Éppen most repült el előttem egy kis kolibri. Én még nem láttam élőben ennyire közelről! A kerítésünk melletti hibiszkuszbokrot nézte ki magának. Majd megpróbálom lefotózni, ahogy a neonzöld pillangókat is, mert ők is nagyon szépek és különlegesek. Csak gyorsak, mire elővenném a telefonom, már el is iszkoltak.
És ha már lepkék és kolibri, Nimród egyre aktívabb, habár eddig is az volt, de most már gyors is hozzá, mint a villám, így az írás sajnos már nem megy úgy, mint előtte. Vagy nincs rá időm, vagy annyira fáradt vagyok, hogy egy értelmes mondatot nem tudok összerakni. #Momlife. De azért próbálkozom, mert nagyon sok mindent szeretnék még elmesélni és megmutatni nektek. Rengeteg gyönyörű fotót is készítek, ahogy egy kicsit erősebb lesz a netünk, felteszem őket egy nagyobb galériába. De addig is inkább igyekszem megélni a pillanatokat.
Azon szoktam még nevetni magamban, hogy tényleg mennyi ruhát hoztam ki feleslegesen. Nimródnak is gondosan összeválogatva szín és stílus szerint… Hogy majd milyen vagány közös kis outfitjeink lesznek… Aha. Pelenkában is melege van a gyereknek. De szerencsére itt a medence, ő pedig imád velünk fürdeni. :) Igazából a repülőn volt rajta utoljára ruha. A reptéren még stripteaselt egyet, azóta pedig kizárólag pelenkában bandázik velünk.
Imádom az itteni levegőt és párát, többek között azért is, mert szexi és laza hableányhajat csinál. Sellőfrizkóval pedig az ember lánya is boldogabban szaladgál. És imádom azt is, hogy olyan szuper natúrkozmetikumok vannak itt, kókuszolajjal, organikus kakaóvajjal (az az illat! Mmmm) és aloe verával nevetségesen olcsón, amiket otthon több tízezrekért árulnak. És ha már itt tartunk azt is imádom, hogy a kókusz mellett az avokádó és a mandula is vadon terem, csak úgy random belebotlik az ember, mint otthon egy gesztenyefába és annyit visz belőle haza, amennyit csak akar. Így esik meg az, hogy szinte majdnem mindig van a hűtőnkben friss házi guacamole. :)
Ajándékba pedig nem virágot hoz, hanem kakaóbabot szed nekem a zuram.
Más: nagyon kedvesek és jófejek itt a rendőrök. Tegnap este hazafele egy nagyon aranyos jelenet mellett jöttünk el: egymást ölelve sztorizgatott kettő egy robogón ülve, az út szélén figyelgetve a forgalmat. :) Fekvőrendőrből is sok van, azok meg sunyik, alig lehet őket észre venni, így a leleményesebb ember (mint pl. Juditunk is) foszforeszkáló spray-vel mászkál, és hébe-hóba lefúj egyet a megszokott utakon, hogy azért már mégse menjen tönkre a kocsija hazafele menet.
Megint más: épp most tudtam meg, hogy nem messze innen van egy hely, ahol kis csikóhalakat lehet a kezünkből etetni! Hamarosan megyünk oda is, visszük a kis Nimródot, biztos nagy élmény lesz mindenkinek. :)
Olyan gyönyörű itt minden, hogy legszívesebben egy GoProval a fejemen mászkálnék egész nap, nem lehet betelni a látvánnyal.
Szerencsénk van, mert amióta kint vagyunk, még csak egyszer esett az eső, de akkor is csak szemerkélt. A hurrikánok állítólag kicsit megbolygatták itt az időjárást, mert normál esetben ez az egyetlen olyan ország a világon, ahol napközben mindig jó idő van, esténként viszont mindig esik. Ebből viszont még mit sem tapasztaltunk, gyönyörűen tiszta és millió csillagos az ég éjszaka is. Én ezt “vihar utáni csendnek” hívom. :) Egyébként az sem fog zavarni, ha esténként újra elkezd majd esni az eső, mert meleg eső lesz, amibe imádok kiállni. Jacuzzizni meg aztán főleg! :)
Most egyébként itt is ugyanúgy ősz van, habár sok mindent nem tapasztalunk belőle. Csak annyit, hogy néhol lehullik egy-egy pálmalevél.
Az első nap, amikor reggel kimentem a teraszra, azt hittem, hogy szemben is hegyek vannak. Akkor még nem tájoltam be pontosan, hogy hol vagyunk. Aztán idővel rájöttem, az az óceán, csak olyan érdekes, hogy konkrétan “a horizont fölé magasodik”, és tényleg olyan, úgy emelkedik felfelé, mintha egy egyenes hegység lenne. A hegyek egyébként mögöttünk vannak, védelmezően körülölelve minket, ugyanis ez a három város (Puerto Plata, Sosua és Cabarete) egy olyan völgyben fekszik, ami a legbiztonságosabb rész a szigeten. A hegyőreink elterelnek minden vihart, ahogy szépen arrébb terelgették vissza az óceánba az elmúlt hetek hurrikánjait is. Mázli!
Pont három hete vagyunk itt. Van már saját dominikai telefonszámunk és bankszámlánk. kezdjük megszokni az ittlétet. Az egyik sorozatban hallottam, hogy az idő teltével minden hétköznapivá válik körülöttünk, még az olyan dolgok is, amik azelőtt abszurdnak vagy épp kiváltságnak számítottak. Szépen lassan beépül a hétköznapjainkba a tengerpart, a pálmafák, a karibi hangulat és a friss trópusi levegő. De ettől még ugyanúgy kiváltságként éljük meg, hisz ezzel nem lehet betelni. Van miért hálásnak lennünk...
Egy másik este a szintén szomszédban lévő Ocean Village-be látogattunk el, pontosabban az ottani gymbe, és amíg a többiek a panorámával szemben edzettek, addig mi gyönyörködtünk az óceánban, infinity medencéből élvezve a közelségét, és a pár méterre lévő kis sziklákra felcsapó, hangosan robajló hullámokat. Roland Santo librézett, ami ugyanaz mint a Cuba libre, csak kóla helyett limonádéval vagy Sprite-al öntik fel a jóféle rumot. Finom!
Kattintsatok a fotókra a többi képért és videóért!
A szupermarketekről már esett szó korábban, írtam, hogy széles a választék és sok az igényes, minőségi termék. Most a legutóbbi vásárlásunk alkalmával lőttem is pár képet. A Super Polában voltunk, ami itt van kint a sarkon. Ahogy bemész, egyből le tudod fertőtleníteni a kezed, ki van téve oldalt külön erre a célra az antibakteriális zselé. A zöldség és gyümölcs választék itt majdnem teljesen más, mint otthon, húsleveshez például egyedül csak répát találtam. (Ettől függetlenül nagyon finom lett, nagyon jók és frissek itt a húsok.) Még ismerkednem kell a helyi gyümölcsökkel, de a mangó és guava nagy kedvencem, ezek itt szerencsémre olyanok mint otthon az alma vagy körte. Apropó, almájuk egyébként meg nincs, azt importálják. Ugye a kókusz és az ananász egyértelmű, banánból is több féle van, a zöld fajtát például csak főzéshez használják, a mini rózsaszíneket meg nassolni jó. Ezen kívül van még jó pár olyan trópusi gyümi, amikről majd beszámolok, ha sikerült megkóstolnom. Ma reggel egyébként csinóla lekvárt reggeliztem, és az például nagyon finom! Az íze a mangó, narancs és guava keverékéhez hasonlít. A zöldségek közül pedig újdonság volt nekem a yuka, aminek a gumóját itt úgy használják és fogyasztják, mint a burgonyát. Chips is van belőle. Csinálunk belőle nemsokára egy jó kis rakott krumplit szerintem, megkóstoljuk. Állítólag egészségesebb is. A tojások héja pedig hófehér! Mint Amerikában, de Indiában is albínó tojások laknak. Meg gondolom még sok más helyen, csak Európában ilyet ritkán látni. Amúgy jól néz ki.
De apropó chips: nagyon tetszett, hogy itt aztán mindenből találni chipset, szerintem Amerikából hozzák be, majd utánajárok, mindenesetre nagyon jópofa. Láttam mindenféle zöldségből, quinoából, de még humuszból is!
Egy hete pedig megnyitott Puerto Platán a Jumbo, ami itt a helyi Auchan, hatalmas és mindent, de tényleg mindent kapni. Összesen azt hiszem 10 vagy 12 van belőle az országban. A többi kisebb nagyobb szupermarket (pl. Playero, La Sirena) itt is inkább az élelmiszerre és a tisztálkodási szerekre/alap kozmetikumokra fókuszál.
Még magunkat is megtaláltam a boltban. :)
Amiről még szerettem volna írni, az a zene. A rádióból szóló karibi dallamokon kívül egész nap megy a kedvenc zenecsatornánk is, az RMS, ami egyébként mexikói, de egész Latin-Amerikát lefedi. Itt mennek azok a J-Lo, Shakira és Ricky Martin slágerek is, amiket otthon nem hallani, mellettük pedig ugyanúgy rengeteg a fiatal latin tehetség, akik szintén ontják a slágereket. A latinok köztudottan nagyon családcentrikusak és gyerekközpontúak, és imádom, hogy ez a klippekben is megmutatkozik. Fiatal szerelmespárok love storyjai rendre végződnek a pár perces kis rövidfilmek végén esküvővel vagy babás snittekkel. Már kedvencem is van, mindjárt meg is mutatom nektek, itt van azonban az, ami most a legjobban megy:
Én pedig ezeket hallgatom a legszívesebben, mindig felpattanok rázni, ha leadják őket: :)
Ennek már a szövegét is fújom!
Azt nem tudom, hogy ezek közül is eljutott-e hozzánk valamelyik úgy, mint a Despacito, de nem csodálkoznék, mert nagyon fülbemászóak.
Na és emlékeztek még Thaliára? A Marimar és a Rosalinda című szappanoperák főhősnőjére? Nos, énekesi karrierje még mindig szárnyal, és hihetetlen, de szinte majdnem ugyanúgy néz ki, mint 20 évvel ezelőtt. Éppen tegnap láttam az egyik legújabb, J-Lo-sra sikeredett klipjét, aztán este nagy meglepetésemre még a Marimar főcímdalát is leadták. :D
Itt egyébként a szivarnak a térségre jellemzően elég nagy kultusza van, nem egy szivarszobával találkozhattok az utcákon, több száz féle és fajta terméket árulva. Ezekre a helyekre nem csak azért érdemes bemenni, mert kellemesen párás és hűvös van bent a frissen tartás miatt, hanem azért is, mert a bőrfotelek és ódon fa bútorok csak úgy árasztják magukból az elegancia illatát, ami külön nagy élmény betérve a kinti melegből és latin nyüzsgésből. Szeretem az ilyen kontrasztokat. Ami pedig vicces, hogy itt nem cigicsikkeket, hanem szivarcsikkeket látsz hébe-hóba eldobva az utcán.
Víz: erről még nem írtam szerintem, de a közhiedelemmel ellentétben itt a legtöbb helyen normális víz folyik a csapból, amit kockázatmentesen megihatnánk. Ennek ellenére, fő a biztonság alapon az emberek gallonszámra veszik a ballonos vizeket, így otthon is úgy isszák és isszuk mi is az egyébként tisztított és nagyon finom forrásvizet, mint ahogy az Európában az irodákban szokás.
Kocsik: itt majdnem mindenki jeep-pel szaladgál, abból is a fehéret szeretik a legjobban. Egyébként tök jól néznek ki az utakon. A helyiek meg a platós kocsikat és a kis robogókat preferálják. Ami pedig nagyon vicces és jópofa, hogy buggieval is közlekednek. A szomszédunknak is áll egy a nyitott garázsában a kis hajója mellett.
A luxusabb lakóparkokon belül pedig még golfkocsi is bérelhető, és nem csak azért, mert külön golfpályájuk van, hanem mert azzal szaladnak át a szomszédhoz vagy ugranak le heti kétszer a gymbe. Hát tudnak élni, na.
Azért kicsit félelmetes ennyire közelről látni, hogy tényleg hogyan élnek itt az emberek a saját kis mesevilágukban. Melinda hívja így, mert tényleg olyan mesterséges kis mesevárosok vannak ide kialakítva, ahol a luxus nem ismer határokat, de azért még azt is pofátlanul feszegetik. És még félelmetesebb, hogy egy magunkfajta ember (értsd európai középosztálybeli átlagpolgár) valójában mennyire közel áll ahhoz itt, hogy így élhessen. Mert hogy ha már kettő vagy három felé osztjuk egy ilyen háznak a költségeit, akkor már egészen baráti árat kapunk, sőt. És ezek a házak akkorák, hogy még két-három család/generáció is kényelmesen elfér bennük. Na persze itt nem ez a megszokott, általában egy pár vagy egy család él csak egy villában. Amik távolabb esnek az óceántól, azok lényegesen olcsóbbak a partokon lévő szomszéd társaiknál. Egy havi bérlésük 3000 és 15000 dollár között mozog nagyságtól és elhelyezkedéstől függően. Ebben már benne van a közösköltség, de rájön még a víz és a villany.
Kattints a fotóra a galéria megnyitásához!
Ám ha úgy állsz anyagilag, akár egyből meg is veheted, szépen berendezve, cselédestül és séfestül áll a szolgálatodra. Valaki csak 3-4 hetes nyaralásokra veszi ki őket, viszont elég sokan, sőt egyre többen sokallnak be és költöznek ide hosszabb időre, vagy akár véglegesen is. A bevásárlást megoldják a futárok, a főzést a saját szakács, vagy pedig le lehet kényelmesen sétálni a “parti büfébe”, ami már már felér egy Michelin-csillagos étteremmel. Szóval így él itt a felső osztály, a legnagyobb békességben. Dominikai, európai, orosz és amerikai egyaránt. De persze még ennél is van feljebb.
A lakópark sarki büféje
Az itteni közkedvelt lakóparkok, mesevárosok mint például az Ocean Village vagy a Star Hill ugyanazt nyújtják, mint a délebbre fekvő társaik Punta Canán és La Romanán. Ezek már olyan elzárt, elszigetelt villanegyedek, ahol az elkényeztetett külföldiek kényelmesen elbújhatnak a világ elől. Akiknek jó dolgukban vagy fogalmuk sincs, hogy mi folyik a világban, vagy pont hogy igenis van, de köszönik szépen, nem kérnek belőle.
Ahol pedig most mi lakunk (Lomas Mironas), az azért egy fokkal szerényebb és lényegesen olcsóbb is, viszont ugyanolyan gyönyörű, hisz a természeti körülmények adottak. Nálunk már 900 dollárért bérelhető egy komplett két szintes családi ház berendezve, hatalmas kerttel, jacuzzival, pálmafákkal, medencével. Csak egy picivel kevésbé luxus kivitelben. De ugyanúgy őriznek minket és mi is rálátunk az óceánra.
Na de visszatérve, csak úgy kíváncsiságból megnéztünk egy-két házat a szomszédos Sea Horse Ranch nevű, hasonló, szintén védett, viszont látszólag még elitebb lakóövezetben, mondván jövőre költöznénk, így az ingatlanos hölgy (aki egyébként francia, de több mint 10 éve itt él) készségesen körbevezetett minket.
Hatalmas csikóhal az ide érkezők fogadó bizottsága
Mentünk a jeeppel jó pár percet, amíg megérkeztünk az első kiadó házhoz, közben pedig igazi kacsalábon forgó mesepalotákat láttunk. A lakópark lenyúlik egészen az óceánpartig, így a kiváltságosaknak akár még saját partszakaszuk is lehet. Habár a víz itt nagyon hullámzik, inkább csak csodálni és hallgatni lehet a robosztus morajlást, de azt legalább a saját jacuzzidból. Az első ház is ilyen volt, a kertje lenyúlt egészen a partig, a hatalmas medence körül pedig magas pálmafák adták a hűsítő árnyékot.
A szobák, vagyis inkább hálótermek tekintélyt parancsolóak voltak, baldachinos ágyakkal, hatalmas gardróbokkal és gyönyörű fürdőszobákkal természetesen. A konyha is megért önmagában egy misét, maga a konyhasziget volt csak akkora, mint a mi egész konyhánk a pesti albérletünkben anno. Mellette kapott helyet a mosókonyha, a nagy spájz és egy cselédszoba is. Igazából úgy éreztem magam benne, mint egy 18. századi regényben, és ehhez még hozzásegített az ódon, de gyönyörűen kidolgozott mahagóni bútorok tömény, jellegzetes, nehéz illata is. Itt emelet nem volt, a közvetlenül part melletti házakat azért építik mindig csak egy szintesre, hogy a mögöttük/feljebb lévő házaknak is lehessen panorámája. De így is volt vagy 4-5 méter a belmagasság.
Nekünk egy picit azért sötét volt, és őszinte leszek, most még drága is, hiszen 12.000 dollár az ára havonta. Ezért még dolgoznunk kell. :)
A következő házikó viszont már árban annál szimpatikusabb és családiasabb volt a modern fehér és türkizkék bútorokkal, világos falaival, ezüst mozaiktól csillogó konyhával és Audrey Hepburnös mozisarokkal. De ami az abszolút kedvencünk lett, az a nyitott nappali, ahonnan egyenesen a medencédbe sétálsz, a túloldalt pedig a saját kis bungalódban pihegheted ki az aznapi fáradalmakat. Mint például azt a reggeli stresszt, amikor nem tudtad eldönteni, hogy az aranyszínű, vagy pedig a fekete gyémántberakásos bikinidet vedd-e fel az esti poolpartyhoz a szomszédban. Viccet és szarkazmust félretéve pont ezért fényárban úszott az egész, teljesen más volt az atmoszférája, mint az előzőnek. Ennek a villácskának négy szobája volt, három lent és egy fent. Sajnos a képek nem adják úgy vissza, mert az ingatlanos hölgy megkért, hogy ne fotózzak, de sunyiban persze lőttem azért párat.
Ilyen kilátással még mosogatni is szívesebben mosogatnék. :)
A harmadik házban már öt szoba volt, kettő lent, kettő fent, plusz egy “királyi lakosztály”. Persze itt is mindegyikhez külön fürdőszoba jár. A felső teraszra benyúlnak a pálmafák levelei, és akár még a saját kókuszdióját is leszedheti a szerencsés itt lakó. Lenézve pedig természetesen megcsodálhatja a hatalmas medencéjét, amit egy mini, patakcsorgást hallató vízesés köt össze a felette lévő jacuzzival. A bátrabbak akár még egyenesen bele is csúszhatnak, fokozva az élményt. Ó micsoda medencés bulikat lehetne itt tartani!
Aki több hétre érkezik, de nem házat bérel, az a szállodakomplexumok egyikében foglal szobát. Északon ilyen például a Playa Dorada, ami szintén felér egy minivárossal, az itt pihenő turistáknak el sem kell hagyniuk a resortot, a több luxushotel által körülzárt paradicsomban ugyanis még saját kis plázájuk is van mozival, étteremmel, koktélbárral és színes, vidám, trendi bazársorral. Egyik este piacfelmérés végett elnéztünk, és kicsit gazdag turistásat játszottunk. Az isteni finom koktélok elfogyasztása után felbátorodva körbehakniztuk Nimróddal és Melindával a kis üzleteket, beszerezve mindenféle haszontalan, de boldogságmorzsa csecsebecsét, mint például rikító színű bokaláncot, pálmafás sörnyitós kulcstartót és persze a legfontosabbat, műanyag virágot a hajunkba.
Ezt a bejegyzést már nagyon régóta szerettem volna nektek élesíteni, de őszinte leszek, annyi minden történt, hogy megcsúsztam a képek válogatásával és feltöltésével. Azóta meg már a következő kettőt írom, közben Nimród is 0-24 lefoglal, szóval egy picit megkésve, de végre itt van. :)
Múlt hét szombaton megnéztük Cabarete-t, ami itt a vízisport paradicsom. Mi helyileg Sosua és Cabarete között lakunk, körülbelül ugyanolyan közel van mindkét város, igazából pár perc kocsival. Dominikán minden város más, minden résznek meg van a saját kis különlegessége, hangulata, jellegzetessége. Mindenhol más és más az építészeti stílus, de még a kulturális szórakozási lehetőségek is nagyban különböznek helyenként. Egyébként nagyon sok híres külföldi előadó koncertezik erre, imádnak idejönni, és fesztiválokban sem szűkölködik a kis sziget. Szóval országon belül is sok a változatosság, nincs két ugyanolyan tengerpart sem. És ugyanígy tudni kell azt is, hogy hol mire érdemes ügyelni, figyelni, illetve mivel kell esetlegesen vigyázni.
Sosuán például nagyon elterjedt a szexturizmus és hétvégén esténként konkrétan lüktet a belváros a fülledt erotikától. A kis autentikus bárok tele vannak a fiatal helyi prostituáltakkal életvezetési tanácsadókkal, akik ha nem a sarkokon kelletik magukat, akkor az éppen ezért ide érkező hófehér, szemüveges, szandál-zoknis német férfiakkal enyelegnek a “jó üzlet” reményében. Egyébként a lányok csinosak, egyáltalán nem szakadtak, sőt. A legtöbb csajszira feszülős színes sztreccs (nagyon)miniruha tapad, nappal pedig valamiért imádják a mackónaci-szexi falatnyi necctop kombót. A hasnak pedig szigorúan mindig és minden esetben kint kell lennie. Nem lép ki úgy utcára az ember lánya, hogy ne látszódjon legalább a köldök. Emellett a popsimutogató sort is nagy sláger, amiket itt valahogy szívesebben nézek, mint Pesten a metrón. Úrilány nagyvárosba ilyet nem vesz fel, na. Itt viszont még én is gondolkodás nélkül felkapom. :) A tengerpart az azért más.
Visszakanyarodva a helyi ledér hölgyeményekhez, ezt igazából vagy meg kell szokni, vagy egyszerűen csak ignorálni. Mi esténként otthon vagyunk a saját kis szigetünkön, így mit sem tapasztalunk ebből, és amíg a zuraink időben hazajönnek, szerencsére nekünk sincs mitől félnünk. Habár ők itt aztán nagyon kapósak a nagy kék és zöld szemeikkel, hajjaj! :D
Szóval ez Sosua. Cabarete-re pedig inkább az amerikai szörfösök és kite-ozni vágyók özönlenek a szezonban az ehhez természetesen tökéletes hullámoknak köszönhetően, és éppen ezért az ő életstílusukhoz is közelebb álló kis hippi kávézók, cuki hotelek és hangulatos tengerparti bárok övezik a körülbelül 5 km hosszú partszakaszt. Állítólag ez az egyik “legcsúnyább” tengerpartja Dominikának… Na no comment. :)
Melinda és Beni egyik nagy kedvence itt a Fresh Fresh, ahol minden friss, organikus, és bio alapanyagokból készül, a sütik, a szendvicsek, a kávé és persze az elmaradhatatlan frissen facsart gyümölcslevek is. Még saját brandet is építettek a termékeik köré, teákat, lekvárokat és kókuszolajos ajakápolókat kapni a barátságos, színes kis polcokon.
Ő meg szerencsére élvezi ezt, imád szerepelni. Igazi nagyfiú már, hamarosan el is indul magától, az első önálló lépéseit már megtette. Akkor aztán meg mehet haknizni, simán eltartaná az egész családot.
Tegnap elszaladtunk megnézni az egyik nyelviskolát, mert ahhoz, hogy itt élhessünk, és idővel dolgozhassunk is, muszáj jól megtanulnunk a nyelvet. Noha a sziget nagy része konyhanyelven, de beszéli az angolt, mégis komolyabban vesznek, ha a saját anyanyelvükön szólsz hozzájuk, azaz spanyolul. Az órák a szabadban, pontosabban tágas, szellős teraszokon és karosszékekben zajlanak, rálátással a gyönyörű, pálmafás kertrészre.
Egy nagyon kedves szlovén hölgy fogadott minket, aki immáron hatodik éve él itt. Elmagyarázta, hogyan zajlanak az órák, vannak csoportos és egyéni foglalkozások is, és a karibi mentalitáshoz híven olyan rugalmasan járhatsz, ahogy neked a legkényelmesebb.
Sokan jönnek ide egyébként nyelvet tanulni, vannak több hetes intenzív kurzusok, reggeltől délutánig, utána pedig szabad foglalkozás keretében általában lemennek a partra röplabdázni, vagy átugranak Puerto Platara egy kis városnézésre. Sőt, hetente egyszer-kétszer még a nyelvsuli is szervez közösség kovácsoló és barátkozós esteket, közös vacsival, grillezéssel. Épp most is egy ilyenre készültek, ott sültek a nyárson az ínycsiklandó csirkecombok, és minket is meginvitáltak, mondván szívesen vagyunk látva bármikor.
Most épp viszont nem éltünk a lehetőséggel, helyette inkább beültünk egy frissen préselt mangó smoothiera a fő téren található Bailee-be. Ez egy Karib tenger kalózai stílusában megálmodott, teljesen kulturált, civilizált hely, európai étlappal és italokkal. Megtalálhatóak ugyan a helyi alkohol specialitások is, de ide egy más réteg jár: az itt élő külföldiek és a módosabb dominikaiak inkább. Vicces volt kiszúrni az itallapon, hogy itt a Cuba libre az egyik legolcsóbb ital, fele annyiba kerül, mint az összes többi, a helyi rumkultúrának köszönhetően pedig még a legalapabb, legolcsóbb rum is olyan finom, amilyet otthon azért ritkán lehet kóstolni.
Az előző cikkemben említett helyi lányok percenként osontak el a hely terasza mellett, feltűnően riszálva és kihívóan méregetve a potenciális hímegyedeket. Nimród is kapott egy-egy mosolyt, sőt, egyértelműen ő vitte a prímet, csak úgy olvadoztak tőle a csajok, pár pillanatra a “küldetésükről” is megfeledkezve. Félelmetes egyébként, hogy mennyien vannak, konkrétan hemzseg tőlük a város, és csapatokban mászkálnak, én még ilyet nem láttam. De olyanok, mint otthon a galambok, igazából hamar meg lehet szokni. Legközelebb azért csinálok egy videót.
Még a nyelvsuli előtt leugrottunk megnézni Sosúa fő strandját is. Ez a hely normál esetben hemzseg a turistáktól, de mivel most nincs szezon, főként csak helyieket láttunk, egy-egy kósza amerikai lélek vagy korosodó német fickó kivételével, akik a helyi instant barátnőjükkel üldögéltek és meghitten szürcsölgették a cuba libréjüket.
A part gyönyörű, az autentikus bárok hangulatosak, az óceán hőmérséklete pedig tökéletes. Nimród most fürdött benne először és imádta. Nagyon édes volt, ahogy lubickolt és kalimpált, pontosabban a kis saját baba módján úszni próbált az apja kezében. :) Gyorsan el is nyomta az álom a nagy kalandot követően.
Melindával pedig kaptunk egy-egy pina coladát, friss ananászban, ami inkább hasonlított egy ananászleveshez, tele gyümölcsdarabokkal, körülbelül háromszoros adaggal az otthon megszokott koktélokhoz képest.
Szeretném azonban eloszlatni a kételyeket, ez a hely gyönyörű, de egyáltalán nem olyan, ahogyan azt sokan elképzelik. Itt nem sétálsz csak úgy le a legnagyobb nyugalommal a pálmafás főutcán a csodaszép partra a biztonságos medencés házadból. Csodaszép part az van, a házad is medencés, de csak azért biztonságos, mert fegyveres őrök őrzik. Nem véletlenül. Itt férfi kíséret nélkül nem sétálgatsz csak úgy nőként az utcán. Ez talán egyedül Cabarete-re és Sosúára nem igaz, ahol mi élünk, ezek ugyanis a legbiztonságosabb városok az országban.
Ahogy már korábban is írtam, itt a helyiek megtanultak együtt élni a külföldiekkel. De a gyereked akkor sem szalad le mezítláb egyedül a játszóra. Kocsival viszed a partra, mert az őrzött-védett lakóparkod néhány kilométerre van az óceántól. Ott már minden oké, de odáig is túl kell élni valahogy, a helyiek vezetési kultúrája ugyanis…
Inkább mondjuk úgy, hogy nincs. Káosz, az viszont annál inkább! Mindenki megy, száguld a saját vehemenciája és kedve, akarata szerint, ha kicsit dudál, akkor csak jelez, hogy jön, ha viszont nagyot, akkor meg már annyira jön, hogy az sem érdekli, ha beléd megy, ő bizony haladni akar. Ha ezt megszokod, és ösztönösen ki és elkerülöd, akkor nincs baj. Én a fiúk mellett nem félek, de egyedül azért még nem mernék nekiindulni, főleg nem gyerekkel.
Az itt élő európait egyáltalán nem az a cukormázas, paradicsomi idill fogadja, mint ami például a Maldív- vagy Seychelle-szigeteken van. Ez itt a kőkemény valóság, amit én Indiában már megszoktam és meg is szerettem, igazából kicsit már hiányzott is. A putri, a hangzavar, a nulla, de annál viccesebb logika mindenhol, és mindemellett a helyiek őszinte mosolya és utánozhatatlan, pozitív kisugárzása. Persze más az, ha Punta Canára érkezel.
A többi várossal ellentétben ez egy olyan mesterségesen alkotott turista paradicsom, ami szinte csak 4 és 5 csillagos szállodákból áll, saját stranddal és partszakaszokkal, megfélelmítve a külföldieket, hogy nehogy ki merjenek menni egyedül, mert nagyon veszélyes. Ez részben sajnos igaz, részben pedig egy jó marketingfogás a hoteleknek is. Nekik nyilván az az érdekük, hogy a resorton belül maradj és költs el minél több pénzt. Valamint hogy az általuk szervezett városnézéseken és turistavezetéseken vegyél részt, ezzel is növelve a bevételüket. De ettől még nem fogod látni az igazi Dominikát.
Elmondhatod, hogy voltál, szép volt és jó, de igazából szinte ugyanannyit láttál az országból, mintha Balira vagy a Bahamákra mentél volna. Pálmafák, óceán, homok, ötcsillag. A magyarok csak Punta Canát ismerik, nem véletlenül. Ide hozzák őket. De én mindig is azt vallottam, hogy egy igazi utazó nem dől be az ilyen vattacukor csomagoknak, hanem igenis nekivág, bele a sűrűjébe, hogy megismerje az IGAZI kultúrát, az igazi helyi embereket, az igazi életet, persze azért a reális biztonság keretein belül.
Soha nem értettem az olyan turistákat, akik befizetnek több százezer forintot a gyönyörű szállodákba, gyönyörű, különleges országokban, és nagyzolva eldicsekednek, hogy ők már jártak arra, ott is voltak… De el nem hagyják a resortot… Még a tengerpartra is alig mennek le, hiszen ott a medence, amiben nem sós a víz, és persze élvezik az all inclusive előnyeit… Mindez persze szép és jó, de ennyi erővel Zalakarosra is mehetnének, körülbelül hasonló élményekkel gazdagodnának a helyi wellness komplexumban, tizedannyiért.
Más szállodás turistának lenni, mint itt élni. Persze mi is még csak egy hete vagyunk itt, és imádom meg minden, de muszáj ezeket is leírnom, mert ez is hozzátartozik az igazsághoz. A nagyobb városokban, mint pl. Santiago, vagy Santo Domingo, ahol a gazdag dominikaiak élnek, ugyan nincs tengerpart, viszont európaibb, civilizáltabb minden. Nagyon komoly plázák is vannak, amerikai és európai üzletekkel, ugyanígy neves iskolák, ahová járhatnak a külföldi gyerekek.
Sokan élnek itt úgy, hogy van egy jól menő üzletük vagy vállalkozásuk otthon, aminek a bevétele eltartja őket… Ez egy teljesen járható út, ha van rá lehetősége az embernek és elég nyitott a beilleszkedéshez. De ahogy látom, a legtöbben elvannak a kis saját, luxus, elzárt kis világukban, a három oldalról őrzött villájukban. Magántanár és takarító jár hozzájuk, sőt a heti bevásárlás is házhoz megy. Ez így megint egy más világ.
Ha most annyi pénzem lenne, én is ezt választanám. Minden évben egy újabb kis szigeten élnék... Egy fokkal persze nyitottabban a helyi kultúrára. Idővel ez a cél. :)
Nimród egyébként már egész jól beilleszkedett, persze nem a szó szoros értelmében, de láthatóan remekül érzi magát, megszokta a helyi klímát, élvezi az új ízeket, és persze azt, hogy néha este tízkor még velünk jacuzzizik. Amúgy meg elég hamar kidől, és jó nagyokat alszik, köszönhetően a friss levegőnek és a napközbeni lubickolásoknak egyaránt.
Este még elszaladtunk bevásárolni az egyik szupermarketbe, Playero a neve és hatalmas a választék. Telis tele van minőségi, igényes helyi és import termékekkel, mind ami a kozmetikumokat, mind pedig ami az élelmiszert illeti. Ugyanúgy megtalálhatóak itt a nagy európai és amerikai márkák, mint azok a kis helyiek, amik harmadáron kínálják ugyanazt, vagy épp még jobbat, mivel a legtöbb természetes, organikus és bio, minimális vagy épp nulla kemikáliával.
Ami még tetszett, hogy itt például a Fructis samponok (oké, nem a csúcsminőség, de egyébként egyáltalán nem olyan rossz) itteni gyümölcsökkel vannak felturbózva, mangóval, papayával, kókusszal és avokádóval. Nagyon megy még az aloe vera, és persze a kókuszolaj mindenben és minden mennyiségben. A helyiek esküsznek rá, és egyébként India óta én is. Itt állítólag még napvédőnek is ezt használják, a kókuszolajnak ugyanis a legmagasabb az égésfoka, így jobban véd a leégéstől, mint bármelyik naptej. Ezt mondják. Én ebben a formában még nem próbáltam, és bevallom nem is igazán merem… Azért mégis csak európai bőröm van, szükségem van azokra a faktorokra. Meg a pink Hawaiian tropic illatára! :)
Ami viszont itt nagy csalódás számomra - ne röhögjetek, sőt, ezt a bekezdést inkább csak az anyukák olvassák tovább -, az a pelenka. Nimród ugyan még nem panaszkodott, de érezhetően durvább az anyaguk és silányabb a minőségük, habár árban ugyanott vannak, ha nem drágábbak. És nagyon nagyon csúnyák! Mindegyik mintás, valamelyik kacsás, a másikon meg boci vagy kiskutya van… De akkor is ronda.
Találtam ugyan egy cuki Mickey egereset, de az meg átázik. Pedig hogy szerettem otthon a kis oroszlános meg tigrises DM-eset, öröm volt ráadni a gyerekre, a nagy kedvenc meg persze a Libero volt, abból is a szuperhősös. Az nem csak szép és vagány, hanem finom puha és rugalmas, tényleg minőségi. Mondjuk az otthon árult pelenkák közül majdnem mindegyik az volt. Az itteniekhez képest meg főőőleg! Szóval nem adom fel, továbbra is vadászok, hátha találok valami jó kis import amerikait. Pampers-t már láttam, azt otthon ugyan nem szerettük, de itt most úgy látszik, kénytelenek leszünk ráfanyalodni... :)
Pedig azért van választék...
Visszakanyarodva, a szupermarketig egyébként így utaztunk:
Senki ne ijedjen meg, pár perces útról volt szó, nulla forgalommal és mindenki nagyon élvezte. :))
Egyik nap a fiúk is a platón utazva érkeztek meg a gázpalackokkal, itt ez így, ilyen formában teljesen normálisnak számít. :) Mint ahogy az is, hogy valaki a kocsi tetején (nem a platón hátul, a tetején) utazik. Sajnos erről nincs képem, Melinda látta tegnap Benivel. Ők robogóval közlekednek, igazából idővel én is azzal fogok majd - gyorsabb és praktikusabb.
Szóval így telnek a napjaink… Reggel viszonylag elég korán kelünk, mert van egy kis házi kakasunk (Nimródnak hívják), és lefőzünk több bödönnyi kávét (nagyon finom itt a kávé!), hogy aztán azt jó sok tejhabbal szürcsölgetve felébredjünk a teraszon. A kávét amúgy helyi mézzel édesítem, ami szintén külön megér egy misét. Mogyorómézük is van, aminél finomabbat még nem kóstoltam. Ugyanígy vagyok a helyi joghurtokkal is, ez a fajta most a kedvencem:
Ez most épp guavás, Nimróddal guava napot tartottunk, ő is azt uzsonnázott. :)
Ez az idilli állapot eltart úgy egy-két órát, mivel itt reggel, de úgy általában senki nem siet sehova. Aztán a fiúk elmennek intézkedni, mi pedig csajok hozzálátunk a ház körüli tennivalókhoz. Esténként pedig együtt főzünk, tegnapelőtt isteni házi hamburgert, tegnap este pedig ínycsiklandó rukkolás bolognait csináltunk. Nemsokára tervezek főzni egy nagy fazék húslevest, és ugyanígy tervben van egy kiadós csirkepaprikás is, azért hiányoznak a hazai ízek. A halakat és tenger gyümölcseit itt értelemszerűen nagyon olcsón adják, aminek különösen örülök, mert imádom mindet. És persze itt vannak még a kedvenc gyümölcseim is, a mangó, a kókusz és a papaya, szintén potom áron.
Amit még megfigyeltem, hogy sokkal jobban alszunk, amióta itt vagyunk. És ez nem csak a klímának köszönhető, hanem azoknak a szuper matracoknak is, amiket itt lehet kapni. Ez azért is van, mert a latinoknak eleve nagyobb az alváskultúrájuk. Erre az egyre az összes dominikai család nagyon érzékeny, itt aztán olyan matrackultúra van, amilyet még sehol nem láttam. A legvékonyabb fajta is 30 cm vastag, de átlagosan 40-50 centi magas, közepesen kemény matracokon alszanak az emberek. Ez persze a gerincnek is nagyon jót tesz, érzem is a hátamon.
Ahogy érzem azt is, hogy teljesen feleslegesen hoztam ki a dédelgetett sminkkészletemet, az itteni páratartalomnak köszönhetően ugyanis a no makeup sokkal menőbb, mint az, ha olvadozik az emberről a vakolat. Én nem tudom, hogy az arcukat mindenféle speciális korrektorral, csontosítóval és bronzosítóval megrajzoló lányok itt mit kezdenének magukkal.
Ha ide jössz, felejtsd el az alapozót! Én azt szerencsére amúgy sem használok, a kedvenc rúzsaim viszont jelenleg csak a fürdőszobám polcait ékesítik. De dísznek legalább szépek. :)
Ez pedig a kilátás a szobánkból, ha kimegyünk a teraszra, rálátunk az óceánra is (picit a képen is látni):
Végezetül pedig a jelenlegi kedvenc slágerem:
Ez a bejegyzésem most elég hosszúra sikerült, de egyszerűen annyi mindent szeretnék megmutatni és elmesélni, hogy ezt csak így lehet. Sőt, amióta ezt elkezdtem írni, már megint összegyűlt egy újabb bejegyzésnyi élményadag. Úgyhogy köszönöm, ha végigolvastad. Folytatás következik! :)
Szóval megérkeztünk a Puerto Plata-i reptérre, nagyjából 50 kg túlsúllyal, amit a legnagyobb leleményeséggel, a szerencse fiaiként feltűnés nélkül átcsempésztünk, több száz dollárt megspórolva ezzel. Nem arról van szó, kifizettük volna, vagy egyszerűen csak kidobtunk volna egy-két nehezebb ruhát, de azért mégis csak jobb volt így, na.
Az apósom már nagyon várt minket - kitörő örömmel és jó hangosan, vérbeli dominikai módra fogadta érkezésünket, ráadásul többedmagával. Hozzácsapódott ugyanis egy helyi Juan, és noha nem ismert minket, ő is nagyon örült nekünk. A kocsiban persze behűtve állt a mamajuana, az a helyi ital, amit minden család magának kever és nevelget a benne lévő fűszerekkel, valamint egy speciális fának a héjával és mindenki meg van róla győződve, hogy az övé a legjobb. Éppen ezért mindenki kínálgat vele mindenkit, versengve az elismerésért. Egy (természetesen) rum alapú, mézes-gyógynövényes italt képzeljetek el, ami tényleg nagyon finom, csak úgy csúszik és itatja magát.
Apósom vadonatúj haverja, aki ott lézengett, igazából csak arra a pár percre csapódott hozzánk, amíg megkínáltatta magát, majd angolosan tovább is állt - már egy másik csapatnak csapta a szelet, hátha ott is megkínálják valamivel. Itt ez a szokás.
Mindenki jóban van mindenkivel, barátkoznak és egyből barátságosan is állnak az emberhez. A rendőr együtt iszik a helyiekkel, a helyiek pedig a turistákkal. Itt az északi parton vannak a legbiztonságosabb városok. A dominikaiak szimbiózisban élnek az ide költözött németekkel, franciákkal, oroszokkal és amerikaiakkal. Megszokták, hogy itt vannak, és felfogták, hogy belőlük élnek. Mi itt még sütiknek számítunk, így hívnak minket a helyiek, mert újak vagyunk, és lehet minket kóstolgatni. :)
Gyakran látni itt fiatal helyi lányokat idősebb német fickókkal, és ugyanígy fordítva is, fiatal fiúcskákat (persze 18 év felett), akik az aktuális külföldi asszonykájukat kísérgetik. Aki jól néz ki, és a szegényebb rétegből való, az ebből él. A csajok rámenősebbek, akkor is rámennek a pasidra, ha te konkrétan mellette állsz. Olyan csábosan és kihívóan tudnak nézni, hogy még én is zavarba jövök tőle. Ami még elsőre szembetűnő volt, az az alakjuk: olyan szép kerek popsijuk van, amiket otthon mi csak a videoklippekben látunk, sőt, még az itteni próbababák is termetes hátsóval vannak megáldva a kirakatokban. Legalább nem fog zavarni, ha esetleg hízok oda is egy picit, sőt, inkább egyenesen gyúrni fogok rá. :P
A karibi zene mindig és mindenhonnan szól. A házakból, az autókból, az összes boltból, de még az utcán is a kis magnókazettás rádiókból. Egyszerűen jó kedvet csinál, és tök igazuk van. Az apósom szinte itt már helyinek számít, és onnan lehet tudni, hogy felkelt, hogy lent megszólal a zene. (Miénk a ház felső szintje.) Aztán meg megy egész nap, megállás nélkül. És ez itt így van jól. :) Hozzátartozik a karibi életérzéshez. A zenecsatornákon pedig teljesen más J-Lo és Shakira számok és klippek mennek, mint Európában. Sőt, bizonyos angol nyelvű slágereknek is bőszen tolják a latinosított, spanyol változatát. :)
Esténként pedig twerkelve lehet tv előtt edzeni a helyi Bíró Icákkal.
Mielőtt először hazajöttünk volna, tettünk egy tiszteletkört a belvárosban és leugrottunk a partra is. Egyszerűen nem tudom szavakba önteni azt a látványt, ami ott fogadott. Mi az északi partján élünk a szigetnek, ahol az óceán van. Pont naplemente volt, és olyan színek és fények fogadtak, hogy még fotózni is elfelejtettem. Csak bámultam tátott szájjal. Mindemellett csiklandozott a meleg, párás levegő, és kiszűrődtek a helyiek házaiból valamint kis bárocskákból a dominikai dallamok. Ekkor éreztem azt először, hogy megérkeztem és fogok tudni itt élni. Majd csinálok nektek sok sok képet ezekről a gyönyörű naplementékről is, habár megmondom őszintén, nem adja úgy vissza. Ezt át és meg kell élni.
Másnap, azaz az első napunkon a jetleg miatt elég korán felkeltünk, még sötét volt, így pont elcsíptük és végignézhettük a napfelkeltét. Nimród boldogan sikítozott, látszott, hogy jól érzi magát, minket pedig újra teljesen elvarázsolt a látvány… Ámulatba ejtően gyönyörű volt, mesébe illő fényekkel és színekkel. Úgy éreztem magam, mint Alíz Csodaországban.
Később bementünk a városba bevásárolni és megebédeltünk egy kis helyi tengerparti büfében. A helyiek szeretik a rizses-babos ételeket raguval, és finom bablevesük is, amiből egyből kiéreztem a koriandert, ami India óta a kedvenc fűszernövényem, szívem szerint mindenbe azt tennék. Szóval jó helyre jöttem, mert ezzel a helyiek is így vannak. :)
Mi egyébként egy elkerített, gyönyörűszép lakóparkban élünk, magasabban picit a hegyen, amit fegyveres őrök őriznek. Persze ennyire azért nem veszélyes itt élni, de ez ad a külföldieknek egy megnyugtató biztonságérzetet. Sose lehet tudni alapon. Rálátunk az óceánra, és a minket körülövező hegyekre is, amiknek köszönhetően a viharok általában kihagynak minket. A barátságos sziklák elterelik őket. Akkor kell egy kicsit aggódnunk, ha a vihar az óceán felől jön, az állítólag nagyon haragos tud lenni. Mára pont esőt mondtak. Kiváncsi leszek. Mi itt feljebb azért nagyobb biztonságban vagyunk.
Ez egy szomszédos lakópark "etalonháza", ilyenek az új hullámos villák errefele. A mi házunk még klasszikus dominikai stílusban épült. :)
Ugyanúgy vannak itt is óriás szupermarketek, amik ugyanolyanok, mint otthon az Auchan vagy a Tesco, csak épp karibi zene szól. Vannak plázák is, de azok általában olyan luxus turista komplexumokban, amiknek saját biztonsági őrös portájuk van és ahol 6-8 all inclusive szálloda övezi őket. Minket beengednek, de a helyieket már nézik és átvizsgálják.
Nagyon finom édes az itteni banán
A helyi "Victoria's Secret" kozmetikumok :)
Az én kis szerzeményeim
Egyszerűen imádom, hogy akárhová nézek, pálmafákat látok. Kicsit és nagyot, dundit és karcsúbbat, bokrosat, fásat… Nem is tudom, hány féle van csak a mi kertünkben. Egy magyar ismerősünk él még kint, apósom jó barátnője, Judit, aki a kertjében saját mangót, kókuszt, papayát és banánfát nevelget. Tegnap éppen a saját mangófagyijával kínált minket, még most is érzem a számban az ízét… Nálunk egyébként 6 órával fiatalabb az idő, így mondhatni visszautaztunk. Éppen ezért valószínűleg elég fura otthoni időkben fogok majd posztolni… :)
Tegnap még megnéztük azt a nemzetközi magániskolát, ahol Nimród tanulni fog majd. Csak európai tanárok tanítanak és híres az oktatás színvonaláról. Ha Nimród itt megtanulja a spanyolt, a suliban az angolt, tőlünk a magyart, tőlem pedig a franciát, akkor már egész jó kis kezdőlökéssel indulhat neki az Életnek.
Este pedig meglátogattunk egy titkos szörfös partrészt, ahol a fiúk megfuttatták Judit kutyusait a homokban. Egész hosszú rész állt ehhez rendelkezésükre. Mi addig Melindával felfedeztünk és szokás szerint gyönyörködtünk. Ami itt van, azzal nem lehet betelni.
Egyébként elég rögös út vezetett nekünk idáig, sőt… Megküzdöttünk azért, hogy itt és így élhessünk, nem hullott csak úgy az ölünkbe minden. Ezt fontos tudni. Nem azért írok és posztolok, hogy kérkedjek, ez sosem volt az én stílusom. Hanem azért, hogy megmutassam, hogy akaraterővel, kitartással, türelemmel és egy csipetnyi szerencsével bármit el lehet érni. Ez most közhelyesen hangzik, de egyszerűen akkor is így van. Azoknak írok, akik kíváncsiak arra, hogyan tud egy európai kiscsalád beilleszkedni a karibi világba…
Elnézést, ha majd néha nem a teljesség igényével, csak Nimród közben folyamatosan az ölemben kalimpál, ha nem éppen egy újabb rosszaságon töri a fejét. Képekből pedig igyekszem majd egyre többet mutatni, ahogy legalábbis a wifink erőssége engedi. :)
Úgyhogy folytatás következik, most pedig csobbanok egyet a medencében, mert nagyon nagyon meleg van. :)
Egyszer eldöntöttem, hogy én egy karib szigeten fogok élni. Most pedig ez megvalósult.
Mielőtt belekezdenék a mesélésbe, fontos leszögeznem, hogy Dominika, azaz a Dominikai Köztársaság nem egyenlő a Dominikai Közösséggel. Két különböző szigetről és országról beszélünk, melyekben csak annyi a közös, hogy a Karib térségben helyezkednek el. A Dominikai köztársaság Haitival osztozik egy viszonylag nagy, és annál gyönyörűbb szigeten, és a tévhitekkel ellentétben nem rombolta le egyik hurrikán sem.
A Dominikai Közösséget azonban igen, ők nem úszták meg sajnos, róluk hallottatok a hírekben is. :(
Dominika viszont - lekopogom - van annyira szerencsés, hogy szó szerint nagy ívben elkerülik ezek a hisztis, zsémbes öreglányok, mint például most Irma és Maria volt, így a helyieknek ilyenkor általában "csak" egy trópusi viharral, még jobb esetben csupán trópusi depresszióval kell számolniuk. Persze ez sem annyira kellemes, mert elővigyázatosság miatt több napra kikapcsolhatják az áramot, és van, hogy víz sincsen, a kevésbé jól szigetelt házak pedig beáznak, de ennél rosszabb dolog itt nem történik.
Szóval amennyire szerencséje van Dominikának, olyannyira szerencsések vagyunk mi is, hogy adódott egy lehetőség, mi pedig éltünk vele. Így történt, hogy családostul kiköltöztünk ide.
A vőlegényem apukája ugyanis egy jó ideje kint él, így volt hová jönnünk.
Szeptember 22-én indultunk útnak öten, mert Roland húga, Melinda is csatlakozott hozzánk a férjével, Benivel. Mivel éppen akkor érte el Maria a szigetet (pontosabban csak elhaladt mellette), egy napig Frankfurtban elszállásoltak minket egy kacsalábon forgó öt csillagos szállodában, ahol többek között a saját sushidat tekerhetted meg reggelire. Ez a rövid, de pihentető wellnessezés nagyon jól jött a hosszú út előtt, ugyanis egy 10 hónapos kispasival utaztunk, és Nimród hiába áldott jófej baba, azért egy anya mindig öregedik pár évet a gyerek(ek)kel utazás során.
Igazából előtte meg napokig CNN-t hallgattam, mert azért picit mi is aggódtunk. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer azon fogok izgulni, hogy a hurrikán miatt felszáll-e a gépem...
Könnyes volt a búcsú az otthon maradt családtagoktól, rettentően fognak nekünk hiányozni, de igyekszünk megoldani, hogy minél hamarabb és minél többet találkozzunk!
A többiekkel ellentétben én még soha nem voltam Dominikán. Sok helyen jártam és éltem már, de a karib világ számomra eddig teljesen ismeretlen volt. Éppen ezért annál kíváncsibb és izgatottabb voltam.
A tíz órás út viszonylag hamar eltelt, amikor Nimród aludt, aludtunk mi is, és hálistennek jól viselte a repülést. Egyrészt nem ez volt neki az első, másrészt meg a szopizó babákkal még könnyebb utazni. Ez le- és felszálláskor különösen jól jön. Aki pedig gyerek nélkül utazik, annak csak egy-két jó sorozattal, egy iPaddel valamint egy külső töltővel kell készülnie - és már Dominikán is találja magát. :)
Onnantól kezdve pedig nincs megállás. Ahogy megcsap téged a meleg, párás, trópusi levegő, és meghallod a szó szerint mindenhonnan dallamozó karibi zenét, rögtön rád ragad a helyiek temperamentuma. Az a bizonyos lazaság, amikor senki nem siet sehova, egyszerűen csak élvezik az adott pillanatot.Lehet, hogy nem áll két kocsijuk a garázsban, és nem tudják megvenni a legújabb iPhone-t, vagy Louis Vuittont, mégis boldogabbak, mint az a temérdek gazdag külföldi (főleg német, kanadai és amerikai), akik meg pont a boldogságot keresve érkeznek ide. Nem ritka, hogy egy-egy nyaraló turistából visszatérő vendég lesz, de az sem, hogy egy idő után még ide is költöznek.
Van egy olyan, megfoghatatlan varázsa ennek a helynek, amitől egy európai egyszerűen a mesevilágban érzi magát. Én utoljára Indiában éreztem ezt.
Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen szerencsés lehetek. Hogy reggel nem kell azon morfondíroznom, mit vegyek fel, egyszerűen csak felkapok egy bikinit. Hogy akkor úszom a medencében, amikor csak kedvem tartja. Hogy a gyerekem ilyen gyönyörű környezetben növekedhet, és az első karácsonyfája egy feldíszített pálmafa lesz. Apropó pálma, mindig is azt mondogattam, hogy ahol pálmafa van, én ott boldog vagyok!
Azt hiszem itt sikerül majd elkezdenem értékelni a "legapróbb" dolgokat is, amik idővel tényleg egy boldogabb és kiegyensúlyozottabb élethez vezetnek majd. Olyan nagy szükségem volt erre, mint egy falat kenyérre.
Most még sok vadonatúj impulzus ér, de idővel, ha megszokom, hogy itt valahogy lassabban telik az idő és nyugodtabban folyik az élet, és átállok, akkor majd az európai pörgés és mentalitás lesz újra furcsa.
Igyekszem majd beszámolni az itteni világról, hangulatról, fejleményekről és érdekességekről, ahogy az időm engedi, de egyelőre még csak ámulok és bámulok. Annyi mindent mesélnék már most és annyi képet mutatnék, de most még csak élvezem a pillanat erejét és megélem ezt a sok varázslatos élményt, érzést, látványt és színeket.
Félre ne értsétek, nem nyaralni és gazdag turistáskodni jöttünk ide. Ez a ház, amit bérlünk, gyönyörű és luxusnak tűnhet, de otthon egy lakást bérelsz ennyiért. Családi vállalkozást indítunk, hogy legyen miből fenntartani magunkat. Az élet itt sem olcsó, de mások az arányok. Mi most szó szerint szerencsét próbálunk. Éltünk egy olyan lehetőséggel, ami ritkán adódik, és amit nem szabadott volna kihagyni. Aztán majd meglátjuk. Ha bejön, bejön, ha pedig mégsem, akkor meg legalább megpróbáltuk... És nyaraltunk egy jót. :)
Ezt az oldalt azért hoztam létre, hogy átmentsem azokat az egy évvel ezelőtt írt és publikált cikkeimet, melyek már sikert arattak egy másik befutott blogon, Index megjelenéssel és több ezres olvasottsággal. Ott még mindig megtalálhatóak, viszont én szerettem volna átmenteni a kedvenceimet egy olyan helyre, ami csak az enyém, hogy később is megtaláljam majd őket, és megmutathassam a kisfiamnak.
Sokan jeleztetek vissza, hogy mennyire örültetek a kismamás írásaimnak, mennyi erőt merítettetek a "Ne félj" sorozatomból, és milyen jó volt olvasni Dominikáról, mert szinte már ott éreztétek magatokat. És hogy írjak még, még, még. Köszönöm ezeket a visszajelzéseket! Ahogy azt is, hogy ennyien bátorítottatok, hogy csináljak végre egy saját oldalt, ahová összegyűjthetem az eddig megjelent írásaimat, és publikálhatom az újakat. Így a teljesség igénye nélkül igyekszem majd nap mint nap frissítgetni és töltögetni ide a régebbieket, és ha az időm engedi és elfog az ihlet, írni, írni, írni. :)
Nemsokára pedig költözünk vissza a Dominikai Köztársaságba, ahonnan folytatom a kalandjainkat, viszont azt már egy új felületen ---> backtotheparadise.blog.hu, ugyanakkor egy travel family vlogba is belevágunk, amit pedig majd a YouTube-on követhettek nyomon.
Még egyszer köszönöm, hogy olvastok, és hogy vagytok! <3
Pedig azért van választék... 
Nagyon finom édes az itteni banán
A helyi "Victoria's Secret" kozmetikumok :)
Az én kis szerzeményeim
