ránk, magyarokra vonatkozóan (csak sejtjük kiknek a közbenjárására..), de ettől függetlenül a professzor könyvének minden egyes térképén a Kárpát-medencei magyar nyelv-terület (amit ő ugornak hív) úgy áll, mint egy tömör kődarab, vagy mint egy érintetlen őserdő, melyen a körülötte dúló viharos évezredek egy karcolást sem hagytak. Ez - az utólagos álláspont-módosítása ellenére - elgondolkodtató...).

Az alapnyelvről

Népek és nyelvek kontaktusa

Jelölések, értelmezések

„a”; „b”; „c”……”n”          nyelvek

n’ és n”    Az idővel megváltozott ugyanazon nyelv két változata. (Külön utas fejlődés)

ab           Az a és b nyelvből kialakult kevert nyelv

„A”…. „N”.  A nyelvet beszélők (hordozók) csoportja

n(N)       „n” nyelvet beszélők csoportja.

a=f(b) = „ab”       b nyelv elemeivel bővült „a” nyelv. Nyelvi átvételek.

A+B=Egymás mellett élés, ekkor a+b a nyelvi állapot. Nyelvi és etnikai kontaktusok.

AB=Egybeolvadás, ekkor lehetséges: a(AB), vagy b(AB), vagy ab(AB) kevert nyelv, vagy ab(AB), illetve ba(AB). Természetesen elképzelhető, hogy ezek különböző csoportok egyidejűleg léteznek, bár idővel a domináns változat marad fenn.

a(A)+b(B)>a(AB)     azt jelenti, hogy B nép felvette (nyelvcserével) A nép nyelvét.

A protougor nép és nyelv bronzkori kialakulás a Current Biology (CB) 2022-es cikkéből, (The genetic origin of Huns, Avars, and conquering Hungarians. Authors: Zoltán Maróti, Endre Neparáczki, Oszkár Schütz, ..., Szilárd Sándor Gál, Péter Tomka, Tibor Török. 11 July 2022. Figure 7. Summary map).

Tételezzük fel, hogy a CB ábra szerinti Mezsovszkaja (M) régészeti kultúra népe az m nyelvet beszélte.

A északról hozzájuk csatlakozott nganaszán ősök (S) egy paleo-szibériai „s”nyelvet használtak.

Ekkor m(M)+ s(S) állapot állt fenn ott, ahol a két nép találkozott. Török nyelvi feltételezése alapján ekkor alakult ki a protougor nyelv és nép, ami az ugor ősnyelvet (alapnyelvet) és ősnépet adta. Ez az ugor szétválás alapja!

Azaz: m(M)+s(S)= u(U) ami egybeolvadást tételez fel. > Szétválás: u(U1)+u(U2) >u’(U1) és külön u”(U2) a későbbi külön utas fejlődés szerint, ahol u”(U2) a manysikat, az u’(U1) a magyar hf ősök elődeit jelenti. Ekkor valóban u > u’+u”, azaz u közös őse mindkét nyelvnek.

De láthattuk, hogy az egybeolvadásnak 5 különféle esete is lehetséges. Nem tudhatjuk, hogy u’ és u” nyelv melyikből származott eredetileg. Mivel u egy összetett nyelv, nem lehet alapnyelvnek tekinteni, csak olyannak, ami egy – akár nyelvszövetségnek elnevezett csoportból származik.

A fenti példát lehet általánosítani, illetve figyelembe venni, hogy A és B népeknek csak egy-egy részei találkozhattak, a többieket (akik a és b nyelven beszéltek) nem, tehát őket nem is érintette a nyelvi változás.

A fentieknek megfelelő néptörténeti változat nálam így néz ki:

Tehát a CB 7/A térképe szerint, a késő bronzkorban, a Mezsovszkaja kultúra területére (és népeihez) költözött északról (pl. a Hövszgöl környékéről) egy paleo-szibériai népcsoport (a nganaszánok ősei) egy része. Itt nyelvcserén mentek keresztül, felvéve a mezsovszkaja nyelvét, majd évszázadok múltán utódaik nagy része visszatért északra, magával víve az új nyelvet a korábbi nyelvének szubsztrátumaival. Az együttélés során a mezsovszkajaiak alapvetően nem keveredtek genetikailag az északi származásúakkal és fejlődésük a Török által bemutatott módon alakult. (Keveredés a szkítákkal, szarmatákkal, hunokkal). Az északra távozók nyelve a manysi nyelv őse lett. Itt a helybéliek nyelvi átvételei során meg kialakult a hanti nyelv őse. Így lehetséges, hogy a manysi nyelv a magyart is adó protonyelvből alakult ki úgy, hogy a genetikai jellemzőik már kevés európai nyomot mutatnak ki. „A manysik megőrizték ősi bronzkori genomjukat” – mondja Török. A fentiek teljesen megfelelnek Pusztay gondolatainak: "Az ún. uráli (tkp. finnugor) korban az eredetileg paleoszibériai nyelvek átvettek bizonyos finnugor alaktani jegyeket (pl. a tárgy külön esettel, az akkuzatívusszal való jelölését), valamint – eltérő mértékben ugyan, de – elfinnugorosodott a szókészletük. A finnugorrá vált eredeti paleoszibériai tömbön belül a mai ugor nyelvek egyfajta híd szerepet tölthettek be, amit etimológiailag is lehet igazolni. Több olyan példánk van, hogy ugyanarra a fogalomra két különböző alapnyelvi alakot lehet rekonstruálni, amelyek folytatása megvan az ugor nyelvekben, ám az egyiknek megfelelői csak a finnugor nyelvekből, másiknak a megfelelői csak a szamojéd nyelvekből mutathatók ki, pl. 'szarv'" (PUSZTAY JÁNOS: A MAGYAR NYELV EREDETÉRŐL). Tehát összefoglalva, szerintem a hanti nyelvnek a magyarral nem volt közöse (a nyelvi hasonlatosságok a manysi átvételből keletkeztek), míg a manysi nyelvnek volt, mert nyelvcserén estek át. A mezsovszkajaiak nyelve pedig egy többgyökerű, sztyeppei lingua franca lehetett.

 

 Current Biology Figure 7. Summary map

 

 

 

 

Nyelvi és etnikai kapcsolatok szerepe a magyar őstörténetben

A nyelvrokonság és a magyar (ugor) nyelv eredetéről a jelenleg tudományosan elfogadottal szemben, teljesen más elképzelésem van. Mint már kifejtettem, nálam a nyelvrokonság értelmezéséből a közös eredet szükségessége kimarad. Ugyan így, a nyelvi egységből származtatott „közös eredetű szavakat” kontaktustörténeti alapon értelmezem, azaz a nyelvek alapszókincsének összehasonlításakor a közösnek tartott szavak halmazába nem csak a közös eredetűek, hanem a nyelvi érintkezések során kialakult és átvett szavak is beletartozhatnak. „A magyar nyelv kialakulásának pontos idejét a nyelvészet a saját adataiból nem tudja meghatározni. Bárczi Géza véleménye szerint az írásbeliség előtti nyelvi korszakok határait történeti eseményekhez kell kötni. (Klima László: A magyar őstörténet hajnalán, Nyugat-Szibériában.  In: PÁRHUZAMOS TÖRTÉNETEK. Bp. 2021. 214). A történeti események viszont a népek kontaktusaiból alakultak ki. Egy példa a két szemlélet eltérésére: „Régóta ismert, hogy a magyarnak és az obi-ugor nyelveknek az ugor nyelvi egység korából származó közös eredetű szavai vannak a lótenyésztési terminológia köréből. Ebből következően a lótenyésztés akkor jelent meg a különböző ugor csoportok gazdálkodásában, amikor az ugor nyelvi egység még fönnállt” – írja Klima ugyan itt. Ennek megfelelően, feltételezik, hogy a magyaroknak és a manysiknak az ősei valamikor egységben foglalkoztak lótartással valahol a sztyeppe és az erdős sztyeppe határán, az Uráltól délre. Majd szétváltak, a manysik északra, az Urál keleti oldalára húzódta. Innen az ugor nyelvi egység. De a történeti események máképpen is vezethettek a mai manysi-magyar nyelvi viszonyokhoz.

Ezeket az eseményeket a legfrissebb archeogenetikai eredmények tükrében lehet megérteni. Ehhez használom Zoltán Maróti et al a Current Biology szaklapban megjelent The genetic origin of Huns, Avars, and conquering Hungarians című tanulmányt, valamint Klima, Török, Németh, Horváth, Szeverényi 2019 óta megjelent interjukat.

Maradjunk az „ugor egység” példájánál, mert a magyar nyelv önállóságát általában innen számítják. Ennek megszűnését a szakemberek különböző időpontokra helyezték. (Benkő Lóránt 1977-ben Kr.e. 1100-600, 1997-ben ennél korábbra; Honti László 1982-ben Kr.e. 1300-800; Róna-Tas A. 2011-ben Kr.e. 2000. Hajdú Péterre hivatkozva azt tanítottuk, hogy az uráli alapnyelv felbomlása Kr. e. 4000 tájára tehető). „A szerzők véleménye szerint ezek a datálási kísérletek csak munkahipotézisek, és a nyelvi szétválások során nem állapíthatók meg világos kronológiai határok. Kiss Jenő egy másik művében megjegyzi, hogy a magyar nyelv önállósulásának datálása nemcsak nyelvészeti, hanem régészeti és kontaktustörténeti feladat is.” – olvashatjuk Klima fent említett 2021-es írásának Nyelvészek a magyar nyelv kialakulásáról című fejezetében. (Párhuzamos történetek, 214.o.)

Most nézzük meg az említett Current Biology 7-es ábráját (Summary map). Itt a protougor népesség kialakulása van bemutatva az „A” jelü térképen. (Proto-Ugric peoples emerged from the admixture of Mezhovskaya and Nganasan populations in the late Bronze Age.). A késő bronzkort i. e. 1600–1200 körül számítják.

A Parpolaféle nyelvtörténet szerint a késő proto-uráli nyelv három területen alakult ki: Nyugat- (a felső Volga-Káma vidéken)-, Közép-, és Kelet- (Baskíria & Közép- & Dél-Urál) uráli.  Török 2022-2023-as előadásaiban a Mezsovszkaja nyelve a Parpola szerinti proto-Kelet-uráli (a magyar nyelvet adó lingua-franca) lehetett. Török ábráján a késő bronzkorban ide költözött északról egy paleo-szibériai népcsoport (a nganaszánok ősei) egy része. (Lásd a CB 7-es ábráján is). A 4200 BP éghajlati esemény a holocén egyik legsúlyosabb aszályos epizódja . Kezdete i.e. 2200 és valószínűleg kiterjed az egész ie 22 századra, és Belső-Ázsiára is. Ennek az eseménynek Észak-Európában való létezésére vonatkozó bizonyítékok azonban kétértelműek.

 

Az uráli nyelvek elterjedése részben a Seima-Turbino (ST) jelenségnek, részben a 4200 BP éghajlati eseménynektudható be, de egyelőre nincs meggyőző bizonyíték. Bjørn Rasmus G. szerint a proto-uráli beszélők az Okunev-kultúrához köthetőek, és rokonságot mutathattak a korábbi Botai és Tarim múmiákkal. (Bjørn, Rasmus G. (2022). 

Kétségtelenül a legfontosabb a korai ősmagyarkori iráni nyelvi hatás bizonyítása, mivel őstörténetkutatásunk az ugor egység felbomlásában, az ősmagyarság állattenyésztő életmódjának kialakulásában a régészeti adatok alapján már eddig is az iráni hatást tartotta a legjelentősebb tényezőnek”. (Szemle 85 Klima László, Bp. 1997. Honfoglalás és nyelvészet.)

„A magyarok nem nomádok, hanem fémművesek, bronzművesek voltak” – állítja Török Tibor 2023-ban. (Magyar őstörténet: mindenkinek igaza volt – Honi felderítés. Videó. PS Honi felderítés 2023-11-22. Vésey Kovács László interjúja) „23:55 Kérdés: Nem is halász-vadász? Török: Nem. Ezt a legutóbbi nyelvészeti cikkből lehet valószínűsíteni. Riporter: A fémet nem lehet megenni! Török: Igen, de ők kereskedőkké és fémművesekké váltak, szimbiózisban a helyi lakossággal. Az ónt az Altáj vidékről vitték, ez volt az összekötő kapocs. A legerősebb csoportok mindig az erdős sztyeppét próbálták meg uralni.” Ez teljesen összhangban van a ST jelenséggel. A Szejma-Turbino elnevezésű régészeti kultúra i.e.2120-1500 között létezett. (Marchenko, Z. V.). Hordozói a tőlük délre élő indoiráni népektől megtanulták a bronzöntést és a helyi rézérc valamint a behozott ón felhasználásával saját fémművességet hoztak létre. Termékeikkel kereskedtek is.

Az interjú felvezetésében írja Vésey Kovács László riporter: „Ki mondta, hogy a szkíták, az ugorok és a hunok nem keveredhettek egymással az ősi időkben? Hát erre csak kevés tudósunk mert gondolni. Török Tibor archeogenetikus vázolta fel előttünk a magyarság születésének állomáshelyeit és meghökkentő történetét.” 23:00  Török: „A szarmaták a Dél-Urál területéről származnak. A manysik kb. 50-50%-ban keveredtek velük, még az Urál Ny-i oldalán. i.e. 400-ban. A keveredés már elkezdődött a keleti oldalon.”

Uráli nyelvű populációk genetikai markereinek értelmezése a legfrissebb uráli nyelvészeti modellek tükrében címmel Németh Endre genetikai modellekkel foglalkozó matematikus és Szeverényi Sándor nyelvész tartott előadást 2023. március 28-án, amiről Csúcs Sándor számolt be a Nyelv és Tudomány Rénhírek rovatában. („Uráli őstörténet – újabb elméletek”)

„Az őstörténet alapvető kérdéseire (Hol volt az őshaza? Mi a népek és nyelvek szétválásának időrendje?) az elmúlt kétszáz évben több válasz is született. Megalapozottnak látszók és kevésbé hihetők. Ezek persze mind feltevések és elméletek voltak, biztos választ az említett kérdésekre nem adhattak. És bármennyire is szeretnénk, a most bemutatandó modellek is csak feltevéseken alapulnak, amelyeket támogathatnak a régészet és a genetika eredményei, de ettől még nem tekinthetjük őket tényeknek.

Az igazi újdonságot azonban a modell kronológiája jelenti. Az elmélet kidolgozói szerint három esemény indította el az uráliak terjeszkedését keleti és nyugati irányba: 1) az ún. „4,2 Ka esemény”. Ez a rejtélyesnek tűnő szakkifejezés voltaképpen azt jelenti, hogy 4200 évvel ezelőtt (vagyis Kr. e. 2200 táján) száraz időszak kezdődött, ami arra indította az őshaza népességét, hogy vízben gazdagabb területeket keressen. 2) A Szejma-Turbino elnevezésű régészeti kultúra megjelenése nagyjából ugyanebben az időszakban. Hordozói a tőlük délre élő indoiráni népektől megtanulták a bronzöntést és a helyi rézérc valamint a behozott ón felhasználásával saját fémművességet hoztak létre. Termékeikkel kereskedtek is. 3) Az előző pontban is említett indoiráni kapcsolat nemcsak technikai fejlődést jelentett, hanem számos jövevényszóval gazdagította a finnugorok szókincsét. Az előadó példaként említette a ’méz’ és ’méh’ jelentésű szavakat. A továbbiakban pedig más nyelvészeti-paleontológiai érvekkel is támogatta az elméletet.” – írja Csúcs. 

Mielőtt rátérnék a saját hipotézisem ismertetésére, hozok egy (az elméletemhez illeszkedő), részletet Horváth Csaba-Barnabás tanulmányából:

 

„csak egyetlen másik lehetséges opció maradt az uráli nyelvcsalád eredetére: a Kr.e. 2100 körül Kelet-Szibéria felől a Szejma-Turbino kultúrával a tajgaövezetben érkezett bevándorlási hullám, és általában az NTAT, valamint az N-L666 haplocsoportokat szokás hozzá kötni. (A korábban az uráli nyelvű népességek képviselőjének tartott fésűs kerámia kultúra azért zárható ki, mert a genetikai adatok szerint ennek népességét döntő részben felváltották a zsinegdíszes és a Szejma-Turbino kultúra népességei.) Itt érdekes szempont, hogy miután a Kr.e. 4.-2 évezredben csak ez a két nagyobb népmozgás mutatható ki a Balti-tenger és az Altaj közti területeken, és e területek jelenlegi lakossága is döntő részben az ekkor beérkezett népességekből származik. Vagyis kizárólag e két népmozgás, (a Jamna-Afanaszjevo-Zsinegdíszes-Andronovo demográfiai komplexum, illetve a Szejma-Turbino kultúra) valamelyike hozhatta létre az uráli nyelvcsaládot, a kérdés az, hogy melyik. Ennek kapcsán további érdekes szempont, hogy ez egyszersmind kizárja a legelterjedtebb uráli őshaza-elképzelés, az Urál-környéki őshaza lehetőségét, hiszen a Szejma-Turbino kultúra az Altaj-vidékéről, míg a Jamna-Afanaszjevo-Zsinegdíszes-Andronovo komplexum a mai Ukrajnából indult ki. Vagyis Urál-környéki őshaza nem lehetett, csak ukrajnai vagy Altaj-vidéki.” Itt megjegyzem, hogy elméletem szerint – mindegyik. (Az andronovói kultúra Kr. e. 1700-tól 1300-ig tartott).

A folytatásban ezt olvashatjuk:

A szkíták mint finnugorok?

Mivel jár mindez a magyarság eredetére nézve? A fentiekben arra jutottunk, hogy az uráli nyelvcsalád ugor ága, amelybe a magyar is tartozik, vélhetően eredetileg az Andronovo kultúra nyelvét adta. Az Andronovo kultúra viszont magyar szempontból azért különösen érdekes, mert tudományos konszenzus áll fenn arról, hogy ez a kultúra képviselte a szkíták közvetlen őseit, akik (az egy változatukat képviselő szarmatákat is beleértve) a közép-ázsiai törzsterület mellett Kr.e. 750-től a hun hódításig uralták a Duna és a Volga közti sztyeppéket is.”

Már 2016-ban, Török Tibor, a Szegedi Tudományegyetem genetikai tanszékének docense nyilatkozott a Magyar Idők riporterének, és többek között elmondta, hogy „a karosiakhoz a bronzkori Szintasta–Andronovo- és a vaskori Baraba-kultúra népessége hasonlít legjobban.” illetve „a mai Ukrajna és Kazahsztán területén feltárt vaskori szkíták, a dél-szibériai bronzkori szkíta Tagar–Tachtyk-kultúra és a bronzkori Jamnaja-kultúra népessége is szoros kapcsolatot mutat”.

A Nature tudományos folyóiratban 2015. június 10-én megjelent cikkben (Nature | News  DNA data explosion lights up the Bronze Age) írják: „minden eddiginél nagyobb számú ősi DNS-minta vizsgálatával elvégzett archeogenetikai és régészeti kutatás eredményeképpen kiderült, hogy a korábbi, nyugat felé irányuló népességáramlást követően egy keleti irányú visszaáramlás következhetett be. Ennek nyomán alakult ki Kr. e. 2000 körül az Urál-vidéki Szintasta-kultúra, majd az ebből kifejlődő Andronovo-kultúra, melynek népességét a genetikai vizsgálatok szerint később felváltották a Kelet-Ázsiából érkező csoportok”. Morten E. Allentoft kutatócsoportja szoros autoszomális genetikai kapcsolatot is talált a Corded Ware és a Sintashta kultúra népei között. (Population genomics of Bronze Age Eurasia. Nature, Published: 10 June 2015.) „A Sintashta kultúra két előzménykultúra kölcsönhatásából alakult ki. Közvetlen elődje az Ural-Tobol sztyeppén a Poltavka-kultúra volt, a szarvasmarha-tenyésztő Jamnaja horizont leszármazottja, amely ie 2800 és 2600 között költözött keletre a régióba”. (Anthony 2007, pp. 386–388). Kr.e. 13-7 században itt már a Mezsovszkaja kultúra alakult ki.

A fentiek alapján vázolom a saját hipotézisemet.

Tehát a CB 7/A térképe szerint, a késő bronzkorban, a Mezsovszkaja kultúra területére (és népeihez) költözött északról (a Hövszgöl környékéről) egy paleo-szibériai népcsoport (a nganaszánok ősei) egy része. Itt nyelvcserén mentek keresztül, majd évszázadok múltán utódaik nagy része visszatért északra, magával víve az új nyelvet a korábbi szubsztrátumaival. Az együttélés során a mezsovszkajaiak alapvetően nem keveredtek genetikailag az északi származásúakkal és fejlődésük a Török által bemutatott módon alakult. (Keveredés a szkítákkal, szarmatákkal, hunokkal). Az északra távozók nyelve a manysi nyelv őse lett. A helybéliek nyelvi átvételei során meg kialakult a hanti nyelv őse. Így lehetséges, hogy a manysi nyelv a magyart is adó protonyelvből alakult ki úgy, hogy a genetikai jellemzőik már kevés európai nyomot mutatnak ki. „A manysik megőrizték ősi bronzkori genomjukat” – mondja Török. A fentiek teljesen megfelelnek Pusztay gondolatainak: "Az ún. uráli (tkp. finnugor) korban az eredetileg paleoszibériai nyelvek átvettek bizonyos finnugor alaktani jegyeket (pl. a tárgy külön esettel, az akkuzatívusszal való jelölését), valamint – eltérő mértékben ugyan, de – elfinnugorosodott a szókészletük. A finnugorrá vált eredeti paleoszibériai tömbön belül a mai ugor nyelvek egyfajta híd szerepet tölthettek be, amit etimológiailag is lehet igazolni. Több olyan példánk van, hogy ugyanarra a fogalomra két különböző alapnyelvi alakot lehet rekonstruálni, amelyek folytatása megvan az ugor nyelvekben, ám az egyiknek megfelelői csak a finnugor nyelvekből, másiknak a megfelelői csak a szamojéd nyelvekből mutathatók ki, pl. 'szarv'" (PUSZTAY JÁNOS: A MAGYAR NYELV EREDETÉRŐL). Tehát összefoglalva, szerintem a hanti nyelvnek a magyarral nem volt közöse (a nyelvi hasonlatosságok a manysi átvételből keletkeztek), míg a manysi nyelvnek volt, mert nyelvcserén estek át.

A magyar nyelv eredete tehát nem Urál menti, nem egy alapnyelvből, hanem az eurázsiai sztyeppén honos nyelvjárásokból -- amelyek a ST jelenség során elterjedhettek egészen Skandináviáig, és amelyek lingua francaként működhettek -- fejlődött ki. Ezek az alapvetően agglutináló nyelvjárások a Dunától az Altájig létezhettek és akár szigetekben is fennmaradhattak egy-egy domináns nyelv megjelenéséig. Igy a nyelvterjedésben a diffúziónak és az egyesüléseknek jelentős szerepet tulajdonítok a lineáris terjedés és a szétválások mellett. Ennek megfelelően a magyaroknak sem egységes, jól körülhatárolható őshazájának, sem egy ősi alapnyelvének valamikori létezését nem tartom valószínűnek.  

Kép: CB. The genetic origin of Huns, Avars, and conquering Hungarians. Figure 7. Summary map. Current Biology 2022. Authors: Zoltán Maróti,et al. 

A nyelvi és genetikai hasonlóság áttekintése

Lehetséges másik forgatókönyv?

Lehet-e beszélői közösségek genetikai viszonyaiból következtetni azok nyelvi rokonságára? Milyen a nép és a nyelv viszonya?

Ezek régi és megválaszolatlan kérdések. Pontosabban születtek válaszok garmadával, hiszen egy nép őstörténetének vizsgálatakor ezek szinte megkerülhetetlenek. A válaszok nagyban függenek attól ki, hogyan definiálja ezeket a fogalmakat. Ezt most kihagyom, de több esszémben is visszatérek erre a problematikára.

Az utóbbi években tanulmányok sora foglalkozott azzal, hogy a  genomelemzések révén fényt derítsenek a honfoglalók származására. Attól függően, hogy kiket tekintünk honfoglalóknak, itt jelentős sikereket értek el a kutatók. Amikor azonban az adataikhoz történeti modelleket, nyelvcsaládokat próbálnak illeszteni, kénytelenek a történészek és a nyelvészek által kidolgozott és általában elfogadott sémákban gondolkodni. Ennek eredményeképp születnek meg olyan állítások, amelyek a magyarok elődeit a finnugor nyelveket beszélők halmazába sorolják. Lásd pl. : „A genetikai eredményeink megerősítik a honfoglalók finnugor származását. (Dr. Török Tibor új, tudományos előadása a honfoglaló magyarok archeogenetikai kutatásáról. Székesfehérvár, 2023. 03. 16-án. A valós modellről: 30:15.) Hiába telt el csaknem ötven év Kovács Vilmos figyelmezttése óta, gyakran nem kellőképpen hangsúlyozzák: „Tisztán kell látnunk, hogy a magyarság finnugor eredetének tétele elfogadhatatlan meghatározás. Bizonyos ugyanis, hogy honfoglaló eleink ugor rétegének szajáni összetevője, úgyszintén a turanid, pamiri, armenoid és egyéb europid rasszokhoz tartozó rétegei nem finnugor eredetűek. Vagyis a magyar–finnugor nyelvrokonság alapján – mégha ez a rokonság lényegesen egyértelműbb volna is – nem beszélhetünk az egész magyarság finnugor eredetéről. A finnugorsághoz csakis és kizárólag a honfoglalók már önmagában is kevert etnikumú ugor rétege köthető, (Megjegyzés: Nálam az ugor magyarok közül Álmos nemzetsége) de ez is csupán nyelvileg, és csak akkor, ha tisztázzuk a magyar–finnugor nyelvrokonság fokát, s az eredmény minden más rokonságot meghalad, ill. kizár”. (Kovács Vilmos: Uráli népek és a honfoglaló konglomerátum. 1978 / 4. szám / MŰHELY /  50. o.)

Most eltekintünk annak vizsgálatától is, hogy kik voltak a honfoglalók. „Révész Laci javasolta annak idején a 10-11. sz. leletanyagból a vizsgálati anyagot.” – (Török: A Kárpát-medence 10-11. századi népességének genetikai összetétele és származása.). Révész azonban több előadásában is felhívta a figyelmet a honfoglalók vegyes összetételére! Ebből kiderül, hogy a 10. századi, már ómagyar nyelvet beszélő magyarság közel sem azonos a honfoglalókkal, illetve azok leszármazottjaival.  Szóval: Török szerint a genetikusok kvázi rekonstruáltak egy proto-ugor népességet, a nyelvészek meg rekonstruáltak egy alap ugor nyelvet. „Nagy számú genomot szekvenáltunk a honfoglaló elitből és köznépből.” Dr. Török Tibor - Mit árulnak el a genomelemzések a honfoglalók származásáról. 2022. dec. 8. (113 genom szekvenálása.). De azt nem bolygatják, hogy ez a rekonstruált proto-ugor népesség valóban használhatta-e a rekonstruált alap ugor nyelvet, és ha igen, akkor ez a nyelv honnan származott? Addig rendben is van, hogy „a nyelvészet megállapításainak megfeleltethetőek az archeogenetikai eredmények” és még minek? Miért zárnak ki olyan nyelvészeti megállapításokat, amelyek nem felelnek meg a finnugor alapnyelv kizárólagosságának? „Márpedig ha valami nem zárható ki, akkor az még nem jelenti azt, hogy igazolható is.” (Bakró-Nagy Marianne: Nyelvtörténet és humángenetika. Magyar Tudomány 179(2018)1)

A genetikai adatok többféle nyelvi magyarázatot is megengednek” – állította Török, 2018-ban. (Archeogenetikai vizsgálataink nemzetközi összehasonlításban. Dr. Török Tibor előadása az eReDő sorozatban, 2018.10.31.) Mitől változott volna meg ennek az állításnak az igazságtartama napjainkra? Ebben az előadásában kizárta a magyar nyelv kárpát-medencei (kőkorszaki) expanzióját, kizárta továbbá a Kelet-Európai őshazát, miszerint a „magyar ősi európai finnugor rokon nyelv, ami Kelet-Európából került hozzánk, de nem a honfoglalókkal, hanem sokkal korábban.” Maradt: „Ázsiai őshaza: A magyar nyelvet a KM-be több hullámban beköltöző ázsiai népek hunok-avarok-magyarok hozták magukkal. Ez esetben a fu-magyar nyelvi kapcsolatok igen távolra, a bronzkori Altáj-Jenyiszej vidékére nyúlnának vissza, és a magyar az altáji nyelvek rokona kellene legyen. (Angela Marcantonio, Marácz László, Juha Janhunen finn nyelvész).”, továbbá: Uráli őshaza: Végül adataink egyelőre nem zárják ki a hivatalos álláspontot sem, hogy a nyelvet mégis a honfoglalók hozták volna be az Ural vidékéről, csupán ennek valószínűségét csökkentik. A következő öt évben ennek a genetikai bizonyítékait vélték felfedezni. Lásd a 2022-23-ban publikált (Current Biology; bioRxiv and medRxiv; Archaeologiai Értesítő; genes 2023 stb.) tanulmányokat. A háttérben természetesen ott volt a prekoncepció: „Árpád népének nagyobbik része ezért biztosan magyarul beszélt”.   

Az alábbiakban bemutatok egy másik őstörténeti forgatókönyvet, amely az írásaimban már megmagyarázott fogalmakra épül. Nevezetesen ez a nyelvrokonság agenetikus értelmezése, az egy komponensű őshaza és ősnyelv (egy közös, ősi populáció és alapnyelv feltételezése) kizárólagosságának elutasítása, a nyelvek lineáris, vektoriális terjedése mellett a diffúziós terjedés lehetőségének és a rokon nyelvek közötti kolloid nyelvi állapot provizórikus meglétének elfogadása. Mindezt, megpróbálom két genetikai tanulmány illusztrációjának egybevetésével, illetve egy másik, sajátos értelmezésével elmagyarázni. Ezekből a tanulmányokból egy-egy összegző képet fogok idézni segédeszközként. Ezek az alábbiak:

  1. Kép. The genetic origin of Huns, Avars, and conquering Hungarians. Current Biology. Maróti et al. 2022. 04. Published:May 25, 2022. Figure 7. Summary map
  2. Kép. A global analysis of matches and mismatches between humangenetic and linguistic histories. Chiara Barbieria et al. PNAS, received December 10, 2021; accepted October 10, 2022. Fig. 1.Overview of linguistic and genetic similarity. (A) Schematic illustration of possible scenarios of matches and mismatches in the transmission of genesand linguistic traits.

Magyarázat

Az MKI 2022. május 30-i tudósítása szerint a Current Biology szaklapban tanulmányt jelentettek meg, amelyben – térképen is bemutatva – állítják, hogy a „protougorok kialakulása a mezsovszkaja és a nganaszán népek keveredéséből” jöhetett létre. Innen a „rokonság” a nyelvrokonainkkal!

Gyakorlatilag ugyan ezt mutatja be Dr. Török Tibor egy 2023-as decemberi előadásában „az adatokhoz legjobban illeszthető történeti modell késő bronzkori” térképén. (Dr. Török Tibor - Mit árulnak el a genomelemzések a honfoglalók származásáról.)

„A mezsovszkaja kultúra a Dél-Urál területén volt a késő bronzkorban. Ezt zömmel europid népesség alkotja. Ezek ilyen félig letelepült népek voltak. Lovakat tartottak. Sztyeppei népek voltak már az elődeik is. Ők pedig a már regenerálódott sztyepén voltak. Ez a késő bronzkor. A nganaszánok feljebb laktak. (Nem tudjuk hol). Itt keveredtek és a protougor nép létrejött” – mondja Török az előadásában. (30:145 – 31:30).  

Milyen nyelven beszélhettek ezek a protougorok? Abból indulok ki, hogy nem valószínű, hogy az összes nganaszán ős leköltözött délre, a sztyeppe vidékére. A maradókat ekkor még nem érte a „mezsovszkaja” kultúra!

Tételezzük fel, hogy a mezsovszkajaiak iráni hatás alá került lingua francát használták. (A magyar nyelv „előnyelvét”).  A nganaszán elődök egy paleoszibériai nyelven beszéltek. Ezek egy része nyelvcserén esett át, felvéve a mezsovszkajai nyelvjárást paleoszibériai szubsztrátumokkal. Amikor szétváltak, (vissza költöztek északabbra) azok, akik közelebb álltak a nganaszán ősök kultúrájához, a manysik ősei lettek, visszatérve a paleoszibériai nyelvükhöz, de makukkal vive a mezsovszkajai nyelv szubsztrátumait. Ezt egy hibrid kölcsönzésnek tekinthetjük.  (Ettől lettek „finnugorok” a mai nyelvészek szemében!) A magyar ősöknek az itt lévő része maradt és a Török által kifejtett módon (átvételekkel) gazdagította az alap, lingua franca nyelvét. Természetesen ez eltért a szkíták, meg az ordosziak nyelvétől is. A türk birodalom létrejöttével jelentős török nyelvi átvételekre került sor, amely az avar kor kezdetén uralkodóvá vált, míg a ponto-kászpi térségben a kaukázusi, alán, bolgár, kazár hatás érvényesült. Ezek nagyobb volumenű  találkozása először a Nagy Bulgár és Kazár birodalomban történt meg. Kuvrat halálával (a 7sz. vége felé) történt meg a szétválás, hasonlóan a bolgárokéhoz. Így kerültek újabb ősmagyar nyelvjárások Magna Hungária, a Kaukázus előterének, a későbbi Etelközbe és az avarokhoz a KM-ben.  Az újabb összeolvadás a honfoglalás története, és a magyar nyelv kialakulása a 9-11. században.

Mit látunk a 2. Képen?

Fig. 1.Overview of linguistic and genetic similarity. (A) Schematic illustration of possible scenarios of matches and mismatches in the transmission of genesand linguistic traits. A nyelvi és genetikai hasonlóság áttekintése. A gének és a nyelvi jellemzők cseréiben előforduló összhangok (egyezések) és disszonanciák (eltérések) lehetséges forgatókönyveinek sematikus illusztrációja. Kiegészítés: a’ agenetikus nyelvcsalád, vastag fekete és zöld vonalak -- saját javaslat. (Bilecz, 2023. 11.16). A genetikai (demográfiai) történelmet tömör fekete vonalak jelzik, amelyek embercsoportokat különböztetnek meg (emberi alakok). A nyelvtörténetet színes vonalak ábrázolják, amelyek öt nyelvcsaládot különböztetnek meg (a–e). A nyelvtörténet néha párhuzamosan halad a demográfiai történelemmel, néha nem.

A számok a C részben különböző eseteknek felelnek meg: 1. nyelvi és genetikai egyező (párhuzamban, összhangban lévő) enklávé; 2. nyelvi eltérés (nyelvi enklávé); 3. genetikai eltérés (genetikai enklávé); 4. populáció, amelynek genetikai távolsága a nyelvi rokonaikhoz igazodik (egyezési profil); 5. populáció, amelynek genetikai távolsága nem igazodik nyelvi rokonaihoz (nem illő profil). (B) Példák az A. ábrán bemutatott három enklávé (1, 2, 3) esethez kapcsolódó heurisztikára. Minden célpopulációnál megjelenítjük a két legkisebb FST-távolságot egy ugyanabba a családba tartozó populációhoz, illetve egy másik nyelvcsaládhoz tartozó populációhoz, a földrajzi távolsággal együtt. A Himba (atlanti-kongói család) megfelel az egyező enklávé kritériumainak; A magyar (uráli család) megfelel a nyelvi enklávé kritériumainak; A grúz zsidó (kartveli család) megfelel a genetikai enklávé kritériumainak. (C) Példák az A. ábrán bemutatott igazodó és nem igazodó (4, 5) esetekre. Minden populáció esetében az FST[1]-eloszlást az azonos nyelvcsalád beszélői között összehasonlítják a többi nyelvcsalád beszélői közötti FST -eloszlással. A sárga pont a mediánt jelzi. A kalmük (mongol-khitán) az azonos nyelvcsalád beszélőihez igazodik (vagyis genetikailag közelebb áll); Az azeri azerbajdzsáni (török ​​család) rosszul igazodik az azonos nyelvcsalád beszélőihez. Az FST-távolságok logaritmikusan átalakított skálán jelennek meg.

Most nézzük meg a 2. Képet az egyes olyan értelmezésében, mint amilyent fentebb leírtam.

A hivatalosan elfogadott „a” finnugor nyelvcsalád mellett bevezetem az a’ nyelvcsalád „Uráli szvató-nyelvek” értelmezésben. Lásd:  Szvato nyelvek. A zöld vonal szaggatott része az elvben is megismerhetetlen, történelem előtti időszakot jelenti. A nyelv hordozóit a vastag fekete vonal jelöli. Ők az 1-es képen a Mezsovszkaja kutúra népe. Az a’-tól az a-ig tartó fekete vonal a paleoszibériai nganaszan népet mutatja, ismeretlen nyelvvel. A zöld elágazás a mezsovszkajaiakhoz levándorolt populáció nyelvcseréjét ábrázolja, hanti és manysi elágazással. Az így kialakult finnugor enklávé már nincs a képen, de felrajzolható lenne a finn és szamolyéd populáció is. (A kép bal felső sarkának fojtatásaképp!).

A példának felhozott 3 változat (Himba, Hungarian, Jewish Georgian) közül a hanti-manysi és szamojéd csoport genetikai enklávét képeznének, az Uráltól nyugatra elhelyezkedő „finnugorok” inkábba a magyarhoz hasonló nyelvi enklávé kritériumainak felelnének meg.

Véleményem szerint a lehetséges forgatókönyvek közé ezt a változatot is be kellene sorolni, mint olyant, amelyik megfelel a legfrissebb régészeti, genetikai és nyelvészeti elképzeléseknek is!

 

[1] FST egy fixációs index a populáció genetikai szerkezetből eredő differenciálódásának mértéke. Az FST mérőszámot a populációk szerkezetének jellemzésére használják. A modell feltételei által meghatározott körülmények között az FST ismeretében a bevándorló egyedek számára (NmT) következtethetünk.

Mi a baj Török Tibor az „ugor nyelvűek” őstörténetéről szóló hipotézisével?

Dr. Török Tibor Population and Evolutionary Genetics and Genomics 2023. kiadásában Integrating Linguistic, Archaeological and Genetic Perspectives Unfold the Origin of Ugrians címen, 2023. június 26-án megjelent tanulmánya alapján.

Az első probléma, ami felvetődik, hogy kik azok az „ugor nyelvűek” (Ugric speakers)? Ilyen nép sohasem létezett. Ez egy újkori elnevezése annak a népcsoportnak, akik olyan nyelven beszélnek ma, amelyeket a nyelvészek – nyelvész szempontok alapján – ugor nyelvcsaládba soroltak. Tehát ezeknek a népeknek az őstörténetéről van szó és prekoncepció lenne ennek a besorolásnak az alapján egy egységes nép őstörténetét feltételezni. Tehát van magyar, hanti és manysi őstörténet külön-külön. Amikor az „ugor nyelvűek őstörténete” kifejezést használjuk, ezt mindig figyelembe kell venni.  Mikor az ókori „uráli nyelvet beszélőkről” (ancient Uralic speakers) van szó, akkor ehhez még hozzáadódik a komi, zürjén, komi-permják, udmurt, mari, erza, moksa, a számi és balti finn nyelveket beszélők csoportja.

Valójában ez nem is gond, csak megállapodás kérdése. Akkor lesz belőle gond, ha ezeket a gyűjtőneveket valamikor létező népek nyelvének próbáljuk beállítani.

A második problémát a „proto-ugor” közösség értelmezése okozza.

A tanulmány szerint, mind a genetikai, mind a régészeti adatok azt mutatják, hogy a mezsovszkaja populáció a késő bronzkorban keveredett az  északi Lozva-Atlym környék erdei vadászaival (a mai nganaszánok őseivel), ami „proto-ugor” közösség kialakulását eredményezte.

A Mezsovszkaja kultúra az Uráltól délre elterülő eurázsiai sztyeppe bronzkori (i.e. 13- i.e 7. századi) kultúrája volt vegyes, IE (andronovoi kultúra) és ugor (cserkaszkuli kultúra) népeivel. Nyelvük ismeretlen. „A mezsovszkaja kultúra a Dél-Urál területén volt a késő bronzkorban. Ezt zömmel europid népesség alkotja. Ezek ilyen félig letelepült népek voltak. Lovakat tartottak. Sztyeppei népek voltak már az elődeik is. Ők pedig a már regenerálódott sztyepén voltak” – mondja az előadásában Török.

A nganaszanok szamojéd népcsoport Oroszországban, az észak-szibériai Tajmir-félszigeten. A nganaszán nyelvet ma már csak néhány százan beszélik. Hogy hol voltak a nganaszánok ősei a bronzkorban – nem tudjuk.

A genetikai vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a bronzkorban a honfoglalóknak manysikhoz hasonló őseik voltak. A manysik képviselik jobban az ős populációt, ami még közös volt. Mire honfoglalók lettek, el is mentek onnan északra és mongol anyagot kaptak.

Na, most az, hogy a Baraba-sztyeppén együtt éltek a mezsovszkaja kultúra népei az észak szibériai népek egyes törzseivel, közel sem jelenti azt, hogy közös ősük lett volna. Hogy ki-kitől vett át nyelvi elemeket, vagy kivel cserélt nyelvet – nem tudjuk. A vizsgált hf mintákban 52% Mezsovszkaja, 13% nganasan, a manysiknál 48% mezsovszkaja és 44% nganasan genom van. Úgy tűnik nyelvben a többségi mezsovszkajának kellett dominálnia. A manysik meg magukkal vitték és megőrizték  azokat a nyelvi nyomokat, amelyek alapján a nyelvészek a magyarok őseinek nyelvcsaládjába sorolták őket. Ez erre elég, de arra nem, hogy a magyarok egy kukkot is megértsenek a manysi nyelvből.

Én úgy gondolom, hogy Törökék genetikai vizsgálatait és eredményeiket komolyan kell venni, és el lehet fogadni, de sem a magyarok őseinek, sem a nyelvének eredetére ebből nem lehet következtetni. (Kivéve néhány honfoglaló prototípusnak kiválasztott személy őseit).   

 

Még egyszer a magyar nyelv kialakulásáról

Pamflet

Többször kifejtettem azon véleményemet, hogy a magyar nyelv kialakulása egyedi, más -- az évezredek során fennmaradt -- nyelvekhez nem hasonlítható. Az korábban is világos volt a kutatók számára, hogy egyetlen rekonstruált alapnyelv sem egységes. Természetesen vannak hasonlóságok, sőt olyanok, amiket általános törvényszerűségnek lehet tekinteni. De itt is a körülményeknek, az időfaktornak jelentős szerepe van a nyelvek létrejöttében. Ezek nem úgy működtek az őskor körülményei között, mint ahogyan a középkorra kialakuló feudális, vagy akár az antik birodalmi viszonyok megengedték. Talán, Evžen Neuštupný cseh kutató beszivárgás-elmélete (1982) rávilágít a helyzet lényegére. Itt a migráció olyan formáját ismerhetjük meg, amely csak az őskor körülményei között fordulhatott elő, amikor lakott területre el­lenállás nélkül hatolt be egy idegen csoport. A beszivárgók sokáig megtarthatták saját kultúrájukat, de ez nem jelenti azt, hogy a nyelvük is változatlan maradt. Ez az alapnyelvek kialakulásának korszaka. Nem feltétlenül volt szükség un. nyelvszövetségre. Nálam  az ősi nyelvi area nem egy nyelvszövetség, egy sprachbund, amelyben a nyelvek a hosszadalmas és intenzív nyelvérintkezés során tesznek szert egymáshoz hasonló szerkezeti vonásokra, hanem a jégkorszakot követő keletre (északra) vándorlás és helyben maradás következménye. Egy, vagy több közvetítő nyelv alakult ki, tűnt el. A nyelvek konvergálódtak, eltávolodtak egymástól. Elképzelésem kicsit hasonlatos Pusztay János alapnyelv elképzeléséhez, amikor az alapnyelvre a lingua franca terminológia alkalmazását javasolta. Szerinte az alapnyelv különböző korábbi nyelvek közeledéséből jött létre. Véleménye szerint a nyelvi közeledés és nyelvi elválás többször egymás után is megtörténhetett, tehát elvben egy alapnyelv felbomlása után az adott alapnyelvből kiváló nyelvek más nyelvekkel szövetségre lépve új alapnyelvet, alapnyelveket hozhattak létre (1990).

 A származáselméletet mindig egy-egy nyelv származása érdekli, összes gyökerével együtt. Természetesen nemcsak a mai nyelveknek van sok gyökere, hanem így volt ez már azokkal a régi (alap)nyelvekkel is, amelyekből a mai nyelvek kiágaztak. A nyelvi kapcsolatokat általában egy családfa modellel szokták bemutatni. A problémára Szilágyi N. Sándor mutatott rá: „Itt azonban, mivel az ábra pontosan azt próbálja szemléltetni, amit a GYÖKEREK metafora sugall, eltűnik az, hogy ami az egyik nyelvnek gyökere (e metafora szerint), az egyben egy korábbi nyelvnek ága.  A nyelvi családfa metafora hiányosságait elemezve Szilágyi N. Sándor ezt írja:

„Az is előfordulhat, hogy bizonyos csoportok, amelyek korábban egyazon csoportból váltak külön, később megint egymásra találnak, és hosszabb ideig együtt élnek. Ilyenkor is történhetnek érdekes dolgok. Az ilyen folyamatok a CSALÁDFA metafora szemléletébe egyszerűen nem férnek bele, hiszen a fa ágaival nemhogy ilyesmi nem történhetik, de még valamennyire hasonló sem. A metafora nem segíti többé a megértést, hanem inkább akadályozza, hiszen természete az, hogy a vele szerkezetileg egyező elemeket aránytalanul kiemeli, a nem egyezőeket meg az észrevehetetlenségig elrejti. (Ezt George Lakoffék írták le igen meggyőzően fentebb említett könyvükben.)” /Szilágyi N Sándor: A szent mókus, avagy a módszer buktatói. Bp. 1999. 352/

A kevert nyelvek viszont nem sorolhatók családfába. Ezek akkor jönnek létre, ha nem történik nyelvváltás, de a grammatikalizálódás végbemegy.

A kevert nyelvek azok a nyelvek, amelyekben különböző alrendszerek különböző nyelvekből származnak (Thomason és Kaufman 1988, 12. o.), legalábbis Heine (1969; idézi Mous 2003) óta fontos kutatási területet jelentenek a kontaktnyelvészetben. A vita egyik fő pontja a körül forog, hogy milyen érintkezési mechanizmusok vezetnek a kialakulásukhoz (pl. nyelvváltás, áttekintésként vö. Matras 2000; relexifikáció, Muysken 1981; lexikális átorientáció, Matras 2003 stb.; kódváltás, Mous 2003; Muysken 1997, 2007; O'Shannessy 2012). A kevert nyelvek nyilvánvalóan nem alkotnak homogén kategóriát sem a kialakulásukhoz vezető mechanizmusok, sem a szociolingvisztikai feltételek tekintetében, amelyek között ezek a mechanizmusok működnek.” (Recycling a Mixed Language: Posha in Turkey. MDPI Journals. Közzétéve: 2023. február 9.)

A keverék nyelv kalakulásához idő kell. Ez az, ami nem volt a honfoglalóknál. Egy-két emberöltő nem elég még egy nyelvjárás rögzülésére sem. Ha magyarul beszéltek, ha törökül, de ez egy hibákkal teli, „tört nyelv” kellett, hogy legyen a tömegekre nézve. Nem volt egyház, nem voltak iskolák. Az állandó mozgás, költözés nem kedvezett a nyelv stabilizálódásának. Lehet ezt az állapotot is analóg módon tanulmányozni, például az oroszországi finnugor nyelvű népeknél. A „tört orosznak”, a кыдъя роч-nak [kidja rocs] nevezett komi nyelv ma is tanulmányozható. Tudjuk, hogy másképp töri a magyart a német, az orosz, a francia, de mindegyiknek megvannak a maguk jellegzetességeik. Ez még nem nyelv, nem volt idő a kialakulásához, ugyan úgy, mint a honfoglaló magyaroknál. Itt nem alakult ki igazi „keverék nyelv”, én ezt csak egy „kolloid” nyelvi állapotnak tartom, amiben a magyar nyelv a „nyelvi idősodronynak” megfelelően fejlődött és érte el a mai szintjét. Nagyobb a hasonlatosság az ukrán-orosz szurzsiknak nevezett nyelv létrejöttével. Itt egy önálló rétegnyelvről van szó, amely se nem ukrán, se nem orosz. Különlegessége, hogy két közeli rokonnyelvből jött létre. Ebben van a hasonlóság a 9-11. századi magyar nyelv kialakulásával. Ez nem olyan, mint a komi nyelvet beszélőknél kialakult кыдъя роч [kidja rocs] – „tört orosz”, mert ott két távoli, egy finnugor és egy szláv nyelv egymásra hatásáról van szó. És nem hasonlít a klasszikus keveréknyelvekhez (mint pl. a mednovi aleuták, a michifek, vagy Media Lengua nyelvhez) sem. Például a Media Lengua-t nem írják le sem a kichwa, sem a spanyol változataként. Arends és munkatársai két nyelvet sorolnak fel Media Lengua néven: Salcedo Media Lengua és Media Lengua of Saraguro. (Arends, Muysken, & Smith, 1995. Pidgins and Creoles: An Introduction)

A mai korból három nyelvváltozatot emeltem ki: a komi-orosz kidjá rocsot, az ukrán-orosz szurzsikot és a magyar nyelv határon túli változatai (magyar ht változatok) közül a szlovák-magyart. Ezekből leszűrhettem a következtetést, hogy nyelvi összeolvadásról csak rokon nyelvek esetében lehet szó. Analógiák a szurzsik, és a magyar nyelv történetében a honfoglalás kori ómagyar nyelv kialakulása, a magyar idiómák egyesülése, illetve a testvéri orosz és ukrán nyelv összeolvadása. Természetesen ezek közül egyik sem „igazi kevert nyelv”! Ezek kialakulásához hiányoznak azok a feltételek, amelyek például az i.e. évszázadokban meg voltak, illetve akadályozó tényezők sora jelent meg. (Államhatárok, nacionalista irányzatok, a politika a média beavatkozása, TV, internet stb.).

A magyar nyelv esetében azonban, a 9-11. századi kárpát-medencei viszonyok alkalmasak voltak a magyarhoz közel álló nyelvek tömbösödéséhez, az ómagyar nyelv kialakulásához úgy, hogy nyelvcsere nem következett be azoknál a népeknél, akik a magyar elődnyelv nyelvjárásait beszélték. És ebben semmiféle finnugor alapnyelvnek nem volt szerepe. Ami a nyelvi alapokat szolgáltatta, az az ősi, sztyeppei lingua franca volt -- állítom én, a laikus alter!  

Természetesen fontos a tudományközi (interdiszciplináris) megközelítés is, de nyelvi folyamatokat csak nyelvi adatokból lehet bizonyítani, etnikai folyamatokat pedig genetikai és antropológiai adatokból. Az lehetséges, hogy a nyelvi és genetikai adatok ugyanarra az etnokulturális folyamatra mutatnak, az egyik tudomány azonban csak valószínűsítheti a másik tudomány eredményeit, de nem bizonyíthatja, sőt még alá sem támaszthatja. Ezt ma még sokan nem így gondolják. Pl. elhangzottak Török Tibor  előadásában az alábbiak: „a nyelvészeti modellt alátámasztják a genetikai eredmények és MIVEL a nyelvészeti modell finnugor nyelvekkel dolgozott, ebből az következik, hogy ezek a  honfoglaló protonépek is finnugor nyelven beszélhettek. 32:50. Tehát Árpád népe (ez a 12 ember, amit vizsgáltunk) finnugor, ugor nyelven beszélt. Ősmagyarul, egyébként!!!! 33:00 Azt is jegyezzük meg, hogy a sztyeppe-zónában volt ez a történet!  És pont a szkíta kor előtt vagyunk, a szkíták pont itt laknak! 33:40 Ez a proto ugor nép – ősi szkíta nép kellett legyen.” (Dr. Török Tibor új, tudományos előadása a honfoglaló magyarok archeogenetikai kutatásáról. 2023. 03. 16.) Itt nyilvánvaló, hogy a nyelvészeti modell bizonyítására nem szolgálhat érvül a genetika, max. csak valószínűsítheti azt. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a honfoglalók között jópáran belső ázsiai, vagy kaukázusi eredetűek voltak és erre is van nyelvi hipotézis, akkor a valószínűségi értékek ugyancsak közelítenének egymáshoz. Erre hívta fel a figyelmet Révész László, amikor az előadásában és egy riportban is javasolta, hogy „a módszertanak szerinte úgy kellene működni, hogy minden tudományág kizárólag a saját szakterületének adataiból indulna ki, és csak azután egyeztetnének más tudományág képviselőivel” (Nem szószerinti idézet Révész László régész, muzeológus, az MTA doktorától: A honfoglalás kor eddig kutatásának és legújabb kutatási eredményeinek összefoglalása – illetve az mfor.hu-nak, 2023. június 10-én Az nem kutató, aki nem tiszteli az elődjei munkáját címen adott nyilatkozatában). „Gyakran megtörtént, hogy az egyik tudomány által nem ismert adatokat megpróbálták egy másik tudomány hipotéziseivel igazolni, alátámasztani. Ennek eredményeképp bizonytalant igyekeztek bizonytalannal igazolni. Ez a vegyes, vagy kevert érvelésnek a módszere, ami sajnos sok tekintetben alaposan félrevitte a kutatást” – mondta a tudós.

 

 

 

 

süti beállítások módosítása