Cyberbullying és társai - Van esélyünk ellenük?

school-bullying.jpg

A Film Europe csatornán egy érdekes lengyel film szögezett a tévé elé a héten. Csak egy részét láttam, de az rendesen felkavart. Adva volt egy szimpatikus, érettségi előtt álló srác rendezett családból. Olyasfajtának nézett ki, amilyent elfogadnék magam is nagyfiamnak. Szabad idejében még dzsúdózott is, és ott történt vele egy szexuális jellegű baleset (a közeli kontaktus miatt elélvezett), és emiatt az interneten halálra cikizték és nevetséges csúfnevet akasztottak a nyakába. Természetesen a suliban is kiröhögték, a gyerek magára maradt. Maradt az internet, mint egyedüli kapcsolat a világgal, ahol rátalált egy őt megértő lányra, aki, mint később kiderült, évek óta nem lépett ki a szobájából és csak arra várt, mikor gyűjti össze a bátorságát, hogy öngyilkos legyen. Mondanom sem kell, a sráccal remekül megértették egymást, a srác mindig hozzá menekült, magáévá tette a lány értékrendjét, megpróbált ő is öngyilkosságot elkövetni...

Tovább nem láttam a filmet, ennyi azonban bőven elég volt, hogy engem teljesen kiborítson. Hogy a cyberbullying és más jellegű zaklatás ellen tényleg senkinek sincs semmi esélye? Bármennyire is törődjön az ember a gyerekével, ez megtörténhet?

Sok-sok cikket találni a témával kapcsolatban, és a tanácsok, amiket az ilyen zaklatásokkal kapcsolatban a pszichológusok adnak, általában a következők: legyen otthon nyitott a légkör, érjük el, hogy a gyerek hozzánk forduljon, vegyük észre az intő jeleket, forduljuk az iskolában egy olyan tanárhoz, akiben a gyerek megbízik, stb. Ez mind szép és jó, de szerintem ez vajmi kevés, ha tényleg baj van.

Elsősorban úgy gondolom, hogy egy tizenéves gyerek ritkán fordul a szüleihez olyan gonddal, hogy őt most folyamatosan leégetik. Tanárhoz meg aztan végképp nem. Gimnáziumi angoltanárként sok témát tudunk érinteni diákokkal, és amikor a zaklatásról beszélgettünk, főképp arról, hogy mit lehet ellene tenni, értelmes, okos diákok mondták, hogy SEMMIT. A szerencsétlen elszenvedőnek egy lehetősége van, hogy kibírja (a diákokat idézem), mert sokkal rosszabbul jár, ha szól, mivel csak egy nagyobb zaklatásáradatot borít a nyakába. (Természetetesen most nem a fizikai zaklatásról beszélek.) Szintén tanárként láttam, ahogy egy kislányt kiközösítettek, és nem tudtam ellene tenni semmit. Nem akart vele ülni senki, nem választották őt párnak, ha rossz választ adott a kérdésekre, jobban kinevették, mint a többieket ha rosszul oldotta meg a feladatot. Most őszintén, mit tehet ilyenkor a tanár? Csoportmunka esetén én jelöltem ki a csoportokat, szolid kislányok közé tettem őt, akik őt elviselték (bocsánat a kifejezésért), a kislány szemében pedig láttam a hálát, hogy megúszta a kínos perceket, ami a kirekesztésével szokott járni. De persze mindez csak a jéghegy csúcsa volt. Azt nem követtem figyelemmel, mi folyik a szünetekben, arra pedig esélyem sem volt, hogy tudjam, hogyan folytatódik a dolog iskola után is, az interneten. Majdnem nagyon rossz vége lett a dolognak, a kislány a vonat elé feküdt, de szerencsére időben megtalálták. Következett a pszichiátriai osztály, utána egy hónapot otthon maradt, majd viszzajött az iskolába (érdekes módon nem akart iskolát váltani). Természetesen foglalkozott a dologgal a tanári kar, pszichológus járt az osztályba, osztályfőnöki órákat tartottak ezzel kapcsolatban. De szerintem annyi minden nem változott. A kislányt azért békén hagyták (nagyon nem szólogattak be neki), de továbbra sem lett barátja és nem akart mellette ülni nagyon senki. És ebben az osztályban is ugyanazt mondták a gyerekek, amikor beszélgettem velük a dologról (ők tizennégy évesek voltak), hogy Szandinak (nem ez az igazi neve) egyszerűen ki kellett volna bírni és kész.

images.jpg

Ha ezeket a dolgokat látom mint tanár, szomorú és kétségbeesett leszek, hogy hová fejlődött ez a világ. De ha mint anya nézem ugyanezt, elönt a pánik, belegondolni sem merek abba, mi várhat ránk, hisz három gyerekem közül a legnagyobb is csak tízéves. És mint minden, a zaklatási módok is csak fejlődnek, egyre szofisztikáltabbá válnak. Egy tizenéves gyerekkel lehetetlen lépést tartani a számítógép használatával - ők mindig előttünk fognak járni a programok és appok világában.  Hogy fogom tudni megvédeni a gyerekeimet? Hogy fogok tudni nekik egy kiegyensúlyozott légkörű kamaszkort biztosítani?