Gondolatébresztő kérdések az életed tervezéséhez
2017. november 20. írta: Lane

Gondolatébresztő kérdések az életed tervezéséhez

Úgy érzed, hogy megrekedtél az életed bizonyos területén? Szeretnéd, ha már más irányt venne az életed, mint ahogyan eddig volt? Munkahelyváltáson, párkapcsolati változtatáson töröd a fejed? Magabiztosságra vágysz? Sikeres életre?

coffee-2608864_960_720.jpg

Ha megszületik a vágy bennünk – és ha ezt olvasod, benned is biztos megszületett már -, akkor a változtatáshoz döntéseket kell hoznunk. Ez nem mindig megy könnyen, a kockázatvállalás nagy mumus. Gyakran az is előfordul, hogy azt sem tudjuk, igazán merre szeretnénk haladni, csak azt, hogy ami most van, az nem tetsző számunkra.
Ugyanakkor a sikeres életmód nem áll össze, csak akkor, ha megvan az irány, hogy mit szeretnénk megélni, ismerjük az erőforrásainkat hozzá, és mindazt, ami szükséges a kivitelezéshez, és nem vívunk belső harcot a kivitelezés során, azaz, nem az történik, hogy egy gondolattal teremtünk, egy másikkal meg azonnal vissza is húzzuk magunkat.

A változtatáskor több akadályba is ütközhetünk:
1, Nem tudom, hogy kinek kellene változnia a változásért.
2, Tudom, hogy nekem kell változnom, de nem tudom, hogy miben.
3, Tudom, hogy miben változtassak, de nem tudom, hogyan.
4, Tudom, hogy miben változtassak, azt is tudom, hogy milyen módszerrel, de nem merem megtenni.

Te melyik fázisban vagy?

Ha már rájöttél, hogy egyedül csak te tudsz változtatni azon, hogy olyan körülmények között élj, amiben szeretnél is élni, akkor a következő lépésként meg kellene találnod, hogy miben változtass, és mindazt hogyan érheted el. Pontos lépéseket, motiváló eszközöket az Építed vagy rombolsz? című könyvemben találsz.

Ha nem tudod még, hogy mit is szeretnél másképp tenni, csak annyi fogalmazódott meg, hogy változásra, változtatásra van szükséged, akkor itt egy segítő kérdéssor, ami mentén elindulhatsz. Először is, képzeld el egy optimális napodat! Reggeltől másnap reggelig. Hogy ébredsz, mit csinálsz, mit dolgozol, mi történik a párkapcsolatodban…stb.

Segítő kérdések a tervezéshez:

Hogy nézel ki? Milyen tulajdonságaid vannak? Milyen ruhákat viselsz?
Mivel jársz dolgozni? Mit dolgozol? Menny időt egy nap? Mennyire szereted a munkádat? Mennyire van összhangban a szenvedélyeddel?
Milyen párkapcsolatban élsz? Milyen közös időtöltéseitek vannak? Mit teszel meg azért, hogy a szerelmed jól érezze magát melletted?
Hogyan fejleszted önmagad? Miben erősítesz?
Hogyan és kinek jótékonykodsz?
Mennyi időt töltesz sporttal? Mit sportolsz?
Hogyan ápolod a baráti és családi kapcsolataidat?
Mi a hobbid?
Mi történik az első órában, mikor felkelsz? Mi történik az utolsó órában, mielőtt elalszol?
Mi az az öt mondat, amivel szeretnéd magad bemutatni? Ki vagy Te?

Ha ezekre vannak válaszaid, látod magad előtt, hogy merre szeretnél tartani, akkor már csak a hogyant kell megtalálnod. Milyen új szokásokat kell bevezetned? Milyen új ismereteket kell beszerezned? Milyen látásmód kell ahhoz, hogy a változást elérd? Ki tud neked ebben segíteni?
Ez így ijesztőnek tűnhet, de tapasztalatom szerint, mindenkinél összeáll a kép, megjelennek a lehetőségek, ha tudja, hogy merre tart, ismeri a szükséges erőforrásokat, rendelkezik vele, és ha kivitelezéskor nem kuszálja össze az egészet a kételyeivel.

Ülj le egy csésze teával, meg egy üres füzettel, és írd le a válaszaidat magadnak. Engedd szabadra a gondolataidat, fogalmazd meg a számodra fontos dolgokat az életben.

Sok sikert és bátorságot kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr5413325391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása