PUBG blog

PUBG blog

Minden amit az ejtőernyőzésről tudni kell

2017. 08. 22.

ggfff.jpgMinden meccs azzal indul, hogy ki kell ugranod a repülőből egy ejtőernyővel. Nem árt tehát tisztában lenni azzal, hogy milyen messzire tudsz eljutni ezzel a géptől. 

Az első dolog amiről beszélni kell az a bal oldali indikátor. 
fdffdfdd.jpgA csík és az azon elhelyezkedő kis ejtőernyő ikon a magasságodat jelzi. A fehér csík azt a magasságot ahol az ejtőernyőd magától ki fog nyílni, a fekete csík pedig a domborzatot, tehát ha egy hegy felett vagy akkor az ejtőernyőd előbb fog kinyílni mintha sík terep felett lennél. Az ikon mellett pedig a zuhanási sebességedet mutatja a számláló. 

Érdekes, hogy, ha eléred a maximális zuhanási sebességet (234 km/h) és nem nyomsz semmilyen gombot, hanem csak szabadesésben vagy akkor az ernyőd nyitása ugyan megkezdődik a fehér csík elérésénél, de jóval később kezd el csak lassítani mint alacsonyabb sebességnél.

Amikor kiugrasz a gépből akkor valahol a gép mögött random távolságra és magasságra jelensz meg, tehát nem mindig ugyanott kezded a zuhanásodat. Az, hogy merre nézel, szintén változik, valószínűleg annak függvényében, hogy a gépben merre fele ültél.

Ahhoz hogy minél távolabb eljuss a repülőtől mielőtt kinyitnád az ejtőernyőt érdemes a karaktereddel a horizontot nézni, hogy alulról lásd magad, így sokkal kevésbé süllyedsz mintha lefele néznél.

Az első dolog amit el kell döntened, hogy mikor nyitod ki az ejtőernyődet, hogy lassítsad a zuhanásodat. Ha a lehető legkésőbb nyitsz és addig a horizontot nézed, majd nyitás után 40 km/h-s sebességet tartasz akkor 1 perc 10 másodperc alatt tudsz 1600 métert megtenni. 

Ha nem a sebesség, hanem a távolság a fontos neked akkor amint lehet nyisd ki az ernyődet és tarts egy fix sebességet, minél kisebb ez a fix sebesség annál messzebbre tudsz esni.
tavolsadfgfgdgfd.jpgLeggyorsabban a legmesszebbre, úgy tudsz eljutni, hogy azonnali nyitás után akkor érdemes a fix 40 km/h-ás zuhanást választani. Ilyenkor ugyanis 2400 métert tudsz megtenni két perc tíz másodperc alatt. (Ez nagyjából két és félszer olyan gyors mintha gyalog mennél.)
fdsfdfdsfsdsdf.jpgÖsszegezve tehát a nagy hintázást el lehet felejteni és a fix sebességet érdemes tartani, ami különben hasonló a hintázáshoz csak nagyon kicsi kilengésekkel.

True Gent azt is kiszámolta, hogy mit érdemesebb választani: azonnal lehuppanni és járműbe ülni vagy inkább végig siklani az égen. A tesztjeiből az jött ki, hogy a korán nyitókat minden járművel le lehet előzni, a későn nyitókat pedig akkor, ha egy Daciát vagy egy motort szerzel. Ehhez persze kell egy kis szerencse is, hoyg találj egy alkalmas járgányt és ne borulj fel útközben.

Egy szemléletes példával élve tehát, ha a repülő 2,4 kilométerre megy Yasnaya-tól akkor jobban jársz ha azonnal valami út közelében landolsz és kocsiba szállsz, mintha megpróbálnád azonnali nyitással és 40km/h-s sebesség tartással megugrani a távolságot Yasnaya-ig. 

Lentebb megnézhetitek az egész videót ahol ezek ki vannak fejtve, illetve linkelek még pár hasznos dolgot ami segíthet jobban körüljárni a témát:

MagnumDopus videója
True Gent videója
Repülő útvonal segédlet



Megjegyzés: Mivel a játék még EA (early access) státuszban van, minden itt leírt adat még változhat.

Ha tetszenek a cikkek, akkor kövesd a facebook oldalunkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://pubg.blog.hu/api/trackback/id/tr8212771730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása