2017. ápr 25.

Búvár a síneken!

írta: DDQ
Búvár a síneken!

Vonatvadászat II.

psx_20170410_174616.jpg

Szemből nem olyan feltűnő, olyan mintha szemüveges lenne

Korábban, valamelyik vasútmodell prospektust böngészve tűnt fel ez az érdekes formájú mozdony. Amíg a Laminátkával természetes környezetében futottam össze, a Búvárt csak mint modellt ismertem. Meg kell hagyni, ez is érdekes formájú gépezet. Ez sem mondható csúnyának, s ezzel a festéssel egészen jól mutat. Becenevét a vezetőállás ablakairól kapta. Olyan az egész, mintha valaki tréfából egy búvárszemüveget tett volna rá. A ČKD tervezői Prágában egy hangulatos sörözés következtében álmodhatták meg a formát. Úgy saccolom, hogy a negyedik és ötödik sör között Adamec ugratni kezdte Frantiseket, hogy " Úgyse mered!" Mármint következő napon a melóban felrajzolni a tervezett gép orrára a szemüveget. De merte! És lám! Itt az eredmény. Egy bohókás gép, ami a Laminátkához hasonlóan formabontó, és a sok kocka és megszabott ív közé változatosságot hoz. Hogy mennyire jó, arról váltakoznak a vélemények. Az biztos, hogy az alap konstrukció 1975-ból való, igaz azóta számos változatot ért meg. Talán egy Búvár felhasználó majd megosztja velünk az infóit!

psx_20170410_174348.jpg

Naná, hogy esik!

Itthon sokáig nem találkoztam egy Búvárral sem, pedig szerettem volna lencsevégre kapni őket. Aztán az egyik Tatabányai látogatásunk alkalmával, amikor a felüljárón voltunk, elhúzott alattunk rögtön kettő is. Fotó ekkor nem készülhetett. A fotózások során feledésbe is merültek. Mígnem nem olyan régen, Zalakaros felé mentünk, persze szokásosan nem éppen a legrövidebb úton. Valahol Dunaföldvár közelében, az út melletti vágányon szembe jött velünk egy páros. Fék, és fordul, irány utánuk! Mivel a 753 708-7 és 753 710-3 számozású gép párosa nem vágtatott túl gyorsan, be is értem őket, majd lehagytam. Feleségem közben a térképen olyan helyet keresett, ahol lesben állhattunk. Természetesen mostanában ha kirándulunk esik az eső, most sem volt másképpen! De azért sikerült lesbe állni, mindjárt egy Szergej mellett! 

2017-04-10_17_33_46.jpg

A 628 332 tehervonata élén várakozik

Aztán bekocogott a két Búvár, reméltem, hogy megállnak. De nem, elhúztak tovább. Kocsiba pattantam, feleségem adta az irányt, nyomás! Hamarosan egy földúton robogtunk, párhuzamosan a gépekkel. Közben igyekeztünk fotózni, amíg el nem fogyott az út.

psx_20170410_174241.jpg

Láttam korábbi képeket a gépek előző festéséről, ez a színterv sokkal jobb

psx_20170410_173912.jpg

Négy tengely, Bo' Bo' elrendezés. Érdekes, hogy a főkeret alatt szinte üres, szellős. Oldalról feltűnik a jellegzetes forma. Ő a vaspályán, mi párhuzamosan vele a földúton

psx_20170410_174106.jpg

Én vezettem, feleségem pedig igyekezett használható képet csinálni.Ez a göröngyös földúton bukdácsoló kocsiból nem is olyan egyszerű, de sikerült !

psx_20170410_173652.jpg

Itt számunkra nem volt tovább út, a Búvárok meg elkocogtak a szakadó esőben.

Így esett a váratlan találkozás ezekkel jópofa gépekkel.

Szólj hozzá

Vonat Vasút Mozdony Búvár Váltó 753 708-7 753 710-3