Soundcheck

A Mörk már biztosan utazik januárban a holland Eurosonicra

2017. szeptember 20. - kvcsdavid

Megérkeztek a januári Eurosonic Noorderslag showcase-fesztivál és konferencia első 2018-as előadói, köztük az MTVA és a Petőfi Rádió delegáltjával, az utóbbi időben egyre több külhoni sikerrel büszkélkedő Mörkkel. 

jorn_baars_eurosonic.jpg

Az első bejelentésben harminc zenekar és énekes kapott helyet, ezek hagyományosan azok a fellépők, akiket egy-egy ország nemzeti rádiója választ ki, a később érkező együtteseket már mind jelentkezés alapján válogatják majd be a line-upba. A friss listán a Mörk képviseli hazánkat, ami ugyan nem meglepő, hiszen az idei Nagy-szín-pad! tehetségmutató különdíjaként kapták meg a lehetőséget, de érdemes megjegyezni, hogy egyébként is egyre több hasonló rendezvényen bukkannak fel, eljutottak már a hamburgi Reeperbahnra és a sopoti Seazone-ra is, előbbinek hála pedig az ugyancsak hamburgi Elbjazz Festivalon is játszhattak több ezer ember előtt, sőt a fesztivál aftermovie-jában is az ő daluk szól. A Mörkön kívül is akadnak egyébként ismerős nevek már a programban, a németeket az idén a Sziget Európa Színpadán is bemutatkozó Kytes reprezentálja, míg Izlandról az Úlfur Úlfur az első név, ők éppen a Mörkkel közösen fognak játszani októberben a Kuplungban. 

A groningeni Eurosonic Noorderslag Európa talán legfontosabb showcase-fesztiválja és konferenciája, ahol olyan előadók indították már karrierjüket, mint a Royal Blood, Hozier, Aurora, Mø vagy Dua Lipa. Az elmúlt években egyre több magyar zenekar és szakmabeli is eljut a fesztiválra, ami nagyon jó lehetőség a bizonyításra, de legfőképp a kapcsolatok kiépítésére. Az Eurosonic 2018-ban január 17. és 20. között tér vissza, a fókuszország ezúttal Dánia lesz, míg a European Festival Awards hagyományosan a nyitónap estéjén kerül majd megrendezésre, melyen remélhetőleg ezúttal is szoríthatunk hazai sikerért.

 

Kovács Dávid
Fotó: Jorn Baars / ESNS

A bejegyzés trackback címe:

https://sound-check.blog.hu/api/trackback/id/tr8612879454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása