Bezzeg a mi időnkben...

NAGYIgazságok

NAGYIgazságok

Lottó titkok a Nagyitól

2019. május 05. - nagyigazsagok

20150321lottozo-otos-lotto-lotto.jpg

 

"Mihez kezdenék, ha megnyerném a lottót?" Biztosak lehetünk benne, hogy kivétel nélkül mindenki eljátszott már a gondolattal. Az a hatalmas összeg, melyet a győztes bezsebelhet, szinte elképzelhetetlen egy átlagember számára.

 Sok korábbi lottónyertesről olvashattunk cikkeket, akiket épp ez a nagy nyeremény tett tönkre, mert egyszerűen nem tudták kezelni az ezzel járó helyzetet, egyik pillanatról a másikra feladták az addig megszokott mederben folyó életüket. Viszonylag hamar elherdálták a pénzüket, vagy idegileg összeomlottak. Voltak szerencsére olyanok is, akik okosan takarékoskodva teremtették meg az összegből a további gondtalan élet alapjait.

Cikkünkben nagymamáink álmairól, elképzeléseiről olvashattok a lottózás vonatkozásában, továbbá megosztunk veletek 3 olyan fogadási tippet is, amelyekre odafigyelve talán nagyobb esélyetek lehet elhódítani a főnyereményt (vagy legalább egy kéttalálatos szelvényt összehozni).

lotto2meme.jpg

Nagyon érdekes beszélgetések bontakoztak ki azzal a két Nagyival, akiket a lottózás rejtelmeiről kérdezünk meg. Mindketten játszottak már életükben valamilyen szerencsejátékot és egyetértettek abban, hogy az ötöslottó a nagy favorit. 

"Én már akkor lottóztam, amikor dolgoztam, talán 30 éves korom körül kezdtem el. A munkahelyemen csoportosan adtuk fel minden héten a szelvényeket. Sokszor mondták a kollégáim, hogy már igazán megérdemelném, hogy nyerjek, mert az összes ilyen csoportos fogadásban benne voltam."  - kezdte feleleveníteni emlékeit az egyik Nagyi.

A hétvégi sorsolást nagy reményekkel várták, hétről-hétre bizakodtak, hogy az ő számaikat húzzák ki. Egy nagy ellentét már a beszélgetés elején feltűnt kettejük között. Egyikük folyamatosan kezdte elveszíteni lendületét, először még csak véletlenül elfelejtette feladni a lottót, majd később tudatosan hagyta el ezt a tevékenységét és manapság már csak nagyon ritkán játszik. Másikuk a mai napig megjátssza fix számait, melyek leginkább fontos évszámokat, családtagok születési éveit, napjait jelölik.

"Sokszor megfogadtam, hogy nem játszom többet, de a nagy nyeremény elég csábító. Meg mi lenne akkor, ha abbahagynám és a következő héten az én számaim lennének a nyerők?"

Ha már szóba került a hatalmas pénzösszeg, megkértük a Nagyikat, hogy képzeljék bele magukat abba a szituációba, amikor megnyerik a főnyereményt. Kíváncsiak voltunk, hogy mihez kezdenének, mit valósítanának meg belőle? Vágyakozásaik során felmerült több olyan opció, melyeket az emberek általában megemlítenek a témában. Például a lakásvásárlás vagy felújítás, az autó lecserélése, vagy egy nyaraló a tengerparton. Ami biztos, hogy nagyon nehezen tudnák titokban tartani az ismerőseik előtt, ha netán megnyernék a főnyereményt.

lottomeme.jpg

Alapvetően két nagyon családcentrikus nagymamáról van szó. Mindketten megemlítették, hogy a pénzt elosztanák a gyerekeik és unokáik között. Ami figyelemre méltó és egyben megható is volt, hogy az említett lehetőségeknél egyszer sem egyes számban gondolkoztak, hanem a családtagjaiknak szerettek volna jót. A nyaralót, vagy az autót sem maguknak vennék, hanem az unokáknak. 

"Én már mire költsem? Én mindig csak rátok gondoltam, amikor azon töprengtem, hogy mi lenne, ha nyernék." - zárta le gondolatait a Nagyi.

Most pedig, ahogy a cikkünk elején ígértük, összegyűjtöttünk nektek 3 tippet a lottózás tudományából. Ehhez kapcsolódóan a viselkedési közgazdaságtan a nem racionális döntéseket is vizsgálja. Érdekesség, hogy a lottó esetében a nyerési esélyek olyan kicsik, a nyeremények pedig annyira nagyok, hogy az emberi agy itt egyáltalán nem összegeket, hanem az öröm és a fájdalom különböző szintjeit látja. Egy példával szemléltetve: 500 forintot kifizetni két mezőre apró, de biztos fájdalom. Megnyerni 3,5 milliárd forintot felmérhetetlen, az életünket gyökeresen megváltoztató öröm.

1. tipp: Fontos tudni, hogy az egymást követő lottóhúzások független események. Az, hogy például a 21-es számot előző héten kihúzták, nem jelenti azt, hogy a mostani héten kisebb valószínűséggel kerül a nyerőszámok közé.

2.tipp:  Rengeteg “tuti nyerő stratégia” él a köztudatban, lottózási divathullámok érkeznek és tűnnek el. Jobban tesszük, ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk és a saját elképzeléseink szerint játsszuk meg a számokat.

3.tipp: Mivel a nyereményösszeget a nyertesek között felosztják, arra is gondolnunk kell, hogy ha netán nyerünk, ne kelljen senkivel osztoznunk. Ennek érdekében érdemes másoknál ritkábban játszott számsorokat megtennünk (pl: 43,44,45,46,47, vagy 40,50,60,70,80). Bár minden ötös számkombináció ugyanakkora eséllyel kerülhet kihúzásra, ha a mások által is kedvelt, gyakori számokkal játszunk, nagyobb az esély arra, hogy nemcsak nekünk lesz telitalálatunk.

Neked milyen módszereid vannak a számok kiválasztására? Mit tennél, ha megnyernéd az ötöslottót? Meséld el nekünk kommentben!

A cikk megírásában partnerünk volt a rexdigital.hu, ahol ilyen klass okostelefon kiegészítőket lehet vásáolni, mint ez az iphone adatkábel vagy sok egyéb kiegészítő, mint üvegfóliák és tokok okostelefonokhoz.

 

Források:
Nagymamáinkkal való beszégetések
https://www.origo.hu/itthon/20150530-elvittek-a-milliardos-fonyeremenyt.html
https://hvg.hu/tudomany/00000000003640FE
https://www.origo.hu/tudomany/20150213-lotto-pentek-13-valoszinuseg-szerencse-eselyek-szamhuzas-statisztika.html

 

Divat régen és most

depositphotos_12299114_s-2015-1.jpg
Sokszor halljuk, hogy ami egyszer divatos volt az néhány évtized után, valamilyen formában újra az lesz. De vajon mi volt a helyzet a nagyszüleink idejében, ők is trendik voltak? Tévedünk, ha azt hisszük, hogy a háborút követő konfekció időszakban a nagyszüleink nem foglalkoztak ezzel, a nagyszüleink ugyanis éppúgy hordtak ballonkabátot, bőrdzsekit, farmert és miniszoknyát mint mi. 

Ebben a cikkünkben összegyűjtöttük azokat az ikonikus darabokat, amelyeket már a nagyszüleink is hordtak és azóta sem ment ki a divatból.

Ballonkabát


Forrás: femcafe.hu
Ez a tökéletes példa rá, hogy van ami sosem megy ki a divatból. Ennek az ősét még az angol katonaság használta az első világháborúban, aztán megállíthatatlanul terjedt és még ma is reneszánszát éli. Ha beszélsz a nagyival, biztosan szívesen mutat majd neked képeket, amin a kedvenc kabátját viseli.

Nejlonharisnya

 

Az 1900-as években a szoknyák elkezdetek fokozatosan rövidülni, így vált szükséges ruhadarabbá a harisnya, amely szintén elengedhetetlen darabja egy mai ruhatárnak is.

Farmer

A nők jellemzően a 40-es és 50-es években kezdtek el nadrágot hordani, mert a háború ideje alatt sok olyan munkakörben is helyt kellett állniuk, amely korábban a férfiak privilégiumának számított. Így hamarosan megjelent az öltözködésben az amúgy is divatos és praktikus farmernadrág is. Sokunknak ismerős lehet a hippi korszak meghatározó trapéz farmere, vagy az azt követő skinny farmer, majd a magas derekú verziók. A 90-es években pedig már minden mennyiségben és mindenből volt farmer: farmering, farmerdzseki, farmermellény, nadrág, ami lehetett magas derekú, alacsony derekú,kantáros, répa fazonú vagy épp szakadt.
Képtalálat a következőre: „jeans 1970”

Forrás: http://photo-suit.com/editor/?

Kapcsolódó kép

Forrás: http://mindenegybenblog.com/?p=2788

Miniszoknya

Szintén nem mai darab, ugyanis a mini már a 60-as években is trendi ruhadarab volt és megőrizte előkelő helyét az évtizedek során is. De ahogy az a képen is látható, a különösen szexi combcsizma és miniszoknya kombináció sem számít újdonságnak, nagyszüleink és szüleink is ugyanúgy hordták, mint a fiatalok manapság.


Forrás: http://www.sovrani.info/rikthehet-moda-e-viteve-70-foto/

Forrónadrág és leggings

A 80-as évek meghatározó ruhadarabjai közé tartozik a leggings is, amely ma is alapdarabnak számít és bármilyen hihetetlen, de valószínűleg a nagyi szekrényében is ott lapult egy neon vagy más színes darab anno, a lábmelegítő mellett.

Forrás: https://rubbersoulvintageblog.wordpress.com/tag/leggings/

Napszemüveg

Ma is és régen is trendi kiegészítő a napszemüveg. Gondoltátok volna, hogy a nagyszüleink idejében is éppúgy divatos volt, a tükrös lencse, az aviátor szemüveg vagy éppen az ún. cat-eye, macskaszem típusú szemüveg?
 Forrás: https://www.selectspecs.com/fashion-lifestyle/get-the-look-50s-style/

Mint láthatjuk a divat tényleg örök. Biztosan a nagymamádat is foglalkoztatta anno és ma is megvan a véleménye az öltözködésről. Kérdezd meg, hogy ő mennyire követte a divatot és mi volt a kedvenc ruhadarabja és oszd meg velünk is kommentben!

Egyszerű, természetbarát háztartási fortélyok nagymamáinktól

Oh a nagymamáink... akik mindig ott vannak nekünk mikor megbetegszünk, akik bölcs tanácsokkal látnak el bizonytalan pillanatainkban és akik feltétel nélkül szeretnek minket. Kifogyhatatlanok az izgalmas és felejthetetlen történeteikből, élményeikből és élettapasztalataikból. Ők, akikre nagyon sok dolog miatt felnézhetünk.

Nagymamáink nagyon sok olyan életmentő, házi praktikáról tudnak, amiket régen szinte mindenki használt de mára már sokat veszítettek népszerűségükből. Ezért a jelenségért főként a ma már nagyon széles választékban beszerezhető kémiai anyagokat és az ezeket gyártó nagyvállalatokat okolhatjuk, akik megpróbálták lemásolni és drágábban eladni ezeket a háztartási termékeket. Éppen ezért most egy új kihívásra szeretnénk titeket felhívni! Próbáljuk meg együtt követni a nagymamáink háztartási tanácsait és bizonyítsuk be, hogy az egyszerű, természetes, kibetűzhetetlen kémiai anyagoktól mentes megoldások igenis a legjobbak.

A mottó: csak természetes anyagok, pénztárca barát árak és a jó öreg bevált házi praktikák

Próbáld ki az általunk összegyüjtött fortélyok egyikét és oszd meg velünk élményed a kommentekben!

1. Ablaklemosó folyadék helyett: VÍZ + FILTERES FEKETE TEA

Image result for tea water Image result for plus signRelated image

Forrald fel a vizet, majd helyezd bele a filtereket. Mikor kihült, öntsd át egy vízpermetezőbe. Használathoz pedig fújd rá a tisztítandó felületre és töröld át egy ronggyal vagy újságpapírral.

2. Általános tisztítószer heylett: SZÓDABIKARBÓNA + ECET

Related image   Image result for plus sign   Image result for vinegar

Szorj a szódabikarbónátból a tisztítandó felületre, súrold jól át egy kefével, majd öblítsd le. Ezután önts a felületre ecetet, hagyd állni pár percig, majd súrold át újra. Végül pedig öblítsd le újra a felületet vízzel.

3. Mosógatószer helyett: VÍZ + SZÓDABIKARBÓNA

Image result for tea water  Image result for plus signRelated image

Adj hozzá szódabikarbónát a forró vízhez, és azzal dörzsöld tisztára az edényeid.

4. Vízkőoldó szerek helyett: tömény ECET

Image result for vinegar

Öntsd rá vagy egy szivacs segítségével vidd fel az ecetet a kívánt felületre. Súrold jól át majd öblítsd le vízzel.

5. Súrolószer helyett: KÁVÉZACC

Image result for coffee grounds

Szórd meg a zsíros felületet száraz kávézaccal. Hagyd állni pár percik, majd papírtörlővel dörzsöld át a felületet.

6. Légfrissítő spray helyett: SZÓDABIKARBÓNA

Related image

Hints egy széles szájú edénybe szódabikarbónát és helyezd ki a kellemetlen szagoktól megmenteni kívánt lakásrészre. A por önmaga gondoskodik majd a kellemetlen illatok felszámolására.

7. Fehérítő szer helyett: ECET

Image result for vinegar

Önts a mosógépbe egy fél pohárnyi ecetet és indulhat a mosás. A foltos, megsárgult ruháid újra fehérek és tiszták lesznek. 

 

Mikor volt jobb fiatalnak lenni, régen vagy most?

17614554_2c30194791a85179c261fde58490200d_wm.jpg

Mai cikkünkben arról lesz szó, hogy régen volt jobb fiatalnak lenni, vagy manapság. Megkértük nagyszüleinket, hogy hozzanak példákat az életükből, és összeállítottunk 8-8 élethelyzetet, amit vagy régen, vagy most volt a jobb megélni.

8 helyzet, amikor régen jobb volt fiatalnak lenni:

  1. Sokkal biztonságosabban éreztük magunkat régen, mint most. Nyugodtan elmehettünk gyerekként is csatangolni a városba (kisvárosban éltünk), nem kellett a szüleinknek féltenie minket.
  2. Régen nem volt annyi kábítószer fogyasztó fiatal, nem is igazán hallottunk róla sokáig, hogy mi az a kábítószer gyerekkoromban. Jobb volt az akkori fiataloknak enélkül.
  3. Sokkal többet játszottunk kint a szabadban, mint mostanában. Szerintem emiatt kevesebb volt a zárkózott gyermek vagy tinédzser, sokkal jobban lehetett barátkozni kint együtt a játszótéren, mint mostanában, amikor mindenki a szobájába van zárkózva a mobiltelefont nyomkodva.
  4. Nem stresszeltek régebben az emberek ennyit mint most. Már a fiatalok is kezdik tizenévesen az aggódást a tanulmányaik és céljaik miatt. A mi időnkben a fiatalok élvezték az életet, ma már sokszor úgy hajszolgák, mint a felnőttek.
  5. Az én időmben a családok sokkal összetartóbbak voltak, minden hónapban voltak legalább családi összejövetelek. Minden születésnapot és névnapot megünnepeltünk. Sokat segített persze az, hogy a családok közelebb laktak egymáshoz, nem utaztak annyit az emberek. De aztán a gyerekek elköltöztek a faluból messzire,és már nem tudtuk annyit látni egymást. Manapság már sokszor a gyerekek az unokatestvéreik nevét sem tudják.
  6. A én időmben a gyermekek jobban tisztelték a felnőtteket és betartották a szabályokat. Ezzel sokan vitatkoznak, de szerintem a fiataloknak szükségük van keretekre, nem érdemes olyan szabadosan nevelni a gyerekeket, mint manapság, mert nem lesz stabilitás az életében.
  7. Az fiatalok tudtak csendben magukban időt tölteni, nem volt mindig mindenki elérhető.
  8. Az gyerekek az én időmben megbecsülték a dolgaikat. Mindenből csak egy, vagy maximum kettő volt, nem száz és százféle. Olyan megterhelő tud lenni az emberekre a bőség zavara, van valami megnyugtató az egyszerűségben. A mai gyerekek már azt sem tudják ilyenkor, hogy mit beszélek.

 

8 helyzet, amikor most jobb fiatalnak lenni:

  1.  Amikor én kisgyerek voltam még nem volt túró rudi. Igazából a boltban alig volt választék édességből, csak akkor jutottunk valami nassolni valóhoz, ha ünnep volt, és anya sütött valamit, vagy ha a szomszédban megkínáltak.
  2. Mostanában szerintem sokkal több apa veszi ki a részét a gyereknevelésből. Régebben a férfiak sokkal inkább a nőkre hagyták a gyerekek gondozását. A fiataloknak jót tesz az új apakép úgy hiszem.
  3. Bármilyen információra szüksége van az embereknek, azonnal elérhetik. Annyival tájékozottabbak a fiatalok manapság, mint régebben. Én még emlékszem, ahogy a könyvtárba keresgéltem a megfelelő könyveket a dolgozathoz főiskolán, manapság meg már néhány kattintás és minden fent van az interneten. Sokkal könnyebb okosodni a fiataloknak, mint régen.
  4. Anno mindenki mindenhol dohányzott, bele se merek gondolni, hogy gyerekként mennyi füstöt szívtunk be. Olyan jó, hogy legalább az üzletekben, vendéglátóhelyeken, buszmegállókban nem szabad már dohányozni.
  5. Amikor én kisgyermek voltam, nagyon le lettem szidva, ha nem értem időben haza. Akkor is, ha megvolt az okom rá. Féltettek a szüleink, mert nem volt mobiltelefon, mint most, hogy a gyerek hazatelefonálhasson, ha késik. Bár az is igaz, hogy megvolt a romantikája annak, hogyha megbeszéltünk egy randevút, akkor vajon eljön-e a másik vagy sem. Nem tudtad felhívni, hogy hol van már, ha nem érkezett meg a megbeszélt időben.
  6. Hihetetlen, hogy mennyit fejlődött az orvostudomány. Emlékszem kiskoromban, ha valakit műteni kellett, az mennyire komoly dolognak számított. Ma már sokszor másnap hazaengedik az embereket a kórházból, vagy csak besétálnak reggel, és délután már otthon pihennek az ágyukban.
  7. Mi fiatal korunkban csak álmodozni tudtunk arról, hogy körbeutazzuk Európát, annak is örültünk, ha a szomszédos országokba eljutottunk nagyon ritkán. A mai fiatalok 30 éves korukig már fél Európát beutazták.
  8. Nagyon büdösek voltak a buszok, emlékszem, hogy a farmotoros buszoktól gyerekkoromban a hányinger kerülgetett. Ma már alig lehet érezni őket.

 

Források: Nagymamáink történetei, https://www.dailymail.co.uk/news/article-4597056/Life-really-better-old-days-say-adults-50.html, https://www.bryk.pl/wypracowania/jezyki/angielski/22622-life-in-the-past-and-life-now-comparison.html, https://www.bryk.pl/wypracowania/jezyki/angielski/22620-life-is-much-better-today-than-it-was-in-the-past.html, https://www.express.co.uk/life-style/life/816013/old-days-life-better-according-to-study, https://www.pewglobal.org/2017/12/05/worldwide-people-divided-on-whether-life-today-is-better-than-in-the-past/

Húsvét régen és most

avagy hogyan élték meg nagymamáink a húsvéti ünnepeket régen

Ahány ház annyi szokás, így megpróbáltuk általánosságban összegyűjteni, hogy régen mivel volt másabb a húsvét nagymamáink idejében. Emlékeit egy vidéki nagymama osztotta meg velem, aki egy faluban nőtt fel gyermekként és igazán autentikus élményekkel gazdagodott.

  • Háziállatok

„Nekünk mindig is voltak kisállataink, így húsvétkor természetes volt, hogy otthon kisnyuszijaink vannak, de néha bárány, kacsa és csibe is megfordult nálunk.”

Régen a mindennapjaik természetes velejárója volt az állattartás, ami ma már jóval ritkábban fordul elő. Ha mégis szeretnétek húsvéti nyulat tartani, akkor alaposan gondoljátok át, mert rengeteg felelősséggel jár. Azonban ha csak az alkalom miatt jön meg a kedvetek hozzá, rengeteg lehetőség áll rendelkezésetekre, hiszen állatkertekben, állatsimogatókban és egyéb húsvéti programokon is találkozhattok kedvenceitekkel.

 Képtalálat a következőre: „húsvéti bárány”65 Baby #Animals That Can Fill Your Heart With Joy

Előkészületek

„Az ünnepek előtti napokban temérdek tojást díszítettünk a nővéremmel, amit a locsolók számára festettünk. Ezen kívül gyakran adtunk virágot, süteményeket is a fiúknak, akik meglocsoltak minket.”

Ma már kevésbé jellemző, hogy festett tojásokkal várjuk otthon a fiatal legényeket, akik ha meg is fordulnak nálunk inkább csokitojást kapnak, illetve megvendégeljük őket mindenféle finomsággal. Húsvét előtt alaposan rendet tettek régen a ház körül, ami ma már tavaszi nagytakarításként jelenik meg a hétköznapokban.

Képtalálat a következőre: „magyar husvéti tojas”Képtalálat a következőre: „csoki husvéti tojás”

  • Öltözködés

„Ilyen szempontból mi nem igazán tartottuk a hagyományt, de a legtöbb háznál népies viseletben várták a fiúkat a lányok. Mi is megadtuk a módját, az ünnep miatt csinosan vártuk őket, de nem feltétlenül vettük fel a magyaros ruhánkat.”

Ha valaki mostanság mégis otthon tölti az ünnepeket és nem utazik el vagy adja kirándulásra a fejét, ritka, hogy régies viseletben ünnepeljen, jobb szeretik a mai divatos öltözéket a mai fiatalok, de jó idő esetén már előkerünek a könnyed anyagú, lenge ruházatok is.

Hollókő. There are many villages in Hungary where the traditional way of life is still alive, but Hollóko stands out among them. The scenic setting, the beautiful old houses and the colourful traditional costumes make for one memorable visit to the Hungary of old. Insider tip: Come at Easter, when local men pour bucketloads of water on the women.

  • Jelenlét

„ A mi időnkben még nem volt divat ez a kirándulgatás, minden lányos háznál otthon várták a locsolókat, akik szép számmal jöttek is hozzánk.”

Bár vannak, akik még tartják a szokásokat, de sok olyan megnyilvánulást is hallani, ahol inkább „menekülnek otthonról”, hogy ne kelljen vendégeket fogadni. Kétség kívül megváltozott a világ és földrajzilag kevésbé tömörülnek egy adott helyen a közösségek, de jó móka tud lenni ma is egy locsolkodás, főleg ha nagyobb létszámban érkeznek a legények.

  • Gasztrovonal

„Az ünnepekkor rengeteg féle finomsággal készültünk édesanyámmal és nővéremmel a látogatók számára. Jellemzően mákos kalácsot, pogácsát és süteményeket sütöttünk nekik, de készült bőven töltött káposzta, kocsonya és természetesen húsvéti sonka, tojások és házi torma is. Mivel mi vallásos család vagyunk, így a böjt időszakot követően csak a feltámadás ünnepe után ettünk először húst. A kedvencem az anyukám által készített házi likőr volt, ami sokkal finomabb volt, mint a mostani boltban kaphatók”

A böjt időszakot mindenki másként éli meg testileg és lelkileg is, ám kétség kívül az élettani hatásokra pozitívan hat, ha hagyjuk pihenni a szervezetet vagy akár mentálisan készülünk újabb kihívásokra, még ha nem is szigorúan vallási alapon. Ezt követően jöhetnek a nagy családi összejövetelek, ahol a hagyományos ünnepi fogásokat együtt fogyaszthatjuk el- a sonkát kaláccsal, tojásokkal és friss idény zöldségekkel.

Képtalálat a következőre: „házi torma”Képtalálat a következőre: „házi sonka”

  • Szokások

A legmeglepőbb szokások talán mégis a locsolkodásnál jöttek ki, hiszen az emberi leleményesség itt is beigazolódott, hogy határtalan, amikor a mama felsorolta, hogy milyen megoldásokkal érkeztek az ifjak.

„ Régen nem volt ám jellemző falun az illatosított kölni, így a fiúk különböző illatokkal- például vízbe áztatott ibolyával illatosított vízzel vagy szappanos vízzel locsoltak minket. Valaki szódával, valaki vödörrel érkezett, jó sokszor eláztunk, dehát látod nem is hervadtam el.”- mosolyodott el a mama, ahogy visszaemlékezett.

Ma már jellemzően, ha csak jelképesen is, de kölnit használnak, ami nap végére igazi illatkavalkádot kölcsönöz a lányok bőrén, ha sok a látogató. Elvétve a fiúk csoportokba verődve ellátogatnak még a lányokhoz és a buli kedvéért szódával támadnak, nehogy elhervadjanak a lányok idő előtt.

 Képtalálat a következőre: „parfümös üveg”

Összességében rengeteg kedves szokás kötődik a húsvéthoz és az azt megelőző időszakhoz, ezért érdemes ápolni a hagyományokat, hogy mi is szép emlékekkel gazdagodjunk, amit majd az unokáinknak mesélhetünk.

Ha további húsvéthoz kapcsolódó érdekességet keresel, nézd meg előző cikkünket  vagy inspirálódj különböző praktikák közül a Nagyi Pinterest oldalán.

https://nagyigazsagok.blog.hu/2019/04/18/keszuljunk_a_husvetra_nagyi_tuti_tippjei

https://hu.pinterest.com/nagyigazsagok/húsvét/

 Ha pedig még nem követsz minket facebookon, akkor az alábbi linken megteheted:

https://www.facebook.com/nagyiigazsagok/

Képek forrása: Pinterest/Google

 

 

 

 

 

Készüljünk a húsvétra - Nagyi tuti tippjei

nagyi-katarzynabialasiewicz-1024x575.jpg

Bár a világ sokat változott, a húsvéti készülődés még ma is bevett szokásnak számít, azonban sokunknak nincs már ideje rá, vagy csak nem tudjuk, hogyan is kezdjünk hozzá. Szerencsére a nagyszülők ebben is tudnak segíteni. A mai cikkünkben a nagyik néhány jól bevált praktikáit mutatjuk be Nektek!

Hangolódjunk a húsvétra!
Mi jut eszünkbe először a húsvétról? Hát persze, hogy a húsvéti tojások. Lehet az csokitojás vagy főtt. Festett vagy viaszos, gyakorlatilag mindenféle van, csak a képzeletünk szab határt annak, hogy mivel várjuk a locsolókat.
Ha viszont a nagyszüleinket kérdezzük ők biztosan a tradícionális, kézzel dekorált verziókat díjazzák a leginkább.  Szerencsére van is bőven ötletük arra, hogy hogyan lehet tojást festeni házilag, ételfesték nélkül.

tojasfestes-1170x658.jpg

A  tojást egyszerűen pirosra festhetjük akár lilahagyma hájjal együtt vagy akár ecetes céklaláben főzve. így olcsón és természetesen készíthetünk igazán színpompás húsvéti tojásokat, amelyek remekül feldobják a konyhát vagy az étkezőt egy kis kosárba rendezve. Ha nektek nincsen akkor a Nagyi biztosan tud adni.


Díszítsük fel a lakásunkat!
 A tojásfestésen kívül azonban más remek házi dekorációs módszerek is léteznek, például ha kifújjuk a tojásokat és szalagot kötünk rájuk, akkor akár fel lehet őket akasztani a akár barkaágra, akár aranyeső ágra is. A kifújt tojásokat pedig szintén megannyi módszerrel lehet díszíteni, többek között folyathatunk rá viaszt, vagy rajzolhatunk a tojásokra viasszal még a festés előtt, ekkor a rajzolt mintát nem tudja befedni a festék. Viszont ha valaki ennél egyszerűbb lehetőségre vágyunk akkor akár matricával is remekül fel lehet dobni őket.
Ezen túl persze más ikonikus jelképei is vannak ennek a nemes ünnepnek, úgy, mint a nyuszi, a bárány stb. Ezeket a nagymamánk segítségével akár egy koszorúra is feltehetjük és akkor az ünnep hangulata már a belépés előtt magával ragad.

pexels-photo-1040161.jpeg

Ne spóroljunk a sonkával! 
A húsvéti időszak alatt tipikusan sok sonkát fogyasztunk. Akár tormával, újhagymával, vagy retekkel esszük, az biztos, hogy az igazi füstölt sonka mindig jól esik.

husveti_sonka_2.jpg

Szerencsére a Nagyik gyakran ara is tudják a választ, hogy hogyan kell tökéletes húsvéti sonkát készíteni, hogy például mennyi ideig kell előáztatni és meddig érdemes főzés után a levében hagyni hűlni, vagy hogy mikor szabad a csomagolásból kivenni. 
Úgyhogy, ha úgy döntötök, hogy idén magatoknak főzitek meg a sonkát, nem árt előtte ellesni néhány trükköt a Nagyitól!

2yuo51.jpg

 

Süssünk valami finomat!

Csakúgy, mint a legtöbb ünnep, úgy a húsvét sem telhet el sütés nélkül és ebben senki sem lehetne nagyobb segítségedre, mint a Nagyi. Mivel ilyenkor általában kalácsot szokás enni, ezért fogadni mernék rá, hogy minden háztartásban lapul egy régi családi recept, ami alapján a nagyszüleink elkészítik a legfinomabb kalácsot. 
A kalács sütése mellett természetesen ilyenkor sem hiányozhat a menüből az édesség. Az én nagymamám ilyenkor mindig egy nagyon finom diós linzer süteményt készített, amit szerencsére egy kis gyakorlattal Ti is megsüthettek az alábbi recept alapján!

4052190_c2a8f86d33fb70d65e9b9258ca77ce68_wm.jpg

Különösen jó program lehet, ha segítünk a nagyinak az előkészületekben és cserébe biztosan mi is sok hasznos trükköt és praktikát elsajátítunk majd!

 

6 +1 digitális kihívás

Az internet és egyéb okoseszközök térnyerésével, az idősebb korosztály is elkezdte érezni, hogy ha lépést szeretnének tartani a fiatalabb generációkkal, akkor bizony nekik is meg kell tanulniuk a különböző eszközök kezelését. Viszont ez sokszor hatalmas kihívást jelent számukra, és sokszor vicces, ámde frappáns megoldásokkal állnak elő.

Összeálltítottunk egy listát a leggyakoribb nagyszülői vicces pillanatokról. Lássuk melyek is ezek!

 2yhpqu.jpg

1. Amikor megkéritek a Nagyit, hogy készítsen rólatok egy családi fotót, az elsülhet így:

113.jpg

          ... vagy éppen így:

older-people-versus-technology-fails-58c7c1bcee294_700.jpg

2. Mikor a nagypapa küld egy fotót az új tűzhelyről

58c7b9607d9ec_wkiqlba_700.jpg

3. Amikor a nagymamám arról panaszkodik, hogy soha sem mutatja a megfelelő időt a telefonja


older-people-versus-technology-fails-7-58c7fe8ca5748_700.jpg

4. Mikor a távirányító túl bonyolultnak tűnik a nagyszülők számára, és segítesz nekik leegyszerűsíteni a használatát

58c7c39a7398b_72l30pv_700.jpg

5. Minden tini rémálma, mikor meglátja, hogy a Nagyi az Ipad-et vágódeszkának használta

58c7f86281b2e_c0efs5lr_700.jpg

6. Ehhez a képhez csak annyit fűznénk hozzá, hogy „Szép munka volt, Nagyi!”

older-people-versus-technology-fails-58c7c8da930ce_700.jpg

 7. Tartani kell a lépést a fiatalabb generációkkal, ilyen az mikor eléri Nagyit is a trend és az alábbi képet állítja be profilképnek a Facebook-on

15.jpg

 

letoltes_1.jpg

Ti tudtok hasonló vicces sztorikat, melyek ilyen digitális kihívást jelentettek nagyszüleiteknek? Ha igen, írd meg nekünk kommentben!

 

Források:

https://www.boredpanda.com/older-people-versus-technology-fails/

http://www.worldation.com/stories/30-times-grandparents-broke-internet/

7+1 dolog, amit csak a Nagyi tud megadni

nagyi_5.jpg

Nem kérdés, hogy a nagymamák különlegesek. Bár gyakran furcsának tűnhet a viselkedésük, és persze gyakran nem értjuk meg őket, sosem szabad elfelejtenünk, hogy a nagyszülők milyen fontos szerepet töltenek be az életünkben. A velülk töltött idő értékét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy néhány dolgot csak ők tudnak igazán megadni. Ezekből hoztunk most nektek 7+1 példát a saját tapasztalataink alapján.

  1. Reggeli meleg ital - Elengedhetetlen egy tökéletes nap indításához
    "A reggeli a nap legfontosabb étkezése!" - Hallhatjuk gyakran a nagyszüleinktől. Nem meglepő tehát, ha nagymamák gyakran gondoskodnak arról, hogy ez az étkezés különleges legyen. Az én nagymamám, ha náluk aludtam, reggel mindig egy meleg habos kakaóval ébresztett, mert tudta, hogy így biztosan jól indul a reggel. 
    Persze nem mindenki szereti a kakaót, de a legjobb nagymamákat ez sem tántorítja el attól, hogy kedveskedjenek a családtagjaiknak, így sok helyen a reggeli menü elengedhetlen részét képezi a jó öreg macikávé vagy akár a házi tejeskávé is.  Legyen szó akár kávéról, kakaóról vagy éppen egy különleges teáról, az biztos, hogy a nagyszülőknél töltött reggelek derűs, otthonos autentikus hangulatát mindig jól esik felidézni.
    A nagyi segít megédesíteni a reggeledet ezzel a békebeli habos kakaóval. Készítsd el Te is!

  2. Vasárnapi családi ebéd a Nagyiéknál
    Kevesebb tipikus nagyiteendő létezik, mint egy kiadós ebéd elkészítése, amelynek során általában az egész családra főzni kell. Aki főzött már legalább 10 emberre egy legalább 3 fogásos menüt, nagyjából sejtheti, hogy milyen komoly kihívással néznek szembe a nagyszüleink valamennyi családi összejövetel, ünnep vagy sokszor csak egy "tipikus" vasárnapi ebéd alkalmával. Csodák csodájára azonban a nagyik többsége kifejezetten szeret főzni a családnak, vagy legalábbis nem mutatja, ha nem. Azonban ha beleképzeljük magunkat az ő helyzetükbe, akkor nem nehéz belátni, hogy milyen fárasztó munka mindenkinek a kedvében járni, kedvenc ételeit elkészíteni. Ráadásul jellemző, hogy a nagymamák olyan sok ételt készítenek, hogy még csomagolnak is a családnak, nehogy bárki megéhezzen miután moccani sem tud, annyit evett.
    A teltségérzet mellett azonban nem szabad elfelejtenünk értékelni a nagyszüleink fáradozását és megdícsérni a nagyi igazi specialitását, amit sem a családban, sem pedig az éttermekben nem tudnak finomabban elkészíteni. Nálunk például a húsleves volt ilyen, ezt a nagymamám utánozhatatlanul finoman tudta elkészíteni. Akkor is mindig főzött, amikor beteg voltam, mert tudta, hogy az biztosan meggyógyít majd, függetlenül attól, hogy éppen mi bajom volt. Legyen akár húsleves, akár töltött hús vagy éppen borsófőzelék ez a specialistás, egy hozzávaló mindig közös; a szeretet amivel készül. Ez teszi igazán finommá és utánozhatatlanná a nagyi ebédjét.
    Ha téged is érdekel, hogy hogyan készül a nagyi ellenálhatatlan húslevese, kattints ide!

    meki.jpg
  3. Befőzés otthon - A nagyi ehhez is ért!
    Ma már idejétmúltnak tűnhet a befőzés. Kinek van rá ideje? - kérdezhetnénk, jogosan. Szerencsére a nagymamáknak gyakran akad erre is. És milyen jó is ez, hiszen kevés finomabb lekvárt kapni a boltokban, mint a nagyi féle házi barack-, eper- vagy szilvalekvár. Nem is beszélve arról, hogy a házilag készült lekvároknak nemcsak az íze páratlan, hanem általában egészségesebbek is, mint a bolti társaik.
    Ha neked is kedved támadna befőzni egy kis lekvárt, nézd meg az alábbi receptet.  - De ne felejtsd el, hogy a legbiztosabb, ha megkérdezed a nagyit is! 
    Ha már befőzésnél tartunk, akkor nem feledkezhetünk meg a savanyúságokról sem. Nagyszüleink ugyanis még anno általában maguknak készítették ezeket az ételeket is. Ha tehát mi is szeretnénk megtanulni, hogy hogyan készül az igazán finom kováaszos uborka, csemege uborka vagy éppen a csalamádé, akkor kérjük meg őket, hogy segítsenek elsajátítani a procedúra csínját-bínját.

  4. Ninics is jobb, mint a közös főzés a Nagyival
    Ki nem főzött vagy sütött még együtt a nagymamájával? Nos, ha ezt az élményt kihagytátok volna, akkor sűrgősen pótoljátok. Köztudott, hogy a nagymamák nagyon szeretnek időt tölteni az unokáikkal, ha pedig főzni is szeretnek, akkor ez talán a lehető legjobb program számukra. Jó hír, hogy miközben ők jól érzik magukat, mi is profitálunk a programból, hiszen egyrészt lesz finom ennivalónk, másrészt biztosan sokat tanulunk a főzésről is. Ha tehetjük kérjük meg a nagyit, hogy az egyik specialitását készítse el velünk, vagy tanítsa meg, mert ez az amit biztosan a legfinomabban készít és valószínüleg a legnagyobb örömmel tölti el, hogy átadhatja a tudását az utókornak is.

  5. Kézzel készített ruhák? A nagyinak ez sem kihívás!
    A nagyszüleink szokták mondani, hogy ők még sokkal kevesebb ruha közül választhattak és sokkal tovább hordtak egy-egy darabot. Nem dobták ki, ha kiszakadt és maguk javítgatták, szabták be vagy éppen alakították át, hogy különlegesebb legyen mint a többi ugyanolyan darab. Bizony, éppen ezért is a nagyik többsége ért ahhoz, hogy hogyan kell varrni, szabni, sőt nagyon sokan tudnak kötni vagy éppen horgolni is. Szebbnél szebb alkotásaikat biztosan neked is szívesen megmutatják, ráadásul ha megkéred a nagyit, akár te is megtanulhatod, a kötés vagy éppen a horgolás alapjait.

    kotes1.jpg
  6. Közös vásárlás a piacon a nagyival
    Attól eltekintve, hogy ma már szinte lépten, nyomon valamilyen üzletbe botlunk, a nagyszüleink még ma is gyakran járnak ki a piacra vásárolni. Ez is egy olyan szokás, ami talán ma furcsának tűnhet, de ugyanakkor a piacoknak megvan az a sajátos hangulatuk, amivel semmilyen bolt sem tud versenyezni. Gondoljunk csak arra, hogy itt lehetőség nyílik arra, hogy akár őstermelőktől , első kézből beszerezi az árut. Itt nem kérdés, hogy találunk friss zöldséget és gyümölcsöt, igazi házi tojást, sajtot vagy esetleg bio terméket. A jó alapanyag pedig elengedhetetlen egy kíváló vasárnapi ebédhez. Ezt pontosan jól tudják a nagymamáink is, mintahogy azt is, hogy  mit, melyik eladótol érdemes venni. Ha téged is érdekel, tarts egyik nap a nagyival és  biztosan szívesen körbevezet téged.

