Mostanában elgondolkodtam azon, hogy lehet kéne egy elég erős név váltás…
Hiszen hamarosan 20 éves leszek és nem maradhatok mindig tini, elvégre, ha nagyon szigorúan vesszük már most sem vagyok az, ez a gondolat egy cseppet aggaszt és most kezdek rádöbbenni és meg is tapasztalni, hogy közel sem vagyok már tinédzser, csomó minden szakadt egyszerre a nyakamba, és tudom, hogy ezeket már egyedül kell megoldanom.
Sok olyan dolog van, amit meg is szeretnék valósítani, például el szeretnék lassan költözni, és ahhoz ugye el kell kezdeni dolgozni, amit szintén nagyon szeretnék, de a munkakeresés nem egy olyan egyszerű dolog. Egyetemre is szeretnék menni, ami megint csak egy nem egyszerű kérdés. Főleg az én esetemben…
Az érettségi miatti stressz ...

Na hol is kezdjem az egészet? Mostanában nem vagyok annyira a toppon....és az igazat megvallva nem tudnék egy konkrét okot mondani, hogy miért is nem vagyok annyira a helyzet magaslatán. Van nagyon sok tényező ami kikészít, de ha néhányat fel kéne sorolnom, akkor tuti, hogy éles helyet foglalna el, az érettségi miatti félelem! Valami brutális módon parázom tőle, és tudjátok miért? Mert rettegek, hogy nem lesz tökéletes, igen tudom, hogy ez nagyon stréber gondolkodásnak hangzik. De ez az igazság, attól félek, hogy én nem tudok eleget, hogy nem elegendő az a tanulási mennyiség amit belefektettem a felkészülésbe, és nem tudom magamban legyűrni azt a gondolatot, hogy mi van ha nem jön össze, vagy nem olyanra sikerül mint amilyenre szeretném, ...

Sziasztok, itt egy kis Őszinte Tini bejelentkezés.

Nagyon régen írtam már tudom, ami azért volt mert nagyon sok a tanulnivaló így az utolsó évben, és ezer, meg egy százalékkal koncentrálok az érettségi tantárgyakra, és így egy kicsit nehezebben tudtam megoldani azt, hogy írjak. De most itt vagyok, megújult erővel, és remélem ti is vártátok már a következő bejelentkezést.
Az idő szinte száguld, hihetetlen, hogy máris december van, és ha végig gondolod máris mennyi minden történt, az emberek is jöttek majd mentek, voltak, akik esetleg maradtak. A feladatok száma is hol egyre csak növekedett és nem láttad még a végét sem, hol pedig már készen is voltál és azt hitted hátra dőlhetsz, de itt van a csavar…mert NEM. Szinte sohasem ...

Én olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy van egy húgom, akivel nagyon jó a kapcsolatom. De ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincsenek néha konfliktusok. :D Sőt, néha a világból is ki tud kergetni a flegmaságával, vagy egyéb „cukker” dolgaival. Természetese mi is szoktunk veszekedni, meg piszkáljuk időnként egymást, mint minden testvérpár. De szerintem az összezörrenések ellenére is nagyon jó, ha van egy testvéred, legyen az fiú vagy lány.
Nekünk nem mindig volt egyébként ennyire jó a kapcsolatunk, mert amikor kisebbek voltunk, igazából nem tudtunk mit kezdeni egymással, amikor én játszani akartam akkor ő még nem volt elég nagy ahhoz, hogy játszunk, és mire ő játszott volna velem, addigra engem már más érdekelt. De most ...

A legőszintébben, én most nagyon be vagyok parázva az emelt érettségik miatt…már most izgulok. Nagyon félek attól, hogy nem vagyok elég okos ahhoz, hogy teljesítsem a magamnak kitűzött céljaimat.
Ma találkoztam az új történelem tanárommal is, és őszintén, én még sohasem féltem ennyire egy tanártól sem… Ma is, amikor felszólított annyira leblokkoltam, hogy hirtelen a saját nevemet sem tudtam, pedig nálam ez nem olyan gyakori. (Mostanra már elég jól tudok beszélni, ha kell).
Még csak év eleje van és én már most azon rugózom, hogy „nem fog sikerülni az érettségi kitűnőre”; „biztos, hogy nem fognak felvenni az egyetemre”; „nem vagyok elég okos”; „nem vagyok én elég ehhez az egészhez” … és még sorolhatnám… ...

Igen, igen… vége a nyári szünetnek és megyünk vissza a megszokott mindennapok világába. Van, aki várja és van, aki a háta közepére sem kívánja ezt az egész iskola dolgot.
Én, lehet furcsa, de várom ezt az évet, bár ugyanakkor tartok is tőle kicsit mert olyan megpróbáltatásokkal kell megküzdenem, mint például az érettségi… De azért közben itt van egy vírus is, amiről csak annyit tudunk, hogy megint rohamosan terjed, és olyan gyógyszer nincsen, ami felvehetné vele a harcot egyelőre. Viszont, ha megint visszaesünk az online oktatába és nincsenek eléggé felkészülve a pedagógusok, akkor félek tőle nem lesz rendes felkészítés az érettségikre (nekem meg még emelt érettségit is kell tennem néhány tantárgyból, és biztos nem csak ...

Ez egy igen egyszerű kérdés, egy eléggé bonyolult válasszal. A legtöbben ugyebár erre rávágnák, hogy „IGEN”. Ez lenne a normális, de én mégis inkább azt válaszolom, hogy „Végülis vannak, de ez bonyolult…”
Szóval amiért ez az egyszerű kis válasz ilyen egészen bonyolult lesz, annak az oka az, hogy mondhatni, most kezdtem el végre olyan emberekkel körül venni magam, akikre tényleg azt mondhatom, hogy a „barátaim”.
Én ugyanis, lassan három éve, teljesen ellöktem magamtól mindenkit… És mondhatjuk azt is, hogy barátok nélkül maradtam teljesen. Ennek volt egy oka, amit most még nem tudok leírni úgy, hogy tudom, ezt mások is elolvassák. De ha őszinte akarok lenni akkor még magamnak is nagyon nehezen tudnám leírni. Természetesen ...

Én mióta megtanultam írni, azóta vezetek naplót, minden nagy eseményt, vagy napi történetet leírok. Meg se tudom számolni, hogy mennyi füzetet irkáltam már tele. (És nem csak azért nem tudom számontartani, mert diszkalkuliás vagyok :D).
Nekem az, hogy írhatok, olya mentsvár, mint például másoknak a zenehallgatás. Természetesen az írás mellett még van egy maximálisan megnyugtató tevékenységem, az pedig a sportolás. (De az azért mégiscsak más, majd arról is írok egyszer.)
Szóval, visszatérve az írásra: Régebben azért nem írtam olyan sokat, mint most, több volt a rajz a naplóimban, mint az írás, mostanra meg már pont, hogy kevés a rajz és nagyon sok az írás. Ha nagyon belelendülök akkor van, hogy négy-öt A4- es oldalt is teleírok ...

Már volt „szerencsém” találkozni ilyen gyermekekkel, és valahol sajnálom őket.
Nem biztos, hogy jó lesz nekik a jövőben az, hogy most mindent elintéznek nekik a szüleik. Így semmiért nem kell megküzdeniük… ami majd a későbbiekben elég nagy problémákat okozhat, mert nem biztos, hogy majd egyedül is megtudják oldani a problémáikat, vagy hogy majd rendesen talpra tudnak állni a nagyvilágban, ha nem lesz „hátulról” támogatása.
Meg sokszor ezek a gyerekek nem is ismerik azt a szót, hogy „osztozkodás”…de szerencsére ez nem minden esetben igaz.
Van olyan ismerősöm, akit viszont nem mondanék teljesen elkényeztetettnek, de valahol mégis… ugyanis ő például amit csak kiejt a száján majd nem mindig megkapja, de neki azért „meg kell ...

Az én első születésnapomon amikor elváltak a szüleim, volt egy utolsó húzása az apámnak. Az volt az egyik olyan tette, ami megpecsételte a kettőnk kapcsolatát, a jövőre nézve…
Éppen a 14. születésnapomat ünnepeltük és apukám reggel felhívott, hogy délben érkezik és felköszönt. (akkor már a szüleim nem éltek együtt és a nagymamámnál ünnepeltük a születésnapomat) Minden rendben volt, a nagyszüleim és az anyukám nagyon szép születésnapot csináltak nekem: A kert csodaszépen fel volt díszítve és a hangulat is nagyon jó volt.
Egyszer csak elérkezett a 12:00-óra és még nem volt sehol az apukám, de gondoltam mivel megígérte biztosan ott lesz. Arra gondoltam, hogy „Biztosan csak elhúzódott a munkaideje” De aztán már ...