PoorMode

divat+lélek

Nem született szépségek

2017. április 19. 10:03 - poormode

Az utóbbi időben arra lettem figyelmes, hogy rengeteg energiát fordít a divatipar a transznemű modellek népszerűsítésére. Címlapokon, nemzetközi kampányokban kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, hogy bizonyíthassák, semmivel sem kevesebbek, mint a született nemükkel azonosuló pályatársaik. És valóban, irigylésre méltóan gyönyörű nőknek tűnnek, akikről nehéz elképzelni, hogy biológiailag férfinak teremtettek. De minek köszönhető hirtelen felkarolásuk?

valentina.jpg

Valentina Sampaio

A kézenfekvő magyarázat szerint a transznemű modellek új és érdekes kasztot képviselnek a divatvilágban. A küzdelem egyfajta megtestesítői ők, hiszen hosszas belső vívódás eredményeként mégiscsak megbirkóztak a tudattal, hogy képtelenek azonosulni természet adta nemi szerepükkel. És tettek is azért, hogy a megfelelő sziluettben újjászülessenek, sőt tökéletesebbnek hassanak az XX kromoszómával születetteknél.

apejic.jpg

Andreja Pejic

Az egyik legismertebb transznemű modell, akikről ma már igen nehéz elképzelni, hogy valaha is férfiként létezett, a bosznia-hercegovinai származású Andreja Pejic, aki 2010 körül bukkant fel a párizsi kifutókon. Érdekesség, hogy androgün megjelenésének köszönhetően mind a férfi, mind a női divatshowkban fellépett, majd 2014-ben döntött végleg úgy, hogy aláveti magát a nemátalakító procedúrának, és nőként folytatja – ahogyan azt régóta tervezte. Pejic egyébként az első transznemű modell, akit 2015-ben egy női kozmetikai márka arcának kértek fel.

leat.jpg

Lea T

Lea T pedig az első transznemű modell, akire egy teljes divatkampányt bíztak 2010-ben. A Givenchy vezető tervezője, Riccardo Tisci azért kérte fel évekkel korábban a brazil szépséget a kultikus francia márka reklámarcának, hogy hozzájáruljon nemátalakító műtétjének költségéhez. Leát ugyanis családja egyáltalán nem támogatta döntésében, így már a prostitúció gondolatát fontolgatta… Tisci ettől akarta megóvni múzsáját, aki végül azzal hálálta meg jótevőjét, hogy felvette immár hivatalos női keresztneve mellé mentora nevének kezdőbetűjét, így született meg Lea T.

01-french-vogue-cover-march-2017.jpg

Valentina Sampaio

Valentina Sampaio a másik nagy név, aki előtt ma térdre borul a divatvilág: a francia Vogue tette címlapra márciusi számában, ezzel is kifejezve, hogy a lap filozófiájába bőven belefér a transzneműség egyfajta új „beauty” kategóriaként való értelmezése. A Paris Vogue főszerkesztője egyenesen úgy véli, a transznemű modellek a végzet asszonyának új megtestesítői! Ezzel az érvvel mondjuk vitatkoznék, mert mégiscsak át- és szétoperált emberekről van szó… De az biztos, hogy Sampaio valóban gyönyörű; szépsége a fiatal Brooke Shieldset idézi. A brazil modell egyébként Palvin Barbara karrierjéhez hasonló pályafutást kíván magának, L’Oréal nagykövet szeretne lenni.

Mondjuk ezt a titulust már elhappolták előle, hiszen a 2017-es Golden Globe gálán mutatták be azt a L’Oréal reklámfilmet, melyben, láss csodát, egy másik transznemű modell, az amerikai Hari Nef mondja meg a tutit a francia termékekről Lara Stone, Blake Lively és Xiao Wen Yu színésznők társaságában. Számomra kissé bizarrul hat, hogy éppen a legférfiasabb transznemű modellt sikerült kiszemelnie a francia brandóriásnak egy nagyköveti szerepre, de valószínűleg a L’Oréal sem akart lemaradni a divatipar új trendjéről.

hari-nef-true-match.jpg

Hari Nef

Sajnos éppen ez utóbbi eset bizonyítja, mennyire idejemúlt a divatvilág gondolkodása. A különböző szereplők egymást túllihegve igyekeznek megfelelni az aktuális trendeknek, csak éppen butaság volna többet képzelni az egész jelenség mögé, mint múló divathóbortot. Egyenlőség? Elfogadás? Büszkeség? Ugyan már…

A kilencvenes évek elején a fiatal színes bőrű modelleket használták ki, ők számítottak éppen tabunak, a kétezres években a „kalácsképű” orosz modellek jelentették a főcsapást, majd jöttek a brazilok és így tovább. De mondjatok egy világraszóló karriert befutott fekete, szláv vagy dél-amerikai modellt huszonöt évvel Naomi Campbell, tizenöt évvel Natalia Vodianova vagy egy évtizeddel Gisele Bündchen felbukkanása után!

10-504.jpg

Andreja Pejic a nemátalakító műtét előtt

Az önazonosság hangsúlyozása, a sokféleség, ha tetszik másság felkarolása igenis fontos üzenetek, de ne legyünk naivak: a transzneműség a divatban inkább csak menő „hashtag”. Kérem a következőt!

 

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://poormode.blog.hu/api/trackback/id/tr1312436279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2017.04.20. 09:08:28

Érdekes, én egy vidéki gimnáziumban, a nyolcvanas évek elején biológiaórán már hallottam arról, hogy sok modellcsaj valójában xxy és hasonló "rendellenes" kromoszómájú stb.
Azóta harminc év telt el, de egyeseknek most is meglepetések ezek a dolgok...

2017.04.20. 10:31:56

A két utolsó modell le sem tagadhatja, hogy férfi, mivel látszik az ádámcsutkája.

Zacskóstej 2017.04.20. 10:34:00

Szerintem simán undorítóak.

Drednaught 2017.04.20. 10:37:06

Kibaszott undorító. Ezt akartad hallani?
A divatszakma mindig is ráment az abnormalításra.
Nem is csoda, hogy egy marginális réteg önkifejezeő-önkieléítése csupán.

Terézágyú 2017.04.20. 10:40:51

@Zacskóstej: @Drednaught:
Nézegessetek inkább leszbipornót ezek helyett a rohatt buzik helyett!!!

gabcigirl 2017.04.20. 10:48:09

Jódolgukban magukkal kezdeni mit sem tudó gazdag perverzek beteg játszótere...

Undorító

Drednaught 2017.04.20. 10:49:42

@Terézágyú: Érdekes, de számomra a leszbik is undorítóak.
Nem is azzal vana gond, hogy egyesek buzik, mások meg levágatják a farkukat és átíratják a személyi számukat, mert ilyen világot élünk, bármit szabad, amire van pénzed.
A gond azzal van, hogy ezt propagálják, hogy divattá teszik. Úgy csinálnak, mintha normális volna, de ez nem az, nem normális.

Szalay Miklós 2017.04.20. 10:59:43

Itt egy összefoglaló a nemiség összetettségéről, arról hogy egy embernek többféle neme van (biológiai, mentális, társadalmi, stb...), és hogy ezek nem mindig passzolnak egymáshoz:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid050

(A legfelső sor a kép tetején, "A szexualitás összetettsége". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Ajánlom továbbá a "Homoszexualitás" című részt is.

2017.04.20. 11:47:27

Miért nem arról írnak, hogy egyre több a transznemű traktoros és vájár? Ja, hogy direkt mutogatják magukat? Persze aki ezt közvetíti (média), az meg mossa kezeit azzal, hogy "erre van igény". A kurva se tehet róla, hogy kurva, hiszen igény van rá, igaz?

Jakab.gipsz 2017.04.20. 11:55:30

Se férfinak se nőnek nem jók a szó legszorosabb értemében, viszont a hogyan a "császár új ruháját", őket is a divat-világa agyon dicséri.

Ennyi, egy narcisztikus illúzió foglyai ezek a szerencsétlen emberek.

ergerberger 2017.04.20. 12:29:44

Mindet sunáznám!
Meg a fhaszosnők miatt picsogó, hisztériázó látenshomár kommentelőket is!

Az Ellenálló 2017.04.20. 15:38:10

Bennem nem kelt undorodást, hiszen mindenki azt tesz magával, amit akar amíg mának nem okoz kárt, ha így jobban érzik magukat ám legyen. Miért is zavarna, tán mert nem öltőzködik/viselkedik férfiasan? Na és akkor mi van, mindenki törődjön a maga dolgával. Az meg különösen vicces, hogy egyesek azt hiszik ha valaki az újságban meglátja a képeket egyből olyanná akar vállni, mint a transzneműek, holott ez nem döntés kérdése.

sas70 2017.04.20. 16:28:18

Nem is lehet kérdés, hogy a legtökéletesebb nők csak férfiak lehetnek! :-)
Amúgy meg a nagy divatházak modelljei is lehetnek csak szimplán csúnyák, tök mindegy, hogy nőről, férfiról, transziról, vagy az isten tudja milyen nemű modellről van szó. De ez is csak ízlés kérdése, meg a szükségé...

A juhász kijön a hodályból, megpödri a bajszát:
-Phejjjj az anyátok, ha még főzni is tudnátok!

RobertJ 2017.04.22. 07:58:45

@Az Ellenálló: Nem hiszem, hogy az a problema, hogy valaki olyanna akarna valni csak mert ezt latja a tvben. Bar, tagadhatatlan, hogy ma sok fiatal sajnos olyan korulmenyek kozt no fel, hogy nem tanul meg kuzdeni, harcolni, nem erdekli semmi igazan, es nem tudnak mit kezdeni magukkal. De valamivel megis ki szeretnenek tunni. Az ilyeneknek minden extremitas vonzo alternativa lehet eletuk megvaltoztatasara. Ezert hodit szerintem a goth kultura, a drogok, stb. ezert lehet veszelyes pl. a transgender emberek, a drogok, vagy a homoszexualitas olyan prezentacioja, ahol meg csak nem is normalisnak, hanem egyenesen atlagon felulinek minositik. Erre egyreszt nem minden tarsadalom erett, a masik oldalon meg nem is hiszem, hogy egy tarsadalom fejlettseget pont a maganelet kiteregetese es unneplese jelentene. Masreszt, egyetertek az elottem szolokkal, hogy ez nem normalis jelenseg. Nem azt mondom, hogy rossz, de nem normalis, es nem kellene ugy kezelni.

Az Ellenálló 2017.04.23. 03:07:56

@RobertJ: Részben egyetértek. Lehet, hogy valaki ki akar tűnni ezzel, de nem ez az általános. Nem mondanám feltétlenül nem normálisnak a dolgot, mert az állatvilágban is van például a homoszexualitásra példa, hasonló arányban, mint az embereknél (5-7%). Bár valószínűleg egy vagy több elváltozás okozza az agyban a születés előtt, mégis inkább tekinthető egyfajta furcsaságnak (pl. törpenövés) mint abnormálisnak. A transzneműség is hasonló ehhez.

Normális 2017.04.23. 22:46:53

Egy percig nem vitatom a jogaikat mindahhoz, amilyenek, ill. tesznek magukkal.
De akkor ne vitattassék el tőlem a sima undorhoz való jog ennek kapcsán.
Hja, hogy ez nem médiaszenzáció?!
Hát, nekem sose jelentett mércét az éppen dívó médiatrend..- (magyarul: köpök reá, és egyre inkább a szektorban ténykedő médiamunkásokra is: egyre alantasabb dolgokkal keresik kenyerüket.)
süti beállítások módosítása