  7. Felhőtlen szórakozás a régi játékokkal
    Te is találkoztál már Moncsicsivel, csipegető csirkével, régi plüss macival, ólomkatonával vagy éppen egy Gazdálkodj Okosan társasjátékkal a nagyszüleidnél?  Nos, a legtöbb háztartásban azért akad 1-1 ilyen ikonikus példány, amely anno rendkívül nagy örömöt jelentettek a szüleinknek vagy a nagyszüleinknek. Érdemes megkérni a nagyit, hogy meséljen arról, hogy miért tartotta meg ezeket a játékokat, hogyan játszott velük és milyen emlékei vannak róluk. Az érdekes sztorikat ráadásul egy kis kreativitással még fel is lehet dobni, hátha  kiderül, hogy egy-egy retro játékkal még ma is lehet játszani. ha pedig felkelti az érdeklődésedet ez a program, akkor itt mégtöbbet tudhatsz meg a retro játékokról!

7+1  Egy kis Nosztalgia - faggasd ki a Nagyit a régi szép emlékekről!

Azt szokták mondani, hogy időskorban, bár romlik a rövid távú memória, a hosszú távú emlékek sokkal élénkebbek. Ezutóbbinak köszönhetően a nagymamák gyakran sokkal jobban emlékeznek az unokáikra kisgyermekként, mint a szüleik. Ez pedig remek lehetőséget szolgáltat arra, hogy a nagyszüleink meséljenek nekünk és minőségi időt töltsünk velük. Kit ne érdekelne, hogy milyen volt kis korában? Ráadásul a nagyik sztorijainál szórakoztatóbbat keresve sem találnánk. Kérdezhetjük őket a szüleink gyermekkoráról is, a csintalanságokról, vagy éppen a nagymamánk saját fiatalkoráról. Bármiről is faggatjuk őket, biztosan örömmel mesélnek majd nekünk minden részletet.

Nektek mik azok a dolgok, amiket csak a nagymamátok tud igazán jól, vagy amit csak a nagyitokkal szoktatok csinálni? írjátok meg nekünk kommentben!

Napi tevékenységek egy nő életében: Régen és most

Hogy mivel is töltötték szabadidejüket régen a nagymamáink? Milyen szépség- és divattrendeket követtek? Hogyan oldották meg a házkörüli munkákat?

Mindannyian hallottuk már nagymamáinkat mesélni a 'régi szép időkről' vagy történetekről, amelyek a 'bezzeg a mi időnkben'-nel kezdődnek. Főként olyan helyzetekben, amikor olyan új trendekkel, tevékenységekkel szembesülnek nagymamáink, amelyek régen elképzelhetetlenek lettek volna számukra. 

Cikkünkben összehasonlítunk számunkra olyan megszokott napi tevékenységeket - szabadidő, háztartás, szépség és divat témakörökben - amelyek a nagyi idejében teljesen másként néztek ki.

Szabadidős tevékenységek: régen és most

 

Szórakozás Régen Szórakozás Most

Előfizetett rádió, mozi, zsúrok, ötórai teák, tánc (tango, rumba, charleston)

1.png

 

 Spotify, Netflix, Escape room, bruncholás, tánc (electro dance, hip-hop, twerk)

2.png

Nyaralás Régen  Nyaralás Most

Balaton, Dunakanyar, piknik vagy egy-két napos pihenő Lillafüreden

 

3.png

Balaton (változatlanul, napjainkban is az egyik legkedveltebb nyaralóhelye), de egyre népszerűbbek a külföldi utazások is: Spanyolország, Olaszország, Horvátország

4.png

Sportolás Régen Sportolás Most

Tenisz, télen korcsolyázás, esetleg síelés, lovaglás, lovaspóló

5.png

Spinning, maraton futás, túrázás, jóga, TRX, zumba

6.png

 

Háztartási tevékenységek: régen és most

  

Mosás Régen Mosás Most

Teknőben áztatott ruhák, háziszappan, mosószerek (hamuzsír, lúg, szalmiák, szappangyökér) vagy a Persil legelső formái, kifőzés, kikeményítés zselatinnal vagy burgonyakeményítővel

7.png

Mosógép, szárító vagy akár kettő az egyben, mosási programok ruhatípustól függően; számtalan típusú és márkájú mosószer, például az Ariel kapszula 

8.png

Takarítás Régen Takarítás Most

Tollseprű, kézzel csavart felmosórongyok, ecet a padló felmosó és ablakpucoló vízben (aminek elég kellemetlen szaga volt)

9.png

Okos porszívó és feltörlő; változatos tisztítószerek, például bútorpucoló; ablaktisztító eszköz

10.png

  

Szépség és divat: régen és most

 

Szépség Régen  Szépség Most

Platinaszőke, bubifrizura, vékony szemöldök – ceruzával meghúzott Marlene Dietrich, dauerezés

11.png

Ombre vagy balayage, ezüstszőke, dús-természetes szemöldök, telt ajkak 

12.png

Divat Régen Divat Most

Élénk színek (például: olívzöld a cinóberpirossal, citromsárga az ezüstszürkével), fekete-fehér összeállítások, "little black dress"

13.png

Visszafogott, természetes színek (például: púderes ballet-rózsaszín, enyhe levendula, élénk coral, turmeric, terrarium zöld), farmer, leggings

14.png

 

Ti mit gondoltok erről? Van esetleg más olyan példátok tevékenységekre amit a nagyitok teljesen másként csinált az ő idejében? Írjátok meg nekünk. 

20 tipp a Nagyitól egy környezettudatosabb háztartásért

grandma.jpg

Legtöbbünk fejében minden bizonnyal össze van kötve a nagymama szó a spórolással és a racionális háztartásvezetéssel. Habár a nagymamák nem feltétlenül könyezettudatos megfontolásból használnak olyan praktikákat, amivel energiát vagy pénzt lehet spórolni, de ettől függetlenül minden bizonynal sokat tesznek az élhetőbb környezetért. Rengeteg ilyen háztartási trükk létezik, amivel elkerülhető a felesleges pazarlás a ház és a konyha körül. Ebből mutatunk most meg 20 példát, ami a számunkra a legjobban tetszik. Reméljük néhány számodra is hasznos lesz és már tettünk is egy újabb apró lépést a globális felmelegedés és éghajlatváltozás megfékezéséért.

 1. Ha életlenné válik a borotvapenge, nem kell azonnal kidobni. Még sokáig használható lesz, ha néhányszor végighúzzuk egy farmer anyagon.

2. Nem kell a bútorboltba rohanni azonnal akkor sem, ha megkarcolódik egy fa bútor. A nyers egész dió nagyon jó karceátávolító tud lenni. Csak húzzuk végig a karcokon néhányszor.

3. Minek vagyonokat költeni drága permetszerekre és velük szennyezni a földeket, mikor vízbe áztatott csalán levével is elegendő egy átlagos konyhakertben permetezni a növényeket.

4. A sok drága és vegyszerekkel teli tisztítószer helyett itt egy sokkal környezetkímélőbb tisztító csodaszer- a szódabikarbóna. Nagyon sokoldalú, azon kívül, hogy szinte mindent tisztíthatunk vele még használható fogkrémként, samponként és dezodorként is. Illatosítani is tudjuk különböző illóolajokkal, amiknek nagy részét itthon is elkészíthetjük. A levendula vagy menta oldat például nagyon hatásos illatosító.

5. Az egyik legnépszerűbb nagyitanácsok közé tartozik az, hogy mindig csak annyit főzz, amennyit egyszerre meg is eszel. Sok nagymama egyszerűen tökéletesen ki tudja számolni, hogy éppen mennyit fog megenni, és csak annyit főz egyszerre. Ha többen megfogadnák ezt a tanácsot, akkor drasztikusan lecsökkenthetnénk a kidobott óriási ételmennyiséget.

6. Biztos ti is sokszor hallottátok Nagyitól azt, hogy minek esztek paradicsomot vagy paprikát télen, mikor ennek nem most van a szezonja. Nagyon sokat lehet spórolni, ha mindig az adott évszaknak megfelelő zöldséget és gyümöcsöt fogyasztjuk. Arról nem is beszélve, hogy az idény zöldség/gyümölcsöt lehetséges közeli forrásból beszerezni, akár az adott településről, és nem kell hozzá sok üzemenyagot elégetni ahhoz, hogy messzi helyről ide szállítsák.

7. A nagymamák másik kedvenc tisztítószere az ecet. Nem mérgező, környezetkímélő, olcsó és hatékony. Az illata nem a legjobb, de jó szellőztetéssel kordában lehet tartani. Kesztyűt nem árt húzni az ecettel való tisztításhoz sem.

8. Nem is igazi vidéki nagymama az olyan, akinek nincsen legalább egy kis konyhakertje. Ezt is elleshetnénk tőlük. Lehet, hogy elsőre túl nagy munkának tűnik a gondozása, de legalább friss levegőn vagyunk addig is,egy hobbi is válhat belőle, valamint nem utolsó sorban a gyerekek is kivehetik a részüket a locsolásból, ültetésből és egyéb kert körüli munkálatokból, amit nagyon élveznek. És azért valljuk be, hogy az egy teljesen más érzés mikor az ember a saját gyümölcsébe és zöldségébe harap bele vagy kínálja meg a vendégeit belőle.

9. Ki látott már nagymamát papírtörlőt használni? Sokkal környezetbarátabb a konyharuha, ami rengetegszer kimosható és újra felhasználható.

10.A műanyag pohárra és evőeszközre is biztos rosszallóan nézne a nagyi, amikor meglátja. Szinte mindig meg lehet oldani nem eldobhatóval is.

mem1.jpg

11. Gyűjsd az esővizet, ahogy a nagyszüleink is teszik a kertjükben. Öntözéshez annyira nagy pazarlás 100%-ban csapvizet használni.

12. Biztos veled is előfordult már, hogy a boltban olyan szívesen megvetted volna azt az új háztartási gépet, és meggyőzted magad, hogy az otthoni már úgyis régi. Láttál már nagymamát kidobni egy jól működő konyhaeszközt? Inkább aludj rá párat és ha még akkor is jó ötletnek tartod a cserét, csak akkor váltsd le.

mem2.jpg

13. Manapság annyi előrecsomagolt, kész és félkész ételt eszünk. Régebben ez egyáltalán nem így volt és habár sokkal kényelmesebb és gyorsabb csak megvenni készen a boltban,de annyi felesleges csomagolóanyagot termelünk ezért a kis kényelemért. Amikor tehetjük, inkább főzzünk valami egyszerű és gyors ételt.

14. Annyi ember van, aki képtelen otthon jól érezni magát és minden hétvégén vagy esténként is muszáj kimozdulnia otthonról. Tanuljunk a nagyszüleinktől, akik otthon a ház körül is jól érezték magukat és ne akarjunk minden áron máshol lenni. Sok üzemanyagot spórolhatunk meg ezzel.

15. Itt Magyarországon, ahol - a legtöbb helyen, főleg hegyekhez közel - a csapvíz az egyik legjobb minőségű a világon, annyi és annyi ember iszik otthon is műanyagpalackos vizet. Tegyünk a környezetért és igyunk inkább csapvizet. Hiába újrahasznosítható a műanyag palack, akkor is sok energiát emészt fel a szálítása és újrahasznosítása.

16. A víz mellett a tejet is lehetséges már egyre több helyet saját üvegedényünkben kimért formában megvásárolni. Nemcsak, hogy így jobb ízű, minőségibb tejet kapunk, de megspóroljuk a tejesdobozok erőforrás igényes és sok helyen nem alkalmazott újrahasznosítását.

17. Ha jó lakóközösségben élt a Nagymamád, akkor biztos sokszor szaladtak egymáshoz a szomszéd asszonnyal egy kis fűszerért vagy hozzávalóért, amiből csak egy picike kellett az ételbe és sajnáltak egy nagy adaggal vásárolni. A spóroláson kívül ezzel a trükkel a környezetünkért is tehetünk egy kicsit.

18. Gyorsan szedd ki a ruhából a foltot, amint belekerült! Sokszor pont ezzel kerülhető el, hogy új ruhát kelljen venned feleslegesen, mert a beleszáradt étel már nem tud tökéletesen kijönni belőle. Ezt szinte minden Nagyi tudja! (:

19. Tarts tisztán a háztartási eszközöket, mint a nagymamák. Ha így teszel sokkal tovább megőrzik az eredeti színüket és használati értéküket és nem kell idő előtt újat venni és kidobni a régit.

20. Tanulj meg egy kicsit varrni. Ezzel elejét veheted annak, hogy egy kis szakadás miatt is varrónőhöz kelljen járnod vagy ki kelljen dobnod a ruháidat. A nagymamád biztos szívesen megtanít rá, ha szépen megkéred.

Ti milyen praktikákat használtok a mindennapokban, amit a Nagyitól tanultatok?

Források: Nagymamáink beszámolói, https://www.littlethings.com/vintage-cleaning-tips/5, https://www.homemade-dessert-recipes.com/household-tips.html, https://www.onegoodthingbyjillee.com/grandparents-living-green/, https://www.treehugger.com/slideshows/green-home/10-tips-grandma-greener-home-ss/page/10/#slide-top
süti beállítások módosítása