A boldogság utáni vágyakozás manapság már iparággá vált a világunkban. A mindennapokban elég gyakran találkozunk a pozitív gondolkodás hatásaival, rengeteg könyv, újság, internetes platform publikál különböző cikkeket e témában, és „segít megtanítani”, miként érhetjük el a Maslow-piramis csúcsát, viszont arról kevésbé beszélnek, hogy a pozitív gondolkodásnak milyen káros hatásai lehetnek, illetve nem elég az életben kizárólag a jó dolgokat nézni, a rosszat pedig figyelembe se venni.  
Miért jó a rossz dolgokat is meglátni? A negatív érzések és gondolatok ellen nem küzdeni, hanem felismerni és akceptálni kell. Ha nem engedjük meg magunknak a negatív gondolatokat és érzéseket, és megcáfoljuk a létezésüket, esélyt sem adunk a változás potenciáljának. A szomorúságot is meg lehet akkora erkölcsiséggel élni, mint az örömöt. Nagyon sokan foggal-körömmel ragaszkodnak a boldogsághoz, és az állandó mosolygáshoz, miközben a probléma felmerülésekor homokba dugják a fejüket. Ha folyamatosan menekülünk a problémák elől, csupán a szőnyeg alá söpörjük őket, hosszabb távon az életminőségünket és az egészségünket ronthatja. Az élet minden egyes súlyát és koloncát áthazudjuk. Az igazság nem feltétlen derűs és joviális, a hazugság viszont sokszor felhőtlenség az ego számára. Sokszor a pozitív gondolkodás nem más, mint önámítás, figyelemelterelés. Tömérdeken mindig pozitívan állnak mindenhez, veszetten kedvesek, mindenen mosolyognak, miközben folyamatosan óriási pofonokat kapnak az élettől. Ámde ez ellent mond annak, amennyiben pozitívan gondolkodunk, akkor mindössze jó dolgok történnek velünk. Fellelhető a másik véglet, akik kifejezetten negatív emberek, akiknek semmi sem jó, szerintük minden rossz, folyton-folyvást panaszkodnak, elégedetlenkednek, lealacsonyítják magukat. Az életben jut mindenből, kétségkívül a hozzáállás számos segítséget nyújthat, ellenben csak a pozitív hozzáállástól nem lesz minden pozitív.

Milyen lenne az olyan élettér, ahol egyedül a boldogság lelhető fel? Lenne-e más kifejezés a boldogságra, ha önmagában az létezne, és az lenne az állandó mérték? Milyen az állandó boldogság és az állandó egykedvűség? A boldogság az egész életnek a fele. Mennyire lenne enervált és közönyös a lét? Tömérdek ember attól fél, fájdalmas lesz az élet, pedig pont a fájdalom adja az emberi lét alapját, ettől lesz átfogó, nem csak felületes. Fontos az érzelmek teljes spektrumának megélése, nem pusztán a kellemesnek ítélteké. Mikor elnyomjuk a rosszat, kevésbé tudunk figyelni és eleget tenni a kötelezettségeinknek. Önkénytelenül hajlamosak vagyunk elkerülni a stresszes, diszkomfort érzéssel járó helyzeteket. Sokan próbálják elkerülni a csöndet. Na de miért? A csend definíció szerint a külső és belső hangok hiánya. Rengetegen úgy tekintenek rá, mint valami közellenségre, ami elől úgy menekül a társadalom, hogy az ágyban lefekvés előtt időnk se legyen az elmélkedésre és a gondolkodásra. Állandóan van valami zaj, mert nem akarom hallani a másikat és leginkább önmagamat, mivel a csend válaszokat adhat, mert a csend alkot. Aki a legnagyobb boldogtalanságot átélte az tudja megélni a legnagyobb boldogságot egyaránt. A hegek nemcsak emlékek, nemcsak sebeinkről, de gyógyulásunk sikereiről is tanúskodnak. Mind a kettőt meg kell élni, és egyiket sem szabad megúszni. Mindkettő beletartozik az önmegvalósítás folyamatába. Talán az a legmérgezőbb, ha nem élheted meg a saját érzéseidet. „Ne merj a rosszra gondolni, mert ezek az érzések rombolnak és frusztrálnak.” Némelyek fel sem merik vállalni a negatív érzelmeiket, nemhogy másnak, még saját maguknak sem. Miért kompromittáló beszélni róla? Talán gyengébbnek látszunk tőle? Pedig valahányszor átadjuk magunkat a negatív érzéseknek, engedjük azok megélésék, annál jobban csökken a vele szemben lévő ellenállás. Valahányszor diszharmónia alakul ki az életünkben, éppenséggel fizikai tüneteket úgyszintén kreálhat. A betegség valamilyen oknak az okozata, az ok ellenben 90%-ban lelki eredetű. Gyermekkori sérelmek, el-nem-fogadás, nyugtalanság, elfojtás, mind valamilyen betegséget idéz elő. Tradicionális habitus mindig további illetőkre fogni saját deprimáltságunkat. "Az nem lehet, hogy az én tévedésem, az nem lehet, hogy az én hibám az egész!" Az ilyenkor felmerülendő legkönnyebbnek látszó megoldás a hárítás, mivel ezáltal felmentjük magunkat a felelősség alól. A „szenvedő” a környezetétől várja a válaszreakciót, míg ő nem csinál semmit, kizárólag a csodát várja. Jóval könnyebb elmenekülni az adott élethelyzet elől, vagyis csupán könnyebbnek látszik! Alkohol, drog problémák, dohányzás, kóros evéskényszer, munkába menekülés. Ki melyik módot választja. A végén maga sem érti, mi elöl menekül, ugyan hatalmas falakkal zárja be magát. Mi miatt nem tudják számtalanan álomra hajtani a fejüket este? Miért motoszkál a fejünkben folyamatosan az a bizonyos belső hang? A meg nem oldott problémák miatt, mert önhazugságok sorozatában élünk. Gyávák vagyunk szembenézni a valósággal, a gyávaság pedig korlátozza a szellem szabadságát.

Vajon mi a boldogság? A boldogság ekvivalens a belső békével, az elégedettséggel, vagyis megelégszel azzal, amid van, azzal ami körülvesz téged, amikor nem, akkor pont annyi fog elválasztani és gátolni az örömben. Rá fogunk döbbenni, ez az akadály egy negatív érzelem, egy meg nem oldott probléma. Kulcsfontosságú szegmens az önigazolás, amely egzisztálja a negatív érzelmeket. Minél többször mondunk ki valamit hangosan, amiről meggyőződésünk, hogy igaz, annál intenzívebben ültetjük el magunkban saját igazságunkat, s ezáltal valóban megtörténik velünk, úgy leszünk ebben egyre magabiztosabbak, egyszóval hitegetjük magunkat.

Merjünk bátran segítséget kérni, és merjünk őszintén beszélni magunkkal vagy akár másokkal a problémáinkról!