A húsimádó kedvenc vegaburgere

Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy Zsé kisebb sokkot kapott, amikor kitaláltam, hogy csicseriborsóból készítem el ezt a burgert. Azt mondta, oké, de hol van benne a hús?? 

Aztán megkóstolta és közölte, hogy ez finom. Na, ettől én is majdnem sokkot kaptam. :-)

Természetesen a buci is házilag készült.

A buci receptje:

25 dkg graham liszt

20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt

1 csomag porélesztő

1 kávéskanál só

0,5 kávéskanál cukor

5 dkg vaj

3 dl víz

A hozzávalókból tésztát gyúrunk és két órán keresztül kelesztjük. Ha megkelt, formázzunk belőle zsemléket, ebből a mennyiségből 6 db zsemle készül. Pihentessük még fél órát a bucikat, majd 200 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük őket.

A csicseriborsó pogácsa receptje:

30 dkg konzerv csicseriborsó 

1 kisebb lilahagyma

3 evőkanál graham liszt

1 kávéskanál só

bors ízlés szerint

1 csokor petrezselyem

0,5 kávéskanál őrölt koriander

1 gerezd fokhagyma

Ha száraz csicseriborsót használsz, akkor előző este áztasd be és másnap főzd puhára. A liszt kivételével aprítóban vagy botmixerrel darált össze a hozzávalókat. Ha ezzel megvagy, add hozzá a lisztet is és jól keverd össze. Formázz belőle pogácsákat és serpenyőben kevés olajon süsd aranybarnára őket.

Ha elkészültél, nincs más dolgod, mint egy kis salátával, zöldségekkel, a klasszikus ketchup-mustár-majonéz hármasból a kedvenceddel összeállítani a hamburgeredet és jó étvággyal elfogyasztani. Megérdemled, ha már ennyit fáradoztál érte. A húsimádót is megtérítette, süssétek meg Ti is.

csicseriborsoburger.jpg