Smith Workout

Sport. Egészség. Önbizalom.

Harcolj az őszi fáradtság ellen! - 5+1 egyszerű tipp

2017. szeptember 20. 18:03 - smithworkout

Idén nagyon hamar beköszöntött az 'igazi' ősz, a vénasszonyok nyara is csak mutatóba hozott egy kis napsugarat és drasztikusan egyre korábban sötétedik - hacsak nem egész nap fekete az és az esőfelhők miatt. Ilyenkor az ember hangulatára is rátelepszik a szürkeség.


Kedvetlenek vagyunk, nehéz felkelni, húz vissza az ágy, egyre döcögősebben indulnak a reggelek. A motiváció is csökken, legyen szó munkáról, iskoláról vagy akár edzésről. Az immunrendszerünk is meginog, egy egyszerű megfázás két hétig is elhúzódhat az ismertetett testi-lelki körülmények miatt. És még csak szeptember derekánál járunk, hol van még a tél...


Ismerősen hangzik, ugye? Na ezt nevezzük őszi fáradtságnak, mert bizony ilyen is van.

 

De hogyan védekezzünk ellene? Összeszedtünk nektek pár hasznos, könnyen követhető tippet, amiket ha betartotok máris színesebbek lesznek az őszi napok is.

 

  1. Középpontban az alvás: A korai sötétedés és a kevés napfény miatt korábban elálmosodhatunk, így érdemes az alvási rutinunkon változtatni. Keljünk fél órával korábban, így több időt tölthetünk a nappali fényben. Higyjétek el, az a 30 perc is számítani fog a közérzeteteknek. Este pedig ezt a fél órát visszanyerheted, ha ennyivel hamarabb ágyba bújsz. A fáradtságért a megnövekedett melatonin hormonszintünk felel. Miatta érezzük álmosnak magunkat egész nap, majd esik nehezünkre este végre lenyugodni. Ne essünk a csapdájába és ne éjszakázzunk miatta! Szoktassuk magunkat egy napi rutinhoz a kelés-fekvés terén.

  2. Sport: Igen, megint a sport a gyógyír. A kedvtelen, fáradt hangulatból a legjobban a mozgással tudunk kitörni. Emellett edzés után az alvás is pihentetőbb lesz, kellemesebben fog esni. Emellett fontos, hogy a sportolás alatt is termelődik endorfin, a jól ismert hormon, ami a 'boldogságunkért' felelős.

  3. D-vitamin: Mivel természetesen a szervezetünk már nehezen tud megfelelő mennyiségű D-vitamint előállítani, így javasolt vitamin formájában pótolni a hiányát. Az alacsony D-vitamin szint felelős lehet a fáradtságért és kimerültségért. 

  4. Friss levegő: A hideg miatt egyre kevesebbet szellőztetünk, így hajlamosak vagyunk oxigén hiányos környezetben ücsörögni. Azonban az agyunk rendes működéséhez is megfelelő mennyiségű friss oxigénre van szükségünk, így egy-egy gyors szellőztetés is csodákra képes. Aki teheti, töltsön minél több időt friss levegőn, irány kirándulni szép őszi tájakra!

  5. Vitaminok: Az ősz a gyümölcsök szempontjából kárpótol minket, hiszen az alma, a szőlő, a szilva mind most érnek, így friss gyümölcsökből nincs hiány. Nemcsak az értékes vitaminok miatt ajánljuk fogyasztásukat, hanem gyümölcs cukor tartalmuk miatt is, ami egy kis energia lökettel segítheti a nap átvészelését. 

 

    +1. Hormonok: Ha már az alvásnál szóba került a melatonin és az edzésnél az endorfin, érdemes a többi hormont is megemlíteni. A kevesebb napsugárral a jó érzést, magabiztosságot előcsalogató szerotonin és dopamin hormonok szintje is csökken, valamint a tavasszal és nyáron testünkben tomboló tesztoszteron szintünk is csökken. Ez ellen a hálószobai életünk felpezsdítésével tudunk a legjobban küzdeni *wink wink*. Az endorfin termelés is fontos, ehhez az edzésen kívül bármi hozzájárul, amitől boldognak érezzük magunkat: egy jó társaságban eltöltött este, egy óriási nevetés, vagy akár egy szelet a kedvenc süteményedből. Ezek nem is olyan betarthatatlan dolgok, igaz? :-) 

 

 

- J.

Kövessetek minket Facebookon és Instagramon is! 


Szólj hozzá!

Cukormentes, színes hűsítőkkel a kánikula ellen

2017. június 24. 18:41 - smithworkout

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ebben a kánikulában fokozottan figyeljetek a folyadékfogyasztásra. A fogyás, egészséges életmód alapja a megfelelő vízfogyasztás, amit gyógyteákkal is kiegészíthettek. Mutatunk pár ötletet, hogy tudjátok színesebbé tenni a hétköznapokat, és hogy nem fogtok ráunni a sima vízre.

 

a886271d-0702-4316-851c-85ff2b9b039d.jpg

 

Én sem szeretem az egyhangú dolgokat, nagyon nagy rajongója vagyok a különböző gyógyteáknak, a menta tea langyosan fogyasztva még hűsít is. A másik nagy kedvenceim a különböző ízesített vizek.  A cukros üdítőktől nem elég, hogy még szomjasabbak lesztek, felesleges E betűkkel meg cukrokkal terhelitek a szervezeteteket. A boltok polcain kapható különböző színes szagos vizek ízével nekem egy bajom van: elképesztően mű az összes. Szoktam velük próbálkozni, a citromos vizeknek komolyan szúnyog riasztó ízük van.. Szóval mit lehet ilyenkor tenni? Magamnak készítem otthon.

 

A variációk száma végtelen, tényleg csak az ízléseteket múlik. A "tálalásban" pedig legyetek kreatívak! Én szeretem ha az amit eszek/iszok nem csak finom, hanem szép is. Személyes kedvencem a görögdinnyés/ málnás/ áfonyás-citromos-mentás/ epres-bazsalikomos/ rozmaringos-levendulás víz. Van egy négyszögletes átlátszó flakonom, reggel telepakolom gyümölccsel, fűszernövényekkel, és akár 2x-3x újra fel tudom engedni vízzel, annyi ízt ad ki még magából.

 

Két nagyon egyszerű ötletet fotóztam be Nektek. Receptek azért nem nevezném őket :)

Levendulás- rozmaringos limonádé

Szükségetek lesz egy nagy kancsóra. Szeleteljetek bele egy egész citromot, rakjatok bele két kis ág rozmaringot, 5-6 virágos levendulát. Hagyjátok állni 1 órát a hűtőben, és élvezzétek a frissítőt!

Gyümölcsös jégkockák

Szeretek ezzel előrukkolni kerti partikon, mindenki össze tudja válogatni, milyen üdítőt szeretne magának készíteni. Tegyetek jégkocka tartóba málnát, mentát, meggyet, levendulát, vagy amit szerettek. Öntsétek fel vízzel, hagyjátok megfagyni. Majd amikor a vendégek jeget kérnek a vizükbe, kínáljátok meg őket ezzel! :) (több kép lent a galériában)

d6e8d981-2e14-4cc2-a4a4-3763516db1c9_1.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Aludj, hogy egészségesebb legyél!

2017. június 20. 16:24 - smithworkout

Az alvás sokak számára csak egy nyűg, felesleges elvesztegetett idő. Sokan időnyerés szempontjából elhanyagolják a pihensére szánt időt, életritmusukká válik a kialvatlanság. Azonban jobb, ha tudjuk, hogy az alvás nélkülözhetetlen a szervezet számára és rengeteg olyan folyamat megy végbe a testünkben alvás közben, mely hozzájárul ahhoz, hogy egészségesek maradjunk: szívünk, immunrendszerünk erős és megfelelő működésű legyen.

 

Alvás során az ember öt ismert fázison esik át, az egyes fázisokon belül más és más folyamatok mennek végbe. Alapvetően két különböző fázist különböztetünk meg: NREM (Non Rapid-Eye Movement) és REM (Rapid-Eye Movement)

Négy NREM fázist különböztethetünk meg az alvásunk során. Ezek egy része az alvás kezdetéhez, egy éberebb állapothoz hasonlít. Ami közös mind a négy NREM fázisban, hogy a légzésszám és a pulzusfrekvencia folyamatosan csökken. Ezzel ellentétben a REM fázis alatt szaporább légzéssel és pulzussal, gyors szemmozgással és fokozott agyi aktivitással dolgozik a testünk. Az első négy fázis kulcsfontosságú az anyagcsere
, regeneráció, a tanulási képesség és a memória szempontjából.

A kialvatlanság külsőleges tünetei hamar jelentkeznek, szervezetünk lassabban, felületesen regenerálódik. Ez nem csak a bőrünk hosszú távú feszessége, élettelisége bánja majd, hanem edzéseink, testünk/izmaink fejlődését is jelentősen hátráltatja. Az alvás hiánya akár 30%-os visszaesést jelenthet, az edzésed 1/3-a mit sem ér, ha kialvatlan vagy. Azért ez elég nyomós érv, ugye?

Néhány tipp az egészséges és kielégítő alvás eléréséhez:

  • A rendszeres testmozgás természetesen elősegíti a megfelelő és pihentető alvás kialakulásáté Azonban egy kemény, megerőltető edzés legalább 3 órával legyen az előtt, hogy álomra hajtanánk a fejünket.
  • Egy szokásos rituálé, úgynevezett esti rutin is jó hatással lehet az alvási szokásainkra, legyen ez egy forró fürdő vagy egy pohár meleg tej és kedvenc könyvünk olvasása.
  • Próbáljunk kialakítani egy rögzített lefekvési időpontot, ezzel is biztosítva szervezetünk számára, hogy állandó ritmusa kialakulhasson. Fontos, hogy legalább 7-8 órát tudjunk aludni.
  • Iktassunk ki minden elektromos berendezést az alvás időtartamára. A szoba legyen lehetőleg sötét és hűvös, ez a környezet a legmegfelelőbb, ha egy kiadós, pihentető alvásra vágyunk.
  • Lefekvés előtt közvetlenül mellőzzük a filmnézést, a videojátékokat, és igen, a mobiltelefon nyomkodását is. Az elektronikus eszközök által kibocsátott kék fény negatív hatással van a szemünkre, kiszárítja azt, így nehezíti az álomba merülést.

Akkor redőnyt le-, paplant felhúzni, és irány az ágy! :) 


Kép forrás: www.menshealth.co.uk

- Ádám, Jázmin

Szólj hozzá!

Na de kinek mekkora?

2017. június 08. 15:25 - smithworkout

Bemelegítés, nyújtás? Túl kicsi/nagy a súlya?

Ha becsatlakozunk egy köredzésre vagy akár egy cross órára számos eszközzel fogunk találkozni, az is előfordulhat, hogy egyes eszközökkel először. Ezzel nincs is baj, azonban számos fontos lépés van addig, amíg egyáltalán eljutunk az adott sportszer használatáig. Legyen ez kettlebell, sparrowbag, tárcsa vagy bármi más.

 

1. Bemelegítés

Ilyen fontos első lépés a bemelegítés. Lehet unalmas már, de nem lehet elégszer hangsúlyozni a fontosságát. A szervezetet fel kell készítened az igénybevételre és a nagy intenzitású munkára. A bemelegítés mindig fokozatos legyen: nyugodt kezdés, ízületek átmozgatása, vérkeringés élénkítése a cél a legelején. Ugyan nem tűnik fontosnak, de mentálisan is rá kell hangolódnunk egy edzésre. Próbáljunk meg arra az egy-másfél órára kizárni mindent és a feladatokra, a testünkre és az izmainkra összpontosítani. Koncentráltan, megfelelő idegállapotban a teljesítményünk is sokkal jobb lesz mint ha edzés közben is épp az munkahelyi problémáinkon agyalnánk.

 

2. A megfelelő súly

Következő kérdés a megfelelő súly kiválasztása, például kettlebell használatakor. Ennél az eszköznél sok tényező játszik szerepet: ízületek mobilitása, egyensúly, erő. Ezért fontos az, hogy olyan súlyt válasszunk, melynek használata során az adott feladat technikai végrehajtása 100%-os lesz, emellett nem érzünk fájdalmat és semmilyen kellemetlen érzést. A megfelelő technikával végrehajtott gyakorlat még kisebb súly használata mellett is hasznosabb, hatásosabb mint a nagyobb súllyal való feladatvégzés rossz technikai kivitelezés mellett. Azonban ha már egy adott feladat technikájával tökéletesen megismerkedtünk, érdemes olyan súlyra váltanunk, ami a maximális nyomóerő 70%-a. Erőfejlesztés és izomnövelés szempontjából ez a terhelés lehet a legmegfelelőbb.

 

3. Regenerálódás -gyorsabban?

Ha rendíthetetlenül szeretnénk edzeni és fejlődni az edzés végeztével nem elég letörölni az izzadtságcseppeket, hanem érdemes a nyújtásra és a regenerációt elősegítő gyakorlatokra is odafigyelni. Többek között az edzés végeztével, a nyújtást megelőzően érdemes SMR hengert használni, mivel ez az egyszerű ám nagyszerű eszköz jelentősen hozzájárulhat a regeneráció gyorsaságához. A henger segít lebontani a lágyszövet letapadásokat és a hegszöveteket, továbbá2 az izompólyákban kialakult feszültséget is feloldja. Egy szóval hasznos kis jószág!

 

4. Nyújtás

Ezután következhet egy kis nyújtás, ami közben mindenképp fektessünk nagyobb hangsúlyt az erősen igénybevett izomcsoportokra! Iktassunk be statikus nyújtógyakorlatokat, azonban ne erőltessük a nyújtás: nem akkor eredményes, ha elviselhetetlenül fáj…sőt! Légzésünk a nyújtás során nyugodt, egyenletes legyen. Ezen felül fontos kiemelni - még így a végére, hogy a sérült izmok nyújtása TILOS! Nagyon sokat árthatunk vele és meghosszabbíthatjuk a gyógyulásunk idejét, ha mégis így teszünk.

Edzésre fel!

 

-Ádám

Szólj hozzá!

Ép testben ép lélek?

2017. április 21. 16:21 - smithworkout

Tanácsok a belső egészséghez

Egy évvel ezelőtt a legtöbb hétvégémet a kanapémon ülve töltöttem, boldogra ettem magam, és 3 napig csak aludtam körülbelül. Most az első Spartan Race-emre készülök, alig várom hétközben hogy mehessek sportolni, kiegyensúlyzott étrendem van, és minden erőmmel azon leszek, hogy teljesítsem a versenyt.

Sport. Egészség. Önbizalom.  

Nem véletlen választottuk ezt a blog jelmondatának. Kezdhetsz egészségesebben táplálkozni, rendszeresen sportolni... Ha lelkileg nem vagy rá felkészülve, nem jól határoztad meg a céljaidat, nem fog menni.

Ha úgy érzed nem bírod a diétát, leállsz a sportról, és kudarcnak éled meg... Ne erőszakold magadra újra a szigorú diétát, és ne akarj új lendülettel egyből heti 5x sportolni!  Az egészség nem csupán a táplálkozásból és a sportból áll, nagyon-nagyon fontos a mentális egészség is.

 

A mentális egészségről nem mondom, hogy nem szokás beszélni, de határozottan nincs akkora hangsúly rajta a hasonló blogokon, mint a kajákon meg az edzéseken.

A mentális betegségekről pláne nem szeretünk beszélni. Még mindig negatív stigmaként élnek a köztudatban. Felnézek azokra az emberekre, akik maguktól boldogulnak és egy-egy nehéz időszakon túl tudnak lendülni. Nem arra gondolok, hogy valaki bal lábbal kelt fel, vagy behisztizik a boltban, mert elfogyott az akciós tej..  Hanem a komoly problémákra: depresszió, szorongás, énkép zavar, pánik betegség, ezekből következtethető önbizalom hiány, megfelelési kényszer, étkezési zavarok, és még sorolhatnám a teljesseg igénye és a súlyosabb következmények nélkül. Az egész egy nagy mókuskerék, elmondom miért:

Akinek segítségre van szüksége, sokszor nem mer kérni, vagy ha kér, nem mer róla beszélni: szégyenli, fél, hogy elítélik, megbélyegzik.

“ Nincsenek barátaid, akivel beszélgethetnél?”

“ Ha csak beszélni akarsz róla, miért nem szólsz?”

“ Ne foglalkozz vele/ Ne törődj vele”

Sajnos ez sokszor nem ilyen egyszerű. Ha úgy érzed segítségre van szükséged, ahhoz fordulj, akiben meg tudsz bízni, és valóban úgy érzed, hogy segít! (lehet barát, barátnő, testvér, szakember) Ez nem szégyen. Ha elesel és eltöröd a lábad, akkor sem maradsz otthon, mert ciki az ügyeletre menni.

Nem azt mondom, hogy akinek nem sikerül a diéta, az életmód váltás, hogy mindig valami komoly  lelki ok van a háttérben. De érdemes rá figyelni, és nem csak magadra, a környezetedre is.  Sosem tudhatod, valaki miért hízott meg, miért fogyott le, miért van folyamatosan rossz kedve, miért nem akar kimozdulni, miért fél bármitől is, mitől változott meg a viselkedése.

 

Ha folyamatosan kudarcnak éled meg az életmód váltást, érdemes a következő tanácsokat megfogadnod:

 

  • Amikor belekezdesz egy ekkora váltásba, ne akarj mindent egyszerre!
  • Ne sokkold magad, ne akarj görcsösen mindent azonnal tökéletesen csinálni.
  • Kezd apró lépésekkel, élvezd a sikert!
  • Adj időt magadnak.
  • Magadért akard csinálni, ne azért hogy tetszél valakinek, vagy úgy gondolod hogy majd így jobban elfogadnak. Nem, senkinek semmi köze ahhoz hogy nézel ki, Te érezd jól magad!
  • Ha fogyni akarsz, a plusz kilókat ne akard a hízás idejéhez képest fele annyi idő leadni.
  • Ha hízni, formásodni akarsz, tedd egészségesen! Ez sokkal sokkal lassabb folyamat, mint a fogyás.
  • Motiváld magad apró célokkal! 

Ha te vagy a szemlélő környezet, és valamelyik barátod, család tagod áll egy ekkora elhatározás küszöbén:

 

Ne törd le a szarvait azzal, hogy:

“Neked sosem fog menni.”

“Szeretném azt látni, amikor tényleg elmész edzeni..”

“Majd pont neked fog sikerülni, ez családi alkat”

“Megint tart majd két hétig, ugye?”

“Szeretném látni, ahogy diéta után is ilyeneket rágcsálsz” 

Amit e helyett mondhatsz:

“ Ha így fogod jól érezni magad, adj bele apait anyait, addig amíg jól érzed magad”

“ Hogy tetszik az edzés, hogy haladsz?”

“Szorítok neked, kitartást!”

“ Az első pár hét nehéz lesz, de ne add fel!”

“ Hidd el, ez nem csak egy diéta, ezeket a szokásokat érdemes megtartani”

 

Higgyétek el, különböző intenzitásokkal, de átéltem a cikkben írottakat, és közel egy évembe telt helyre tenni nagyon sok mindent magamban, amik nem egy év alatt gyűltek össze.

Mint már említettem, az első Spartan Race-emre készülök, ami június 17-én lesz Kazincbarcikán. A fizikai felkészülés az egyik fele, de el kellett jönnie annak a pontnak, amikor készen éreztem erre magam lélekben is.

Hamarosan jelentkezem napló bejegyzésekkel a felkészülésről! :)

- Ági

 mental-health-physical-health.jpg

 

Ha úgy érzed kérdésed van a mentális egészséggel kapcsolatban,  tanácsot szeretnél kérni, bátran keress e-mailben: smithworkout1@gmail.com

Szólj hozzá!

Az ezerarCUKOR

2017. április 10. 17:00 - smithworkout

Félelem, rettegés, elhízás, cukorbetegség, addikció, na, ez mind a cukor.

 

Igen, az elmúlt hosszú-hosszú évek alatt elértük azt, hogy a cukorra úgy tekintünk, mint minden bűnök kiindulópontjára. Pedig szegény nem tehet róla, hogy ilyen édes és mindenki imádja.

Kicsit megtitrálnám az információkat, mert sok a tévhit és sok a félreértés.

Számos cukor található a piacon akár önmagában, akár az élelmiszerekben: kristálycukor, porcukor, nádcukor, répacukor, barnacukor, kókuszvirágcukor, szőlőcukor, fruktóz, szacharóz, maltóz, laktóz, invertcukor, méz!, glükóz, glükóz-fruktóz szirup, melasz, steavia, nyírfacukor, xillit, eritrit, stb.

Az általános reakció, amikor nem egyszerűen a CUKOR szót látjuk egy termék címkéjén, hanem pl: azt, hogy nádCUKOR, vagy glükóz-fruktóz szirup, vagy fruktóz, hogy úgy érezzük, ez tuti nem az a cukor, ami az az igazi cukor, hanem ez egy másfajta valami (???), ami miatt már nyugodtabb szívvel ehetem ezt a müzlit, dresszinget, kekszet, különböző energia szeleteket, stb. Bár…valljuk be őszintén, ez a hozzáállás csak önmagunk megnyugtatását (magyarul: becsapását) eredményezi, mert valahol hátul az agyunk legmélyebb bugyraiban tisztában vagyunk vele, hogy csak áltatjuk magunkat. Most mindenki elképzeli a jelenetet (azt a jó párat), amikor egészségtudatos életmódot folytató lénnyé készül/t avanzsálni és a boltban büszkén a diétás termékek előtt állva válogat a különböző megnevezésű cukros ételek között, mert hátha valamelyik jobb, mint amit eddig evett, mert hát végülis más a neve...

Kedveseim, én is éreztem már hasonlót, én is belefutottam már ebbe a hibába, ohh, de hányszor?! Szóval nem kell egy utolsó életképtelen senkinek érezni magunkat, aki MÉG ezt se tudja…(honnan tudná?!) mert most már mindenki tudni fogja, hogy melyik cukor mi fán terem.

Glükóz: Egyszerű cukor (monoszacharid), közismert nevén szőlőcukor. Itt említeném meg a dextrózt, amely egy glükózhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkező monoszacharid.

Energia: 387 kcal/100 g

Laktóz: Tejcukor, a tejben eredendően, természetes módon megtalálható cukor. 

Szacharóz: ”Fehér cukor”, „finomított cukor” -> répacukor, kristálycukor, illetve az abból őrléssel előállított porcukor (mind egy kutya)

Energia: 400 kcal/100 g

Barna cukor: Fehér/finomított/kristálycukor melasszal elkeverve, amely a barna színét adja.

Energia: 400 kcal/100 g

Nádcukor: Cukornádból állítják el, amely finomítatlan változatának színét a cukornád melasztartalma adja. Müzlikben előszeretettel alkalmazzák.

Energia: 396 kcal/100 g

Fruktóz: Gyümölcscukor, gyümölcsökben, mézben megtalálható cukorfajta, amelyet cukorkák, konzerves gyümölcsök, kekszek (diabetikus kekszek is..AMI NEM JÓ!), szörpök ízesítéséül használják.

Energia: 400 kcal/100 g

Méz: Természetes édesítőszer. A méhek által a virágok cukortartalmú leveleiből összegyűjtött és a méhek gyomrában képződő enzimekkel átalakított azok sejtjeiben tárolt nagyrészt víz és szénhidrátok oldata. Felhasználása sokrétű, pl.: sütemények, kekszek, puszedlik, joghurtok édesítő anyaga lehet számos más étel/ital mellett.

Energia: 330 kcal/100 g

Fruktózszirup/invertcukor/ kukoricaszirup: a szacharózt (feljebb) glükózra és fruktózra bontják, amelynek során édesebb íz érhető el. Előszeretettel alkalmazzák üdítőkben, kekszekben, energiaszeletekben, müzliszeletekben.

Glükóz-fruktóz szirup: Gyakorlatilag mondhatnánk azt is, hogy a répacukor folyékony változata. Az előállításnak gazdasági és praktikai okai vannak főként. Könnyebben elkeverhető, nem kerül olyan sokba az előállítása, mint a kristálycukornak, és mindenhez szinte észrevétlenül hozzá lehet adni.

Agave szirup: Agavé növényből készül, energia értéke megegyezik a cukoréval, azonban 42x édesebb és a glikémiás indexe is alacsonyabb, ezért kevesebb is elég belőle édesítéskor. Javarészt fruktózból épül fel, így a mértékkel való fogyasztása továbbra is fontos. (cukorbetegek, inzulinrezisztenciások lehetőleg kerüljék)

Energia: 310 kcal/100 g

Kókuszvirágcukor: A kókuszvirág nektárjából állítják elő. Jelentős része szacharóz, tehát egyszerű cukor. Energia és szénhidrát tartalma a répacukoréhoz hasonló, azonban rendelkezik némi vitamin és ásványianyag tartalommal is.

Energia: 300 kcal/100 g

Maltóz: Keményítő lebontásából származó köztes termék. A maltáz enzimünk glükózzá bontja, amely így a véráramba kerül.

Xillit: Nyírfacukor, a cukoralkoholok közé tartozik. Előnye, hogy kisebb részben szívódik fel, mint a kristálycukor, így kevésbé emeli meg a vércukorszintet, cukorbetegek számára a szénhidrát beszámításával mértékkel fogyaszthatják. Mérsékelt fogyasztása az egészséges emberek számára sem utolsó szempont, mert bár sokkal kevesebb, de van energiaértéke (2,4 kcal/g) és cukoralkohol révén hasmenést okozhat túlzott fogyasztása.

Energia: 240 kcal/100 g

Steavia: Természetes édesítőszer, amelynek előnye, hogy bár 30x édesebb a cukornál, az energiatartalma mégis nulla. Cukorbetegek is fogyaszthatják, valamint azok számára is alkalmas, akik szeretnék a cukrot mellőzni, de az édes íztől nehezen tudnak megválni.

Energia: 0 kcal/100 g

Eritrit: Természetes cukoralkohol, amelynek energiaértéke nulla, azonban édesítő értéke 60-80%-a a szacharóznak, így többet kell belőle felhasználni, ha a megszokott édes ízt szeretnénk elérni. Utóízében kissé mentolos. Szerkezetének köszönhetően felhasználható pl.: sütemények készítéséhez is. Nagyrészt a vékonybélben rövid idő alatt felszívódik így nincs hashajtó hatása.

Energia: 0 kcal/100 g

Ha eljutottunk idáig, akkor jók vagyunk.

Ha most visszagörgettek láthatjátok, hogy a különböző cukrok rendkívül kismértékű eltérést mutatnak energiatartalom terén (kivéve az utóbbi 3-at). Tehát mindez azt jelenti, hogy ne áltassátok magatokat a nád és barnacukor használatával, mert sem energiában nem kedvezőbb egyik a másiknál, és attól, mert más a színe még egészségesebb sem lesz, bármennyire szeretnénk ezt hinni. Azt azonban meg kell hagyni, hogy ízben van különbség és a sütemények színe is szebb lesz, a barna vagy nádcukortól. Karamelles ízt kölcsönöz az ételeinknek, ami nem hátrány, ha valaki szereti a karamell ízét.

a különböző cukrok rendkívül kismértékű eltérést mutatnak energiatartalom terén

A cukorfogyasztással kapcsolatban az a véleményem, hogy nem lenne vele semmi probléma, ha tudnánk a mértéket tartani, ami körülbelül 10 energia %-nak felel meg a napi egyénileg szükséges energia bevitelünket alapul véve. Amennyiben a szervezetünk számára megfelelő mennyiségű kalóriát visszük be, abba tökéletesen beilleszthető 1-2, vagy akár 3 kocka csokoládé, vagy 2-3 alkalommal egy héten egy nagy kedvenc (snickers, twix, stb.).

Ismét kihangsúlyoznám, hogy mindez abban az esetben lép érvénybe, amennyiben tartjuk a testsúlyunk megtartásához szükséges energia bevitelt . Ha ezen túl visszük be azt a kis csokikát vagy sütikét, az bizony megy a raktárba…és tudjuk, hogy, amit egyszer egy raktárba beteszünk, na, azt bizony nagyon nagy erőfeszítések és lelki gyötrődések árán pakoljuk ki…(remélem már költöztetek legalább 1x életetekben, akkor tudjátok miről beszélek..)

Ezzel a cikkel nem az a célom, hogy a cukorfogyasztás mellett érveljek, mert nem, csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy nem volna szükség a cukormentes termékek megvásárlására (kivéve, ha egészségügyi probléma miatt tesszük ezt) olyan sok pénzt kiadni, ha tudnánk hol a határ és azt be is tartanánk. Továbbá azért írok erről, mert én is számtalanszor beleestem abba a hibába, hogy:

„Ez cukormentes, ebből ehetek akár 10-et is”

..hát…NEM.

Attól még, hogy nem tartalmaz hozzáadott cukrot, a zsír és szénhidrát tartalma ugyan úgy magas, hiszen valamiért az energiatartalma a cukormentes termékek nagy részének közelít a cukros társaikéhoz. Sajnos ez megtévesztő, mert a vásárlók többsége arra figyel, hogy a termék CUKORMENTES, de tovább nem fut a szemük az energiatartalomra és a zsírra, hogy megnézze, valójában nem lesznek sokkal előrébb, ha 2-3x annyiért megveszik a mentes változatot.

Bár azt gondolom, hogy maga a törekvés a cukorfogyasztás csökkentésére, dicséretes és semmi esetre sem buzdítok senkit arra, hogy hagyjon fel a cukormentes termékek vásárlásával, mert, ha abból tudja tartani a mértéket, akkor valóban kedvezőbb egészségi állapotot érhet el.
Arra sem buzdítok senkit, hogy most azonnal lemenjen és vegyen meg egy Magnumot, „mert az még belefér”, sőt, arra sem, hogy minden nap egyen édességet, ha eddig nem evett, meg amúgy sem.
Magam is édesítőszert használok leggyakrabban, ám, ha édességre kerül a sor és éppen nem találtam ki valamilyen édesítőszeres finomságot, akkor becsülettel megeszem a 2 kocka étcsokoládémat, mert, ha kívánom, de megvonom magamtól, másból fogok enni 3x annyit. Ez egyéni tapasztalat. Sokszor még én is belefutok a fentebb említett hibákba pedig tudom, mit kéne…ember vagyok, hibázom, tanulok, fejlődök, és ezáltal okítok másokat.

Végezetül szeretném a figyelmet felhívni arra, hogy a kulcs MINDEN ESETBEN A MÉRTÉKLETESSÉG! Lehet fogyasztani édességet is, nem magával az édességgel és a cukorral van probléma, hanem az arcunkba benyomott mennyiséggel. Többségében azért azt javaslom (főleg így nyár felé közeledve) részesítsétek előnyben a gyümölcs és tejtermék alapú édességeket és törekedjetek azokat házilag elkészíteni, mert olcsóbb is, finomabb is, tudjátok, hogy mi van benne, és nem mellesleg mindenki titeket fog isteníteni…szóval megéri! ;)

  • Dana

 types-of-sugar.jpg

8 komment

Könnyű almás zabsüti

2017. április 07. 21:09 - smithworkout

Akárki akármit mond, nincs az a diéta vagy egészséges életmód, amiben az ember fia/lánya meg ne kívánna valami jó süteményt. Emlékeimben még élesen él a nagyi diós, sült tojáshabos vasárnapi sütije, amit jó sok baracklekvárral ettünk...

Amíg kitalálom, hogy fogom reprodukálni, fogadjátok szeretettel a legújabb kedvencem receptjét. Könnyű, gyümölcsös, remekül illik a délutáni kávéhoz/ teához!

sutike.jpg

Almás zabsüti

Hozzávalók:

 

  • 700g reszelt alma (facsard is ki)
  • 160g nagyszemű zabpehely
  • 150g zabkorpa
  • 15g lenmagpehely
  • 3 tojás
  • 55g eritrit (édesítő, alma savanyúságától függ, hogy többet tesztek-e bele, vagy kevesebbet, de 2 evőkanál méz is jó helyette)
  • 1 kiskanál szódabikarbóna
  • 10dkg olvasztott vaj/kókusz zsír
  • 2 púpos teáskanál fahéj
  • 1 kiskanál őrölt gyömbér
  • 1 kiskanál őrölt szegfűszeg
  • 1 citrom héja
  • 1 üveg meggy (nálunk 540g volt)
  • díszítéshez : szezámmag, mandula, amit csak szeretsz

Elkészítés:

Ez is az a recept, amit _bárki_ de tényleg bárki el tud készíteni. Az a lényeg, hogy mindent keverj össze. Így egybe. Ugye? nem is nehéz. Ha túl száraznak érzed, akkor adhatsz hozzá még egy vagy kettő reszelt almát/ egy deci tejet. Ha túl híg, akkor pedig szórj még bele zabkorpát. Ez egy elég szabad recept.

Teszek fel fázis fotókat is, tényleg ennél egyszerűbb recept ma már nem lesz az interneten!

Tedd sütőpapírral bélelt sütőbe, lapogasd le, és díszitsd a tetejét. 180 fokra előmelegített sütőben süsd 30 percig!

Írjátok meg, hogy ízlett  :)

-Ági

 

Ha tetszett a recept, like-olj minket facebook-on is!

 

 

Szólj hozzá!

Változatosság az egészségért

2017. április 05. 13:36 - smithworkout

Ha nem vagyunk élsportolók és nem kell kifejezetten egy adott sportágra koncentrálnunk, hanem célunk az egészség megőrzése, a jó erőnlét és megfelelő izomzat kialakítása, akkor nem árt, ha nem válunk egy adott edzésfajta rabjává.

Sokan miután lemennek egy edzőterembe, kipróbálnak 2-3 óratípust és eldöntik, nekik mely óra - mely edző szimpatikus, adott esetben hol jobb a zene vagy épp hol érzik jobb energiák áramlását.

Ezek mind kétségtelenül fontos dolgok és azzal is egyet tudok érteni, ha valaki számára egy-egy edzéstípus kedvesebb mint a másik. Viszont ha szeretnénk sokoldalúan fejleszteni magunkat, jobban tesszük ha kettő - akár 3 órát vagy edzést látogatunk.

Hogy miért? Vegyük példának, hogy valaki minden nap lefut 5 kilométert, de emellett nem végez más típusú edzést. Akárhogy szeretné, nem lesz kidolgozott felsőteste. Ez természetesen fordítva is igaz, ha valaki egész nap csak fekvenyom az igen csak el fog maradni az általános erőnlét megszerzése felé vezető úton.

Nyugodtan keverjük tehát az ingereket, ezzel új mozgásokat, mozgásfajtákat ismerhetünk meg, javulhat a koordinációnk és a testtudatunk. Még akkor is tegyük ezt nyugodtan, ha úgy érezzük, sok a hasonlóság a 2 edzésfajta között. Higgyük el, ha megkérdezzük az edzőnket, el fogja tudni mondani, miben más és mit fejleszt jobban adott esetben egy TRX edzés és mitől előnyösebb számunkra egy köredzés.

A lényeg a változatosság!

Próbáljunk ki újdonságokat és fektessünk hangsúlyt a prevencióra! Aktív sportolás esetén erre is szükségünk lesz, pláne, hogy jobb előre gondolkozni és megelőzni a bajt, mint utána fogni a fejünket. A különböző izom- és izületi sérülések megelőzésére nyugodtan próbáljunk ki Mobility órákat vagy vegyünk részt egy-egy jóga órán, még akkor is, ha úgy érezzük ez nem a mi világunk. Hasznunkra fog válni!


Ahogy az életben is a szabadidős sportban is fontos, hogy az ember sokoldalú legyen, sokoldalú képzést kapjon. Ezáltal könnyebben küzd majd meg az akadályokkal, mind az edzésen, mind pedig a szürke hétköznapokban.

 

Sportos napot mindenkinek!

- Ádám

tumblr_mwpkc15jmw1qaon9po1_500.jpg

Szólj hozzá!

Medvehagymát a lapos hétköznapokba!

2017. március 29. 17:59 - smithworkout

Itt a szerda, a vasárnapi nagy ebéd maradéka annyira már nem hivogató, kedve sincs az embernek főzni, a hétvége pedig messze. Mindenki szereti a szépet, miért ne lehetne egy hétköznapi ételt is kicsit felturbózni?

Először is: imádom a tojást. De úgy nagyon. Mindegyhogy: sütve, főzve, salátaként vagy rántottaként tálalva, egyszerűen szerintem minden másnap eszek tojást, ha nem minden nap, vagy egy nap kétszer is..

Aztán: itt a medvehagyma szezon!! Pár éve már dolgozunk rajta, hogy a mogyoró bokor alatt sűrű medvehagyma pázsitunk legyen tavasszal, idén is elég látványosan megszaparodtak a kis levelek. Azt szeretem a medvehagymában, hogy nagyon lágy  az íze, nem marad kellemetlen a lehelletünk, bátran cseveghetünk bárkivel egy ebéd után is (fogmosás azért nem árt khmkhm). Nagyon sok féle módon fel lehet használni: salátába szoktam rakni, kőrözöttbe, pestoba, tejszínes mártásba, rántottába.. Egyszerűen mindenhez lehet fogyasztani.

Ha nem rendelkeztek saját ágyással, nagyon-nagyon vigyázzatok , hol veszitek!! Ne bízzatok utcai random árusokban, a laikusok könnyen összetévesztik a gyöngyvirág levelével, mely foygasztása halálos is lehet. Biztos forrásból, piacon vegyétek! Rengeteg erdőben is lehet már szabadon szedni, nézzetek utána alaposan,hogy hogy néz ki a gyöngyvirág levele, és hogy a medvehagymáé.

