PöttyösLábos

PöttyösLábos

Igazi klasszikus mézespuszedli szilvalekvárral töltve

2017. december 14. - pöttyöslábos

Nyáron voltunk bográcsos szilvalekvárt főzni, de sokáig fel sem bontottuk az üveget, amit kaptunk, tartogattam valami finom sütihez. Amikor belefutottam ebbe a receptbe, gondoltam, ez a mézespuszedli pont jó lesz, hogy megkóstoljuk végre. Isteni lett, tényeg klasszikus puszedli, jó bele bármilyen sűrű lekvár. Nagyon jó rajta a csokibevonat, de lehet, hogy legközelebb cukormázzal fogom megpróbálni, úgy talán még klasszikusabb lenne.

Mézespuszedli szilvalekvárral

20171205_142907_resized.jpg

Hozzávalók (Kb. 15 darabhoz):

  • 30 dkg liszt (én teljeskiőrlésűből csináltam)
  • 10 dkg darált dió
  • fél csomag sütőpor
  • 1 lapos evőkanál mézeskalácsfűszer-keverék vagy fahéj
  • 1 evőkanál tejfől
  • 5 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 2 tojás sárgája
  • 12 dkg méz
  • 10-15 dkg lekvár

 

Egy nagyobb tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd a szilvalekvár kivételével az összes többit is hozzáadjuk, alaposan összegyúrjuk és gombócot formázunk belőle. Fóliával letakarva hűtőbe tessszük fél-egy órára. 

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tésztából diónyi golyókat gyúrunk szétlapítjuk őket és egy kiskanál lekvárt teszünk a közepére, nagyjából így:20171203_134228_resized.jpg

Ekkor a körlap széleit felhajtjuk és óvatosan gombócot formázunk belőle. Ha egy-egy repedésen egy picit kilátszik a lekvár nem akkora baj, ezért fontos viszont sűrű lekvárt használni a recepthez.

A gombócokat sütőpapíros tepsire tesszük és 10-15 perc alatt megsütjük. Ha kihűltek a puszedlik, gőz fölött megolvasztott csokiba mártjuk őket, majd visszatesszük a sütőpapírra. Ha ünnepibbé akarjuk tenni, lehet szórócukorral, kandírozott gyűmölccsel, egy fél dióval díszíteni:

20171203_180651_resized.jpg

Cukrozott narancshéj

Decemberben rengeteg mindenhez jól jöhet a cukrozott narancshéj (moszkauer, karácsonyi parfé vagy fagyi, kekszek, karácsonyi müzli stb.). Sok helyen lehet kapni cukrozott narancs- és citromhéjat is, de ha úgyis eszünk narancsot és megmarad, érdemes otthon is megpróbálni, elég hangulatos decemberi elfoglaltság, ha éppen nagyon ráérünk és karácsonyi hangulatba akarunk kerülni. Ha hosszabb csíkokra vágjuk a narancshéjat, csokiba mártva ajándék is lehet belőle. 

Cukrozott narancshéj

Hozzávalók:

  • 10 narancs héja (kezeletlen, vagy forró vízben áztatott)
  • fél kg cukor
  • fél liter víz

 

A narancsokat próbáljuk úgy meghámozni, hogy minél nagyobb darabokat kapjunk. A héjdarabokból egy éles késsel kivágjuk a fehér részt (nem kell tökéletességre törekedni), majd tetszés szerinti méretű kockákra vagy csíkokra vágjuk. 

Vizet forralunk egy lábasban, majd forráskor beledobjuk a narancshéjat.

20171202_191016.jpg

2 percig forraljuk, azután leöntjük a vizet, újat forralunk és ismét 5 percig forraljuk a narancshéjakat. Ezt még kétszer megismételjük, vagyis összesen négyszer forraljuk meg a narancshéjat. Ha negyedszer is leszűrtük, félretesszük. 

A cukrot és a vizet felforraljuk az eddig használt lábasban, beleszórjuk a narancshéjat és kis lángon egy órát főzzük, amíg áttetsző lesz. Ekkor leszűrjük. Kb. 20 dkg cukrot szórunk egy tálcára, ráboratjuk a narancshéjat, és beleforgatjuk, hogy mindenhol érje a cukor.  Másnap már használhatjuk.

20171203_081037.jpg

3-2-1, shortbread...a világ legegyszerűbb vajas keksze

A shortbread magyarul skót eredetű vajas keksz, rengeteg változata létezik, van amiben rizsliszt is van, a másikban egy kis kukoricaliszt, szerintem én megtaláltam a legegyszerűbbet, amihez ráadásul minden van is otthon. Szó szerint tíz perc alatt elkészül és tökéletes uzsonnára, ajándékba, vagy csak ha valami édeset ennénk fél órán belül. A 3-2-1 pedig nem visszaszámlálás, hanem maga a recept, vagyis a hozzávalók aránya, hogy könnyű legyen megjegyezni. :) Tényleg bárki, aki még életében nem sütött, vagy tíz éven aluli is simán összedobja. Ez persze csak az alap, fel lehet dobni mazsolával, áfonyával, diófélékkel, csokiba is mártható...karácsonyra szerintem az áfonyás-pisztáciás a legtökéletesebb.

