Kutyáim és a sport

Elhajtás: csak bírd idegekkel

2017/03/23. - írta: Vikkus

Mikor jó alaposan begyakoroltuk már a kutyával a gyűjtő munkát, szépen balanszolva hozza rád a nyájat, és aztán villámcsapás-szerűen azt várod tőle, hogy az ellenkezőjét csinálja, és tőle felfelé nyomja a nyájat... na akkor aztán lehet vért izzadni rendesen.

Annak ellenére, hogy ez mindig ilyen nehézkes, mi mindig először a gyűjtést stabilizáljuk. Ez az ösztönös viselkedés a kutyák részéről, így ez könnyebben megmarad a fejekben, ráadásul a pályamunkák 80%-a erre a stílusra épül. Más kérdés, hogy magyar fajtás körökben nem ez a menő, de ebbe inkább nem mennék bele. Legyen elég annyi, hogy aki magyar fajtával próbált gyűjteni, annak sikerült is, és a kutya bizony szebben is dolgozott utána, mint előtte hajtásban. Szóval stabil gyűjtéssel kezdünk, és kell, hogy legyen a kutyának annyi fegyelme, hogy a jószágról lehívható legyen. 

A legideálisabb az volt, mikor Jettával a saját kecskéinket naponta ki-be hajtottuk, a mekkék tudták az irányt, nem kellett őket különösebben noszogatni, Jetnek annyi dolga volt, hogy nem hagyta őket megállni útközben, hogy gyümölcsfákat gyalázzanak. Ezzel szépen rájött a hajtás balanszára, tehát hogy velem azonos oldalon is cikk-cakkoljon a nyáj mentén. Ezt egy-két tréning alatt szépen átültettük birkára is. Nem volt sírás, nem volt vért izzadás. 

beauceron-berger-de-beauce-gardiens-du-chaos-kennel-jetta-working-dog-sport-herding-troupeau-sheepdog.jpg

Pogi viszont nehezebb helyzetben van, nincsenek kecskék, és ritkábban járunk terelni. A legjobb neki az lenne, ha akadna olyan tréninghely, ahol tudnánk egyszerre 200 berbéccsel dolgozni, de ez sajnos nem adott, marad Gabi, a 10 merinója és a gyönyörűen kiépített pályája. Szerencsére a kézbentarthatósága Poginak nem romlott, sőt, a legutóbbi tréningen ismét azt éreztem, hogy rendeződött a kettőnk viszonya. A hajtás tanítást mi igyekszünk kerítés mentén tanítani, ha szükséges, akkor hosszú pórázzal. Legutóbb Gabinál egy bálamadzagból szőtt készség volt csak, ami hamar kiégette volna a kezem, így maradtunk a póráz nélküli verziónál, ami viszont rengeteg kiabálással járt. A birkák tehát kerítésen, a kutya mögöttük, én pedig szögben állok a nyáj mellett/mögött, legalább 2 méterre tőlük. A kutyát indítom,  kapja az elhajtás parancsot (ez nálunk "elfele") és mikor indul, hogy a birka elé kerüljön, akkor visszahívom. Természetesen egy Pogo kaliberű kutya nem hogy elindul, hanem kilő, mint a puskagolyó, így gyakorlatilag ez úgy hangzik, hogy "Elfe... GYEREIDEEE" és újra és újra... aztán rájövünk, hogy Pogo annyira balos, hogy ilyen egyszerűen nem létezik, képtelen vagyok jobbról küldeni (főleg amikor már teljesen fáradt, nem érti, zavarodott), így végül hagyjuk, hogy a birka beporoszkáljon a kerítés mellől középre. Persze ez idő alatt sem hagyhatom, hogy a kutya rárohanjon, így ilyenkor láb mögé hívom (nálunk van egy "mögém" parancs, ami a lábhoz terelős verziója), odaballagunk a nyájhoz, és újra "elfele", majd újra "IIIIDE", és így tovább. A torkom már vérzik, annyit kiabáltam, a kutyám vérnyomása az egekben, ő dolgozni akar, de rohadtul nem érti mit akarok tőle, frusztrált lesz, harapni akar, megint kiabálok vele, látom az arcán, hogy a háta közepére nem kívánja már ezt az egészet, és akkor eljutunk a holtpontra... 

beauceron-berger-de-beauce-gardiens-du-chaos-kennel-pogo-working-dog-sport-herding-troupeau-sheepdog.jpg

Mikor egy feladattal megszenvedsz, akkor annak igenis van egy szenvedős része, ez elidegeníthetetlen. Ha viszont ezt minden áron ki akarod kerülni, akkor homokba dugod a fejed, vagy meghátrálsz. Eldöntheted, hogy végigmész a kijelölt úton, vagy megpróbálsz menekülőutat keresni, amivel valószínűleg nem javítasz a helyzeteden, ellenben sokkal hosszabbá teheted a szenvedős részt, vagy egyszerűen feladod. A saját kutyámat ilyen állapotban látni kemény dolog. Mintha direkt szívóznék vele, felvillan a fejemben, hogy talán a bizalma is csorbul, hogy nem lesz kedve következő alkalommal dolgozni, egyébként is, hogy el van keseredve szegény... De nem hagyom, hogy a félelem lerántson az ösvényről, megyünk tovább, odafigyelve, rágyakorlok még egyszer, minden idegszállal azt figyelem hogy mozdul, jól dicsérjek, jól blokkoljak és egyszer csak megtörténik: kaptam egy fél balanszot. Örvendezés, kutyaölelgetés, egy kis sóhaj. De még nincs vége, megyünk újra, Pogo enged, azonnal visszahív, közben pedig kapok egy újabb balanszot, ez már teljes egész. Egészen ugrabugrálunk, végre, sikerült! Fél órás tréning, a kutyám a seggén veszi a levegőt - de én sem vagyok jobb állapotban - szinte ölben viszem ki a pályáról, akkora az öröm. És a következő tréningen folytatni fogjuk, valószínűleg majdnem nulláról kezdve, még áll előttünk 1-2 kemény edzés. Ez az útja, nem lehet minden tréning csupaörömboldogság, ha az lenne, soha nem fejlődnénk sehova. A sikerig izzadás, egy kis depi, sok izomláz, fejfájás és bevérzett torok vezet egy kalapnyi kétségbeeséssel. Még akkor is, ha piszok jó a kutya. 

Címkék: pogo terelés
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sportinchaos.blog.hu/api/trackback/id/tr3612363549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása