2017. máj 24.

A szülőföld szeretete és a kivándorlás

írta: _Maverick
A szülőföld szeretete és a kivándorlás

A mai elgondolkodtató vendégposztban Foied vinom pipafo cra carefo (korábbi írása az irodalomoktatásról itt érhető el) két összetartozó kortárs magyar regényen keresztül közelít a migráció, közelebbről a kivándorlás kérdéséhez, annak a lélektani oldalára helyezve a hangsúlyt. Az írás kiválóan érzékelteti, hogy miként járulhat hozzá egy társadalmi jelenség jobb megértéséhez a szépirodalom. Megszabadulva a kommunikáció folyamát kötött medrekbe terelő, sokszor indulatokat generáló konkrét valós példáktól sokkal inkább képesek vagyunk magunkat beleélni az adott helyzetbe, és feltenni a kérdéseket: vajon mi mit gondolnánk, mit éreznénk a szereplők helyében?

  --------------------------------------------

Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is így vár az Új Világ” 

-József Attila-

Kevés aktuálisabb témája van a közéletnek, nemcsak Magyarországon, de világszerte, mint a népvándorlás, a migráció. Délről északra, keletről nyugatra, Mexikóból az Egyesült Államokba, Afrikából Európába, Kelet-Európából Nyugat-Európába: emberek tömegei hagyják el szülőföldjüket, és kezdenek új életet, valahol másutt, ahol jobban reménykedhetnek a boldogulásban, ahol nem zaklatja őket egy túlmozgásos állam, vagy nem lehetetleníti el hétköznapjaikat a háború, a létbizonytalanság vagy a szegénység. Hazánk is érintett; korunkban a magyar gyerekek egy jelentős része nem Magyarországon látja meg a napvilágot.

A jelenség azonban nem teljesen új. Az ország történelmének leghatalmasabb kivándorlási hulláma éppen arra az időszakra esett, amelyre (a történettudat sajátos játékai folytán) hajlamosak vagyunk aranykorként emlékezni; a Pál utcai fiúk, az Aranysárkány, A vörös postakocsi édes-idilli korára, azaz a dualizmus fénykorára, a századforduló környékére. Mi történt akkor? Hogyan történhetett ez? És mi történt azokkal, akik akkoriban elhagyták az országot? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik Oravecz Imre két regénye, mely szorosan összefügg, és egy később talán trilógiává kiegészülő ciklust alkot: az Ondrok gödre, illetve a Kaliforniai fürj. 

Ki az az Oravecz Imre?

1.jpgAnélkül hogy figyelmünket túlságosan a szerző személyére fókuszálnánk, érdemes egy-két szót említeni róla. Oravecz Imre a legnagyobb élő magyar költők egyike. A ’70-es évek elején egymást követő három évben három olyan verseskötet jelent meg, amelyek jelentősége a század elejének nagy nyugatos első köteteivel vethető össze. 1971-ben Petri Györgytől a Magyarázatok M. számára; 1972-ben Oravecz Imrétől a Héj; 1973-ban pedig Tandori Dezsőtől az Egy talált tárgy megtisztítása. Már a címek is megmutatják, mennyire eltérő poétika mutatkozott meg ezekben a kötetekben. Kétségtelen, hogy Oravecz művészete jelenti a legnagyobb kihívást az értelmező számára; a héj fölfeszítése során egy fehér izzásig hevülő, szorongásos álomra emlékeztető szövegvilág nyílik meg, szokatlan erejű költészettel. A versekben olyan dinamit lappangott, hogy Oravecz ezután aránylag hosszú időn keresztül nem is publikált újabb kötetet. Sőt saját bevallása szerint az irodalom iránti érdeklődése is megszűnt, más dolgok foglalkoztatták, és az is fölmerült benne, hogy végleg elhagyja Magyarországot, ahogyan annak idején (a századforduló táján) nagyszülei tették. Szerencsénkre nem így történt, újabb kötetei jelentek meg, de továbbra is csak verseskötetek. Két beszédes cím: Egy földterület növénytakarójának változása, illetve A chicagói magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása. Nagyprózát, regényt csak hatvan éves kora után kezdett írni, éppen azt a két kötetet, amelyről az alábbiakban is szó lesz. 

Az Ondrok gödre és a Kaliforniai fürj 

2.jpgA két regényről csak együtt érdemes beszélni, hiszen az utóbbi az előbbinek a közvetlen folytatása. Egységes motívumháló szövi egységgé a kettőt, és a második kötet egyes fogásai és megoldásai csak az első tükrében nyerik el sajátos jelentésüket.

Mint minden remekműnél, itt sem lehetséges a „spoilerezés”, azaz nincs nagy titok, a szöveg szüzséje egy összetett mondatban összefoglalható: az első kötet egy Szajlán (Heves megyében) élő parasztcsalád életét, hétköznapjait mutatja be, a második pedig azt, ahogyan az egyik fiú a családjával letelepszik az Egyesült Államokban. Nem terveznek végleges kivándorlást; egy kis pénzt akarnak összespórolni, hogy azt összegyűjtve pár év múlva hazatérjenek, földet vegyenek, és gazdálkodjanak. De ahogy sejthető, a kintlét megnyúlik, és egyre tovább nyúlik, mígnem a család végérvényesen kint marad Amerikában.

Miért olvassunk el egy könyvet, amelyről tudjuk, mi a vége? Azért, mert az izgalmak a hogyanokban és a miértekben rejlenek.

Minden olvasónak, aki bele szeretne vágni a regénybe, türelemre lesz szüksége. Már maga a kötetek terjedelme sem csekély; összesen nagyjából ezer oldalnyi írásra kell felkészülni. Magam, aki átrágtam (azaz dehogy rágtam; átejtőztem, átvágyódtam) ezen az ezer oldalon, határozottan tanúsíthatom: tényleg megéri. Ugyanakkor a türelem nemcsak a ráfordított időre vonatkozik. Oravecz prózájának hatalmas epikus lélegzete van, olyan enciklopédikus műveltség mutatkozik meg az oldalakon, amely páratlanul gazdaggá teszi a regényt. Megtudhatunk minden apróságot a paraszti munka részleteiről, az erdei gombákról, az olajfúrás technikájáról, a kaliforniai terepviszonyokról, és még sok-sok minden másról. Ez első pillantásra nem tűnik valami izgalmasnak, és valóban, én sem vagyok az az ember, akit az ilyesmi amúgy érdekelne; mégis, lebilincselt a leírásokból áradó életszeretet, és a mesélés szeretete. Mint akit ölébe ültet a nagyapja, hogy föltárja előtte a világ szerkezetét. A hosszú leírások egyáltalán nem untattak, ellenkezőleg, nemcsak gyönyörködtettek, közelebb is hoztak a probléma, a könyv alapkérdéseinek magjához.

Mert az alapprobléma mégiscsak az, hogy „miért?”; miért kellett elhagyni ezt az amúgy kies és csodálatos helyet, miért nem lehetett meglenni itt, és mit hozott az új haza, az Új Világ.

3.jpgA regény azért regény, mert nem ad egyértelmű válaszokat, igazsága nem merül ki egyetlen bölcs formulában vagy tanulságban, mint egy állatmese. Mindenki, aki végigolvassa a két kötetet, saját maga formálhatja meg a maga tanulságát, hogy mégis mit kellene a jelenben másképpen tennünk, ha (feltéve, hogy ez egyáltalán fontos nekünk) a haza megtartó erejét növelni szeretnénk. Itt most csak a saját gondolatkísérletemet osztom meg.

A legkézenfekvőbb válasz az, hogy van egy elnyomó apa, aki szigorúan és kegyetlenül fogja a gyermekét, megtagadja tőle a szeretetet, sohasem dicséri, folyton hajtja, igazságtalanul bünteti, megalázza, semmilyen szabadságot nem enged neki, és ez az elnyomás végül lázadáshoz vezet; a fiú megelégeli a zsarnokságot, és útra indul a szabadság felé. Az apa szinte allegorikus képe a hazának, amely hasonlóképp nyomja el fiait, zsarnokoskodik rajta, szipolyozza, mindig bántja, és sose szereti. A regény kétségkívül megengedi ezt az értelmezést. De szerencsére ennél bonyolultabb. A regénybeli fiú ugyanis maga is apa lesz, olyan apa, amelynél kívánni se lehetne jobbat; gondoskodó, csak a szükségességig szigorú, de megértő, szerető, bölcs. A gyermekei mégsem tudnak majd osztozni sorsában; éppen a kivándorlás miatt vigasztalanul különböző világba kerülnek, ő marad magyar, a gyerekei pedig már nem lesznek azok. Éppen a szabadságvágy sodorja el szülőföldjétől, otthonától, de az új hazája sohasem lesz egészen az övé. A szabadság ára a számkivetettség, az idegenség. Ez a kettősség fájdalmas mélabúval jelenik meg a regény alapszimbólumában, a kaliforniai fürj énekében, amely hol kacagásnak, hol panaszos sírásnak hallatszik. (Érdemes rákeresni a neten, és meghallgatni.) 

4.jpg

Az elmaradott magyar vidéki élet és az amerikai polgárosodás ellentéte már önmagában is megdöbbentő kontrasztot képez. Ahogyan közeledik a könyv ideje az általunk megismert valóság jelen idejéhez, egyre inkább hasonlít hozzá. Olyan életformabeli módosulások történnek, amelyek a paraszti életforma szemszögéből elképesztőek. (Porszívó, bicikli, telefon, rövidre nyírt frizura, tegeződés, sportolás stb.) Ez az életforma-módosulás persze, bár jóval lassabban, de Magyarországon is megtörtént; a különösség a ritmusban van, abban, ahogyan egyetlen emberöltő során alakul át teljesen az emberek életvitele. A fiú gyermekei annyira másképpen élnek, mintha már egy másik faj lennének, kapcsolatuk az ősi világgal tökéletesen eltűnik. Ebben a kontrasztban én azonban nem csupán didaktikus bemutatását látom annak, hogy van az elmaradott, fejletlen, antidemokratikus Magyarország, és a dinamikusan fejlődő, polgárosult, demokratikus Egyesült Államok, és bolond az, aki nem az utóbbit választaná. Ebben a kontrasztban egyfajta veszteség is megmutatkozik. A gyermekek el is veszítenek valamit, valami olyat, amit a szülők még tudtak. Ők persze ezt a fájdalmat már nem érzik, mert amiről nem tudunk, az nem fáj; mi olvasók viszont, akik a szülők perspektívájába kerültünk, annál inkább.

5.jpgÉrdemes tehát erről a perspektiválásról (szemszögváltásról) is ejteni pár szót. Bravúros, ahogyan az apa szemszöge szépen lassan áttűnik a fiúéba. Eleinte még az apával izgulunk együtt, hogy sikerüljön modernizálnia gazdaságát, drukkolunk a jobb termésekért, a családi költségvetésért. Aztán a nézőpont fokozatosan áttolódik. És megmarad végig a köztes helyzetben, a kivándorló lét köztes helyzetében. Az otthon maradó család nagyjából úgy él, ahogyan a már őshonos amerikaiak, már ami az otthonosságot illeti. Szűkösebben, nehezebben, több csapástól verve, de mégis összhangban az élet megszokott rendjével, harmóniában azzal, ahogyan sorsukat elképzelték. A kivándorlók azok, akiknél ez a viszony felborul, és köztes helyzetben ingázik. Mennének haza, de maradnának is. Mást mond a szív, és mást az ész. Csak ez a köztes helyzet az, amelyben föltárul a „vándorlét” sajátos tragikuma, ugyanakkor szépsége is. 

Néhány záró gondolat 

Be kell vallanom, személy szerint mindig nyugtalanított a kivándorlás ténye. Az, hogy valaki fogja magát, és elhagyja a helyet, ahová az emlékei, a gyerekkora, a legfontosabb élményei kötik; hogy elássa magában, és a szó szoros értelmében „új életet” kezd. Mindig is éreztem ebben valami szorongatót, valami kellemetlent, valami helytelent. A saját életünket nem lehet csak úgy megtagadni, ennek hatalmas ára van, beláthatatlan ára. Oravecz regénye csodálatosan megértette velem, hogy voltaképpen honnan is jön ez az érzés, és miben áll a lényege. A kivándorlás folyamata rátapint arra, hogy az ember antropológiailag hazátlan. A hazája egy anyaméh, de azt elég korán elhagyja, és utána mesterséges kötődéseket keres, hogy ezért a veszteségért kárpótolja magát. Megtanulja a dolgok természetét, az őt körülvevő élőlények, növények és állatok neveit, a tárgyakat, a gépek és eszközök működését, és úgy érzi, hogy ezzel megteremtett magának egy világot, amelyben eligazodik, ahol otthon van. Voltaképpen ez azonban illúzió; az ember ezt az otthonlétet csupán tanulás útján sajátította el, megtanulni a dolgok új szabályait pedig idegenben is lehet, ha kicsit tovább tart és macerásabb is. A kivándorlás mindig arról szól, hogy észrevesszük, tudatosítjuk ezt az illúziót. Az otthonosság illuzórikus mivoltát. Ha tehát bekerül valaki ebbe a billegésbe, a billegés már nem hagyja el; mindenről tudni fogja: úgy az övé, hogy nem is teljesen az övé. Ez magyarázza a honvágyat; a honvágy lényegében annak vágya, hogy visszakapjuk az otthonosság illúzióját. Oravecz regénye azonban soha nem hagyja nyugton az embert; amikor emlékezni fogok rá, mindig eszembe fog jutni az otthontalanság keserű-édes, szomorú-vidám érzése, az, hogy a kivándorlás problémája feloldhatatlan. Csak elfelejteni lehet, megoldást találni rá nem.

Aki elolvassa, úgy fogja érezni, maga is kivándorolt, és úgy mered a szokványos hétköznapi előítéleteinkre, mint aki egy idegen nyelv grammatikáját próbálja meg kisilabizálni, anélkül hogy egészen azonosulna vele.

  --------------------------------------------

Ne feledd, rajtad, a Te megosztásaidon, a Te elbeszéléseiden, a Te kommentjeiden is múlik, hogy mit tart fontosnak a társadalom, hogy miről beszélnek az emberek! Tegyél érte, hogy a „csendes többség” a „többséghez” méltó módon határozza meg a közbeszédet, és hogy ne essen a hangos kisebbség túszául! Terjeszd, amit fontosnak tartasz!

  --------------------------------------------
New Deal Blog a Facebookon
(Ha a kedves olvasó semmiképpen nem szeretne lemaradni a Facebook oldal frissítéseiről sem, akkor látogasson el az oldalra, és a fejlécben található „Tetszik” ikonon található kis nyíl segítségével megnyitható legördülő menüben kattintson az „Értesítéseket kérek” opcióra.)

Szólj hozzá

irodalom bevándorlás kivándorlás