2017. április 21. 17:12 - SportBetyárok

Darts PL: Csodás Chizzy, titáni Taylor

- újabb meglepetések Írországban

A már-már megszokott beharangozó elmaradt, ezért most csak a 12. forduló történéseiről számolunk be nektek!

Az első mérkőzés Dave Chisnall és Adrian Lewis között zajlott le. Chizzy a múlt héten káprázatos feltámadást produkálva ikszelt le Gary Andersonnal, a mai mérkőzésén pedig még feljebb kapcsolt a fordulatszámon. Lewis pedig a múlt héten kilencnyilast produkált, s győzött is, így jó mérkőzésnek ígérkezett kettejük párharca. Chizzy rögtön elvette Lewis kezdését, s bár utóbbinak később feljavult a játéka, a kiszállózás nem ment neki, így Chisnall viszonylag komoly meglepetést okozva 7-3-ra intézte el Lewist.

dave_3017952.jpg
A következő mérkőzésen világbajnokok találkoztak, az est egyik leginkább várt mérkőzésén Phil Taylor és Gary Anderson feszült egymásnak. A nagy várakozás ellenére olybá tűnt, hogy hamar vége lesz a mérkőzésnek, tekintve, hogy Anderson 4-0-ra elhúzott riválisától. Phil Taylor nem nyújtja azt a produkciót, amit az elmúlt években megszokhattunk tőle. Ám ezen a napon megmutatta, miért is igazi legenda: sorozatban 7 leget (!!) behúzva, 7-4-re verte meg skót ellenfelét. Érdekesség, hogy mindketten 100 felett átlagoltak a meccsen. Nincsenek szavak.
83-11102013023118.jpg
A harmadik mérkőzés nem kápráztatta el a nagyérdeműt, a második helyen álló Peter Wright meccselt a tabella vége fele kullogó James Wade-del. 3-2-ig Wade-é volt az előny, onnan azonban váltani tudott a skót, s egy 11 nyilas kíséretében egyenlített, majd végül 7-3-ra húzta be a találkozót Wright.
peter-wright-pdc-world-darts_3246226.jpg
A negyedik mérkőzésen holland rangadó következett, az 50. születésnapját ünneplő Raymond van Barneveld mérkőzött meg a világelső Michael van Gerwennel. Barney a PL idei szezonjában egyedüliként már megverte egyszer ellenfelét, s 3-2-ig még most is volt rá némi sansza, azonban Gerwen sorozatban öt leget nyerve, simán verte Barneveldet, 7-2-es végeredménnyel.
van_gerwen_barney.jpeg
Az est zárómérkőzésén a korábban parádés teljesítményt nyújtó Chisnall játszott a hamvaiból feltámadó Phil Taylor ellenében. Az est korábbi szakaszában történtek miatt joggal várhattuk, hogy brutáljó partit lássunk, azonban ez nem történt meg. Ugyan Chisnall ismét parádézott, az öreg ma nem tudott felnőni a feladathoz, s valószínűleg mentálisan belefáradt korábbi mérkőzésébe, így váratlan, de sima vereséget szenvedett. Végeredmény: Chisnall - Taylor 7-2
Aktuális tabella (forrás:pdc.com)
allas_belfast.jpg
J

Kövessetek minket a Facebookon is :)
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sportbetyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr8912444007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása