Palm tree lover

Palm tree lover

Lengyelország, Zakopane 2023. Szilveszter

2024. január 04. - Palm tree lover

             A tavalyi Szlovákia után idén is szerettünk volna közelről havat látni, ezért az ovis téli szünet egy részét Zakopanéban terveztük tölteni. Már október óta voltak havazások, de amikor mi jövünk, nyilván, már hetek óta 10 fok van és elolvad minden, ami eddig esett. Az nem gond, hogy a város közlekedhető babakocsival és nem dermedünk meg 10 perc alatt, de reméljük, a hegyekben hóangyalozhatunk is.murzasichle_5.jpg

2023.12.30.

             Miskolcról indultunk, 2 óra szundi volt a hátsó üléseken, a további 1,5-öt csak kicsit unták végig. Zakopanét nem igazán erre a turista áradatra tervezték, 20 perc volt autóval beérni a belvárosba. Hatalmas üzlet a magánparkoló, de szinte mind megtelt. 40 zlotyiért leparkoltunk, már mindegy volt csak szabaduljunk az autóból. Rövid sétát tettünk a tömegben, minden étteremnél sorok álltak, de minket úgysem érdekel semmi, ami nem gluténmentes.

zakopane_10.jpg

zakopane_7.jpg

zakopane_9.jpg             A szállásunk már megint nagyon cuki, egy nagy faház legalsó szintén picike apartman, de nagyon jól kihasználták a teret. Rögtönöztünk egy gyors vacsorát, valójában Emillel is sokkal egyszerűbb nem étteremben enni, így egyszerűbb alatta összetakarítani.zakopane_18.jpg

2023.12.31. Nosal Ski Center, Gubalowka

             Sajnos nem lepte be a hó a tájat, de a Nosal Ski Centerben még maradt a hóágyúzott pálya. Van babasípálya, de mi a szánkózást céloztuk meg. Lehet bérelni szánkót, célszerű nem az 50 kiló teherbírásút. Egy szalag felhúz a tetejére, nem kell mindig dombot mászni, de még így is elfáradtunk. Emillel is csúsztunk, nem tűnt úgy, mint aki élvezi… Emma annál inkább, már csak ezért megérte eljönni. A hófánkozást is kipróbálhatta, egy szerkezet körbe-körbe húzta. Sokkal nagyobb gyereknek már nem túl izgalmas, de neki bejött és felnőtt sem szükséges hozzá.

nosal_3.JPG

nosal_4.JPG

nosal_5.JPG             Sajnálattal fogadtuk a hírt, miszerint az egyetlen 100% gluténmentes étterem, a Moje Tatry, ami inkább panzió, csak a vendégeinek ad kaját. Nem maradt más választásunk, Briant is megetettük: elővettük a többnapos túlélőcsomagunkat és halálra morzsáltuk szegény autót. Gyümölcs, gyümölcsszelet, gyümipép, sajt, szicíliai halálra zúzott keksz, így sem halunk éhen, csak egyszerűen nem szeret minket a világ, tudomásul vesszük. Közben kieszeltünk egy tervet, hogy ezek úgyis elszundítanak mire visszaérünk a városba a 10 km/h dugó sebességgel. Megvitattuk címszavakban: betérünk a M helyre, miközben zzzzz. (Lefordítva: szerzünk enni a McDrive-ban amíg ők alszanak, titokban). Egyszer biztosan eljutunk a gluténérzékenység feldolgozásának “elfogadás” fázisába, de egyelőre megrekedtünk a “düh” és “depresszió” között félúton, és ilyen genya módon eszünk titokban felnőttek, amíg ők átalusszák az egészet. 
             
A tegnapi parkolóban sikerült most is megállni, az egész város katasztrófa, mindenhol áll a sok autó, ömlik az embertömeg, teljesen közlekedhetetlen. A Gubalowkára gyorsan feljutottunk, mert vettem előre online jegyet. Odafent nagyon szép a kilátás, mesevilág a sok kivilágított dísz a havas hegyekkel a háttérben. Lefelé már mindenkinek volt jegye, ezért nem lehetett átugrani a sort, 40 percet vártunk a siklóra. Szerencsére nem volt olyan hideg, és a gyerekeink is meglepően jófejek voltak, de attól még nyomasztó volt a rengeteg ember, nincs ez jól kitalálva.

gubalowka_1.JPG

gubalowka_14.JPG

gubalowka_16.JPG

gubalowka_26.JPG

gubalowka_3.JPG

gubalowka_5.JPG             Este összedobtam egy 20 perces villám vacsit, többet esznek és még olcsóbb is mint az étterem. Valahogy vergődtünk egyet éjfélig, szerencsére a durrogtatás nem ébresztette fel a mukikat. 

2024.01.01. Kasprowy Wierch, Myszogrod

             Az Újév szakadó esővel kezdődött. Már elgyászoltam a hátralévő két napot, de egyszercsak havasesőre váltott, aztán gyönyörű fehér igazi hóvá. Előre vettem a Gáspár-csúcsra jegyet. Nem tudom mi a jó stratégia, mert nyilván ha rossz idő van nem sok értelme van, de aznap már nem lehet online, 3 órát pedig nem fogunk sorban állni. Láttuk a webkamerán, hogy ott is szakad a hó és köd van, de vágytunk a télre, ezért így is nekivágtunk. 1,5 km-re lehet a felvonótól letenni az autót, onnantól séta. Emma kissé elfáradt a végére, pedig csodás volt a havazás. Emil nem is tiltakozott a hordozás ellen, féltünk hogy megyünk babakocsi nélkül, de felcsatolva csak kicsit haltam meg ennyi távolságtól. A lanovka tele volt, odafent sem zavarta az embereket, hogy 10m-nél nem lehet távolabbra látni. Először táplálkoztunk, készültünk Emmának szendviccsel, kértünk neki meleg tejet a mi kávénk mellé. Kiéheztek a bébik a hideg sétában, még jó, hogy készültem gluténmentes túlélő csomaggal, eddig sehol nem tudtunk volna venni semmit.

kasprowy_wierch_10.JPG

kasprowy_wierch_12.JPG

kasprowy_wierch_14.JPG

kasprowy_wierch_15.JPG

kasprowy_wierch_18.JPG

kasprowy_wierch_23.JPG

kasprowy_wierch_5.JPG

kasprowy_wierch_7.JPG             Kimentünk a hóviharba, Emma imádott a hóban legurulni a domboldalon, Emil is vigyorgott, amikor leraktuk a földre. A kilátásból most sem láttam semmit, mint ahogy 13 éve sem. Egyszer biztos meglesz, de ez a hó fantasztikus, pont ezért jöttünk.kasprowy_wierch_25.JPG             Így bőven elég volt az 1 óra 40 perc, amit az oda-vissza jegy nyújtott, még hamarabb is jöttünk le. Tankoltunk magunkba ételt, majd az autó felé Emma gurult, vetődött, csúszkált, imádta az egészet. Én hópelyheket vakuzgattam, lenyűgöző a faágakon a vastag hóréteg. Emil már visszafelé úton elkezdte a szundit, a kocsiban folytatta. Emma a szálláson aludt el, alig lehetett felkelteni délután négykor.
             
Megnéztük az egér várost, nem túl izgi, de Emil vihogva mutogatott, gyerekeknek jó program.

zakopane_6.jpg

zakopane_15.JPG

2024.01.02. Murzasichle Ski

             A Murzasichle Ski-be autóztunk hófánkozni. Biztosan nem kell végigmászni az egész domboldalt, de nem jöttünk rá hol kell egyszerűbben odajutni. Csúszásonként kellett fizetni, felhúzta a fánkot a szerkezet a domboldalra,  elengedte, jöhetett a csúszás. Az elejét meg kellett lökni, hogy egyáltalán elinduljon, de aztán nagyon gyorsan siklott végig a pályán, Emma hangos sikítással ment végig harmadszorra is. Kávé és meleg tej kíséretében melegedtünk fel a domb tetején a kilátást szemlélve, mucika teljesen odavolt, mennyire ízlik neki a tejcsi.

murzasichle_10.JPG

murzasichle_7.jpg             Sokat böngészve a neten, úgy döntöttünk megbízunk a Christina Pizzeria gluténmentes kínálatában, legalább egyszer eszünk a kiruccanás alatt igazán fincsit.

2024.01.03. Bachledka

             Szomorú időjárással búcsúztatott minket a város, az 5 fokban pocsolyává olvadt a fehér takaró és még az eső is esett.
             
A szlovák Bachledka környékén a kék eget is láthattuk, ezért rövid kitérőként célba vettük. A felvonó gyorsan felvitt. Tavaly szakadó hóesésben futottuk végig a lombkorona sétányt, most csak erősen siettünk a szürke felhők miatt. A kilátóra is felmásztunk, a körök felén előre lökött a szél, a másik felén harcolni kellett vele szemben. Emma nagyon lelkesen rálépett a tetején az átlátszó hálóra, aztán sikítva ugrott le, kicsit nagy volt a magasság. Egy tápláló csokitorta után pont az eső előtt értünk vissza az autóhoz.

bachledka_4.JPG

bachledka_6.JPG

bachledka_12.JPG

bachledka_18.JPG

bachledka_11_1.JPG

bachledka_19.JPG             Még megálltunk felvásárolni a szlovák Lidl gluténmentes kínálatát, mert nálunk fele annyit sem árulnak, majd meg sem álltunk Miskolcig.

Gluténérzékenység és utazás

             Az utazás gyerekkel című fejezetet átveszi a gluténérzékenység fejezet. Minden más témában Emma már teljesen felnőttként működik, Emil meg annyira Buddha baby, hogy neki minden mindegy. Eszik amit kap, alszik amikor tud. Az viszont meghatározza az utazásainkat, hogy nem ehetünk akárhol akármit, előre kell tervezni, keresni, cipelni a kaját magunkkal. Már éppen elkezdtük látni a fényt az alagút végén, nem kellett utazóbilit, futóbiciklit hozni, de most mivel nem szeretnénk órákig címkéket bogarászni a boltban, hoztunk egy alap túlélő készletet. Napközbeni nasit, paradicsomszószt, felvágottakat, por alapot, amit esténként gyorsan meg lehet csinálni. Így csak húst meg köretet kellett venni hozzá, az már gyorsabban megy. A szálláson alapos mosogatással kezdtünk külön szivaccsal, szerencsére jól tisztítható, nem karcos edényeket kaptunk. Fogalmam sincs, repülőre hogy viszünk paradicsomszószt, még finomítani kell a módszert, de végül is nincs olyan világvége hangulatom a témában, mint vártam. Az fontos mozzanat, hogy kávézni tudunk, Emma kap forró tejet, vagy gyümölcslevet. A többi gasztronómiáról lemondunk, kevés az a hely, amiben meg lehet bízni, hogy valóban gluténmentes. Ha rólam lenne szó, simán kockáztatnék, de így szó sem lehet róla. Szerencsére az érintett végtelenül boldog, ha rendes kaja helyett csokis kekszet eszik, de remélhetőleg egyszer megjön az esze és akkor nem tudom hogy oldjuk meg…murzasichle_4.JPG

Zakopane Szilveszterkor

             A város nem igazán készült fel ekkora turista áradatra, parkoló nincs elég, az éttermek előtt sorban állnak az emberek, ömlik a tömeg a jeges járdákon. Hülye aki a legnagyobb szezonban jön, de nyilván mindenki ilyenkor ér rá és télen havat szeretne látni. A boltokban lépni sem lehet, a Gubalowkára hiába van jegyünk felfelé, visszafelé már szintén van mindenkinek és ugyanúgy be kell állni a sorba, nincs ekkora kapacitása a siklónak. A belépők, parkolók kifejezetten drágák, az éttermekről nem tudunk nyilatkozni, gondolom azok is igazodnak a csúcsszezonhoz. Egyébként tényleg meg van a mesehangulat, a karácsonyi fények, faházak, havas hegycsúcsok varázslatosak. Szerencsénk volt, hogy a 10 fokos hőmérséklet ellenére egy egész nap hóesés és téli varázsvilág jutott, kipróbáltunk minden téli szórakozást  amire otthon nagyon ritkán van lehetőségünk. Sokan voltak, de jövőre is tuti szeretnénk valahol havat látnimurzasichle_15.JPG

Olaszország, Szicília 2023

             A szeptember a szülinapok hónapja, mindkét törp 10 nap eltéréssel ekkor született. Még a legnagyobb lezárásos Covidban is úton ünnepeltük Emma első születésnapját, ezért most Emil is erre számíthatott.
             Olaszország mindig is a szívem csücske volt, már hiányzott az életérzés, ezért Szicíliát választottuk. Pontosabban Szicília felét, a nyugatit, egyszer még visszatérünk vulkántúrára és a többi északi sziget túrájára, ha mindkét bébi nagyobb lesz. Most 10 nap alatt bejárjuk a nyugati, kicsit a déli részeket, így bőven belefér az időbe a szálláson pancsolás is.

2023.09.20.

             Délelőtt még mindenki tette a dolgát, előre is rárajzoltuk Emil magasságát a falra, kapott ajándékot, hogy azt ne kelljen elcipelnünk. Este 7-kor indult a repülőnk. Azt hittük, hogy így tuti alvás lesz legalább a fele, de nyilván a mi gyerekeink sosem alszanak. Elhangzott néhány fura mondat, például "Emil, ne kend a bácsira a babacsintát!", "Emma, ne nyalogass már mindent!", de alvás csak hosszas szenvedés után csak Emilnek sikerült az utolsó negyed órában. Kicsit túlingerlődött a drágám, megint ő szórakoztatta a repülő összes utasát.
Fél 11 körül értünk a szállásra, még pótvacsoráztunk, az este nagyon elhúzódott.

2023.09.21. Palermo, szülinap

             Reggel kivételesen nem 6-kor keltünk, 8 körülig nyugi volt. A szállásunk csodás, belülről nem nagy szám, kicsit régi stílusú vidéki házacska, de a kert valami fantasztikus. Rengeteg növény, függőágy, sütögető hely, medence. Csempe díszíti belül is, kívül is, imádom, mondtam már? Imádom a csempét! Délelőtt még a hozott kaját pusztítottuk el. Egyrészt mert este nem volt idő a boltba menni, a tanya körül meg semmi nincs, másrészt Emma frissen felfedezett gluténérzékenysége bonyolítja innentől az életünket. Ezért is volt szívfacsaró, amikor a házibácsi beállított 3 darab, még meleg ajándék croissanttal.

partifico_1.jpg

partifico_2.jpg

partifico_19.jpg

             Világítótornyot néztünk volna elsőnek (Faro di Capo Gallo), de az egész domboldal leégett, a tornyot pedig összefirkálták és szét volt rombolva, totál felesleges út volt. Ez az adag kaktusz legalább mutatós:mondello_3.JPG             A sikertelenség után Mondelloban álltunk meg egy italra, megettük a croissant, Emmát nem nagyon zavarta, a csokis keksz jobban tetszett neki. A croissant pisztáciás, roppant a cukortól a teteje  pihe-puha tészta, mesés, bele tudnék fulladni.mondello_6.JPG             A döglesztő meleg hamar elzavart minket a partról. A Palazzina Cinese akár szép is lehetne, ha nem hagynák teljesen lepusztulni. A fafaragott mintákért még mindig odavagyunk, de ezt leszámítva cseppet sem volt izgalmas, a kert is sokkal, de sokkal gondozottabb is lehetne. Spanyolország után persze vannak elvárások…

palermo_4.JPG

palermo_51.jpg             Mire odaértünk a Giardino Inglese közelébe, a törpök már elaludtak. Gyorsan benéztem, hogy oda sem érdemes családosan bemenni, épp átépítik. Az alvás alatt beszereztünk néhány croissant egy No Gluten Bakery nevezetű helyről. Ha valakik, az olaszok aztán tuti értenek a gluténmentes pékárukhoz is. Eddig csak olyanokat ettünk, amik sokkal keményebbek voltak a fehérlisztnél, délután megkóstoljuk mit lehet gluténmentesen kihozni. Mégsem maradhat ki a croissant élményből, ez mégis Olaszország, nem lehet csak húson meg zöldségen élni.
             A nagy bevásárlást már Emmával ketten intéztük, be kellett szerezni a mascarponét és a többi hozzávalót Emil tortájához. Kisebb idegrohamot kaptam, mire kibogarásztam, mi a gluténmentes, nem volt külön helyen, hanem mindenhol szétszórva. Biztos hozzá fogunk szokni, de most egyelőre még szétfolyik tőle az agyam.
             A szálláson pancsoltunk egy nagyot, Emil nagy sebességgel négykézláb belement a vízbe, nem zavarta, hogy időnként letüdőzi. Megnéztük a kerti játszóteret is, a csúszdának már a látványától is tetanuszt kaptam, annyira régi és rozsdás volt, inkább hanyagoltuk a témát.partifico_5.JPG             Nekiláttunk a lufi fújásnak, az ünnepeltet nem hoztuk a közelbe, jól lepődjön majd meg. A torta babacsintákból állt, banános-mascarpone krémmel. Ilyenkor nagyon hiányoznak az otthoni edényeim, három lábasba odaszenesítettem a tésztát, mire összejött egy nyamvadt tortácska. A tulajdonosának így is nagyon tetszett, elfalatozgatta lassan, telekente még a haját is.

partifico_12.JPG

partifico_3.jpg

partifico_13.JPG

partifico_14.JPG             Az este izgalommal telt, az 5-10 km-re lévő hegyen erdőtűz keletkezett, sorra repültek felettünk a tűzoltó helikopterek. Egy autópálya elválasztott minket, a tűztől nem féltünk, de ha megfordulna a szél, a füst miatt bármikor nagyon kellemetlen lett volna.

2023.09.22. Egadi-szigetek

             Reggelre a tűz nagyrészét eloltották, mégsem kell minden értékünket magunkkal vinni napközben. Később mentünk volna hajózni, de rossz időt mondtak, ezért előre hoztuk. Trapaniba autóztunk a kikötőbe, ahonnan az Egadi-szigetekre kirándultunk. Favignana szigetére egy órát hajóztunk, szinte repültünk az óriás hullámokon. A városban 3 óra szabadidőnk volt. Először pisilés miatt kellett egy vendéglátó helyre betérni, aztán a következőbe meg egy fagyiért, hogy elkerüljük az összezuhanást, mert az előző helyen csak vérnarancslé volt narancslé helyett. Véletlenül egy olyan cukrászdát találtunk, ahol szebbnél szebb dolgok voltak gluténmentesen, de a kisasszony megelégedett csokifagyival, ostya nélkül. Mi azért kipróbáltuk a cannolit és a pisztácia fagyit. Egyszerűen nem értem, hogy lehetnek az ízek ennyire intenzívek. Megkóstolod és végigjárja a tested, nemtom miért nincs halálosan elhízva az összes olasz. Eszünk azért normális kaját is, kismajmoknak a banán állandó táplálék, de a desszert ügyek érdekesebbek:

favignana_3.jpg

favignana_4.jpg             Sétálgattunk a városban, nézegettük a csempe mintás ruhákat. Valahogy el is ment az idő, egy kertben még bújócskáztunk, amíg Emil aludt fél órát.

favignana_22.JPG

favignana_25.JPG

favignana_13.JPG

favignana_21.JPG

favignana_12.JPG

favignana_6.jpg             Favignanát körbekerültük hajóval, és aki nem birtokolt 2 gyereket is, úszkálhatott a 6-7m mély türkizkék vízben. Nézegettük a halakat, sirályokat, de azzal biztattuk magunkat, hogy megállunk egy következő szigeten is, ott azért nagyobb lesz a mozgásterünk. A hajón kaptunk tésztát ebéd címszó alatt, majd Levanzo felé vettük az irányt. Szomorúan hallgattuk a hírt, hogy bizony a nagy szél miatt nem tudunk kikötni, helyette inkább még egy helyen úszunk. Ekkor már szörnyen nehéz volt lekötni az utódokat, az olasz üres fészek szindrómás asztaltársaink mindent bevetettek szórakoztatásukra. Szerencsére Emilt cseppet sem zavarja, ha valaki kikapja a kezemből és furán bugyog neki. Ekkor már én sem akartam leharapni a kezét senkinek, örültem minden segítő szándéknak.

favignana_30.JPG

levanzo_1.JPG             Nagy nehezen visszaértünk Trapaniba, nem viselte meg a hajó népét a kaja, a bor és a nagy hullámok kombinációja.  A kocsiban mindketten elaludtak este 6-kor, túl sok volt ez az inger egyszerre. Most pár évig biztosan nem hajózunk. Az autópályán hazafelé a két oldal közti növény is égett, ami reggel még nem. A tűz is átterjedt másik hegyre, reménytelen harcot vívnak ekkora szélben és hőségben.

2023.09.23. Faro di Capo San Vito, San Vito lo capo

             Már megérkezésünkkor hallgattam, hogy olyan, mintha egy egér cincogna, beszorult volna valahova. Gondoltam hülyeség, biztos csak a szél fúj valamit. Harmadik napra már több volt, mint gyanús, minimális kereséssel meg is találtuk a ragasztóba szorult állatot. Írtunk rögtön a házigazdának, megkaptuk, hogy mindig be kell csukni a szúnyoghálót, látták, hogy nyitva hagyjuk. Most épp autókázunk, remélhetőleg eltűntetik, mire hazaérünk…
             A világítótoronynál (Faro di Capo San Vito) már esett az eső, nyilván mégis csak nyaralunk, mindenhol erdőtűz van, de azért a csapadékot is bevonzzuk. Ez már mutatósabb darab volt az előzőnél, megáztunk, de legalább meleg volt és meg is száradtunk.

san_vito_lo_capo_2.JPG

san_vito_lo_capo_6.JPG

san_vito_lo_capo_7.JPG

san_vito_lo_capo_1.JPG

san_vito_lo_capo_23.JPG

             Volt egy kisebb szenvedés, hogy mit is együnk, aztán egy palacsintázó mellett döntöttünk, ahol volt gluténmentes sós palacsinta is. Jól megpakolták hússal az összeset, az enyémen pisztácia peszto és speck sonka volt, nem telhet el nap pisztácia nélkül. A gluténmentes elég fura állagú volt, de fogyott belőle mennyiség, a gomba részét pedig Emil kifalta. Kiscsávó tud enni, falta a darálthúsos palit, mint kacsa a nokedlit.
             Kisütött a nap, strandolás következett. A part amúgy nagyon szép fehér homokos türkizkék tengerrel. 10 perc alatt mindenünk telement homokkal, ahogy öregszem, egyre kevésbé bírom ezt. Emmának nagyon tetszett az óriási homokozó,  amely kivételesen nem égetett, homok angyalt csinált, zacskóval hordta oda a vizet a tengerből. A vízben gyorsan halálra fagyott, ami jól is jött, mert újabb szürke felhők gyülekeztek. Végigsétáltunk a kuszkusz fesztivál forgatagán, betankoltuk a napi fagyit, majd a szállásra mentünk.san_vito_lo_capo_13.JPG             Az eső eloltotta a tüzet, az egerek eltűntek, elektromos egérriasztók védték a házikót.

2023.09.24. Capo Bianco, Stair of the Turks, Aggrigento

             Palermo és a szállásunk közelében esős napot jósoltak, ezért egészen délre, a török lépcső és Agrigento környékére autóztunk. Másfél órás utazás után elértünk a Capo Bianco fehér szikláihoz, ami leginkább drónnal volt látványos, de egy csodás sétaút is vezetett a tenger mellett. Láttunk elvonulni vagy 50 lovat, terelgettük a birkanyájat, vadásztuk a gyíkokat. Kisasszony annyira beleélte magát a futásba, hogy jól eltaknyolt és felhasította az ínyét. Ez az egyik legnagyobb félelmem, hogy szétzúzza a fogát, ráadásul egy idegen országban, csodás. Emilt sem etettük soha péppel, de akkor most Emmát igen…

capo_bianco_1.JPG

capo_bianco_4.JPG

capo_bianco_13.JPG

capo_bianco_17.JPG

capo_bianco_8.JPG

capo_bianco_12.JPG             A török lépcső két kilátópontjánál még aludtak a drágák, de aztán felkeltek, amikor lesétáltunk a partra. A homok pont annyira volt vizes, hogy könnyedén lehetett rajta cipővel sétálni, de aztán csak sikerült zoknival is megsimogatni a hullámokat a sziklákon ugrálás közben. Mucikának nagyon tetszett a homok, víz és sziklák összessége, az orkán erejű szél sem zavarta. Még a parton felfelé menet is azt mondta, kár, hogy elfogytak a lépcsők. Mindenképp érdemes lemenni alulról is megnézni, roppant látványos egy partszakasz:

stair_of_the_turks_2.JPG

stair_of_the_turks_4.JPG

stair_of_the_turks_14.JPG

stair_of_the_turks_12.JPG

stair_of_the_turks_10.JPG

stair_of_the_turks_13.JPG

stair_of_the_turks_16.JPG             Kinéztük a La Trizzera éttermet, ahol elvileg minden pizzát készítenek gluténmentesen, és tényleg. A miénk igazi vékony olasz tésztás volt, az övé kicsit vastagabb de így is nagyon puha, evett is belőle rendesen, nem volt semmiféle mellékíze.
             Már 4 óra környékén jártunk, de ha már ennyit utaztunk, nem maradhatott ki a Templomok Völgye Agrigentoban. Egyikünk sem nagy történelem rajongó (sőt…), bunkón hangzik, de csak leomlott sziklákat láttunk, de így is jó volt ott a növények közt sétálni. Emma is lenyomta a több kilométert, pedig a nap folyamán már nagyon sokat mentünk.

agrigento_4.JPG

agrigento_9.jpg

             Hosszú volt az út hazafelé, 8 környékén értünk vissza. Kicsit későre nyúlt a lefekvés, de tartalmas kis napot zártunk.

2023.09.25. Sciacca, Selinunte

             A környéken nem létezik a szemétszállítás, nekünk kell kocsiba rakni és elvinni a hulladékudvarba. Szelektíven gyűjtik a szemetet, mindenki fogja a kis zacskóit és elviszi a kijelölt helyre. Eldobált szemét van mindenhol, de a helyzet bonyolultságához képest nem vészes, bár még nem voltunk Palermo belvárosában. Ismét esőt mondtak a közelben, ezért a második legtávolabbi célpontunkhoz utaztunk. Sciacca a zománcozott kerámia gyártásáról híres, több helyi kézműves árulja a termékeit pici boltokban, az utcákat is csempék és vázák díszítik. Panorámás parkolóban álltunk meg, egy frissítő ital után neki is láttunk a város felfedezésének. Itt is minden olyan volt, hogy akár szép is lehetne, ha nem lenne ronda. Fotókon be lehet mutatni a várost cukimuki dekoratív színes kerámiásnak, valójában nagyrészt gondozatlan, romos és szegény. Ez már nagyon Dél-Olaszország, a turista részekkel sem foglalkoznak semennyit sem. Emma meglehetősen jól bírja, le-fel ugrált a lépcsőkön, el sem fáradt a hegymenetben. Végtelen energiája a van a kiscsajnak, csak valahogy fel kell szabadítani belőle. Az egész városban vagy egyáltalàn nem nyitottak ki a gluténmentes helyek hétfőn, vagy csak este 6-kor, ezért próbáltunk valamit vadászni. Szereztünk egy sonka-szalámi-sajt tálat, ami egészen tetszett az alanynak, a mi pizzánkat kissé túláztatták oliva olajjal. Emil mindenből evett egy kicsit, neki minden megfelel.

sciacca_6.JPG

sciacca_13.JPG

sciacca_14.JPG

sciacca_16.JPG

sciacca_18.JPG

sciacca_27.JPG

sciacca_31.JPG

sciacca_37.JPG             Szelinosz romjait már szemerkélő esőben kezdtük nézni, aztán jött a szélvihar is és végleg elzavart minket.selinunte_1.JPG

2023.09.26. Mazara del Vallo

             A szállásunk környékén már nem csak eső, hanem hideg is volt, a 18 fokban nem nagyon tudtunk mit csinálni. Ismét délebbre utaztunk, ami eredetileg nem volt tervben, de a megfagyás helyett a 26 fokot és napsütést választottuk, így mentünk Mazara del Valloba. Ez is olyan város, ami nem nagyon ébred fel este 6 előtt. Egy kávézóban feltöltődtünk energiával, de a boltok zárva voltak, a városnak teljesen kihalt hangulata volt. Az arab negyed kifejezetten lepusztultnak tűnik, de a tengerparti pálmafás sétány hangulatos. Szedegettünk kagylókat, aztán szomorúan észleltük, hogy az előre kinézett gluténmentes kaját is áruló étterem az internettel ellentmondóan még mindig nem nyitott ki. Visszafelé indultunk inkább, de nagyjából az összes étterem este 6-7 körül nyit ki. Monrealban találtunk volna egy helyet, de sehol nem sikerült leparkolni és olyan eső esett, hogy 5 másodperc alatt szétáztunk volna. Az olaszok egyáltalán nem ismerik a vízelvezetés fogalmát, hozzájuk képest a 18. kerület nem is rossz. Pedig egy hegyen nem kéne sokat tenni, ha nem lenne támfal az út mellett, lefolyna a víz… Ráadásul olyan szűk és meredek utcákból áll ez a kisváros, amúgy is lehetetlen vezetni, szakadó esőben teljesen reménytelen. Ebbe az étterembe sem értünk oda időben, fél 4-kor elmennek sziesztázni. A gugli is rosszul tudta, hogy a Trinkhaus mikor van nyitva, ezért beletörődtünk, hogy főzünk a szálláson sajtos-paradicsomos tésztát, eszünk hozzá husit és gyümölcsöt. Legalább olcsón kijövünk.

mazara_del_vallo_32.jpg

mazara_del_vallo_6.JPG

mazara_del_vallo_7.JPG

mazara_del_vallo_8.JPG

mazara_del_vallo_2.JPG

mazara_del_vallo_13.JPG

mazara_del_vallo_19.JPG

mazara_del_vallo_24.JPG

mazara_del_vallo_20.JPG

mazara_del_vallo_28.JPG 

2023.09.27. Riserva dello Zingaro

             Végetértek az esős napok, a Zingaro Nemzeti Parkba kirándultunk. A déli részen léptünk be, egy jegy megvétele után mindenkinek annyi ideje van, amennyit csak szeretne. Nekünk nem volt különösebb célunk, megyünk amíg bírjuk, pontosabban fele addig, mert vissza is kell jönni. A teljes távolság 7 km és visszafelé is ugyanott kell jönni még 7-et, nem lehet levágni, vagy körbe rövidíteni. Sehol sincs egy árnyék, a szeptember végi visszafogott 27 fok is halálos a sziklákon felfelé menetben. Az első öblöt hamar el lehet érni, a következőig viszont jó sokat kell menetelni, megállni sem érdemes a tűző napon. 2,8 km-nél úgy döntöttünk, hogy elég lesz, a kopár növényzet se nagyon változik, a tenger szép, de nincs annyi látnivaló, hogy tovább menjünk. A Cala Berrettánál lementünk a tengerig, ugráltunk a sziklákon, kicsit pihentünk és felfrissültünk. A visszaút kellemesebbnek bizonyult, az odafelé emelkedő lejtővé változott. Emma nagyon profi volt végig, gond nélkül lenyomta a majdnem 6 km-t a melegben. Emil nem bír meglenni ébren hordozóban, durva bicepsz edzés volt. Visszafelé szerencsére elaludt és akkor már hagyta magát hátizsákba rakni. A plusz 10 kilócska se kevés túrázás közben, de mégis könnyebb törzsizmokkal tartani. A bejáratnál van egy büfékocsi, pofátlan áron árul hideg innivalókat, mégis mindenki letámadja, a kocsiban felforrt víz nem túl frissítő.

zingaro_3.JPG

zingaro_16.JPG

zingaro_12.JPG

zingaro_21.JPG

zingaro_23.JPG

zingaro_28.JPG

zingaro_30.JPG

zingaro_35.JPG

zingaro_43.JPG             Elfáradtunk, ezért nem nézelődtünk Scopelloban, csak vettünk estére kajcsit és visszatértünk a szállásra. Útközben csekkoltunk egy gluténmentes helyet Alcamoban, de annyira késelős kinézete volt, hogy inkább meg sem álltunk.

2023.09.28. Cefalú

             Keletről is elvonultak a felhők, Szicília egyik legturistább helye következett: CefalúMegálltunk a város szélén egy parkolóban, onnan sétáltunk a parti strand mellett. Strandkendő- és kelj fel pingvin árusok mellett haladtunk el, utóbbinak felnőtt létünk ellenére nem sikerült ellenállni. Kicsit mondjuk bedobáltam volna a pingvinjeit a tengerbe, amikor már vettünk egyet és odanyomkodta Emilnek, hogy vegyünk neki is. Szerencsére Emma sem az a követelőzős fajta, Emil főleg nem ébredt ennyire a tudatára. Beléptünk a sétálóutcára, a Cannolí helyen megálltunk egy napindító kávéra és sütire. Emmának is kaptunk gluténmentes cannolit, nagyon vigyorgott, hogy rendes sütit kap. Aztán annyira egyáltalán nem jött be, a felét meghagyta, nem tetszett, hogy pisztáciát szórtak rá. Azt mondta, a kakaós csigát jobban szereti. Sebaj, nekünk könnyebb dolgunk van, a cannoli természetesen így is elfogyott. Láttunk sok szuvenír boltot, lefotóztuk magunkat a mólón, aztán inkább árnyékba siettünk. Kiscsajszi kapott egy ruhát, azt mondta ez a legjobb része a nyaralásnak. A dómnál megálltunk pótolni a folyadékot, aztán mire bementünk volna megnézni, a freskók is elmentek sziesztázni. Végignéztük a színes kaspós utcákat, ebédidő következett. A Find me glutenfree alkalmazásban kinéztem egy éttermet, ami még nyitva volt fél 4-ig. Az elegancia szintjét nem jelzi az app, rá is kereshettem volna, de örültünk, hogy van aki dolgozik ebben az időben. Betértünk a kiöltözött pincéres étterembe, Emil békésen aludt. Kaptunk külön normál és gluténmentes kenyeret is, Emma már ekkor telefalta magát a friss, ropogós zsemlével. Pedig minden ételt készítenek mentesen is, egy isteni besameles, darált húsos pennét kapott, amit nyilván nagyobb részt mi ettünk meg. A mi adagunk nagyobb is lehetett volna, de annyira tökéletes volt az ízkombináció, hogy így is megérte. Emil közben felébredt, időközben kimenekültem vele, mielőtt leránt valamit az asztalról. Mire megebédeltünk, kinyitott a dóm, körbejártuk a tornyát is. Egy búcsú nasira betértünk visszafelé a Cannolíba, Emma csak egy csokifagyit kért, pedig minden mentest választhatott volna: croissant, gofrit, briósban fagyit. Persze ha normál helyre megyünk, akkor nem elég a fagyi, reménytelen kitalálni.

cefalu_2.JPG

cefalu_22.JPG

cefalu_26.JPG

cefalu_31.JPG

cefalu_45.JPG

cefalu_50.JPG

cefalu_9.JPG

cefalu_49.JPG

cefalu_57.jpg

2023.09.29. Palermo

             Bemerészkedtünk Palermo belvárosába, a botanikus kerttel kezdtünk (Orto Botanico). Ez még viszonylag a külső részen helyezkedik el, de ide is az megy csak, aki profi szinten vezet. A kert csodás, tele minden olyan növénnyel, amit otthon én 1-2 hónap alatt elpusztítok, addig is csak vegetálnak szerencsétlenek. Felkutattuk a parafát, sárkányfát, kávé cserjéket, pomelot, fotózkodtunk óriás fikusz fákkal. A kávézó is nagyon hangulatos, Emil közben mászott a porban, találkozott egy babacsajjal. 

palermo_8.JPG

palermo_64.jpg

palermo_66.jpg

palermo_68.jpg

palermo_13.JPG

palermo_17.JPG

palermo_69.jpg

             A kerttől nem messze találtunk egy Zero glutine life helyet, ami rajta sem volt egyik térképen sem. Adnak pizzát, sós- és édes péksütiket, tök jó, hogy itt ennyi ilyen bolt van. Ezt követően a kicsi autókával beküzdöttük magunkat az őrületben a pályaudvar mellé, ott sikerült egyből leparkolni. Gyalogosan és rollerrel indultunk a katedrális felé. Egyből a legmultikulturálisabb városrészbe botlottunk a kínai-arab boltok mentén. A Mercato di Ballaro piacot mindenképp szerettem volna érinteni, ezért letértünk az élettel teli utcáról, aminek még nem is volt annyira Palermo kinézete, mint amiről mindenki beszélt. A belsőbb utcáknál már megjelent a rengeteg szemét, romos házak, egy lovat is ott mostak a betonrengetegben. Emma a legnagyobb természetességgel kérdezte, hogy a járdán ember, kutya, vagy ló kaka van? Én kaptam némi kultursokkot, nem igazán tudtam válaszolni. A piac közeledtével már éreztük az utcai kifőzdék "illatát", éreztük füstjét. Ha csak ketten lettünk volna, lehet, hogy jelentkezünk egy akut gyomorrontásra, egész érdekes kaják is voltak, ki sem tudtuk találni, mi micsoda. Bizarr látvány volt a légy legyező készülékeket látni a nyers, sütésre váró polipok mellett, de egész sok ember falatozott az asztaloknál, ennyien tuti nem kapnak szalmonellát. A kifőzdék mellett helyet kaptak a zöldségesek, gyümölcsfacsarók, ruhaboltok és egyéb kacat árusok. Otthon hetek óta vadásszuk a mediterrán mintás viaszos vászon terítőt, itt találtunk megfelelőt. Kiscsajszi a második ruháját is kinézte, tényleg nem tudom mi lesz tinédzser korában, annyira csaj, hogy borzasztó, én meg örülök, hogy nem mindent magamnak vadászok. Lehetne nemet mondani, csak még nem jöttem rá, hogyan. Kikeveredtünk a piacról egy még durvább környékre, mindenféle elektronikus berendezéseket pakoltak a házak elé, aztán már turistákat is alig láttunk a szemét kupacok között. Ilyen durva helyen még Marokkóban sem jártunk, ott sem a saját ürülékükben élnek.

palermo_74.jpg

palermo_75.jpg

palermo_80.jpg

palermo_81.jpg

palermo_84.jpg

palermo_87.jpg

palermo_88.jpg

palermo_92.jpg

palermo_93.jpg             Eliszkoltunk a turistább környékre, arról nem volt szó, hogy ilyen út vezet a piacra. A katedrális környéke már ismét európai. Átsétáltunk az óriás pálmák közt, megálltunk egy italra a katedrális tövében. Emmának próbáltuk bemutatni a pisztáciás jégkását, nem sok sikerrel, de legalább több marad nekem. Felmásztunk a templom tetejére, remek kilátás tárult a városra és a környező hegyekre.

palermo_36.JPG

palermo_38.JPG

palermo_41.JPG

palermo_42.JPG

palermo_46.JPG             Még elsétáltunk a Piazza Pretoriára, ahol jól nem is szökött a kút, de legalább a vizelet szag megmaradt az egész városban. Az autóhoz visszafelé már tudtuk, merre nem kell letérni az útról, gyorsan elhagytuk Szicília Borsodját.

2023.09.30. Trapani, Erice

             Utolsó egész napunkra Trapani maradt, a sólepárlók érdekeltek a leginkább. Egy családé a lepárló, a múzeum is, az egyik testvér nagyon lelkesen mesélt, hogyan tette tönkre a nagyapja térdét a sórakodás. Hasznosabb lenne, ha valami információs táblákat is kiraknának, interaktívan ki lehetne próbálni a dolgokat. Így nyilván személyesebbnek tűnik, de gyerekkel kevésbé hallgatható ez a beszédtempó. Körbesétáltuk a tavakat, a különböző töménységű és mélységű tavak a barna, vörös és kék minden árnyalatában játszottak.

trapani_2.JPG

trapani_5.JPG

trapani_9.JPG

trapani_10.JPG

trapani_26.JPG

trapani_31.JPG

trapani_33.JPG

trapani_11.JPG

trapani_13.JPG

             Trapani belvárosa elég felesleges kör volt, nehezen, de megtaláltuk a két utcát, ahol egyáltalán érdemes sétálni. Pizzázóban ebédeltünk, gluténmentes margaritát is rendeltünk, aminek a drágaság lerágta a tésztáját, a sajtot meghagyta nekünk, de így is el kellett csomagolni a felét. Lécci, ha valakinek van tippje egy 4 éves étkezésének javítására, ne tartsa magában, mert én már megőrülök, tök felesleges bármiféle ételt rendelni neki, ha úgyis csak belepiszkál. Főleg így, hogy miatta ülünk direkt olyan étterembe, ahol ő is kaphat majdnem bármit, mi sokkal változatosabbakat is ehetnénk. Abban reménykedek, hogy mindent leutánoz rólunk, az evéssel is előbb-utóbb eljutunk erre a szintre.
             A 10 nap egyik legjobb városa Erice volt, ahova felvonóval mentünk. Kiszállásnál érződött, mennyire magasra jöttünk, a levegő hűvös lett. Egy cuki hegyi városkáról van szó, kő házakkal, csempe díszekkel, szuvenír shopokkal és vendéglátó helyekkel. Nem túl babakocsi kompatibilis, de a mi legolcsóbb járgányunk már a második gyereket szolgálja ki a világ végén is. Majdnem kaptunk gluténmentes sütit, de az pont elfogyott, a cannoli meg nem felelt meg, ezért csak mi felnőttek fogyasztottunk pisztáciás csodákat: pisztácia krémmel kikent pohárba raktak kávét, aminek az oldalára pisztácia darabokat is tapasztottak. Ízre nem volt olyan izgi, de fotón jól mutat. Elsétáltunk a várig, a kilátásig. Itt már áramlott a felhő az utcákon is, a törpök felvették második rétegnek a cserepólójukat. Kilátást nem találtunk, csak dekoratív felhő mozgásokat. Nem kellett time lapse felvétel ahhoz, hogy látszódjon a pára vonulása a videón. Visszafelé sietőre fogtuk, egyre hűvösödött és szürke lett minden. A felvonóból már láttuk, ahogy az egész hegy ködbe borul.

erice_21.jpg

erice_1.JPG

erice_4.JPG

erice_19.JPG

erice_11.JPG

erice_9.JPG

erice_25.jpg

erice_15.JPG

2023.10.01. Grotta delle Colombe, Borgo Parrini, Monreale

             Összecsomagoltunk, minden cuccunkat az autóba raktuk és elindultunk az utolsó napunkra, csak este fél 8-kor indult a gépünk.
             A Grotta delle Colombe a hét folyamán került a listámra. Az instagram felhozott egy videót róla, gondoltam, ha van időnk megnézzük, csak 3 km-re van a szállásunktól. Az biztató volt, hogy fizetős a parkoló, akkor nem csak mi járunk errefelé. A sétaút katasztrófa, szemetes, nagy kavicsos, keskeny, papír fecnikre írnak nyilakat, ráadásul rossz irányba. Egy parti leomlott lépcsőre azt hittük az az a hely, aztán szerencsére még tovább kellett menni. Rajtam kívül a család többi része el sem jutott a célpontig, nem akartunk a tengerbe zuhanni az omladozott törmelékes sziklafalon, gyerekkel. Próbáltam drónozni, de féltem a sziklában fészkelő madaraktól, nem akartam, hogy letámadják a gépemet. Lefotózni sem sikerült értelmes módon, pedig végülis szép hely, csak egyáltalán nem olyan romantikus, mint a videóban.

grotte_delle_colombe_2.JPG

grotte_delle_colombe_8.JPG             Borgo Parrini is zárójeles volt az útitervben, de volt időnk célba venni. Nincs ott semmi, egy utca az egész város, de annyira jól megcsinálták Gaudi stílusban, totál turista látványosság.

borgo_parrini_3.JPG

borgo_parrini_8.JPG

borgo_parrini_9.JPG

borgo_parrini_28.JPG

borgo_parrini_19.JPG

borgo_parrini_20.JPG             Egy óra alatt kipipáltuk, aztán visszatértünk a hegyi városkába, Monrealeba. Ledobtuk egy közkukába a szállásról hozott szemetet, mert a hulladékudvar vasárnap nincs nyitva, ott meg a házirend szerint nem hagyhattuk. A katedrális csak 2-kor nyit ki vasárnap, ezért volt időnk az összes gluténmentes helyét körbejárni. Csak egy kicsit paradicsomoztuk halálra a fehér terítőt, aztán a lapátolt csokifagyit sem sikerült kulturált módon elfogyasztani. Azért menő, hogy megint tudott tölcsérből enni. Olaszországban is találtunk kergetnivaló galambokat, már majdnem eltelt egy nyaralás futkározás nélkül. A katedrális geometrikus mozaikjaiért rajongtunk, csak az arany óriás freskóktól vert ki a víz. Ennek a tornyait is körbelépcsőztük, benyomtunk egy utolsó óriás cannolit, majd végre mehettünk a reptérre.

monreale_1.jpg

monreale_18.JPG

monreale2.jpg

monreale_16.JPG             Emil végigcsajozta a repülőutat, 8 óra volt mire elindultunk, de már megszokhattuk, hogy a mi gyerekeink alvásidőben sem alszanak.

Összefoglalás

             Szicília Olaszország legdélebbi területe, ez  érződik is mindenen. Egy szegény részről van szó, sok helyen omladozó házakkal, gondozatlan, gyomos terekkel. A turizmusból sokkal többet is ki lehetne hozni, nem értettük miért nem építik ki a dolgokat, szednek belépőt, hoznak létre látogatóközpontokat. Szicíliáról minden embernek él a fejében egy kép, ami valahol ott is van a szigetben, de a valóság sokkal közönségesebb. Persze erős az összehasonlítási alap, a tavalyi Andalúzia mellett nehéz labdába rúgni. Ott is alig van természetes növényzet, szinte már sivatagi a klíma, mégis tele van zöld parkkal, szökőkutakkal. Itt hasonlót sem találtunk, a nyugiparkok fogalmát nem ismerik.
             Ami viszont tényleg olyan, ahogy az ember elképzeli, az a gasztronómia. Pizzák, tészták, kenyérfélék, mindegyik annyira puha, megkóstolod és nem érted, hogy csinálják. A sütik, úristen, jó hogy nem itt élünk, halálosan elhíznék egy hónap alatt. A pisztáciát mindenbe belecsempészik: édességekbe krémként, sós pestoként a tésztákra, még a felvágottakban is pisztácia darabok vannak. Nem sokszor ettünk igazi étteremben, gyerekkel kétszer meggondolja az ember, pláne kettővel, pláne gluténérzékennyel, de így is 10 napig kényeztettük ízlelőbimbóinkat. A kávé is a leggagyibb büfében is tökéletes, pont az a falatnyi erős pörkölésű presszó, amit a legjobban szeretünk.
             Angolt kevés helyen beszélnek, de legalább activityből is elég rosszak. Szerencsére a legfontosabb dolgokat tudjuk olaszul: due caffé per favore, un cornetto/cannolo per favore, senza glutine, grazie, Buongiorno.
             A vezetés katasztrófa, senki nem indexel, nem tartja a sávját, senkit nem érdekel kinek van elsőbbsége. A gyalogos nem számít, csak erővel lehet átmenni a zebrán is.

Utazás 2 gyerekkel - 1 és 4 évessel

Étkezés

             Emmát már az előző utunknál lezártam, de most új fejezet következik a család életében: 2-3 hete kiderült, hogy gluténérzékeny. Egészen addig nem érti az ember, miért kell ráírni még egy szalámira is, hogy gluténmentes, nyilván az a hús. Ha viszont erre figyelni kell, kiderül, hogy mindenhez lisztet adnak. Amíg otthon eszünk, ez cseppet sem gond, eleve sokszor eszünk zöldség alapú tésztát, pékárut pedig keveset. Viszont ha valahova megyünk, márpedig még egy egyszerű hétvégén se sokat vagyunk otthon, akkor nagyon nehéz olyat találni, amit az extrém válogatóssággal megeszik. A gyerekmenük ( rántott hús, húsleves, tészta) kiesnek, húst zöldséggel ehetne ***, de ott még nem járunk, hogy azokból mennyiség fogyjon. Olaszországban meg aztán el sem tudtuk képzelni, hogy lehet ezt megoldani, a tészták, pizzák, croissantok és egyéb fehér lisztes finomságok országában. " Szerencsére" elég sok embert érint, az olaszok külön mobil alkalmazásban (AIC Mobile) teszik hozzáférhetővé térképpel azon helyek listáját, ahol gluténmentes ételeket lehet fogyasztani. Elvész a randomitás, hogy csak úgy beülünk egy szép helyre és eszünk amit csak megkívánunk, de megoldjuk, így nem kell lemondani semmiféle kajáról. Kicsit más íze van a kukorica, rizs vagy bármi más lisztnek, de ezekkel is nagyon ízletesen lehet sütni. Legalább kitágul a látásmódunk, még tudatosabban táplálkozunk. Ebben az országban nem kell keresgélni, más már megtette helyettünk, legközelebb meg gyúrunk a hús és bármi más köret fogyasztásra. A szieszta idővel persze nem árt számolni, 2-3 között bezárnak az éttermek és csak 7-kor nyitnak ki legközelebb, vagy csak kizárólag este nyit ki, amikor nekünk már fürdés és alvás következik.
             Emilnek egyelőre bármi jöhet, nem is értem hogy fér bele ennyi kaja.

 ***: azóta fel lettünk világosítva, hogy a rizs hússal egyáltalán nem számít gluténmentesnek, a fűszernek, az elkészítési körülményeknek, mindennek annak kell lennie

Alvás

            Emil annyira Buddha bébi, hogy tud utazni a kocsiban úgy, hogy csak néz ki a fejéből, pláne mióta megfordult az ülése és ki is lát. Nem tudom hogy, de mindig kijön a napi alvásmennyiség, többféle eloszlásban, de mindig 12 óra körül alszik. Előfordul olyan, hogy már nagyon álmos és túlingerlődik, de Emma sem tud egy helyen 2-3 óránál tovább lenni, ezért kocsiba pattanunk és altatni sem kell. Éjszaka csak testközelség kell és már egészen kipihenten ébred mindenki. Úgysem fog 18 évesen is velünk aludni. 

Közlekedés

             Emmával most roller jött a bőröndben, kicsit kevesebb helyet foglal, de a sétára is gyúrunk, jövőre már nem akarok ilyen hülyeségeket csomagolni. Az óriás túrákról pár évig még lemaradunk. Emilnél a babakocsi/ bicepsz módszer válik be, a hordozó már altatáshoz sem menő, nem is tudom minek hoztuk, a mellkason lihegős idők örökre véget értek.

Görögország, Lefkada 2023

2023.07.29.

             Reggel 6-kor indult a repülőnk. A nem alvás olyan fázisába sikerült lassan 4 éve eljutni, hogy cseppet sem éreztük a korán kelést, az álmosság már alapbeállítás a szervezetünkben. Meglepően tapasztaltuk, hogy a feladott poggyászunk a szokásos 8 helyett 18 kilót nyom, nemcsak a térfogat, de a súly nagyrészét is elfoglalja a futóbicikli. Szerintem elég menő vagyok, hogy az egész család összes cucca elfért a biciklivel a bőröndben, 3 kisebb hátizsákkal, amiben még vízi játszócuccok is helyet kaptak.
             A csomagunkat azonnal kiadták. A kocsi foglalásunkat először nem találták, de aztán kaptunk egy Kia Picantot. Ha csak egy kicsit több cuccunk lett volna, nemtom hogy férünk el, de így begyömöszöltük magunkat. Még rengeteg idő volt a szállás elfoglalásáig, ezért célba vettük a Windmill Cafét. Itt kaja és kávé mellett megsimogattuk a tengert, nézegettük a kék lehetetlen sok árnyalatát a vizen. Alig volt ember, a napirendünk még mindig nem mondható mediterránnak. Egész nap üldögéltem volna itt, de az ember 2 gyerekkel nem azért megy nyaralni, hogy pihenjen. 

windmill_cafe_6.JPG

windmill_cafe_1.JPG

windmill_cafe_4.JPGMegtekintettük Faneromeni Monastery templomát, ami nagyjából az egyetlen látványosság a szigeten.faneromeni_monastery_5.JPG             A boltba vezető autóúton mindkét pupák elszunnyadt, ezért csöveltünk kicsit a Lidl parkolóban. Miután ettünk titokban péksütit kólával, rájöttünk, be sem tudunk vásárolni, semennyi hely nincs a kocsiban. Mire az apartmanunkhoz értünk, végre elmúlt 2 óra és elfoglalhattuk a házikót. Interneten kicsit gyanúsnak tűnt, nagyon sötétek voltak a képek, nem lehetett látni, mennyire közel van a tenger, de annyira cuki a szállásunk, hogy az megmutathatatlan fotókon. Egy zsákutcában van közvetlenül a tenger mellett, semennyi forgalom nincs, iszonyat nyugis. Pont annyi part van, hogy nincs egyetlen ember sem, de bele tudunk pancsolni 10 méterre a házunktól. A teraszon eszünk, játszunk, csinálunk mindent, nagyon hangulatos.

ligia_6.jpg

ligia_5.jpg             3 perc sétára van a Taverna Seven Islands, ahol gyrost ugyan nem adtak, de mindenki nagyon jól lakott. Emil leette magát is, engem is, az asztalt, a földet is, nem egészen látom, hogy kéne blw-zni etetőszék nélkül. Nem csak neki, de nekem is kell váltóruha. Persze Emma és a bolognai esete sem egyszerűbb…ligia_4.JPGEstefelé mégis eljutottunk bevásárolni, legyen mit elfogyasztani reggel a teraszon.
             Levezetésnek elsétáltunk a kikötőig, kinéztünk néhány vendéglátó helyet, ha esetleg megint errefelé táplálkoznánk.

2023.07.30.

             A fárasztó megérkezés után kivételesen majdnem fél 8-ig aludtunk, majd rittyentettünk egy panorámás reggelit.ligia_1.jpg             A Paralia Agios Nikitas már 9 körül tele volt, csak szerencsénk volt, hogy találtunk parkoló helyet. Egy macskaköves sétáló utca vezet a partra, ahol már napernyők sorakoztak. Nekünk megfelelt egy árnyékos pad is, felfújtuk az összes vízi vackot és pancsolni indultunk. A csapat fele hamar megunta, miután a tegnapi friss futóbiciklis bibit szétmarta a só. A legkisebbik farkas nagyon élvezte, hogy végre már nyalhat egy kis sót a tengerből, amit eddig direkt kerültünk. Miután elég napsugárzást begyűjtöttünk, ettünk muszakát, stifadot, tzatzikit, meg kellett lennie a görög hangulatnak. Az alvásidő most is a kocsiban érte a törpöket, mi pedig örülünk, hogy csend van egy olyan helyen, ahol megy a légkondi.

paralia_agios_nikitas_3.JPG

paralia_agios_nikitas_6.JPG

paralia_agios_nikitas_8.JPG

paralia_agios_nikitas_25.JPG

paralia_agios_nikitas_19.JPG             A Fly me Sun & Stars Bar-ban már mindenki ébren csodálta a kilátást és az induló siklóernyősöket jeges italok mellett, Emil nagyon barátságosan és szociálisan minden embernek integetett.fly_me_to_sun_and_stars_2.JPGA szálláson is fürödtünk és homokoztunk egyet, igazából nagyobb kedvünk volt elkerülni a napernyő tömeget és élvezni a terasz panorámáját.

2023.07.31.

             Reggeli mosás után Porto Katsikit céloztuk meg. Csak 35 km, de több, mint egy óra volt az út, hegynek fel, hegyről le éles kanyarokkal és olyan keskeny szerpentinnel, ahol el sem fér mindig 2 autó. Megálltunk a Cafe Panorama nevű helyen, az egész napot eltöltöttük volna itt a kilátásban gyönyörködve, de mégis csak tengerezni jöttünk. 

porto_katsiki_19.JPG

porto_katsiki_1.JPG             Porto Katsikin fizetni kell a parkolásért, van több szint is ahol le lehet rakni a kocsit. Amikor megérkeztünk, még bőven volt hely és a strand egy része is árnyékolva volt a sziklafal által. Letelepedtünk minép közelebb a falhoz, ez a napsugárzás nem a mi halovány bőrünknek való. A part kavicsos, Emil halálra rémült a hullámoktól, teljesen hozzánk tapadt. Emmának tetszett az ugrálás, de vele se lehetett túl mélyre menni, akkora ereje volt a sodrásnak. Egy ideig bírtuk napernyő alatt, ahogy eltűnk a szikla árnyéka, de ahogy megeszegettük a hozott szőlőnket is, jobbnak láttuk hűsebb helyre vonulni. Jó dolog ez a strandolás, de vagy fázol a vízben, csípi a só a mindened, vagy szétolvadsz és a kavics sem kényelmes sehogy sem. Ezt a napozás témát egyáltalán nem értem, miért jó izzadni és meg se mozdulni. Végre ebédeltünk egyszerű gyrost, gyorsan bekaptuk, mert a legkisebbik törp a rettegésben nagyon elfáradt és kezdett az összeomlás szélére kerülni.

porto_katsiki_21.JPG

porto_katsiki_14.JPG

porto_katsiki_15.JPG

porto_katsiki_7.JPG             A világítótorony felé szundiztak, nekem jutott egy kis fotó idő közben az egyik kilátóhelyen. Annyira azért sehol sem lehet elég forróság, hogy ne drónozzuk le a világítótornyot. Ekkorra már felébredtek, mindenki felkapott egy gyereket és a meredek rövidítésen felmentünk a dombtetőre. Emil a dróntól is halálra rémült. Emma mondogatta, hogy ő már nem fél tőle, de azért hátat fordítva belém nyomta a fejét. Eléggé fújt a szél, de egy rövid videó és néhány kép így is lett belőle.

lighthouse_11.JPG

lighthouse_8.JPG             A nap további része nyugis lett volna, de Ádámnak sikerült elhagyni a telefonját. Azért jó a google két lépcsős azonosítás, mert ha csak egy eszköz van nálad, nem lehet hozzáférni az infóhoz, hogy hol is van a telefon. Ezért is volt nagyon hasznos, hogy a szomszédék kaptak kulcsot és otthon be tudtak menni a laptophoz (ezúton is óriási hála), onnan már rá lehetett keresni a tartózkodási helyére. Először még a Lidl látszódott, ahol bevásároltunk. Visszament tehát oda, se a boltban, se a parkolóban nem talált semmit. Odament a koldus asszonyokhoz is, hogy nem láttak-e valamit, nagyon kéne a telcsi az utazáshoz, munkához. Vetettek vele tápszert, pelenkát az olyan pöttöm babának, aki kinézetre kb. egy hetes lehetett, remélhetőleg csak egy nagyon élethű műbaba. Az adomány után sem tudtak semmit, ezért visszajött a szállásra. Fürdés, altatás után helyet változtatott a telefon, a google szerint csak romos épületek voltak ott. Gondoltuk, biztos valami putri, annyi neki. Egy autóutat azért megér, elment tehát az én telefonommal, hátha meg tudja csörgetni a maradék kb. 15% töltést. És lám, ott hever a telefon az út szélén egy zacskóban, letakarva egy szeméttel, még egy kő is rárakva, le ne fújja róla a szél. Hogy ki és miért lopta el a telefont, nem igazán értjük. Ha ellopta, miért adta vissza? Vajon a koldusok voltak jó fejek a pelenkáért? Vagy valaki másnak szánták, épp ember cserére várt? A lényeg, hogy megvan, két tanulságot azért levonhatunk. 1.: a hasitasi hasznos a zseb helyett, 2.: érdemes egymás telefonján is bejeletkezni, hogy ne kelljen szegény szomszédékat zaklatni egész este.

2023.08.01.

             Kipróbáltuk a közeli pékséget, csudiszép minden, csupa cukor, csupa zsír, de minden nagyon finomságos.
             Vasiliki strandja nagyon bejött a sellőlánynak, lila szájjal is alig lehetett kivarázsolni a vízből. Úszni tanult, ami a vízbe vetődést jelenti. Igazi homokos a tengerpart, építettünk cseppkővárat/ Sagrada Familiát. Kisvacak is jobban élvezte a homok túrást, nyilván itt is ki kellett szedni a kezéből a növény darabokat, rosszabb esetben cigi csikkeket, nehogy megegye. Nem voltak akkora hullámok, kevésbé rettegett, még nagyokat kacagott is, amikor dobáltuk. Koszos gyerek boldog gyerek, ezzel próbálom vigasztalni magam egész héten. Nikonkám majd kap egy szenzor tisztítást, ha hazaérünk.

vasiliki_14.jpg

vasiliki_17.JPG

vasiliki_2.JPG

vasiliki_9.JPG             Este csigákat és kagylókat gyűjtöttünk, majd felhasználjuk valami kreatív dologra. Menő, hogy a szállásunktól 10 méterre lehet ilyet csinálni.

2023.08.02.

             Valami nyavaja kerülgeti a családot, reggel én torokfájással és végtag fájdalommal ébredtem, Emil meg lázzal. Gyanús is volt, hogy fél 8-ig alszik. Kapott ugyan lázcsillapítót, de a hajnali nyöszörgésen kívül semmi nem érződött rajta. Én meg remélem nem influenzás vagyok, röhejes lenne a 35 fokban.
             Nydribe mentünk vízesést nézni, az erdőben nincs akkora hőség. Nem nagyon találtam információt, hogy van-e bármi víz a vízesésben augusztusban a legnagyobb melegben, de csak 600m séta a parkolóból, gondoltuk, megnézzük. Az út első része biztosan hangulatos, amikor az út mellett ott zubog a folyó, most csak a nagy sziklákat láttuk kiszáradva. Nem kellett sokat menni, már ott is voltunk a vízesésnél, ahova egy csőből folyt a víz. Akkora volt a vízmélység, hogy szandállal végig lehetett taposni. Tavasszal lehet, hogy jobban néz ki, de így nagy élmény volt, Emma meg is jegyezte, hogy olyan, mint a Dzsungel könyve. Gyerekkel is teljesíthető könnyed séta, mégis nagyon különleges helyszín, aki erre jár, mindenképpen megnézős. Emma visszafelé végig a kis csatornában járkált, ahol folyt a víz a séta ösvényen. Ez a parkolóban lévő bárban is körbecsobogott, ott pótoltuk az elégetett energiát. Jó lett volna tovább üldögélni a fák árnyékában, a puha fotelekben, de nem ezért vállal az ember 2 gyereket.

nydri_19.jpg

nydri_22.jpg

nydri_28.jpg

nydri_30.jpg

nydri_34.jpg

nydri_39.JPG

nydri_12.JPG

nydri_18.jpg

nydri_4.JPG             Nydri strandja hatalmas szenvedésbe torkollott. Egy órán át próbáltam Emilt sétáltatva elaltatni, hiába. Egy idő után megunta a dolgot, ezt hangosan tudtomra is adta. Egy nénike odajött és próbált kedvesen jó közel hajolva hozzá vigasztalni, hát az volt az utolsó csepp szegénynek, elborult az agyacska. Visszasétáltam egyik kezemben a gyerekkel, másikban a babakocsival. Emma végig nyüszített, hogy a vízbe akar menni, mondtuk, hogy várjon amíg nem sülünk szénné a napon. Amikor végre bementünk a vízbe, most egy újabb bibit csípett a só. Hálistennek a kiterjedő dackorszakos hangoskodást végignézte és hallgatta pont egy magyar család. Valahol akkor inkább visszavonulót fújtunk és visszaautókáztunk a szállásra.nydri_17.JPG

2023.08.03.

             A betegségnek szerencsére senkinél semmi nyoma nem maradt, az én torokfájásom változatlan, de azt hiszem nem ilyen egy influenza. Közkívánatra újra megmásztuk a vízesést, annyira tetszett mindenkinek.

nydri_48.JPG

nydri_45.JPG

nydri_49.JPG             Syvrosban, a Fabricca Olive Museumban megnéztük, hogyan gyártanak olívaolajat. Nagyobb és fejlettebb helyre számítottam. Tényleg csak egy kicsi múzeum volt, olyan gépekkel, amit még lovak és csacsik hajtottak.
             Sivotában ebédeltünk. Itt sincs különösebben semmi, cuki halászfalu, ahol minden étteremből szinte belelógatja az ember a lábát a tengerbe, giccses mediterrán virágok hajolnak mindenhonnan a sétálóutcára. Kicsiénnel shoppingoltunk némi ruhát, nem tudom hogy lett ennyire csajszi, pedig még 4 éves sincs. Mi lesz még később…

sivota_3.JPG

sivota_8.JPG

sivota_9.JPG

sivota_4.JPG

sivota_13.JPG

sivota_7.JPG             A régi szép időkben egy kilátással rendelkező kávézóban töltöttük az alvásidőt, mostanában egy parkolóban örülünk a légkondis autóban, hogy mindkettő egyszerre alszik.
             Szundi után ismét Vasiliki strandján pancsoltunk, az a homokos part jött be eddig a legjobban.

2023.08.04.

             Utolsó napunkon a Pefkoulia beach volt a célpont. Először megálltunk a part előtt autóval egy kilátásra. Várni kellett, míg a hegyen áttör a nap és a sugaraival bekékíti a tenger vizét. Így is kissé árnyékos fotók lettek, de jó volt megállni.

pefkoulia_beach_21.JPG

pefkoulia_beach_22.JPG

pefkoulia_beach_1.JPG

pefkoulia_beach_3.JPG             A parton még alig voltak, amikor 9 körül megérkeztünk, parkolóhely is akadt bőven. Közvetlenül a lejáratnál nem jó a part, sziklás, tengeri moszatos. Van ahol kavicsos, van ahol homokos, mi egy átmenetnél találtunk árnyékot. A fák között többen sátraztak, egy pasi szólt, hogy kisbabával ha ránk sütne a nap majd, menjünk a nappalijába, ott van árnyék. Emmának annyira tetszettek a hullámok, hogy hangosan sikítozott, Emil csendben mosolyogva ringatózott az úszógumijában. Két pancsolást kávéval, narancslével, drónozással szakítottunk meg, aztán mégsem használtuk ki a nappali meghívást, a nagyon tűző nem elől elmenekültünk.

pefkoulia_beach_24.JPG

pefkoulia_beach_26.JPG

pefkoulia_beach_28.JPG

pefkoulia_beach_5.JPG             Mire Lefkada fővárosba értünk (kb. 10 perces autóút) már mindkét gyerek aludt, most is az autóban pihengettünk. Utána elfogyasztottuk utolsó ebédünket a part mellett szélviharban, majd sétáltunk a kihalt városban fagyi után kutatva. Mintha atomrobbanás érte volna a belvárost, semmi nem volt nyitva, kaja helyek is alig. Komolyan veszik ezek is a sziesztát, 2 és 6 között egy lélek sincs sehol sem. Egy utolsó nasit azért sikerült szerezni, aztán pakolás következett a szálláson.

lefkada_1.jpg

lefkada_2.jpg

2023.08.05.

             9-kor indult volna a repülő, 6-kor keltünk. Semmi tájékoztatást nem adtak, 2,5 órával később indult a gépünk. Értem én, hogy mindenki azt hitte, jön a világvége, akkora vihar volt, de azért valami információ  jól jött volna, kedves Ryanair! Szerencsére amikor kell, elég cukker gyerekeink vannak, egyik se őrült meg a várakozásban. Amit elcipeltünk könyveket, mágneses táblát nem is használtuk egy hétig, most legalább hasznos volt. Nem is kellett nagyon sietnünk, mert itthon is áramszünet volt. A délutáni Lidl bevásárlás sem volt sikeres, üresek voltak a polcok, tényleg ilyen lehet a világvége. Egy kávé azért jól esett volna, de ahhoz is áram kell. Pár órával később ez is megoldódott, élvezhettük a kényelmes otthonunkat.

Összefoglalás - Utazás 2 gyerekkel - közel 1 és 4 évessel

Közlekedés

             A repülőút mindenki számára sima ügy. Emma vagy alszik, vagy leköti magát. Emilt elég nehéz elaltatni, de ébren is béke van, nem sír, nem unatkozik. Teljesen jó fej, valószínűleg ezért merünk majd a szülinapjáig még egyszer repülni. 
             Emmának hoztunk futóbiciklit, néha használtuk, de nagyrészt felesleges volt. Nem tettünk meg nagy távolságokat, a vízeséshez meg nagyon ügyesen gyalog jött. Egyre jobban megy a séta, a tempón még van mit gyúrni, de lehet, hogy legközelebb már nincs szüksége járműre.
             Emilnek hoztunk hordozót, a vízesés feléig jó volt, de ott se bírta akármeddig, hiába ahhoz volt szoktatva. Babakocsit nem lehet mindenhol tolni, városokban jó, de a partokon marad a bicepsz módszer. Nagyon fejlett felsőtestünk van már, meg a reflexeink is javultak, amiért random pillanatokban ki akar ugrani a kezünkből.

Alvás

             Az éjszakák meglepően nyugisak, a nappal történései lefárasztják őket. 7 körülig általában aludtunk reggel, két hálószobában mindenki egy gyerekkel. Valószínűleg ez a titok, mindkettőnek a testközelség kell. Otthon próbál mindenki a saját szobájában lenni, aztán ott is egymás mellett ébredünk, itt meg sem próbálunk külön lenni. Emil kapott egy utazóágyat, abban raktam le, de mindig mellém került, így nem keltünk minden nap 5-kor.
Napközben kizárólag a kocsiban volt szundi. Emil délelőtt odafelé úton is, visszafelé pedig mindkettő. Vége van már a kávézós alvásidőnek, de így is elég csodálatos, hogy egyszerre szundiznak és halljuk egymás hangját.

Étkezés

             A reggeli, vacsi a szállásunkon történt általában, sok gyümivel, kefírrel. Emmának rendeltünk külön kaját az éttermekben, aminek az lett a vége, hogy mindkettőnknek másfél adag kaját kellett megennie. Emilnél egyszerűbb a helyzet, mindent megeszik és még cicit is kap. Már máshogy működik ez a szoptatás téma, meg sem próbálok elbújni. Megpróbáltam letakarni magunkat, de egy 10 hónapos gyerek mindent tud, csak egy helyben maradni nem, össze-vissza tépte magát. Akit zavar, elfordul. Éttermekben sok helyen volt etetőszék, ahol meg nem, ott az ölünkben ült előkével. Így nem kellett nekem is váltóruha, hogy rövidnaciban szabadon volt a lábam, le lehetett utána mosni. Hosszúnadrágban más megoldás kell, mert engem is halálosan leevett.
             Ami a tuti megoldás, az a gyümölcs. Könnyű vinni, mindenki megeszi és pl. egy banántól sokáig jóllaknak.
A két gyerekes utazás részletezését ezennel itt le is zárom, Emmát kész embernek nyilvánítom. Eszik, alszik amikor lehetősége van, igyekszik nagylányosan sétálni. Emil még tartogat némi izgalmat, meglátjuk hogy bírja a további utazásokat. Ha Emil is Emma korú lesz, célba vehetünk távolabbi, haladó úticélokat is.

Összefoglalás - Görögország

             A bolti árak sokkal barátságosabbak, mint nálunk, olcsóbban kijött egy reggeli/vacsira való bevásárlás. Az étterem is jobban árazott óriási adagokkal, ami mellett aznap már nem volt szükségünk további étkezésre. A benzin drágább, de csak egyszer kellett tankolni, kicsi a sziget, még a hegymenet sem fogyasztott sokat.
             Az emberek kedvesek, segítőkészek, de már kezd olyan érzésem lenni, hogy csak itthon nyomasztóak, bárhová megyünk, mindenhol nagyobb az életkedv. 
             Azt persze sosem fogom megérteni, miért jó az itthoni melegből a még nagyobb forróságba elmenni. A pancsolást semmikor sem bírtuk 2 óránál tovább, kell az izgalom, a változatosság, senki nem tud a popóján ülni/ feküdni és csak pihenni. Fürdés élménynek jó volt a gyerekeknek, de azt egy tónál is lehet a közelben, és akkor nem marja szét őket a só. Kipróbáltuk ezt is családosan, mert most van oviszünet, most kellett menni valahova, de jövőre inkább egy északabbi országot célzunk meg, ahol többet lehet nézelődni, az a nekünk való stílus.

Hollandia 2023

             Elérkezett az európai bakancslistánk következő pontja: tulipánvirágzás Hollandiában. Miután Emil is egész nyúzhatóvá vált 6 hónapos korára, alkalmasnak ítéltük a repülésre, hátha nem ordítja végig az egész utat.

2023.03.25.

             A reptéren simán zajlott minden, igyekeztünk minél kevesebb cuccot vinni, hogy 1-1 gyerek is elférjen a kezünkben. 1 feladott bőrönd, 2 hátizsák 7 napra. Az egyik hátizsákban csak játékok voltak szinte, mindenkinek mindenféle szórakoztatás. Gyorsan végigsuhantunk a priority sorban, két gyerekkel jár az ilyesmi. Emil aludt 20 percet a beszállásnál, de a repülőre felszállva már teljesen ébren tűrte a felszállást. Nem engedtek felszállni, csak fél óra késéssel, mert Amszterdamban nagy a szél. Egy ideig rágta a játékait, aztán végre elindultunk. Kicsit féltünk, hogy a nyálban úszó csörgőt a heves rázással a szomszéd csajra repíti, de igyekeztünk ezt mindketten megakadályozni. Az úton is nagyrészt ébren volt, az egész repülő őt szórakoztatta: ha valaki rávigyorog, visszamosolyog, mint egy tejbetök, ezzel a körülöttünk ülőket is lekötöttük. Volt egy kis nyűgösödés, amikor a legfőbb szórakoztató bácsi is elaludt, de legalább az utolsó fél órában Emil is álomba merült. Emmával már semmi bonyodalom nincs, először még tiltakozott az alvás ellen, de mivel délután 1-kor indultunk, ez neki a tökéletes szundi idő. Elfeküdt a székében és hiába ült az ablak mellett, a kilátás helyett inkább csucsukált egy nagyot.
             
Felvettük a bőröndöt, megszereztük az autót. Egy egészen másfajta vezetéstechnikai tréning várt minket: Hollandiában minden autós annyira udvarias, hogy a gyalogosok és biciklisek is elvárják, hogy átengedjék őket, ezért a kocsik elé ugranak mindenhol. Az is fura, hogy véletlenül sincs egy kátyú sehol sem, a XVIII. kerület után ez szokatlan. Az autópálya pedig ingyenes, még ilyet!
             
Este értünk a szállásra Utigeestbe. Emil addigra már halálra aludta magát a kocsiban. Egyébként se szeret éjszaka aludni, de ez a hét így kifejezetten kimerítőnek ígérkezik számomra.uitgeest_6.JPG
             
A szállásunk annyira csudiszép és annyira nagy, hogy elfogadnám a házunknak is. Egy tó szélén alakítottak ki cölöpházakat saját hajókikötővel, tóra néző nappalival. 6 ágy van + nappali, így könnyen vándorolhatunk éjszaka az ágyakban, csak mint otthon. A gyerekek elalszanak külön, de reggel valahogy mégis mellettük ébredünk. És az a durva, hogy ez volt az egyik legolcsóbb szállás.uitgeest_4.jpg
             
Este elmentünk bevásárolni. Már első ránézésre is azt mondtam, ebben az országban tudnék élni, de az abc-ben derül ki igazán a lényeg: beléptünk és minden irányba gyönyörűséges gyümölcsök, salátaválogatások, millióféle sajt. Még a félkész kaják is olyan jónak és változatosnak tűntek (padlizsános lasagna, tengerikütyüs krémek), itt az is tud egészségesen élni, aki semmit sem foglalkozik a főzéssel. Otthon is annyira drága minden, annyira meg sem rázott minket, hogy minden gyümiből vettünk egy dobozzal.

2023.03.26. Amszterdam

             Az óraátállítás csak abban segített, hogy nem fél 6-kor, hanem fél 7-kor keltünk  a késői fekvés ellenére is. Reggel megpróbáltunk tojást főzni mikróban, mert nem tudtunk tüzet csiholni, nem adtak gyufát, amivel begyújthatnánk a gáztűzhelyet. Ne próbáljátok meg, nem jó ötlet, robban.
             
Gyerekbarát programmal indítottunk a Nemo Science Museumban. Azt leszámítva, hogy vasárnap lévén hatalmas volt a tömeg, zseniális egy hely. Kicsiknek és nagyoknak is mindenéle tudományos jelenséget mutatnak meg táblákon is megmagyarázva. A babáknak való óriásbuborékok szintjétől indul egészen a köpenybe öltözős kémiai kísérletekig. Elsőre a Csodák Palotája ugrik be, de annál sokkal érhetőbb, izgalmasabb, nagyobb, több korosztálynak hozzáférhető. Még Emilnek is, aki teljesen odáig volt a sok fénytől, hangtól, mozgástól. Senki nem érti, miért kell egy fél éves gyerekkel bárhova is menni, de neki igazából teljesen mindegy: idejében tudjuk mikor éhes, mikor álmos, tiszta a pelus, ha közel vagyunk hozzá, neki minden jó. Sokkal egyszerűbb emberek közt lenni, ahol a környezet szórakoztatja, nem ugyanazt a csipogó/sípoló/rezgő/csörgő/guruló játékokat látja századszorra is.

amszterdam_15.jpg

amszterdam_17.jpgamszterdam_1.JPG

             Ezt követően elugrottunk a Decathlonba futóbiciklit szerezni, ez volt a legolcsóbb megoldás, ha nem akarjuk Emmát babakocsiban tologatni. Egyébként az eddigi 2 nap egy nyekkenés nélkül végig sétált mindenhol, de csak ezután jön a kilométer gyűjtés. Komolyan vette, hogy vagy sétál vagy otthon marad, elég nagy lány már. Hoztunk babakocsit is, de remélhetőleg nem kell használni senkinek, Emilt hordozzuk hátizsákként.amszterdam_13.JPG             A Dam-térnél kegettük a galambokat a délután. Minden, amit megnéznék a városban, nem túl gyerek kompatibilis, ezért most csak egy kis hangulatot szerzünk, de egészen biztos, hogy ketten is visszatérünk. Múzeumok, kávézgatós chill, füves süti majd egyszer.

amszterdam_20.jpg

amszterdam_6.JPG

amszterdam_9.JPG2023.03.27. Marken, Volendam, Edam

             Amikor felkeltünk, szakadt az eső, fél óra múlva tűzött a nap, majd megint ömlött az eső. A 3 fokban minden réteget magunkra vettünk, majd elindultunk Markenbe. Az úton láttunk a csatornán áthaladó, felhajtható vonatsínt, ahol az áram is megszűnik  a hídon. Láttunk még több vizet kis házikókkal, ahol mindenkinek van egy kocsija és hajója is. A tanyákon csak a hidaknál van kerítés az állatoknak, a víz máshol körülveszi, arra úgysem mennek el. Láttunk sirálymezőket, a kukacokkal teli tanyákat több száz madár lepi el egyszerre.holland_23_egyeb_20.JPG             Markenben megálltunk a központi parkolóban. Sütött a nap, még gondolkodtunk kell-e annyi pulóver. Kivételesen nem fotóztam órákat, de mire a kikötőbe értünk, elkezdett szakadni a jégeső. Ez van, ha utazunk, szétcsap minket a jég. Mindegy, hogy Spanyolország, Szlovákia, vagy Hollandia, ez általános szabály. Elkezdtünk futni, Emmát is gyorsan ölbe kaptuk, betértünk az egyetlen nyitva lévő vendéglátóhelyre egy kényszerkávéra. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is a sötétszürke felhő és újból kisütött a nap. A városka szupercuki, egyforma zöld házikók, gyönyörű zöld fű, ápolt, virágzó kertek, mindenhol tó, csatorna és tenger. Nagyon holland, nagyon nyugis, ráadásul alig találkoztunk emberrel.

marken_30.JPG

marken_34.JPG

marken_38.JPG

marken_39.JPG

marken_41.JPG

marken_51.JPG

marken_54.JPG

             Volendam következett, de előtte egy órát csöveltünk a kocsiban, mert mindkét törp bealudt, kiszívta belőlük az energiát a tengeri szél. Most már nincs békés kávézós alvásidő, most már örülünk, ha mindkettő egyszerre alszik, és még a hangunkat is halljuk. Volendamban is szétcsapott minket a jégeső, meg a hó, meg az eső, ez mind egy negyed órán belül. Egy random ház bejárata alá álltunk megvárni, hogy elálljon, a tulaj pont akkor ment el otthonról. Kedvesen köszönt, integetett, gondolom megszokta, hogy szerencsétlen turisták menekülnek a teraszára a csapadék elől. Betértünk a legelső kajáldába, ettünk tintahalat. Ezután ismét a napsütés következett, végigsétáltunk és futóbicikliztünk a barna egységes házikók között. Picike teraszok mindenhol vízzel, kiülős paddal, virágokkal, díszekkel, biciklikkel, hangulatos nagyon.

volendam_3.JPG

volendam_4.JPG

volendam_6.JPG

volendam_11.JPG

volendam_14.JPG

             Ki nem találnátok, bizony Edamban is jégesővel kezdtünk. Még nem szálltunk ki a kocsiból, de leparkoltunk és azonnal szakadt, azért ebben már van valami vicces. Nem tartott tovább 5 percnél, mehettünk utunkra. A The story of Edam cheese-ben megnéztük a sajtkészítés menetét, végigkóstoltuk, majd feltankoltunk sajttal. A piciny várost gyorsan letudtuk, ekkorra már mindenki elfáradt.

edam_1.JPG

edam_16.JPG2023.03.28. Keukenhof

             Keukenhof volt a nap egyetlen kötelező célpontja. Végre napsütéssel indítottunk, bár kicsit ijesztőnek tűnt, hogy minden deres odakint. A héten nyílt ki Európa legnagyobb virágoskertje, de már reggel 9-kor is sokan álltak a pénztárnál. A sor nagyon gyorsan haladt, mindenképp előre érdemes jegyet venni. Belépés után a malomhoz siettünk, ahonnan a csónakázás indult. Annyira siettünk az időre szóló jegyünkkel, hogy eszembe sem jutott Emilt megetetni, pedig már aktuális lett volna. Hamar belealudt a reklamálásba, vagy inkább csak belefagyott a hordozóba. Valószínűleg 2 hét múlva lett volna jó ide jönni, mert a tulipánok még kezdetleges állapotban voltak. A nárciszok, krókuszok, jácintok már szépen virítottak, de a tulipánra még várni kell, nem volt túl látványos a csónakázás a ki nem nyílt virágok közt. Ráadásul odafagytunk akkor is, ha még az eddigi legbarátságosabb volt az időjárás. A hajókázás után melegebb helyre húzódtunk, egy zárt üvegházban végigszaglásztuk a rengeteg színű, fajtájú tulipánt. Emilt úgy kellett felkölteni a téli álomból. Elég röhejes, hogy egy ilyen helyen sehol nincs egy baba-mama szoba, de én meg olyan anyaállattá fejlődtem az évek alatt, hogy állva, vagy hordozóban is megy a dolog. Mi is megebédeltünk, csodálatos, hogy egy ilyen gyorskaja helyen is lehet minőségit enni. Csirkés poke bowl-ra hallgatott az én kajám, az ára is mindennek megvan, de legalább nem péksütin élünk egy hétig.
             
Végigsétáltuk a kertet, Emma szó nélkül sétált/futóbiciklizett. Nálunk volt az autóban a babakocsi, de még mindig ki sem nyitottuk, gördülékenyen megy nélküle is. A kert amúgy gyönyörű lenne, mondjuk inkább 2 hét múlva, amikor van a fákon levél és minden kinyílik. Most még nem volt tömeg, gondolom később nem csak a virágok szebbek, de több ember is van. Egyszer Amszterdamba is visszatérünk, majd ide is, jobb időben.

untitled-1_7.jpg

untitled-2.jpg

keukenhof_61.JPG

keukenhof_65.JPG

keukenhof_76.JPG

keukenhof_81.jpg

keukenhof_9.JPG

keukenhof_58.JPG

keukenhof_53.JPG

keukenhof_51.JPG

keukenhof_5.JPG

keukenhof_44.JPG

keukenhof_16.JPG

2023.03.29. Texel

             Reggel kevesebb ideig vergődtünk a játékok közt, időben el kellett érni a kompot Texel szigetére, mert óránként csak egy jár (egy mosás azért még így is lement, olyan korán keltünk). A komp olyan simán úszott a vízen, észre sem vettük, hogy elindult. A hátsó ülésen utazó törpök mindent átaludtak, csak az Ecomare Texelben ébredtek fel. Itt hengertestű fókákat néztünk meg, ahogy harcolnak a sirályokkal a halakért. Az etető csajszinak jól kellett céloznia, az óriási madarak már tudták, mikor van ebédidő és odagyűltek ellopni a falatokat. Iszonyat mennyiségű sirály körözött felettünk. Itt van Hollandia egyik védett nemzeti parkja is, a homokdűnék közt, illetve a tengerben rengeteg állat és növényfaj él. Az ökocentrumban  a fókák és madarak mellett még akvárium is van, Emilnek tátott szájjal bámulta az úszó rájákat és halakat. 

ecomare_2.JPG

ecomare_8.jpg

             A világítótornyot orkán szélben próbáltuk meglátogatni, küzdöttünk a termèszet elemeivel. Jó lett volna tengert fogdosni. Néhány elvetemült ember sétálgatott a homokban, de minket így is majdnem elfújt a szél. Engem azért mindig lenyűgöznek a világítótornyok.

eierland_lighthouse_2.JPG

eierland_lighthouse_7.JPG

eierland_lighthouse_8.JPG

             De Cocksdorpba menekültünk felmelegedni, ettünk egy sós és édes óriáspalacsinta ebédet. A pincér csajszi nem igazán nyekergett angolul, lefordította a szalámit szalámira, a sonkát sonkára, amik hollandul is pont úgy vannak, mint angolul. Nem értettük mit eszünk pontosan, de mindenesetre finomat ettünk.
             
Utolsó napirendi pontunk a báránysimogatás volt. Na az a hely nagyon durva, kísértésbe estünk, hogy otthon mi is csinálhatnánk egy ilyen farmot. Mindenféle pihe-puha babaállatot lehet tapogatni: kecskét, bárányt, tengerimalacot. Van egy része, ahol padok vannak, oda lehet ülni és az ember kezébe adnak egy simogatós állatot. Néma csendben ülnek egymás mellett és nyomorgatják a terápiás állatot. Szabadon sétálgatnak a barik, tyúkok, naposcsibék és bébibárányok a lábunk alatt. Pár órát eltöltöttünk volna még ott, de sajnos hamarosan zártak és az óránként közlekedő kompot is el kellett érnünk. A kerti részét meg sem néztük, mert elkezdett esni az eső, pedig volt játszótér és mini járművek is sorakoztak.

texel_sheep_farm_13.JPG

texel_sheep_farm_5.JPG

texel_sheep_farm_9.JPG

             A kompon nem volt alvás, felmentünk  az emeletre és egy kávé mellett néztük a hullámzó tengert.
             
Szakadó esőben megpróbáltam megörökíteni egy jácint mezőt malomnal. Drónnal lett volna az igazi, de szegényt ilyen időjárásban elő sem vesszük egész héten.

holland_23_egyeb_25.JPG

holland_23_egyeb_27.JPG

2023.03.30. Zaandam, Zaanse Schans

             Zaandamban kezdtünk egy belvárosi sétával, ahol a városházát és az Inntel Hotels Zaandam furcsa épületét néztük meg. Végre sütött a nap, az orkán nyilván maradt és legyőzte az épületek közti mozgólépcső mániát is, kiscsajszi sikítva akart visszamenni a kocsiba.

zaandam_1.JPG

zaandam_2.JPG

zaandam_4.JPG

             Zaanse Schanse malmai következtek. A sikítófrász itt is folytatódott, hiába volt 16 fok, a holland meleg nagyjából tízzel kevesebbnek érződik a szél miatt. Kacsákkal és kecskékkel sikerült a figyelmet elterelni és végigsétáltuk az egész területet. Molnárként minden malmot végigcsodáltam, de Emma is kétszer ment fel a szupernagy meredekségű létrán a malom tetejére. Néhol kissé bevertem Emil fejét háton hordozás közben, de néma csendben csodálta ő is a forgó, csattogó kerekeket. Ha nagyon fújta a szél, visszafújt neki. Ahhoz képest, hogy eddig egy legkisebb fuvallattól is fulladozott, már egészen megedződött.

zaanse_schanse_1.JPG

zaanse_schanse_12.JPG

zaanse_schanse_14.JPG

zaanse_schanse_16.JPG

zaanse_schanse_19.JPG

zaanse_schanse_2.JPG

zaanse_schanse_25.JPG

zaanse_schanse_35.jpg

zaanse_schanse_4.JPG

             Ebéd után még sok időnk maradt, nem volt betervezve, de elmentünk kecskét simogatni. Tuti egy hely játszótérrel és terápiás kecskékkel, akiket cumisüvegből lehet etetni. Oda lehet feküdni melléjük a szalmába, nagyon romcsi. A játszótéren vigyázni kell, nehogy oldalba rúgjon az ember egy tyúkot/kakast. Éz még csak fizetni sem kell semennyit sem.amszterdam_21.jpg

2023.03.31. Scheveningen

             Egész nap szakadt az eső. Elkocsikáztunk a Sea Life Scheveningenbe, láttunk már menőbb akváriumot is, de esőprogramnak jó volt.

scheveningen_1.JPG

scheveningen_8.jpg

             Találtunk egy hangulatos éttermet (El Nino) a tengerparton, spanyol zenés, cuki lámpás, zöld növényes, nyáron nagyon menő hangulat lehet ott. A part is óriási homokos, még szakadó esőben is meg kellett taposni egy kicsit, az autóig visszafelé úgyis leázik a cipőnk.

scheveningen_7.JPG

scheveningen_12.jpg

             Megpróbáltuk megnézni a Moco Múzeumot Amszterdamban. Eszünkbe sem jutott előre jegyet venni, pedig esőben annyian voltak, két gyerekkel nem próbáltunk meg bejutni. Feltankoltunk szuvenír karamellás kekszekkel és visszavonultunk a szállásra összepakolászni.

2023.04.01. Utolsó nap, múzeumok, hazaút

             Aki izgulna mit is csinálunk a futóbiciklivel, annak elmondom: még azt is beraktam a bőröndbe, szerintem varázsló vagyok. Kinyitottuk a harmadik, Ikeás összehajtható hátizsákot, ami még volt Emma repjegyéhez, beleraktam néhány dolgot és lett elég hely a bőröndben. Még a megmaradt pelusok is jönnek velünk, nem pocséklunk semmit. Jó lesz a bicikli Emilnek, legalább nem örökli Emma Frozen járgányát.
             
Reggel még küzdöttünk kicsit az elindulással: Emma észlelte pisilés közben, hogy az 5 cm-es pók mégsem utazott el nyaralni. Szerencsére elég korán kelünk, ilyen harcokra is van idő, hogy aztán 9:30-ra odaérjünk a Moco Múzeumba. A nénike is nagyon örült, hogy olyan hamar adjuk le a kulcsot, a mi házunkkal kezdik a takarítást, amíg mások 10-ig alszanak.
             
Nem tudom mit vártam a Moco Múzeumtól, modern művészet címszó alatt is létezik igazán nekem való, de Banksyn kívül nem nagyon jött be. Valószínűleg Banksyval is az volt a problémám, mint a Mona Lisával: ott vagy a Louvre-ban, egy lélegzetelállító gyűjteményben, a világ egyik leghíresebb múzeumában, és annyian vannak előtted, a Mona Lisa pedig olyan kicsi, hogy semmit nem is látsz és egy cseppet sem nyűgöz le. Ezekhez legalább közel lehetett menni, de amolyan sok hűhó semmiért.

moco_museum_4.jpg

moco_museum_8.JPG

             Két múzeum között tartottunk egy kávé & süti szünetet, hogy mindenki feltöltődjön.
             
Az Upside down múzeum is már akkor gyanús lett, amikor láttuk, hogy rózsaszín szendvicset adnak. Az óriási labdamedence Emmának is nagyon bejött, Emil inkább sokkot kapott a fényektől és hangoktól. Emma nem nagyon értette, mit is csinálunk pontosat, nem lehetett elmagyarázni, hogy ez egy olyan hely, ami azért van, hogy jópofa fotókat tudjál csinálni.

upside_down_3.jpg

upside_down_6.jpg

upside_down_8.jpg

upside_down_10.jpg

upside_down_11.jpg

             Mindenesetre mindenki besokallt és délután 2 körül sikerült az összeomlás szélére kerülni. Leadtuk az autót, a héten először elővettük a babakocsit és Emma abban aludt, míg Emilt hordoztuk. Nem épp ezért hoztuk, de legalább egyszer használtuk. A security checknél semmit sem kellett kivenni a táskákból és tovább küldtek, hogy Emmát sem kell felébreszteni. Aztán amikor átvilágítottak, mondták, hogy vegyem ki a gyereket. Kiemeltem a 15 kilócskát az ölembe, nem is kelt fel, végigfogdosták. Közben a babakocsi lábtartóját is felemelték, hogy még nehezebb legyen visszatenni. Kissé felébredt, ahogy visszarakásnál igyekeztem visszahajtogatni a cseppet sem babakocsiba való testét, de mondtam, hogy aludjon tovább és később nem is emlékezett rá. A régi nyugodt alvásidőket felidézve ittunk egy kávét, Emil ölben is nyugisan enged minket lazulni.A repülőutat pontosan nulla alvással tettük meg. Beszállásnál elaludt Emil, de mivel bele kellett erőszakolni a csecsemő övbe, úgy döntött 10 perc után ő már köszöni, nem fáradt. Most sem olyan gyerekesek voltunk, akik végigordítják az utat, nagyon büszke vagyok magunkra.

Összefoglalás

             A tulipánokért jöttünk, de azt bizony nem láttunk. Így is elég tartalmat raktunk a hétbe.

Időjárás

             Vagy esett, vagy fújt, vagy mindkettő, a csapadék minden fajtájával találkoztunk. Tudtuk, hogy tuti lesz rossz idő is egy hét alatt, de hogy ennyi! Az utolsó két nap végig esett, máskor a lelket is kifújta belőlünk a szél.

Ételek

             Imádtam, hogy a boltban és a kajáldákban is lehet junk foodon kívül tápanyagot is enni. Lecsúszott jó néhány karamellás csupacukor ostya is, de nem volt olyan érzésem, hogy egy hétig halálra hajtom és mérgezem a testem egyidőben.

Árak

             Bármi, ami autóval kapcsolatos, nagyon drága. A parkolás horror (sok helyen negyed óra 1,5 eur), ezzel is inkább a bicikliseket támogatják. Amszterdamon belül nincs is sok autó, parkolóhely is alig.
             
A bolt drágább, de egyáltalán nem annyival, mint amennyivel nagyobbak a fizetések. Az éttermeknek is megvan az áruk, de például tavaly Spanyolországban sem volt olcsóbb, ha húst is akar enni az ember. A belépők is iszonyatosak, felnőttnek 20 eur alatt alig van valami. Talán egyedül a kaján lehet spórolni, étterem helyett szálláson főzés. Ehhez könnyen lehet jó minőségű alapanyagokat is szerezni, nem kell sokat gondolkodni sem: húsok, zöldségek, gyümölcsök, minden kapható apróra vágott verzióban is.

Utazás két gyerekkel: 3,5 és 0,5 évessel

             Jelentem, máskor is fogunk utazni, mindenki túlélte :) Otthon is azért programolunk minden egyes hétvégén, mert ezeket az energiákat le kell kötni valahogy. Így, hogy megyünk egész nap, kevesebb agyi munkánkba kerül a szórakoztatás, a környezet megteszi helyettünk.

Étkezés

             A 0,5 éves egyáltalán nem hajlandó egyelőre hozzátáplálódni, friss melegített tejcsi állandóan kéznél van. Igyekeztem az autóba korlátozni az etetést, többnyire sikerült, de már olyan anyaállat lettem, hogy kézben/hordozóban is sikerül a dolog.
             
A 3,5 éves reggelit, vacsit kapott a szálláson, gyümi, uborka, tojás pipa, útközben a szokásos gyerekmenük mindenhol hozzáférhetőek voltak. Azon vagyok, hogy letörjem a válogatósságot, ez az egy hét ehhez sajnos nem segített hozzá.

Alvás

             A 3,5 éves aludt útközben a kocsiban amikor csak tudott, az éjszakai alvásba az sem zavart be, ha délután 6-ig aludt. Otthon nagy küzdés rábeszélni a délutáni alvásra, így legalább megoldottuk.
             
A 0,5 éves nem nagyon szeret a kocsiban mozdulatlanul leszíjazva lenni, de általában 10 perc ordítás után mindig elszunnyadt. Igyekeztünk az alvásidejében autózni, de annyit azért nem alszik, amennyiszer kocsiba kellett szállnunk. A hordozóban inkább nézelődött, a sok inputtól ott nem csukta le a szemét. Az éjszakáink ugyanúgy borzalmasak, mint otthon, max másfél órát alszik egyben és legalább 5-ször felkel. A két franciaágyon aludtunk 1-1 gyerekkel, így legalább az éjszakai járkálást megelőztük.

Közlekedés

             A 0,5 éves sima ügy: hordoztuk, a babakocsiba egyetlen egyszer sem raktuk bele.
             
A 3,5 éves nem nagyon szokott hozzá a hosszabb sétákhoz, csak futóbiciklivel vagy rollerrel közlekedik otthon is. Hogy megelőzzük a katasztrófa helyzeteket, első nap vettünk egy futóbiciklit és azzal viszont végig jött velünk, pedig minden nap megtettünk 10-15 ezer lépést. A jeges esőben, vagy ahol majdnem fellökte a szél, volt kis nyafi, de azt hiszem ez érthető. Ha nem tudtuk volna hazahozni, akkor is megérte volna megvenni a biciklit, de így, hogy befért a bőröndbe, dupla haszon.

Tanulság

             Utazni jó, két gyerekkel meg kell edzeni az idegeinket, de nagy adag türelemmel szuper élmény nekik is és nekünk is egy kis idegen táj. Emma szerint megint a galambok voltak a legjobbak, de remélem, most már lassan másra is fog emlékezni az utazásokból :)

 

​Szlovákia, Tátra 2023

​             Szánkózás, hógolyózás és hóangyal készítésének reményében immáron teljes létszámmal, négyen elindultunk Szlovákiába.
             2018-ban még 6 kg-os hátizsákkal utaztunk Marokkóba 10 napra, amiben a tükörreflexes Nikonom is benne volt. Most a fél világot bepakoltam: 2 adag plusz overál a 3 évesnek, bili, babafészek, hogy ne köztünk aludjon a 3 hónapos, babakocsi (ez remélem sen​​kinek nem kell), hordozó, pelusok, légzésfigyelő, játékok, hogy ne öljük meg egymást, amikor már 4-től sötét lesz. Legközelebb repülővel megyünk, akkor muszáj ezek nélkül megoldani.
             Az autóutat 2 napra osztottuk szét, először Miskolcig mentünk a nagyszülőkig. Szegény Kia Riót úgy teleraktuk, hogy a csomagtartót csak Szlovákiában mertük kinyitni, nehogy kiugorjon valami. A 2 órás autóutat már egész jól túléljük: a felnőttek elöl, gyerekek hátul ülnek. Emma nézi a tájat, autókat, aztán elalszik. Emil először alszik, ha felébredne, benyomjuk az AC/DC: Highway to Hellt, attól megnyugszik és visszaalszik. Éjszaka is így alszik vissza, egy kis kemény rock és szundi van. Szörnyen unom már azt a számot.

2023.01.04.

             Miskolcról 1 óra 20 perc a kassai állatkert, sima ügy. Emmának érdekesebb volt a néhány megmaradt koszos, retkes hókupac az út szélén, mint az állatok. Elég szomorú, hogy ennyire semmi hóval nem találkozik, leginkább ezért indultunk útnak. A vadasparkot elég téliesített állapotban találtuk, a flamingók mesterséges fény alatt melegedtek a házukban, a nagycicák ki sem jöttek, a forrócsoki automata nem működött. Egy részét bejártuk és még mielőtt jött volna az "elfáradt a lábam" szöveg, tovább folytattuk utunkat.

kassa_1.jpg

kassa_3.jpg

             Poprádon feltankoltunk Fidorkából és Tátrateából, Alsóerdőfalvában elfoglaltuk a szupi Airbnb szállásunkat. Nagyon tágas és felszerelt, Emilnek rögtönöztünk az egyik kanapé darabból egy babaöblöt, Emma a kikészített utazóágyat választotta, nem zavarta, hogy alig fér el benne.alsoerdofalva_5.jpg

2023.01.05.

             A Lomnici-csúcsot szerettük volna meghódítani, de minden webkamera ködöt mutatott. Ezt a szivárványt a teraszról lőttem, alatta ott a nagy hegy amiből semmi nem látszódik, de azért ez elég szép látvány. Emma meg is állapította, hogy végre nem csak a Bogyó és Babócában lát szivárványt.alsoerdofalva_8.jpg
Az mondjuk elég kiábrándító, hogy január elején a hegy tövében semmi hó nincs, 10 fok van és eső esik. Egzotikusabb látvány lesz a gyerekeknek a hó, mint a pálmafa, ritkábban látják.
             Bachledkában jobbnak tűnt az esőhelyzet, webkamerán már napsütést is láttunk, a lombkorona sétányt szemeltük ki. A felvonó felvitt minket a sípálya tetejére és szikrázóan sütött a nap. Egy óriási szürke felhő közeledett a hegy felől és még mielőtt kimásztunk volna a fák felé, elkezdett szakadni a jégeső, ami aztán hózáporrá változott. Egy ideig türelmesen figyeltük a hömpölygő felhőket a souvenir shopból, aztán mindenki megunta, elindultunk a szakadó hóba. Nem is tudom ki élvezte jobban a friss, talpunk alatt ropogó, hógolyóvá tökéletesen alakítható havat: a gyerek, aki nagyjából még soha nem járt igazi télben, vagy a felnőttek, akiknek hiányoznak a gyerekkori emlékek. Nem zavart a hideg, hógolyóztunk, Emma hóangyalt csinált. Nem mertem Nikonkát elővenni a vízben, de igyekeztem a havas fenyőfák látványát az agyamba vésni. A sétányon végigmentünk, a kilátóba már nem maradt erő. Egyszer majd nyáron, napsütésben. 

bachledka_2.JPG

bachledka_11.JPG

bachledka_14.JPG

bachledka_9.JPG

bachledka_15.JPG

             A hüttében pótoltuk az elvesztett energiákat, kihasználtuk, hogy még baba-mama szoba és játszósarok is van. Elfáradva visszamentünk a felvonóval. Az időjárás olyan gyorsan változott, hogy láttunk napsütést is, de mire leértünk, már az eső áztatott. Emmának még az olvadt latyakot taposni is élmény volt, szegény fővárosi, globális felmelegedésbe született kislány, ilyet se látott még soha.
             A Poliankovo digitális galériára még jutott idő. A délutáni szundi a kocsiban történt, az ébredésre még vártunk a parkolás után. Emil kevésbé bírja a kocsikázást, de amíg Emma aludt, lehetett vele foglalkozni, örült, hogy végre ébren is lehet lenni. Mucikát nehezen lehett meggyőzni, hogy még egy adagot sétáljunk, de végül nagyon tetszett neki nyuszi üldözés és a virágra lépés.poliankovo_3.jpg
             Hamar értünk vissza a szállásra, de már fél 4-kor sötétedett. Készültem sok matricás könyvvel, színezővel, rejtvény füzettel, nem volt unatkozás. Emilt leköti a babageometria és egy forgó belsejű labda. Nem jutott több alvás a második gyereknél sem, de legalább az ébrenlét egyszerűbb, nem kell folyamatosan pattogni és mozogni, ha valami történik körülötte, vidáman és szótlanul elkapálózik a hátán. Tűrnie kell, amikor Emmának eszébe jut és megszeretgeti, már csak néha kezd el sírni tőle :) Az első teljes napot nem csak túléltük, de még jól is sikerült.

2023.01.06.

             A napi cél a szánkózás lett volna, de mivel az egész Tátrában nagyjából semmi hó nincs (ami esik is elolvad az 5 fokban) sajnos a szánkópálya sem működött. Felmentünk a siklóval, a hegytetőről is körbe láthattuk, hogy alig fehér valami. Emma persze mondta, hogy "óóó, mennyi hó", mi persze nem akartuk kiábrándítani szegény budapesti gyereket, hogy ez valójában semmi. Eddig még nem annyira ért utól a klímaszorongás, de ez több volt mint szomorú. Az én gyerekeim már akkor sem látnak havat, ha elutazunk érte és nyilván nem a legrosszabb része a folyamatnak.
             Egyszer, majd ha távolságot is képesek vagyunk megtenni babakocsi nélkül, visszatérünk vízesést nézni, most csak csúszkáltunk az olvadt jégen oda meg vissza. Rengeteg ember volt fent, mindenki kereste a havat, mindhiába. A jégtemplomnál már kezdett elfogyni a türelem, megnéztük az olvadó jégfaragásokat, aztán visszasiklóztunk. Azért jó, hogy mindenkinél sokkal hamarabb felkelünk, mert mi már végeztünk, amikor a többi nép sorban állt a pénztárnál a tízszer olyan hosszú sorban. Csak azt nem értem, hogy csak a mi gyerekeink kelnek hajnalban? Ha nem, a többiek mit csinálnak reggel 5 és 10 között? Mindegy, ilyenkor legalább hasznosítjuk a megnyert órákat.

hrebienok_1.JPG

hrebienok_14.JPG

hrebienok_2.JPG

hrebienok_3.JPG

hrebienok_6.JPG

hrebienok_7.JPG

             Ebédre beszabadultunk az IBA.TU nevezetű helyre, megpillantottuk, hogy van játszósarok, jó is lesz, Emma legalább szerzett egy kis életkedvet. Emil is megéhezett és nem volt baba-mama szoba. Valahogy meg kellett oldani, letakartam magunkat egy kendővel és meg is oldódott a probléma. Egy gyerekkel még lehet időzíteni, hogy az autóban érjen az etetés idő, kettőnél már lazulnak az elképzelések. Nem gondoltam volna, hogy              egy étteremben szoptatok, de így, hogy igazából semmi nem történt, ettől sem fogok félni.
Még mindig csak 1 óra környékén jártunk, ezért úgy döntöttünk, útba ejtjük a Csorba-tavat is. Annyian voltak, hogy nem sikerült leparkolni és a köd is nőtt, ezért továbbmentünk a Dino Parkba. Mindkét gyerek békésen szunyókált és egy olyan pici kupola alatt voltak a dínók, hogy messziről látszódott, ez a kiállítás bizony egy nagy lehúzás, inkább be sem mentünk. A szállásra kocsikáztunk és az ottani játékot választottuk.

2023.01.07.

             Az utolsó napunkra írták a legnagyobb napsütést a Lomnici-csúcsra, a legjobb programot hagytuk a végére. A 3. felvonóra érdemes a jegyet napokkal hamarabb megvenni, mert kevés ember fér el a csúcson és csak megadott ideig lehet ott maradni. A 2. állomáson vártunk az időpontunkra egy órát. Közben hóangyaloztunk, kipróbáltuk a játszóteret, elfogyasztottunk egy kávét és vártuk, hogy felszálljon a köd. A csúcsra csak egy pici felvonó vitt megpakolva emberrel, jól bemelegítettük a felfelé úton. Kibukkantunk a köd felett és egy igazi mesevilág tárult elénk: igazi hófedte sziklák, szikrázó napsütés, alattunk hömpölygő felhők. Egy rövid, korláttal elkerített sétányon lehet végigmenni fent, mindenki kap sorszámot és 50 perc után le kell menni. 4 réteg ruha volt rajtunk de egyáltalán nem volt hideg a szél ellenére sem. Emma el volt foglalva azzal, hogy a jégcsapokat végig leverje a korlátról, ilyen környezetben érdekes módon elfelejti, hogy elfárad a lába. Emil nem sokat érzékelt hordozva a külvilágból, néha hörgött kicsit, mikor túlságosan befújt a szél. 50 perc még az életem eddigi legjobb kilátású és legdrágább kávéjára is elég volt. Visszafelé várt ránk egy gőzgombóc, addigra a nap is kisütött a 2.állomáson. Hóangyalozni már nem lehetett, a tömeg letaposta az érintetlen havat, szerencsére ma is mindenki előtt érkeztünk. A Kőpataki-tóból csak egy befagyott fehér mező látszódott, de a csúcs így is fehéren ragyogott a napsütésben. Visszafelvonóztunk a lenti ködbe, hazafelé pár kilométerrel arrébb már nyoma sem volt a téli mesevilágnak.

lomnic_13.JPG

lomnic_2.JPG

lomnic_21.JPG

lomnic_22.JPG

lomnic_28.JPG

lomnic_34.JPG

lomnic_36.JPG

lomnic_37.JPG

lomnic_39.JPG

lomnic_48.JPG

lomnic_5.JPG

lomnic_50.jpg

lomnic_52.jpg

lomnic_63.JPG

lomnic_67.JPG

lomnic_9.JPG

Összefoglalás

             Elég bátortalanul indultunk neki az útnak, két kicsi gyerekkel otthon sem könnyű. Nem mondom, hogy nem fáradtunk el, de erre a 3 napra tökéletes célpont volt a Tátra, akkor is, ha nem síelni jön az ember. Nem kell sokat sétálni és a felvonókkal igen látványos magasságokba lehet feljutni, nem árt persze egy kis szerencse az időjárásban. Ennél több időt nem érdemes hagyni rá, de ha télre vágyik az ember, itt talán még megtalálja.

Level 2. - Utazás két gyerekkel

             Egy gyerekkel már túl egyszerűen ment az utazás, kellett egy szintlépés: már több, mint 3 hónapos Emil, ideje volt útrakelni négyen.

Közlekedés

             Elhoztuk a babakocsit, amibe akár Emmát, akár Emilt belerakhattuk volna, de egyszer sem vettük elő. Emilt végig hordoztam. Szerintem ha időnként nem veszem le, sosem ébredt volna fel, annyira szeret rám tapadni. Ehhez kellett egy szuper hordozó kabát, a legnagyobb hidegben is jó melegben tartom. Persze nekem elég macerás a pisilés, evés, a többi 3 réteg ruha alatta, de sokkal kényelmesebb, mint egy babakocsit tologatni. Babakocsival felvonózni sem tudtunk volna. Kicsit izgultam is, hogy fogok hordozva szánkózni, de ez sajnos megoldódott a hóhiánnyal.
             Emma sétált mindenhol. Néha azért eluralkodott rajta a lustaság, de figyelemeltereléssel mentünk tovább. Ha többet gyalogolna, túrázhattunk is volna, de így elsőre nagyon jól ment szerintem minden eszköz nélkül. Majd még gyakoroljuk és akkor izgalmasabb programokat is kitalálunk.

Étkezés

             A 3 évesnél minden változatlan: gyümölcs és sajt mindig van tartalék, ezen kívül az egészséges étkezést elhalasztjuk majd otthonra.
Szoptatni ha bátor az ember, lehet bárhol. Kellett hozzá 3 réteg cipzározható felső és egy sál, ő legalább nem válogat.

Alvás

             Emma otthon csak hosszú szenvedés után hajlandó napközben aludni, itt legalább elnyomta a kocsiban a fáradtság. Emil éjszakáit lényegében nem befolyásolta a hosszas nappali alvás, ha sokat ébren van, akkor is felkelünk 3-4-szer. A kocsiban utazás nem ment túl jól a hordozás után, de majd még gyakoroljuk.

Szabadidő

             Az autós utazásnak annyi az előnye, hogy minden vackot be tudok pakolni: csörgő, babageometria könyv Emilnek, matricás, kifestő könyv Emmának. Kellett is hozni ezeket, hamar sötétedett és kellett a szálláson is szórakoztatás.
             Összességében szuper kis kiruccanás volt ez a néhány nap. Sokadszorra is bebizonyosodott, hogy nem kell félni a gyerekes utazástól, még két gyerekkel sem. Egy nyaralás egyszerűbb lett volna, ahol kevesebb az öltöztetés, de még az is gördülékenyen ment.alsoerdofalva_4.JPG

Herceghalom, Abacus Business & Wellness Hotel

             Budapesttől 25 km-re, Herceghalmon található az Abacus Hotel. Felnőtteknek bizonyára jó pihenést kínál a nagy úszómedence, üzleti konferenciákra is jól szolgálhat, de elsőre bármennyire is úgy tűnik, nem éppen gyermekbarát hotel. A benti mély úszómedence, jakuzzi, de a kinti pancsoló medence sem bababarát, egy 3 évesnek minden túl mély. Van ugyan játszószoba, de a ceruzákat soha senki nem faragja meg, az ügyeletes animátorról sem lehet kitalálni, hogy ő éppen gyerekekkel foglalkozna. A csocsóasztal jó dolog. Az ételválaszték nagy, de egy egyszerű rántott dolgot is be lehetne csempészni a menübe. Minden sós volt és kicsit sem különleges.
Kisgyerekkel felejtős.
untitled-1_6.jpg

Tiszafüred, Boró Apartman

             Tiszafüreden közvetlenül a thermál strand mellett helyezkedik el a Boró Apartman. 2 ember kényelmesen elfér a franciaágyon, egy kiságyat is kaptunk, még úgy is tágas maradt a szoba. Egy főzősarok segítette az étkezéseket, de a fogásokat inkább a közös udvaron fogyasztottuk el. Kisgyerekkel különösen jól jött a szökőkút és a mindenki számára használható játékok: könyvek, plüssállatok, teniszütő, kismotor, buborékfújó. Az ajtónk közvetlenül az udvarra nyílt, késő estig lehetett ott játszani. Ha ebben a városban járunk, valószínűleg még visszatérünk ide.
tiszafured_boro.jpg

süti beállítások módosítása