Soundcheck

523 millió dollárt hozott a Coldplay frissen véget ért turnéja

2017. november 21. - kvcsdavid

Múlt héten szerdán, Argentínában véget ért a Coldplay 2015-ben megjelent albumának turnéja, melynek 114 dátuma összesen 523 millió dollárnyi bevételt hozott. Az A Head Full of Dreams Tour ezzel minden idők harmadik legsikeresebb turnéja lett. 

coldplay_samir_hussein.jpg

A több mint száz időpontot keretbe foglalta az angol zenekar, hiszen 2016. március 31-én a Buenos Aires melletti Estadio Ciudad de La Platában startolt el a turné, november 15-én pedig itt is ért véget. A Live Nation adatai szerint összesen 5,4 millió jegyet adtak el a nagyjából másfél év alatt, a mexikóvárosi Foro Sol stadionban látogatórekord is született, egészen pontosan 67 451 ember szórakozott itt egyszerre, míg több városban duplázni vagy triplázni is kellett a show-k számát. 

A Coldplay a fenti adatokkal Roger Waters The Wall Live turnéját taszította le a dobogóról, a második The Rolling Stonestól (A Bigger Bang Tour) pedig körülbelül 120 millió dollárral marad el. Az első helyen a U2 2009 és 2011 között zajló 360° Tour-ja elég stabilan tartja magát, annak bevételei meghaladták a 784 millió dollárt, ezt az összeget valószínűleg még jó ideig nem fogja megközelíteni senki. 

A Coldplay turnézáró üzenete:

 

Kovács Dávid
Forrás: The Ticketing Business
Fotó: Samir Hussein / Redferns

A bejegyzés trackback címe:

https://sound-check.blog.hu/api/trackback/id/tr8613343671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása