2017. dec 13.

Az apa-gyerek kapcsolatról

írta: kreatív pszichológia
Az apa-gyerek kapcsolatról

apa_herman_n.jpgLépten-nyomon olvashatunk az anya-gyerek kapcsolat fejlődéséről, minőségéről. Ehhez képest kevés tanulmány foglalkozik az apa-gyerek kapcsolattal.

Az utóbbi évszázadban jelentősen megváltozott a családszerkezet, az a közeg, amiben a gyerekek felnőnek. Korábban az apák leginkább a családi megélhetésért voltak felelősek, otthon pedig női kommuna vette körül a cseperedő gyerekeket. Anyuka, nagymama, nagynéni, idősebb testvérek együtt neveltek. Az apák sokkal kevésbé vették ki a részüket a nevelésből. Ehhez képest manapság a nukleáris család a jellemző, anya, apa és gyerek(ek). Sajnos a nagyszülők szerepe is egyre kisebb, az anyukák igyekeznek mindent maguk megoldani, még ha ezzel mártíranyákká válnak is. Az apák szerepe viszont jelentősen megnőtt a családok életében, mind érzelmi, mind pedig fizikai jelenlétükben is sokkal többet vannak a gyerekeikkel.

Jelen lenni a kezdetektől

Az anyukák könnyebb helyzetben vannak, mert az ő pocakjukban növekszik 9 hónapon keresztül a kisbaba. Az apukáknak több idő kell, hogy elinduljon az a bizonyos kötődési folyamat gyermekükkel. Ha az anyuka kizárja férjét a kezdeti időszak teendőiből, még inkább megnehezíti az apa-gyermek összehangolódást. Az apukák ugyanúgy képesek megtanulni, megérezni, hogy hogyan nyugtatható meg egy újszülött baba, mik az igényei, és azt milyen reakció kell, hogy kövesse. Tanulmányok igazolták, hogy azok az apák, akik a kezdetektől kivették a részüket a kisbaba körüli teendőkből, később szubjektíven jobb apa-gyerek kapcsolatról számoltak be.

Kell-e az apai szigor?

Ma már nem az autoriter, tekintély és fegyelem alapú apai nevelés a jellemző, sokkal inkább az anyai fegyelmezéshez hasonló, meggyőzésen alapuló liberálisabb stílus. Hogy melyik a célravezetőbb, abban nincs egyetértés, az én véleményem szerint kell az, hogy az apukáknak (és egyébként az anyáknak is) legyen tekintélyük a gyerek előtt. Pontosan tudják, hogy melyik a gyermeki és melyik a szülői alrendszer, ne tudjanak a gyerekek a szüleik fejére nőni. Ehhez nem kell őket megfélemlíteni, vagy bármiféle érzelmi vagy fizikai büntetést alkalmazni. A határok betartására nagy adag következetességgel és egy kevés szigorral meg lehet tanítani a gyerekeket. Összefoglalva tehát, igen szükség van arra, hogy az apáknak legyen megfelelő erejük (nem fizikai, hanem jellembéli) a gyerekneveléshez.

Jobb stressz-tűrő képesség, magasabb intelligencia

A tanulmányok két konkrét személyiségvonásban találtak különbséget az apai jelenlét tekintetében. Azokban a családokban, ahol az apák jobban kiveszik a részüket a gyerekek nevelésében, és relatíve sok minőségi időt töltenek gyerekeikkel, ott a gyerekek jobb stressz-tűrő képességgel rendelkeztek. Mi lehet ennek az oka? Az apák egy stresszteli eseményre kevesebb érzelmi reakcióval reagálnak (kevésbé ijednek meg pl., ha egy kutya közelít a gyerekük felé), ellenben a problémamegoldó típusú módokat keresik ösztönösen. Tehát mit üzennek ezzel a gyereknek? Nem kell félni, megoldjuk! Ez a fajta reakció beépül a gyerekek személyiségébe, és összességében magabiztosabb, kevésbé stressz-érzékeny gyerekek lesznek. A másik, amit a kutatások egyértelműen alátámasztottak, az a gyerekek intellektuális képességeire vonatkoznak. Azoknál a gyerekek, akik sok minőségi időt töltenek az apukájukkal, magasabb IQ-t mértek. És a minőségi idő alatt nem ismeretterjesztést, vagy logikai játékokat értünk, hanem a jelenlétet, a közös játékot, legyen az szerepjáték, építés vagy mesélés.

Érdemes lenne nemenként is megvizsgálni, hogy mit jelent az apa szerepe a gyerek életében. Mit okoz például egy kislánynak, ha az apukája sosem tudta királylányként látni Őt? Vagy egy kisfiúnak, ha az apja sosem tudott rá igazán büszke lenni?  Talán majd egy következő írásban körbejárjuk, addig is bátorítok minden anyukát arra, hogy engedjenek teret az apukáknak is, mert nagyon-nagyon fontos küldetésük van a gyerekeik életében…

Hermán Noémi

Klinikai szakpszichológus, gyermekterapeuta

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven.

 

 

Szólj hozzá

gyerek gyereknevelés gyermek gyerekkor