Mondo sulle pagine

2021.sze.17.
Írta: Libretta Szólj hozzá!

Egy szélsőségesen neutrális könyv - Festett testek

– Azt akarod, hogy összeköltözzünk? És vihetem a gyerekeket? 
– Miért, ha azt mondom, hogy csak téged akarlak, akkor leadod őket a ruhatárban? 

Becca Prior neve sokak számára ismert, aki ismerős a magyar LMBTQ+ irodalom berkein belül: első regénysorozata, A tanítvány, hatalmas sikert aratott a magyar olvasók körében, de ma mi egy kevésbé ismert, de nem kevésbé méltatott könyvéről fogunk beszélni, a Festett testek sorozat első részéről.

A legtöbb cikket a borító kivesézésével (ami egyébként nagyon tetszett) kezdem, de mivel ezzel a könyvvel elég vadregényes múltam van, inkább megosztom veletek a történetet, hogy értsétek, mit miért írok a későbbiekben úgy, ahogy (és szerintem elég szórakoztató sztori, remek tanmese arra, hogy miért nem jó ötlet egy vakrandi után házasságot tervezni, főleg, ha egy könyvről beszélünk).

Először Molyon találkoztam ezzel a könyvvel, és a fülszöveg, valamint – igen – a borító azonnal levett a lábamról, így olyan lendülettel landolt a kívánságlistámon, hogy ide hallottam a nyekkenést. Keresni, kutatni kezdtem, hogy hol tudnám beszerezni, de különösen az első részről hallgattak a könyvesboltok, gyanús volt, hogy miután elfogyott, soha többé nem jön belőle újranyomás. Egyszer találtam meg a Libri oldalán antikvár példányként, de mire összekuporgattam rá a pénzt, már az is elkelt. Ezalatt az idő alatt azonban a könyv gyakorlatilag szakrális magasságokba emelkedett a szememben, éreztem, hogy a jóisten is egymásnak teremtett minket, és úgy véltem, nem lenne teljes az életem, ha a polcomon nem tudhatnám ezt a kötetet. Miután kitartóan sehol nem találtam meg, egy időre jegeltem a projektet, viszont soha nem adtam fel, hogy egyszer megvásároljam.

A tavalyi év (2020) karácsonyára az egyik kedves rokonom meglepett egy Líra vásárlási utalvánnyal, amit az első adandó alkalommal szaladtam is elkölteni. Az az üzlet, amit kinéztem, pont zárva volt, mikor mentem volna, én azonban már elhatároztam magam, hogy ma igenis könyvet fogok menni, ezért felkerekedtem egy másik – az egyetlen – nyitva tartó Lírába Budapest másik felén. Körülbelül célirányosan mentem, de még így is sikerült hat-hét könyvet összegyűjtenem ott, ami már kilógott volna a büdzséből, így elhúzódtam egy csöndes kis sarokba, és leguggoltam a földre, hogy összeadjam a végösszeget és kiszelektáljam azokat a könyveket, amik biztos nem kellenek nekem.

És abban a pillanatban, mikor felemeltem a pillantásomat, ott virított a Festett testek első része a legalsó polc legsarkában.

Gyakorlatilag spirituális élményben volt részem, annyira megörültem, hogy végre megtaláltam. Fülig ért a szám végig, amíg mentem vele haza, és el se bírtam hinni az őrült szerencsémet, amiért a puszta véletlen folytán egymásra találtunk egy rákosborzasztói zsebkendőnyi Líra sarkában. Mivel ez az élmény csak megerősítette a bizonyosságot, hogy ezt a történetet nekem találták ki, biztos voltam benne, hogy új kedvencet fogok avatni, amint felcsapom a lapjait…

Így érthető, hogy sokkal nagyobbat csalódtam, mintha úgy olvasom el, hogy előtte semmit nem tudok róla.

Na de mi keserített el ennyire? Vegyük sorra, lássuk, mi az, amiért napokig képtelen voltam leülni megírni ezt a kritikát!

(A történet felvázolása spoilereket tartalmaz. Ha nem szeretnél lelőni semmit, csak óvatosan!)

A történet kezdetén Elijah ,,Ely” Prescottot, a huszonkét éves cipőbolti eladót ismerhetjük meg. Az élete távolról sem tökéletes: miután a drogfüggő nővérét letartóztatják, magához vette a nő két gyerekét, a tizenkét éves Gailt és a tizenöt éves Heath-et. A frissen megalapult család mindennapjait borzasztó múltbéli traumák nyomasztják: Ely a szigorúan vallásos, erőszakos szülei keze nyomát próbálja feledni, Gail az iskolaváltás és a korábban vállára vett felelősség terhe alól akar szabadulni, Heath pedig annak az éjszakának az emlékével küzd, mikor egy férfi az anyja hibája miatt megerőszakolta. Ely a legjobb barátja, Russ segítségével próbál működő családot kovácsolni hármukból, ebben azonban az anyagiak útját állják – egészen addig, míg be nem köszönt az életébe a nagybetűs Lehetőség Leonard Chambers, a profi és melegségét nyíltan felvállaló festő képében, aki aktmodellt keres a következő festőkurzusához. Ely a barátja unszolására jelentkezik az állásra, Leonard pedig a kivételes szépsége miatt azonnal fel is veszi. A bonyodalom akkor kezdődik igazán, mikor a festő és modell viszonya a kurzus végeztével is folytatódik: Elynak el kell titkolnia új szerelmét a homofób unokaöccse elől, Leonard pedig a párja elől menekül, akivel a kapcsolatukat gyakorlatilag már csak a pénz tartja össze. Megneszelve a viszonyt a galériatulajdonos Daley válaszút elé állítja Leót: vagy szakít vele és nulláról kezdi az egész karrierjét, vagy bejelenti az eljegyzésüket és felhagy a folyamatos félrelépéssel. Leonard az utolsó pillanatig őrlődik a két lehetőség között, nem tudva, melyiket válassza – mikor azonban dönt, kis híján elveszít mindent.

Hatalmas reményekkel vágtam bele ebbe a könyvbe, és nemcsak a fent említett okok miatt. Az alaptémája szerintem kifejezetten izgalmas, sok potenciált láttam ebben a művész-múzsa vonalban, a háttérkonfliktust megismerve pedig egyenesen egy komoly hangvételű, drámai fordulatokkal és nagy érzelmi tetőpontokkal játszó történetre számítottam.

Ehelyett pedig egy Wattpad-regényt kaptam.

Sajnos nem tudom ennél jobban leírni ezt az élményt. Olvasás közben folyamatosan az volt az érzésem, mintha visszautaztam volna a 2017-es ’18-as évekbe, a wattpados kislányok által írt melegkönyvek fénykorába, ahol minden pasi lába között elefántcsont-méretű dákó himbálózott, és ahol egy cipőbolti eladó simán fenn tudott tartani egy lakást San Francisco belvárosában. Nemcsak a stílus, a csavarok, a pornókönyvek tipikus toposzai, hanem még konkrét szófordulatok is visszaköszöntek nekem a könyv lapjairól, ez pedig annyira megdöbbentett, hogy egyszerűen képtelen voltam félbehagyni, akármennyire akartam is.

Nagyon sokat vártam ennek a kritikának a megírásával, mert gyakorlatilag mostanáig nem bírtam magamban hova tenni ezt az élményt. A kritikus és az olvasó napokig csatároztak a fejemben, mert míg elemzői szemmel nézve ez a könyv kifejezetten… khm… nem jó, el kell ismernem, hogy szórakoztatott. Elérte, hogy érzelmeket tápláljak a szereplők iránt, és ennél több nekem nem kell. Nem akartam felmagasztalni a korábban boncolgatott okok miatt, de lehúzni se volt kedvem, mert nem markolt nagyot, konyhafilozófiai szinten pedig teljesen rendben volt, az ilyen történetekkel pedig borzasztó nehéz bármit is kezdeni.

De hogy ne ez legyen a legkevésbé összeszedett kritika, amit ki tudok köhögni ennek a blognak a hasábjaira, megpróbálom összefoglalni, mi az, amiért azt mondtam, lehetne ez a könyv jobb is.

3615830f-0b82-4d7c-9505-0d568f570522.jpg

  1. A sztori

Említettem, hogy az alapötlet keltette fel elsőként az érdeklődésemet, mert kreatívnak és újszerűnek találtam. Aha. Kiderült, hogy rendesen behúztak engem a csőbe a fülszöveggel, ugyanis körülbelül az első tíz fejezeten belül kiderült, hogy ez a legátlagosabb alaptörténet valaha. Adott a kőgazdag, szexi álompasi, a domináns, tinédzserlányok (és esetünkben fiúk) sóhajainak tárgya, a cseresznye a társadalom krémjének tetején. Állandóan zakót hord, bunkó mindenkivel, mert persze ki kell emelni, hogy egy címeres seggfej (de persze végül kiderül, hogy nem az), mellette pedig ott van a jószívű, naiv ,,átlagpolgár” fiú, aki majd megtanítja neki, mi is az az örök szerelem. De persze, hogy ne legyen egyszerű dolguk, nyilván a fél világra rájön az ,,útjukatállhatnék”, ami a gyakorlatban millió és egy káromkodásban, két darab verekedős jelenetben és egy sötét kórházi ágyon elsuttogott ,,meg akarok neked bocsátani, de nem tudok” frázisban merül ki. Ha valaha olvastál bármilyen könyvet Wattpadon, vagy akár egy zs-kategóriás szerelmi történetet, akkor ezt nyugodtan ki is hagyhatod, úgyis tudni fogod, mi következik.

Most például a második pont, a

  1. Ritmus,

ami egyszerűen olyan volt, mintha egy vasúti átkelőn próbáltam volna áthajtani gördeszkával. Az eleje rázós, kapaszkodnom kell, hogy talpon maradjak, elértünk középre, huh, kifújhatom magam, most minden sima, és ha valami ki is bontakozik, boorzasztó laassaan, aztán bumm, belehajtottam egy aprókavicsba és felnyaltam a betont a következő zsákfaluig. Hogy hol a deszkám és mi a bánat történt, amíg én a földön fetrengtem, azt talán a jóisten se tudja.

Olyan dolgokra van irreálisan nagy hangsúly fektetve, amik a történet szempontjából kevéssé relevánsak, azok viszont, amik fontosak lennének, szinte teljesen el vannak hanyagolva. Oldalakat töltünk Leo és Ely szeretkezéseinek részletes és változatos leírásával, azt viszont, hogy Ely megütötte a nevelt fiát, gyakorlatilag pár mondatban lerendezzük. Annyi trauma és fájdalom van ebben a könyvben, hogy másnak sem kéne lennie a lapokon, mint szipogásnak és könnyeknek, mégis sokkal fontosabb az, hogy Leónak mekkora és milyen formájú a cerkája.

És félreértés ne essék. Semmi baj nincs azzal, hogy Ely a gyerekek mellett is eljár randizni, nem azt akarom mondani, hogy minden gondolatának körülöttük kéne forognia. A baj azzal van, hogy Leonard kétségbeesése, ami abból fakad, hogy a volt élettársa kisemmizte, sokkal részletesebben van bemutatva, mint egy tizenöt éves gyerek szexuális zaklatás miatti traumája. A kettő azért érezhetően nem esik egy ligába, és bár nem azt vártam, hogy Heath-ről szóljon az egész könyv, pár demagóg szónál többet azért megérdemelt volna.

És ha már itt tartunk,

  1. A stílus

Az összes eddig felvázolt probléma itt csúcsosodott ki. Ez a könyv egy (nyomokban) újszerű történettel, remek szereplőkkel (erre majd kitérek) és egy nagyon komoly háttérsztorival operál, mégis, az írói eszköztár hiánya miatt az egész súlytalanná vált. Nagyon sokáig nem tudtam eldönteni, hogy az írónő vajon egy tehetséges fiatal-e, vagy egy jó ötlettel megáldott felnőtt, mert a leírások és a fejezetek végén puffogtatott közhelyek miatt legfeljebb tizenhatra, a demagóg ,,nevelési tanácsok” és karakterbemutatások miatt viszont olyan ötven körülire tippeltem. A párbeszédek üresek és erőltetettek, a leírások néhol oldalakat töltenek ki, néhol épphogy annyira elegek, hogy a felszínen megismerjük a helyszíneket, a pornójelenetek pedig tele vannak szóismétlésekkel és olyan agyonhasznált szófordulatokkal és eszközökkel, hogy egy idő után olvasás nélkül is képes lettem volna őket tollba mondani.

De az összes írói hiba közül a legkínosabbak a Heath és Ely között elhangzó párbeszédek. Akármikor kapcsolatba került ez a két karakter, maga volt a szenvedés, mert az írónő az ő kapcsolatukkal tudott a legkevesebbet kezdeni. Túl kevés időt hagyott nekik egymás megismerésére, ezért a grandiózus érzelmi lezárás nem csattant szinte semekkorát, inkább úgy hangzott, mintha két tízéves beszélgetne. Nagyon sajnálom, hogy ez ennyire elette az események élét, mert így még azt sem tudtam komolyan venni, amit egyébként lehetett volna.

Ezek alapján azt hihetnétek, hogy ez a könyv egy adag szutyok, és valószínűleg nem értitek, miért nem akartam lehúzni.

De vizsgáljuk csak meg még egyszer ezeket a pontokat! 

  1.  A sztori

Igen, klisés és nem mutat sok újat, viszont azt a keveset fantasztikusan tárja elénk. Leóék kapcsolata mint művész és múzsája gyönyörű és romantikus, rettenetesen szorítottam nekik, mert ők ketten tényleg összeillettek. Igen, a ,,nem tudok megbocsátani” tényleg agyonhasznált, de itt kivételesen volt súlya és értelme is. Leo kálváriája megérthető, és hiába volt antipatikus számomra majdnem a teljes történeten keresztül, majdnem felüvöltöttem lelkesedésemben, amikor végre beolvasott Daley-nek. Lehet, hogy sok helyen elkapkodott a történetvezetés és sok mindennek nincs semmi értelme, de bevonzott, elérte, hogy dühös legyek vagy izguljak, épp ezért minden hibája ellenére nem tudok rossz szívvel visszagondolni rá.

     2. A szereplők 

Ez egy olyan pont, amit egyáltalán nem említettem korábban, egyszerűen azért, mert míg a többi aspektus tekintetében bőven lehetett mit támadni, ebben nem találtam hibát. Ennek a könyvnek minden egyes szereplőjét imádtam. Ely szimpatikus volt, mint főszereplő: tetszett, hogy kiállt magáért Leóval szemben, hogy felállította mindkettejük számára a határokat, az pedig külön kiemelendő, hogy a melegségét nem úgy mutatták be, hogy gyakorlatilag egy férfibőrbe bújt nőt csináltak belőle. Nem váltotta meg a világot, nem mutatott sok újat, de a maga klasszikus szerepében egy teljes értékű hőssé nőtte ki magát. 

Leo eleinte a legkevésbé sem volt szimpatikus. Mint azt az elején is kifejtettem, úgy éreztem, láttuk mi már ezt a figurát, de ahogy ment előre a történet, és szépen lassan megismertük a jellemét, úgy vált egyre élőbbé és szerethetőbbé. A kapcsolata Elijah-val kellemes ütemben volt felépítve, nagyot lendített a karakterén, hogy Ely egyszerre ismerte meg velünk, olvasókkal. A jellemfejlődés érezhetően nála ment végbe a legnagyobb mértékben: szinte jólesett lekövetni a folyamatot, ahogy egy egomán, pénzéhes zseniből egy szerető társsá, sőt, apává nőtte ki magát. 

A történet legnagyobb erősségei azonban kétségtelenül a mellékszereplők voltak. A gyerekek traumája élethűen és átérezhetően volt bemutatva – velük kapcsolatban egyedül azt sajnáltam, hogy túl kevés idő jutott nekik. Nagyon remélem, hogy a következő részekben is fel fognak tűnni legalább egy gyors cameo erejéig, mert rettentő kíváncsi vagyok, hogyan dolgozza fel Heath a múltját és hogyan folytatja Gail az épphogy csak megkezdett életét. Russ szórakoztató és hűséges barát volt, Daley-t legszívesebben felpofoztam volna, Ink pedig a legjobb dolog, ami ezzel a szériával csak történhetett. Alig várom, hogy elolvassam a róla és Russról szóló könyvet, mert ők ketten elképesztően összeillenek. 

     3. A stílus

Egyszerű volt, igen, de valahogy mégis átjött majdnem minden, aminek át kellett jönnie. A különbség Ely és Leo között szépen kirajzolódott, mégis érezhető volt a vonzalmuk, a vágyuk, később pedig a szerelmük is. Ha a szexjelenetek kicsit felszínesek voltak is, azok a részek, ahol a fiúk az egymás iránti szerelmüket fejezik ki, gyönyörűen voltak megírva. Ely szeretete a gyerekei iránt átérezhető, az a gyötrődés pedig, ami Gail rohamát és a Heath arcán elcsattant pofont követte, könnyeket csalt a szemembe. Hiába vettek el sokat az élményből az értelmetlen párbeszédek, a leírások bőven kárpótoltak mindenért. 

Ezért mondtam hát, hogy nem akartam se lehúzni, se felmagasztalni ezt a könyvet. Kritikusi szemmel nézve bőven hagyott kívánnivalót maga után, olvasóként viszont megkaptam azt, amit akartam. Nem volt benne minden, aminek benne kellett volna lennie, az, ami viszont benne volt, egy teljes képet adott. Nem mondom, hogy neutrális élmény volt, mert sok érzelmet megmozgatott bennem, jókat és rosszakat egyaránt. Épp ezért

summa summarum: ezt a könyvet annak ajánlanám, aki egy könnyedebb romantikus pornót szeretne olvasni, de előny, ha nyitott vagy a komolyabb témákra is, mert azért lesz egy pár jelenet, ami rendesen odavághat. Főleg fiatal felnőttek kezébe nyomnám ezt a könyvet, de ha egy érettebb tizenöt-tizenhat éves a kezébe veszi, nem áll meg tőle a növésben. 

Köszönöm, hogy elolvastad! :)

 

 

Milyen könyveket ajánlanék neked a csillagjegyed alapján?

Mindig is érdekelt az asztrológia, és imádtam olvasgatni a saját horoszkópomat. Az utóbbi időben nagy divatja lett a csillagjegyeknek és azok rövid jellemzéseinek, így hát úgy döntöttem, én is felugrok erre a vonatra, és egy rövid közvéleménykutatás után, amit a bookstagram oldalam követői között tartottam, a válaszokat és a személyes véleményeimet felhasználva kiötlöttem, milyen könyveket ajánlanék én az egyes csillagjegyeknek.

Figyelem! A cikk csak és kizárólag szórakoztatás céljával íródott, nem áll szándékomban senkit megbántani. Természetesen rengeteg féle-fajta ember létezik, nem mindenkire illik száz százalékosan a csillagjegye, ezért a jellemzések, amiket itt olvashattok, nagyrészt személyes véleményen és tapasztalatokon alapulnak. Kérem, senki ne vegye magára, amiket itt írok. Köszönöm!

Bak – erotikus

Tonnányi bak ismerősöm van, akik ugyan nagyon különböző személyiségek, de egyvalami közös bennük: elképesztően erős a munkamoráljuk, és akármilyen feladat adódik, biztosan tudom, hogy számíthatok rájuk. A magánéletükben sokszor szétszórtak, mert az agyuk mindig százon pörög, keresik az új feladatokat, pedig néha nekik is jól jön, ha kicsit ellazulhatnak – ehhez pedig mi lehetne jobb, mint egy jó csípős erotikus könyv? A bakok soha nem unatkoznak, mindig új elfoglaltságok, új kihívások után néznek – épp ezért egy hasonlóképpen intenzív, szívvel-lélekkel teli könyv illik hozzájuk. Melegen ajánlom számotokra Collen Hoover, Jennifer L. Armentrout, Elle Kennedy és J.R. Ward könyveit, illetve a Könyvmolyképző Kiadó Rubin és Zafír pöttyös sorozatát.

Híres bak jegyű karakterek: Elizabeth Bennet, Jay Gatsby, Peeta Mellark

Ajánló bakoktól bakoknak: Let’s get textual, Csillagtalan tenger

Capricorn aesthetic | Capricorn aesthetic, Astrology ... Zodiac/Capricorn aesthetic | Capricorn aesthetic ...

Bika – high fantasy  

A bika jegyűeket mindig is igazságos, néha kissé makacs jegynek tartották, akik a végsőkig kitartanak az elveik és a céljaik mellett. Egy ilyen céltudatos jegy mellé pedig mi lehetne ideálisabb társ, mint egy jó kis epikus küzdelmekkel tűzdelt high fantasy? Nektek, bikáknak nagyon erős az igazságérzetetek, olyasvalamit ajánlok hát olvasásra, ahol a világ rendje helyre billen, a jók győzedelmeskednek a rosszak felett. Jól kijönnétek a fantasy sorozatok főszereplőivel: nem félnek kiállni a szeretteikért és önmagukért, és ahogy titeket, őket sem tántoríthatja el semmi a küldetésüktől, ha egyszer elhatározták magukat. Ilyen főhős lenne Aelin Galanthyus az Üvegtrón-sorozatból, Aria a Trónok harcából, vagy éppen Geralt a Vajákból. Biztosra veszem, hogy a Könyvmolyképző Hard selection, vagy a Gabo kiadó könyvei között találnátok nektek való olvasmányt.

Híres bika jegyű karakterek: Katniss Everdeen, Catherine de Bourgh

Ajánló bikáktól bikáknak: Strange the dreamer, Crescent City

Taurus ♉ {Ig:_aestheticvoid_} | aesthetic, brown y edit ... Taurus rising aesthetics. Arts. | Witch aesthetic, Art ...

Ikrek – chick lit

Levegőjegyként az ikrek nyitott, kíváncsi jegy, aki szeret a figyelem középpontjában lenni és értesülni mindenről, ami a környezetében történik. Karizmájának hála sokan fordulnak hozzá bizalommal annak ellenére is, hogy sokszor nem a legjobb titoktartó. Egy ikrekhez hasonlóan excentrikus jegynek nem is tudnék mást ajánlani, mint egy olyan könyvet, ami minden társadalmi igényét kielégíti: mozgalmas, fordulatos, soha nem ül le, és ami fő – a karakter a lényeg, nem az események. Egy ikrek élvezne rövid időre egy chick lit főhős életébe bújni, akivel mindig történik valami, és aki az összes szereplővel kapcsolatban áll. Colleen Hoover, Elle Kennedy, vagy éppen Kristen Callihan könyveiben biztonsággal elbújhat bármilyen ikrek jegyű olvasó, ahogy egy Álomgyár Kiadó által kiadott könyvben is. 

Híres ikrek jegyű karakterek: Daisy Buchanan, Draco Malfoy, Edward Cullen

Ajánlás ikrektől ikreknek: Flat out love, A hét nővér

Gemini Aesthetic | aesthetic | Zodiac twins, June gemini ... Gemini Aesthetic | Aesthetic | Pinterest | Gemini and Zodiac

Rák – mitologikus fantasy  

A rák az egyik legnyitottabb a csillagjegyek közül: érdekli, mi történik a világban, odafigyel a barátai történeteire (ez teszi remek hallgatósággá), de ezek mellett szívesen kalandozik a fantázia és a múlt birodalmaiban is. Fontos neki, hogy ha nem érzi biztonságban magát, legyen egy hely, ahova visszavonulhat – egy olyan könyv, ami régi mítoszokkal vegyíti a jelen kor környezetét, pont ilyen hely lehet. Egy rák remekül fogja érezni magát a szerteágazó események és érdekes világok között: elveszhet az érzelmi kapcsolatok tengerében, szurkolhat a kedvenc karaktereinek, az új köntösbe bújtatott mítoszok pedig intellektuális éhségét is kielégítik. Percy Jackson története, Neil Gaiman vagy Umberto Eco könyvei remek társai lehetnek egy rák jegyűnek, ahogy a Vaják és a Kane-krónikák sorozat is. Ha pedig egy teljesen új világrend kialakulására lenne kíváncsi, a Dűne és a Holdbéli krónikák sorozatban megtalálhatja, amit keresett. 

Híres rák jegyű karakterek: Albus Dumbledore, Daenerys Targaryen, Mr. Bennet

Ajánlás rákoktól rákoknak: Crescent City

#aesthetic cancer on Tumblr Pin on Aesthetics

Oroszlán – kosztümös regények

Az oroszlán karakán, magabiztos jegy: pontosan tudja, mit akar és hogyan szerezheti meg, kisugárzása és remek meggyőzőképessége miatt pedig általában meg is szerzi. Szeret egy társaság élére állni, ennek ellenére mindenki ötletei meghallgatja, remek vezető és barát, akihez érdemes tanácsért fordulni. Nem szereti kimutatni, de rengeteg szeretet lakozik benne, épp ezért egy olyan könyv, amelyben a főhős egy szerelmi kapcsolat középpontjában áll, remek kikapcsolódást nyújthat számára. A kosztümös – nem klasszikus! – regények főszereplői általában öntudatos, célratörő egyéniségek, így egy oroszlán remek társra találhat bennük, a fordulatos események miatt pedig az sem fog unatkozni, aki nem a szerelem, hanem egy jó kis kaland miatt vesz a kezébe hasonló könyvet. Kerstin Gier Időtlen szerelem trilógiája, a Poldark család, vagy éppen a Bridgerton család mind remek választások lehetnek, ha oroszlán ismerősünk fordul hozzánk könyvajánlóért.

Híres oroszlán jegyű karakterek: Harry Potter, Ginny Weasley, Júlia

Ajánló oroszlánoktól oroszlánoknak: Caraval, Ambrózy báró esetei, Outlander, Pokoli szerkezetek, Edenbrooke

Leo aesthetic | Leo zodiac, Leo, Leo horoscope Leo Zodiac Aesthetics - Aesthetics Free Image

Szűz – lélektani  

A szűz jegyűekről talán a rendmánia az, ami beugrik az embereknek, pedig ebben a föld jegyben ennél sokkal több van. Egy szűz remek hallgatóság, de ne várd, hogy meg is jegyezze, amit mondasz, mert általában annyira a saját világában él, hogy a való világból csak az jut el hozzá, amit ő maga el szeretne raktározni. Szemlélődő, nyitott egyéniség, de el kell telnie egy kis időnek, hogy a bizalmába fogadjon, sokszor inkább távolról szemléli az eseményeket, semmint be is kapcsolódjon a beszélgetésbe. Remek emberismerő, elemző képességeinek hála azonnal meglátja egy ember pozitív és negatív oldalát is. Az emberi kapcsolatok terén inkább a belső tulajdonságokra helyezi a hangsúlyt, így nem meglepő, hogy kikapcsolódás gyanánt is efféle könyveket keres: a lélektani regények egy szűznek igazi csemegék, mert empátiájának hála egy ilyen történet során egyszerre tehet utazást a saját és a főhős lelkében. Bármelyik klasszikus jó ajándék lehet szűz jegyű ismerősünknek: Dosztojevszkij, Tolsztoj, vagy akár Margaret Atwood biztosan tetszeni fog neki.

Híres szűz jegyű karakterek: Hermione Granger, Sherlock Holmes, Tyrion Lannister

Ajánló szüzektől szüzeknek: Szerelemtánc, Utas és holdvilág, Virágot Algernonnak

Aesthetics Virgo Wallpapers - Wallpaper Cave Virgo aesthetic | Zodiac signs gemini, Virgo sign, Virgo ...

Mérleg – krimi

Ha nem szereted a konfliktusokat, egy mérleg jegyűvel biztosan jó barátságot kötnél, ők ugyanis mindig törekednek a veszekedések elkerülésére, a feszültségek feloldására és a félreértések megbeszélésére. Mivel senkit nem szeretnek magukra haragítani, egy vita elrendezésében nem feltétlenül megbízhatóak, ennek ellenére az igazságérzetük meglehetősen nagy, remek megfigyelőképességük és érzelmi intelligenciájuk miatt pedig minden helyzetről igen erős véleményük alakulhat ki. A bikákhoz hasonlóan szeretik, ha rend van a világban, de a legjobb az, ha helyettük ,,csinálnak rendet” – egy krimi nyomozója pedig pontosan ezt teszi! Egy nyomozás logikus, mégis izgalmas és feszültségekkel teli menete remekül lefoglal egy mérleget, a jó győzedelmeskedése a rossz felett pedig kiszolgálja a társadalmi elvárásait, így biztos, hogy nem fogja csalódottan letenni a könyvet. Vavyan Fable és Dan Brown munkáit jó szívvel ajánlom bármely mérleg ismerősömnek, ahogy Robert Galbraith könyveit is.

Híres mérleg jegyű karakterek: Charles Bingley, Atticus Finch

Ajánló mérlegektől mérlegeknek: A pusztító mágia, Pennington testvérek, Harry Potter

Libra Aesthetic (With images) | Libra horoscope, Libra ... Libra aesthetic | Libra, Libra horoscope, Libra quotes zodiac

Skorpió – romantikus

A skorpiókat övezi talán a legtöbb negatív sztereotípia az összes jegy közül. Távolságtartó, rideg, kegyetlen… Pedig ezek közül egyik sem igaz. A skorpió nagyon érzelmes jegy, felszíni közönye pedig általában kiforrott jellemet és érdekes gondolatokat takar, amiknek a megismeréséért azonban meg kell dolgozni. A skorpió nem adja akárkinek a titkait, ha viszont megszeret valakit, azért a személyért tűzön-vízen át küzd, és kitart mellette, ameddig csak lehet. Nagyon lobbanékony, harcias természet, ezért, ha nem kapja vissza ugyanazokat az érzelmeket, amiket ő adott, hamar továbbáll. Egy skorpióból remek romantikus főhős válhatna, mert biztos, hogy az a kapcsolat, aminek az egyik tagját ő alkotja, sose lesz unalmas. Néha azonban neki is jól esik, ha a másik fél biztosítja a szeretetéről, ezért egy romantikus történet, amelyben a felkorbácsolt érzelmek mellett a gyengédség is teret kap, remekül kikapcsolja. Szereti beleképzelni magát az efféle történetekbe: Jane Austen regényei, a fent említett Bridgerton család, vagy akár egy-egy mozgalmasabb fantasy, mint Cassandra Clare és Sarah J. Maas munkái biztosan odabilincselik majd skorpió ismerősünket a könyvespolcához.

Híres skorpió jegyű karakterek: Khal Drogo, Edward Rochester

Ajánlás skorpióktól skorpióknak: Jane Eyre, Harry Potter, Bábel, Zápor utca, Itt vagyok, Kárpát Walzer, A fegyverforgató, Vágymágusok, Örökösök Viadala, Üvegtrón, Utas és holdvilág, Ház az égszínkék tengernél

scorpio aesthetic | Tumblr | Scorpio, Aesthetic collage ... Scorpio Szn Playlist – The Chic Daily

Nyilas – disztópia

Szabad szellem, kíváncsiság, szenvedély – négy szó, amivel talán a legjobban lehet jellemezni egy nyilas jegyűt. És ki az, akire szintén ráillik ez a leírás? Egy disztópikus regény főhősére. A nyilasok élvezik, ha a fejük tetejére állíthatják a világot, akármi történik is, biztos, hogy ők a közepén lesznek, legyen szó egy buli szervezéséről, vagy egy utazás megtervezéséről. Lobbanékony természetük sokszor bajba sodorja őket, de barátságos stílusuk miatt majdnem minden kalandot ép bőrrel megúsznak. Élénk fantáziájuk és remek kommunikációs képességük meggyőző szónokká teszi őket, akik képesek feltüzelni egy társaságot bármilyen eseményre – akár egy forradalomra is! A nyilasok probléma nélkül megállnák a helyüket bármilyen felkelés élén, épp ezért nem csoda, hogy akkor is szeretik kiélni ezeket az ambícióikat, amikor kikapcsolódást keresnek. Mivel sokszor nem eszmék, hanem személyes szimpátia alapján választanak kedvenc szereplőt, megesik, hogy nem mindig a legnépszerűbb karakter mögé sorakoznak fel, de egy biztos: akárki mellett döntenek is, a történet végéig szurkolni fognak neki. Fontos számukra, hogy eseménydús kalandban részesüljenek, hogy a főszereplő szemén keresztül alapjaiban rengessék meg a világot, és hogy a végén egy teljesen új, saját rendszert teremtsenek. Katniss Everdeen vagy az Útvesztő Thomasa remek barátai és támaszai lennének egy nyilasnak, de jó szívvel ajánlom nekik Marissa Meyer Holdbéli krónikák és Marie Lu Legenda sorozatát is.

Híres nyilas jegyű karakterek: Mr. Darcy, Jorah Mormont

Ajánlás nyilasoktól nyilasoknak: 4MGY trilógia, Szerelem a dzsihád idején

Sagittarius aesthetic | Zodiac star signs, Sagittarius ... Sagittarius aesthetic | Sagittarius girl, Witch aesthetic ...

Kos – thriller

A kosok természetüktől fogva remek vezetők, emellett energikusak és céltudatosok, akik mindig tudják, mit akarnak és kit kell maguk mellé állítaniuk, hogy ezt elérjék. Az igazságtalanságot nehezen viselik, ha úgy érzik, hátráltatják őket, inkább a saját kezükbe veszik az irányítást. Sajnos hajlamosak néha elengedni a valóságot és inkább a tökéletes valóságukba menekülni – épp ezért szükségük van valamire, ami kissé lerángatja a földre és ráébreszti a világ sötét oldalára is. Egy thriller tökéletes választás lehet egy kos számára, mert ha ugyan meg is botránkozik rajta, a különc nyomozókon, akik mindig a hatóságok előtt járnak, remekül fog szórakozni, a leleplezés pillanata pedig igazságéhségét is kellően kielégíti majd. Dan Brown művei bármelyik kos táskájába illenek, ahogyan egy jó Stephen King vagy Jo Nesbo is.

Híres kos jegyű karakterek: Fred és George Weasley, Jon Stark, Gale Hawthorne

Ajánlás kosoktól kosoknak: Hullócsillag, Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában

Aries red aesthetic (With images) | Aries aesthetic ... Aesthetic Stuff I Guess? — Aries and Sagittarius When an ...

Vízöntő – klasszikus könyvek

A vízöntő természetéből adódóan érdeklődő, kíváncsi jegy, akit mind a tudományok, mind a művészetek erősen vonzanak. Karakán jellem, nem hagyja, hogy megmondják neki, mit szeressen és mit tegyen, ezért – ugyan meglehetősen élvezi őket – nem jellemző, hogy a kedvenc könyvei a mainstreamből kerüljenek ki. Lelkes, egyenesen jelleme és kiváló emberismerete miatt közel állnak hozzá a karakterközpontú történetek, ahol nyugodtan elmerülhet egy-egy szereplő lelki viharában – ha pedig ez egy szép környezettel és szokatlan stílussal van megfejelve, annál jobb! Jane Austen, vagy a Brontë nővérek rendíthetetlen főhősei között egy vízöntő biztosan jó barátnőre lelne, ha viszont izgalmasabb kalandra és több fordulatra vágyik, leginkább a 20. század irodalmi alakjait merném a figyelmébe ajánlani például Szabó Magda, Agatha Christie vagy Daniel Keyes személyében.

Híres vízöntő jegyű karakterek: Lily Potter, Alice

Ajánlás vízöntőktől vízöntőknek: A kis herceg

Aquarius Aesthetic by DiamondPhoenix12 on DeviantArt Aquarius Aesthetic | Hetalia ~ Amino

Halak – könyvek az ’ellenségből szerelem’ vonallal

A halak talán az egyik legérzelmesebb jegy mindközül, ezért nem is csoda, hogy szórakozásképpen is olyan könyveket olvas, amelyek lapjain csak úgy hullámzanak az érzelmek. Egy halak jegyű olvasó meglehetősen befelé forduló, aki a körülötte zajló konfliktusokban inkább megfigyelőként vesz részt, ezért egy ellenségből szerelem típusú románc tökéletesen megfelel a számára: nem az ő életében történik, mégis átélheti, ha csak egy másik karakter szemszögéből is. Ennek ellenére szüksége van romantikára és bensőséges, szívmelengető jelenetekre is, épp ezért a Vörös, fehér és királykék, az Off-campus sorozat első része, a Büszkeség és balítélet vagy a Levegő népe sorozat bizonyára remek szórakozást nyújthat neki.

Híres halak jegyű karakterek: Anne Shirley, Sansa Stark, Rómeó

Ajánlás halaktól halaknak: Legenda, Végzet ereklyéi sorozat, Ambrózy báró esetei, Sarah J. Maas és Colleen Hoover könyvei, Familiárisok

Zodiac/Pisces aesthetic | Pisces color, Astrology pisces ... Pisces aesthetic | Pisces zodiac, Zodiac star signs ...

Köszönöm, hogy elolvastad! Találkozunk a következő bejegyzésben! 

Időgép a XIX. század költőihez - Áldott az a bölcső

Jegyezze meg, hogy az ember mindent tud, csak van, amit még nem csinált.

Cselenyák Imre könyvét már azóta nézegettem, mióta tudomást szereztem a létezéséről. Nem szoktam életrajzi könyveket olvasni, számomra mindig túl száraznak és nyögvenyelősnek tűntek, de az értékelések kivétel nélkül kiemelték, hogy ebben a történetben pont az a jó, hogy sokkal prózaibban, regényesebben beszéli el Arany János életét, mint egy átlagos biográfia. Mivel pedig én kifejezettem szeretem Arany Jánost és Arany pöttyös könyvben még soha nem csalódtam, úgy döntöttem, teszek vele egy próbát.

És milyen jól tettem!

Már akkor sejtettem, hogy ez a könyv nagyon fog nekem tetszeni, amikor megpillantottam a borítóját. Pont azt a kifinomultságot tükrözi, amit én keresek egy ilyen kaliberű történetben: visszafogott, elegáns, az aranyszínű díszítőelemek a fekete borítón pedig remekül megadják az alaphangulatot. Egyedül azt fájlalom, hogy ezek a minták a felirattal együtt elég könnyen lekopnak, úgyhogy nem szabad nagyon sokszor forgatni, ha meg szeretnénk őrizni őket eredeti állapotukban.

A fülszöveg úgy tűnhet, hogy nem árul el sok mindent, valójában azonban mindent elmesél, ami ebben a könyvben történik: Arany megszületik, végigbukdácsolja a gyerekkorát, elmegy Debrecenbe, beáll vándorszínésznek, megházasodik, majd végül megismeri Petőfit. Szerencsés döntés volt két kötetre szedni ezt a krónika hosszúságú életpályát, mert így minden életszakaszra bőven elég idő jut, semmit nem kell elkapkodni. Valószínűleg voltak/lesznek, akik unalmas találják majd a történet első részét, ami a kisgyermek Arany kalandjait meséli el, de én ezt is borzasztóan élveztem, mert a későbbi felnőtt karakter felépítéséhez mindenképpen szükséges volt, hogy egy kicsit más emberek látószögéből is megismerjük őt – ráadásul rengeteg dolgot megtudhatunk belőle az akkori paraszti életről, ami szerintem rettentően érdekes.

6aaf8f8c-6540-4a37-adc0-bbad4045a72c.jpg

Egészen egyedülálló alkotásnak tartom a magyar irodalmi életben, mert míg más kultúrákban (főleg Amerikában) megszokott gyakorlat, hogy a történelem neves alakjait megjelenítik a szórakoztató irodalom, vagy éppen a színház, filmkultúra berkein belül, Magyarországon most találkoztam először ilyennel. Szerintem sokkal több hasonló műre lenne szükség, mert így az iskolában megismert versek sokkal személyesebb hangvételt kapnak (én például teljesen átértékeltem a Toldival való kapcsolatomat).

Ez talán a legnagyobb erőssége az egész történetnek: hogy hiteles. A végén egy oldalon keresztül sorolják a felhasznált irodalmakat, és ez abszolút érződik az egész íráson. A korabeli nyelvezet, a bemutatott szokások, még a szófordulatok is mintha egy időgépből pattantak volna elő, teljesen magukkal ragadnak olvasás közben, hogy később, miután letetted a könyvet, gyötrelmes legyen a visszatérés a ,,való világba”. Cselenyák gyönyörű, magas irodalmisággal ír, mégis átérezhető minden érzelem, átélhető minden helyszín – annak ellenére, hogy városi lány vagyok, soha az életben nem éltem vidéken, mindvégig az volt az érzésem, hogy ,,jártam én már itt”. Tényleg elhittem, hogy ez a történet Arany János szemszögéből íródott (az pedig, hogy a későbbi műveit, mint falusi pletykákat beemelte, nagyon kreatív gondolat volt).

Ehhez az életszerűséghez pedig elengedhetetlenek a jó karakterek – és abból van itt jó pár. Arany hiteles, szimpatikus főszereplő, akivel ugyan tudja az olvasó, hogy mi fog történni – ha járt irodalomórára – mégis izgul érte és örül a sikereinek. Mellette a szülei, a gyermekei, Júlia, Szilágyi mind remek kiegészítő szereplők, de kétségtelen, hogy a könyv legnagyobb kincse Petőfi alakja. Üdítő volt olvasni minden megszólalását, amint feltűnt a lapokon, tudtam, hogy remekül fogok szórakozni, mert az ő és Arany között kavargó dinamika egyszerűen fenomenális. Le merem fogadni, hogy mindenki elmosolyodott legalább egyszer, miközben a beszélgetéseiket olvasta, mert nincs olyan ember ezen a világon, akinek ne lenne legalább egy ilyen hülye haverja. Nagyon remélem, hogy a következő kötetben még látunk egy keveset Petőfiből, mielőtt elnyelné a csatamező, mert a sok komolyság mellett igenis szükség van az ő bohém természetére.

Summa summarum: mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki szereti, vagy szeretné megszeretni a biográfiákat, vagy éppen a magyar irodalom jelentős alakjait. Aki nem szereti a lassan építkező, nyugodt hangvételű történeteket, az óvatosan kóstolgassa, de garantálom, hogy a hangvétel úgyis azonnal be fog rántani.

Köszönöm, hogy elolvastad! Találkozunk a következő bejegyzésben!

Jelekkel a gyűlöletpropaganda ellen - Keresd az igazit!

Helyes döntést hozott. De nem biztos, hogy jót. 

Róbert Katalin neve korábbról is ismerős volt számomra, mégis csak most jutottam el odáig, hogy el is olvassam egy írását. Ha magyar írókról beszélek, mindenképpen meg szeretem említeni, ha személyesen, mint ember is kedvelem, és vele bizony ez a helyzet – jó szívvel álltam neki az egyik kevésbé ismert könyvének, a Keresd az igazit!-nak, mert a közösségi médiából ,,megismert” személyisége és a történeteiben boncolgatott témák után szinte biztos voltam benne, hogy nem fogok csalódni. Ez volt az első alkalom, hogy magyar szerző tollából olvastam fantasyt, így a Keresd az igazit! tényleg valódi vízválasztónak bizonyult.

Beismerem, amikor tavaly levettem a Libri polcáról, elsősorban a borítója fogott meg. Kifejezetten szeretem a minimalista, mégis hangsúlyos dizájnt a borítókon, ez pedig maximálisan kielégítette minden igényemet. A fekete háttér előtt levő világos mandalaszerű motívum remekül megadja az alaphangulatát a könyvnek, mégsem vonta el a figyelmet a címről, ami sajnos sok más borító esetében beleveszik a mintákba.

A borító mellett természetesen a történet volt a másik, ami levett a lábamról (Az összefoglaló spoilereket tartalmaz! Ha még nem olvastad a könyvet, ugord át ezt a bekezdést!). A könyv kezdetén Milót ismerhetjük meg, akinek leendő olvasóként az lesz a feladata, hogy a Tír-sziget lakóit a kezükön levő jel alapján társpárokká nyilvánítsa, és hozzásegítse őket a valódi párjuk megismeréséhez. Ő maga olvasóként nem kötődhet, nem fogja megtalálni a párját, mindennek ellenére elégedett a munkájával és a jövendő életével. Mindeközben Biríd falujában Elina komoly csatát vív magával: el kell búcsúznia a szerelmétől, Kellántól, akivel ugyan gyerekkoruk óta szeretik egymást, de mivel a jelük ugyanazon a kezükön van, sosem léphetnek társkötésbe – az egykezes kötések kinyilvánítása ugyanis szigorúan tilos. Elina, miután egy olvasó közli vele, hogy megtalálták a párját, útnak indul egy messzi halászfaluba, de titkon nem adja fel a reményt, hogy egyszer viszontláthatja Kellánt. A párja megismerésekor ez a remény elhatározássá növi ki magát, a férfi ugyanis nem érez iránta kötődést, és miután az egyetlen barátja is elmegy a faluból, Elina úgy dönt, inkább elmenekül a szigetről, semmint így kelljen tovább élnie. A csónakja hajótörést szenved a tengeren, de egy titokzatos idegen, Deniel megmenti és elviszi arra a helyre, ahol Milo is él.
Milo eközben óriási bajba kerül: a mesteréről kiderül, hogy titkon megesketett egykezes párokat is, ezért halálra ítélik és kivégzik, Milót pedig az a veszély fenyegeti, hogy sose lehet mester. A fiú Elinában látja az egyetlen menekülőutat: úgy gondolja, ha hazavezet egy kesergőt, a többi mester látni fogja, hogy ő is alkalmas a köpenyükre, mert komolyan gondolja a hivatását. Az idő múlásával azonban válaszutak elé kényszerül, és el kell gondolkodnia, mi számára a fontosabb: a mesteri hivatása, vagy hogy segítse az egykezes párok boldogságát?

f1521dd3-5e62-409f-bb32-da8006cc6c45.jpg

Ez a könyv annak ellenére, hogy viszonylag rövid, meglehetősen összetett. Olvasás közben ez egyáltalán nem tűnt fel, mert az események logikusan követik egymást, és – mint a fantasy könyvekben oly sokszor – nincs bevonva töméntelen mellékszál: itt csak a négyes van, és az erőfeszítéseik, hogy elfogadtassák az egykezes kötések jogosultságát. Maga a stílus is gördülékeny, az egyszerű mondatszerkezetek és a több rövid részre tagolt fejezetek megkönnyítik az olvasást, de ezzel együtt a leírások érzékletesek, a tírek hitrendszere rendesen ki van fejtve, a karakterek érzelmei pedig átélhetőek. Az írásmódhoz hasonlatosan a világ is nagyon érdekesen van felépítve, és ugyan én még életemben nem voltam úgy összezavarodva, mint az első harminc-negyven oldalon, egy idő után belesimultam ebbe a rendszerbe, és nekem is olyan természetessé vált, mint maguknak a szereplőknek. Itt mutatkozott meg előttem először Róbert Katalin zsenije, mert annak ellenére, hogy a világot szemernyire sem találtam szimpatikusnak, meg tudtam érteni a szereplők motivációit, és ha valami nem úgy sült el, ahogy akarták, velük együtt tudtam szomorkodni, mert megértettem és átláttam a társadalom felépítését.

Sajnos azonban – ahogy az rengeteg fantasyban lenni szokott – az érdekes világ mellett nem maradt nafta az érdekes karakterekre. Külön reménykedtem, hogy azért, mert kevesen lesznek, majd több idő jut mindegyikük kifejtésére, de sajnos ez nem valósult meg. Mind Milo, Elina, Deniel és Kellán megmaradtak a kalandregények tipikus szereplőinek a szintjén: ott volt a fiatal fiú, aki azt hiszi, érti az egészet, ott van a lány, aki túl jól érti az egészet, ott a rejtélyes, idegen földről érkezett lázadó, és ott van a fiú, aki… van. Na igen, Kellánról nem tudunk meg túl sok mindent, és ez valószínűleg az időhiány rovására írható. A történet nagy részében a szereplőink nem is találkoznak egymással, és ugyan ez elengedhetetlen volt a narratíva szempontjából, mégis nagyon sajnálatos, mert így az egymáshoz fűződő kapcsolatuk szinte egyáltalán nincs kibontva. Elina és Kellán szerelme többé-kevésbé átérezhető, de a fiút csak Elina elbeszéléséből ismerhetjük meg, azt nem igazán látjuk, hogy milyen is ő igazán. Deniel és Milo szerelme pedig egyszerűen elkapkodott. Addig, amíg a kapcsolatuk megmaradt egyszerű testi vonzalom szintjén, nagyon tetszettek, de amint bejöttek az érzelmek és a dráma a képbe, az egész dinamikájuk kisiklott. Nem tudjuk meg, miért szerettek egymásba, miért akarnak kitartani egymás mellett, és úgy egyáltalán mi az, ami miatt egyáltalán vonzódni kezdtek egymáshoz.

És itt jön egy hatalmas DE. Mert annak ellenére, hogy a csapatdinamika elnagyolt, ez az egész bagázs végtelenül szórakoztató. Elina szimpatikus és kompetens női szereplő, amikor pedig visszamegy Kellánért a faluba, elfacsarodott a szívem, mert egyszerűen éreztem, hogy tényleg szereti. Milo konfliktusai abszolút átélhetőek és elkeserítőek, és ki ne akarná együtt látni őket Deniellel? Nem hittem volna, hogy ez lehetséges, de egy maroknyi viszonylag klisés szereplő olyan feszültséget tudott maguk között generálni, hogy legszívesebben a falhoz csaptam volna a könyvet olvasás közben.

Ez a feszültség pedig egyértelműen a szerelmi kapcsolatokon alapszik. Amikor belekezdtem, kicsit féltem, hogy ez is egy nyáltól csöpögő romantikus fantasy lesz, de hála az istennek a szerelem ,,filozófiájára” (meddig érdemes elmenni a szerelemért, micsoda erőt adhat, ha az embert szereti a társa, mikor tudjuk, hogy érdemes elengedni valakit) sokkal nagyobb hangsúly került, mint magára a szerelem kibontakozására. Újszerű és rettentő szimpatikus felfogás, sokkal több fantasy könyvbe kéne ez a fajta vonal.

És akkor ott van az egykezes kötések körüli vita.

Valószínűleg, ahogy ezt a kis összefoglalót elolvastátok, már ti is sejtitek, mire lesz ez az egész kihegyezve, és olvasás közben is eléggé kilógott a lóláb: ez a könyv egy az egyben az üzenetére épít. Ez egy remek köntösbe csomagolt, élvezetes tanmese a melegházasságok és úgy általában a meleg kapcsolatok létjogosultságáról és elfogadásáról.

De hát Elina és Kellán nem melegek! Most akkor hogy is van ez?

Igen, nem melegek, és pont ez benne a legjobb. Az ember, amikor olvassa, milyen nevetséges érveket sorakoztatnak fel a mesterek az egykezes kötések ellen, csak a fejét fogja, aztán egy kicsit belegondol, és ráébred, hogy ugyanezek a tévhitek köztünk is megvannak, csak éppen azért, mert a párok tagjai melegek, nem tűnnek ennyire nagy hülyeségnek. Példának okáért: a tírek szerint az egykezes párok gyermekei átkozottak lesznek örök életükre, mert a szüleik is azok. Nem ismerős ez valahonnan? Remekül kommunikált üzenet, talán az egyik legjobb, amit eddig LMBTQ-irodalom berkein belül láttam.

És akkor itt a másik, sokkal, de sokkal fontosabb üzenet is – különösképpen a mai világban. Ehhez azonban figyelmeztetnem kell titeket egy spoilerre, ami ugyan, ha az ember ismerős az ,,ifjú világprobléma-megoldó” történetszálban, kikövetkeztethető, de azért csak óvatosan. Szóval, most, hogy alaposan felkészületetek, vágjunk is bele!

Tehát, Milo mesteréről ugyebár kiderül, hogy egykezes párokat szöktetett át a tenger túloldalán élő szigetre, ahol az emberek jelöletlenül élik az életüket. A tírek hite szerint a Napéshold büntette meg őket, többek között az egykezes társkötések miatt. A történet szerint a Napéshold egy prófétának nyilatkoztatta ki az akaratát, miszerint nem lehet más elfogadott, csakis az a kötés, ami az ellentétes kezű jelöltek között van. Viszont az utazása során Milo rájön, hogy az egykezes kötésben élőket nem verte meg semmiféle átok, és mikor visszarohan a mesterekhez, hogy ezt a tudtukra hozza, kiderül, ők ezzel rég tisztában vannak – csak azért üldözik még mindig az egykezeseket, hogy valakit hibáztathassanak a szigeten megeső szerencsétlenségek miatt.

Most már ti is látjátok, igaz? Ez nem más, mint gyűlöletpropaganda.

Szinte felkiáltottam, mikor ez az üzenet is eljutott hozzám, mert atyavilág, mennyire fontos, hogy erről is beszéljünk! Főleg a mai Magyarországon, ahol a félelemkeltés és a gyűlöletkampány virágkorát éli, egy ilyen jól kommunikált üzenet kincset ér. Az írónő mesterien mutatta be Milo karakterén keresztül, mennyire káros lehet egy ilyen tagadáson alapuló rendszerben felnőni, de közben azt is, hogy nem lehetetlen ebből a helyzetből kitörni. Ha az ember kicsit körültekint a világban, beszél olyanokkal, akik ellen próbálták felhergelni, mérlegeli mindkét fél álláspontját, hamar rájön, hogy a tragédia talán mégsem olyan hatalmas, mint mondják. Csak gratulálni tudok ehhez a vonalhoz, nagyon erős, nagyon hasznos, a bemutatása pedig egyszerűen díjat érdemlő.

Summa summarum: ez egy kifejezetten izgalmas, fordulatos történet olyan értékekkel, amik a békés együttélés szempontjából elengedhetetlenek. Ha LMBTQ ember vagy, mindenképpen ajánlom ezt a könyvet, mert ugyan biztos, hogy fel fog húzni, jó érzés lesz látnod, ahogy a szereplők lassan meggondolják magukat – ha pedig nem vagy a közösség tagja, ez egy nagyon elgondolkodtató könyv lehet számodra. Egyszóval: ajánlom mindenkinek, mert biztos, hogy megtaláljátok benne a magatok gondolkodnivalóját.

Köszönöm, hogy elolvastad! Találkozunk a következő bejegyzésben!

Könyvadaptációk 101 - A legrosszabbtól a legjobbig

Ti szeretitek a könyves adaptációkat? Én nagyon – annak ellenére, hogy az évek során mind negatív, mind pozitív példával is rengetegszer találkoztam. De hiába, egyszerűen nem tudom elveszíteni bennük a hitemet! Így most, hogy a fél könyves világ Árnyék és csont-lázban ég, összeszedtem nektek a három kedvenc és legkevésbé szeretett adaptációmat, amik szerintem megérnek néhány misét. Hogy a bejegyzést pozitív felhanggal zárjuk, nézzük először azokat a filmeket és sorozatokat, amik… nos… lehettek volna jobbak.

  1. Rick Riordan: A villámtolvaj

Ez volt (a Harry Pottert leszámítva) a legelső könyvadaptáció, amit láttam, és amiről tudtam, hogy az. És mint sokan mások, azonnal csalódtam is. Akkoriban nehezményeztem, hogy a film ennyire megváltoztatta a könyv cselekményét, mostanra azonban beláttam, hogy sokszor nem feltétlenül baj, ha egy kicsit eltérünk az alapkonfliktustól, hogy felpezsdítsük a történetet.
Itt viszont sajnos nem ez történt. A változtatás teljesen öncélú volt és végső soron nem vezetett sehova, de ha efelett még szemet is hunyunk, be kell látnunk, hogy a film technikai szempontból is katasztrofális. A vizuális effektek úgy néznek ki, mintha Paintben rajzolgatták volna őket, és sajnos a színészi játékot még olyan – állítom, hogy teljesen jó – színészek sem tudták megmenteni, mint Uma Thurman vagy Pierce Borsnan. Nagyon sajnálom, hogy ezt így elszúrták, mert még rengeteg potenciál lenne a történetben – remélem, hogy a sorozatot Rick bácsi már nem engedi ki a kezei közül.

  1. F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Ezzel a véleménnyel nem leszek népszerű, érzem előre. Borzasztó lelkesedéssel vágtam bele annak idején a filmbe: húszas évek, nagyszabású partik, bubifrizurák – ez kell nekem! Gondoltam én. De aztán nagyon hamar rájöttem, hogy sajnos túl nagy elvárásokat támasztottam a produkcióval szemben, amit a Warner ismét nyakon öntött a tőle megszokott túldíszített, kaleidoszkóp-szerű látványvilággal. A film nézése közben végig olyan érzésem volt, mintha az Ózt nézném (már vártam, hogy valaki dalra fakadjon), annyira valószerűtlen volt néhány jelenet és helyszín – gondolok itt például a hidas jelenetre, amikor percekig követhetjük figyelemmel, ahogy Jay átsüvít egyik városrészből a másikba. Azt viszont meg kell hagyni, hogy ez a látvány párszor kifejezetten jót tett a filmnek, a partik például látványosra és nagyszabásúra sikeredtek, Leonardo Dicaprio pedig tökéletes Jay Gatsby. Sajnálom, hogy a Warner ennyire túltolta ezt a filmet, sokkal könyvhűbb lehetett volna, ha kicsit kevesebb csillámmal és több drámával dolgoznak.

  1. James Dashner: Tűzpróba

Az Útvesztő-sorozat volt életem első disztópikus könyve, és azonnal meg is vett magának a teljes zsáner. Egymás után faltam a könyveket, le se bírtam tenni őket, és természetesen a filmek sem maradhattak el a nagy mámorban. Az első rettenetesen tetszett, remekül adaptálták a könyvet – nem lépett ki a klasszikus ifjúsági kalandregényekből, de nem is tette alacsonyabbra a lécet, ami az ilyen típusú adaptációknál nagyon nagy szó. Ezek után óriási lelkesedéssel vetettem bele magam a második részbe, de az sajnos fényévekkel elmaradt a nagy testvére mögött. A könyv maga kicsit lassabban építkezett, mint az első rész, de valahogyan a készítőknek a filmet sikerült még ennél is eseménytelenebbre tervezniük. Próbáltak összevonni szálakat, bevonni új szereplőket, de ebből egy fékevesztett, céltalan káosz alakult ki, ami egyszerre akart hű maradni az alapműhöz, és magában is egy teljes értékű alkotás maradni. Önmagában a sorozatról készült filmek nem a legrosszabb adaptációk a világon, de sajnos sokkal rosszabbak, mint amilyenek lehetettek volna.

Ezek lettek volna tehát azok a könyvekről készült filmek, amiket én nem zártam a szívembe – de vessünk véget a búnak és a bánatnak, nézzük hát meg azt a top hármas listát, amit viszont bátran tudnék ajánlani megnézésre mindenkinek!

  1. Szabó Magda: Abigél

Kezdjük mindjárt egy klasszikussal! Szabó Magda Abigélje azon kevés könyvet közé tartozott, ahol előbb láttam a filmet, aztán olvastam el az alapjául szolgáló művet. Bevallom, nyolc évesen még halálra untam magam, amikor a szüleim a tévében nézték, de amikor idősebb fejjel visszagondoltam rá, megláttam, hogy mennyire fantasztikusan adaptálták a történetet. Nagyon elkapták a mű hangulatát, ugyanaz a kicsit rideg, de valahol mégis bájos légkör áradt belőle, mint az Abigél lapjaiból, a színészek pedig egyszerűen remek munkát végeztek. Való igaz, a könyv is hálás alapanyag, de a készítők a legtöbbnél is többet hoztak ki belőle, mi pedig, a nézők, csak hálásak lehetünk ezért.

Abigél, újratöltve | Mandiner

  1. Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek

 Sokan nem szerették ezt a könyvet, és meg tudom érteni, hogy miért. Aki nem vevő a dokumentumszerű, elméletibb lélektani könyvekre, az halálra fogja unni magát – olyannal azonban még nem találkoztam, aki a filmről is ugyanezt mondta volna. A gyönyörű helyszínek magukért beszélnek, mellette pedig Julia Roberts fantasztikusan adja Elizabeth-et – ezek már elegendők kell, hogy legyenek egy jó esti mozihoz. Egy jó esti mozihoz elegek is, de vajon egy adaptációhoz is? A válasz igen, igen, ezerszer is igen! Annak ellenére, hogy a szövegkönyv nem csúszott át fénymásolásba, nagyon hűen adta vissza a könyv cselekményét, minden fontos eseményt bemutatott, ráadásul a helyszínek, az apró gesztusok a színészek arcán azt az oldalát is megragadták a könyvnek, amiről Gilbert esetleg nem volt hajlandó beszélni. Míg a lapokon Elizabeth gondolatait, belső világát ismerhetjük meg, a film tényleg körbejárja velünk a világot, megmutatja azokat a helyszíneket, amiknek eddig csak a hangulatáról olvashattunk. Az Ízek, imák, szerelmek az a tipikus eset, mikor a könyv és a film tökéletesen kiegészítik egymást, és a teljes élményért ajánlott mindkettőt ,,elfogyasztani”.

  1. Jane Austen: Értelem és érzelem

Valahogy a klasszikusokkal a filmkészítők nem tudnak hibázni. A másik nagy kedvencemet, a Büszkeség és balítéletet nem akartam megemlíteni (mivel igyekeztem kevésbé ismert/triviális filmeket kiválogatni), de a kishúga mellett már nem mehetünk el szó nélkül. A szokott austeni hangulatot remekül átadják a gyönyörű angol tájak, és hát lássuk be – ilyen szereplőgárdával lehetséges egyáltalán rossz filmet csinálni? Számomra Emma Thompson neve egyenlő a minőség garanciájával, és hát Kate Winslet, Hugh Grant, vagy épp Alan Rickman sem ma kezdték a pályát. Az eseményeket remekül szőtték egybe, a bevezetett mellékszálnak pedig volt célja és mélysége, ami nekem nagyon tetszett, mert az ilyesmi valódi ritkaság. Azt kell, hogy mondjam, majdnem jobban tetszett, mint a Büszkeség és balítélet, mert annak ellenére, hogy képes volt tisztelettel viseltetni az alapanyag iránt, egy érdekes, lebilincselő filmmé kerekedett. llyen egy igazán jó könyvadaptáció!

Ez tehát az a hat adaptáció, ami a legjobban meghatározta az én olvasmányélményeimet. Remélem, tetszett, és esetleg kedvet is kaptál néhányhoz a listámról. Te mivel egészítenéd ki? Hogy néz ki a te listád? Írd meg nyugodtan, mindenki élményeire kíváncsi vagyok!

Köszönöm, hogy elolvastad! A következő bejegyzésben találkozunk!

Homofóbia elleni könyvek a homofóbia elleni világnap alkalmából

A világirodalom hasábjain időről-időre feltűnnek a saját nemükhöz vonzódó karakterek, akik élénken megmozgatják az olvasók fantáziáját. Mindig is a szívügyem volt a különböző társadalmi problémák iránti érzékenyítés, épp ezért a homofóbia elleni világnap alkalmából, ami május 17-én volt, összegyűjtöttem 5+1 olyan könyvet, ami szerintem remek szórakozást nyújthat az LMBTQ-irodalom kedvelőinek és azoknak is, akik még csak most kezdenek ismerkedni a hasonló történetekkel. A könnyebb átláthatóság kedvéért két szempont szerint fogom pontozni a könyveket: hogy mennyire hangsúlyos bennük az LMBTQ-szál, illetve hogy én magam mennyire ajánlanám. Lássuk!

  1. Gail Carriger: Napernyő Protektorátus-sorozat

Ez a sorozat különösen közel áll a szívemhez, mert sok remek attribútuma mellett a homoszexuális szálat is komolyan, mégis a maga bájos humorával dolgozza fel. Tetszett, hogy a szereplőknek nem a nemi identitásuk alkotta a fő jellemvonásukat, mégis ki tudtak teljesedni a párkapcsolatukban és a ,,szakmai” életükben is. Főleg azoknak ajánlanám, akik nem riadnak vissza a groteszk humortól, a sokszor lehetetlen és eltúlzott helyzetektől, illetve szeretik a steampunk stílust és az urban fantasyt.

LMBTQ-reprezentáció: 5/5 (főleg az utolsó részekben)
Mennyire ajánlom: 5/5

  1. Casey McQuiston: Vörös, fehér és királykék

Erről a könyvről nem olyan régen tettem közzé egy bejegyzést (amit itt találhattok, ha még nem olvastátok), a véleményem pedig azóta sem változott. Tény, hogy nem ez lett az év olvasmánya, azt viszont minden ellenérzésemet félretéve meg kell adnom neki, hogy nagyon hitelesen és átérezhetően dolgozza fel a melegek lelki világát a félelmeikkel, kétségeikkel együttvéve. Érzékenyítő kötetnek tökéletes, olyanoknak ajánlom főleg, akik még nem nagyon olvastak a témában, de nyitottabbak róla egy kicsit részletesebben is tájékozódni.

LMBTQ-reprezentáció: 5/5
Mennyire ajánlom: 5/4

  1. Nyáry Luca: Vigyázat, törékeny!

Ez volt az a könyv, amiben a legkevésbé vártam, hogy LMBTQ-szállal találkozzak. Azt hittem, az öngyilkosság és a depresszió mellett túl sok lesz még egy ilyen szál, de Luca (veszem a bátorságot, hogy így nevezzem), nagyon érzékenyen és pontosan kezelte ezt a helyzetet, tetszett, hogy milyen természetességgel, mégis bizonyos fokú tartózkodással írt róla. Biszexuálisként együtt tudtam érezni a főszereplővel, azonosulni tudtam az ő dilemmáival, így ezt a könyvet bátran merném ajánlani mind az LMBTQ-társadalom tagjainak, legyenek fiatalabbak vagy idősebbek, vagy olyanoknak, akik szeretnének egy hiteles képet kapni egy önmagában elbizonytalanodó fiatal lelki világáról.

LMBTQ-reprezentáció: 5/4
Mennyire ajánlom: 5/5

  1. Christina Lauren: Autoboyography

Ez AZ LMBTQ-könyv. Így, csupa nagybetűvel. Le merném fogadni, hogy nincs olyan könyvszerető ember ezen a planétán, aki ne találkozott volna a nevével akár csak érintőlegesen is, hiszen a meleg karakterábrázolás Bibliája ez a könyv (bár lehet, hogy egy ilyen történetnél nem ez lenne a legmegfelelőbb hasonlat). Nem fogok róla túl sokat beszélni, legyen elég annyi, hogy tényleg olyan jó, mint ahogy mondják. Nagyon erős benne az LMBTQ-szál, mégsem éreztem erőltetettnek, mert végig megmaradt a realitás talaján mind a szereplők, mind a konfliktusok terén. Bárkinek tudnám ajánlani, első LMBTQ-olvasmánynak tökéletes, akár a fiatalabb korosztály számára is.

LMBTQ-reprezentáció: 5/5
Mennyire ajánlom: 5/5

c7867e95-5689-4649-b56c-7b3efd234d5b.jpg

  1. Marius Gabriel: A divatdiktátor

Nem maradhatott ki a felsorolásból a legújabb kedvencem sem. Hasonlóan a Napernyő Protektorátushoz, ez a könyv is zsenialitást halmoz zsenialitásra, az LMBTQ-szál meglepő volt, de érdekes és lebilincselő is egyben. Furcsa volt egy 40-es évekbeli ember szemén keresztül látni a leszbikusokat és az ő helyüket a társadalomban, de a tagadhatatlan idegenkedés ellenére sem éreztem sértőnek, vagy éppen kihívónak, amiről korábban azt hittem, hogy teljességgel lehetetlen. Leginkább fiatal felnőtteknek és felnőtteknek ajánlanám ezt a történetet, de egy nyitottabb szemléletű fiatal kezéből sem venném ki.

LMBTQ-reprezentáció: 5/4,5
Mennyire ajánlom: 5/5

      +1. Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Csak hogy a klasszikusok rajongóinak is kedvezzek egy kicsit. Ez a történet (érthető okokból) nem képezi részét az iskolai irodalom tananyagnak, pedig nekem az egyik kedvenc olvasmányom lett az angol klasszikus irodalom remekei közül. Oscar Wilde a maga szokásos különös, cirkalmas stílusában dolgozza fel benne a festő és a múzsája szerelmét, ami – nyilván a kor hatásaira – ugyan nincs az arcunkba tolva, mégis eléggé nyilvánvaló. Nem ez lenne a legelső könyv, amit a klasszikusokkal ismerkedni vágyók kezébe adnék, de ha már otthonosabban mozogsz a régebbi könyvek között és érdekel a meleg szerelem plátóibb, elvontabb oldala is, akkor ezt a történetet mindenképpen tudom neked ajánlani.

LMBTQ-reprezentáció: 5/4
Mennyire ajánlom: 5/5

És hogy ne csak az én véleményemmel találkozzatok, megkérdeztem az Instagram oldalam követőit is, hogy nekik mik a kedvenc LMBTQ olvasmányaik. Íme a lista a teljesség igénye nélkül:

Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában, Életem kifürkészhetetlen logikája  
Cassandra Clare – Wesley Chu: A mágia vörös tekercsei
Rácz-Stefán Tibor: Túl szép
Sarina Bowen – Elle Kennedy: Him-sorozat
Becca Prior: Festett testek-sorozat

Az ajánlásokat köszönöm a Könyvekillata oldal követőinek, nektek pedig azt, hogy elolvastátok ezt a bejegyzést! Remélem, tetszett, ha gondoljátok, egészítsétek ki nyugodtan a saját kedvenc LMBTQ-reprezentatív könyveitekkel is! 

Feminizmus a Második világháborúban - A divatdiktátor

A háborút ésszel nyerik meg, nem csak karddal. 

Marius Gabriel neve (annak ellenére, hogy külföldön meglehetősen nagy népszerűségnek örvend) eddig ismeretlen volt Magyarországon, első magyar nyelvre is lefordított könyvét, A divatdiktátort 2021 tavaszán hozta el nekünk a Könyvmolyképző Kiadó.

Megtartották az eredeti kiadás borítóját, aminek én nagyon örültem. Minden tekintetben tökéletesen illik a történethez: visszafogott, letisztult, elegáns, mégis a vörös és fekete színek miatt figyelemfelkeltő. Én szeretem azt gondolni, hogy a képen szereplő nő maga Rézi, kellemes volt így elképzelni őt olvasás közben.

Miután a kiadó leközölte a könyv fülszövegét Molyon, a hozzászólásokban parázs vita alakult ki arról, hogy vajon Rézi nevét le kellett-e volna fordítani magyarra, vagy sem. A többség amellett ágált, hogy a fordítónak meg kellett volna tartania az eredeti műben szereplő Coppert, nekem azonban semmi bajom nem akadt a Rézivel. Szerintem ez a név is illett a karakterhez, ráadásul ez a magyarosítás abszolút szükséges volt a korhűséghez, ami egészen különös formában volt jelen ebben a könyvben.

Figyelmeztetés: ez a bejegyzés spoilereket tartalmazhat. Igyekszem nem lelőni a nagyobb poénokat, de azért csak óvatosan, lehet, hogy egy pár kiszólás belecsúszik. Ha ezek után is folytatod, jó olvasást!

A történet elején megismerkedhetünk a viszonylag fiatal házaspárral, Rézivel és Amoryvel, akik a Második világháborúból épp csak talpra álló Párizsban dolgoznak, mint amerikai haditudósítók. Amory a nagy cikkén dolgozik, amiben saját bevallása szerint a házassági kötelék csak meggátolja, és mikor egy este magára hagyja Rézit egy barátjuk halála után, a fiatal nő végleg beadja a válókeresetet. Rézi jószerével pénz és ismeretségek nélkül marad a még mindig ingatag Párizsban, ám valaki a segítségére siet: a pár nappal ezelőtt megismert visszahúzódó divattervező, Christian Dior. Dior befogadja Rézit a lakásába és megismerteti a baráti körével, amihez többek között az extravagáns bárénekesnő, Suzy Solidor is hozzátartozik. Miközben Rézi próbálja meggyőzni a rivaldafény elől menekülő barátját arról, hogy vállalja fel a zsenijét és önmagát, a saját életét is kezdi kiegyengetni: korábbi tapasztalataira hivatkozva újságírónak áll, és beleveti magát az éppen újjáéledő párizsi divatvilágba. Kapcsolatai révén hamarosan a szerelmi életébe is meglepő változások állnak be, és komoly döntések előtt találja magát: mit válasszon, a bohém élet szabadságát, vagy egy újabb házasság biztonságát?

Amikor elolvastam ennek a könyvnek a fülszövegét, azonnal felcsillant a szemem, mert éppen most akartam nyitni a divattörténeti könyvek felé, így egy Dior munkásságát bemutató könyv éppen nekem való lett volna. Az elolvasása után azonban át kellett értékelnem a gondolataimat, mert nem teljesen azt kaptam, amit vártam – ennek ellenére nem mondhatom, hogy csalódtam volna.

Ebben a könyvben sok a Rézi, kevés a Dior. Amikor az utolsó betűvel is végeztem, kicsit megrabolva éreztem magam, de aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy sokkal jobban jártunk egy ilyen történettel. Nagyon érdekes volt megfigyelni, hogyan alakul ki a semmiből egy divatmárka, hogy hogyan lesz egy teljesen átlagos, de tehetséges közemberből világhírű divattervező ahelyett, hogy egy már kiforrott divatmágnást életét követtük volna nyomon. Örültem, hogy Diort inkább a személyi, semmint szakmai oldaláról ábrázolták, mert így hirtelen egy arc nélküli névből egy kedves ismerőssé vált, akinek a neve hallatán futólag elmosolyodunk, mintha egy régi jó barátunkat emlegették volna fel. Nagyon erős volt ez a vonal, talán erősebb, mint az összes többi együttvéve – pedig a többi se volt kutya!

94570fb1-95a1-4915-b49b-a15396e55eaa.JPEG

Nagyon tetszett, ahogy Rézi magánéletét feldolgozták. Gabriel meghökkentő hitelességgel írt egy nő szemszögéből, sok helyütt teljesen megfeledkeztem róla, hogy az előttem heverő gondolatok egy férfi tollából származnak. Rézi hivatalosan is az egyik kedvenc női szereplőm lett az olvasmányélményeim közül, ő az a pozitív példakép, akire a fiatal, pályakezdő nőknek szüksége lehet. Határozott, kompetens, érzékeny, mégis képes biztos kézzel irányítani az életét mind a munka, mind az érzelmek terén. Nagyon finoman, pontosan kezelték a karakterét, és mindeközben arra is figyeltek, hogy ne csússzanak el a történelmi hitelesség egyébként is ingoványos talaján. Rézi nem ment át utópisztikus, idealizált modern feministába, akit észrevétlenül át lehetne helyezni a huszonegyedik századba is, sem lesütött szemű, példás mintafeleségbe, aki nagylány akar lenni, de az ismerősei nélkül semmit nem érhetne el. Nem, ő magának csinálta a szerencséjét – néha alkuk árán, de még ennek ellenére sem veszíti szem elől azt, aki lenni akar. Annak ellenére, hogy ki mer állni magáért a férfiakkal szemben, képes megélni a női oldalát is (szereti a szép ruhákat, mer beszélni a vágyairól), épp ezért ő az egyik legéletszerűbb, legjobb női főszereplő, akivel egy könyv hasábjain valaha is találkoztam.

Ennyi pozitív példa után már akkor is a kezembe vennék egy könyvet, ha amúgy minden más pocsék lenne – de miért lenne az, ha lehet kimagasló is? A többi mellékszereplő is valósággal brillírozik: Henry, Catherine, de főleg Suzy. Ő volt az egyik legérdekesebb karakter az egész történetben, főleg a Rézihez fűződő érzelmei miatt, illetve amiatt, ahogy azokat kezelte. Szépen kiütközött a jellembéli párhuzam közte és Rézi között, de ennek ellenére abszolút el lehetett képzelni a kettejük kapcsolatát, és lehetett látni, hogy miért lennének jók együtt. Nekem ő volt az egyik személyes kedvencem, főleg a pikáns, szókimondó stílusa miatt, neki voltak a legjobb megszólalásai az egész könyvben.

Ennyi remek karakterre pedig igazán nem lehetetlen egy jó történetet felhúzni. Annak ellenére, hogy a cselekmény (főleg Dior szakmai életét illetően) lassan építkezik, nem nevezném eseménytelennek, mert ha éppen a nagy volumenű történések le is ülnek, a háttérben a szereplők kapcsolata folyamatosan fejlődik és változik, és már ez is bőven elég konfliktusalapot szolgáltat. Gabriel remek érzékkel festette le a háborús Franciaországban uralkodó állapotokat, képes volt oldalhossznyi leírások nélkül is ábrázolni a városban dúló közhangulatot, ami egy idő után remekül egybesimult a történettel. Észrevétlenül összefonódtak, párhuzamosan azzal, ahogy Rézi beleszokott az új lakhelye viszonyaiba – vele együtt lettünk mi is párizsi lakosok, közösen fedeztük fel az árnyoldalait és a kedves negyedeit is, ez pedig még közelebb hozta mind a szereplőket, mind a történetet hozzánk, olvasókhoz is.

Mindez azonban egy jó írói stílus nélkül nem lenne ennyire ütős – és itt bizony van mit keresnünk! A múlt idejű E/3 kicsit tartózkodónak tűnt, sose volt olyan érzésem, hogy igazán Rézi fejébe látnék, de ez, a korábbi tapasztalataimmal ellentétben egyáltalán nem zavart, mert így is egy teljes és árnyalt képet kaptam a karakterek lelki világáról. Gabriel valahogy elérte, hogy egyszerre érezzem magam az 1940-es és a 2020-as években: a nagy gondolatok puritán megfogalmazása, a cirkalmas leírások és egyszerű párbeszédek kettőssége miatt elhittem, hogy egy korabeli történetet olvasok, a távolságtartó stílus viszont nem engedte elfeledtetni velem, hogy mindez a múltban játszódik. Az elbeszélő teljes mértékben függetleníti magát az eseményektől, mégis meghökkentő részletességgel számol be róluk, mint egy utazó, aki éppen jókor volt jó helyen egy érzékletes és izgalmas riport megírásához…

…Pont, mint Rézi.

Summa summarum: ezt a könyvet mindenkinek tudnám ajánlani. A történelmi könyvek kedvelőinek, a romantikus lelkeknek. Útkeresőknek és azoknak, akik már megtalálták az útjukat. Nőknek, akik megerősítést keresnek és férfiaknak, akik meg szeretnék látni, mi tesz egy független nőt független nővé. Ha egy könyvet elolvasol ebben az évben, mindenképpen A divatdiktátor legyen!

Köszönöm, hogy elolvastad! :)

Han Solo a Fehér Házban - Vörös, fehér és királykék

Te vagy a bogáncs életem érzékeny kőművesdekoltázsában. 

Egészen büszke vagyok magamra, hiszen végre egy friss (na jó, majdnem friss) megjelenésről hozok értékelést! Casey McQuiston nagy sikerű kötete ugyan eredeti nyelven már 2019-ben megjelent, a Könyvmolyképző csak idén tavasszal hozta el nekünk a Red, White & Royal Blue – Vörös, fehér és királykék című könyvet.

Itthon is az eredeti borítóval adták ki, ami szerintem remek döntés volt, mivel engem, amikor először megláttam, az fogott meg benne legjobban. Azt hinné az ember, hogy a címben szereplő színek a legkevésbé sem mennek a rózsaszínhez, de meglepő módon itt nagyon harmonizáltak egymással, annak pedig külön örültem, hogy nem egy túldíszített, cirkalmas borítót terveztek (mint pár egyéb romantikus könyv esetében), hanem meghagyták ezt a figyelemfelkeltő, de minimalista formátumot.

Magáról a kiadásról azonban sajnos nem tudok ilyen pozitívan nyilatkozni. A magyar közönségnek két évet kellett várni a megjelenésre (és tudom, az könyvkiadás tekintetében nem sok, de vegyük figyelembe, hogy ugyanez a kiadó képes volt alig fél év alatt lefordítani és nyomdába küldeni a Love Under Quarantine című Scott-Carlan-kötetet). Ha nem tudnám, a RW&LB – innentől kezdve így fogom rövidíteni a mai könyvünket – mikor jött ki eredeti nyelven, azt hinném, ezt is ugyanolyan kapkodva fordították le, ugyanis ez a kiadvány párját ritkítóan igénytelen lett. Tele van helyesírási hibákkal, amik olyan triviálisak, hogy ordít róluk, nem a hozzá nem értés, hanem a figyelmetlenség szülte őket (lsd. 403. oldal: ,,Ez az egész kampány a józanságért odavezet, hogy egyre többet fogok inni.”), de olyan elképesztően magyartalan mondatok is előfordultak, amiket kis híján értelmezni se tudtam (,,Úgy tűnik, legszívesebben megütné Alexet, ami neki jelen esetben talán még ez tetszene a legjobban, úgyhogy hallgat az ösztöneire, és Henry oldalába vágja a könyökét.”). Az egész kötetből érződött a kapkodás és a fordító teketóriázása, ami csak azért érthetetlen, mert egyébként sok könyvvel végzett már kifejezetten jó munkát.

De ezek még csak az apróbb-cseprőbb hibák, amik bőven nem voltak elegek ahhoz, hogy ekkorát csalódjak ebben a könyvben. De akkor mi akasztott ki ennyire? Hát… A többi. Nézzük!

4cc9aa3e-a201-4987-a430-dcf6159c9ca9.JPEG

A történet során megismerkedhetünk Alex Claremont-Diazzal, aki az éppen első elnöki ciklusát töltő Ellen Claremont elnök fia. A családja korántsem mondható mindennapinak: az apja, Oscar mexikói bevándorló volt, a legjobb barátaiként pedig a nővérét, June-t, az alelnök unokáját, Norát, és a melegségét nyíltan felvállaló szenátort, Rafael Lunát tartja számon. Rajtuk kívül csak az édesanyja elnöki csapata él velük a Fehér Házban: Leo, a nevelőapja, akivel Ellen a válás után ismerkedett meg, illetve Zahra, Amy és Cash, a biztonsági emberek. Alex életének egyetlen fekete foltja van csupán: Anglia hercege, Henry, aki történetesen az esküdt ellensége. Mikor nem sokkal a választások előtt Henry és Alex botrányos jelenetet rendeznek, a Fehér Ház radikális lépésre szánja el magát: felzsuppolják Alexet egy repülőre London felé, és kijelentik, hogy a két fiúnak a kamerák előtt akkor is legjobb barátokat kell játszania, ha valójában ki nem állhatják egymást. Ezek után végtelen jótékonysági események és fotózássorozatok veszik kezdetüket, a színlelt rokonszenvből azonban hamarosan igazi lesz, még később pedig egy titkos, tiltott szerelem.

Ez tök érdekesen hangzik, ugye? Kár, hogy magába a történetbe feleennyi izgalom nem szorult.

Sajnos bejött az, amitől tartottam, a komoly tartalom nem tudott előkászálódni a szükségtelen trágárság és millió popkulturális utalás alól. A könyv első kétharmadában annak ellenére, hogy rengeteg minden történt, semmiért nem tudtam izgulni, mert minden esemény súlytalan volt, minden feszültség azonnal feloldódott, minden konfliktusra rögtön találtak megoldást. A ,,botrányos jelenet”, ami Henryt és Alexet egy tető alá kényszeríti, az, hogy a királyi esküvőn Alex megbotlik, és esés közben véletlenül belerántja Henryt a tortába. De nem is kell ilyen messzire mennünk, eleve már az alaphelyzet sem valósul meg, mert sosem látjuk a két fiút igazán ellenségesnek. Alex ugyan elmondja, hogy utálja Henryt, de utána rögtön azt látjuk, ahogy a herceg az összes vádpontra rácáfol, majd Alex is beismeri, hogy valójában nem is olyan gyűlölnivaló, mint azt hitte. Ezek után az enemies to lovers történetszál gyakorlatilag nem létezik, én ezt sima romantikus könyvnek mondanám. Sajnos ez a kapkodás a történet többi szegmensére is kihat, például nem vagyok benne biztos, hogy aki nem követi aktívan a politikát, és nincsenek személyes emlékei a választásokról, annyira fog izgulni a végkifejleten, mint én. Ellent sem elnökként, sem anyaként nem látjuk sokat, épp ezért nem is tudunk azért szorítani, hogy őt válasszák meg a következő ciklusra is, hiszen Alex beszámolóin kívül semmilyen visszajelzést nem kapunk arról, milyen elnök is ő valójában.

A szereplők viszont ennek ellenére kifejezetten szerethetőek voltak, ha egy kissé felszínesek is. Alexet gyorsan a szívembe zártam, és ő volt az egyetlen, aki valamiféle karakterfejlődést mutatott be – azt viszont remekül tette. Tetszett, ahogy egy munkamániás, nagyszájú kisfiúból egy megfontolt fiatal felnőtté vált, ahogy belátta, mi a fontos neki az életben és mi nem. Ehhez June és Nora remek támasznak bizonyultak – de természetesen a legjobb kiegészítő maga Henry herceg volt, aki a maga nyugodt, csöndes ellenállásával remekül passzolt Alex természetéhez. Ők ketten tényleg összeillő pár voltak, akiknek a szerelme szépen, lassan bontakozott ki a szemünk előtt, és akikért jó volt szorítani ezen a közel 450 oldalon.

A másik terület, amin ez a könyv nagyot villantott, a politika volt. Hála istennek a fohászaim meghallgattattak, részletes képet kaptunk a kampányfolyamatokról, az ott végzendő munkákról, az amerikai választások hátteréről – bár az is igaz, hogy aki nem járatos az amerikai politikában, az egy büdös szót nem fog belőle érteni. Sok a szakkifejezés, és mivel ez egy amerikai könyv, sok az olyan elmagyarázatlan dolog is, ami az USA-ban egyértelmű, Magyarországon pedig nem (kezdve azzal, hogy ki demokrata, ki republikánus).

És itt kanyarodunk rá a legnagyobb problémára, ami szerintem minden kisebb-nagyobb baj forrása. Ezt a könyvet egyszerűen nem kellett volna lefordítani magyarra. Igen, tudom, hogy népszerű és hogy sokan nem olvasnak angolul, de szerintem nem volt benne annyi potenciál, ami az európai olvasókat kárpótolta volna. Mert ez egy amerikai regény. Néha idegesítően, másszor becsülendően amerikai, amit egy amerikai írt az amerikaiaknak. Fel van sorolva benne egy rakás amcsi márka, a választási rendszer nincs kifejtve, mert a célközönségből mindenki tudja, hogy megy ez, a világnézete pedig európai szemmel nézve nagyon testidegen, mert más álláspont nem kap benne helyet. És akkor ott van a nyelvezet, ami sikítva követeli, hogy hagyják békén, mert ami angolul jól és lazán hangzik, az magyarul obszcén és megbotránkoztató. Igen, itt most a káromkodásokra gondolok, mert míg angolul alig-alig szúr szemet a fucking szó (akkor is, ha minden második mondatban benne van), addig magyarul még egy darab kibaszottra is megugrik a szemöldököm. Ez a sok káromkodás pedig teljesen hiteltelenné tette a szöveget, mert egyszerűen nem bírom elképzelni, hogy az amerikai elnök úgy beszélne, mint egy harapósabb kedvű borsodi kocsmáros – erre pedig valószínűleg az írónő is rájött, és Henryvel akarta orvosolni a problémát, aki, ugye, író és irodalmat is tanult, de ez a megoldás is pocsékul sikerült. Mert nem, valaki nem attól lesz irodalmi lélek, hogy nem káromkodik, míg körülötte mindenki más igen.

A laza stílus viszont teret engedett valaminek, ami átsegített engem az első gyötrelmes 250 oldalon: a humornak. Régóta nem nevettem ilyen jókat egy könyvön, remekül használta a szarkazmust és a szereplők dinamikája által megalapozott csípős beszólásokat.

Ez volt körülbelül a könyv első két harmada. Magamban már temettem is a történetet, de úgy voltam vele, ha már eddig elszenvedtem magam, most már istenuccse befejezem – és milyen jól tettem! Nem tudom, mi történt az irodában, de az utolsó száz-százötven oldalra mintha fordítót cseréltek volna. A minőség úgy ívelt felfelé, mint egy rakéta: visszavettek a káromkodásból, teret hagytak a kreatív meglátásoknak és érzékletes leírásoknak, az eseményeknek pedig végre lett valami súlya, volt miért izgulnunk. Egészen odáig úgy voltam vele, az a 3800 forint gyújtósként jobban megállta volna a helyét, de ezek a fejezetek…! Kezdtem kételkedni benne, hogy ugyanazt a könyvet tartom a kezemben, annyira megváltozott a hangvétel.

A kedvenceim Henry és Alex e-mailjei, a Waterloo-levelek voltak. Gyönyörűen fogalmazták meg őket, szinte minden sorukból érződött az a tiszta, de szenvedélyes szerelem, amit a fiúk egymás iránt éreztek, a világirodalmi idézetek pedig nagyon érdekesnek bizonyultak. Ha másért nem is, ezekért az oldalakért megéri elolvasni ezt a könyvet.

Summa summarum: aki az enemies to lovers szál miatt akarja elolvasni, ne tegye. Aki egy jó LGBTQ-reprezentatív könyvet akar olvasni, tegye. Aki egy vicces könyvet akar olvasni, tegye. Aki egy romantikus könyvet akar olvasni, tegye. Tehát, úgy összességében – tedd, de ne ess az én hibámba, ne várj el tőle túl sokat.

Köszönöm, hogy elolvastad! Puszmák! <3

Csini ruhákban a felnőtté válás útján - A Párválasztó

– Ez az a pillanat, amikor meg kell paskolnom a válladat? 

Úgy hiszem, Kiera Cass Párválasztó-sorozatát senkinek nem kell bemutatnom – a könyvek világában járatos tinédzsereknek ugyanolyan meghatározók voltak ezek a könyvek, mint az Alkonyat, vagy éppen a Szent Johanna Gimi. Sokan vitatták, hogy vajon megérdemelte-e ezt az óriási népszerűséget – álljunk hát be a sorba, nézzük meg,mitől lett ilyen meghatározó képviselője a műfajnak a Párválasztó!

A fülszöveg nagyon figyelemfelkeltő, a borító pedig remekül illeszkedik hozzá. A kék és fehér különböző árnyalatai jól megadják a történet alaphangulatát: könnyed, de nem teljesen szivárványszínű, a díszítések pedig igazán előkelővé teszik a könyv megjelenését. Mivel e-book olvasón olvastam, a kiadás többi részéről nem tudok sokat elmondani – talán annyit, hogy egy kicsit vigyázni kell a gerincével, mert a kiadó többi könyvéhez hasonlóan könnyen megtörik.

Sokan dicsérik a könyv világépítését, pedig szerintem ez pont nem volt olyan erős szál. A történet Illéában, a Negyedik világháború után épphogy csak talpra álló Amerikában játszódik, ahol az épp regnáló király fia egy Párválasztónak nevezett showműsorban keres magának feleséget. A Párválasztóra minden kasztból jelentkezhet minden 16 év fölötti lány – a barátja unszolására így tesz America Singer is, aki az Ötös kasztba, vagyis a képzőművészekhez tartozik. Americának semmi kedve részt venni a versenyben, mikor azonban beválogatják aközé a harmincöt lány közé, akik beköltözhetnek a királyi palotába, maga mögött hagyja az otthonát, hogy megismerkedjen Maxon herceggel. A herceg és America hamar tisztázzák az egymáshoz fűződő kapcsolatukat, és egy furcsa barátság veszi kezdetét, amiből hamarosan már egy kicsivel több is lesz, mint barátság.

Sajnos nekem maga az alaphelyzet túlságosan hasonlított az Éhezők Viadalához ahhoz, hogy komolyan tudjam venni. Adott volt a pusztítás utáni világ, a különböző, funkciók alapján besorolt társadalmi csoportok, egy játék, amelyre ,,sorsolással” választják ki a jelentkezőket, és egy lány, aki természetesen nem akart a részese lenni, de mégis belekeveredik. A nyolc kaszt annyira hajaz a körzetekre, hogy rendesen vártam, mikor mondják be úgy Americát, hogy Lady America az Ötödik körzetből. Az események tálalásán lehetett volna mit csiszolni, ez a történelemórás megoldás szerintem a lehető legrosszabb választás volt, mindenesetre kellett ahhoz, hogy teljes képet kapjunk Illéáról. Ennek ellenére persze megvoltak a maga kreatív aspektusai, például a Párválasztó felépítése és szabályrendszere kifejezetten érdekes volt, de szerintem ezt a könyvet csak a világért nem érdemes elolvasni.

Ballroom Dancing in the Ballroom at Government House ...

Viszont a többi! Nem árulok zsákbamacskát, ez a könyv a YA fantasy-szereplők archetípusait vonultatja fel, viszont ezt olyan jó stílussal és hitelesen teszi, hogy az ember tökéletesen megfeledkezik róla. America nagyon jól megállja a helyét főszereplőként: jól fejlődik, gyorsan tanul, de ezek mellett megőrzi azt, ami a személyiségét a sajátjává teszi. Tetszett, hogy megindokolták, miért tartja őt mindenki szerethetőnek – nem elmondták, hanem bemutatták, és ez egy nagyon okos megoldás volt. A könyv célközönsége (én 13-15 év körüli lányokra targetáltam, de szerintem ezt bőven lehet feszegetni) számára nagyon fontos és hasznos az az üzenet, amit America közvetít, és ha az ő szemszögükből vizsgáljuk a tálalását, az is kielégítő: egyértelmű, világos, és jó alaposan alá van támasztva a többi szereplő által.

America mellett Aspen kicsit kidolgozatlannak tűnt, de neki is meg lehetett érteni a motivációit, ahogy Marlee-nek és a szobalányoknak is, akik amúgy a személyes kedvenceim lettek a történet folyamán. A másik nagy csillaga a könyvnek May volt, akinek minden (kevés) megszólalása feldobta a jeleneteket, remélem, vele találkozunk még a későbbiekben. 

De, aki nekem a legeslegjobban tetszett, az Maxon volt. Igen, a szó szerinti szőke herceg karakteréből egyelőre ő se nagyon mászott ki – kicsit félek is, hogy a további kötetekben semerre sem fog menni – viszont ebben a figurában olyan hiteles, ami párját ritkító. Benne tényleg egy fiatal, éppen a serdülés kellős közepén járó fiút látunk, aki már sejti, mit akar és hogyan, de bizonyos dolgokban még mindig nagyon bizonytalan. Tetszett, hogy ezt felvállalta, és mert segítséget kérni Americától: ha a fiúk elé követendő példát kéne állítanom, biztos ő lenne az. Rég találkoztam ilyen pozitív férfi főszereplővel ifjúsági könyvekben.

És persze nem mehetünk el America és Maxon kapcsolata mellett sem. Az enemies to lovers szálat nem kellett volna erőltetni, mert azzal, hogy szinte azonnal megkedvelték egymást, elég súlytalanná vált, de egyébként nagyon rendben volt. Összeillenek, megvan köztük a kémia – szerintem nagyon rég drukkoltam ennyire egy könyves párnak. YA könyvhöz képest kifejezetten éretten viselkedtek egymással: megbeszélték a nézeteltéréseiket, azt, hogy mit akarnak egymástól, és együtt konszenzusra jutottak. Nagy meglepetés volt, de mindenképpen kellemes.

Maga a történet pedig kifejezetten élvezetes volt. A könnyed, laza stílus hozzásegített, hogy egy nap alatt ledaráljam a könyvet, de a legnagyobb erőssége szerintem az volt, hogy a cselekmény egy pillanatra sem ült le. Valami mindig történt, ha nem a Párválasztóval, akkor a szereplők fejlődésével. A távolabbra mutató lázadós szál érdekesnek tűnik, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fognak kihozni belőle. Az egyetlen, amit fájlalok, az az, hogy nem fejezték be a Párválasztót, hanem egy függővéggel elvágták – a második résznek ezek után vagy nagyon rövidre kell fognia, vagy nagyot kell villantania ahhoz, hogy ne roncsolódjon szanaszét a történet íve.

Summa summarum: ez a könyv egy élvezetes YA disztópia, ami nem csak a tinédzsereknek tartogat kielégítő szórakozást. Ha van olyan fiatal a családodban, aki most kezd kacsintgatni a könyvek felé, ezt nyomd a kezébe, ha fiú, ha lány az illető, de garantálom, hogy az idősebb korosztály is el tud rajta kacarászni.

Köszönöm, hogy elolvastad! Puszmák! <3

Mitől lesz jó az Tüskék és rózsák udvara adaptációja?

Múlt héten jelent meg Sarah J. Maas Instagram-profilján a hír, hogy a Tüskék és rózsák udvara sorozat megkapja a már sokat emlegetett televíziós feldolgozását. A részletekről egyelőre nem tudni sokat: egyedül annyi biztos, hogy az írónő Ron Moore-ral fog együtt dolgozni, akinek többek között az Outlander adaptációját is köszönhetjük, illetve, hogy a sorozat a Hulun fog megjelenni.

A könyvek rajongói elég vegyesen reagáltak a hír hallatán: a legtöbben örültek, de fenntartásokkal kezelték a projektet, mert – ahogy köztük én is – féltek, hogy olyan lényeges pontok maradnak majd ki a sorozatból, amikkel együtt az eszenciája is elveszik majd. Épp ezért én a következő pontokba szedtem az ötleteimet és teóriáimat, hogy mitől lenne jó az ACOTAR-tévésorozat. Olvassátok szeretettel! 

43a3b0b1-606e-43b0-a317-331b5fbaa7ca.JPEG

  1. Legyen véres

Ez szerintem a legfontosabb. Manapság a romantikus fantasy egyébként is pengeélen táncol a tévénézők körében, mert sajnos épp elég elrettentő példát láttunk már ahhoz, hogy ne tudjuk komolyan venni az ilyen filmeket – pláne nem akkor, ha tündérek vannak a középpontban. Szerintem óriási lehetőség van az ACOTAR kezében: úttörő sorozatként bebizonyíthatnák, hogy igenis van potenciál ebben a műfajban, ehhez viszont az kell, hogy vér folyjon. Sok. Ha a felnőtt, szkeptikus közönséget akarjuk meggyőzni, ki kell vágnunk az ablakon a családbarátságot, és úgy kell megmutatnunk a könyvek cselekményét, ahogyan azt leírták: sok szex, vér, belek. Ezek az elemek adják a történet eszenciáját, így mindkét félnek – a szkeptikusoknak és a rajongóknak – is az tenne jót, ha a képernyőn sem vetnék el őket.

  1. Ne legyen PC

Az ACOTAR már így is eszméletlenül színes. Van benne színes bőrű karakter, vannak melegek, leszbikusok, testi fogyatékossággal élők – és ezzel nincs semmi baj! Ezek a szereplők nem véletlenül olyanok, amilyenek és úgy szerethetők, ahogy vannak, épp ezért felesleges lenne például azt tenni, ami a mostani amerikai televíziózás egyik kedvenc húzása: nekiállni cserélgetni a rasszokat. Nem, nem szeretnék fekete bőrű Rhysandet, sem fehér bőrű Heliont. Sarah direkt így írta meg őket, figyelve a sokszínűségre, ebbe belenyúlni nemcsak az alapanyaggal, hanem a szerzővel szemben is tiszteletlen lenne.

  1. Jó casting

Érzem, hogy ez lesz a legsarkalatosabb kérdés. Akárhány dreamcastet néztem végig, mindben más és más színészeket jelöltek meg – ezen is látszik, mennyire máshogy képzelték el a rajongók ezeket a karaktereket. Őszintén szólva, nem tudom, én kiket válogatnék be, de abban biztos vagyok, hogy ha ezen a téren a sorozat nem fog óriásit villantani, nagyon nehéz lesz megnyernie magának az olvasókat. Én annak örülnék a legjobban, ha a népszerűbb fanartokat vennék alapul, de már azzal is kiegyeznék, ha nem kezdenék el felcserélgetni a rasszokat és a stílusokat.

  1. Jó CGI

Az ACOTAR könyvek tele vannak olyan jelenetekkel, amiket a gyönyörű helyszínek tettek emlékezetessé. Nagyon remélem, hogy nem sajnálják majd a büdzsét az animációra, mert ha esetleg a casting nem is sikerülne annyira jól, egy szépen megrajzolt Velaris vagy Hegyalja még mindig meg tudná menteni a napot.

  1. Az alapanyag tiszteletben tartása

Ez valamennyire összefügg az első ponttal is, de most nem csak a vérre és a szexre gondolok. A könyvekben millió és egy olyan apróbb mozzanatról olvashattunk, amik ugyan a narratíva szempontjából nem voltak lényegesek, mégis a karakterek kapcsolatához nagyon sokat tettek. Nem ringatom magam hiú reményekbe, biztos vagyok benne, hogy nem egy az egyben másolják majd ki a könyveket, mégis bízok benne, hogy valahogy beszorítanak majd egy-egy humoros megszólalást vagy romantikus gesztust a sorozatba, mert ezek olyan zamatot adnak a történetnek, amit nagyon nagy kár lenne pár mínusz perc képernyőidőért elveszíteni.

Ez lenne az én listám, szerintem ezek kellenek ahhoz, hogy az ACOTAR adaptációja egy jó sorozat legyen. Egyetértetek vele? Ti miket adnátok még hozzá?

Köszönöm, hogy elolvastad! Puszmák! <3

süti beállítások módosítása