Miskolc a te helyed

Kézfogás klaszter

Híd a munkaerő piac perifériájára szorult munkavállalók és a gazdaság piaci szereplői között

2022. augusztus 16. - InnoTime

A Kézfogás Klaszter 2021-ben a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád Megyei Szervezetei, a MIREHAB Szociális Ellátó Nonprofit Kft., valamint a Savic Consulting Kft. együttműködésében létrejött egyesület, mely összefogja a szociális vállalkozásokat. Célja, a hátrányos helyzetű munkavállalók számára kiutat mutatni a munkanélküliségből, valamint a valódi értékteremtés mellett minőségi, versenyképes termékeket és szolgáltatásokat kínálni a piaci igényekre szabva.  A Kézfogás Klaszter az Észak-magyarországi régió helyi termékeinek és értékeinek népszerűsítésére és az ezekre épülő társadalmi, gazdaságfejlesztési folyamatok elindítására fókuszál.  Hálózatuk tagjai nem tömegcikkek gyártására, hanem magas minőségű termékek előállítására vállalkoztak.

 

homephoto.jpg

A Magyar Vöröskereszt miskolci székhelyű Tű, Cérna, Szeretet varrodájában saját márkás termékeket gyártanak, emellett Mezőcsát ad otthont szociális farmjuknak és sajtüzemüknek. A farmon megváltozott munkaképességű emberek segédkeznek a kecsketartásban, munkájuknak köszönhetően pedig a sajtüzemben készülnek a háztáji portékák. A termékeket „Háztáji íz gourmet sajtba rejtve” szlogennel, Miskolcon és a környező településeken elsősorban termelői vásárokon, illetve kézműves boltokban értékesítik.

Ezen jó gyakorlatok terjesztése érdekében a Klaszter hitvallása szerint olyan összefogásra van szükség, amely elősegíti a társadalmi vállalkozások működését és fenntartását, melyben kulcs szerepe van azoknak a partnerszervezeteknek és a társadalmi felelősségvállalásban élen járó vállalatoknak, cégeknek, amelyek üzleti tapasztalataikkal és programjaikkal támogatni tudják a szociális ágazatban működő vállalkozásokat. Az összefogással megvalósulhat a helyi cégek piacra jutása, a gazdaságok fejlesztése és ezen keresztül a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatása is.

 

img-5228-1024x768.jpeg

A foglalkoztathatóság javítása érdekében a klaszter célul tűzte ki a megváltozott munkaképességű emberek reintegrációját, ennek érdekében a hozzájuk jelentkezők esetében először felmérik a jelentkezők készségeit/képességeit és eddigi munkatapasztalatait. Ezt követően az érdeklődési kör, illetve fejleszthető kompetenciák figyelembevételével munkalehetőséget kínálnak számukra. Gondolnak a munka világába visszatérők mellett azokra is, akik életük során még egyetlen napot sem dolgoztak, őket is segítve az elhelyezkedésben. A munkaerőpiacra jutást ingyenes, munkakörre specializált képzésekkel támogatják, mely által alkalmassá válnak a képességeikkel elérhető legmagasabb szintű foglalkoztatásra. A Klaszter tagjai és együttműködő partnerei folyamatosan szabad pozíciókat biztosítanak számukra, melyek megtalálhatóak a Kézfogás Klaszter által üzemeltetett Állásportálon (mmkállás.hu – A megváltozott munkaképességűek álláskeresője (mmkallas.hu)). A felület kifejezetten megváltozott munkaképességű álláskeresők számára került kialakításra, részükre azonnali jelentkezési lehetőséget biztosítva.

 

varras-taska-1.jpg

Nem csupán az álláskeresők és munkáltatók összekötésében segít a Klaszter, hanem maguk munkaadóként jelennek meg  és munkalehetőségeket biztosítanak a célcsoport számára. Miskolc belvárosához közel, a Meggyesalja utca 22. szám alatt védett környezetben, akadálymentes call centert működtetnek, ahol 50 fő megváltozott munkaképességű munkavállaló a Magyar Vöröskereszt véradásszervezési munkáját támogatva, azokat az úgynevezett „alvó donorokat” keresik fel telefonon, akik az elmúlt két évben valamilyen okból nem jelentkeztek véradásra. Az itt dolgozó kollégák kommunikációs és informatikai képzésben részesültek a munkavégzés kezdetekor a feladatellátás hatékonysága, illetve tartós elhelyezkedésük támogatása érdekében. A szervezők abban bíznak, hogy az egységes rendszerbe foglalt új telefonos behívási módszernek köszönhetően a donorszámok emelkedni fognak, valamint a foglalkoztatás által valódi értékteremtés valósul meg.  További álláslehetőséget emellett Szerencsen biztosítanak, ahol szintén 50 fő megváltozott munkaképességű munkavállaló bérmunka keretein belül pelenkacsomagolást végez.

 

babzsakfotel-voroskereszt.jpg

A munkáltatókra fókuszálva a Kézfogás Projektiroda, a klaszter háttérszervezeteként különböző szolgáltatásaival támogatja az egyesület tagjait és országos szintű partnerhálózatát. Tevékenységük révén a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató cégek sikeresebbek és hatékonyabbak a hazai és Európai Uniós projektek pályázásában, melyhez hozzátartozik a projektek felkutatásán, közvetítésén, megírásán túl a projektmenedzsment feladatok ellátása is. Az iroda továbbá támogatja partnereit azáltal, hogy az általuk kínált szolgáltatások közvetíti olyan önkormányzatok, cégek felé, akik kifejezetten ilyen profilú cégek szolgáltatásait keresik.

Tevékenységük kiterjed ezenkívül a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatni szándékozó cégek akkreditációjának segítése mellett olyan adminisztratív támogatásra is, mely az esetlegesen megnyert közbeszerzések és egyéb szerződéses feladatok minél sikeresebb megvalósítását szolgálják.

Amennyiben szeretne együttműködni a Kézfogás Klaszter szervezetével és van olyan terméke, szolgáltatása, vállalkozása, mellyel kölcsönösen segíthetik egymást, az alábbi elérhetőségen veheti fel a kapcsolatot a Klaszter kollégáival:

�   info@kezfogasklaszter.hu

+36 70 933 8253

➡️  3525 Miskolc, Meggyesalja u. 22.

 

A Kézfogás Klaszterről bővebb információ: Kézfogás Klaszter - Segíteni sokféleképpen lehet. (kezfogasklaszter.hu)

 kutyaparnahuzat.jpg

Az EU támogatásával szociális mintaprojekt indult Miskolcon

A harminc hónap során több száz miskolci lakost fognak segíteni a különböző szolgáltatásokhoz, képzésekhez, foglalkoztatásokhoz való hozzáférésben, a társadalmi mobilitás elindításában. Az új kísérleti szociális modell más városokban is adaptálható lesz, amelynek részeként új szakmapolitikai szabályozásokat is kidolgoznak.

Miskolc MJV Önkormányzata az Európai Unió finanszírozásával „Városi kezdeményezés az innovatív és integrált szociális szolgáltatásokért, foglalkoztatás-fejlesztésért” néven indította el tavasszal a „4IM” projektet.

A projekt alapcélja a leginkább kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek támogatását célzó integrált beavatkozások létrehozása és tesztelése. Új, kísérleti szociális modellt vezetnek be, az intézményi struktúra kidolgozásával pedig hatékonnyá teszik az együttműködést a különböző állami, magán- és civil érdekelt felek között. További cél, hogy felülvizsgálják a szakmapolitikai szabályozásokat, a különböző önkormányzati támogatások hatékonyságát.

A projektet két területen, a miskolci Tetemvár és Bábonyibérc városrészekben valósítják meg legalább 300 fő részvételével. A kísérleti modell bevezetéséhez mindkét projektterületen helyi hozzáférési pontokat alakítanak ki. A kezdeményezés elvárt hatása, hogy az ezen városrészben élő Miskolciak jobb hozzáférést kapjanak a különböző szolgáltatásokhoz, a leszakadás csökkenjen, érvényesülhessen a társadalmi mobilitás. A projekt azt szeretné elérni, hogy az abban résztvevők több mint 80 százaléka legyen foglalkoztatott, képezhető, illetve vegyen részt képzésben vagy más aktivizáló tevékenységben.

A 30 hónap időtartamú projekt eredményeképpen Miskolcnak hatékonyabb és integráltabb, tudatosan kidolgozott és kísérleti bevezetéssel tesztelt városi szintű szociális-foglalkoztatás szolgáltatási modellje lesz. A modell adaptálható, igazítható lesz más városrészek vonatkozásában is nemcsak Miskolcon, hanem más, hasonló kihívásokkal küzdő önkormányzatok számára.

A projekt kulcsszereplője Miskolc MJV Önkormányzata által létrehozott Társadalmi Innovációs Forrásközpont. E szervezet végzi az operatív munkát, a legszegényebb háztartások támogatását szolgáló integrált kísérleti rendszer irányítását. A Forrásközpont aktívan alakítja a közösségi pontok munkáját, illetve koordinálja a közösségi coachokat, akik a helyi közösség körében segítik elő önszerveződő akciócsoportok kialakítását. A modell alulról építkezve segít azonosítani az egyes háztartások helyzetét, majd a célzott támogatási csomagok biztosításával is azt célozza, hogy a változás a közösségen belülről induljon el. A projekt után, a kísérleti modell tapasztalatainak birtokában, a Forrásközpont hosszútávon végezheti majd a feladatát, a hozzáférési pontok pedig további leszakadó városrészekkel bővülhetnek.

Az új szolgáltatási modell kidolgozásához az elemzéseket a Miskolci Egyetem, az Önkormányzat és az Abaújrakezdés Egyesület és a Hárfa Alapítvány végzi és a Társadalmi Innovációs Állandó Munkacsoport koordinálja.

Miskolc megosztja tapasztalatait a partnerváros Kassával, valamint bekapcsolódik a hasonló projekteket megvalósító és más európai városi együttműködési hálózatok munkájába, amelyekben olyan országok vesznek részt, mint Németország, Olaszország, Franciaország, Szlovákia.

A 2024-ben záruló projekt konzorciumi partneri: Kassa, a HÁRFA Alapítvány, az Abaújrakezdés Egyesület, a Miskolci Egyetem és az AEIDL (Brüsszel), valamint társult tagjai a dr. Ámbédkar Iskola és a Dialóg Egyesület.

business-success-teamwork-concept-with-wooden-figures-people-side-view.jpg

Munkaerő-megtartás, bizalomépítés a játék és a sport útján

A jelenlegi munkaerőpiacon a munkaerő megtalálása sem egyszerű feladat, viszont a megtartásuk annál is nagyobb nehézségek elé állítja a cégeket. Az álláskeresők ma nagyon sok lehetőség közül választhatnak, éppen ezért a versenyképes fizetés már alapvetőnek számít, és az egyéb juttatások, valamint a munkakörnyezet kapnak egyre nagyobb hangsúlyt a döntésekben. Az új munkahelyen a kezdeti idillinek tűnő kilátásokat, az újdonságot, és a szimpatikus körülményeket gyorsan felválthatja a „szürke”, dolgos hétköznapok monotonitása, ami a munkavállalók lelkesedésének csökkenéséhez és akár kiégéshez is vezethet. Különösen igaz ez akkor, ha a munka-magánélet egyensúlya eltolódik a munka irányába, és ezáltal a munkavállalói igények és a munkáltatói érdekek a cég kultúrája, szemlélete között diszharmónia lép fel. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy hosszútávon akkor maradnak a dolgozók egy adott munkahelyen, ha érdekeiket érvényesíteni tudják, és egy olyan befogadó környezet és támogató légkör segíti a munkavégzésüket, amely rugalmasan tud igazodni magánéletükhöz, emberi sajátosságaikhoz.

12_13_munkaero-megtartas_blogbejegyzes-002.jpg

A munkaerő megtartásának egyik gyenge pontja abban mutatkozik meg, hogy sok cég még ma sem  stratégia szintjén foglalkozik a munkaerőpiaci kérdésekkel. A munkaerő megtartásának is megvannak a maga költségei, mint pl. a folyamatos fizetésemelések, béren kívüli juttatások, az iroda fejlesztése, a céges laptop, stb. amik mind-mind arra szolgálnak, hogy az alkalmazottak a cégnél maradjanak. Ezek összköltsége mégis eltörpül amellett a több millió forint mellett, amibe a fluktuáció kerül. A legtöbb vállalatnál mégsem mérik ezt fel, és fizetésemelés helyett sokszor inkább egy új munkavállaló felvétele mellett döntenek. Ha azonban ezt felismerik és rájönnek erre, akkor ez és az ebből fakadó stratégiai változtatások a szervezet életében akár munkaerőpiaci versenyelőnnyé is válhatnak.

Vannak persze olyan elemei is az Employer brandingnek és a dolgozói lojalitás növelésének, amik nem feltétlenül kerülnek pénzbe, mégis a munkaerő-megtartást segítik. Ezekről az eszközökről volt szó a Miskolci Foglalkoztatási Paktum Program egyik idei online szakmai rendezvényén. Ebben a bejegyzésünkben ezek közül 2 eszközt a játékot és a sportot szeretnénk alaposabban bemutatni.

 Ray Kurzweil amerikai feltaláló, író szerint „a játék csak egy másik változata a munkának; összes formájában bensőséges szerepet játszik az emberi tudás felhalmozásában”. Elmondhatjuk, hogy a játék nem csak a gyermekek életében tölt be kiemelkedő szerepet, hanem a felnőttek mindennapjainak is fontos eleme kellene, hogy legyen. A játéknak bizonyítottan fontos élettani hatásai vannak, ide sorolhatjuk a fejlesztő tulajdonságát is, ugyanakkor a stressz csökkentése terén is jeleskedik. Játszva tanulás során úgy sajátítjuk el az új információkat, hogy közben kikapcsolódásnak éljük meg azt. A felesleges energia levezetésére, feszültségoldásra is kitűnően alkalmas a játék legtöbb formája, változata. A csapatjátékok, sport játékok erősítik a közösség kohézióját, általa megismerhetjük az emberek igazi oldalát, személyiségét. Ilyenkor előtörnek az „állati ösztönök”. Többek között erről is beszélt Tápler Zita előadó a Paktum rendezvényén, melyen kiemelte azt is, hogy a munkavállalók leggyakoribb elvárásai a vezetőikkel szemben a bizalom, becsület, egyéni célok támogatása valamint a motiváció. Ezeket mind támogathatjuk egy csapatépítés során, ahol a játék segítheti ezek kialakulását.  Közösen, de nem hétköznapi munkával töltött idő könnyen összekovácsolhatja a csapatot, ami pozitívan hat a mindennapi munkavégzésre is.

A Profession.hu 2019-es felmérése szerint a válaszadók 52%-a rendszeresen sportolt, ehhez a képest a munkáltatók 74%-a semmilyen módon nem támogatta alkalmazottainak testmozgását, és csak 31 százalékuknak volt lehetősége a munkahelyén, vagy annak közelében sportolni.

Az elmúlt évek azt mutatják, hogy egyre több munkáltató veszi észre, hogy a sport és játékosság jótékonyan hatnak munkavállalóikra és a stressz csökkentésére, ezért kedvezményeket biztosítanak számukra pl. edzőtermi bérlet támogatásával vagy akár a munkahelyen kialakított sport-játék részleg berendezésével. Egy pingpongasztal vagy csocsó beszerzése vagy akár egy tollaslabda készlet is ideális választás lehet ahhoz, hogy a dolgozók a munka közben felgyülemlett feszültséget pihenésképp levezessék egy néhány perces játékkal. Nem mellesleg a közösségi tevékenység által munkahelyi csapatunk összetartozás érzését is erősíthetjük, javulhat a munkahelyi kapcsolatok minősége, amely hatékonyabb csapatmunkát, gördülékenyebb munkavégzést eredményez.

Tehát a munkahelyen kialakított sportolásra alkalmas tér, játék eszközök megléte munkahelyi jó gyakorlatnak számítanak, ami nagyban növeli a dolgozók elégedettségét, hozzájárul a vállalat belső munkavállalói brandjéhez, biztosítja a munkavállalók kellemesebb közérzetét, javítja koncentrációs-és teljesítőképességüket. Látható, hogy a munkahely iránti elköteleződésük, bizalmuk és hűségük erősödik, hiszen szívesen dolgoznak ilyen lehetőségeket is kínáló cégnél. Így a munkakedv emelkedésével arányosan csökkenhet a fluktuáció. Tökéletes kiegészítő elemei lehetnek a munkavállaló központú vállalati stratégiának.

