Akik megfejtették az Admirálist
2016. május 30. írta: lumens

Akik megfejtették az Admirálist

Elméletben minden leosztás megnyerhető, de ez nincsen bizonyítva – a Windows 3.1 súgója még ezzel a provokatív megfogalmazással élt a népszerű játékkal kapcsolatban. A kilencvenes évek első felében e bizonyításhoz kötődött az internet egyik legelső crowdsourcing-alapú projektje: az akkor elérhetőek közül mindössze egyetlenegy leosztásról bizonyosodott be, hogy lehetetlen megnyerni – a titkos verziókat természetesen nem számítva. Ma már több mint egymillió elemes adatbázisok léteznek az interneten, és vannak, akik húszezer játszmát nyertek meg zsinórban.

Szabad cella

Az eredetileg FreeCell nevű pasziánsz – egyszemélyes kártyajáték – célja az, hogy a nyolc oszlopba felfordítva kiosztott kártyalapokat a négy „alapcellába” helyezzük az ászoktól kezdve növekvő sorrendben haladva egészen a királyokig. A lapok mozgatását a játék különlegességét adó négy másik cella adja, melyekbe egy-egy lap helyezhető annak érdekében, hogy a többi leosztott kártyához könnyebben hozzáférjünk. Mivel mindegyik lap látható a játékos számára, a szerencsének semmilyen szerepe nincs az Admirálisban. Játékvariációnként eltér, hogy az oszlopok közt váltakozó vagy egyszínű kártyákat lehet-e mozgatni – a kicsit nehezebbnek számító Pékjátszma (Baker’s Game) esetében az utóbbiról beszélünk.

A kártyajáték története a huszadik század elejéig nyúlik vissza – a Scientific Americanben 1968-ban írtak először a Baker’s Game nevű variációról –, digitalizált verzióját pedig 1978-ban hozta létre Paul Alfille a PLATO nevű operációs rendszerre. A Microsoft egyik fejlesztője itt találkozott a játékkal, és ez alapján készítette el a legtöbbünk által ismert windowsos verziót.

Közösségi rejtvényfejtés

Voltaképp a legelső crowdsourcing-alapú projektek egyikének számít az, hogy Dave Ring, aki 1993-ban a Texas A&M-en küzdött doktori diplomájáért, 110 megszállott társával együtt játszotta végig mind a harminckétezer, az akkori Windows-verziókban elérhető játszmát. A ma már csak „Microsoft 32000” néven emlegetett leosztások szisztematikus megfejtésének ötlete egy sci.math nevű newsgroup levelezésében került elő – az ugyanis hamar evidenssé vált, hogy az Admirális nem mindig megnyerhető.

Könnyen létre lehet hozni olyan leosztásokat, melyek megoldhatatlanok – a kérdés az volt, hogy a Microsoft verziójában generált harminckétezer között is szerepel-e ilyen, és ha igen, ezt hogyan bizonyítsák be. Ring megoldása végül az lett, hogy a legsikeresebb, legeredményesebb és legkitartóbb játékosokat összetoborozta az interneten keresztül egyetlen nagy csoportba, hogy ők aztán 1994 augusztusa és 1995 májusa között csoportos bontásban az összes leosztáson végigmenjenek.

A vállalkozó szellemű játékosok százas blokkok eredményeit küldték vissza, a megoldatlanul maradt játszmákat pedig továbbküldték más, lelkesebb résztvevőknek – a kezdeményezés a The Internet FreeCell Project nevet kapta. Alig pár héttel a kezdés után felütötte a fejét néhány problémás szám – szépen, lassan azonban mindre találtak megoldást. Egy kivételével. 31999 teljesített játszma után minden egyes projekttag a 11982-es számú, megfejtetlenül maradt leosztásra vetette magát, végeredményben azonban „kudarcot” vallottak: egy hét próbálkozás után kiderült, hogy ez az egy tényleg megnyerhetetlen.

A határ a csillagos ég

Az első megfejthetetlen leosztás.

Az évek során megannyi algoritmust hoztak létre az Admirális-játszmák megfejtésére, azonban az ICP résztvevői mellett nyolc különböző program is képtelennek bizonyult a 11982-es játszma megnyerésére. Bár az ma már nem rejtély, mely leosztások nyerhetőek meg és melyek nem, az elkötelezett játékosok győzelmi sorozatai továbbra is versenylehetőséget biztosítanak – egyesek elképesztő, húszezer leosztást nyertek meg zsinórban az online statisztikák alapján.

A későbbi Windows-verziókban harminckétezer helyett már egymillió leosztás szerepelt – ekkorra pedig már könnyebbé vált annak felmérése, hogy teljesíthetőek-e az általuk jelentett kihívások. Bár az első harminckétezer leosztásban csupán a 11982-es fogott ki a lelkes admirálisozókon, a hatszámjegyűek közt hat másik megnyerhetetlen játszma – 146692, 186216, 455889, 495505, 512118, 517776, 781948 – is szerepel. A freecellgamesolutions.com oldalon mind az egymillió leosztás megoldása szerepel – kivéve a már említett nyolcat, köztük a 11982-est is.

Az admirális titkai

Tény, technikailag – azaz csalással – a 11982-es leosztás is megnyerhető. A Ctrl-Shift-F10 billentyűkombináció lenyomása után két lap elmozgatásával sikerrel is járunk, statisztikáinkban győzelemként jelenik meg a játszma. Nem ez az egyetlen titkos furcsaság a programban: létezik néhány mínuszos számkódú leosztás is, melyek manuális kiválasztással ugyanúgy elérhetőek, mint a többiek. Ezek azonban nem részei a sztenderd játéknak, egyértelműen tesztjelleggel szerepelnek csupán: a lapok rigorózus számsorban állnak a tablón, a -3-mas és -4-es leosztások automatikusan megnyerik magukat, míg a -1-es és -2-es ugyanúgy teljesíthetetlen, mint a 11982-es és hat későbbi társa.

Kelemen Luci

További írásaink megtalálhatóak a lumens.hu-n, illetve Facebook-oldalunkon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://lumens.blog.hu/api/trackback/id/tr948757480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása