Soundcheck

A brit zeneipar szárnyal, de nagy az aggodalom a Brexit miatt

2017. szeptember 20. - kvcsdavid

Elkészült a brit zeneipar résztvevőit tömörítő szervezet, a UK Music éves jelentése a szigetország 2016-os évének számairól, az eredmények pedig több mint kecsegtetőek, ugyanakkor az is kiderült, hogy a felmérésben részt vevők több mint fele tart a Brexit negatív következményeitől. 

2017_download_friday_rosssilcocks_0047_web.jpeg

Miután kiderült, hogy London messze uralja az európai koncertpiacot, az Egyesült Királyság zeneiparát teljes egészében vizsgáló tanulmány is több mint pozitív visszajelzésekkel szolgált. Összességében 4,4 milliárd font bruttó hozzáadott értékkel zárták a tavalyi esztendőt, 2015-höz képest ez 6% növekedést jelent, de 13%-kal nőtt a zenei export bevétele, 12%-kal pedig a közönség száma, sőt 19%-kal többen is dolgoznak a területen, ez összesen 142 208 munkahelyet jelent. A számok egyébként nemcsak 2015-höz képest figyelemre méltóak, öt éves összevetésben messze 2016 vezet minden szempontból. 

Az igen komoly eredmények ellenére azonban közel sem felhőtlen a hangulat, hiszen 2019-re várható az Egyesült Királyság végleges kilépése az Európai Unióból, arról pedig még közel sincsenek pontos információk, hogy ez miként fogja érinteni a helyi és a teljes európai zeneipart. A tanulmány elkészítése során több mint ezer, az ágazatban dolgozó embert kérdeztek meg, szerinte milyen hatása lesz a Brexitnek, a válaszadóknak több mint fele válaszolta azt, hogy negatív és csak alig több mint 2% adott pozitív választ. 28,1% a bizonytalanok aránya, ez is jól mutatja, hogy sürgősen szükség lenne a helyzet tisztázására. Fény derült továbbá arra is, hogy a brit zeneiparban dolgozók 10%-a származik más EU-s tagországból, ez az arány 3%-kal magasabb, mint a teljes foglalkoztatottság esetén, így különösen érzékenyen érintheti a kilépés a gazdaság ezen területét, arról nem is beszélve, hogy komolyan megdrágulhatnak az európai turnék a brit előadók számára, ami akár például a Sziget Fesztivált is érintheti, hiszen évről-évre Nagy-Britanniából érkezik a Hajógyári-szigetre a legtöbb fellépő. Ennek okán a UK Music folyamatosan tárgyal a lehetőségről az ország kormányával, hogy a zenészek a későbbiekben is szabadon utazhassanak az Európai Unió területére és a jelenlegi zeneterjesztési lehetőségek is megmaradjanak. 

 

Kovács Dávid
Fotó: Ross Silcocks / Download Festival

A bejegyzés trackback címe:

https://sound-check.blog.hu/api/trackback/id/tr9912879528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása