Sikerélmény

2020.már.20.
Írta: karolinakovacs komment

Most fontosabbak a célok, mint eddig bármikor!

Célkitűzős tippek karantén idejére

organizer-791939_1920.jpg
Több motivációs szakembertől és pszichológustól is hallottam a napokban, hogy a karantén idejére kiemelten fontos, hogy legyenek céljaink. Azon kívül, hogy ezzel maximálisan egyet értek, elgondolkodtam azon, hogy miben térhet el a karantén idejére szóló célkitűzés a szokásos újévi célkitűzés dömpingtől. Arra jutottam, hogy nagyon is sokban.

Tovább

Belevágnál egy vállalkozásba? Így kezdj neki!

lego-2310286_1280.jpg

Vegyük sorra, mi is szükséges a vállalkozásod elindításához. Tényleg a pénz a lényeg? Vagy elég egy jó ötlet is? Netán van még valami?

Három összetevőt szoktak megnevezni, ebből kettő valóban a pénz és az ötlet. A harmadik tényező a csapat. Igen, még akkor is kell beszélni csapatról, ha egyszemélyes vállalkozásról beszélünk.

A három tényező egyformán fontos minden vállalkozás számára. Minimális pénzösszegre mindig szükség van. Mellé kell egy jó ötlet, ez is világos. Ha társas vállalkozásban gondolkodsz, akkor egyértelmű a csapat léte, de nem feltétlenül csak a résztvevőket kell csapattagként értelmezni.

Összességében mindhárom tényező lényeges ahhoz, hogy el tudj indulni.

Miket is kell tehát az elindulás előtt végig gondolnod:

1. Jó e az ötleted?


Meg állja-e a helyét a piaci környezetben? Arról, hogy hogyan kutass piacot, később még írni fogok. Egy fontos megjegyzésem azonban már most van. Ne a saját fejeddel gondolkodj, hanem a potenciális vásárló, szolgáltatást igénybe vevő fejével. Ha csak te látod jónak az elképzelésedet, az kevés a sikerhez.

2. Elkötelezettek feléd azok, akikkel együtt tervezed a vállalkozást indítani?


Támogatnak téged? Támogatják a terveidet, az ötletedet?

Nem ajánlom, hogy egyedül, támogatás nélkül vágj bele egy ilyen fokú projektbe. Nem társakról beszélek elsősorban, hanem a hátországodról. Mi a véleménye a családodnak? A társadnak? A batátaidnak? Sokszor már az is elég, ha nem akadályoznak téged és hallgatólagosan bólintanak, de ha esetleg még támogatnak és segítenek is, nyert ügyed van! Csapattal minden könnyebb!

Ha társas vállalkozásban gondolkodsz, akkor pedig ez egy kifejezetten fontos kérdés. Ismered jól, akivel üzleti "házasságot" kívánsz kötni? Bármilyen vicces is, a gyakorlatban tényleg erről van szó. Nem csak a szakértelme, a tudása a lényeg, bár ez lényeges szempont lehet. Lelkesedik ő is az ötletetekért? Mennyire kitartó? Milyen ember? Könnyen szót értesz vele? A konfliktusokat meg tudjátok beszélni? Bízol benne? Rendezett háttere van? Ha erre a sok kérdésre mind pozitív a válaszod, megtaláltad az üzlettársad.

Arra azonban készülj fel: az együttműködést fenntartani mindennapos feladat. Az emberi oldalát a vállalkozásoknak én személy szerint sokkal lényegesebbnek tartom, mint a többit. A rossz viszony, a rossz kapcsolat, a nem megfelelő kommunikáció simán romba tudja dönteni még a legjobb üzleteket is.

3. Van elég pénzed?


Ma már számos olyan tevékenység van, amit szinte nulla tőkével el lehet indítani. Példásul lehetsz egyéni vállalkozó az online tér világában. Ehhez kis túlzással egy laptop is elég. Ha egy KFT alapításában gondolkodsz, akkor viszont szükséged lesz kapásból hárommillió forintra, alapító tőkének. Ha pedig eleve valami olyanba gondolkodsz, ami nagyobb eszközparkot, árukészletet, stb. igényel, akkor jó, ha kimeríthetetlen bankszámlával is rendelkezel.


A lényeg, hogy a pénzt kérdést nem lehet megkerülni. Életképesebbnek látom azokat a vállalkozásokat, amelyek az ötletük megvalósításához maguk teremtették elő a kezdőtőkét. Nem vagyok sem hitelnek, sem pályázati pénznek a híve a kezdeteknél. Nagy igazság, hogy a könnyen jött pénz könnyen is megy. Ha tényleg hiszel az ötletedben, akkor meg fogod találni a módját, hogy pénzt keríts hozzá.

Összefoglalása fentieknek


Egy vállalkozás elindításához szükséged lesz egy piacképes ötletre, elkötelezett társakra és annyi pénzre, hogy elég legyen az induláshoz.

Sikerélményekben gazdag napot!
Karolina

Facebook.com/sikerelmeny
Instagram.com/sikerelmeny

Kapcsolódó cikkek:
Íme, a 12 + 1 vállalkozó típus. Te köztük vagy?
Vállalkozz, ha...!

Íme, a 12 + 1 vállalkozó típus. Te köztük vagy?

Avagy a mindenre elszánt és a többiek...

beverage-3157395_1280.jpg

 

Az első bejegyzés a személyes motivációmról szólt, hogy miért is döntöttem a vállalkozói létforma mellett.

Most Te jössz! Ha olvasod a posztot, akkor egyrészt vagy már vállalkozol, vagy megfordult már a gondolata a fejedben. Ha az utóbbi csoporthoz tartozol, akkor te vagy ennek az írásnak a címzettje!

A múltkor már említettem, hogy a szakirodalom* tizenkét típusát különbözteti meg a vállalkozásoknak. Itt most nem a jogi oldalára kell gondolni, az más tészta. Jelen esetben az indokokat, a motivációkat vesszük górcső alá. Szóval nézzük, milyen vállalkozó típusokat kategorizálhatunk.

1. A számlaképes vállalkozó


Számos szakma esetében a munkáltató csak úgy alkalmazza a munkavállalót, ha az számlaképes. Ez legtöbbször egyet jelent azzal, hogy egyéni vállalkozóként dolgozik be valahová.

 2. A kényszervállalkozó


Hasonlít az előző kategóriára, szinonim fogalomként is használják. Ez legtöbbször annyit jelent, hogy valaki azért kezd bele vállalkozásba, mert a szakmájában pénzkeresetre másként nincs lehetősége. Vagy másként nem "alkalmazzák". Ezzel a formával csak az a baj, hogy itt legtöbbször szó sincs belső indíttatásról, célokról. Pusztán a jövedelemszerzés egy lehetséges (ha nem az egyetlen) módjaként tekint az illető a vállalkozói létre.

3. A hobbi vállalkozó


Na ez már egy pozitívabb kategória. Itt jellemzően egy igazán szeretett hobbiból lesz jövedelemtermelő tevékenység. Például amikor hobbi fazekas a sok jól sikerült alkotása után egy mintabolt megnyitása mellett dönt. A hit, az elszántság ilyenkor tutira meg van, mert egy örömteli tevékenységre építik az üzletet. A probléma legtöbbször a vállalkozás gyakorlati megvalósításával szokott lenni.

4. A szociális vállalkozó


Ő az, aki valamilyen magasztosabb célt helyezett maga elé. Legtöbbször olyan témákra építenek, amik a társadalomban kívánatosak. Ők a non-profit szektor éllovasai. 

5. A megélhetési vállalkozó

 
Ő az, aki olyan munka által kívánja megteremteni a jövedelmét a maga és a családja számára, amiben az álmait, az elképzeléseit meg tudja valósítani. Szerencsére ők manapság egyre többen vannak és számuk folyamatosan nő. Ez a kategória a kifejezetten elszánt vállalkozók kategóriája.

6. A belső vállalkozó (intrapreneur)

 
Ő igazából nem a szó klasszikus értelmében véve vállalkozó, mert van állása. Jellemzően egy nagyobb cégben dolgozik alkalmazottként. Ő a vállalkozó szellemét a cégen belül kívánja megmutatni például azzal, hogy valami újat hoz létre.

7. A családi vállalkozó

 
Jellemzően az egy családon belül azonos célokért dolgozó vállalkozókról beszélünk. Ilyenek azok is, akik beleszületnek a család működő vállalkozásába és tovább viszik azt. Általában vagy a tulajdonosi körben vannak többségben, vagy az irányítás az ő asztaluk, esetleg mindkettő. Számos nagyvállalatot ismerünk, akik generációk óta a családi cégért élnek. Például a  Zwack és a Szamos név ismerős? Az agráriumban dolgozom és ebben az iparágban kifejezetten elmondható, hogy sok gazdálkodás családi kézben van.

8. Az egyéni vállalkozó
9. A társas vállalkozó

 
Ez inkább jogi kategória. Itt a kérdés az, hogy ki milyen jogi formában kívánja a vállalkozását folytani. A döntésben jellemzően szerepet játszik a jogi forma jellemzője, a rá vonatkozó előírások, valamint a hozzájuk kapcsolódó adózási kérdések.

10. A franchise vállalkozó

 
A McDonald's meg van mindenkinek, ugye? Vagy a Starbucks. Egy működő üzleti modellt vehetsz át üzemeltetés céljából. Nem kell azon agyalnod, hogy mit csinálj, mindent készen megkapsz a dizájntól a terméken át egészen a belső szabályokig, csak a működtetésre kell koncentrálnod.

11. A startup vállalkozó

 
Ez a fogalom kifejezetten a XXI. század szülötte. Van egy innovatív ötleted? Kitaláltad, hogyan lehetne a zoknikat párosítva mosni úgy, hogy mindegyik meglegyen? És nemzetközi potenciált látsz benne? Akkor ez te asztalod. Befektetők bevonásával gyorsan meghódíthatod a világ háziasszonyainak szívét. Ez tuti biztos.

12. A globális vállalkozó

 
Oké, neked kis hazánk terepe, de még Európa sem elég, te rögtön a bolygót pécézted ki magadnak, akkora újdonsággal rukkoltál elő. E emellé javaslom, tudj beszélni folyékonyan néhány nyelven, legyen tőkéd és ne bánd, ha sokat kell repkedned. Hajrá! 

+1 A női vállalkozó

 
Nálam ez önálló kategória. Jellemző rájuk, hogy általában a gyerekvállalással járó kompromisszumok miatt fordulnak a vállalkozó lét felé. A tevékenységük gyakran kapcsolódik a családos léthez. Sokszor a kézügyességük hozza az alaptevékenységet, netán egy régi álom megvalósítására látják elérkezettnek az időt, stb.  A tipikusan vállalkozói ismereteket (jogi, pénzügyi, marketing, stb.) jellemzően az online térből gyűjtik ki a maguk számára.

Ez a vállalkozói típus tipikusan kitörési pontként tekint erre a munkaformára. Az indok legtöbbször az, hogy kell a jövedelem, de a családi teendők is prioritást élveznek. Nem egyszerű számukra az élet, de az így nyert önállóság és szabadság (plusz, hogy nem marad le a gyerek fontos pillanatairól) a legtöbbször kárpótolja őket a nehézségekért. A modern megoldások, a közösségi háló gyakorlatilag elhozta a női vállalkozók idejét.

Magamat az 5-ös kategóriába sorolom némi +1-es fűszerezéssel. Te hova illenél?

Legközelebb megnézzük, mi is kell ahhoz, hogy nagy reményekkel indulhass vállalkozást indítani. ;)

Addig is, ha írnál nekem, ide küldd: vkovacskarolina@gmail.com

Facebook: facebook.com/sikerelmeny

Instagram: instagram.com/sikerelmeny

 Az első vállalkozás indításához kapcsolódó posztot itt tudod elolvasni, kattints -->  Vállalkozz, ha…!

 

Sikerélményekben gazdag napot!
Karolina

 

* Vecsenyi János - Petheő Attila: Vállalkozz okosan!

Vállalkozz, ha...!

Mi a te indokod, hogy vállalkozó légy?

girl-3316342_1920.jpg

Úgy alakult, hogy az első poszt vázlatát a kaposvári kórház gyerekosztályának szubintenzív részlegén körmöltem le. Mindig van nálam valamilyen könyv, így az éppen aktuális üres lapjaira jegyzeteltem.
Hello! Kovács Karolina vagyok, 34 éves, két gyermekes anyuka, feleség, vállalkozó, egyetemista. A vállalkozók közül is a hírhedt "női vállalkozó" kategóriába tartozom, annak is az "anya vagyok ÉS vállalkozó" alkategóriájába. Izgalmas kombináció.

Ezt a blogot többek között arra hoztam létre, hogy bemutassam, hogyan és miért tudom azt megtenni, hogy a gyerekem mellett is tudok lenni, ha szükséges és a jövedelmem is kiszámítható. Világosan emlékszem arra a pillanatra, amikor középiskolásként megfogalmazódott bennem, hogy legyen akármi is a munkám az életben, csak olyan lehet, amit otthonról is meg tudok valósítani, mert ott szeretnék lenni a gyerekeim mellett, míg felnőnek. Otthont, hátországot kívánok nekik nyújtani úgy, ahogy Édesanyám tette nekem és a testvéreimnek. Igaz, ő - ahogy régen hívták - háztartásbeliként tehette meg mindezt és manapság már nem ez a jellemző.

Szóval az életvitelemre vonatkozó elképzelés korán megszületett bennem. Viszont a megvalósítás már nehezebb dió volt és persze ma is az. Ahhoz, hogy a munkámban is helyt álljak és a gyerekeim betegsége esetén is nyugodtan mellettük legyek, a vállalkozói létben láttam a megoldást. Így nálam a címben foglaltakat úgy lehetne kiegészíteni: Vállalkozz, ha a családod az első!

Te miért vállalkoznál?


A motivációk, az okok mindenkinél mások.

Van, aki eleve ezt akarja. Valamit meg akar valósítani és ez a forma jelenti a megoldást.

Van, akinek nincs nagyon más választása. Álláskeresőként nem talál magának munkát, viszont a tudása, a készségei önállóan is kamatoztathatók. Így álláskeresőből egyúttal állásteremtővé is válik.

Van, akinél van egy belső érdeklődés valami felé, amit kitalál, kutat és megvalósít. Na nekik ettől jobb keret nincs is, hiszen szabadon megvalósíthatják terveiket.

Van, aki egyszerűen csak azt érzi, képes lenne rá. Nos neki bátorságra van szüksége, hogy megpróbálja!

Fontos. Nem mindenkinek kell vállalkozónak lennie. De érdemes megpróbálni, ha csak egy hajszálnyival is többet adhat bármilyen fronton, mint az alkalmazotti lét.

A működő vállalkozások alapján számos vállalkozó típust lehet felsorolni. Figyeld csak, mennyi kategóriát fel lehet állítani!

  • számlaképes vállalkozó
  • kényszer vállalkozó
  • hobbi vállalkozó
  • szociális vállalkozó
  • megélhetési vállalkozó
  • belső vállalkozó
  • családi vállalkozó
  • önálló vállalkozó
  • társas vállalkozó
  • franchise vállalkozó
  • startup vállalkozó
  • globális vállalkozó

Gondoltad volna? Legközelebb kibontom ezeket a témákat.

Miért is tarts velem?

 
Végzettségemet tekintve Igazságügyi szervező alapdiplomám van és jövő júniusban megszerzem a Vidékfejlesztési agrármérnök mesterdiplomámat is. 2015 júniusával lettem egyéni vállalkozó, 2016 februárjától egy agrárszaktanácsadó KFT ügyvezetője. 34 éves vagyok, a Férjemmel együtt két kislányt nevelünk (3 és lassan 8 évesek). Szabadidőmben folyamatosan képzem magam, sokat olvasok (hozok majd könyvajánlókat is), számos ötleten dolgozom egyidejűleg.

A vállalkozói ismeretek mellett a vele járó élet menedzselésében is gyűlik a tapasztalatom. Ezeket kívánom megosztani, hátha valakinek jól jönnek, segítenek.

A következő bejegyzésig is ha van ötleted, elképzelésed, de még nem döntöttél a vállalkozói életforma mellett, keresd meg a "Vállalkoznék - okosan" Facebook csoportot és ott beszélgethetünk tovább.

Kövesd a Sikerélmény Facebook és Instagram oldalt mindennapi motivációért és értesülj a friss bejegyzésekről! @sikerelmeny

Sikerélményekben teli napot!
Karolina

süti beállítások módosítása