 

Medvehagymás rántotta

Hozzávalók 1 főre:

  • 2 db tojás
  • 1 marék medvehagyma, csíkokra vágva
  • só, bors, fűszerek ízlés szerint
  • Saláta (rukkola, paradicsom, paprika.. ízlés szerint)
  • balzsamecet/balzsamecetkrém

 

Elkészítés:

Ennél egyszerűbb rántotta recept már sosem lesz! A jó rántotta titka szerintem az, hogy lassan kell készíteni, finoman mozgatva a tojást. Nem szabad forró serpenyőbe önteni, és megijeszteni a hideg tojásokat.  Verd fel a tojásokat, teflon serpenyőben kezdj hevíteni egy kiskanál zsiradékot. Alacsony hőfokon tartsd, önts bele a tojás. Dobd rá az összevágott medvehagymát, fűszerezd. Lassan mozgasd, kicsit feljebb veheted a hőt. Ha kész, salátával és balzsamecettel tálald :)

Remélem kipróbáljátok, boldog szerdát mindenkinek!

Milyen medvehagymás receptet olvasnátok szívesen?

-Ági

 

medvehagyma.jpg medvehagyma2.jpg

Szólj hozzá!

Te(l)jesen szép az élet.

2017. március 28. 16:54 - smithworkout

Számos egymásnak ellentmondó hír terjed a tejről, mind az interneten, mind szájhagyomány útján. Amikor ezeket az információkat hallom, mindig eszembe jut az a játék, amikor az általános iskolában körbe ültünk és egy valaki kitalált egy szót/mondatot és azt egymás fülébe átsúgva kellett visszajuttatni a „feladónak”. Ennek a játéknak a során tízből kilencszer biztos, hogy az eredeti szóra vagy mondatra, még csak hasonlítani sem hasonlított a 2.0-ás verzió.

Nos, ez alól a tej sem kivétel.

Sokak számára a különböző jelölések és kifejezések, mint az UHT, ESL, pasztörizált, stb. ismeretlenek és, amit nem ismerünk, attól általában tartunk. De ezzel nincs is semmi probléma, itt a remek lehetőség, hogy az ismereteinket bővítsük.

Sokan úgy tartják, hogy a bolti tej már nem az igazi, kispórolnak belőle „bizonyos” anyagokat, hormonnal kezelik, tele van tartósító szerrel, rákkeltő anyaggal, állítják, hogy a hőkezelt tej káros az egészségre, de a Bio, és nyers tejek klasszisokkal jobbak, egészségesebbek.
A tejgyártást nem úgy kell elképzelni, mint egy titkos, sötét földalatti labort, ahol őrült tudósok és nézeteik miatt megvetett és üldözött élelmiszer mérnökök, dietetikusok, kémikusok és más szakemberek egy ördögi terv részeként kotyvasztják ezt a fehér italt. Szó sincs erről.

Törvények, jogszabályok, és rendeletek szabályozzák a gyártási technológiának minden pontját. Minden termelő üzem - beleértve a kisebb gazdálkodásokat és az állattartó gazdákat is - állandó felügyelet alatt állnak (a teljesség igénye nélkül) az élelmiszer-higiéniai és az állat-egészségügyi kirendeltség, valamint a hatósági állatorvos jóvoltából. A jogszabályok kiemelten kezelik azt, hogy a tej tartósítószert, antibiotikumot, szteroidot, egyéb hormonkészítményeket, baktériumokat stb., nem tartalmazhat. A tej eltarthatósági idejét növelni csupán a különféle hőkezelési eljárásokkal lehet megtenni.

A hőközlő műveletek, amelyek az eltarthatóságot növelik:

Pasztőrözés: 100 fok alatti hőmérsékleten rövid ideig kezelik a tejet, amelynek következtében a tejben eredendően jelen lévő akár megbetegedést is okozó mikroorganizmusok számát lecsökkentik.

UHT: Vagyis az ultra magas hőmérsékleten hőkezelt tejeket legalább 135 fokon hőkezelik, szintén rövid ideig, majd szobahőmérsékletre hűtik a tejet. Ezzel a tej eltarthatósága jelentős mértékben nő, és a tápanyagok is igen kis mértékben károsodnak, köszönhetően a rövid hőbehatásnak.

ESL: Extended Shelf Life tejek hasonló eljárással készülnek, mint az UHT tejek, azonban ezeket 100-135 fok közötti hőmérsékleten kezelik, rendkívül rövid ideig, majd 6 fok alá hűtik a folydékot, szintén megnövelve az eltarthatóságát ezzel a technikával.

Ezek a technológiai eljárások a fogyasztót védik, azzal, hogy a tejet káros mikroorganizmusoktól mentessé teszik. A vitamin és ásványi anyag tartalma nem fog jelentős mértékben csökkeni.

A fölözéssel (a tej zsírtartalmának beállításával) már csökkenhet valamilyen szinten a zsírban oldódó vitaminok (A, D, E, K) mennyisége, de szintén nem olyan mértékben, hogy feleslegesnek nyilvánítsuk a fogyasztását. A boltban kapható 2,8-as, 1,5-os illetve 0,1%-os tejek mögött is ez az eljárás áll.

A tej fogyasztása kiemelkedően a benne található könnyen emészthető tejzsír, a magas Ca tartalma, a teljes értékű fehérje tartalma, jelentős vitamin tartalma miatt és finom íze miatt ajánlott mindenki számára. Amennyiben a tej nem a barátunk, fogyasszunk bátran egyéb tejtermékeket (joghurt, kefír, sajt, túró). A laktóz intoleranciások pedig választhatják a laktózmentes változatokat is, hiszen erre is van lehetőség.

- Dana

 milk-625_625x350_81446191484.jpg

Források:

Élelmezés újság, 2017 március

1/2003. (I. 8.) FVM-ESzCsM együttes rendelet a nyers tej, a hőkezelt tej és a tej alapú termékek előállításának, forgalomba hozatalának élelmiszer-higiéniai feltételeiről

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása