2017. február 21. 11:01 - Raptors Airsoft Team

Raptorok Pesten.

A Raptorok ezúttal 7-fővel résztvettek a Militas airsoft csapat pesti játékán. Eléggé korán kelltünk hogy reggel 09:00-re  odaérjünk. Rendkívül szervezett és profin levezetett játék volt, amire szükség is volt hiszen több mint kétszáz játékos volt ott vasárnap. Két csapat volt a Napfény haderője, és a Sötétség zsoldosai. A Raptorok a napfény haderőben voltak. Ahol szigorú parancsnoki lánc volt, és a katonai egyenruha volt megszabva.               Red (R-02) volt a RajPK.16797183_1744498872242291_1277293854627570434_o.jpg

A feladat az volt, hogy bizonyos területeket  védjenek meg a Napfényhaderők a zsoldosoktól. Ezt a csapat teljesíteni tudta. Emellett a két oldal vezetőjét kellett elfogni, akik a rajoknak adták ki a feladatokat. A Raptor Rajnak három nagy feladata volt a játék során, emellett kisebb küldetéseket is sikeresen teljesítettünk.

A terep igencsak nagy volt, egy régi magyar laktanya területén játszottunk. A két csapat bázisa pedig jó messze volt egymástól.

sunny_war.png

Végül egyik csapatnak sem sikerült elfogni az ellenséges Főtisztet, mert nagyon kiegyenlített volt a harc, amikor előrenyomult az ellenség akkor sikeresen vissza tudtuk szorítani őket, és amikor mi nyomultunk előre akkor nekik volt jó védekező stratégiájuk.

Összesítésben nagyon jó élmény volt, és várhatóan a jövőben is fogunk még menni Pestre, hogy lássák mi baranyaiak is tudunk egy-két jó trükköt. 

Sziasztok.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://raptors.blog.hu/api/trackback/id/tr2112275623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása