Boldog Újévet kívánok mindenkinek. Egy ideje nem írtam. Most legszívesebben mentegetőzni kezdenék, hogy miért nem, de nem számít. A lényeg, hogy most itt vagyok.

A szorongás illetve pánikbetegség kezelése hosszú folyamat, s a folyamaton belül időnként váltakoznak a "jól vagyok" és a "nem vagyok jól" periódusok. Nálam most egy jobb periódus van, aminek remélhetőleg már marad is. Hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi "jól vagyok" periódusomat egy "nem vagyok jól" periódusom előzte meg s  kb. 5 napig tartott. Ezt egy ezt egy másfél hónapos "jól vagyok" időszak előzte meg. Ha most valaki megkérdezné, hogy vagyok, a válaszom az lenne, hogy jól vagyok!. Nehéz lenne általánosságban írnom erről, így magamból kiindulva, a saját élményeimet és példáimat megosztva fogok kitérni a miértekre, hogyanokra és a megoldásokra.
Talán már említettem, hogy egy időben sehová sem mertem egyedül menni és rettegtem a vezetéstől is. Szépen, apró lépésekben haladva kezdtem visszatérni az "életbe". Kezdetben csak boltba mentem egyedül, rövidebb, néhány km-es szakaszokat tettem meg autóval, fokozatosan növelve a távolságot és az egyedüllét idejét. Minden alkalommal egyre többet és többet mertem vezetni, vagy akár egyedül sétálni és ez jó érzés volt, de ami a legfontosabb volt, hogy minden kiruccanás után elégedetten nyugtáztam, hogy nem történt semmi katasztrófa. Nem ájultam el, nem estem össze, nem történt semmi, annak ellenére, hogy sokszor nagyon szorongtam egy-egy ilyen kis séta vagy vezetés alkalmával. A jelenlegi terapeutámnak gyakran beszéltem arról, hogy nagyon szívesen sétálnék én egyedül többet is, de nem merek, mert félek, hogy éppen akkor történik valami szörnyűség és nincs ott velem senki, aki segíthetne. Erre a terapeuta mindig csak annyit mondott, hogy szörnyűség bármikor történhet, de érdemes a realitások talaján maradni és végig gondolni, hogy mekkora esély van arra, hogy egy huszonéves fiatal nő egyszer csak séta közben összeesik és meghal. {Igen, ez (volt) a vesszőparipám.} Nos, ha racionálisan gondolkozom, a korom, az egészségi állapotom alapján, akkor kevesebb, mint 0,00001%. Igen ám, de erre egyből megszólalt bennem a vészmadár-énem, hogy 1%-is százalék. Ellenben, ha megfordítom a dolgot, és úgy nézek rá, hogy 99,99999%, hogy biztonságosan eljutok A-ból B-be mindenféle egészségügyi katasztrófa nélkül, akkor ez egy nagyon jó arány!  Ha alkalmazzuk a kerekítés szabályát, akkor az 100%. :-) Így is lehet nézni, és valljuk be, sokkal kellemesebb. Ezt sokszor ismételgetem magamnak a mai napig. Segít, szóval bátran ajánlom mindenkinek, hogy próbáljon meg több aspektusból is ránézni a problémáira. Sőt! Van még egy nagyon tuti módszer, ha valaki beszél több nyelven, érdemes átgondolni a problémáját idegen nyelven is. Egészen más fénybe helyeződik! Ha már erre képesek vagyunk akkor rövid időn belül el lehet jutni egy semleges szintre. Ön magában ettől nem leszel jól. De rosszul sem. Semlegesen lenni pedig még mindig jobb, mint rosszul. :-)

A szorongás elleni küzdelmem során megtanultam, hogy oda kell figyelnem magamra és komolyan venni a testem apró jelzéseit, ahhoz hogy elkerüljek egy újabb szorongásos periódust. A legutóbbit éppen annak "köszönhetem" hogy elhanyagoltam az apró jeleket. Külkereskedelemben dolgozom, ráadásul az élelmiszeriparban, ami ha épp nem unalmas a holtszezon miatt, akkor rendkívül stresszes tud lenni. A karácsony előtti hetekben feszített tempóban dolgoztunk, 8 órába kellett belesűríteni kb. 12 órányi munkát, amivel még önmagában nem is lett volna akkora gond. A bajok ott kezdődtek, mikor porszem került a gépezetbe és nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt terveztük. Három oldalról is jött a nyomás, ugye egyrészt a saját "belső kényszerem" hogy meg kell csinálnom, meg kell oldanom, másrészt a partnerektől érkező és harmadrészt a főnöktől érkező...baszogatás. Stresszes voltam egész nap és sokszor hazaérve se tudtam elengedni az irodában történteket. Fel voltam pörögve, úgy éreztem, hogy nincs is szükségem alvásra és valahol ez egy jó érzés egyébként, azt is mondják rá, hogy ez a jó stressz. Az a fajta, ami doppingol egészen addig, amíg sikerül megoldani a feladatot, majd utána elmúlik és semmilyen kárt nem okoz a szervezetben. Miután minden a helyére került, a jó stressz elmúlt és valami iszonyatos fáradtság jött ki rajtam. Visszagondoltam az elmúlt napokra, az elszívott cigaretták számára, az esténként megivott borok mennyiségére és hogy mennyit idegeskedtem, és hogy mennyire nem figyeltem oda magamra. Például mikor egyik reggel annyira fáradtan ébredtem fel, hogy remegtem. Vagy mikor már fájt a tüdőm a rengeteg cigitől, de még csak rágyújtottam egy utolsó, lefekvés előtti cigire. Naná, hogy máris elkapott a szorongás. Úristen, mennyire nem vigyázom magamra és az egészségemre... Na és még hol a karácsony, meg a szilveszter, a kötelező zabálások és ivászatok időszaka, ráadásul én készítettem a zabálni valót a közel 30 fős családunk részére. Szóval volt stressz bőségesen. Persze a szorongás hozta magával a régi rossz berögzült gondolatokat, félelmeket. Éreztem, ahogy megint megfeszül minden izmom és rettegve várom, hogy valami szörnyűség fog történni, mint pl. egy infarktus vagy egy agyvérzés, esetleg tüdőembólia, vagy csak úgy simán lazán egyszer csak vége lesz mindennek egy szál cigi és egy diós bejgli között. Szerencsére megtanultam megnyugtatni magam és reálisan szemlélni a helyzetet. Bár az alkohol és a dohányzás is káros, azonban nem mindegy, hogy az ember miből és mennyit fogyaszt. Napi 15 szál slim cigeretta a leggyengébből nyilván nem okoz akkora kárt, mint napi 15 szál piros marlboro. A heti 1-2 alkalommal elfogyasztott 2 pohár bor sem különösebben veszélyes, hiszen ennyit még fel tud dolgozni a szervezet károsodás nélkül. Bár ezekben a hetekben "rosszul" bántam magammal, most vissza veszek a tempóból, többet pihenek, többet alszom, kevesebbet dohányzom és alkohol szünetet tartok 2-3 hétig, valameddig, diétázom és többet mozgok. Legalább is megpróbálom. Na, de vissza a szorongáshoz. Az első tüneteket - mint rossz közérzet, furcsa mellkasi érzés, gyomortáji diszkomfort érzet- bár nagyon nehezen, de tudatosítottam, hogy mind a szorongás tünetei, kár is többet beléjük látni. Roppant érdekes volt, hogy ezt követően körülbelül félóra múlva el is múltak. :-) A fáradtságot még most is nyögöm, de hamarosan itt a hétvége...
Fontos, hogy ezekre a jelekre odafigyeljünk, mert megelőzhetjük vele a szorongás illetve a szorongással együtt járó rossz közérzetet. Persze, tudom, én hogy nem mindig könnyű tudatosnak maradni, vagy ha esetleg már felismertük a jeleket, akkor nem egyszerű visszavenni a tempóból. Valljuk be, néha nem is lehet, mert határidők vannak, feladatok vannak, tenni kell, menni kell, meg kell oldani. Ha tudjuk, hogy hogyan hat ránk a stressz, akkor már azzal is sok kellemetlenségtől megkíméljük magunkat, ha felkészülünk arra, ami következni fog. Igen, most hajtok három hétig, mint az állat. Tudom, ez azzal jár, hogy három hét után kimerülök, szorongok, hisztis leszek, fáradt leszek, nem lesz kedvem sportolni stb. Mikor letelik a három hét tényleg így érzem magam, de nem vagyok meglepődve, hiszen számítottam rá. Mindig ez történik, így érthető a szorongás, az ingerültség és amint sikerül magam kipihenni, kellemetlen tünetek is elmúlnak. Ha megértjük, hogy ez is bennünk futó program, akkor talán könnyebben átvészeli az ember a rosszabb időszakokat. Deviszont! Tudom, hogy nincs ilyen szó. :-) Szóval, ha a rossz program tud futni, akkor tud futni jó program is, a kérdés már csak az: hogyan programozzuk át magunkat? Következő posztomban erről fogok írni. Igyekszem, mihamarabb.