 

Skót vajas keksz, azaz shortbread

Hozzávalók 10-12 darabhoz:

  • 15 dkg liszt
  • 10 dkg hideg vaj
  • 5 dkg cukor

Tényleg ennyi:

20171208_182527.jpg

Ha rögtön sütni is akarod a kekszeket, gyújtsd be a sütőt 180 fokra. (Ez mindig biztató receptkezdés, azt jelenti, nem lesz túl bonyolult a sütitészta. :) ) A vajat vágd kockákra (hivatalosan, én általában beletördelem), morzsold szét, add hozzá a cukrot és gyúrd össze. Először úgy tűnik, SOHA nem fog összeállni, de pár perc után felmelegszik annyira a vaj a kezedtől, hogy összenyomkodható egy gombóccá. Nem baj, ha nem tökéletesen homogén, nem szabad sokáig gyúrni. Ha kész, a gombócot alakítsd hengerré, valahogy így:

20171208_183357.jpg

Nem kell, hogy túl szabályos legyen, ez egy rusztikus süti. (Ami egyébként egy remek általános kifejezés arra, ha valami nem sikerül szabályosra. :) ) Az alufóliába vagy folpackba csomagolt hengert fél órát vagy akár többet is hűtjük... de ha nagyon sürgős a dolog, ez a lépés kihagyható, kipróbáltam többször, hűtés nélkül is működik. A hengert egy centis korongokra vágjuk:

20171209_091931.jpg

Ha szétesne egy-két korong, kézzel simán összedolgozható. Sütőpapíros tepsiben 10 perc alatt megsül. Mindenképp maradjon szép világos, úgy finom:

20171209_101350.jpg

Ha ajándékba szánod, mehet is a celofánzacskóba:

20171209_103345.jpg

Moszkauer - a nosztalgiasüti

Régimódi cukrászdákhoz illő édesség, utoljára a Szalayban láttam, a Kossuth térnél. Nagyon könnyű elkészíteni és szuper ajándék, a narancs és a csoki miatt pedig karácsonyi hangulatú. Sokféle receptet találni, ez Stahl Judittól van és szerintem tökéletes. Én a narancshéjat is otthon csináltam hozzá, hamarosan felteszem a receptjét. 

 

Moszkauer

Hozzávalók (kb. 15 nagyobb darabhoz):

  • 10 dkg apróra tört dió
  • 5 dkg cukrozott narancshéj apróra vágva
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg cukor
  • 5 evőkanál tejszín
  • 3 dkg fehér vagy teljes kiőrlésű liszt

Olyan gyorsan készen van a süti tésztája, hogy a legjobb, ha először előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A cukrot, a vajat és a tejszínt egy kislábasban összeolvasztjuk, majd forrásig melegítjük. A képen van egy kis dió is a lábosban, az megtévesztés, véletlenül szórtam bele. :)

20171203_082000_resized.jpg

Amint felforr, elzárjuk a lángot és belekeverjük a diót, a narancshéjat és a lisztet, és jól elkeverjük. Készen is van a tészta. Elég folyósnak tűnik, de nem baj, ilyennek kell lennie. Nekem volt, hogy óvatosságból több lisztet  tettem bele egy picivel és nem tett jót neki. Sütőpapírral kibélelt tepsire lapos evőkanálnyi adagokat rakunk és a kanál hátával kisit lelapítjuk őket, hogy korongokat kapjunk.

20171203_083726_resized.jpg

Fontos, hogy egy ujjnyi helyet kihagyjunk a sütik között, mert előfordul, hogy szétterül sütés közben. 10-12 perc alatt megsütjük a moszkauereket. Még lágynak tűnnek egy kicsit, de pár perc múlva megszilárdulnak és könnyen leszedhetők a sütőpapírról. Közben gőz fölött megolvasztunk 10 dkg étcsokit és a kész sütemények alját belemártjuk. Én ezt kézzel szoktam, maszatos lesz tőle az ember, soha nagyobb bajt. :) A csokis felével felfelé visszatesszük a sütiket a sütőpapírra és megvárjuk, amíg megdermed. Nagyon jól néz ki, ha készen van, celofánzacskóba érdemes csomagolni.

20171206_164818.jpg20171206_164809.jpg

Eredeti angol narancsszörp és dzsem

 Egy régi szakácskönyvben találtam ezt a receptet több, mint tíz évvel ezelőtt. Azóta minden évben elkészítem Mikulásra vagy karácsonyra. Nagyon gyorsan megvan és egy füst alatt két gasztroajándék is elkészül. Azonkívül a narancsillattól rögtön karácsonyi hangulat lesz. :) A narancsdzsem felhasználására később jön majd egy-két jó kis recept, addig mehet kalácsra vagy pirítósra, kekszbe.

 

Angol narancsszörp és dzsem

 

Hozzávalók:

  • 5 narancs (kezeletlen vagy forró vízben áztatott)
  • 1 citrom
  • 1 kg cukor
  • 1 liter víz

A cukrot és a vizet egy lábasba öntjük, kevergetve melegítjük, amíg a cukor felolvad, majd felforraljuk. Egy-két percig forrni hagyjuk. Közben a narancsokat és a citromot négyfelé vágjuk és konyhai robotgépben vagy turmixgépben összedaráljuk, valahogy így:

20171202_171335.jpg

Igyekezzünk, hogy ne maradjanak túl nagy darabok a darálékban. Így néz ki valahogy:

20171202_175159.jpg

Az elkészült szirupot még forrón ráöntjük a darált gyümölcsökre és lefedve egy napig állni hagyjuk. Másnap leszűrjük, kis nátrium-benzoátot keverünk bele és üvegekbe töltjük. A visszamaradt cukros gyümölcshöz még 30 dkg cukrot adunk, felforraljuk és üvegekbe töltjük. A végeredmény gyönyörű:

 

20171205_142800.jpg

süti beállítások módosítása