Moped blog

Moped blog

Suzuki TR50 Street Magic (2004) - Varázsolni nem tud, de amit nyújt, az is elég

2016. július 27. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

 

Többeteknek ígértem, hogy majd több képpel fogom a posztokat meghinteni, de most előre is exkuzálni vagyok kénytelen magam, mert az idei Moped Metál felvonulás számomra eléggé zaklatottra sikeredett. Hogy miért, azt már itt részletesebben is olvashattátok. Úgyhogy kivételesen nem igazán maradt energiám arra figyelni, hogy elég képet készítsek.

A teszt alanyául szolgáló Suzuki Street Magicet a Moped Metálon szúrtam ki, konkrétan már a vonulás alatt. Fura mokány kis szerzetnek tűnt, és a csordogáló motorfolyamból olykor-olykor vehemensebben gyorsított ki az átlagnál. Korábban nem láttam még ilyen motorkát, és azt is csak utólag tudtam meg, hogy a Suzuki gyártotta, mert a felirat alapján csak annyit árult el magáról, hogy Street Magic.

Aztán a Görzenálba befutva elcsíptem a tulajt, aki nagyjából egy éve hajtja a kis Suzukit, nagyon elégedetten. Cserélni-javítani eddig csak a szokásos kopó-fogyó alkatrészeket kellett, gumi, szíj, ilyesmi, meg a karbit kellett kicsit gatyába rázni.

img_1221.JPG

Izmos kis gépezet

Első blikkre egy 90 fokon kimosott Yamaha TW125-re hasonlít, legalábbis ami az arányokat illeti, de ha jobban hunyorítok, én bizony a Suzuki VanVan-t és a Honda MSX 125-öst is bele tudom látni: a gumik ballonosak és jó szélesek (az 500 köbcentis Honda XBR-em gyári hátsógumi-méreténél is szélesebbek) és a tankra felkúszó vékonyan párnázott ülés is tud néhány kellemetlen órát szerezni a Street Magic-kel messzebbre merészkedők fenekének.

És ha már az ülésről van szó: a motorost kimondottan offenzív krosszos pozícióba kényszeríti. Viszonylag elöl, már-már a tank fölött ülünk, egyenes háttal és a kormányhoz közel, amit így erősen behajlított karral ragad meg az ember. Ha egy kicsit több versenyszellem szorult volna belém, akkor nyélgázon húztam volna a kanyarokat, a kanyar felőli oldalon pedig előre nyújtott lábam sarkával biztosítottam volna (mondjuk mivel épp szandál volt rajtam, ezzel a mutatvánnyal legfeljebb csak egy pirosan villogó "Don't try this at home" feliratot érdemelhettem volna ki magamnak a tévében). A sportos közlekedést, tempós kanyarvételt egyébként a mindössze 75 kilós száraz tömeg is nagyban támogatja.

img_1224.JPG

"a felirat alapján csak annyit árult el magáról, hogy Street Magic"

Ha vetünk egy gyors szempillantást a technikára, akkor rögtön látszik, hogy itt félig-meddig robogóról van szó: az egyhengeres kétütemű blokk szíjon és variátoron keresztül hajtja meg a hátsó kereket, nem is akárhogy: a tulaj figyelmeztetett, hogy óvatos gázzal induljak, mert nem kizárt, hogy különben egy kerékre állok. Bár a végsebességet nem teszteltem, de a gyárilag jó öblös rezós kipufogónak és a 7 lóerőnek köszönhetően 50-ig szép dinamikusan húz a Street Magic. Ha a gázkart nem bináris módban használjuk, akkor akár a 2,5 literes fogyasztás is tartható, ami a 6 literes tankot figyelembe véve 200 kilométer fölötti hatótávot vetít előre. A vágta egyébként nagyjából 70-ig tart, a lassítást pedig nyugodtan rábízhatjuk a hátsó dobfékre és az első hidraulikus tárcsára. 

img_1225_1.JPG

ha 90-ig nem is, de azért 70-ig jók vagyunk

Nem tudom, manapság a jobb módú szülők milyen robogóval ajándékozzák meg porontyaikat általános iskolai ballagásra, de ha nekem kéne tanácsot adnom, a Suzuki Street Magic kétségkívül az ütőképes javaslataim között szerepelne. Oké, tárolóhely, az nem sok van, cserébe viszont egy ritka, stílusos és sportos motort kapunk, ami az automata váltónak köszönhetően városban még kimondottan praktikus is. És ha úgy adódik, a rakpartokon vagy a Hungária körúton sem vallunk majd szégyent az idősebb úrvezetők sürejében (azokkal meg, akik 110-zel teszik próbára a szerencséjüket, úgyse tudunk mit kezdeni).

 

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten vagy Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

A bejegyzés trackback címe:

https://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr558823932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord Ickenham 2016.07.27. 13:05:23

Képeket! Még!
Elölről is, stb.

Editor Bob 2016.07.27. 17:10:40

Nekem volt ilyenem egy fél évig. Tuti kis szerkezet, nagyon jól lehetett döntögetni kanyarokban. A gyorsulása nekem átlagos volt a többi jobb robogóhoz képest, zöldnél kilőve nem volt gyorsabb az SR-eknél, Aeroxoknál, jobb Jogoknál. A km óránál nekem valamit bütykölt a szerelő, így óra szerint 58 helyett 65-öt tudott, igaz azt tartósabban is. Sajnos benzinszintjelzője nem volt, így meg kellett mindig jegyezni, mennyinél tankoltam. A 176 cm-es magasságomhoz én kicsinek éreztem, ha 14-es kerékkel csinálták volna meg, tuti megtartom. Az ülése valóban kényelmetlen 20 km után. Amúgy a motor Morini blokkos, tuningolni a szerelők szerint nem lehet túl jól, cserébe viszont baromi hangos, ez volt az egyetlen robogóm, ahol hosszabb távra füldugót használtam.

Összességében tuti kis gép 160 centis embereknek.

gus 2016.07.27. 17:27:32

@Editor Bob: Köszi a plusz infókat!
süti beállítások módosítása