RockStation

Jason Newsted: "Itt az ideje, hogy valaki más vegye át a stafétát"

2016. július 27. - theshattered

Newsted.jpg

A Metallica/Voivod/Flotsam and Jetsam basszer, Jason Newsted meglepő húzással állt elő: átváltott tisztán akusztikus irányba. Nem kell félni, Jasonünk nagyon szépen meg is magyarázta, hogy miért kíván ezután torzítók nélkül élni és csakis és kizárólag a Would and Steal nevű új projektjére koncentrálni. Jöjjenek hát Newsted Úr szavai:

"Harminc évig játszottam kemény zenét és utaztam a körbe-körbe a világban. Öt és félszer megkerültem már a bolygót és ötvenöt országban megfordultam - úgy gondolom, már megtettem, ami tőlem telhető. Többet már nem tudok tenni. Megkaptam a kellő számú elismerést, amelyeket a Metallica részeként a sikereinkért kaptam: a csapat egyik tagja voltam, nagyobb ember, mint itt bármelyikünk; kaptunk Grammy díjat, beiktattak a (Rock And Roll) Hall Of Fame-be, de sok egyéb mást is mondhatnék. Ez a csúcs, amit elérhetsz ezzel a zenével, itt az ideje, hogy valaki más vegye át a stafétát.

Nem tudok úgy játszani, mint a Slipknot. Azok a srácok keményebben és gyorsabban tolják, mint ahogy én valaha akár el is tudtam képzeni magamról. Jelenleg ez az, ahogy én el tudok játszani és ezt fogom csinálni már, ameddig csak lehet.

Mindig is zenélni fogok. Meg kell, hogy legyen a napi zeneadag, mert ha nem, szó szerint megőrülök. Akárki ismer, ezt alá tudja támasztani. És mivel ilyen stílusban fogok játszani, úgy érzem, hogy sokkal több embert  meg tudok majd szólítani vele. Azt mondanám, hogy négytől kilencvennégy éves korig bárki meghallgatja majd, tetszeni fog neki. Hogy nem lehet szeretni Johnny Casht? Hogy nem lehet szeretni a 'Will The Circle Be Unbroken'-t? Szeretned kell ezeket a dalokat, az ilyen amerikai zenéket."

Ti hogy vélekedtek a témáról? Jól tette Jason, hogy abbahagyta a keménykedést? Vagy lehet a metalt méltóságteljesen tolni még a csúcs után is? Van az a pénz, amiért újra torzítót ragad? Vagy minden nagy öreg csapjon át bárzenésznek? Ne kíméljetek, írjátok meg bátran, amit gondoltok! Addig jöjjön a Would and Steal bemutatkozása, jó szórakozást hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr308916334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pvgyla 2016.07.28. 13:32:55

Szegény, Ő is megbolondult...

2016.07.28. 15:38:13

Kevés egysíkúbb "zene' létezik a hevimetálnál, így még az a 30 év is sok volt

csarlee 2016.07.29. 08:43:39

Egyetertek pvgyla-val, nem akarom szegenyt bantani de Metallica-ban o volt a legrosszabb basszeros, Trujillo (ha jol emlexem a nevere) messze jobb nala, Cliff Burton meg fenyevekkel... Amit itt hallani az kb egy kocsmai trubadur nemi gitarral. A Metallica kivetelvel a tobbi zenekaraban se sokat ert el, F&J kabe arrol ismert, hogy innen jott a Voivod-hoz meg nem igazan tudott semmit hozzatenni. Ennyi.

murray 2016.07.29. 13:53:39

nézőpont kérdése:
Jason kiváló basszeros, volt és fazont adott a MET-nek, először is kiváló vokált tudott és maga is énekelt egyedül számokat.
tessék megnézni egy YT videot hogy sírnak még mindig a népek utána 15 év után is.
és igazuk is van. sajnos ő is megkotlott mostanra..kár.

ngbr 2016.08.02. 18:14:17

Majd rájön, hogy az újonnan megtalált stílusához sem lehet sokat hozzátenni, ahogy látom nem is sikerült neki. Remélem azért nem alapít fiúbandát a végén!
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum