„Ami az evolúciót illeti, az esküdtszék még nem döntött.” - mondta ifj. George W. Bush amerikai elnök 2000-ben, miután felvetette, hogy az iskolákban az evolúciót és a biblikus teremtéstörténetet egyenlő időben, méghozzá egymás alternatíváiként kellene tanítani. Az ex-elnök szavaira reagálva Lewis Black, amerikai komikus a következő megjegyzést tette Red, White and Screwed című önálló estjén: „Miféle esküdtszék, és hol? A Scopes-per már véget ért.”

A Henry Louis Mencken által olykor csak „Majomperként” emlegetett, 1925 júliusában lezajlott Scopes-per történelmi és médiatörténeti esemény volt. A korabeli sajtóorgánumok közül több is „az évszázad pereként” emlegette az esetet, amit hatalmas figyelem kísért, és nem csupán az Egyesült Államokban. A szinte példátlan érdeklődést jól érzékeltetik a számok: kétszáznál is több újságíró érkezett a tárgyalás színhelyére, vagyis a Tennessee állambeli, ezernyolcszázas lélekszámú Daytonba, hogy az ügy minden egyes mozzanatáról tudósítsanak; huszonkét távírász átlagosan több mint százhatvanötezer szót (körülbelül 350 A4-es oldalnyi szöveget) továbbított naponta a per ideje alatt, melyhez több száz kilométernyi távíró-vezetéket telepítettek; karikatúrák ezrei jelentek meg a korabeli lapokban; a helyszínen dolgozó operatőrök filmtekercseit egy kisrepülőgép szállította el minden nap, amihez külön kifutópályát hoztak létre Dayton közelében; mindezek mellett pedig ez volt az első alkalom az USÁ-ban, amikor egy büntetőpert és annak konklúzióját élőben közvetítette a rádió.

És mi volt a vád az akkor 24 éves helyettes biológiatanár, John Thomas Scopes ellen? A William Jennings Bryan vezérletével nem sokkal korábban kilobbizott, tizenöt államban, köztük Tennessee-ben is hatályos, 1925 márciusában életbe léptetett úgynevezett Butler-törvény megszegése, melynek értelmében „az államilag fenntartott iskolákban tilos bármilyen elmélet oktatása, amely cáfolja az ember isteni teremtésének Bibliában foglalt történetét”.

De hogyan került egyáltalán a nyilvánosság elé az eset?

Nem sokkal a Butler-törvény hatályba léptetése után a helyi bányásztársaság vezetőjének, a 31 éves modernista és metodista George Rappalyeának tudomására jutott, hogy az ACLU (American Civil Liberties Union - Amerikai Polgárjogi Unió) felajánlotta a segítségét mindazoknak, akik hajlandóak fellépni a jogszabály ellenében. Rappalyea a kezdetektől fogva kifogásolta a Butler-törvényt, ezért felkereste a városvezetőket, hogy meggyőzze őket arról, hogy „egy botrányos perrel”, és az ACLU által generált publicitással „Dayton városa végre felkerülhetne Amerika térképére”. Rappalyeának nem volt nehéz dolga: mivel Dayton lakossága 1890 és 1925 között háromezerről ezernyolcszáz főre csökkent, a város pedig kezdett elszegényedni, így a városvezetők is azon a véleményen voltak, hogy „egy botrányos per” segíthet embereket - és így pénzt - vonzani a településre.

Miután a vezetés rábólintott javaslatára, Rappalyea találkozóra hívta John T. Scopes helyi biológiatanárt Fred Robinson vegyesboltjába, és megkérdezte tőle, hogy lehetséges-e biológiát tanítani a gyerekeknek az evolúció említése nélkül. Scopes nemleges választ adott, és elmondta, hogy „bírálati céllal” korábban feladta elolvasásra az államilag előirányzott tankönyv (Hunter’s Civic Biology) evolúcióról szóló rövid szeletét a diákoknak. Ekkor Rappalyea tudatta vele, hogy ezzel törvényt szegett, majd megkérdezte, hogy Scopes vállalná-e, hogy bíróságra vonuljon emiatt - természetesen az ACLU teljes körű támogatásával a háta mögött. Scopes beleegyezett, mondván: „Egy rossz törvény ellen a legjobb védekezés a támadás.”

Ezt követően megtörtént a feljelentés, amit nyilvánosságra is hoztak. A hír hallatán a háromszoros demokrata elnökjelölt és egykori külügyminiszter, az akkor 65 éves, presbiteriánus William Jennings Bryan szinte azonnal jelezte, hogy vállalja a vád képviseletét a tárgyaláson. Bryant leplezetlen populizmusa és rendszerint demagóg megnyilvánulásai okán a korabeli sajtó a zemberek az emberek barátjaként, vagy „nagy kisemberként” emlegette (H. L. Mencken pedig egyszerűen csak úgy, hogy „a vén kókler”). Ahogy fentebb már írtam, a Scopes-pert megelőzően Bryan és követői sikerrel lobbizták ki tizenöt államban a Butler-törvényhez hasonló jogszabályok megszavazását és életbe léptetését (amiért Mencken egy alkalommal „egyfajta fundamentalista pápának” is nevezte „a vén kóklert”), így Bryannek nem csupán szívügye volt az eset, hanem egyúttal ugródeszka is, ami reményei szerint visszarepítheti őt a politikai élet élvonalába. A vád segédei a térségben igen népszerű A. T. Stewart és Ben B. McKenzie, egykori (evangélikus) főállamügyészek, és ifjabb W. J. Bryan (presbiteriánus) szövetségi főügyész voltak.

A védelem képviseletét - az ACLU kifejezett ellenérzései ellenére - az akkor 68 éves, nyíltan agnosztikus Clarence Seward Darrow vállalta, aki a korszak egyik legelismertebb emberi jogokkal foglalkozó ügyvédje volt. Darrowt Arthur Garfield Hays, a szólásszabadság prominens szószólója, Dudley Field Malone, nemzetközi válóperes ügyvéd (mindketten katolikusok), és Dr. John Neal (metodista) segítették - utóbbi volt az egyetlen prominens Tennessee-i lakos, aki nyíltan a védelem mellé állt, és aki a kezdetektől fogva, nyilvánosan ellenezte „a felvilágosodást alapjaiban megcsúfoló” Butler-törvényt. A bírói széket az evangélikus John Tate Raulston foglalta el.

Az esetnek külön pikantériát adott a tény, hogy Bryan és Darrow egykor jó barátok voltak, akik az 1890-es évektől kezdve körülbelül 1908-ig közösen harcoltak ugyanazon a politikai platformon, például a sztrájkoló munkások jogaiért és a társadalmi igazságosságért.

Scopest ugyan elítélte a bíróság, ám végül - a fundamentalista oldal legnagyobb felháborodására - csupán a Butler-törvényben meghatározott lehetséges pénzbírság minimális mértékének kifizetésére kötelezték (100 dollár). Darrow a kezdetektől fogva tudta, hogy nem nyerhetik meg a pert: az ő egyetlen célja az ACLU-val összhangban annyi volt, hogy az ítélet kihirdetését követően fellebbezést nyújtson be, hogy a Legfelsőbb Bíróság elé vihessék az ügyet, és bebizonyítsák, hogy a Butler-törvényhez hasonló jogszabályok alkotmányellenesek.

Végül azonban nem jártak sikerrel a Legfelsőbb Bíróságon sem. Ám mások igen. A Butler-törvényhez hasonló jogszabályokat 1968-ban alkotmányellenesnek titulálta és hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság az Epperson kontra Arkansas pert követően, a következő indoklással: „Az Egyesült Államok Alkotmánya első kiegészítésének az állam és egyház szétválasztásáról rendelkező cikkelye (Establishment Clause) tiltja, hogy az oktatásban az állam előnyhöz juttasson bizonyos vallási irányzatokat, vagy a tananyagot önkényesen úgy alakítsa át, hogy az megfeleljen valamely vallási irányzat alapvetéseinek, vagy dogmáinak.” Ezt követően több állam - legfőképp az ún. Biblia-övben - olyan jogszabályokat hozott, melyek értelmében ahol evolúciót tanítanak, ott a „tudományos kreacionizmus” oktatása is kötelező. Utóbbi törvényeket az Edwards kontra Aguillard perben hozott ítélet minősítette alkotmányellenesnek 1987-ben, melynek során nem kevesebb, mint 72 Nobel-díjas tudós, és 24 tudományos akadémia és szervezet írt nyílt leveleket a bíróságnak. (Ezután tizenhárom évvel mondta ifj. George W. Bush az első bekezdésben idézett bonbonját.)

William Jennings Bryan 1925. július 26-án, öt nappal a Scopes-per ítélethirdetését követően meghalt.

Maga a per ugyan alig egy héten át tartott, mégis hosszú hónapokig tematizálta a közbeszédet Amerika szerte, méghozzá számos törésvonal mentén - úgymint vallás és tudomány, hit és bizonyosság, hit és tudás, kinyilatkoztatás (vagy „alternatív tények”) és tények, kinyilatkoztatás és bizonyítékok, fundamentalizmus és szabad gondolkodás, kreacionizmus és evolúció, vidéki és városi életvitel, hagyománytisztelet és progresszivitás, teokrácia és demokrácia, stb. Országszerte rendeztek nyilvános vitákat, melyeken nagy horderejű, mindenki életére hatással lévő kérdéseket boncolgattak. Olyan kérdéseket, mint például hol van a szólásszabadság határa? Van-e határa? Szabad-e korlátozni az intellektuális szabadságot, hogyha az hagyományokkal, vagy vallásos véleményekkel kerül szembe? Joga van-e egy pedagógusnak lelkiismereti, vagy intellektuális okokra hivatkozva szembemenni a szövetségi állami, vagy országos szinten előirányzott tantervvel? Felvilágosultnak nevezhető-e egy olyan állam, ahol egy-egy vélemény, vagy ellenvélemény „gondolatbűnnek” számít? Milyen kapcsolatban áll az ember a Föld más élőlényeivel? És így tovább.

A korszak egyik legmeghatározóbb közírója, H. L. Mencken a helyszínen kísérte figyelemmel a tárgyalást, és vezércikkekben közölte gondolatait az eseményekről. Csattanós, gondolatébresztő „tudósításait” kétségkívül sokan találták sértőnek megjelenésük idején (és találják ma is), hiszen szemrebbenés nélkül és könnyedén tette bennük nevetség tárgyává a kreacionisták mellett a fundamentalista/populista/demagóg Bryant és követőit. (A tudósítás szót azért használom idézőjelben, mert Mencken perről szóló publicisztikái inkább nevezhetők frappáns és elgondolkodtató esszéknek, mintsem pusztán a történésekre szorítkozó helyzetjelentéseknek.) Mencken állt elő egyébként a szarkasztikus „Majomper” kifejezéssel is az ügy kapcsán.

Az elkövetkező bejegyzésekben saját fordításaim lesznek olvashatók H. L. Mencken Scopes-perről írt cikkeiből, melyek tudomásom szerint sajnos nem jelentek meg eddig magyarul - pedig mondandójuk sok esetben még ma is aktuális.

Források:

Edward J. Larson: Summer for the Gods: The Scopes Trial and America's Continuing Debate Over Science and Religion. Basic Books, New York, 1997.

James Presley - John T. Scopes: Center of the Storm. Holt, Rinehart and Winston, New York, 1967.

Douglas O. Linder: State v. John Scopes („The Monkey Trial”). http://law2.umkc.edu/faculty/projects/ftrials/scopes/evolut.htm

T. Joshi (szerk.): H. L. Mencken on Religion. Prometheus Books, New York, 2002. 180-254. o. („The Scopes Trial”)

Allan Woods (szerk.): The Selected Plays of Jerome Lawrence and Robert E. Lee. Ohio State University Press, Columbus, 1995. 1-71. o. („Inherit the Wind”)