Miskolc egy call centeres csapat szemével

#AtHomeEverywhere S01e00

Akármerre járunk Dániától Kubáig, mindig bele lehet futni olyanokba, legyen szó akár helyiekről, akár hazánk idegenbe szakadt fiairól, akiknek felcsillan a szemük, ha meghallják lakóhelyünk nevét, és már mondják is, ami elsőre eszükbe jut. Acélváros! Sorsod Borsod! Gyár! Edda! Miskolc sokak szemében még ma is Detroit hazai megfelelője, és bár a borsodi megyeszékhely számos olyan problémával küzd, ami többé-kevésbé elmondható más vidéki városokról is, sok tízezren tekintenek rá szeretettel, otthonukként, és gondolják azt, hogy jó itt élni, dolgozni, felnőni - köztük egy miskolci székhelyű és indulású, ma már a világ több mint harminc országában szolgáltató call center vállalkozás munkatársai. Miskolc Város Ünnepének alkalmából ma az ő szavaikkal mutatjuk be a várost.

Miskolc város ünnepét május 11-én tartják. A városi közgyűlés 1993-ban döntött úgy, hogy május 11. lesz Miskolc ünnepe, annak tiszteletére, hogy 1909-ben ezen a napon adott a városnak címeres kiváltságlevelet Ferenc József. Az ünnepet 1993 óta tartják meg minden évben. A város több pontján is zajlanak rendezvények, este pedig tűzijáték látható.

Hagyomány, hogy ezen a napon osztják ki a Miskolci Nemzeti Színházban a Miskolc díszpolgára címet és további díjakat azoknak, akik sokat tettek a városért. A díjak egy része Miskolc híres szülötteinek és más híres polgárainak nevét viseli. (Forrás: Wikipedia)

meretezett1.jpg

A most következő idézetek egy nemrég indított vállalati kutatásból származnak. Egy nemzetközi csapattal dolgozó vállalkozás számára elengedhetetlen a helyismeret, ebben leginkább a helyi kollégák tudnak segíteni. Az pedig természetes, hogy sok munkatárs él abban a városban, ahol a cég székhelye található. Általuk minden nap kicsit jobban megismerjük lakóhelyünket is, hiszen ugyanazt a helyet mindenki más nézőpontból látja. A folytatásban átadjuk a szót a United Call Centers csapatának, akik egymástól függetlenül válaszoltak kérdéseinkre.  

A VÁROSRÓL

miskolc_tajkep_04_kvaszta_arpad.jpg

Látkép - Miskolc / Fotó: Kvaszta Árpád_UCC

 „Miskolc a szülővárosom. Szeretem az embereket, és azt, hogy sok a csendes városrész. Ezekhez nem is kell sokat utazni, annak ellenére, hogy egy megyeszékhelyről beszélünk.”             

„Észak-Kiliánban lakom, ha a kinézek az ablakon a Bükk hegyvonulatait fogadnak minden reggel, gyönyörű látvány! A mi környékünkön a város és a természet találkozik egymással, még a levegőnek is érezhetően más az illata errefelé. Közlekedés szempontjából is tökéletes, jó a megközelíthetőség, és viszonylag gyorsan elérhetők az olyan alapvető szolgáltatások, mint egy patika, egy bolt, egy benzinkút, vagy a posta.”

„Leginkább azért szeretek itt élni, mert minden megtalálható, amire családként szükségünk van. Mind fizikai, mind szellemi, illetve érzelmi szinten is.”

„Miskolcon valóban lehet értéket teremteni. Nagyon jó és összetartó közösségek alakulnak ki, legyen szó akár egy lakóközösségről, akár egy sportcsapat szurkolóiról.”

Sokáig laktam gyerekkoromban a Papírgyár környékén, de aztán Budapestre költöztem, és úgy másfél évtizedig nem is jártam arra. Néhány éve hazajöttem egy telekbulira, és ha úgy alakult, mentem egy kört azon a részen is. A kisvasúton ülve beleszagoltam a nyár elején is kissé hűvös bükki levegőbe, és hirtelen elfogott az érzés: itthon vagyok. Nem sokkal később haza is költöztem Miskolcra.”

MISKOLC TERMÉSZETI KÖRNYEZETÉRŐL

harom-ko_01_kovacs_attila.jpg

Három-kő, Bükk / Fotó: Kovács Attila_UCC

 „Itt nőttem fel, szeretem a természet közelségét, ami ennek a térségnek a sajátja.”

„Rengeteg kirándulóhely van a környéken. Nem tudok élni hegyek, dombok, tavak nélkül!”

„Csodálatos a környező táj, emiatt szeretek itt élni.” „Szép természeti környezet, hegyek, vizek, jó programlehetőségek.”

„Kiránduláshoz bátran ajánlom az alábbi lehetőségeket: kirándulás kisvasúttal Lillafüredre vagy Garadnára, csónakázás a Hámori-tavon, vagy csak egy séta a Palotaszálló környékén, a vízeséssel és a függőkerttel. Érdemes felkeresni a Szent István-cseppkőbarlangot, az Anna-mésztufabarlangot, vagy ha már arra járunk, ellátogatni a Pisztrángtelepre, a Lillafüredi DVTK Szabadidőparkba, vagy a Diósgyőri Várba és a Lovagi tornák terére.”

„Nagy kedvenc az Avasi kilátó, ahonnan szinte az egész várost belátni.”

MISKOLC LÁTNIVALÓIRÓL, KULTURÁLIS LEHETŐSÉGEIRŐL

tunderkert_spisak_anita.jpg

Tündérkert / Fotó: Spisák Anita_UCC

„Szinte minden adott, amire csak szükség lehet a kikapcsolódáshoz. Strandok, uszodák, sportesemények, koncertek, rendezvények, a Diósgyőri vár, Lillafüred és Tapolca. Mindig történik valami, amire érdemes odafigyelni, egész évben vannak nagy hagyománnyal bíró események, mint a Kocsonyafesztivál, Operafesztivál, Cinefest, Miskolc Rally, fel sem lehet sorolni mindet.

 „Tapolcán ott a Barlangfürdő, a strand, a Kalandtúrapark, a bobpálya, a Sziklakápolna. Diósgyőrben a vár, a Tündérkert, vagy a belvárosban a Sétálóutca, egy rakás jó hellyel, ha az ember megéhezik, megszomjazik.”

 „Szeretjük a Herman Ottó Múzeumot, sok érdekes kiállításuk van, nem csak felnőtteknek, de akár egész kicsi gyerekeknek is.” 

 „Itt van az ország legrégebbi kőszínháza, kiváló társulattal, elképesztő előadásokkal. Ha klubkoncertre mennénk, ott a Helynekem, a Művészetek Házában is rendszeresek az előadások. Szabadtéri rendezvényként már februárban ott a Kocsonyafesztivál, az egyetem területén rendezett fesztiválok, és újabban a Lovagi tornák terére is szerveznek nagyobb koncerteket.”

 „Rendszeresen járunk a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjeire, mindig maradandó az élmény, legyen szó egy kortárs zeneszerző marimbaversenyéről, vagy a legkisebbeknek szánt babakoncertekről. A városban egy időben legendásan sok rockzenekar volt. Ma már talán kevesebb az országosan ismert helyi csapat, de még mindig vannak köztük nagyon jók.”

 A fenti idézetek mellett szóba került rengeteg hely és élmény, terjedelmi okokból ezeket csak címszavakban említjük, de biztosak vagyunk abban, hogy akik jártak már ezeken a helyeken, tudni fogják, miről van szó. Akik pedig még nem, azoknak remélhetőleg lesz alkalmuk arra, hogy megtudják.

Mit érdemes még útba ejteni, ha erre jársz?

lillafuredi_vizeses_es_jozsef_attila_kovacs_attila.jpg

Lillafüred - Vízesés / Fotó: Kovács Attila_UCC

A United Call Centers munkatársainak tippjei a teljesség igénye nélkül:

5 cent, Abszurd, Aranykorona Étterem, Avasi Templom, Avasi Arborétum, Bánkút télen, de nyáron is, Bükk-fennsík, Creppy Palacsintaház, Coffee Company, Corner Stage, Desszertem, Diósgyőri katolikus templom, Drót Bisztró & Restaurant, Egyetemi Rockwell Klub, Égbolt, Forrásvölgy, Háromkő, Kazinczy utcai zsinagóga, Kecskelyuk-barlang, Kis Anna Halászkert, Kisavasi Borangolás, Kispipa Halászcsárda, Lévay József szobra, Mancs Szobor, MÁSA, MEN, Minorita templom, Mindszenti templom, Miskolci Állatkert, Molnár Csárda, Miskolctapolcai büfék, fagyizók, Murphy's Irish Pub & Garden Restaurant, Nagyboldogasszony görögkatolikus templom, Népkert, Rocktóberfest, Rossita kisvendéglő, Pannontenger Múzeum, Orthodox templom, Selyemréti Strandfürdő, Szentlélek, Színháztörténeti, Színész Múzeum, Szinvapark, Szinvaterasz, Zip's Brewhouse, Tókert Panzió, Végállomás Bistorant, Világbéke, Villanyrendőr söröző.

 

 

Startra készek az idegenforgalom miskolci szereplői

„Munka után egy kávé?” – végre újra van értelme feltenni egymásnak ezt a kérdést. Tavaly november óta nem volt erre lehetőségünk, és most, hogy újra nyithatnak majd legalább a vendéglátóhelyek teraszai, van hol levezetni barátaink vagy kollégáink társaságában a munkanap feszültségeit, átbeszélni az eseményeit és nevetni, nevetni, nevetni.

Mert a hosszú bezártság, leállás és elszigeteltség után ez most bizony nagybetűs ESEMÉNY, komoly mérföldkő, nem csak a szektor szolgáltatói számára, de nekünk, mindannyiunknak is. Csöppnyi fény az alagút végén, amely akkor ragyogja majd be igazán a napjainkat, ha végre mi miskolciak is újra fogadhatunk vendégeket, megmutathatjuk értékeinket, és az elmúlt egy év fejlesztéseit, miközben magunk is élvezzük ezek előnyeit. Ugyanis a turisztikai kínálat újraéledése, a turizmus talpra állása azzal, hogy növeli a város turisztikai vonzerejét – és így gazdaságélénkítő hatással bír – még a munkahelyek megtartását, sőt teremtését is szolgálja.

turizmus_ellipsum.jpg

Az Ellipsum Élményfürdő nyitását például egyaránt izgatottan várja az új létesítmény leendő közönsége és az ott dolgozók: vendégként vágyjuk kiélvezni azt a luxust, amit a róla készült fotók ígérnek az interneten; a fenntartó és működtető pedig abban bízik, hogy a nagyszámú látogatók kiszolgálása újabb és újabb munkahelyeket generál. De ugyanilyen izgatottság van a legtöbb miskolci turisztikai szolgáltatóban, akik igyekeztek hasznosan kihasználni a kényszerű zárást. Felújítottak, karbantartottak, képzéseket szerveztek, minőségpolitikát fogalmaztak, programterveket szőttek és igyekeztek tartani dolgozóikban a lelket, hogy a motiváció startra kész legyen.

Ez pedig komoly kihívás egy olyan helyzetben, amiről a Központi Statisztikai Hivatal számai is sötét képet festenek. Ilyen például a kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele, mely 91 százalékkal volt kevesebb 2021 januárjában, mint az előző évben. Ez pedig szinte a nullával egyenlő forgalmat jelent. A kényszerű leállás 2020 novemberétől sújtja az ágazatot. Az ekkor életbe lépett járványügyi szabályok kizárólag üzleti célú vendégek fogadását teszik lehetővé a szálláshelyeknek.

A Miskolci Egyetem tulajdonában lévő Uni-Hotel Diákotthon a szerencsésebbek közé tartozik. Az apartman jellegű szobáikban megszálló katonák, az egyetem rektora által méltányosságból engedélyezett hallgatók és a külföldi diákok miatt a 603 férőhelyük majd 50%-át értékesíteni tudták miután tavaly novemberben a diákságnak ki kellett költöznie a hatályos rendeletek szerint.

„Ez a lecsökkent kapacitás azt is jelentette, hogy át kellett szerveznünk a munkavállalóink feladatait, ami azzal is járt, hogy a diákotthon vezetésének új kalapleírásokat kellett megfogalmazni a dolgozók biztonságos, helyzethez alkalmazkodó, gördülékeny és hatékony munkavégzése érdekében.” – idézi fel az elmúlt hónapok teendőit Kálelné Kovács Rita, az Uni-Hotel Diákotthon vezetője. – „Ezek, a feladatok és elvárások részletezésével foglalkozó munkaköri leírások, a friss etikai kódex-szel összhangban, nagyban fókuszálnak az újonnan hangsúlyossá váló területekre, az egészségmegőrzésre és a környezettudatos, zöld irányt követő szolgáltatásokra. Utóbbi kapcsán jobban odafigyelünk a szelektív hulladékgyűjtésre és a vízfogyasztásra, amit külön kommunikációval is erősítünk, valamint a kertrendezésre és a turistabarát környezetre. Leendő látogatóinknak pedig a nyitás után „Túra plusz kultúra” csomagokkal készülünk.”

turizmus_lillafured.JPG

A bezárás a lillafüredi Palotaszálló munkatársait is ismétlő jellegű szakmai tréningekre, gyakori ötletelésre és a folyamatok újratervezésére készteti. Innovatív intézkedéseik mindegyike a biztonságos, vírusmentes vendégfogadást szolgálják: „Számunkra vendégeink múltbeli visszajelzése és jövőbeli elégedettsége a legfontosabb, így a valós vélemények megfontolásával kezdődtek el a felújítási munkálataink. – tájékoztatta a Miskolci Foglalkoztatási Paktumot Darab Dóra, a Hunguest Hotel Palota**** front office managere.
A nyitásra megújul a Palotaszálló nyugati szárnya belsőépítészeti és gépészeti átalakításokkal, valamint apróbb kényelmi funkciók fejlesztésével is készülnek vendégeiknek. „Fokozott higiéniai és biztonsági szabályozásokkal, rugalmas lemondási és módosítási feltételekkel, valamint konktaktmentes intézkedésekkel készülünk a nyitásra. Részletes Covid-kézikönyvet készítettünk már a járványhullám első szakaszában mind a kollégák, mind az ideérkezők maximális biztonsága érdekében. Vendégeink már az érkezést megelőzően online check-in szolgáltatásunkkal előre bejelentkezhetnek, és itt tartózkodásuk alatt egy QR-kód segítségével minden információt elérhetnek a digitális vendégtájékoztatóból, még éttermeink digitális ét- és itallapját is.” Kikapcsolódásképpen a leendő vendégeik virtuális, érintésmentes, QR-kódos túrákon fedezhetik majd fel a Palotaszálló 90 éves történelmét, és a szálláshely lehetőséget biztosít számukra arra is, hogy házon kívül megismerkedhessenek a Bükk túraútvonalaival, az itt zajló szabadtéri programokkal és a helyi élményekkel egyaránt. A szálló személyzetének nagy része pedig fontosnak tartja az átoltottságot is.

Darab Dóra hozzátette: „A remélhető nyári nagy érdeklődéssel összhangban már most elkezdődött a munkaerő toborzás szállodánkban, illetve kisebb szervezeti átrendeződések is zajlanak – kiemelt tekintettel a vendégkommunikációra –, hogy minden területen maximálisan elhivatott és felkészült kolléga fogadhassa a részünkről nagyon hiányolt vendégeinket.”

turizmus_aranykorona-3.jpg

Szendrei Mihály, az Aranykorona Történelmi Étterem és Látványpince tulajdonosa, valamint a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke a mérhető minőségpolitika híve. Véleménye szerint a hosszú zárvatartást követően az egyik legfőbb HR-feladat a csapatszellem fenntartása lesz, és a munkájukat eredménnyel végző, motivált, tudatos, lelkes, magabiztos, hatékony és lojális munkatársak megnyerése fontos vezetői kihívás: Vezetőként fontosnak tartom, hogy minden munkatársnak elkészítsük a belső oktató anyagát, ami alapján minden jól dokumentálható, és amiből a kollégák megtudhatják a saját munkájuk eredményét, és annak elérési  módszerét is. Vannak közös irányelvek, szabályok, amelyek a munkamorál fenntartásához szükségesek. A belső képzések és meetingek előkészítik és elfogadtatják a munkatársak munkájának, teljesítményének mérését. Ez statisztikákat eredményez, amelyek a teljesítmény heti változását mutatják, valamint általuk kideríthetőek a problémák és annak okai. Ez a gyors reakció növeli a hatékonyságot, magabiztossá teszi a munkatársakat. A statisztikákkal tudjuk motiválni a csapatot, mivel a jó statisztikák az elismerés kifejezésének és az igazságos teljesítménybérezés alapjai, hiszen objektív tényeken alapulnak.– Szendrei Mihály hozzátette, hogy az ő nyitásra való készülésüket is meghatározta a vírushelyzet – „A vendégeknek a biztonság legmagasabb fokozatával, a "Recepció nélküli" foglalás/bejelentkezés lehetőségével, és post-Covid egészségturisztikai szolgáltatásokkal készülünk a már ismert középkori hangulatú éttermünk élményeivel ötvözve.”

A szállásszolgáltatást is érintő ágazati bértámogatást a kormányzat március végén meghosszabbította, ezért az alkalmazottak áprilisi bére után sem kell a munkáltatóknak járulékot fizetniük. Ehhez azonban vállalniuk kell az alkalmazottaik továbbfoglalkoztatását május 31-ig. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tájékoztatása szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében három hónap alatt – tavaly novembertől idén február végéig – 4781 foglalkoztatottra 681 vállalkozás vette igénybe ezt a támogatást, amelyek között egyaránt van szálláshely-szolgáltató, vendéglátó, szabadidős szolgáltató és a személyszállító is.

A Miskolci Foglalkoztatási Paktum egyaránt segítséget nyújt a munkaerő problémával küzdő turisztikai vállalkozásoknak és az elhelyezkedni vágyó álláskeresőknek. Keressenek minket bizalommal a paktumiroda@miskolcholding.hu email címen!

Nincs ki mind a négy kereked? Nem baj, elég kettő!

Sokkal okosabban teszed, ha autó helyett a hétköznapok reggelén kerékpárral gurulsz ki a garázsból, és azzal indulsz munkába. Tanulmányok igazolják ugyanis, hogy a kerékpáros munkahelyi ingázás a felére csökkenti a rák- és a szívbetegségek kockázatát.

„Kiválóan edzi a szív- és vérkeringési rendszert. Kerékpározás közben a légzésszám emelkedik és a szív munkája fokozódik: a pulzus nő, a vérnyomás emelkedik, ezáltal a vérkeringés élénkül, ami azt jelenti, hogy a szervezet sejtjeihez azonos idő alatt nagyobb mennyiségű oxigén jut el, mint nyugalomban” – írja Dr. Kónya Judit, családorvos a webbeteg.hu oldalon.

A kerékpározás azon túl, hogy javítja a terhelhetőséget, a szervezet fizikai teljesítőképességét, még agyserkentőként sem utolsó: pozitívan hat az emlékező és a koncentrációs készségünkre. Sőt egy két keréken guruló antidepresszáns, segít leküzdeni, elkerülni vagy levezetni a stresszt. A forgalomban tekerés ugyanis nagy fokú koncentrációt igényel, ami a testmozgással kombinálva feledteti velünk a mindennapok lelki terheit. 

Csak rajtunk múlik, hogy Miskolcon is kihasználjuk a biciklizés előnyeit az autós vagy tömegközlekedés helyett a munkába menet. A lehetősége adott, főleg azoknak, akik a Mechatronikai Ipari Parkban dolgoznak. Ezen az útvonalon húzódik Miskolc legújabb kerékpárútja, amelyet még újabbak követnek majd. A városban hamarosan elkezdődik az utak kerékpáros-baráttá alakítása Hejőcsaba, Görömböly és Lillafüred irányába is. blogra_1_1.jpg

A munkába igyekvők jelenleg a belvárosból – a Katalin utca és a Petőfi tér irányából – a Bosch-üzemig tekerhetnek biztonságosan a jelzett, illetve elszeparált kerékpárúton mintegy 6 km hosszan. Ez valamivel nagyobb távolság, mint amiről a British Medical Journalban megjelent tanulmány is beszámol. A brit kutatásban részt vett kerékpározók átlagosan hetente 48 kilométert tekertek, és minél többet kerékpároztak, annál nagyobb volt ennek a testmozgásnak a pozitív egészségügyi hatása. Ez alapján egy kis matekkal kiszámítható, hogy akinek az otthona alig 5 kilométerre van a munkahelyétől, és a hét öt munkanapján kerékpárral teszi meg ezt a távot oda-vissza, az jó eséllyel 41%-kal csökkentheti a bármilyen okból bekövetkező halálozás kockázatát, 45%-kal a rákos megbetegedés és 46%-kal a szívbetegségek előfordulását.

A munkába járásnak ez a komfortos és környezetkímélő alternatívája reneszánszát éli napjainkban. Nemcsak az autókhoz viszonyított olcsósága és rekreációs hatása miatt népszerű, hanem mert környezetbarát is. Mindezt figyelembe véve a miskolci székhelyű United Call Centers 80 kerékpárt vásárolt 2019-ben. A cég munkavállalói használhatják ezeket munkába járáshoz, de családbarát munkahelyként akár a hétvégi kirándulásokhoz is biztosítják a bicikliket kollégáiknak, azok házastársainak és gyermekeinek. Ezzel a kezdeményezéssel a UCC sikeresen nyerte el 2020-ban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pályázatán a Kerékpárosbarát Munkahely (KBT-KBM) címet.

ucc_biciklik.jpg

„Kerékpárparkunk bővítésével nemcsak munkavállalóinkat ösztönözzük az egészséges, zöld közlekedésre, szeretnénk példát mutatni a város lakóinak is. Jelenleg a járványhelyzet miatt sokan jellemzően otthonról dolgozunk, de már nagyon várjuk, hogy hamarosan újra nyeregbe pattanhassunk. A bicikli rengeteg előnnyel jár: környezetbarát, zajtalan, ráadásul egészséges. Minél kevesebben ülnek autóba a munkába járáshoz, annál jobban csökken a szén-monoxid, a szénhidrogén, és a nitrogén-dioxid kibocsátása, nem beszélve a stresszről, amit egy-egy forgalmi dugó jelent a volán mögött.  Kollégáink számára az egészség- és környezettudatosság mindennapossá válik, így együttes hozzájárulással, odaadással, jó példát mutatva, mások motiválásával közösen tehetünk egy jó ügyért. Az élhető és tiszta környezet mindenki számára nélkülözhetetlen, egészségünk megőrzése mellett igyekszünk mindent megtenni ennek megóvásáért is.” – mondta el a fejlesztésről Kozma Richárd, a United Call Centers ügyvezető igazgatója.

A közúti forgalom tisztábbá tétele érdekében elindult egy országos PEDELEC-pályázat is, amely elektromos rásegítésű kerékpár vásárlásához nyújt 90 és 150 ezer forint közötti támogatást az igénylők számára. Az eBike a modern ember korszerű közlekedési eszköze. Megkönnyíti számodra a munkába járást, és szabadidős kerékpározáskor a nagyobb emelkedők leküzdésében is jó barátod lehet. Éppen ezekhez a biciklikhez fejleszt és gyárt akkumulátorokat a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. Miskolcon. Az itt készült meghajtásrendszereket világszerte már 70 kerékpármárkába építik be, valamint városunkból történik a teljes eBike-rendszer kiszállítása a világ minden pontjára.

e-bike_bosch_bikemaghu.jpg

Nyeregbe Miskolc!

Ne feledd: ne ülj autóba, inkább legyen ki a garázsból  mind a két kereked! Saját egészséged érdekében válaszd reggelente kerékpárodat. Akkor leszel friss és fitt testben és lélekben, a munkában, no, és azon túl is!

Társadalmi felelősségvállalásunk - megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása

A MiProdukt Kft. immár huszonöt éve segíti működésével a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását és munkaerőpiacra integrálásukat. „Jelenleg száznégy fő megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztunk, a teljes foglalkoztatotti létszám pedig száznegyvenegy fő” - tudtuk meg Boros Attilától, a cég ügyvezető igazgatójától.

mirprod.jpg

Négy tevékenységi területe van a cégnek: nyomda, varroda, takarító szolgáltatás és összeszerelő tevékenység. „A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása tekintetében kiemelt jelentősége van az elérésüknek, munka világába integrálásuknak, amelyben fontos szerepet játszanak a megfelelően kialakított munkakörülmények.” – elemezte a legnagyobb kihívásokat Boros Attila. A MiProdukt Kft. egyik fő célja, hogy megrendelésállományát folyamatosan bővítse, amelynek köszönhetően még több megváltozott munkaképességű személynek tudnak munkalehetőséget biztosítani. Ehhez azonban szükséges az is, hogy az állami támogatás keretében a keretlétszám növelésére legyen lehetőség. „Nagyon hatékony az együttműködésünk mind a Kormányhivatallal, mind a Paktum Irodával, akik kiemelt szerepet töltenek be abban, hogy minél több megváltozott munkaképességű személyt tudjunk felvenni.” – a MiProdukt Kft. ügyvezetője ismertetve a kapcsolatokat hozzátette – „fő célunk megváltozott munkaképességű munkavállalók létszámának további bővítése.”

miproduktkep.jpg

Hazánkban a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottsága az utóbbi évek pozitív intézkedései ellenére is csak körülbelül 30-40 százalék közötti értékre tehető, pedig az ügyvezető szerint: „jelentős munkaerőpiaci potenciált rejtenek magukban”.

Fontos szempont, kiemelten kezelendő a társadalmi érzékenyítés kérdése, amivel kapcsolatban pozitív kezdeményezésnek számít a Fogyatékosságbarát Munkahely cím és a Segítő vásárlás Védjegy.

segito.png

 

Egyre több cég részéről figyelhető meg pozitív elmozdulás a CSR (Vállalati-Társadalmi Felelősségvállalás) tevékenység, ezen belül a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása tekintetében, amely a foglalkoztatáson túl abban is megnyilvánul, hogy munkákat szerveznek ki védett foglalkoztatókhoz. 

mipro2.jpg

A jelenleg hatályos szabályozás – a korábbiakban már említett állami támogatáson túl – több módon is támogatja a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását, egyrészt bizonyos létszám felett rehabilitációs hozzájárulást kell fizetni, amennyiben a megváltozott munkaképességű munkavállalók száma nem éri el a teljes létszám 5 százalékát – ráadásul ezen fizetési kötelezettség jelentősen megemelkedett az elmúlt években, ezzel is erősítve a foglalkoztatást. Másrészt most már szociális hozzájárulási adó mentesség jár a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottak döntő többsége után, továbbá a közbeszerzési törvényben is engedmények kerültek kialakításra, abban az esetben, hogy ha megváltozott munkaképességű személyek által előállított termékek, szolgáltatások beszerzése történik védett foglalkoztatóktól. Boros Attila ezen kezdeményezéseket mind pozitívnak tartja, viszont azt tapasztalja, hogy például a közbeszerzési törvény nyújtotta kedvezményt sok helyen nem ismerik.

mip.jpg

„Kiemelt cél, hogy a nyílt piacra kihelyezzünk – tranzitáljunk – megváltozott munkaképességű munkavállalókat, azonban többször előfordul, hogy az érintett személy visszakerül a védett rendszerbe, mert megterhelő neki az új munka, ilyenkor segítünk nekik abban, hogy továbbra is a munka világában tudjanak maradni”. Boros Attila kiemelte, hogy folyamatos fejlődési lehetőséget kínálnak a foglalkoztatottaknak, legutóbb informatikai képzésen vehettek részt a dolgozók, amit sikeresen el is végeztek. „A pozitív visszajelzés nagyon fontos, hogy elhiggyék a becsülettel és legjobb tudásuk szerint elvégzett munka ugyanolyan hasznos és teljes értékű, mint bárki másé.”

 

ligo.png

Turisztikai fejlesztések a munkahelyteremtésért

Villáminterjúk attrakcióvezetőkkel II.

Miskolc családbarát turisztikai kínálatának újraéledése a koronavírus járvány miatti korlátozások feloldását követően nemcsak a város turisztikai vonzerejének növelését szolgálja, hiszen a turizmus talpraállása sok-sok munkahely megtartását is szolgálja, illetve közvetve vagy közvetlenül új munkahelyek teremtését is segíti.  Villáminterjúinkban éppen ezért Miskolc családbarát turisztikai kínálatának legfontosabb szereplőit kérdeztük az újranyitás tapasztalatairól és a további tervekről.

Pannon-tenger Múzeum: „különösebb kampány nélkül tudtuk az embereket visszahozni a múzeumba” 

 

img_6030.JPG

Dinók Földjén – MezoZOOikum kiállításrészlet

 A Dinók Földjén - MezoZOOikum című kiállítás megnyitása önmagában is több mint 20 ezer főt vonzott egy év alatt a múzeumba, éppen ezért nagy bizakodással tekintettek a múzeum munkatársai a 2020-as év elé. A múzeumban jelentős az iskolai osztálykirándulásokból fakadó vendégforgalom, éppen ezért Szolyák Péter múzeumigazgatót először arról kérdeztük, hogy mekkora volt a tavaszi, az osztálykirándulások elmaradásából időszakából fakadó forgalomkiesés idén.

A leállás miatt igen jelentős a visszaesés, hiszen az egy esztendővel ezelőtti, ugyanezen időszakra vonatkozó adat 25 ezer fő látogatót, míg a mostani ennek töredékét, jelen állás szerint alig 7 ezer főt jelent

  – nyilatkozta kérdésünkre Szolyák Péter, a múzeum igazgatója. Arra a kérdésre, hogy változott-e a célközönség, az igazgató kiemelte:

 „A karantén-időszak nemcsak minket, de a látogatókat is megviselte, és emiatt sokan várták a nyitást, ami azt jelenti, hogy különösebb kampány nélkül tudtuk az embereket visszahozni a múzeumba. Ez elsősorban a helyi lakosokat (80%), kisebb mértékben a régió lakosait (kb. 13%) jelenti. A távolabbról érkezők aránya kb. 5%, a külföldieké pedig 1–2% között van. (Nem tudjuk azonban a határ menti, magyar anyanyelvű, de külföldi országban élők arányát, őket a régióba számoljuk.) A korosztályos összetételben igen felülreprezentáltak a tanulók (iskolai, egyéb intézményi és civil táborok, Erzsébet-táborok), 1 hónap alatt több mint 40 csoport látogatott el hozzánk. Naponta 2–3 csoport, akik múzeumpedagógiai foglalkozást igényelnek és 1­–2, akik tárlatvezetésre jelentkeznek. A csoportok létszáma 20–70 fő között mozog és általában 2–6 fő kísérővel érkeznek.”

img_6096.JPG

Dinók Földjén – MezoZOOikum kiállításrészlet

 Megtudtuk, létszámleépítésre átmenetileg sem került sor, a feladatok azonban átstrukturálódtak a COVID hatására, éppen ezért szervezeti átalakításokkal fogják a múzeumi hatékonyságot növelni az év második felében a létszám megtartása mellett. Példának az online platformok fejlesztését emelte ki a múzeumigazgató:

ma már a Digitális Edukációs Múzeumi Órák projekt tapasztalatait is felhasználjuk. Ez utóbbi keretében országosan több mint 11 ezer diák követte nyomon a múzeum új digitális tartalmait tavasszal”

 – mesélte el Szolyák Péter. Kiemelte:

„A digitális tartalmak most nagyon futnak, közösségi oldalainkat egyre hatékonyabban tudjuk belopni a látogatók életébe. Rendszeres játékokkal, buszon elhelyezett digitális belső reklámmal, Tesco Rádiós megjelenéssel készülünk az őszre. Friss és közvetlen jó példa mögöttünk az Online Múzeumok Éjszakája, amikor 24 óra alatt több mint 50 időzített posztunk egyenként 200–4550 közötti eléréseket produkált.”

Miskolci Állatkert és Kultúrpark: „óriási az érdeklődés az állatkert iránt”

  miskolci_a_llatkert_8.jpg

Kitekintés :-)

 Az állatkertben a korlátozások idején sem állt le az élet, hiszen az állatok etetése, gondozása folyamatos munkát jelentett mindenki számára ebben az időszakban is.  Amikor megérkeztünk Veress Tamáshoz, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetőjéhez, annak ellenére is, hogy egy átlagos hétköznap volt éppen, sok-sok vendéggel találkoztunk, a gyűjteményi vezető kiemelte:

 „a május eleji újraindulás után annak ellenére is, hogy az iskolai osztályok idén elmaradtak, a látogatószám összesen néhány százalékkal esett vissza, óriási az érdeklődés az állatkert iránt.”

vadaspark_sajatsu_l.jpg

Miskolci Állatkert és Kultúrpark

 Az állatkertben idén év elején indult el az a fejlesztés, amely újabb attrakciós elemeket fog jelenteni az állatkertek iránt érdeklődők számára. A vonzerőfejlesztés olyan látványos elemeket tartalmaz, amely tovább fogja bővíteni a miskolci vendégforgalmat, ezáltal újabb lehetőségeket kínálva a miskolci turisztikai szektorban dolgozóknak. Veress Tamás kiemelte:

A most folyó fejlesztésnek köszönhetően teljesen új Fogadóközpont várja majd az érdeklődőket. Itt kap majd helyet az ajándékbolt, a jegypénztár, a mosdó, továbbá az irodahelyiségek. A tetőszerkezet déli oldalán napelemes rendszert telepítenek. A szintén a projektből kialakított Afrika-bemutatóban a legnépszerűbb állatkerti állatok közé tartozó faj, az oroszlán is látható lesz, de itt mutatják majd be többek között a sivatagi hiúzt és sivatagi rókát is. A komplexum kiegészül egy belső madárröpdével is.”

Lillafüredi barlangok: „egy új nemzetközi célcsoportot vonzunk be a Bükkbe”

  anna-nj_5.JPG

Anna-barlang

 Lillafüreden, a Magyarország legnagyobb vízesése mellett található Anna-barlang különlegessége, hogy az egész világon csak hat hozzá hasonló mésztufa barlang látogatható – de nemcsak ez, hanem a Szent István-barlang is rajta van minden Miskolcra látogató bakancslistáján. Márciusban azonban a barlangok voltak az elsők, amelyeket be kellett zárni a járványveszély elején. Polgár Anasztáziát, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság barlangvezetőjét arról kérdeztük, mikor és hogyan indulhatott újra a forgalom a barlangokban.

„A magas páratartalom melletti alacsony hőmérséklet miatt a barlangok voltak a legutolsók, amelyek újra nyithattak a járványhelyzet enyhülését követően, de a vendégeink és a munkatársaink biztonsága érdekében máig is fokozott biztonsági előírások mellett dolgozunk. Mindkét barlangunkban minden órában indulnak barlangtúrák, a csoportok létszámát azonban csökkentenünk kellett annak érdekében, hogy a távolságot tartani tudják egymástól a látogatók.”

 - mondta el kérdésünkre Polgár Anasztázia.

szentistvan-nj_34.JPG

Szent István-barlang

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság június közepén indította el azt a kampányát, amelynek keretében 360 fokos videókon mutatják be a bemutatóhelyeket, így a barlangokat is. A kampánynak jelentős sajtóvisszhangja is volt. Talán ennek is köszönhető, hogy a belföldi forgalom folyamatosan élénkül a barlangokban. Az Igazgatóság további lépéseket tesz azért, hogy a nagyközönség ismerete tovább bővülhessen az élő és élettelen természeti értékekről, hiszen 2021-ben nyitja meg a most épülő Bükki Csillagdát.Ezzel egyidejűleg elindította az Igazgatóság a Bükk-vidék Geopark UNESCO Globális Geoparkká válásának folyamatát. Az Igazgatóság a közeljövőben képzésekkel és különféle geoturisztikai programokon keresztül készíti fel a helyi érintetteket az új vendégkör fogadására, amely reményeik szerint újabb turisztikai szolgáltatásokat fog bevonzani a térségbe.Ugyanakkor a Bükk geológiai értékei nemzetközi ismertséget nyernek, amelyek új külföldi vendégkör megjelenését is eredményezheti a térségben.

Új programok, minőség- és szolgáltatásfejlesztés – így segítik a miskolci turizmus újraindulását a város attrakciói

Villáminterjúk attrakcióvezetőkkel I.

Miskolcon a turizmus az egyik legnagyobb foglalkoztató szektor, sok százan dolgoznak a szállásokon, éttermekben, attrakcióknál, illetve nagyon sokaknak jelent a munkahelyük mellett másodlagos bevételi forrást az idegenforgalom. Éppen ezért érintette nagyon érzékenyen a területet a koronavírus, s ezért kiemelten fontos feladat a korábbi évek vendégforgalmának a mielőbbi elérése, illetve annak növelése is a pandémiás időszakot követően. Villáminterjúinkban miskolci attrakciók vezetőit kérdeztük meg, hogyan vészelték át a járvány időszakát és mit tesznek az újrakezdés érdekében.

ke_p1.jpg

Miskolci fürdők – „2021 végéig 250.000 új vendég bevonzása a cél”

 

A járvány idején is sikerült megtartani a munkavállalóinkat, miközben a miskolctapolcai strandfejlesztés 2. üteméhez kapcsolódóan a következő hónapokban újabb közel 80 munkahelyet teremtünk

– nyilatkozta Koreny György, a Miskolci Fürdők Kft ügyvezetője, hozzátéve:  „a fürdőfejlesztés nemcsak közvetlenül teremt új munkahelyeket, hiszen a tervezett 250.000 fős látogatószám bővülés kiszolgálásához új szállásokra, éttermekre és programokra is szükség lesz, amely további foglalkoztatás bővülést fog jelenteni.”

 A március 13-a és május eleje közötti időszak igencsak nehezen érintette a jelenleg három miskolci fürdőt üzemeltető céget, hiszen egyik napról a másikra kellett mindent bezárniuk. Ebben a nehéz időszakban a cégnél dolgozó munkatársak elsősorban karbantartási, felújítási feladatokat láttak el, májustól kezdve pedig több lépcsőben nyitották újra a fürdőket, legutoljára a Barlangfürdőt június 27-én.

 „A Barlangfürdő látogatóinak közel a 70%-a külföldi, ezek a vendégek jelenleg még hiányoznak” – tette hozzá az ügyvezető.

 Koreny György kiemelte:

számos miskolci szálláshely újraindulását segíti a Miskolci Fürdők Kft azáltal, hogy a szállások kedvezményes áron tudják beépíteni a fürdőbelépőket a csomagajánlataikba. Ugyanakkor az elmúlt időszak rávilágított arra, hogy azon szállások, akik csak a Barlangfürdővel állnak ilyen szerződéses kapcsolatban, nehezebben veszik az újraindulást, jóval kisebb a vendégforgalmuk, mint azoknak, akik egyéb miskolci programokat is kínálnak. A turizmus újraindulásához éppen ezért az együttműködések újragondolása nagyon fontos feladat.”

ke_p2.jpg

 

Diósgyőri vár – „a járvány idején jelentős szolgáltatás- és minőségfejlesztésre került sor”

 

 

Egyedi marketing akciókkal tartotta fenn a Diósgyőri vár iránti érdeklődést a várat üzemeltető Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft a pandémia idején, amely révén sikerült elérni, hogy a vár folyamatosan az országos érdeklődés központjában maradhatott. Fényfestéssel, és a vár népének videóblogjával is üzentek az otthonmaradás időszakában, de a kulisszák mögé is betekintést engedtek a vár dolgozói. A munkatársak a minőségfejlesztés érdekében mindemellett online továbbképzéseken is részt vettek a home office ideje alatt.

„Fontosnak tartjuk, hogy a nyári időszakban is segítsük a munkatársainkat, éppen ezért – híven a Családbarát munkahely címhez – az alkalmazottaink gyermekeinek szervezett ingyenes nyári táborokat kínálunk.” - minderről Novák Irén, a várat is működtető Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft ügyvezetője nyilatkozott.

Sajnos a napi látogatószámban a júniusi nyitást követően mintegy 60%-os visszaesés volt tapasztalható a tavalyi forgalomhoz képest, azonban bizakodásra ad okot, hogy az elmúlt hétvégén már megközelítette a forgalmunk a tavalyi év hasonló időszakának adatait. A közkedvelt nagyrendezvényeink, mint a Középkori Forgatag, vagy a Lovagi Tornák Tere programjai nagyrészt elmaradnak, de próbáltunk alkalmazkodni az új helyzethez: amíg nem nyithattuk meg a vár belső tereit, a vár népe kidolgozott egy újszerű szabadtéri tematikus sétát, aminek nagyon örültek a vendégek, így a teljes újranyitás után is megtartjuk kínálatunkban. A nyári időszakban pedig – kihasználva a királynék várának páratlan adottságait – naplemente néző programokat is hirdetünk meghosszabbított nyitvatartással, és a vár szomszédságában megrendezett Gasztroplacc Extrával, amelyen a régió élvonalbeli éttermeinek street food alkotásai és kiváló borászai várják az ízek szerelmeseit péntek esténként.

Novák Irén kiemelte:

a koronavírus járvány rávilágított arra, hogy az önkormányzati rendezvényszervezési és kulturális feladatok ellátása mellett törekednünk kell a nagyobb piaci jelenlétre, éppen ezért a járvány miatti zárva tartás ideje alatt olyan MICE ajánlatokat is kidolgoztunk, amelyek a miskolci és Miskolc környéki nagyvállalatok számára biztosítanak új lehetőségeket. A célunk, hogy az MKK ne csak helyszínként, hanem szervezőként is részt vehessen a miskolci cégek életében.”

ke_p13.jpg

 

 Lillafüredi Palotaszálló – „6-8 éjszakás tartózkodás az idei nyár jellemzője

 

ke_p4.jpg 

Bizakodó a nyári foglaltsággal kapcsolatban a lillafüredi Palotaszálló igazgatója, Borda Krisztina. Az idén 90 éves impozáns hotel vezetője kiemelte:

az idei nyár olyan szempontból más, mint a korábbiak, hogy 6-8 éjszakás hosszú tartózkodás jellemzi a nyári foglalásainkat. Az ide érkező vendégek nemcsak a szálloda saját szolgáltatásaira kíváncsiak, hanem keresik a színes programlehetőségeket, egy-egy élmény kedvéért hajlandóak nagyobb távolságokra lévő attrakciókat is felkeresni és gazdagítani a nyaralás élményét. Népszerűek a túra programok, a szabad levegőn végezhető szabadidős tevékenységek.” 

A több mint száz szobás Palotaszálló már az 1930-ban történt nyitástól kezdve az innovatív turisztikai programjai és rendezvényei miatt volt mindig a szakmai érdeklődés középpontjában. A 90 éves évforduló alkalmából idén nyárra is több programot terveznek, valamint a napokban jelenik meg egy gyönyörű könyv a 90 éves jubileum alkalmából az Észak-Keleti Átjáró Egyesület és Lillafüredi Palotaszálló együttműködésének köszönhetően. 

Az ősz-tél tervezése  most a legnagyobb kihívás: a MICE turizmus újraindítása mellett új, egyedi turisztikai termékek elindítása a cél. 

A turizmus újraindulásához soha nem volt ekkora szükség az attrakciók összefogására és a szállásadók folyamatos tájékoztatására, mint most” – tette hozzá az igazgató. „Közös erővel meg kell teremteni azokat a kényelmi – infrastrukturális fejlesztéseket, melyek segítik a vendégélmény fokozását és lehetővé teszik a vendégek számára térségünk aktív felfedezését.”

Biztonságban a Joyson Safety Systems-el

Miskolcot és vonzáskörzetét számtalan külföldi cég választotta és választja telephelyéül. A legtöbb nagyvállalat működése minden bizonnyal talány mindannyiunk számára, pedig az érdekesebbnél-érdekesebb szakmák, tevékenységek tárházát sorakoztatják fel. Íme egy újabb nagyszerű vállalat, amely lehetőséget biztosított számunkra, hogy betekintést nyerjünk a cég falai között történő munkába.

 A Joyson Safety Systems a közlekedésbiztonsági rendszerek egyik globális beszállítója – beleértve a légzsákokat, biztonsági öveket, kormánykerekeket, elektronikai rendszereket és gyermek biztonsági rendszereket. A cég közel 6,4 milliárd euró éves árbevétel generálásával több, mint 90 helyszínen van jelen, 25 országban, és világszerte több, mint 50 000 munkavállalót foglalkoztat. A miskolci Joyson Safety Systems Hungary Kft. a vállalat legnagyobb európai üzeme, amely jelenleg több, mint 2000 fő számára nyújt álláslehetőséget.

 A miskolci gyár attól különleges, hogy a termék egész gyártási ciklusát végig kíséri, a tervezési fázistól kezdve a termék összeállításán át a tesztelésig. A legkevésbé szokványos munkaköreik a tesztelési területhez kapcsolódnak.

A tesztüzemben alapvetően 2 céllal végeznek teszteket, amiket az üzemben dolgozó tesztmérnökök és technikusok követnek nyomon. Az úgynevezett LAT teszteket a szériagyártásból kivett mintákon végzik, a termékspecifikációknak megfelelően ellenőrzik a működésüket a tesztelés folyamán. Vannak olyan tesztek, amiket a még prototípus termékeken, azaz nem szériagyártásban lévő modulokon végeznek el. A teszt technikusok ezeket a még fejlesztési fázisban lévő modulokat tesztelik a tesztmérnökök támogatásával úgy, hogy a fejlesztő mérnökök igényeinek megfelelően készítik elő a tesztkörnyezetet és a kapott leírásnak megfelelően “ellövik” a légzsák modult, majd a modul szétbontása során fényképes dokumentációt készítenek a termékben található alkatrészekről és azok esetleges eldeformálódásáról és sérüléseiről.

A tesztüzemben dolgozó kollégák felé elvárás az elfogulatlan technikusi munkavégzés mind a szerelésnél, mind pedig a számítógépes adatkezelési feladatoknál. Az angol vagy német nyelv tudása előnyt jelent. A jó tanulási képesség, az önálló munkavégzés és a megoldás-orientált hozzáállás mellett fontos, hogy a munkatárs jó kézügyességgel is rendelkezzen és legyen tapasztalata a kézi szerszámok, valamint az elektromos csavarozógépek használatában. A stressztűrő képesség mellett fontos a jó kommunikációs képesség a társosztályokkal való megfelelő együttműködés érdekében. Mivel a tesztelési folyamat kulcsfontosságú szerepet játszik a vevőnek szállított minőségi termékek tekintetében, a vállalat által támasztott szabályoknak, előírásoknak való megfelelés alapvető elvárásuk.

Bár a fenti leírás alapján egy laikus úgy érezheti, hogy egyformán telnek a tesztüzemben dolgozók napjai, de ez kicsit sem igaz! A teszt technikusok folyamatosan több műszakos munkarendben dolgoznak. A saját tesztjeik elvégzésén kívül a következő műszak számára is elő kell készíteniük a hőntartós termékeket a modulok tesztelési specifikációinak megfelelő hőmérsékletű kamrába. Az előkészítés nagyon fontos feladat, ugyanis a teszt előírások általában legalább 4 óra úgynevezett hőntartás időt írnak elő a teszt elvégzése előtt, hogy a minta minden alkatrésze meleg modul esetén +80°C vagy +85°C lehessen vagy hideg teszt esetén -30°C vagy -35°C legyen az előírásnak megfelelően. Ehhez mindenképpen szükséges egy jól összeállított napi terv, ami alapján optimalizálható a munkaerő, valamint az eszközök és a gépek kihasználtsága is.

A nap reggel 6-kor indul a délelőttös műszakban, amikor a tesztszobában dolgozók elfoglalják a helyüket a műszakjelentés és a modul bekészítés ellenőrzése után, majd megkezdik a tesztkörnyezet előkészítését és a LED lámpák beállítását a megfelelő megvilágításhoz, valamint a kamerák megfelelő képélességét is ellenőrzik. Amennyiben már a korábbi műszak előkészítette a tesztelést, akkor csak ellenőrzik a tesztkörnyezet beállításainak helyességét. Amikor a légzsákmodulok megfelelő hőntartás ideje lejárt és a teszt környezet is az előírásoknak megfelel, akkor megtörténhet a légzsák „ellövése”, vagyis szándékosan, kontrollált körülmények között, a légzsákmodult aktiválják egy elektromos impulzussal, ami hatására a légzsák gázzal felfúvódik, kinyílik. A termék elműködése nagysebességű kamerákkal kerül rögzítésre, azaz videót készítenek róla olyan kamerákkal, ahol az átlagos videó képkészítési sebessége 4000 fps, ami annyit jelent, hogy 4000 képet készít a kamera másodpercenként. A technikus feladata ezt követően a kinyílt, inert modul ellenőrzése és fényképezése, amivel a teszt elműködését dokumentálja, majd megvizsgálja a terméket, hogy található-e rajta sérülés. A teszt végeztével a modul leszerelése előtt a technikus elvégzi a készült videó alapján a fontosabb időpillanatok lejegyzetelését a kiértékelő lapra, amit a teszt végzéséhez szükséges PAC katalógus kér, vagy fejlesztéses tesztek esetében amit a tesztmegrendelő mérnökkel egyeztettek, ezt nevezik a videó kiértékelésének. A jegyzetelt értékeket a teszt lezárása érdekében egy tesztelési igényt rögzítő adatkezelő rendszerbe kell berögzíteni, aminek a neve XDMS. Ez a rendszer minden teszt igényt és minden elvégzett teszt eredményét tartalmazza, ami elvégzésre került a miskolci telephelyen. A tesztelési műszak felének elteltekor a következő műszak számára kezdenek előkészülni, hogy a 4 órás hőntartások befejeződjenek a következő műszakváltás idejére. A műszak végén elkészítik a műszak jelentést, amiben informálják a következő műszakot az elvégzésre szánt tesztekről és a beállítások állapotáról, majd felkészülnek a műszakváltásra.

süti beállítások módosítása