Little Miss

Serpenyős pizza

2017. február 25. - Littlemiss

Egy újabb recept érkezik. Ezúttal is egy a Nosalty oldalon talált egyszerű receptet próbáltam ki. Ez nem más, mint egy nem sütőben, hanem serpenyőben készült pizza vagyis inkább lepény. Nagyon megörültem ennek a receptnek, amikor megtaláltam, mert a sütőm nem a legjobb, így nem igen szeretem használni, viszont a pizza az egyik kedvenc ételem nekem is. A recept másik előnye, hogy nagyon gyors.

Szükségünk lesz hozzá 4 ek. tejfölre, 4 ek. majonézre, 9 púpozott ek finomlisztre, 2 db tojásra és 1 csipet sóra. Ezek fogják a tésztát alkotni. A feltéthez mindenki azt használ, amit szeretne, én ketchupot, szalámit, sajtot és egy kis oregánót használtam.

img_20170219_133328.jpg

Az elkészítéshez összekeverjük egy kézi habverővel a tészta hozzávalóit, aminek eredménye egy igen ragacsos massza lesz, ez ne ijesszen meg senkit se a végeredmény isteni lesz.

img_20170219_133646.jpg

Egy serpenyőben felhevítünk egy kis olajat, majd beleöntjük a tésztát és elegyengetjük. Ezután rögtön rárakjuk a feltéteket, ami nálam, mint már írtam oregánós ketchup, szalámi és sajt volt. Ezt követően lefedjük a serpenyőt és lassú tűzön 10 percig sütjük. 

img_20170219_135412.jpg

A végeredményben a tészta az érdekes, mert nem igazán hasonlít ízre a pizza tésztához és nagyon tömény, sűrű, de mégis fantasztikus. És töménysége miatt egy kisadaggal is jól lehet lakni. 

img_20170219_135630.jpg

Gyermekkorom krumplikrémlevese

Ma is egy receptet hoztam nektek, de nem is akár milyet, hanem gyermekkorom (és mostani korom) egyik kedvenc levesét. Ez nem más, mint a krumplikrémleves. Azt gondolom, hogy ez egy olyan étel, melyre igaz, hogy ahány ház, annyiféle, hiszen nem nehéz elkészíteni, nem tart sokáig sem és majdnem minden gyerek szereti. Most megosztanám veletek, hogy én mit tanultam Anyukámtól, hogyan kell csinálni.

Egy két fős adaghoz szükségünk lesz 3 közepes vagy nagy szem krumplira és kb. 20 cm-nyi póréhagymára. Emellett kelleni fog egy kis kanálnyi vegeta, egy babérlevél és egy kanálnyi tejföl is.

A krumplikat felkockázzuk, a póréhagymát pedig felkarikázzuk. Ezeket egy lábasba rakjuk öntünk rá 8 dl vizet, hozzáadjuk a vegetát és a babérlevelet, majd 25-30 percig főzzük az egészet. Amikor ez letelt kivesszük a babárlevelet és tejföl és ha szükséges só hozzáadása után összeturmixoljuk az egészet. 

Tálaláskor pirított sonka csíkokat vagy kockákat, ecetet, tejfölt és levesgyöngyöt vagy pirított kenyérkockákat szoktam hozzáadni. A végeredmény isteni lesz.

img_20170216_195624.jpg

Hamis fajitas

Ma is egy receptet hoztam nektek. Ezt a receptet sok interneten való kutakodás után magam alkottam, szóval pontos recepttel nem tudok szolgálni, de nem is túl bonyolult, így mindenki, aki kicsit is jártas a konyhában simán tudja kivitelezni a leírás alapján.

img_20170113_122429.jpg

Az egészhez szükség lesz csirkemellre, kaliforniai paprikára, vörös hagymára, sóra, borsra, köményre és fűszer paprikára. A tálaláshoz pedig tejfölre, paradicsomra, sajtra és tortillára. 

img_20170113_125354.jpg

Először csíkokra vágtam a csirkét, a paprikát és a hagymát is. Ezután összekevertem a fűszereket, minden fűszerből körülbelül ugyanannyit raktam bele, de így utólag úgy gondolom több paprikát és köményt kellett volna raknom hozzá.img_20170113_130025.jpg

Ezt követően kevés olajon megpirítottam a csirkét, majd hozzáadtam a fűszerkeveréket, a paprikát és a hagymát. Kisebb lángra állítottam a tűzhelyem és fedő alatt puhítottam kezdtem a serpenyő tartalmát.

img_20170113_131230.jpg

Amíg a serpenyőben összeértek a dolgok előkészítettem a tálaláshoz szükséges hozzávalókat. A sajtot lereszeltem, még a paradicsomokat nagyon apró kockákra vágtam. Legvégül pedig a tortillákat is megpirítottam egy kicsit.

img_20170113_131243.jpg

Amikor már mindent megfelelően puhának éreztem levettem a fedőt és nagyobb lángon lepirítottam kicsit az egészet.

img_20170113_133048.jpg

Ezután mindent a tortilla közepébe pakoltam, melyhez csak annyit mondanék, hogy érdemes a sajtot rakni közvetlen a húsra, hogy kicsit megolvadjon. Végül nem maradt más hátra mint, hogy élvezettel elfogyasszuk, amit készítettünk.

img_20170113_133113.jpg

Zoo-Café

A mai reggeli kávém iszogatása közben, úgy döntöttem, hogy végre megírom a bejegyzést, amit már hetek óta tervezgetek. Azért a kávé adott lendületet, mert az egyik kedvenc kávézómról fogok írni.

Az a kávézó nem más, mint a Zoo-Café nevezetű hely. De miért is szeretem ezt a kis kávézót? Mitől különleges? Ahogy a neve is mutatja, ebben a kávézóban állatok is vannak, nem csak isteni finom kávék. Nagyon sokféle egzotikus illetve kevésbé egzotikus, de annál aranyosabb állat van, melyek közül egy kávézás közben az asztalodon mászkál. Simogathatod őket, legtöbbet felemelheted, sőt van, amelyik kifejezetten csak a kezedben lehet. 

Amikor először mentünk ide, nagyon féltem, hogy milyen lesz, hiszem ez sem higiéniai szempontból nem a legjobb illetve én a legtöbb állatot csak távolról szeretem, mert elég félős vagyok. A higiéniai kérdésre a kávézó megoldása, hogy minden asztalon vannak fertőtlenítők, amiket bármikor használhatsz illetve ha a kis állatkát éppen az asztalotokon hívja a természet, akkor a pincérek feltakarítják és lefertőtlenítik. A félelem kérdése meg csak jó, mert így feszegetem a határaimat, ami szerintem sose árt. Bár a szabadon repkedő papagájtól azt hiszem életem végéig reszketni fogok.

Egy szó, mint száz mindenkinek nagyon ajánlom ezt a helyet, de most már jöjjön pár kép, melyeket a barátnőm készített és melyeket itt is nagyon köszönök neki.

Géllakk otthon

Ebben a posztban a géllakkozási rutinomat fogom bemutatni nektek. Ez, ha egyszer meg van minden szükséges eszköz akkor igen egyszerű folyamat, de idő igényes, főleg ha mintát is szeretnénk rá.

A szükséges eszközök egy UV lámpa, fertőtlenítő spray, alap lakk, színes lakk vagy lakkok (mostani lakkomon OS 73 és GL 134), ha mintát is szeretnénk, fedő lakk és az utókezelő folyadék (már ha ez hivatalos elnevezése). Ezek közül elhagyható a fertőtlenítő spray és az alap lakk, bár elhagyásuk egyértelműen ront a végeredmény minőségén.

img_20161026_173243.jpg

Még mielőtt leírnám a lakkozás folyamatát elmondanám, hogy én csak Crystal Nails termékeket használok, amivel az elmúlt hónapokban nagyon elégedett vagyok, de ehhez sokáig kellett keresgélni a tökéletes fedő lakkot. Én ugyanis azt tapasztaltam, hogy azon múlik minden, hogy mennyi ideig marad fent, hogy milyen szép a felszíne, hogy mennyire ellenálló stb.

A lakkozás folyamata igazából nagyon egyszerű. Először lereszelgetjük a körmeink felületét, majd miután a port letöröltük róla (én körömkefével szoktam, de lehet mással is) felvisszük az alap lakkot és 2 percre a lámpa alá rakjuk. Később is mindig 2 percig kell a lámpa alatt tartani a kezünket, így ezt nem írnám le többször. Az alap lakk után jöhet a szín maga, melyet én két vagy három rétegben szoktam felvinni a körömlakk fedési képességeitől függően. Minden réteg között UV lámpa alá kell helyezni a kezünket. Ezután festhetünk mintát vagy rakhatunk bele köveket vagy bármilyen más díszítést alkalmazhatunk. Végül felvisszük a fedő lakkot, majd lámpázás után letöröljük a utókezelő folyadékkal, melyet én egy vatta korong segítségével viszek véghez.

img_20161026_182522.jpg

Banán palacsinta

Egy nagyon egyszerű, nagyon gyors és olcsó banán "palacsinta" receptet hoztam nektek. A palacsinta szót, azért raktam idéző jelbe, mert ugyan ránézésre palacsinta, íze inkább a sült banánhoz hasonlítható.

Ezt a receptet az interneten láttam, ha jól emlékszem a Nosalty oldalán, de sajnos nem vagyok benne teljesen biztos. Mivel a recepthez két hozzávaló kell kicsit szkeptikus voltam, hogy tényleg működik e, hiszen gyakran látni az interneten olyan szuper recepteket, amiket nem tud az ember kivitelezni, ha nem mester szakács. De azért gondoltam adok neki egy esélyt. Azóta már többször sütöttem ilyen banán palacsintákat és nekem nagyon ízlettek.

És jöjjön a lényeg, maga a recept. Mint említettem csak két hozzávaló kell hozzá: banán és tojás. Én eddig egy banánból és egy tojásból csináltam mindig, de persze ez növelhető. Először összetöröd a banánt egy villával, amíg pépes nem lesz, majd az összekevert tojást ráöntöd és összekevered őket. Ezek után nincs más dolgod, mint hogy egy serpenyőben vajon (margarinon) kisütöd a palacsintákat. Amivel vigyázni kell, hogy kis adagokat rakj oda sülni, mert ha túl nagy a palacsinta akkor megfordítás közben szétesik.

Én tálaláskor rakok rá egy kis mézet illetve mellé gyümölcsöket, de persze ez már csak ízlés dolga és mindenki úgy fogyasztja, ahogy neki jól esik.

img_20161019_181919.jpg

Art market

A hétvégén ellátogattam az Art Market kiállításra. Sajnos nem ez lesz a legrészletesebb beszámoló, mivel Nagymamámmal mentem, így nem tudtuk bejárni az egészet az egészsége miatt. Azért így is élmény volt, bár nekem a tavalyi jobban tetszett, de lehet, hogy az újdonság varázsa miatt.

A kiállítás idén is a Millenárisban került megrendezésre és számomra egy különlegesség volt, hogy az egyik alkotó távoli ismerősöm volt. Sajnos a munkái nem tetszettek annyira, bár volt egy két érdekes.

Összességében az Art Marketra, mint minden kortárs kiállításra jellemző volt, hogy nagyon sok olyan alkotás volt, amiről nem értettem, hogy miért van itt, miért nevezik egyáltalán művészetnek az adott darabot, de azt hiszem ezzel a jelenséggel mindenki találkozott már, aki kicsit is érdeklődik a kortárs művészet iránt. Így nem is szaporítom tovább a szót, beszéljen helyettem az a pár kép, amit készítettem.

süti beállítások módosítása