Hiánypótló kétszázezredik konyhablog

Süthetjük

Süthetjük

KENYÉRNEK ÁLCÁZOTT VATTACUKOR

Habos, puha szendvicskenyér

2017. április 21. - Lousha

Szerdán ismét volt egy kis sütés.

belzetkozel.jpg

Meg persze az elmúlt hetekben is, de a tudósítások kicsit szüneteltek. Egyrészt nem voltam kimondottan időmilliomos, másrészt kedvem sem volt nagyon írni. Elsősorban kalácsokat sütöttem, kudarccal kudarc hátán…

Minden újabb, fonás után egyszerűen gyönyörű, sütés végére rögbilabdává dagadt példány után eldöntöttem, hogy itt a vége, nem tudok fonott kalácsot sütni, befejeztem. Aztán estére egy sóhajjal megint nekiálltam egy újabb dagasztásnak, kicsit változtattam valamin, végigdédelgettem a kalácskát minden lépésen, reméltem, hogy majd most, na majd most… Aztán megint nem. Ellenben verejtékes munkával elértem, hogy most már a bélzet sem olyan szuper, mint a korábbi próbálkozásoknál volt…

Szóval ez a projekt most parkolópályára került, nincs több ötletem, nem is tudunk több kalácsot enni, és nem is bírok egyhuzamban több kudarcot. Kell egy kis pihi.

Sütöttem továbbá amolyan sima, mezei kenyereket is időközben, de egyik sem volt kiemelkedően szép vagy különleges, idő viszont szűkén volt. Azért ezeket majd valamikor megmutatom, de nem most.

Most mást jöttem mutatni.

szendvicskenyerek.jpg

Egyelőre senki nem esett hasra, ugye? Nem ezek a leglenyűgözőbb fonott kenyerek, amit valaha láttunk, tény. Rendben vannak nagyjából, de azért innen nézve még semmi extra.

Na de belül…  

belzetek.jpg

Lenyűgözően lágy, csupa levegő bélzet, puha héj. Minden szelet simogatni való, és előhozza az emberből a gyereket, aki szét akarja cincálni a kenyeret, és mindenféle állatkákat akar gyúrni a vajpuha bélből.

Ha másért nem, hát azért megérte ezer kalácsot végigszenvedni, hogy végül ez a kenyér létrejöjjön. Lassan konzisztenssé is válik, és mondhatom, ez lett az új napi kenyerünk. Fantasztikus szendvicsalap, nagyon finom. Elkészíteni sem különösebb ördöngösség, egyedül a fonás kicsit időigényes, de az meg egyáltalán nem életbevágó, inkább csak azért csinálom, hátha egyszer abból rájövök, mit rontok el a kalácsolásnál.

Úgy készítem, hogy 180 g 12 órával korábban etetett teljes kiőrlésű kovászt jó alaposan kikeverek 250 g langyos tejjel, 70 g margarinnal, 20 g mézzel. Hozzáadok 110 g teljes kiőrlésű kenyérlisztet, 110 g réteslisztet, 220 g fehér kenyérlisztet, lazán összeforgatom, lefedve állni hagyom fél órát. Megdagasztom, majd hozzáadok 11 g sót, azzal újra dagasztom kicsit. Átteszem egy olívaolajjal kikent tálba, letakarva hagyom kelni, közben 30 percenként háromszor áthajtogatom. Utána békén hagyom még vagy két órát, hadd növögessen.

Végül kiteszem egy enyhén lisztes deszkára, sodrófával kicsit ellapogatom nagyjából kör alakúra. Nem kell vékonyra nyújtani vagy erőltetni, csak annyira kilapítani, hogy a nagy bubikat kiirtsuk belőle.

Felvágom hat körcikkre, szorosan feltekerem, meghengergetem, pihentetem 15 percig. Utána tovább nyújtom-hengerítem a kukacokat, összefonom őket, beteszem a fonatot egy szögletes kenyérformába, letakarva hagyom kelni, majd valamivel később előmelegítem a sütőt 200 fokra. A formázáskor lecsípek egy diónyi darabot a tésztából, gombóccá gyúrom, bedobom egy pohár vízbe. Mikor úgy egy óra után feltempózza magát a felszínre, megkenem a kenyér tetejét melaszos tejföllel, beteszem formástól egy sütőzacskóba, vagy ha az nincs otthon, egy nagy jénaiba, majd 60 perig sütöm.

Természetesen lehetne fonás nélkül, egyszerűen veknire formázva is bedobni a formába, na de abban hol a sportérték?

Kalandos út vezetett egyébként idáig. Először a sok kalács kálváriája. Aztán jött az ötlet, hogy ugyanezt sósan… Szépen megcsináltam a tésztát, munka miatt betettem a hűtőbe kelni, majd este hullafáradtan elővettem formázni. Még a formát is előre kisütőpapíroztam, akkurátusan magam mellé készítettem. Majd mindenféle agyműködés nélkül, színtiszta robotpilóta üzemmódban elvégeztem a megszokott mozdulatokat, rutinosan veknibe tekertem a tésztát, jól megliszteztem, lekaptam a helyéről a hosszúkás szakajtót, akkurátusan belesimogattam egy konyharuhát, belefordítottam a kenyeret, behajtogattam az anyag széleit, félretoltam a kenyérformát… Na várjunk csak egy percet… Affffene… Na mindegy, ez már így marad. Kénytelen voltam így megsütni, a lágy, vajas tészta olyan szép lapos lett, mint egy malomkerék. Viszont a bélzeten így is látszott, hogy ez valami szuper recept lesz.

Legközelebb már odafigyeltem, és az előző tapasztalatból okulva ekkor vettem fel a hozzávalók közé a mézet is. A margarin nagyon kihozta a teljes kiőrlésű liszt erőteljes ízét, kellett kicsit lágyítani rajta.

Ekkor már minden flottul ment, kivéve, hogy nehezen döntöttem el, mennyi tészta lenne ebbe a formába ideális. Ezért kettőbe osztottam a tésztát - hiba volt. Mint az első képen látható, ebből igen lapos kis kenyerek lettek. Cuki kis koktélszendvicsekként végezték.

Legközelebb már csak annyit bénáztam, hogy túl vékonyra sodortam a szálakat, aztán a fonás után azzal szembesültem, hogy hááát… ez elég hosszú lett… Kicsit kalandos volt belecipőkanalazni a formába, de azért sikerült.

Az utolsó előttinél már tele voltam rutinnal, csak épp sütőzacskóból vettem rossz méretet. Erre elég hamar rájöttem, nem is pánikoltam, majd beleteszem jénaiba. Iiiiigen, csak abba 1 mm különbség miatt nem fért bele. Na, ez csak akkor derült ki, amikor már ment volna a sütőbe. Persze ahol akarat van, ott megoldás is van! Ennek szellemében akaratosan kiparancsoltam a konyhába az embert, hogy most pedig megoldás kell. Szerencsére neki terve, fogója és ereje is volt, így a forma szegélye hamarosan felpenderült annyira, hogy jól beférjen a helyére. (Itt jegyezném meg, hogy hasznos az ember a háznál, aki nem tart otthon legalább egyet, sürgősen szerezzen be legalább valami akciós példányt.)

Azt gondolhatnánk, hogy az (eddigi) utolsó kenyérnél már minden oké volt. Nos, majdnem. Itt csak annyi történt, hogy jó későig halasztottam a kovász etetését, mert másnap nem akartam túl korán dagasztani. Csíkra szűkült szemekkel mentem ki a konyhába, és gondoltam, kicsit keményebbre etetem a kicsikét, úgy nyerek még némi időt. Csak hát a kemény masszát kissé nehéz keverni, és közben jó határozottan kell markolni az üvegét. Kéne… Nem markoltam eléggé, ki is ugrott a kezemből, és egy mesteri piruett után úgy szétkente magát a padlón a kovász, hogy még a hűtőre is jutott.

Hiába, a házipék élete sosem unalmas.

A bejegyzés trackback címe:

https://suthetjuk.blog.hu/api/trackback/id/tr6112443505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GONOSZ 2017.04.24. 14:20:54

Ezek szépek lettek. Hétvégén a recepted felhasználva megpróbálom megcsinálni.
Általában a teljes kiőrlésű lisztekkel meggyűlik a bajom, de így hátha. Jó kalácsot viszont tudok, ha szeretnél egy biztos receptet szólj. Visszajelzek, ha kész a kenyér.

Lousha 2017.04.24. 14:35:29

@GONOSZ: Drukkolok neked, feltetlenul mutasd majd meg az eredmenyt :)

Kalacsreceptet megkoszonok, de csak ha kovaszos. Elore is koszi.

meatclone 2017.04.24. 17:21:30

Meg mindig vannak emberek akik margarint hasznalnak a rengeteg figyelmeztetes ellenere? Igaz az emberek dohanyoznak es heroinoznak is , de legalabb azok fuggoek.

Lousha 2017.04.24. 17:26:14

@meatclone: Vannak. Edesitoszert is hasznalok. Pengeelen tancolva elem az eletem, igy izgalmas.

GONOSZ 2017.04.26. 13:19:06

@Lousha: Sajnos kovászos kalácsot még nem csináltam, de dolgozok egy édes kovászon. Még csak gondolatban van meg, de szerintem működni fog, ha van kipróbált receptem küldöm.
süti beállítások módosítása