2017. nov 20.

Harcolhattam volna a jogaiért

írta: SzEGy
Harcolhattam volna a jogaiért


child-2054256_640.jpg

 „Harcolhattam volna a jogaiért, elmehettem volna akármeddig, de utólag már biztosan tudom, mind sokkal jobban jártunk, hogy nem ezt tettem.” – mondja visszanézve a fiatal nevelőanya, aki egy cseppet sem tűnik könnyen feladó vagy megalkuvó típusnak, sokkal inkább aktív, energikus és lelkes.

Jó néhány hónapja, tavasz elején került az első nevelt gyermek a családjukba. A saját kisebb gyermekével szinte egyidős, nyár végén töltötte be a hármat. 

A kisfiú kiemelése a családjából és beilleszkedése hozzájuk egyáltalán nem ment olyan simán. Az egész napirend, maga a rend volt nagyon szokatlan neki.

Az is eltartott egy ideig - és még most sem egészen zökkenőmentes, hogy a kicsi megbízzon abban, marad étel az asztalon, mire ő odaér. Nehezen hitte el, hogy lesz még később is, előbb meg lehet kóstolgatni, aztán meg lehet rágni, akár komótosan és alaposan. Nem kell mindent benyomni két pofára ahhoz, hogy bebiztosítsa, neki is elegendő jusson. Nem kell rávetni magát a megtalált ételre, sem kicsenni a konyhából, amit elől talál, sem eldugdosni, valahol máshol.

A kicsinek elsőre úgy lehet, csak a kenyér volt régről ismerős. Itt mindennap ötször kap enni, változatosan, normál gyermekadagokkal, helyben főzött, meleg ételt. Gyümölcsöket szabadon, bármikor, friss, idényjellegű zöldségeket  - némelyik nem annyira tetszett neki elsőre, de különben lehet az étvágyához bízni, szereti a hasát.

Tésztákkal és édességgel, jóval ritkábban kínálják, olyankor is odafigyelve, mértékkel. Itt csak vendégségkor vesznek kólát vagy chipset, a háziak nem édes-üdítő és cukros-tea barát népek.

A nevelőanya a második terhessége alatt nagyon sokat felszedett, még most is kissé túlsúlyos. Tapasztalatból tudja, hogy ez mennyire nem jó, senkit nem szeretne felhizlalni a családban. Folyamatosan szem előtt tartja, hogy bármilyen mozgékonyak és aktívak is a fiúk, üres kalóriákra senkinek sincs szüksége. 

child-2867019_640.jpg

Szerinte mindennek az a nyitja, hogy türelmesnek kell lenni a gyermekhez.

A kicsinek már kitelt az arca is, alig látni a nyomát, hogy milyen beesett szemű, sovány és riadt volt, amikor hozzájuk érkezett.

Ha erős hangon szólnak rá, ha a felnőtt valahogy hirtelen mozdul, vagy csak valaki a közelében felemeli a kezét, még most is látni a szeme villanásán, hogy megijed.

Mennyire szokatlan és ijesztő volt neki a víz! A mosakodás reggel, a fogmosás (hú, az mi és hmmm, ez jóízű), aztán meg, hogy itt állandóan mindig kezet kell mosni. Pláne furcsa volt a mindennapos esti fürdés, a nagy, párálló meleg víz a kádban. Elsőre sikítozós sírással reagált, valószínűleg azt hitte bántani akarják.

Ki tudja, mi járhatott, abban a kis kemény fejében? Milyen belső képek keveredhettek elő a gőzölgő vízzel? Mondani semmit sem mondott, csak találgathattunk – esetleg a tyúk kopasztás; a vízbe fojtott kiskutyák, kismacskák; a ködös vadvizek, vagy akár a nyári patakban fürdés, az is könnyen veszedelmesre sikerülhet, amikor az ember ilyen kicsi. Ezt biztosra végképp nem tudhatjuk.children-887054_640.jpg

Mindenki vigasztalta volna, nyugtatgatták, de a leghatásosabbnak a másik, kicsit idősebb saját gyermek példája bizonyult, aki viszont az örömtől sikongatva kergette a műanyag kacsáit a habos, csúszós fürdővízben. Másnap már nem volt akkora a félsz, ahogy együtt fürödtek, a kicsi fokozatosan megbátorodott.

A cipő, a zokni, az bizony gyakran az útjában van. Térül-fordul és már nincs is rajta.

Előfordult, hogy azzal a lendülettel megszabadult a többi ruhájától is, aztán a nyári melegben ott nyargalt a kert fái között anyaszült meztelen.

Pedig mekkorára nyílt a szeme a csodálkozástól, amikor a sok, szép új ruháját együtt bepakolták az ő szekrénykéjébe.

A pelenkát ügyesen elhagyták nappalra már a nyáron. Bár akadnak balesetek, főleg éjjel, a rossz álmokkal.

Az egyedül alvás, csak ő egy saját ágyban, néha még most sem jön össze, szeret odagömbölyödni, ahol más testének megnyugtató melegét érzi, és sosem lehet teljesen sötét a hálószoba. 

children-1922580_640.jpg

A szobatisztaság időszakos hézagai miatt egyébként már nem aggódott az asszony, mióta a játszótéren megkérdezte a nagyobb gyerekes szülőket. Majd a délutáni alváshoz visznek be pelenkát, azt mondták neki, ezt kezdetben még elnézik a kiscsoportban. 

Kifejezetten nagy izgalommal várták az óvoda kezdést.

Ez mindenkinek, az egész családnak változásokat és sok újat jelent majd.

Persze elsőre leginkább valamiféle megmérettetést, főleg a nevelőanyának. Hiszen most derül ki, hogy az előző hónapok folyamatos munkája, a szívvel lélekkel végzett gondozás-nevelés, vajon tartós eredményeket érlelt-e. Vagy lemállik, lehámlik a kicsiről minden, ha majd a többiek közé vegyül?

Vajon be tud-e illeszkedni majd?

Olyan kis szeleburdi, szót fogad-e majd, vagy megy a maga feje után?

Aztán jött a telefonon előre egyeztetett találkozás a kis, szegényes falu vezető óvónőjével, ami a nevelőanyát jeges zuhanyként érte.

A vezetőnő kerek perec értésére adta, elég gondja van a falusi cigányokkal, ide akárhonnan menesztett, intézeti gyereket ő fel nem vesz. Jaj, a sajátját, azt hozhatja majd a nevelőanya, ha majd pár hét múlva betölti a hármat, őt hogyne! Persze, hogy beveszik, hiszen nincsenek is sokan, ott nem lesz semmi gond, de ide idegent, azt ugyan nem enged be. 

people-2605017_640.jpg

 A fiatalasszony sok mindenre készült előre mentegetőzéssel és magyarázattal, de ez a fogadtatás teljesen váratlanul érte.

Ha szóba jött volna, biztosan elmondja, hogy ez a gyermek elsőre nem látszik nagyon okosnak, meg hogy a kisfiú beszéde még nem az igazi. Alig valamit mondott, amikor elhozták hozzájuk, viszont tudott rondán káromkodni és verekedni. A náluk töltött hónapok alatt rengeteg új szót ismert meg, sokkal barátságosabb, kiegyensúlyozottabb lett, és ami a legfontosabb megtanult játszani, miközben lassan bízni kezdett bennük, a családban, az emberekben.  

„A japánok úgy tartják, a gyermek a folyó és a két szülője mellette a part.

Ők adnak keretet az életének,

ők vigyázzák, túl ne csorduljon.

Nem mondják meg, hogyan folyjon,

nem szólnak bele, milyen sebességgel,

nincs kötelező folyásirány,

de vannak határok, támaszok, kapaszkodók.

És ott vannak ők egymásnak: a víz és a part.

Kiegészítik egymást és támogatják.

Attól teljesek, hogy együtt vannak.

Aztán egyszer majd eléri a víz a végtelen tengert, beleömlik és szabadon úszhat.”[i]

 humanities-1531928_640.jpg

Az asszonynak nem kellett betű szerint ismernie a hatályos jogszabályokat és a vonatkozó rendelkezéseket[ii] ahhoz, hogy tudja, őket itt nem megfelelő, jogtalan elbánás érte. Hiszen még nem is látták az ő nevelt fiát, még azt sem tudták, hogy néz ki, és azt sem, hogy mire lenne képes.

A történteken agyalva, pukkadozva, dühödten ért haza, ahol szerencsére bölcsen fogadták.

Megvárták, míg mindenki lehiggad és okosan döntöttek.

Nem, ebbe az óvodába ők bizony nem visznek gyereket, se neveltet, se sajátot.

Igen, biztosan képesek lettek volna összefogással, segítséggel bebizonyítani, hogy ez hatalommal való visszaélés és jogtalan.

De kinek lenne jó azután?

Hogyan hagyhatná nyugodt szívvel egy olyan emberre bármelyik gyermekét, aki látatlanban elítéli, és ez alapján megkülönböztetné és kirekesztené?

 

Szabóné Erdős Gyöngyi, pszichológus

 

Ha tetszett, kövesd a Lelkizóna facebook oldalát, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről!

Lelkizóna írások a hét minden napjára: pozitív pszichológia - szubjektíven.

 

 

 

 

[i] A neten keringő idézet gyökerére, valódi forrására ugyan nem találtam valódi utalást, de a japán mitológia egyik kedvenc hősének történetében sok a hasonló elem - https://hu.wikipedia.org/wiki/Momotar%C3%B3

[ii] http://www.koloknet.hu/ovoda/hasznos-tudnivalok-2/torvenyek-az-ovodai-felvetelrol/

http://www.mszoe.hu/index.php?oldal=alap.php&id=132

 

Szólj hozzá

gyermekvédelem felelősség nevelőszülő gyermeki jogok óvoda kezdés