KŐSZEGI ZSUZSANNA

Stresszoldás, önismeret, kineziológia

Stresszoldás, önismeret, kineziológia

Juss túl a rezignáltságon!

2017. december 14. - Kőszegi Zsuzsanna

Néha az embernek már semmi máshoz nincs kedve, mint hogy behódoljon a sorsnak és feladja. Talán mert már annyira elegünk van abból, hogy valami sehogyan sem akar működni vagy mert nem találjuk az utat, vagy már teljesen ráuntunk és elkalandozik a figyelmünk vagy épp a szívünk szakad meg. Bármi is az ok, néha már egyszerűen nincs lelkierőnk vagy energiánk, hogy befejezzünk valamit.

A rezignáltságon túljutni annyi, mint a nehéz időszakokon túljutni és ezáltal jobbá válni. Ehhez pedig megint csak elszántságra van szükség. Az elszántság az, amely átsegít minket azokon a nehéz helyzeteken, amelyekkel meg kell küzdenünk, ezért tehát érdemes előre eltervezned a nehézségeket; A legtöbben ugyanis arra számítanak, hogy minden megy majd, mint a karikacsapás. Például egy diétánál érdemes felkészülnünk arra, hogy lesznek olyan napok amikor elcsábulunk, tehát érdemes racionálisan hozzáállni és azt mondani, hogy ahány alkalommal kiesem a diétámból, annál elszántabban állok neki újra és csinálom tovább.

Ha kihagysz egy napi edzést, még elszántabbá kell válnod, hogy még jobban nekilendülhess. Ha felhagysz vele, az a definíció szerint is maga a kudarc. A kudarc egy mesterséges időmeghatározás. Ha az ember például azt mondja nem tudott befejezni egy könyvet, az annyit tesz, hogy felhagyott az olvasásával. Nem gyűjtenünk kell magunkban a frusztrációt, hanem megfeledkezni róla. A kudarc olyasmi, amin egyszerűen keresztül kell nézni, s még elszántabban gyürkőzni neki a feladatnak.

Ha valamit menet közben elrontunk, azt azonnal kezdjük újra, ehhez tény, nagy elszántságra van szükség, de ez növelheti a haladás okozta jó érzés felerősítését.

Nem az a legfontosabb, hogy a célhoz érve jól érezd magad, hanem az, hogy a helyes irányba haladva, menet közben érezd jól magad, annál inkább, minél közelebb érsz a célhoz. Nem a vége, a cél a lényeg, hanem maga a folyamat. Ha azonban maga a „gyakorlás”, haladás, nem esik jól, akkor rosszul csinálod.

Ez esetben térj vissza a gyökerekhez és alakíts ki magadban jó érzést, és ezzel felvértezve magadat, állj neki újra a tevékenységnek. Minél inkább beleveted magadat, annál inkább pörgesd magadban a jó érzést. Az igazi elszántság egyik legfontosabb összetevője a jó érzés feletti kontroll megszerzése. Ez lendít túl a nehézségeken, nagyban megkönnyítve az életedet.

Ha az ember problémákat keres, hajlamos találni is. Ha azonban el tudod képzelni a tökéletes lelkiállapotot, máris jobb helyzetben vagy. Hogy néznél ki ebben a tökéletes lelki állapotban? Milyen lenne a hangod, amikor teljesen biztos vagy magadban, hogyan beszélnél? Válaszold meg magadnak ezeket a kérdéseket és amint megteszed, kezd is el gyakorolni az így kialakított képnek való megfelelést.

Az emberek nemcsak azt nézik mit mondasz, hanem azt is, hogyan adod elő magad. Az ember egyik egyedi képessége, hogy meg tudják teremteni magukban a saját belső valóságukat és rá is tudják vetíteni azt a külső valóságra.

Juss túl a rezignáltságon!

A csalódottság és szenvedés is alapos tervezést igényel, elvégre tudnod kell mely érzéseket kell ekkor is érezned, ha azonban megtanulsz, kizárólag a kedvedre való dolgokra összpontosítani, máris bolondossá teheted az egyébként kellemetlennek tetsző helyzeteket. Ennek tudható be, hogy ugyanazon eseményt némelyek gyötrelmesnek, mások pedig bolondosnak találják. Valóban azonban minden sokkal könnyebben megy, ha felkészülsz rá jó előre. Ennek fényében vedd végig magadban az esemény várható filmjét és tedd kellőképpen bolondossá, olyanná, hogy már ne zavarjon, ugyanis változtathatsz az érzéseiden, vagy szenvedhetsz ugyanúgy, ahogyan eddig is.

Azért érződik sok minden olyan gyötrelmesnek, mert arra számítunk, gyorsabban lezajlik majd, így gyorsabbnak is képzeljük el és megérezzük, hogy ehhez képest, bizony lassabb a valóság. Ha tudod, hogy valaki tízszer gyorsabban is elmondhatna valamit, mint valójában teszi, akkor természetes, hogy kínzóan lassan éled meg a valóságot. Ha azonban azt képzeled, hogy az illető félszótagonként mondja a mondókáját, máris gyorsabbnak érződik a valóság. Minél nagyobb egyenlőtlenséget teremtesz a valós és a képzelt időd között a megfelelő irányban annál jobban gyorsíthatod vagy lassíthatod az időérzetedet.

Ha már tudod biztosítani magadnak a szükséges elszántságot és a megfelelő hiedelmeket, amelyek bármin átsegítenek, a legjobb úton haladsz a jelen kihívásainak sikeres teljesítése felé. Ha ezt kiegészíted a megfelelő mentális felkészültséggel, valamint az időérzeted és reakcióid irányításával, akkor mindenen túljuthatsz. Emellett pedig pozitív várakozással nézhetsz elébe a jövőnek is és elkezdhetsz azokra a dolgokra összpontosítani, amelyeket valóban élvezel.

Tipp
Hogy túllépj árnyékodon javaslom használj napvirágot, mely segít a blokkolt cselekvéseknél vagy gondolkodásnál. Hogy ki is tarts döntésed mellett a szikárka, segíteni fog, hogy egyensúlyod megőrizd. Az állandó vagy visszatérő gondolatok okozta mentális feszültség kezelésére a fehér vadgesztenye lehet gyógyírünk, melyet diófa esszenciával kombinálva tudunk erősíteni, hogy elszántságunk még erősebb legyen. A szilfa pedig segít majd, hogy a ránk háruló feladatok megoldására, elhiggyük magunkról, hogy képesek is vagyunk.

Ingyenes Bach-virág teszt: Kitöltöm

süti beállítások módosítása