Ki ne ismerné a füvet vagy marihuánát, hivatalos nevén kannabiszt legalább hallomásból? Sokszor ígértem már, hogy írok bővebben a hozzáfűződő tapasztalatimról. Nem kívánok hosszasan traktálni senkit sem a biokémiai hatásmechanizmusokkal, de azért annyit illik tudni erről a növényről, hogy a fő pszichoaktív hatóanyaga a THC (delta-9-tetrahydro-cannabinol). Ennek a THC-nek vannak még különböző bomláskor keletkező végtermékei, melyek a hipotalamuszban fejtik ki hatásukat. Magyarul, ezek együtt okozzák a betépettség érzetet. Bizonyos fajtákban eltérő arányban jelennek meg ezek az anyagok (még sok száz más anyag mellett, mint pl CBD), amik biztosítják a különböző intenzitású és hatású betépéseket. Vannak orvosi célra termesztett fajták, melyekben a CBD, a nem-pszichoaktív hatóanyag dominál, ezeket rákos megbetegedésben, sclerosis multiplexben szenvedőknek ajánlják a fájdalom és a hányinger csökkentésére. Betépni ettől is be lehet, de közel sem olyan mértékben mint a magas THC tartalmú fűtől.  Azok a fajták, amelyekben több a THC, sokkal gyakrabban idéznek elő szorongást akár a szer hatása alatt, akár utána. Nos, igen, tapasztaltam.
Nincs még egy ilyen szer, növény, drog, élvezeti cikk - kinek hogy tetszik- a világon, aminek a fogyasztása ennyire megosztaná a társadalmat. Persze, azt nem árt tudni, hogy a legtöbb helyen illegális szernek számít, és mind a fogyasztását, mind pedig a birtoklását és termesztését a törvény bünteti.
Nem szeretnék most belemenni, hogy milyen érvek és ellenérvek szólnak a fogyasztás mellett, erről rengeteg információ található a neten. Az viszont tény, hogy egyre népszerűbb, egyre többen próbálják ki és egyre többen fogyasztják rekreációs céllal vagy éppen állandó jelleggel. Ami a függőséget illeti, sok tévhit és mítosz lengi be a füvet, mint például a "nem lehet rászokni" vagy a "kapudrog" elmélet, de a legnagyobb kedvencem az impotenciát és szellemi leépülést eredményez-zel történő riogatás. Menjünk csak szépen sorban.
Az a helyzet, kurvára rá lehet szokni...én már csak tudom. Az persze más kérdés, hogy nem fizikális hozzászokás történik, mint pl az alkohol esetén, hanem lelki függőség alakul ki. Na de nehogy azt gondold, hogy ez a "könnyebbik" rászokás. El kell, hogy keserítsek mindenkit, de ugyanúgy meg van a gyötrődés, álmodsz róla, rád tör az érzés, hiányzik még így évekkel később is akár... Két éven keresztül szívtam napi rendszerességgel. Minden áldott este megtekertük a kis ciginket, elszívtuk, néztük a Jóban rosszban című agyrémet és csokit eszegettünk. Aztán este tíz körül még egy spangli és kerestünk valami ősrobbanásról szóló dokumentum filmet amin bealudhattunk. Egyszer úgy alakult, hogy elfogyott a füvünk és nem tudtuk venni a környéken sehol sem. Csak nagyon nehezen tudtuk esténként elaludni és a Jóban rosszban is elviselhetetlennek tűnt. Napközben megvolt az ingerlékenység és a sóvárgás is. Végső elkeseredésünkben rendeltünk a netről herbált (2012-ben járunk, akkor még lehetett, most nem tudom mi a helyzet) mivel az egyik helyi dealer megesküdött rá, hogy olyan, mint a fű, csak ez különböző hatóanyagú növényekből van összekutyulva. Hogy ez milyen jól hangzik, uccu neki, megrendeltem mindjárt 2 zacsi "füstölőt", amit másnapra postáztak. Azonnal csináltunk egy cigit belőle és úgy betéptünk, hogy alig vártam, hogy vége legyen. 20 percig hatott és valami rettenetesen hangosan csiripeltek tőle a madarak, majd szétrobbant a fejem. Pár nappal később kiderült, hogy a herbálban valójában semmilyen természetes növényi hatóanyag nincs, hanem szintetikus kannabioniddal van átitatva, ami akár halálos is lehet. (Ha ezt tudom, biztos, hogy egy mikrogrammot sem rendelek belőle. Persze, jogos, miért nem néztem utána, igazából naiv voltam és hittem, vagy inkább hinni akartam abban, hogy ez növényi keverék, növényi hatóanyagokkal.) Szerencsére nem lett haltunk meg, de minden esetre azt gondolom, hogy köze lehet a pánik rohamok kialakulásához. Ez a szintetikus kannabionid sokkal erősebben hat az emberi szervezetre, minden szempontból. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a rengeteg herbált füstölő, akihez mentőt kellett hívni és Zacher doktor úrnál ébredtek... De ez egy más téma. Szóval, maradjunk annyiban, hogy rá lehet szokni a fűre.
Na de mi a helyzet a kapudrog elmélettel? Tényleg egy-két füves cigi elszívása utána egyenesen a heroin belövése következne? A kapudrog elmélet az amerikai drogprevenciós és drogellenes kampányok kedvenc alaptétele, azonban több kutatás is történt ebben a témában, mely nem talált oksági kapcsolatot. Nos, nem vagyok sem orvos, sem kutató, viszont sokat olvastam pszichológia témában, függőségek kialakulásáról és nagyon sok embert ismerek. Az olvasottak és a tapasztalataim alapján inkább a személyiségünk határozza meg, hogy mire szokunk rá vagy mire nem. Ismerek olyat, aki 13 éves korától 20 éves koráig az összes létező tudatmódosító szert kipróbálta, most pedig sikeres vállalkozó és az egyetlen függősége a kávé. Olyat is ismerek, aki hamarabb lőtte be magát heroinnal, minthogy kipróbálta volna a füvet és olyat is ismerek aki már +15 éve szmóker, de soha semmilyen más drogot nem próbált ki, meg te is ismersz ilyet, meg téged is ismernek, meg lehet, hogy mi is ismerjük egymást, egy szónak is száz a vége, a függőségeink kialakulását személyiségünk, genetikai tényezőink, a szülői minták, átélt történések együttesen határozzák meg.
Ami pedig az impotenciát illeti, bizonyos, hogy ha valaki rekreációs céllal elszív 1-2 spanglit a hétvégén az nem lesz impotens. A rendszeres fogyasztóknál pedig épp ugyanannyi az esély, mint a dohányzók körében. Egyébként meg istenkirály betépve szexelni!  A férjem 12 éve szívott, mikor teherbe estem tőle és sokan vagyunk még így...

Most rá kellett jönnöm, hogy írtam egy csomót, de a lényeggel még nem is foglalkoztunk, mégpedig a fű és a szorongás, illetve pánikrohamok kapcsolatával.
Rengeteget olvastam ebben a témában is, külföldi és magyar oldalakon egyaránt és milyen meglepő, de egymásnak durván ellentmondó cikkekbe és írásokba ütköztem, magyarul nem lettem okosabb, viszont összeszedtem pár érdekességet. Például, 2000-ben végeztek egy kutatást 800 fő részvételével Új-Zélandon, ahol nem találtak összefüggést a szorongásos betegségek kialakulása és a fűfogyasztása között. Hurrá. Mi van akkor, ha valaki a meglévő szorongásos betegségét vagy depresszióját akarja a fű segítségével enyhíteni? Ha az illetőnek szerencséje van és nem kap pánikrohamot a kísérletezés közben, akkor arra a 2-3 óra hosszára tök jól elnyomja a fájdalmat, kiragad a valóságból és jól érzi magát, viszont maga a szorongásos problémája nem fog megoldódni. Nem fognak elmúlni a tünetek, hiszen még csak a probléma felszínét sem kapirgáljuk. Ahhoz, hogy egyáltalán ráleljünk a problémánk gyökereire és megfelelően kezeljük, bizony terápia kell, és ezt még nagyon sokszor le fogom írni.
Miért alakul ki pánikroham a fűtől? Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor a THC a főkolompos. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor miért van az, hogy valaki jó kedvűen röhögcsél a hatása alatt más pedig két órán át fuldokolva szorong, tévképzetei vannak, pánik rohamokat él át és megint más pedig csak annyit érez, hogy szinte nem bír felkelni a fotelból, mert annyira elálmosodott és eltompult. Tudni kell, hogy különböző fajtájú füvek különböző arányban tartalmazzák a hatóanyagokat és persze azt, hogy mindannyian másképp reagálunk egy bizonyos anyagra, nem hogy egyszerre 400-ra! Aztán ne felejtsük el azt sem, hogy ez egy illegális szer, ami büntetést von maga után ez pedig már egy önmagában szorongást fokozó dolog... Azt javaslom, hogy aki alapból szorongósabb típus, inkább ne szívjon füvet. Persze, ha nagyon kíváncsi az ember és elég bátor, meg lehet reszkírozni, de jelzem, hogy betépve átélni egy pánikrohamot nem egy leányálom. Amúgy se, de így pláne. Hogy mire számíts? Nézzük először a szimpla betépést pánikroham nélkül spangli szívása esetén. Az első egy-két slukk kifújásával egy időben kissé elnehezülnek a végtagok, majd a fejben is enyhe szédölgős, nehézkes érzés jelentkezik, ami lassacskán terjed szét az egész test felületére. Ez az érzés néhány perc és a további slukkok arányával megegyezően erősödik. Kb. 10-15 perc elteltével megjelenik a szájszárazság és felgyorsul a pulzus, akár 30-40%-al is. A tudat kitágul, a gondolatok inkább képek vagy hangok formájában jelennek meg. Nem, nem a hallucinációról beszélek, ez inkább ahhoz hasonló érzés, mikor ébrenlét és alvás határán képek villannak be, párbeszédek játszódnak le, de nem olyan intenzív, mivel tudatunknál vagyunk. Attól függően hogy mit szívtunk, jöhet a röhögcsélés, eufória (thc > cbd) vagy pedig az eltompulás és a testi érzetek, mint lazaság, bizsergés, álmosság (thc < cbd). A "csúcson" a 30-50. perc között fogjuk érezni magunkat, utána szépen lassan lejövünk róla, de az időtartam nagyban függ az elfogyasztott mennyiségtől és a minőségtől is.
Milyen betépve pánikolni? Szar. :-) Ott van ez a sok, adott esetben új testi érzet és egy megváltozott tudatállapot, ami megijeszti a fogyasztót. Erre rátesz egy lapáttal az is, hogy mindez egy illegális, tiltott szer hatásától alakult ki, amit nem is kellett volna elfogyasztani, mit fog szólni az anyukám/apukám, blabla és már kész is van a szorongás spirál ami berántja az illetőt. Egy első használót gyakran megrémiszti ez az új, "más" tudatállapot, amiben nem is olyan egyszerű tiszta fejjel gondolkozni. Érdemes ilyenkor elrágcsálni 3-4 szem fekete borsot. Nem tudom miért, nem tudom, hogyan de tényleg hatásos. Talán placebo, talán tényleg segít, minden esetre nálam mindig bevált, ha paráztam a fűtől. Ilyenkor is meg lehet próbálni a különböző szorongásoldó technikákat alkalmazni, vagy sikerrel jársz vagy nem. Van itt még valami, amit gyakran emlegetnek együtt a fűvel, ez pedig a skizofrénia. A kutatások alapján még mindig nem egyértelmű, hogy okoz-e a fű skizofréniát, minden esetre szeretik ezzel ijesztgetni a jó népet, illetve az is tény, hogy a fű használata gyakran megelőzi a tünetek jelentkezését. A fű előidézhet pszichotikus tüneteket közvetlenül a fogyasztás után, olyasmiket mint hallucináció, paranoia, tévképzetek, stb, azonban ezek rövid időn belül elmúlnak, míg a skizofrénia egy folyamatosan fennálló betegség, megfelelő kezelés nélkül pedig a tünetei is állandó jelleggel fennállnak. A kettő nem ugyan az. A mai álláspont szerint a skizofréniát genetikai hajlam és különféle környezeti tényezők együttes hatása okozza, persze éppenséggel ezekből lehet pont az egyik a marihuána, azonban nincs olyan egyértelmű oksági kapcsolat a marihuána fogyasztás és a skizofrénia kialakulása között, mint mondjuk a dohányzás és a tüdőrák kialakulása esetében.

Ha szorongsz és érdeklődsz a füvezés iránt, esetleg a neten keresgélsz, biztos vagyok benne, hogy bele fogsz botlani olyan cikkekbe, miszerint a marihuána az egyik legjobb szorongásoldó. Próbáld meg, lehet, hogy neked bejön, ettől függetlenül nem tanácsolom a folyamatos használatát, aminek egyetlen oka az, hogy nem oldja meg a problémádat. Átmenetileg talán könnyebb és jól is érzed magad tőle, de nem pótolja a szakember által nyújtott szakszerű terápiát, ami elengedhetetlen a hosszútávú mentális jóléthez.

Egyelőre ennyi. Jelentkezem majd. Még nem tudom, hogy mikor és azt sem, hogy mivel. :-)

8. Gyógyteák, gyógynövényes kapszulák
A gyógynövények jók, imádom őket. Ilyenkor úgy érzem, hogy közelebb kerülök a természethez, annak ellenére, hogy a harmadik emeleti patkánylyukam konyhájában pacsálgatok, kevergetem és szűrögetem le mindenféle műanyag szűrőkkel meg kanalakkal és öntögetem a kis ütött-kopott milkás bögréimbe... 
Semmiképp nem szabad a gyógynövények erejét alábecsülni, ugyanis csalóka lehet, hogy a hatásukat nem azonnal és robbanás szerűen fejtik ki, mint az egy antidepresszáns vagy nyugtató esetében várható. Azt mondják, türelem rózsát terem. Valahogy így van ez a gyógynövények esetében is, érdemes türelmesnek lenni az alatt a néhány nap alatt, míg teljesen ki tudják fejteni a hatásukat. Az orbáncfű teáról már bizonyára mindenki hallott, ő nagy aduász. Csökkenti a szorongást, enyhíti a depressziós tüneteket és nyugtatja a gyomrot, ez főleg azoknak jön jól, akiknél a szorongás gyomor panaszokat okoz. Nem igazán tanácsos alkohollal együtt fogyasztani, fényérzékenységet és kábultságot okoz, ezen kívül mondjuk más bajt nem csinál, szóval mindenki maga döntse el. 6 héten hát kell inni kúra szerűen, napi 2x1 csésze reggel és este, 6 hét szünet után újra lehet kezdeni a kúrát, ha szükséges. Jó magam nem csináltam még soha végig a 6 hetes kúrát, általában másfél hét alatt rendbe tesz.
A citromfű tea a második nagy kedvencem. Belőle bármikor bármennyit bármivel lehet inni, egy a titka, sosem szabad  5-8 percnél tovább áztatni a teafüvet. Ennyi idő elég neki, hogy az értékes anyagok kioldódjanak és az íze is jobb marad.
Érdemes egyébként a Füves Gyuri bácsi weblapján körül nézni, sokféle nyavalyára tud gyógyteát ajánlani. Teázni pedig jó. Ha az egészségünket is védi, még jobb.
Megítélésem szerinti hatásosság: 10/10

Itt az ideje, hogy írjak néhány sort azokról a szerekről, amit sokan használnak szorongás ellen, mégsem hat, sőt esetenként ront a helyzeten.

9. Alkohol
Öl, butít és nyomorba dönt. Meg hát oldja a gátlásokat, enyhíti a feszültséget, jobban alszunk tőle, (ami egyébként nem igaz, mivel pörgeti a szívet egyáltalán nem biztosít nyugodt alvást) esetenként a kedvünk is jobb lesz. Aztán az is előfordulhat, hogy sírós hangulatba jövünk, agresszívvá válunk vagy egyszerűen csak felerősíti a szorongást. Az esetek többségében azonban nagyon is jól érvényesül a szorongásoldó hatás, vagy legalább is a problémák elől való menekülés, hiszen az alkohol kissé kiragad a valóságból, rózsaszínbe öltözteti a szart és minden tök jó lesz amíg a hatása tart. Ezzel csak az a baj, hogy az arra hajlamos személy egyre többször fogja az alkoholt segítségül hívni, aminek nagyon könnyen lehet a vége alkoholizmus. Nem, az alkoholisták nem csak azok a borvirágos orrú, húgyszagú ötven éves Jani bácsik akik reggeltől estig a csehóban tintáznak és legalább 10 éve nem volt egy józan pillanatuk... Na, de nem is ez a lényeg, a lényeg, hogy nem kéne alkoholt használni szorongásoldásra. Pillanatnyilag lehet, hogy tényleg jó, de aztán csak további gondokat szül, például már másnap. A másnaposság egyik vele járója a szorongás... Kell az nekünk? Ugye, hogy nem. Hosszabb távon a szervezetünknek sem tesz jót, hizlal, megterheli a májat, a szívet, családi és párkapcsolatokat zilál szét. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd a férjem azt fogja mondani: "Túl sokat iszol." Pedig nem is olyan régen mondta. (Aztán mondjuk azt se gondoltam volna, hogy egy akkora seggfej, hogy nyilvánosan aláz meg mások előtt. Meg azt se, hogy képes fizikailag is bántalmazni, csupán azért mert 2 pohár bor helyett 4-et ittam.) Szóval ne igyatok... Én is próbálom abba hagyni, hogy tiszta fejjel tudjam kezelni a problémáim. Sajnos elég vékony mezsgyén táncolok, de legalább felismertem.

10. Fű
Imádtam szívni. Egészen az első pánik rohamomig. Nem írok most többet róla, ugyanis egy egész bejegyzést szánok neki. Hamarosan...

11. Amfetamin, kokain, extasy
Érdekes kis dögök ezek. Imádtam őket is, legjobban a kokaint. Semmihez sem fogható az az érzés, mikor nálad van már, kicsomagolod a perfor zacsiból vagy az alufóliából, beszippantod a maró, kesernyés szagot és végig fut a libabőr a gerinceden egészen le a popókád lyukáig. Még most is előfordul, pusztán attól, hogy rágondolok. Míg tart a hatásuk minden rendben. Minden a legnagyobb rendben, jössz-mész, darálsz, rágózol rendületlen, iszod a vizet, mintha kötelező lenne, pisilni jársz, rávigyorogsz a boltosra, az meg csak nem is sejti, hogy miért. :-) Te tudod és ez a lényeg. Viszont azt is tudnod kell, ami afteren és utána vár rád, s bizony egy átkólázott hétvége után az after elég kemény tud lenni. Gyakran voltak kisebb pánikolásaim és csak áldom az eget, hogy akkoriban még nem fajultak el annyira. Mindenképp lebeszélnélek ezekről, ha van pánik zavarod, ha nincs. Rendkívül szétzilálja a személyiséget.

Egyelőre ennyi, szeretném mihamarabb folytatni, de valami elképesztő időhiánnyal küzdök. Viszont, nagyon örülnék bármilyen visszajelzésnek a bloggal kapcsolatosan, akár komment, akár email formájában a lanab0330@gmail.com email címre. Addig is, ne parázzatok! :-)

4. Akkupunktúra
Talán ijesztően hangzik, hogy egy csomó tűt szurkálnak a kezünkbe, arcunkba, hasunkba, lábunkba, viszont aki nagyon ódzkodik a tűtől, az kérhet lézeres kezelést. Amiben ez a módszer segíteni tud: harmonizálja a testet és a lelket, energetizál, alvás zavarokat szuperül orvosolja, lecsillapítja az elmét, oldja a feszültséget és tulajdonképpen egy csomó más problémára is jó hatással van. Én 10 alkalommal voltam. Már a második alkalom után megszűntek az alvászavaraim. Egy alkalom 5000 forintba került, nem a legolcsóbb, de azt gondolom, hogy egy próbát megér. Sajnos arról nincs információm, hogy a fővárosban milyen áron van az akkupunktúra. A kezelések végére sokkal nyugodtabb lettem, elmúlt az állandó feszültség a vállamból és a nyakamból, ezáltal megszűnt a folyamatos tompa fejfájásom is. A tűszúrások nem fájdalmasak, néhol kissé kellemetlen érzés, de igazán ki lehet bírni. A nagyon érzékeny pontokat a doktornő lézerrel kezelte. A tűk beszúrása összességében 2-3 percet vesznek igénybe, és kb. 15 - 25 percig vannak bent. Ez idő alatt nagyon jókat tudtam relaxálni. Néha az is előfordult, hogy elszundítottam. Miután a tűk kikerültek valahogy mindig frissnek és könnyűnek éreztem magam, viszont előfordult olyan is, hogy kissé kába voltam. Ilyenkor még visszafektettek egy 5-10 percre, természetesen tűk nélkül. Abszolút nem sajnálom sem az időt, sem a pénzt, amit ezekre a kezelésekre áldoztam. 
Megítélésem szerinti hatékonyság: 10/10

5. Homeopátia
Sokan és sokat vitatkoznak a homeopátia hatásosságáról. Gyakran nevezik áltudománynak, vagy kuruzslásnak, a homeopátiás szerek segítségével elért eredményeket pedig placebo hatásnak tartják. Mások esküsznek rá. Az én tapasztalatom, hogy működik. Saját esetemben még beszélhetünk placebo hatásról, viszont 9 hónapos kruppos csecsemő esetében aligha. A homeopátia is holisztikus gyógymód, tehát egy egységként veszi figyelembe a testet, lelket és az érzelmeket. Éppen ezért senki se lepődjön meg az első homeopátiás tanácsadásán, ha a homeopata orvos (mert hogy Magyarországon csakis orvosi végzettséggel lehetséges homeopátiás képzést elvégezni) olyasmit kérdez, hogy izzad-e a tenyerünk ha idegesek vagyunk, vagy inkább a hasunk fáj-e. Az első homeopátiás tanácsadásomon a doktornő kiválasztotta az alkati szerem. „Alkati szer alatt a homeopátia azt a gyógyszert érti, mely az egyén összes testi, emocionális és szellemi tüneteit, tehát nem csak egyes, esetleg éppen a legzavaróbb tünetét (ami miatt az orvost felkereste) fedi le." Ezt heti rendszerességgel kell szednem. Ezen kívül kaptam a szorongásra, nehéz légzésre és a pánik rohamok ellen is különböző szereket, mint Gelsemium 9CH, Ignatia Amara 30CH és Staphysagria 30CH. Amikor jöttek a rohamok vagy csak nagyon szorongtam, az épp aktuális problémámnak megfelelő szerből gyorsan bekaptam 5 golyócskát és rövid idő alatt jött is az enyhülés, de néha olyan is előfordult, hogy nem hozta meg az enyhülést. Hogy ez placebo hatás vagy sem, nem tudom eldönteni, minden esetre valami haszna mégis csak van. A homeopátiás tanácsadás ára 6000 Ft és kb. 40 percig tartott. A homeopátiás szerek ára 800-1200 Ft között mozog.
Megítélésem szerinti hatékonyság: 7/10

6. Bach virágterápia
Lényege, hogy 38-féle vadvirágból készült esszencia tud hatni a lelki állapotunkra. Talán a legismertebb Bach-csepp az "Elsősegély csepp". A hatásmechanizmusa nagyon hasonló a homeopátia hatásmechanizmusához, de itt jóval kevesebb "szer" található. A kineziológusnál találkoztam először a Bach cseppekkel, majd az interneten keresgélve hamar rá is bukkantam egy weboldalra, melyről Bach cseppeket lehet rendelni. Uccu neki, gondoltam, s weblapon fellelhető tünettárat böngészve rendeltem is vagy hatfélét az alap esszenciákból és egy Elsősegély cseppet. 3000 Ft körül fizettem a posta költséggel együtt. Ártani nem ártottak, de hasznuk sem nagyon volt. Az alap esszenciákból magamnak összeállított cseppek mondhatni, hogy semmit nem értek, hiába csepegtettem őket lelki ismeretesen naponta 2-3 alkalommal, ahogy az elő volt írva. Az Elsősegély csepphez valamivel nagyobb reményt fűztem, mivel erről azt olvastam, hogy újabban a mentősök elsősegély dobozában is fellelhető, s ha valakit valami nagy trauma ér, az biza kap ebből a csodaszerből is. Megkérdeztem egy mentős barátomat az olvasottakkal kapcsolatban, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta ezt. Volt "szerencsém" éles helyzetben bevetni az elsősegély cseppet, de nem győzött meg. Egy enyhébb pánikroham alkalmával próbáltam ki, mielőtt a roham tetőzött volna, a várt hatás pedig elmaradt. A roham sajnos ugyanúgy betetőzött, majd ahogy mindig is volt, néhány perc alatt magától is elmúlt.
Megítélésem szerinti hatékonyság: 1/10

7. Légzés gyakorlatok, meditáció, relaxáció
Bizonyára mindenki hallott már a mellkasi és hasi légzésről. Születésünktől kezdve kb. a kamaszkorig hasi légzéssel lélegzünk, majd ahogy elkezdődik a stresszesebb időszak pillanatok alatt váltunk mellkasi légzésre.Ez egy felületes légzés forma, a szervezetünk számára kevésbé ideális, mégis nagyon sokan lélegeznek ezen módon. Mindenek előtt érdemes elsajátítani a hasi légzés technikáját, már csak a jobb közérzet miatt is.
Talán említettem már, hogy a szorongás miatt voltak alvás zavaraim, amire a 4-7-8 légzés nagyon jó hatással volt, de pánikrohamok során is előszeretettel alkalmaztam, mert nagyon hatásos. Négyre beszívsz, hétig bent tartod nyolcra kifújsz. Nagyon jól lecsillapítja az elmét. Az is jó módszer, ha hosszabb a kilégzés, mint a belégzés. Volt egy saját kis légző gyakorlatom, amit nagyon szívesen alkalmaztam mikor szorongtam, vagy nem tudtam aludni. A gyakorlat így néz ki: Behunyom a szemem. Elképzelem a tüdőmet egy szép és egészséges rózsaszín szervnek, ahol természetesen nyoma sincs a 10 éve tartó dohányzásnak (még leírni is szörnyű...). Tudatosítom a beszívott levegő útját az orrlyukamtól egészen a tüdőm legalsóbb zugáig. Aztán tudatosítom a levegő útját kifelé, mikor ér a légcsövembe, ott épp hol tart, majd pedig milyen a hőmérséklete mikor kifújom. Próbálom belülről látni a levegő útját. Van, hogy ezt megkombinálom a 4-7-8 légzéssel, és ha sokáig csinálom, de ha épp nem aludni szeretnék, akkor egy ilyen nagyon jó kis nyugodt, szinte már meditatív állapotba hoz. A relaxációs technikákból Dunát lehetne rekeszteni, itt is változó, hogy kinek mi jön be. Nálam több relaxációs technika is az ellenkező hatást váltotta ki, viszont ennek oka az én nagyfokú szorongásom. Szóval senkit sem szeretnék ezekről az egyébként nagyon jó módszerekről lebeszélni, érdemes kipróbálni mindenképpen! Szeretnék egy könyvet ajánlani, ez pedig Bagdy Emőke Relaxáció, megnyugvás, belső béke című könyve. Nagyon jól érhetően vannak benne különböző relaxációs technikák leírva. 
Megítélésem szerinti hatékonyság: 8/10.

<folytatom>

Akár pánikrohamaink vannak, akár szorongunk, tudunk tenni ellene, sőt akár teljesen meg is gyógyulhatunk! Sok időbe, energiába és türelembe került, mire ez a mondat hitelt érdemelt nálam. Talán más is érezte már kilátástalannak a helyzetét és eljutott arra a pontra, mikor már úgy érezte, hogy nincs értelme próbálkozni, "hiába való minden, mert nem segít semmi." Sokszor hallottam már ezt a mondatot sorstársak szájából, s már-már kezdtem elhinni, mikor hirtelen bevillant a kérdés, hogy mit tettem a gyógyulásom érdekében? Eleinte semmit. Vártam, hogy majd megoldódik magától, majd egyszer csak elmúlik. Este lefekszem aludni, reggel pedig majd úgy ébredek, hogy kutya bajom, jó a közérzetem, nem vagyok szomorú, nem szorongok. A "nem foglalkozom vele és akkor majd elmúlik" problémakezelési módszert anyám erőltette rám már egészen kicsi koromtól kezdve.
 Ebbe most nem mennék bele, majd eljön az ideje ennek is. Szóval a struccpolitika ezúttal nem vált be. Ezúttal sem vált be, pontosabban. Ismét fel kellett tennem a kérdést magamnak, hogy mitől várok én javulást, ha nem tettem semmit a javulás érdekében? Világossá vált, hogy valamit tennem kell, ha meg akarok gyógyulni, vagy legalább is ha jobban akarok lenni. Már pedig én annyira rosszul voltam, hogy megfogadtam magamnak, hogy bármit megteszek, bármit kipróbálok, csak legyen már végre normális életem. Nem mondom, hogy könnyű volt, mert nem volt az. Kurva nehéz volt, és még mindig nincs vége, de azt hiszem, hogy egyre könnyebben veszem az akadályokat. Vannak persze rosszabb periódusok, de minden rosszabb periódus egyre rövidebb ideig tart és egyre könnyebben vészelem át.

Most pedig szeretném megosztani a tapasztalataimat az általam kipróbált módszerekről, gyógyszerekről, szerekről melyek segítettek, segítenek a szorongás elleni harcban. Vagy épp hátráltattak. Kezdem is.

0. Elhatározás.

Azt hiszem, hogy ez a legfontosabb, mivel ha ez nincs, hiába minden. Akarni kell a gyógyulást, ennek kell a szemeink előtt lebegnie és természetesen hinnünk kell önmagunkban. Ez pedig nehéz. Én se hittem magamban, de tudatosan sulykoltam magamba, hogy meg kell tennem, meg tudom tenni és meg is fogom tenni. Önmagamért, hogy jobban legyek. A harmadikon lakom. A lépcsőn felfele minden egyes lépcsőre lépve azt mondtam magamban, hogy meg akarok gyógyulni és meg is fogok gyógyulni. A kaputól az ajtónkig 54 lépcsőfok vezet, volt, hogy egy nap 4-5 alkalommal is fel-lejöttem... Elmantráztam néhányszor... :))))

1. Pszichoterápia.
Nekem ez vált be a legjobban, viszont talán ez a leginkább fáradságos, idő- és pénzigényes módszer. Ahhoz, hogy a terápiának legyen értelme, hetente egyszer találkoznunk kell a terapeutával. Egy ülés átlagosan 6000-12 000 Ft-ba kerül és általában 60 percig tart. 2014. késő ősszel kezdtük a jelenlegi terápiát és igen, nekem is az volt az első kérdésem, hogy hány alkalomra lesz szükség. Persze, hogy nem tudta azonnal megmondani, hiszen még nem tudta, hogy milyen mélységűek a traumáim, mik történtek velem, mi okozza a szorongást. Kb. a negyedik találkozó után tudta saccolni!, hogy alsó hangon két évre lesz szükség. Persze, ilyenkor mérlegelhetünk, hogy akarjuk-e vagy tudjuk-e finanszírozni a pszichoterápiát, de én azt gondolom, hogy erre nem szabad a pénzt sajnálni, mert tapasztalataim szerint, a pszichoterápia az egyetlen módszer, ami nem csak tünetileg kezel, hanem az okokat kutatja és azon a szinten kínál megoldást vagy megértést, ahonnan a problémáink gyökereznek. Más árak vannak vidéken és más árak a fővárosban. Az én terapeutám vidéken rendel, 8000 Ft egy 60 perces találkozó. Szeretek hozzá járni, lenyűgöz a tudása és a racionalitása, de a legfőbb szempont, hogy neki köszönhetően az önismeret és az elfogadás egy magasabb szintjét ismerhetem meg, ami rengeteget segít a szorongás elleni küzdelemben. Sokszor jönnek elő felkavaró élmények, események, amikről azt gondoltam, hogy már régen túl tettem magamat rajtuk... és mégsem. Ott vannak mélyen a tudat alatt és szorongást generálnak. Ezeket dolgozzuk fel, szépen sorjában.
Nagyon fontos, hogy olyan terapeutát találjunk, akiben megbízunk, mert ha nincs bizalom, akkor nem tudunk őszinték lenni, őszinteség nélkül pedig nem fog működni a terápia. A terapeuta nem fog ítélkezni felettünk, bizalmasan fogja kezelni a problémáinkat, de ami a legfontosabb, hogy nem tudja helyettünk megoldani a problémáinkat! Viszont, rávezet, utat mutat, hogy mi magunk hogyan tudunk megbirkózni, szembe nézni velük. Segítségével új probléma kezelési stratégiákat, új viselkedési mintákat sajátíthatunk el,  amitől javul az életminőségünk, ahogy egyre többet dolgozunk fel a minket ért traumákból. Az együttműködés nagyon fontos, tehát ha azt kéri, hogy rajzoljunk, vagy mesét hallgassunk az a mi gyógyulásunk érdekét szolgálja. Érdemes tehát energiát fektetni bele. Sokféle terápia van, de az egyénenként változik, hogy kinek melyik lesz a megfelelő, ezt a terapeuta fogja eldönteni, illetve az is előfordulhat
hogy több módszerrel indít a terapeuta. Hogy hány alkalomra lesz szükség, ne rémisszen meg senkit, ha nem is végig, de legalább addig folytassa a terápiát, amíg el nem ér egy olyan szintet, ami már elviselhető lesz számára. Na de mi van, ha rosszul választunk terapeutát, vagy egyáltalán honnan tudhatjuk, hogy ki a jó terapeuta? Mint mindent, magunknak kell kitapasztalni. Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy ha az első három-öt alkalom után sem érzünk még semmi pozitív változást, akkor ott valami nem stimmel és érdemes lehet mást felkeresni. 
Megítélésem szerinti hatékonyság: 10/10.

2. Kineziológiai oldás.
A kineziológia egy holisztikus módszer. Távol keleti gyógyítás és a nyugati medicina elemeit ötvözve segít az egészségmegőrzésben és a gyógyulásban. Tartalmaz pszichológiai, pedagógiai és izomműködésre épülő elemeket. Több ágazat létezik, amit különféle problémákra alkalmaznak. Az első kineziológiai kezelésem 2013. február környékén volt. Ott is nyilván az volt az első kérdésem, hogy hány alkalomra lesz szükség, de a kineziológus hölgy is azt mondta, hogy a problémák nagyságától függ. Végül 1,5 évig tartottak a kezelések, havonta 1-2 alkalommal. Egy kezelés ára 15 000 Ft volt és kb. 1,5 - 2 órán át tartott. A kezelések alatt volt izomtesztelés, beszélgetés, korrekciózás, barométer használat, Bach-csepp, stresszoldás, Hellinger-féle családállítás elemek bizarr egyvelege. Segítettek a kezelések, de a kineziológus az én esetemben nem tudott olyan mélységekig menni, mint a pszichológus. Ezt persze akkor még nem így láttam, hiszen még csak az Klári néni pszichoterápiáján jártam, ami kevésbé volt hatékony az én esetemben. (Természetesen fogok részletesen írni a mostaniról is, de nem itt és nem most.) Még egyszer hangsúlyozom, hogy ez csupán az én esetemben volt így. Mindenkinél más áll a szorongás hátterében és más mélységből ered a szorongása, illetve egyénenként változik, hogy ki mennyire tudta önmaga feldolgozni az őt ért traumákat, így nyilvánvalóan az is egyénenként változni fog, hogy kinek mennyire lesz hatásos a kineziológia, illetve mennyi alkalom szükséges a gyógyulásához. A kineziológusok között is van kontár, akár csak a kőművesek vagy a vízvezeték szerelők között, s természetesen jó szakember is. Az árak között itt is nagy eltérés lehet. Az oldások átlagosan 8 000-20 000 Ft/alkalom körül mozognak. Én azt gondolom, hogy annak érdemes a kineziológiát választani, aki nyitott a holisztikus szemléletű gyógymódokra. A kineziológia hatásos, de megítélésem szerint kissé felszínes, ugyanis a kineziológusok többségének nincs sem terapeuta, sem elégséges pszichológiai képzettsége, nem tanultak olyan mélységekben a lelki folyamatokról, és a felszínes tudás, ha nem is árt, de nem is biztos, hogy használni fog. Megítélésem szerinti hatékonyság: 6/10.

3. Egészséges táplálkozás, vitaminok, nyomelemek.
Mindig is imádtam az édességet és a nasikat. Csoki, süti, chips, mindegy is, csak legyen benne minél több íz(fokozó). A nasizásnak (jutalmazás szerepe van nálam, de erről később) hamar meglett az eredménye, mégpedig 15 kiló túlsúly képében. A szülés után (2014. április végén született a kislányom) hamar 25-30 kilóra ugrott ez a szám, amitől már tényleg, fizikailag is szenvedtem. Konkrétan alig tudtam felvonszolni a seggem a harmadikra. Akkoriban már túl voltam az első szorongásos periódusomon, és a mit sem sejtve álltam a második előtt, ami 2014. kora ősszel kezdődött. Itt határoztam el, hogy életmódot váltok. Egyszer véletlen rátaláltam Szendi Gábor írásaira, a Tények - tévhitek nevű weboldalon. Az antidepresszánsokról szerettem volna információt gyűjteni, amit meg is találtam az oldalon, s ez mellett még sok más hasznos dologról is ír Szendi Gábor. Ott találkoztam először a paleolit táplálkozás fogalmával. Elhatároztam, hogy kipróbálom. A teljes átállás durván 1 hónapot vett igénybe, de hála a kiccaládomnak, akik végig támogattak azzal, hogy előttem zabálták a habos süteményeket, tésztás ételeket és minden olyat, amit én nem ehettem, állatira nehezen ment. Utána már nem érdekelt, mert kezdtem egyre jobban érezni magam. Közben olvastam Szendi Gábor további írásait, ahol foglalkozott különböző mentális betegségek és a táplálkozás kapcsolatával. Több cikkben különböző kutatások eredményei alapján írt a szénhidrátok és az idegrendszer kapcsolatáról, melyből én most csak annyit emelnék ki, hogy gluténérzékenység  is okozhat szorongásos tüneteket, még ha csak közvetetten is. Ugyanis a különböző vitaminok, ásványi anyagok támogatják az idegrendszert, amik egy gluténérzékeny esetében ha gluténtartalmú ételt fogyaszt, nem tud felszívódni. Tudatosan kiiktattam minden glutén, laktóz és cukor tartalmú ételt az étrendemből, s egyre jobban kezdtem érezni magam fizikálisan és mentálisan is és a kilók is szépen olvadtak lefelé. B-vitamin komplexet és omega3 zsírsavat tartalmazó készítményeket is szedtem. A javulás lassú, de biztos volt. Ajánlom mindenkinek a kipróbálását, aki szorong, pánikol vagy egészségesebb szeretne lenni.
Megítélésem szerinti hatékonyság: 10/10.

<<hamarosan folytatom>>

Aki pánikbeteg vagy depressziós kisebb-nagyobb mértékben szorong. Tulajdonképpen mindenki szorong, néha, de csak rövid ideig, és a hangsúly itt a néha szócskán van. Ugyanis csak néha szorongani kifejezetten hasznos. Ennek a kellemetlen érzésnek meg van a maga hasznos funkciója, mégpedig az, hogy aktivizálja a szervezetet a veszélyek leküzdésére. A szorongás legfőbb feladata, hogy felkeltse a figyelmünket akkor, mikor az agyunk olyasmit érzékel, ami fontos lehet. Pláne, ha az a valami veszélyben van! A szorongással együtt jár a "legrosszabb eset", tehát az a dolog, amit semmiképpen sem szeretnénk, hogy megtörténjen, mindenképpen el akarjuk kerülni azt amitől rettegünk. Amikor az agyunk úgy érzi, hogy a "legrosszabb eset" megtörténhet, vagy legalább is növekszik rá az esély, akkor figyelmeztet, s szorongást idéz elő. Mielőtt kilépünk az úttestre körül nézünk, igaz? Miért is? Mert tudjuk, hogy ha ezt nem tesszük meg, akkor elüthet az autó és súlyosan megsérülhetünk, vagy akár az életünkbe is kerülhet. A legrosszabb eset, ha meghalunk, ezt pedig ösztönből is el akarjuk kerülni. Az agyunk szorongást idéz elő, ami arra késztet, hogy alaposan körülnézzünk és mérlegeljünk, hogy átkelhetünk-e a hatsávos autópályán csúcsforgalomban, vagy inkább várjunk míg lecsillapodik a forgalom. Ez egy hasznos szorongás. Viszont mikor ott vagyunk a hatsávos autópálya szélén, autó közelbe s távolban sem látható, de ennek ellenére nem merünk átkelni, mert attól félünk, hogy mégis elüthet valami, az már irracionális szorongás. A baj akkor kezdődik, mikor a szorongás nem akar múlni, hanem befészkeli magát az ember agyába és önmagát táplálja. Egyik szorongást keltő gondolat követi a másikat és kész is az ördögi kör. Ez már nem szolgál semmilyen célt, nem készít fel reakcióra, sem racionális döntések meghozására, egyszerűen megbénít csak, s magával hozhat olyan kellemetlen testi tüneteket,  mint szédülés, gyomorgörcs, hányinger, zsibbadás, stb...
A szorongás funkciója, hogy felkészítsen minket a reagálásra. Üss vagy fuss. Támadsz ( fizikai aktivitás, tehát átkelsz az úttesten) vagy menekülsz (szorongsz az útszélén, miközben nyugodtan átkelhetnél). A szorongás késztet arra, hogy elemezzük a helyzetünket. Senki sem tud szorongás nélkül létezni, hiszen ez visz előre, szorongás kell ahhoz, hogy elérjük a céljainkat vagy elkerüljük a kudarcokat. (Ja, de. A pszichopaták nem szorongnak.) A túl gyakran vagy az indokolatlanul fellépő szorongás azonban megkeseríti az életünket, könnyen vezethet depresszióhoz például. Az én esetemben is valami ilyesmi történt. 2014. tavaszán megszületett a kislányom. Gyönyörű, egészséges pici babának adtam életet. A terhességem nyugodt volt, valahogy tudta a szervezetem, hogy ebben az időszakban irreális félelmeknek, pánikrohamoknak, kényszeres gondolatoknak helye nincs, na de ami szülés után jött...
A férjem egy multinál dolgozott, reggel fél nyolckor elment, este hat körül érkezett haza. Nem igazán volt kihez szólnom nap közben, felnőtt embert csak a tévében láttam az első 2-3 hétben. Persze jött egy-két látogató, de senki sem akart tovább zavarni 15-20 percnél. (Még jó!) Egy reggel, mikor a kislányom épp a karomban volt és egyik szobából a másikba mentünk, belém hasított egy gondolat. "Mi van, ha elejtem?" Ez persze soha sem következett be, de akkoriban ez a gondolat belefészkelte magát a fejembe, és mint egy negatív forgószél, magához vonzott még egy sereg negatív gondolatot. "Mi van, ha elejtem, mert rosszul leszek? Mi van, ha épp most fog valami szörnyű betegség lecsapni rám, amitől magatehetetlenné válok? Ki fog rajtam és a kisbabámon segíteni?" A gondolatok kezdetben csak naponta 1-2 alkalommal jelentek meg, aztán már folyamatosan visszhangzottak a fejemben. Úgy vártam a haza a férjemet, mint a Messiást. Ha esetleg túlóráznia kellett néha napján és haza telefonált, hogy késik 1-2 órát, az felért egy gyomron rúgással. Három hónap telt el és a negatív gondolatok immár kitöltötték a minden napjaim. Nem számított, hogy a férjem otthon van-e, vagy nincs, én folyamatosan rettegtem különféle betegségektől és azok halálos kimenetelétől. Szerencsémre ez időtájt jött egy új munkalehetőség a férjem számára, ami amellett, hogy több pénzt ígért, otthonról dolgozhatott. Csak heti néhány órát kellett távol lennie otthonról és tőlünk. Azt hittem, hogy ez majd jót fog tenni és lecsillapodnak bennem a gondolatok, de nem így történt. A helyzet nem hogy javult volna, sokkal rosszabb lett. Mivel általában otthon volt és akkor még a gyermekünk sem igényelt akkora felügyeletet, biztatott, hogy alkalmanként csináljak programot a barátnőimmel, menjek vásárolni, vagy csináljak bármit, ami feldob. A legtöbb nő valószínűleg el lett volna ragadtatva egy ilyen ajánlattól és örömmel ment volna bárhová, engem kifejezetten szorongással töltött el a tudat, hogy "magára hagyom" a gyermekem. Rettegtem elindulni bárhova is, mert azonnal belém hasítottak a gondolatok, hogy rossz anya vagyok, amiért az apjára hagyom, biztos, hogy akkor fog valami szörnyűség történni mikor elmegyek, szegény gyereknek anya nélkül kell majd felnőnie, felelőtlen vagyok és önző; ezt kántálta az egyik részem. A másik részem viszont annyira vágyott már a kimozdulásra, szórakozásra, hogy hatalmas belsőfeszültség keletkezett bennem. Gyakran voltam elviselhetetlenül ingerült, kiborultam bármin és hosszú percekig csak zokogtam. Azt hiszem, hogy nem festhettem túl jól abban az időben. Amikor nagy nehezen rászántam magam a kimozdulásra semmi mást nem akartam mint észrevehetetlen maradni. Kerültem a szemkontaktust mindenkivel, nehezemre esett a mozgás és annyira elfáradtam mire hazaértem, mintha a maratont futottam volna le. Otthon bezárva éreztem magam, kint pedig elveszettnek. Sehol sem volt igazán jó, sehol sem találtam a helyemet, ami megint csak hatalmas feszültséget generált, és ha ez nem lett volna elég, ismét előjött a nehéz légzésem, sőt refluxom is lett. Mivel a refluxnak van egy sor nagyon kellemetlen tünete, a savas felbüfögések mellett például a szegycsont mögötti szúrás ami sugározhat karba, lapockába, nyakba. Nem igazán tudtam mit kezdeni ezekkel a tünetekkel, így természetesen a lehető legrosszabbra gondoltam. Már nem tudtam racionálisan gondolkozni, a szorongástól. Az életemet teljesen a szorongás köré építettem, meghívásokat, családi összejöveteleket utasítottam el különböző hülye kifogásokkal, utazásokról mondtam le, majd egyre több olyan dologról, ami korábban örömet és élvezetet okozott. Nem mertem szexelni sem, mert attól rettegtem, hogy az orgazmus következtében annyira hevesen fog verni a szívem, hogy egyszer csak leáll... A szorongás miatt teljesen beszűkült a gondolkodásom, s hamar depressziós állapotba kerültem. Minden egyes nap egy küzdelem volt. A szívem majd megszakadt, mikor a közösségi médián keresztül láttam az ismerőseimet, Párizs, Róma, London utcáin sétálni, vagy csak a közeli erdőben bóklászni, esetleg síelni... Én, aki korábban szinte havonta utaztam, én, aki bejártam egész Európát, én, akinek az volt minden álma, hogy bejárjam az egész világot, nem számít, hogy úton, vizeken, levegőben vagy síneken. ( A világ veszélyes hely.) Úgy éreztem, hogy én erre már soha nem leszek képes, mert előbb utóbb belehalok a fájdalomba. A férjem és a kislányom jelenléte kifejezetten idegesíteni kezdett, sőt minden idegesíteni kezdett. Már nem voltak jobb napjaim, csak a keserűség reggel, délben és este. Gyakran nem tudtam aludni, ilyenkor főként szorongtam és azt kívántam, bárcsak nem ébrednék fel soha többet. Ugyanakkor rettegtem a haláltól, épp ez miatt nem tudtam elaludni, mert attól féltem, hogy mi lesz a meghalok? Kétség nem fér hozzá, hogy az őrület határán voltam. Ez nem mehetett így tovább. Változtatni akartam, és elhatároztam, hogy minden erőmet összeszedve változtatni is fogok. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, és hogy szembe kell nézzek a múltammal, és azzal is tisztában voltam, hogy nem fog egyik napról a másikra menni, de meg kellett próbálnom! 
Úgy érzem, hogy amit kellett, azt megtettem magamért. Talán tehettem volna többet is, de én ezt is óriási haladásnak érzem. Jobban vagyok. Általában jól vagyok. (De jó ezt leírni!) Továbbra is vannak nehezebb napjaim, de már meg van a kellő tudásom és tapasztalatom ahhoz, hogyan tegyem túl magamat ezeken az időszakokon. Jó úton haladok. A gyógyulás útján.
Következő alkalommal megosztom, hogy kezdetektől fogva milyen módszerek segítettek nekem felvenni a harcot a szorongással, a pánikbetegséggel és a depresszióval. Le fogom írni a leghatásosabbat a kevésbé hatásosokat is. Talán még karácsony előtt...

Ez egy hosszabb, összetettebb bejegyzés lesz.

Milyen is egy pánikroham? Ha egy szóval akarnék válaszolni, akkor a legmegfelelőbb szó talán a borzalmas, szörnyűséges, félelmetes lenne. Nehéz egyetlen szóval jellemezni, már csak azért is, mert a pánikroham egy nagyon szubjektív élmény, tehát ahány ember, annyiféle roham van. Vannak enyhébbek, melyek 2-3 perc leforgása alatt ahogy jöttek úgy el is múlnak, illetve vannak azok a fajták (amiket én csak nehéz rohamnak nevezek, mert ettől nagyon elfárad a szervezetem) amikor lassan alakul ki, legalább 15 percig tart és fokozatosan múlnak a tüneteket. Nem mindegy az intenzitás se. Volt már két perces rohamom nagyon erős intenzitással és nehéz rohamom is, közepes intenzitással. No, de mik is a tünetek? Tulajdonképpen bármilyen betegség tüneteit képes leutánozni, de a leggyakrabban átéltek a következők:

- heves szívdobogás 
- szédülés
- mellkasi szúrás
- végtag zsibbadás
- hányinger
- erős izzadás
(Nem csoda, ha az ember egyből szívinfarktusra gondol, igaz?)
- elviselhetetlen rossz közérzet
- halálfélelem
- nehéz légzés
- félelem a megőrüléstől
- reszketés
- gyomor görcs

Ismerős? Nem? Hát, elég rossz egy ilyet átélni... Na, de miért is pánikolunk, mikor pánikra látszólag semmi ok? Sokszor hallottam a jelenlegi terapeutámtól, hogy a pánik evolúciós szempontból jól értelmezhető jelenség, sőt kifejezetten hasznos. (Mivan??? Mégis hogyan és kinek válna a hasznára egy ilyen pánikroham?- gondoltam akkor.) Maga a pánikérzet, hasznos, a roham már egy túlzott reakció a szervezet részéről, nem hasznos. Szerencsére nem is káros, ettől függetlenül egy jelzés a szervezet részéről, hogy valami nincs rendben lelki szinten, tehát foglalkoznunk kell magunkkal.

A pánik mint természetes reakció tulajdonképpen teljesen logikus. Ha végig gondoljuk, régen egy csomó félelmetes dologgal szembe kellett néznünk. Például, vadon élő oroszlánokkal. Ha nem menekülünk el, az oroszlán megesz, azt pedig nem szeretnénk. Mikor meglátunk egy éhesen vadászgató oroszlánt, az agyunk egyből küld egy figyelmeztető jelzést, "vigyázz, veszély!" Ha mázlink van, a dög nem vesz észre és gyorsan el tudunk sunnyogni, na de ha észrevesz! Felénk rohan,hogy megegye, az az közelít a veszély. A szívünk hevesebben kezd dobogni, a vért a lábainkba és karjainkba pumpálja, hogy nagyobb erőkifejtésére legyünk képesek, ha küzdeni vagy ha menekülni kell. Ilyenkor megemelkedik a vérnyomás, a vércukorszint, mindenféle hormonok száguldoznak az ereinkben, hogy energiával lássák el a testet. Van, hogy a menekülés a jó megoldás a megküzdés helyett. Ilyenkor pont kezdünk el szédülni, úgy érezzük, hogy nem bírnak el a lábaink, esetleg el is ájulunk; halottnak tettjük magunkat. Tök logikus! Az oroszlán nem fog rátámadni egy döglött "állatra". Ez az üss vagy fuss reakció, ami épp úgy megjelenik a valós veszély esetén, mint a vélt veszély esetén. Ma már szerencsére nem kószálnak csak úgy úton-útfélen éhes oroszlánok. Viszont vannak zárt helyek, ahová be tud zsúfolódni egy csomó ember, valakinek ez is tud épp olyan félelmetes lenni, mint egy éhes csúcsragadozó.
Sok jó ember kis helyen is elfér - tartja a mondás, ám az is igaz, ha kis helyen sok ember van, ott előbb utóbb csökken a levegő oxigén szintje, a a széndioxidé értelemszerűen nő.
Bizonyos emberkék, akik inkább spontán pánikrohamokat élnek át, különösen érzékenyek erre a folyamatra. A szervezetük egy téves riasztást ad, amitől átmeneti légzés leállás is létre jöhet, az illető kapkod a levegő után, ennek ellenére mégis úgy érzi, hogy nem jut elég oxigénhez, úgyhogy még jobban elkezd kapkodni levegő után és már kész is a túllégzés, más néven hiperventilláció. (Hála a magasságosnak, hogy nekem ilyenem csak nagyon ritkán volt.) Ezeknél a spontán rohamoknál egyébként a szorongás kisebb mértékben van jelen és inkább a roham után jellemző, nem pedig közben. Állítólag ez a fajta pánikbetegség könnyebben kezelhető, sőt sokszor spontán gyógyul. Persze baromi ijesztő egy ilyet átélni első alkalommal, és az illető gyakran köt ki a sürgősségin, ahol persze mindent rendben találnak. Ennek ellenére, én azt mondom, hogy érdemes egyszer, de csak is kizárólag egyszer elmenni egy teljes kivizsgálásra. Kardiológia, pulmonológia, vér, vizelet, pajzsmirigy. Csak azért, hogy megnyugodjunk, hogy nincs semmilyen szervi bajunk. Persze, a következő rohamnál fel fog merülni bennünk, hogy valószínűleg valamit nem vettek észre, valaminek lennie kell. Előfordulhat ilyen is, de ennek igazán kicsi az esélye, de erről később bővebben.
Mit tudunk csinálni, ha pánikrohamunk alakul ki és hiperventillálunk? Hosszú távon a lehető legrosszabb megoldás, ha kerüljük azokat a szituációkat, ahol a roham kialakulhat. Nyilván, egy ilyen roham nagyon kellemetlen, azonban mindig tudatosítsuk magunkban, hogy Á R T A L M A T L A N és nem tart tovább néhány percnél. Ez egyébként már önmagában meg kellene, hogy győzzön arról, hogy semmi komoly bajunk nincs. (Nincs olyan szívinfarktus, vagy tüdőembólia, vagy agyvérzés, ami spontán elmúlik 10 perc alatt, maximum akkor, ha mi magunk is elmúlunk.)  Minden tünet, a fulladás érzéstől kezdve a zsibbadáson át egészen a mellkasi szorításig, mind a pánikbetegség tünetei, pszichés okok miatt alakulnak ki. Ez a fajta pánikroham derült égből villámcsapásként éri az embert, nem biztos, hogy van annyi időnk, hogy elemezgessük a tüneteinket, de amint megérezzük az első tüneteket, máris érdemes az alábbi gyakorlatokat kipróbálni, ezzel lerövidítve, vagy idővel teljesen kivédve a rohamot. Csak azokat a módszereket fogom leírni, amit már kipróbáltam és hatásos volt számomra. Nyilván, ennél sokkal több módszer létezik, mindenkinek magának kell a megfelelőt megtalálni és elsajátítani.

Na lássuk:

1. Lélegezzünk egy papír zacskóba, műanyag zacskóba, gumikesztyűbe, vagy bármibe ami épp kéznél van és alkalmas arra, hogy széndioxidot lélegezzünk vissza belőle. Ezzel el tudjuk kerülni a túllégzést, vagy ha már kialakult, akkor normalizálja a légzést és enyhíti a kellemetlen tüneteket.

2. 4-7-8 légzés. Négyet számolva beszívjuk a levegőt. Hetet számolva benn tartjuk a levegőt. Nyolcat számolva lassan kifújjuk. Nem kell hozzá semmi, csak a légzésünk és némi koncentráció. Semmi baj, ha elsőre nem sikerül nyolcra kifújni, már az is sokat segít, ha rövidebb a belégzés, mint a kilégzés. Ez akár az első módszerrel kombinálható. 

3. Buteyko légzés. Legalább is, valami hasonló. Sajnos, még nem volt időm a tanfolyamot elvégezni, csak annyit tudok róla, amit egy kedves barátom mondott róla, illetve a neten fellelhető anyagokból olvastam . A lényeg, hogy a légzésszámot percenkénti 8-10 légzésre kell csökkenteni, úgy hogy a lehető legkevesebb levegőt szívjuk be és ezt a "keveset" maximálisan kihasználjuk. beszívás után tartsuk bent, ameddig tudjuk, majd fújjuk ki. Ezt követően ne vegyünk azonnal újra levegőt, várjunk 2-3 másodpercet és csak ezután vegyünk újra levegőt. De csak keveset! Ezt nem csak pánikrohamkor, hanem alapesetben is alkalmazni kellene. Én csak rohamkor szoktam. Mivel ez is elég nagy koncentrációt igényel, viszonylag könnyen és gyorsan eltereli a figyelmet és kivédi a rohamot. Hátránya, hogy kell hozzá valamilyen eszköz, amivel az időt lehet mérni.

Ne hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk, mert a spontán pánikrohamok könnyen átcsaphatnak anticipátoros pánikká,(ilyen van/volt nekem is) ami annyi tesz, hogy rettegve várjuk a következő rohamot és az elkerülő viselkedéstől kezdve a mindenféle idióta rituálékon át a teljes bezárkózásig képesek vagyunk elmenni. Nos, ez a lehető legrosszabb, mert nem hogy nem oldja meg a problémánkat, még jobban felerősíti azt. 
Milyen is egy ilyen előrevetítő roham? Egy könyvet is tudnék írni róla, de igyekszem csak a lényegre fókuszálni. Az én esetemben a rohamok 90%-át a különböző testi betegségektől való félelem hozta elő. Leírok egy konkrét estet, talán ismerős lesz másnak is. Teljes nyugalomban nézek egy filmet, majd valami enyhe nyomást kezdek érezni mellkas tájékon. Nem fáj, csak kellemetlen, viszont ahogy egyre inkább erre az érzetre figyelek, ahelyett, hogy szépen elmúlna magától, erősödni kezd. Ekkor automatikusan megjelenik az a gondolat, hogy valami szervi bajom van, gond lehet a szívemmel. Kezdődik egy enyhébb szorongás érzet, jönnek a rossz gondolatok: talán infarktus? Meg fogok halni? Ez még jobban megrémiszt és elkezdődik a pánikroham. Jönnek a tünetek szépen sorban. Először is kezd felerősödni a nyomás érzés, aztán jön a hányinger, a szapora szívdobogás érzés, a remegés, az izzadás és ezekkel párhuzamosan a halálfélelem és az elviselhetetlen rossz közérzet. (Szerencsére, már jó rég volt pánikrohamom.) A rohamnak van egy csúcsa, ez a legrosszabb. Mivel minden pánikroham nagyon szubjektív, így megint csak a saját tapasztalataimat tudom megosztani. Az egész roham alatt, de főleg a csúcson nagyon nehéz tiszta fejjel gondolkozni. Elborít a félelem, olyan ez mint egy örvény ami magába ránt, márpedig én nem akarom, hogy berántson.Látom lelki szemeim előtt, ahogy értem jön a mentő, piros ruhások állnak majd körülöttem, defibrillátorral, injekciós tűkkel, katéterekkel, meg mindenféle szörnyűséggel, majd a sürgősségire visznek és ki tudja mi történik ott... A tünetek és a pánikérzés ilyenkor a legerősebb, szinte azonnal a mentőket hívnám, ugyanakkor rettegek az előbb felvázolt képtől. Egy örökké valóságnak tűnik, pedig maximum 1-2 perc ez a nagyon-nagyon intenzív pánik. Aztán fokozatosan csillapodik minden, egészen addig míg a testi tünetek teljesen elmúlnak, már csak a helyüket érzem és a szorongást; azt a megmagyarázhatatlan félelmet, kellemetlen érzést, amit már több mint négy éve minden nap érzek. Hol jobban, hol kevésbé, sőt vannak napok - szerencsére egyre több - mikor már egyáltalán nem érzem. Csak nagyon kevés ember tudja rólam, hogy mivel küzdök nap mint nap. Szégyellem. Talán azért, mert az emberek mindig is furcsán néztek, ha csak szóba került. Aki nem élt át ilyet, vagy nem tanulmányozta legalább minimális szinten ezt a betegséget, annak fogalma sincs arról, hogy mi zajlik ilyenkor egy pánikbetegben és hajlamosak lehülyézni, hisztérikusnak nevezni vagy csak egyszerűen legyinteni. Bocsássuk meg a tudatlanságukat. 

Az anticipátoros roham és a spontán roham között jól látszik a különbség a tünetek megjelenésének sorrendjében. Előbbinél a szorongás váltja ki a tüneteket, utóbbinál pedig a tünetek a szorongást. Ami közös bennük, hogy az egészséges szervezetre ártalmatlanok, viszont ha hosszú távon fennállnak jelentősen rontják az ember életminőségét. Az én esetemben ez nagyon igaz (volt). Előszeretettel alkalmaztam az elkerülő viselkedést. Volt egy pánikrohamom még 2014.10.25-én, ez volt remélhetőleg az utolsó ilyen nehéz rohamom. Fokozatosan kialakuló mellkasi szúrás jelentkezett, hányingerem volt, halálfélelmem, szóval minden ami kell. Bekerültem a sürgősségire, ott még egy pánikroham ért, majd valamikor másnap reggel kerültem haza. Emlékszem, hogy egy szürke farmert és egy fehér, tigrises pólót viseltem. Emlékszem az aznapi sminkemre is, és hogy napközben a keresztanyámnál voltunk látogatóban a nőveremmel. Az ominózus roham után kb. jó fél évig nem voltam hajlandó még csak telefonon sem beszélni a keresztanyámmal, illetve a nővéremmel sem akartam találkozni egészen karácsonyig. Az aznap viselt ruháimat soha többé nem vettem fel. Mindezt azért, nehogy előidézzenek egy újabb rohamot. Nevetségesen hangzik, de én akkor tényleg elhittem, hogy ezzel megelőzhetek egy rohamot. Kialakítottam néhány rituálét is. Ebből már szerencsére csak egy maradt fent, mégpedig az esti rituálém, mikor lefekvés előtt megiszom egy pohár vizet és féllábon állok legalább 20-30 mp-ig. Egyszer valahol azt olvastam, hogy aki 20 másodpercig tud féllábon állni, azt még jó ideig nem fenyegeti az agyvérzés. Hát nem nagyszerű ezzel a tudattal aludni menni? 
Sokáig féltem autót vezetni. Valahogy mindig leküzdöttem és beültem az autóba, de végig szorongtam minden egyes megtett kilométert.

Néha a mai napig is előjön, de már egész jól tudom kontrollálni ezeket a gondolatokat és nem lesz belőlük pánikroham. Azonban a szorongás már nem olyan egyszerű képlet. Végig kísér a nap 24 órájában, hol jobban hol kevésbé, de csak rajtam/rajtunk áll, hogy mekkora teret engedünk neki. Felül lehet kerekedni rajta. Nem megy könnyen, pláne nem gyorsan, és néha úgy érzi az ember, hogy két lépést tesz előre, közben négyet halad hátra. Sokféle módszer van, ami segíthet és segít, ezeket fogom egy csokorba gyűjteni legközelebb. 

Az előző bejegyzésemben ígértem, hogy mesélek az első pszichoterápiámról. Nos, csak említés szintjén fogok írni az elsőről. Bővebben pedig a másodikról, amely tulajdonképpen az első, ha a szorongáskezelés szempontjából nézzük.
Mikor már úgy éreztem, hogy beleőrülök a szorongásba, a pánikrohamokba és az ezek miatti folytonos rettegésbe, úgy döntöttem, hogy pszichoterápiára fogok járni. Felkerestem Klári nénit, (akit természetesen nem így hívnak, de az anonimitásom érdekében én most így nevezem el őt) aki gyerekpszichológus. Még tizenkét éves korom környékén jártam hozzá a viselkedésproblémáim miatt. Igen, voltak ilyenjeim is, de ezekről majd máskor.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy 20 évesen mégis miért gyerekpszichológushoz mentem. A válasz egyszerű: őt már ismertem, benne megbíztam és nem utolsó szempont volt az sem, hogy ő tudta, hogy mi történt velem, milyen traumákat kellett átélnem, ismerte a szüleimet is. Szerencsémre elvállalt ráadásul ingyen, ami tulajdonképp legalább akkora hátrány volt, mint előny. Úgy éreztem, hogy nyűg vagyok csak neki, nem szívesen foglalkozik velem, viszont mikor felajánlottam, hogy fizetek a szolgáltatásért azt nem volt hajlandó elfogadni. Az első ülésen elmondtam neki minden panaszomat, félelmet, és hogy már 2 hete nem használok semmilyen tudatmódosító szert. Hamar oda lyukadtunk ki, hogy a tüneteim nem mások, mint elvonási tünetek. Hiába mondtam, hogy már akkor is jelentkeztek, mikor még napi rendszerességgel szívtam marihuánát, ő kitartott az elvonási tünetek-elmélete mellett. Minél jobban bizonygattam, hogy nem vagyok függő, nem hiányzik sem a fű, sem az amfetamin (amit egyébként kb. havi - kétheti rendszerességgel fogyasztottam) ő annál inkább próbált meggyőzni a függőségemről. Ez még inkább szorongást keltett bennem, s ahelyett, hogy jobban éreztem volna magam, még rosszabb lett minden. Nem akartam szembenézni a függőségemmel, pontosan úgy viselkedtem, mint egy függő, mindenféle kifogásokat és mentségeket kerestem, hogy miért nem vagyok az. De az igazság az, hogy kizárólag azért nem nyúltam semmihez, mert attól féltem, hogy előidézhet egy pánikrohamot, vagy szívinfarktust, vagy agyvérzést... Bezzeg mikor 1 gramm amfetamint szívtam fel alig 8 óra leforgása alatt, ilyesmi eszembe sem jutott...Vicces, nem? 

A második ülésen rajzolnom kellett három fát, három külön A4-es lapra. Az első fám egy nagy platánfa volt, aminek nem volt sem gyökere, sem koronája, csak törzse. A törzsén sok görcs, könnyező faseb, hámló kéreg volt. Klári néni egyből megjegyezte, hogy ezt a fát igen csak megtépázták. Elmondta azt is, hogy a fa törzse a gyermekkort szimbolizálja, Az első fámon jól meglátszódtak a gyerekkori traumák, sérülések a fasebek és hámló kéreg képében. A második fám szintén platánfa volt, de itt a korona kapott nagyobb hangsúlyt, rá sem fért az egész fa egy A4-es lapra. Klári néni szerint ez túl nagy lendületet jelképez, ami lehet nagyon hasznos, de olykor kellemetlenség is származhat belőle. Kevés, de vastag ágakat rajzoltam a fának, főleg a baloldalra. (Művészetek, zene, spiritualitás, női oldal, másra nem igen emlékszem) Ennek a fának sem volt gyökere, sem talaj alatta. A gyökér ugyanis a kötődés, a talaj pedig akihez/amihez kötődhetünk. Itt nagyon elszomorodtam. Valóban nem éreztem a talajt a lábam alatt az elmúlt 1 hónapban. Mintha nem is én irányítanám az életemet. A kötődéssel mindig is problémáim voltak. Nagyon szerettem volna kötődni, de nem tudtam. Ekkor még nem tudtam, hogy miért és Klári néni sem ásott olyan mélységekig a lelkemben, hogy választ találjon erre a kérdésre.
A harmadik fa egy talajon álló, vékony törzsű, fűzfa-szerűség volt, szív alakú levelekkel. Igazán szép fa, viszont szomorú. Pont mint én. (Most. Nem akkor, hanem most 2016.12.13-án 13:13-kor az irodámban. Micsoda dátum, máris elkap a szorongás, hogy valami szörnyűség fog történni, 13-a van és én pont 13:13-kor néztem rá az órára, és a 13 egy szerencsétlen szám! Miért is szerencsétlen? Jézus volt a 13. az apostolai között, majd keresztre feszítették és meghalt. MEGHALT! Rettegek a haláltól... De ma kedd van és én nem is vagyok keresztény! A kabbalában kifejezetten szerencsét hozó számnak tartják a 13-mat.... már el is hessegettem a gondolatot Nem mindig volt ez így.) Szóval, vissza a fűzfámhoz.Akkor Klári néni azt mondta, hogy ez a fa jelképezi azt, ami lenni szeretnék. Nőies, szép, stabil, kötődő, kissé melankolikus. Igaza volt, mostanra ilyen lettem, legalább is többé kevésbé. 

A következő ülésen belekóstoltunk az NLP-be, egy következő ülésen pedig szimbólumot próbáltunk keresni, de többnyire inkább amolyan beszélgetős üléseink voltak. Szám szerint 9. Már az is nagyon sokat segített, hogy kiadhattam magamból sok olyan gyerekkori sérelmet, amit addig soha. Mivel nagyon sok sérelmem kötődik anyámhoz, sokat beszéltem róla. Ez Klári néni számára láthatóan kellemetlen volt, hiszen anyámmal ők mindig is nagyon jóban voltak. Többször megfigyeltem, hogy más irányba próbálja terelni a beszélgetést, mindegy hová, csak ne az anyámról beszéljünk...

Éreztem, hogy ez így hosszútávon nem fog működni és hogy más megoldások után kell néznem, de nem tudtam, hogy hol vagy hogyan kezdjem. A szorongásom miatt el kezdtem mindenfélét "összekombinálni." Én csak kombinálásnak hívom, igazából kis rituálékat alakítottam ki, mintha ezzel megelőzhetnék különböző bajokat. Például lefekvés előtt 20 másodpercig féllábon szoktam állni, mert egyszer valahol azt olvastam, hogy aki 20 másodpercig tud féllábon állni, azt még biza jó ideig nem fenyegeti az agyvérzés. Hát nem hülyeség? Tudom, hogy az...és mégis. A mai napig csinálom. Kizárólag akkor marad ki, ha túl részeg vagyok és elfelejtem. Kitaláltam azt is, hogy ha tíz szembejövő autóból legalább egynek szlovák rendszáma lesz, akkor nem fogok szívinfarktust kapni.(Közel a határ, így szinte minden ötödik autónak szlovák rendszáma van.) Minden időpont ami a pszichológustól, vagy bármilyen egészségügyi szolgáltatótól (beleértve orvost, masszőrt stb) kaptam a túlélésemet jelentette. Ha van dolgom, nem halhatok meg. Ez is elég viccesen hangzik, így utólag, de akkor... Soha nem éreztem magam olyan elveszettnek, mint abban az időszakban. Görcsösön próbáltam mindenbe kapaszkodni, ami enyhülést hozhat. A belsőremegés-érzés, amivel először az ügyeletre mentem, állandósult. 0-24-ben, de legerősebb este volt, elalvás előtt. Mindig mikor már az alvás határán voltam, kb. 10-szeresére erősödött és felriasztott. Olyan volt, mintha egy nagyon erős masszírozógép vibrált volna a bőröm alatt a legmagasabb fokozaton. Ez miatt 3-4 órákat aludtam éjszaka, amitől napközben dekoncentrált lettem. A fáradtságtól és a szorongástól rendkívül ingerlékennyé váltam és pillanatok alatt felhúztam magam a semmin, vagy zokogni kezdtem. Akit csak lehetett mindenkit sikerült megbántanom a közvetlen környezetemben, majd nem győztem az elnézéseket kérni. Haragudtam mindenre és mindenkire, aki teljes életet tudott élni, aki jó kedvűen mesélte, hogy milyen jót aludt a múlt éjszaka, arra aki arról beszélt, hogy imád sötétben lenni. Én ezektől rettegtem. A sötéttől is és az alvástól is. Nem mertem elaludni, mert attól féltem, hogy soha többé nem ébredek fel. Igen, féltem a haláltól, rettenetesen féltem. Még most is félek, de már sokkal kisebb mértékben, mint akkoriban. A 9 alkalmas terápia csak minimális enyhülést hozott, de ez is több volt, mint a semmi. Tudtam, hogy más kell, valami, ami gyorsabb és hatékonyabb...

Az első pánikrohamom 17 éves koromban volt. Már napok óta kínlódtam a nehéz légzésemmel, ami hol jobb volt, hol pedig rosszabb, de általában rosszabb. Túl voltam már egy tüdőszűrésen, asztma vizsgálaton, vérvételen, EKG-n és szerencsére minden eredményem tökéletes volt. Ez némiképp megnyugtatott, viszont továbbra is ott motoszkált a fejemben, hogy mi van, ha valamit mégsem vettek észre? Mi van, ha valami elkerülte az orvos figyelmét? Ahogy ezen agyaltam, egyre kevésbé kaptam levegőt, úgy éreztem meg fogok fulladni és ez megrémített. Szóltam anyámnak, hogy csináljon valamit, mert meg fogok fulladni. Hisztérikus állapotba kerültem, olyan gyorsan szedtem a levegőt, ahogy csak tudtam, közben úgy éreztem, hogy nem tudja a szervezetem az oxigént hasznosítani és mindjárt megfulladok. Kiabáltam és sírtam, hogy segítsenek rajtam. Halálfélelmem volt. Azt hittem, hogy meg fogok halni. Egyszer csak megérkezett a háziorvos, hogy mikor hívták ki, arra nem emlékszem. Neki is hisztérikusan könyörögtem, hogy mentse meg az életem. Aztán már csak arra emlékszem, hogy beszúrt két nagy adag injekciót, én pedig lassan kezdtem megnyugodni. Pár perc alatt normalizálódott a légzésem és annyira kimerültem, hogy csak feküdni tudtam. A nehéz légzésem továbbra is fennmaradt, de már nem érdekelt. Azzal nyugtattam magam, hogy ha eddig nem fulladtam meg, már ezután sem fogok. Majd szépen elmúlt néhány nap alatt, és csak egy évvel később jött elő, de akkor nem társult mellé pánikroham, hanem szépen elmúlt néhány nap alatt magától. Az alkohol egyébként nagyon jól enyhítette ezeket a tüneteket, ezért itt már kezdtem sejteni, hogy valamiféle pszichés oka lehet ennek az egésznek.
Aztán évekig semmi. Éltem az életem, tanultam, egyetemre jelentkeztem, dolgozni kezdtem, elköltöztem otthonról, szórakozni jártam, alkoholt ittam és kábítószerezni kezdtem. Marihuánát és amfetamint használtam főleg. Imádtam füvezni, mert attól hamar elaludtam és nem voltak rémálmaim. Sőt, semmilyen álmaim... Nem mennék most bele jobban, egy külön bejegyzést szentelek a káros szenvedélyeimnek, kialakulásuknak okainak és hogy hányadán állok velük.
Szóval, 21 éves voltam, mikor úgy igazán elkezdődött ez az egész pokol. Most már csak rossz emlék, de akkoriban a poklok poklának éreztem.
2012 július 21-én este furcsa remegést éreztem a tarkómban. Próbáltam tudomást sem venni róla, hátha akkor elmúlik, de ahelyett, hogy elmúlt volna, egyre nagyobb felületen kezdtem érezni; a fejbőrömön, a homlokomban, a szemeim mögött. Szóltam a páromnak, (aki azóta már a férjem) hogy valami nem oké, furcsán érzem magam. Ő a marihuánától eltompulva nem különösebben foglalkozott ezzel, csak legyintett, hogy majd elmúlik. De nem múlt el. Egyre csak erősödött, erősödött, és teljesen megrémített. Elmentünk a háziorvosi ügyeletre, ahol közölték, hogy fogalmuk sincs, hogy mi bajom van, keressem fel a háziorvosom, ő majd tudja, hogy hová kell mennem. Másnap elmondtam a háziorvosnak a tüneteim, az elmúlt időszakban beszedett drogokat, a füvet, az alkoholt, ő pedig adott egy beutalót a neurológiára. Nem ítélkezett, nem nézett rám megvetően, ami nagyon jó érzés volt.
A neurológus alaposan megvizsgált és bár nem talált semmi kétségbeejtőt, elküldött MRI-re, illetve felírt nekem Rivotrilt.
Még soha nem hallottam erről a gyógyszerről korábban, nem tudtam, hogy mi ez és különösebbet a neurológus sem fűzött hozzá. Akkor fogtam gyanút, mikor a patikában közölték, hogy az 50 darabos kiszerelés 75, igen, hetvenöt forintba kerül. Mi van??? Talán butaság, de egyből az ötlött az eszembe, hogy miből készülhet ez a gyógyszer, hogy ilyen olcsó? Kifizettem, beültem az autóba és  elkezdtem olvasni a betegtájékoztatót. Le voltam döbbenve, ami a mellékhatásokat illeti. Szívelégtelenség, szív leállása, légzés leállás... MI VAN??? Na nem, inkább elviselem a kellemetlen tüneteket, de én ezt ugyan be nem szedem! Különben is, ez szorongásos betegségre jó, nekem meg azt se tudják, hogy mi bajom...
Az elkövetkező pár hét abból állt, hogy orvosról orvosra jártam, hogy megállapítsák mi bajom. Természetesen minden eredményem jó lett, így nem maradt más, mint a szorongás. Ezt annak ellenére sem akartam belátni és elfogadni, hogy alvászavarokkal küszködtem, rengeteget sírtam, több pánikrohamom is volt és folyamatosan rémálmok gyötörtek és rettegtem attól, hogy valami halálos kór fenyeget. Úgy éreztem, hogy senki nem ért meg és senki nem veszi komolyan a problémám, amire így utólag visszagondolva, valóban nem tűnhetett olyan drasztikusnak kívülről. Viszont ezek az idők számomra rettenetesen nehezek voltak. Főként a betegségektől rettegtem. (Néha még most is.) Nem is tudom, hogy mitől féltem jobban, az agyvérzéstől, vagy a szívinfarktustól?! Képes voltam hajnal háromig ébren maradni és óránként megkérni a párom, hogy hallgassa meg a szívverésem, nem szabálytalan-e, illetve a beszédem nem akadozik-e? Végül már annyira elviselhetetlen voltam önmagam számára is, hogy úgy döntöttem, felkeresek egy szakembert. Pszichológushoz mentem.

A következő bejegyzésemben fogok kitérni az első pszichoterápiámra. Pontosabban a másodikra.